Antonio Giovinazzi az egyetlen pilóta a Williamseseken kívül, aki még nem tudott pontot szerezni az idei F1-es szezonban.
Az olasz most őszintén beszélt az Autosportnak arról, hogy gondjai vannak az önbizalmával: „Eléggé ingadozik, őszintén szólva.”
„Bakuban jó hétvégénk volt, Barcelonában csak szenvedtünk. Viszont ezek után is támogat a csapatom, és én is bízom bennük. Ez fontos. Az autó ott van a szeren. Néha vannak problémáink, néha viszont nincsenek. Ha minden összeáll, az eredmények jönni fognak. Csak öt verseny telt el, nincs okom az aggodalomra.”
Kimi Räikkönen csapattársaként nem könnyű az élet. Nehéz önbizalmat építeni, ha az ember olyan messze van tőle. Giovinazzi azonban egy remek Monacói Nagydíjban bízik.
„Egy városi pályáról beszélünk, szóval fontos a magabiztosság. Ha ütközöl, biztosan elveszik az önbizalmad. A cél, hogy ne törjem össze az autót, és minél jobban nyomjam a szombati kvalifikáción.”
Komoly mérföldkőhöz érkezik Monacóban Kimi Räikkönen, ugyanis ez lesz pályafutása 300. Forma-1-es versenye. Ám szokásához híven a finnt ezúttal sem érdekli ez a statisztika, csak a minél jobb teljesítmény lebeg a szeme előtt.
Räikkönen hosszú aktív F1-es pályafutása 2001-ben kezdődött a Sauber színeiben, és jelenleg is e csapat jogutódjánál, az Alfa Romeonál szerepel. Az évek során megjárta a McLarent, a Ferrarit és a Lotust is, ezek mellett pedig két évet ralizott is.
Eddig 21 futamgyőzelmet szerzett, és 2007-ben világbajnok lett. Elméletben a 300. versenyére készül, de gyakorlatilag „csak” a 298.-ra, mivel két hétvégén részt vett, de a futamon nem állt rajthoz.
A 39 éves pilóta számára egyáltalán nem fontos ez a mérföldkő.
„Mindenki a 300. versenyemről beszél, de engem a saját teljesítményem sokkal jobban érdekel. A barcelonai teszt fontos volt számunkra, hogy megértsük az autónk problémáit. Őszintén megmondva, nem tudom, hogy mennyire fognak nekünk feküdni a monacói utcák.” – mondta a finn világbajnok.
David Coulthard szerint a Ferrari jól tette, hogy menesztette Kimi Räikkönent, és a helyére beültette a fiatal Charles Leclerc-t. A skót úgy véli ez a lépés azért volt különösen szükséges, mert ezáltal Sebastian Vettelt is kimozdították a komfortzónájából.
2018 második felében érkezett a hír, hogy a finn versenyző 2019-ben már nem lesz a Ferrari versenyzője és a helyére az akkori Sauber fiatal tehetsége kerül majd. Ez a döntés már akkor három részre osztotta a szakértőket és a rajongókat. Valaki üdvözölte hírt, mondván Leclerc úgy is gyorsabb lesz, valaki ellenezte, a csapategység megbontását és akadtak olyanok is, akik inkább Vettelt küldték volna el.
A 2019-es év elkezdődött, ám a Ferrari a vártnál gyengébben teljesít, míg a Mercedes szinte egyeduralkodóvá vált. Bahreinben Leclerc-nek esélye lett volna győzelemre, ám egy henger probléma elvette tőle a győzelmet, ezért csak a harmadik hellyel kellett megelégednie.
Coulthard szerint a pilótacsere csak még nagyobb terhet helyezett Vettel vállára, ám a Ferrari jól döntött, mikor Leclerc-nek ülést biztosított, ugyanakkor a két versenyző helyzete nem hasonlítható össze ilyen egyszerűen.
,,Charles azt teszi, amit tennie kell, ő akar a gyorsabb lenni kettőjük közül, ezért ha lát egy rést ahova beteheti az autóját, akkor kockáztatni fog és ki fogja használni az adott lehetőséget. Sebastian céljai ugyanakkor különbözőek, ő győztes autót akar faragni a Ferrariból, neki csak a győzelem felelhet meg, minden más eredmény nem elég, ezért Charles helyzete könnyebb. Sebastiannak Kimi mellett stresszmentes évei voltak, ennek ellenére hiba lett volna megtartani Kimit. Volt már egy Senna-Prost párosunk, ott volt még Lewis és Nico és most Charles és Sebastian következik. Nézzük csak meg a Red Bullt, Maxnak nem kell aggódnia Pierre Gasly miatt, és ez így nem jó.”
Ünnepel ma a Räikkönen család, hiszen Rianna 2 éves lett.
Kimi és Minttu is posztolt ez alkalomból Instagramra. Kimi az alábbi szöveget fűzte a fotókhoz (mindenképp lapozzatok el a harmadik képig):
„Két évvel ez előtt, este 7.07-kor megszületett Icecube2 (Icecube=Jégkocka). Boldog születésnapot Rianna! Robinnak és nekem nehéz napunk volt azon a napon a kórházban.”
A szülők posztjából az is kiderült, hogy a kislány kapott egy rózsaszín kis quadot. Erre reflektált az F1 trollja, Lando Norris:
„Nekem is kell egy ilyen quad. Boldog születésnapot!” – írta Norris.
Több mint 100 kört teljesített a Mercedes színeiben Nikita Mazepin, és elsőként zárta a második tesztnapot, második helyen Alexander Albon végzett, míg a harmadik legjobb időt Antonio Fuoco autózta a Ferrariban.
Az orosz F2-es pilóta legjobb ideje 1:15.775 lett a C5-ös keveréken, amivel 1.3 másodperccel jobb időt produkált, mint a Toro Rosso újonc versenyzője.
Mazepin ugyanakkor nem vezetett hibátlanul, a tesztnap reggeli periódusában megforgott a 12-es kanyarban, majd elásta magát a kavicságyban, minek következtében egy rövidebb piros zászlós szakasz szakította meg a gyakorlást. A hiba után a fiatal versenyző 128 kört teljesített, legjobb ideje pedig csak 264 ezreddel maradt el Valtteri Bottas tegnapi leggyorsabb körétől.
Albon végzett a második helyen, ám az utolsó pillanatokban a Toro Rosso leállt a 10-es kanyarban miután a thai versenyző megfutotta legjobb idejét, azonban ez az esemény, szintén piros zászló periódust vont maga után, viszont a gyakorlást már nem indították újra.
A harmadik helyet érő időt az olasz Antonio Fuoco futotta meg, legjobb körét a C4-es abroncsokon érte el, mögötte a Ferrari újonca Charles Leclerc végzett, ám ő jelöletlen gumikkal futotta köröket a pályán. A monacói legjobb ideje 1:17.349 volt, azonban csak 44 ezreddel előzte meg az ötödikként befutó Kimi Räikkönent, aki kereken 100 kört pakolt Alfa Romeojába. Utánuk a Renault színeiben Jack Aitken végzett, aki a hatodik legjobb időt autózta a C5-ös keveréken (leglágyabb), ám lemaradása már 1.8 másodperc volt Mazepin leggyorsabb köréhez képest.
Kevin Magnussen a hetedik lett, ám ő a legjobbját a többiekkel ellentétben a reggeli órákban futotta meg, C3-as gumikon, Nick Yelloly lett a 8., mögötte pedig a Williams tesztpilótája Nicholas Latifi végzett . Dan Ticktum a Red Bullal a 10. időt autózta, C3-as abroncsokon, őt követte már egy másodperces lemaradásban a Mclarenes Oliver Turvey, akit délután Sergio Sette Camara váltotta, ám neki csak 19 kör jutott.
Bernie Ecclestone elismerte, talán rosszul ítélte meg Charles Leclerc korai előléptetését, ugyanis a monacói ezalatt a négy futam alatt bebizonyította, hogy igen is megérett arra, hogy egy Ferrarit vezethessen, sőt, talán már most sokkal gyorsabb is, mint Sebastian Vettel.
A Formula 1 egykori vezetője korábban úgy nyilatkozott, hogy az olasz alakulat hibázott, mikor elengedte Kimi Räikkönent, ám a 21 éves pilóta azóta bebizonyította ennek ellenkezőjét. Bahreinben egy motorhiba fosztotta meg őt a győzelemtől, míg Bakuban is ő volt a leggyorsabb, ám az időmérő második szakaszában elkövetett hibája miatt a pole pozíciós álmai gyorsan szerte foszlottak, és ezzel együtt már a futamgyőzelemtől is búcsúzhatott.
Ecclestone-t nagyon lenyűgözte a fiatal monacói, olyannyira, hogy a brit üzletember egyenesen Gilles Villeneuve-höz hasonlította őt.
,,Hibáztam, mikor azt mondtam, rossz húzás volt Kimi Räikkönent elküldeni, termesztésen legközelebb várni fogok, mielőtt ítélkezem. Ebben a pillanatban Charles nagyon gyorsnak tűnik, kiválóan kontrollálja az autóját, és talán még Vettelnél is gyorsabb. Seb nem öregedett ki, nem ez a probléma, ám ami vele történik az nagyon furcsa. Talán azt hitte, hogy könnyű élete lesz, és nem számolt azzal, hogy Charles ennyire gyors lesz. Ugyanakkor, továbbra is úgy vélem, hogy Vettel világbajnok lehet.” –nyilatkozta Ecclestone a La Gazzetta dello Sportnak.
A német világbajnok a harmadik helyen áll a tabellán, míg a monacói versenyző jelenleg az ötödik helyet foglalja el, ám kettőjük között mindössze öt pont a különbség. Sokak szerint azonban mindez csak a csapautasítások miatt alakult így, amiről maga Ecclestone is elmondta a véleményét:
,,Az évad ezen szakaszán ez teljesen felesleg volt. Az ehhez hasonló dolgokat csak később kellene bevetni, mikor már tisztább a kép a helyezéseket illetően, azonban most még nem lehet tudni, hogy mi fog történni a szezon során.”
Kimi Räikkönen elmondta, a Kínai Nagydíj óta tisztában voltak azzal, hogy probléma adódhat az első szárnnyal, ám a büntetés csak Bakuban érkezett, minek következtében kizárták a finnt az időmérőről és a bokszutcából volt kénytelen indul, azonban így is behozta autóját a 10. helyre.
2007 világbajnok úgy érzi több egységet is szerezhetett volna, ha nem kapja a büntetést, továbbá hozzátette, a kérdéses elemmel nem tettek szert előnyre.
,,A legutóbbi futamon akadt egy kis problémám, az első szárnyról egy huzal letört a verseny vége felé, ezért leszorítóerőt veszítettem. Tudtuk, hogy gond akadhat, de nem volt időnk arra, hogy egy újat gyártsunk, tehát ezt kellett elhozni. Nem nyertünk vele előnyt, nem lettünk gyorsabbak általa, ám ez így alakult.”
Räikkönen az Azerbajdzsáni Nagydíjon remek etapokat produkált, minek következtében ismét pontszerző helyre hozta be autóját. Az eddigi négy futamon, rajta kívül csak három nagy csapat versenyzői voltak erre képesek.
,,Szereztünk egy pontot, ami több, mint a semmi, de nehéz verseny volt, egyszerűen nem volt elég tapadás. Nem hinném, hogy igazán jól működésre bírtuk az abroncsokat annak érdekében, hogy általuk megfelelő tapadást nyerjünk, de megtettünk mindent, amit csak tudtunk. Úgy vélem az az egy pont volt a legjobb, amit elérhettünk, a következő verseny viszont sokkal egyszerűbb lesz számunkra.”
Peter Levay elmesélte, hogy miért készített dokumentumfilmet Roland Ratzenbergerről. Ma lesz 25 éve annak, hogy a fiatal osztrák pilóta elhunyt, egy nappal a legendás Ayrton Senna tragikus halála előtt. Levay nagyon szoros barátságba került Ratzenberger édesapjával Rudolffal, és ezúttal együtt mentek el Imolába, a tragédiák színhelyére. Az édesapa már negyedszer járt itt, és minden alkalom valamiért különlegességgel bírt.
1995-ben Rudolf Ratzenberger először látogatott el Imolába, egy évvel a fia halála után. Akkor Bernie Ecclestone meghívásának tett eleget, és akkor a baleset helyszínén tartottak egy megemlékezést. Erről ennyit mondott:
„Számomra ekkor vált világossá az, hogy Roland miért is akart mindenáron a Forma-1-be kerülni. Sosem tetszettek nekem a versenyzői ambíciói. Egy rendes állással jobban ki lettem volna békülve.”
Édesapja ezen látogatás alkalmával döbbent rá valójában a fia eredményességére, és teljesítményére. 2004-ben a balesettel szemben a tribünön elhelyeztek egy emléktáblát. Ekkor mindkét szülő elutazott Imolába. A bolognai autóklub hívta meg őket, és egy ceremónia keretén belül leplezték le a táblát. Ez is egy igazán különleges alkalom volt a szüleinek. Sajnos a lelátó nehezen megközelíthető, mivel messze is van a főbejárattól. Ritkán jár arra valaki.
2014-ben a Formula Passion szervezet a volt RAI kommentátor Ezio Zhermiani vezetésével tartott egy nagy megemlékezést, amelyen akkor 25.000 ember vett részt. Olyanok voltak ott, mint Gerhard Berger, Ricardo Patrese, Andrea de Cesaris, sőt az akkori Ferrari piloták Kimi Räikkönen és Fernando Alonso is a tiszteletüket tették. Ayrton Senna mellett Rolandról is megemlékeztek, amelyet Don Sergio Mantovani vezetett. Ekkor találkozott először Levay és Ratzenberger édesapja. Peter is ott volt a helyszínen, egy kisebb riport forgatása miatt, és véletlenül kezdtek el beszélgetni egymással. Egy barátság kezdete is volt ez, majd a következő hónapokban megformálódott egy hivatalos dokumentumfilm gondolata, hiszen az elmúlt 25 évben nem készült róla ilyen jellegű film. Régi kapcsolatok kerültek újra elő, és gazdagabbá tették Roland történeteit, és olyan esetek is kiderültek, amiről a szülei sem tudtak.
Öt évig foglalkoztak a témával, ami egyáltalán nem volt egyszerű számukra. A film célja mégis az, hogy Rolandot ne felejtsék el, és minél többen megismerhessék az ő történetét, ez Rudolf akarata is.
Idén nem sokkal a film mai bemutatója előtt az apánál már nagy poszter látható, amelyet a Progress vállalat készített el neki, és nyomtatta. Salzburgban már látható is reklámoszlopokon és a buszmegállókban. Most Imolában is kikerülnek látható helyekre. A Minardi testvérek pedig Levay-t és az idősebb Ratzenbergert is újfent meghívták, akiknek Senna mellett Roland is fontos. Felhajthatnak majd a pályára a saját autójukkal a pályára, és csatlakozhatnak a Minardi testvérek és a versenyigazgató vezette konvojhoz.
Megbüntették az Alfa Romeót és Kimi Räikkönent Bakuban, mert a FIA szombati tesztjén megbukott a finn autójának az első szárnya. A versenybírák szerint az első szárnya jobban hajlott, mint a megengedett 5 milliméternyi.
A hivatalos FIA szabályzás kimondja:
„Az első szárny bármelyik éle nem hajolhat meg jobban, mint 5 mm, a terhelési tengelyhez mérve, amikor 60N terhelést kap.”
Elítélték a csapatot, és Räikkönent kizárták az időmérőről, ami azt jelenti, hogy a bokszutcából rajtol, ahogy Pierre Gasly és Robert Kubica. Kimi egyébként a 9. helyre kvalifikált, de csapattársa Antonio Giovinazzi büntetésének köszönhetően elviekben a nyolcadik helyről kellene indulnia.
„Egyértelmű, hogy nem minden rajta múlt, sajnos rengeteg probléma volt az autójával” – mondta a finn, utalva ezzel többek között arra, hogy Giovinazzi már a hétvégi Azerbajdzsáni Nagydíjon (10 helyes) rajtbüntetést kap a motorkomponensek cseréje miatt.
„Nyilván nincs túl sok tapasztalata, és minden egyes megtett kilométer segít neki, nagyobb mértékben, mint nekem. Szóval elég szerencsétlen a helyzet, de ez a versenyzés, és természetesen mindig próbáljuk mihamarabb megjavítani a dolgokat.”
A két héttel ezelőtti Kínai Nagydíjon is sújtotta műszaki hiba, akkor a vezérlő elektronika meghibásodása miatt részt sem vehetett az időmérőn, így az utolsó helyről kellett rajtolnia.