Címke: Kimi Räikkönen

  • Bereznay Dániel az Alfa Romeo Racing esport csapatába igazolt!

    Bereznay Dániel az Alfa Romeo Racing esport csapatába igazolt!

    Hazánk legismertebb esportolója, Bereznay Dániel folytatja a Forma-1 virtuális világában a kalandozásait, és immáron hivatalosan is az Alfa Romeo Racing esportos csapatába igazolt. A szerződés már hónapokkal ezelőtt megköttetett, és hiába találgatta a mercedeses kiválása után a magyar közvélemény és a szakma is azt, hogy esetlegesen a sorozatba beszálló Ferrarinál folytatja-e, addigra már aláírt a másik olasz gárdához.

    Ellentétben a valós Forma-1-gyel a virtuális világban valóban egyenautókról beszélhetünk, így egyáltalán nem került hátrányba Dániel azzal, hogy csapatot váltott. Sőt, valójában a váltásban nagyon is szerepet játszott az is, hogy több figyelmet és jobb „csomagot”, valamint nagyobb szabadságot kap ezen istállótól, mint a csillagos márkától. Ez azt is jelenti, hogy több versenyen is ott lesznek a helyszínen élőben az Alfa Romeo Racing esportolói. Jó eredmények esetén pedig akár a csapat karácsonyi vacsorájánál is együtt mulathat Dániel, Kimi Räikkönen és Antonio Giovinazzi. Az ígéretek szerint az éles versenycsapat tesztjeire is elmehetnek majd a srácok.

    Bereznay Dániel így nyilatkozott a bejelentést követően immáron az Alfa Romeo Racing versenyzőjeként:

    „Azért választottam az Alfa Romeo Racinget mert számomra hosszabb távú jövőképet és izgalmasabb lehetőségeket mutattak. Egyszerűen: jobb feltételeket biztosítanak. A autók egyenlőek, tehát csak rajtam múlik, hogy harcolhatok-e a bajnoki címért, avagy nem. Számomra a Mercedes egy remek élmény volt es minden percét élveztem. Az előrelépésem érdekében viszont sosem szabad elzárkózni az akár kockázatosnak vagy furcsának és nehéznek tűnő lépésektől. Várom a kihívásokat immáron Alfásként, és a közös vacsorát Kimivel! A Veloce Esports ennek az egésznek (és az életemnek) az irányítója, és már másfél éve egyben a menedzsmentem és otthonom is. Jó velük szorosabban is együtt dolgozni.”

    Az Alfa Romeo Racingnél Bereznaynak idén új csapattársai is lesznek, a brit James Baldwin, illetve a ciprusi születésű, de szintén brit állampolgár Salih Timur Saltunç.

    bereznay dániel, alfa romeo
    A csapatfőnök Aarava Amin, Bereznay Dániel, Salih Timur Saltunç és James Baldwin. Fotó: Isaac Forcella-Burton

    Az igazolással kapcsolatos gondolatairól Dániel már Angliában forgatott egy videót, íme:

  • Räikkönen Silverstone-ban is jó eredményt vár

    Räikkönen Silverstone-ban is jó eredményt vár

    Az Alfa Romeo versenyzője, Kimi Räikkönen jó eredményt vár csapatától a hétvégi Brit Nagydíjon, miután Ausztriában kettős pontszerzést ünnepelhettek.

    Jelenleg az ötödikek a bajnokságban, a Renault mögött, így most a franciákat vették célba.

    „Csapatunk jelentős fejlődést mutatott az elmúlt versenyeken, és szerintem Angliában is jól fogunk tudni teljesíteni” – értékelt a csapat finn versenyzője.

    „Silverstone mindig egy olyan hely, ahová jó visszajönni. Egy old-school pálya, ahol jó móka vezetni, főleg a gyors kanyarokban. Mint mindig, most is tökéletesen kell dolgoznunk, mert a különbségek minimálisak a csapatok között. Magabiztos vagyok, hogy elérhetünk egy újabb jó eredményt.”

  • A Formula 3-ról és a räikkönenes sisakjáról is kérdeztük Marcus Armstrongot

    A Formula 3-ról és a räikkönenes sisakjáról is kérdeztük Marcus Armstrongot

    A Formula 3 osztrák sprintverseny után sikerült feltennem a kéréseimet Marcus Armstrongnak. A Prema új-zélandi fiatalja jelen pillanatban a Prema Formula 3-as csapatát erősíti és a negyedik helyet foglalja el a bajnoki összetettben.

    Kezdjük a sprintverseny eseményeivel. Nagyszerű felzárkózást mutattál be a hatodik helyről rajtolva, és már a második helyen haladtál. Azonban az utolsó körben összeütköztél a csapattársaddal és visszaestél. Mi a véleményed az esetről?

    Armstrong: Kívülről próbálkoztam Robert (Shwartzman) ellen, azonban ő elfékezte magát és szabályszerűen belém csúszott. Sajnos én jártam rosszabbul, ugyanis az eset következtében defektet kaptam, neki pedig csak az első szárnya sérült meg. Ez a versenyzés velejárója, azonban Robert nem véletlenül kapott büntetést, ugyanis szerintem is ő hibázott, nem én.

    Tavaly az FIA Formula 3-ban versenyeztél, ami az idei szezonra megújult és egy vadonatúj Formula 3-as széria lett belőle. Nehéz volt azonosulni az idei autóval, ugyanis sok a különbség a két autó között?

    Armstrong: Nem, igazából közel sem volt olyan nehéz, mint ahogy azt az emberek gondolnák. Nyilvánvalóan másak a fékek, a motor is más, ráadásul idén már a Formula 3-as autókon is van halo. A lehető leggyorsabban sikerült megszoknom az autót, ami nagyon jó hír. Ezt pedig a most szerzett pole pozícióm tökéletesen bizonyítja.

    Ahogy sétáltál a rajtrács felé, észrevettem, hogy a sisakod kísértetiesen hasonlít Kimi Räikkönen sisakjához, ugyanis a te fejfedőd tetejét is szinte ugyanaz a minta díszíti. Miért pont ezt a festést választottad?

    Armstrong: Szemfüles vagy, hogy kiszúrtad. 8 évesen hatalmas Kimi Räikkönen szurkoló voltam, és amikor a belső kamerás felvételeken mutatták a sisakját, nekem nagyon megtetszett a festése. Gondoltam miért ne használhatnám ugyanazt a festést, mint ő.

    Tavaly már versenyezhettél a Hungaroringen. Várod már a Formula 3 magyar versenyhétvégéjét?

    Armstrong: Várom már nagyon, ugyanis a Hungaroring az egyik legkedvesebb helyszín a számomra. Nagyon szeretem a pályát, ugyanis tele van lassú kanyarokkal, amik eléggé technikásak. Remélem, hogy ezen a pályán sikerül majd csökkentenem a ponthátrányomat a többiekkel szemben.

    Köszönöm a lehetőséget és sok szerencsét kívánok a Silverstone-i hétvégére!

    „Köszönöm, nagyra értékelem,” – válaszolta a fiatal új zélandi.

  • Az Alfa Romeo a McLarent vette célba

    Az Alfa Romeo a McLarent vette célba

    Az Alfa Romeo csapatvezetője, Frederic Vasseur bízik csapata fejlesztéseiben, melyektől azt várja, hogy hozzájárulnak a McLaren utoléréséhez.

    Az Alfa jól kezdte a szezont, Kimi Räikkönen az első négy versenyen pontot szerzett. Aztán a Spanyol Nagydíjtól kezdve Kanadáig mondhatni vakvágányra futottak, de a Francia Nagydíj óta újra remekelnek. A McLaren viszont egyre erősödik, ahogy haladunk a szezonban, mostanra pedig egyértelműen a középmezőny vezető alakulatává váltak a wokingiak.

    Erre a helyre pályázik a Vasseur vezette gárda, akik „nyomják, mint a pokol”.

    „Szerintem nagyot léptünk előre az elmúlt 2-3 versenyen” – nyilatkozta Vasseur a Motorsport.comnak. „Kicsit javítanunk kell a tempón, hogy harcolhassunk a McLarennel, ők lesznek a következő célpont. Az utóbbi versenyek képe alapján ők vannak elől, de komoly fejlesztésekkel készülünk. Egyértelmű, hogy további előrelépésre van szükség, ha harcolni akarunk velük. Érkezünk egy csomaggal Silverstone-ba, de Németországba és Magyarországra is hozunk frissítéseket. Ugyanakkor realistának kell maradnunk, hiszen mindenki gőzerővel fejleszt.”

  • Räikkönen szerint a régebbi autókat sem volt nehezebb vezetni

    Räikkönen szerint a régebbi autókat sem volt nehezebb vezetni

    Kimi Räikkönen szerint az emberek csak azért gondolják azt, hogy jobb lenne, ha Forma-1 kevésbé lenne bonyolult, mert a memóriánk játszadozik velünk, mikor a korábbi évekre visszagondolunk.

    Miközben a sport éppen a 2021-es szabályváltozásokat teervezi, több versenyző, köztük az ötszörös világbajnok Lewis Hamilton is azt hangsúlyozza, hogy a jelenlegi autók nem jelentenek túl nagy kihívást a versenyzőknek fizikailag. Romain Grosjean szerint a 2019-es autókat olyan vezetni, mint a gokartokat.

    „Hogy most könnyebb-e (az autókat vezetni), vagy nehezebb? Lehetetlen megmondani.” – vélekedik Räikkönen, akinek e téren a legnagyobb a tapasztalata a mezőnyben. „Ha visszagondolunk 10 évvel ezelőttre, a memóriánk játszani kezd velünk és nem emlékszünk pontosan.”

    „Valószínűleg nem ugyanolyan. Ha 10 évvel korábban kérdeztek volna erről, azt mondtam volna, hogy ez okés, mert csak arról szól, hogy hozzászokik-e az ember.”

    „Mikor visszatérünk a tél után és vezetünk, akkor látjuk, hogy nehéz-e, vagy sem, mivel a nyak elfárad 20 kör után és az kegyetlen érzés. De a második teszten már csak egy kis fájdalom van, aztán az ember hozzászokik.”

    „Olyan ez, mint minden spot, az ember hozzászokik, és akkor már nem érzi olyan keménynek.”

    Hamilton szerint az is a jelenlegi F1 „könnyűségét” jelzi, hogy hogy az újoncok manapság szinte tinédzserek.

    A mezőny jelenlegi legfiatalabbja a 19 éves Lando Norris. Räikkönen 20 évvel idősebb nála, ő maga 21 éves volt, mikor 2001-ben debütált az F1-ben, mindössze néhány formaautós versennyel a háta mögött.

    A finn F1-es pályafutása során vezetett sokféle szabályzás mellett, sokféle gumival, V10-es, V8-as erőforrással bíró autókat is, most pedig ugyebár a V6-os turbó hibridek vannak terítéken.

    „Nem hiszem, hogy bármi változást éreznék a korábbi időkhöz képest.” – mondja Räikkönen. „Egyes versenyek nehezebbek, mint a többi.”

    „Akkoriban sokat teszteltünk és jobban hozzászoktunk a dolgokhoz. De ha az ember vezet, mindig nehéz gyorsnak lenni és a határon autózni.”

    „Néha könnyebbnek érződik. Emlékszem, mikor nagyon jó autónk volt és minden tökéletes volt, az olyan semminek érződött. Az ember könnyen vezet és jók a köridők, minden nagyszerű, és az egész túl egyszerűnek érződik.”

    „Máskor viszont fájdalmas tud lenni, mikor harcolni kell.”

    Egyesek szerint a szervót kellene kissé visszafogni annak érdekében, hogy nehezebb legyen vezetni az autókat. Räikkönen szerint azonban ez is csak egy ideig okozna „nehézséget”, hiszen 2001-ben újoncként ő is megszokta, annak ellenére, hogy saját bevallása szerint akkoriban ő maga sokkal gyengébb volt, mint most.

    „Mikor először teszteltem a Sauberrel Mugelloban, semmi szervóm nem volt.”

    „2001-ben, Monzában lett, szóval majdnem fél évig mentem szervó nélkül.”

    „Ez csupán arról szól, hogy az ember teszi a dolgát.”

  • Räikkönen: Kevesebb adattal jobb lenne a Forma-1

    Räikkönen: Kevesebb adattal jobb lenne a Forma-1

    Kimi Räikkönen szerint érdekesebb Forma-1-et látnánk, hogyha a csapatok által elemezhető adatokat korlátoznák.

    A 39 éves finn, aki már több, min 300 versenyhez állt rajthoz a száguldó cirkuszban, a legidősebb és a legtapasztaltabb versenyző a száguldó cirkusz mezőnyéből.

    Räikkönen még 2020-ban is az Alfa Romeo csapatát fogja erősíteni, azonban azt is elmondta, hogy nem igazán érdekli a sportág jövője. „Vakációk,” – válaszolta nevetve a finn arra a kérdésre, miszerint mit szeretne a sporttól pár éven belül. „Nem rám tartozik, hogy egy ekkora sportág jövője miként alakul,” – nyilatkozta a finn a Motor Profisnak.

    „Ha már nem leszek itt, akkor be sem fogom kapcsolni a tv-t, ugyanis nem szeretném erre pazarolni a szabadidőmet. Azonban ha engem kérdezel, akkor én személy szerint nagyon sok dolgot megváltoztatnék. Ha lehetne, akkor az adatelemzés szüntetném be először. Ha nem az adatok alapján fejlesztenénk az autókat, hanem a versenyzők érzései alapján, akkor sokkal jobban kijönne a pilóták közötti különbség.

    2007 Forma-1-es világbajnoka szerint a Nascar, ahol 2009-től egészen 2011-ig versenyzett, egy remek példa erre. Itt a csapatok szinte nem is használhatják a telemetriai adatokat, ami miatt sokkal szorosabb köztük a verseny.

    „Ez teszi egyszerűvé az ovál pályán való versenyzést, azonban a tljes igazságtól még így is nagyon messze járunk,” – magyarázta az Alfa Romeo finnje. „Ha realizálod, hogy „Basszus, nem vagyok elég gyors”, akkor akár a versenyzőtársaidtól is kérhetsz tanácsokat. Azonban a végén mindig a saját megérzésedre kell hallgatnod.

    „Azonban a Forma-1 manapság arról szól, hogy a telemetria alapján állítod be az autódat. Ha azonban a saját megérzéseid alapján választasz beállítást, akkor az teljes mértékben el fog térni a másik beállítástól.”

  • Giovinazzi nagyon boldog, miután megszerezte első pontját

    Giovinazzi nagyon boldog, miután megszerezte első pontját

    Az Osztrák Nagydíjon megszerzett 10. helyével Antonio Giovinazzi F1-es pályafutása során először szerzett pontot.

    Az olasz már az időmérőn is bekerült a legjobb 10-be, sőt a 7. helyről tudott rajtolni. A futamon végig csapattársa, Kimi Räikkönen mögött autózott, szinte árnyékként követte a finnt. A két Alfa végül dupla pontszerzésnek örülhetett, a 9. és 10. helyen futottak be. Kettejük közül kétségkívül Giovinazzi örült jobban.

    „Végre, az első pontom a szezonban!” – örvendezett az olasz. „Nagyon örülök, hogy mindketten a legjobb tízben tudtunk végezni. A McLaren most úgy tűnik, jobb nálunk, de Silvertone-ba új fejlesztésekkel készülünk. Jó úton haladunk Paul Ricard óta, sok lépést tettünk meg előre, remélhetőleg közel leszünk hozzájuk. Nagyon szoros verseny volt a mostani, és az is jó volt, hogy kicsit nyomást helyezhettem Kimire. A pozitívumokat kell magunkkal vinni, azt, hogy bejutottunk a tízbe az időmérőn és a futamon is.

    Mivel ez az első pontja, felmerülhet a kérdés, hogy eddig nem érzett-e nyomást, hogy mikor jön már az első pontszerzés. Giovinazzi elárulta, hogy pusztán a média felől érzett ilyesmit, a csapat felől sohasem.

    „A nyomást ti (a média) helyeztétek rám, mivel minden hétvégén olyan kérdéseket tettetek fel, hogy mikor szerzed már meg az első pontod. Ennek ellenére nyugodt voltam, a teljesítményem versenyről-versenyre lett egyre jobb. Tovább kell dolgoznunk, és minden versenyen oda kell magunkat tenni.”

  • Montoya visszatérne versenybírónak a Forma-1-be?

    Montoya visszatérne versenybírónak a Forma-1-be?

    Továbbra is komoly téma a F1-es paddockban a versenybíróság és az ítéleteik, és Juan Pablo Montoya is bejelentkezett erre a feladatra. Emanuele Pirro és társai nagyon a kritikák kereszttüzébe kerültek Vettel kanadai büntetése miatt, de most bejelentkezett a kolumbiai is. Közismerten szabadszájú, és nem különösebben zavarná az, ha bármit a háta mögött mondanának róla, vagy gondolnának, amikor nehéz döntést kellene hoznia. Montoya elmondta a minderről véleményét Marschall Pruett Podcastjában, és megerősítette, hogy a jövőben szívesen vállalna akár ilyen jellegű feladatot a királykategóriában:

    „Nem lenne nyűg nekem ezt csinálni. Valójában meglep, hogy még egyszer sem hívtak. Ha versenybíró vagy, és azon gondolkodsz, hogy mások mit gondolnak rólad, akkor az probléma. Ez ilyen egyszerű. Valójában nekem bejönne ez a dolog, nagyon is érdekelne. Nem arról szól a dolog, hogy mindenkinek megfelelj a döntéseddel, hanem arról, hogy tisztességes munkát végezz.”

    2001 és 2006 között Montoya maga is versenyzett a száguldó cirkuszban, előbb a Williams, majd a McLaren pilótájaként, így pontosan tudja, hogy miről is van szó:

    „A másik oldalról is ismerem mindezt, és épp elég ideig csináltam ahhoz, értsem olykor miért döntenek úgy, ahogy.”

    A hétszeres F1-es futamgyőztes ugyanakkor nevetségesnek gondolja a jelenlegi túlszabályzást:

    „Azt hiszem, hogy sok múlik a versenyzői eligazításon. Ekkor a versenyzők elmondják, hogy mire kell jobban figyelni. És ők is azt akarják, hogy jobban ellenőrzötté váljanak a határok. A versenybizottság pedig ehhez kellene hogy tartsa magát, és hogy keményen betartassák a szabályokat. És ebből ne származzon bizonyos előnye egyik vagy másik pilótának. Úgy az igazságos, ha akár azon versenyzőt is büntethetik, aki adott esetben maga kardoskodott egy keményebb büntetésért az eligazításon egy vétségért. Ezt követően viszont ne adja elő azt, hogy ez igazságtalan volt. Ilyen egyszerű ez.”

    A 43 éves ex-versenyző kritikával illeti az olyan pályákat is, mint például Paul Ricard, ahol olyan széles a bukótér, hogy akár véleményes manőverekre is lehetőséget ad, mint volt az legutóbb Daniel Ricciardo és Kimi Räikkönen esetében is:

    „Kifejezetten röhejes ránézni az új pályákra, a hatalmas bukótereikkel. Azt állítják, hogy ezek sokkal biztonságosabbak, de ezzel előállt az a probléma is, hogy egyes versenyzők inkább úgy tekintenek az egészre, mint ahol előnyt lehet szerezni.”

  • Hamilton és Russell is büntetést kaphat az időmérő után

    Hamilton és Russell is büntetést kaphat az időmérő után

    A bajnokságot vezető Lewis Hamilton és a Williams újonca, George Russell is vizsgálat alatt van feltartás miatt a mai osztrák időmérő után.

    Mindkét vizsgálandó eset a Q1-ben történt. Hamilton Räikkönent blokkolta, Russel Kvyatot.

    Räikkönen a hármas kanyar felé haladva igen gyorsan közeledett az előtte lévő Hamiltonra, aki látszólag későn vette őt észre, és először a kanyar belső ívén akart annyira lelassítani, hogy elengedje a finnt, de mivel ez nem jött össze, kiengedte autóját a bukótérbe, viszont ezzel együtt is akadályozta versenytársát.

    „Hamilton teljesen feltartott” – panaszkodott Räikkönen a rádión.

    Ha kap büntetést Hamilton, valószínűleg egy háromhelyes hátrasorolásra kell számítani. Ezzel ötödiknek esne vissza.

    George Russell a Q1 legvégén vétett, a nyolcas kanyarban szinte már csak éppen gurulva haladt utolsó gyorskörére készülvén, ekkor érkezett meg azonban versenytempóban Daniil Kvyat, akinek kikerülő manővert kellett alkalmaznia, és azzal, hogy kihajtott a bukótérbe, nem tudott javítani és kiesett 18-ként.

  • Vettel: 600.000 követőm van, pedig nem is csináltam Facebook oldalt!

    Vettel: 600.000 követőm van, pedig nem is csináltam Facebook oldalt!

    A Shell, ahogy tavaly Vettel és Kimi esetében is, idén összeeresztette a négyszeres világbajnokot új Ferraris csapattársával is. Charles Leclercnek és Sebastian Vettelnek azonnal felelniük kellett egyszerű kérdésekre, amelyekre a választ táblákkal jelezhették, hogy kire igaz inkább a kérdés. Újabb nélkülözhetetlen információkkal gazdagodtunk tehát a Scuderia pilótáiról, és ez még csak a sorozat első része…

    Amiben rögtön már nem értenek egyet, hogy ki érkezik előbb egy adott versenyhelyszínre, természetesen mindenki magára szavazott. A korán kelés ugyanakkor egyértelműen a monacói versenyzőnek esik inkább a nehezére. Amikor arról kérdezték őket, hogy kinek van több rajongói oldala, Vettel egyből lecsapott a magas labdára, és közölte, hogy Leclercnek csak egy van, amit maga csinál, neki pedig úgy van 600.000 követője, hogy nem is csinált Facebook oldalt, sőt neki még ha így is, de több is van. Ez a válasz különösen azért pikáns, mert Vettel közismerten távol tartja magát mindenféle közösségi médiás felülettől.

    Az sem annyira meglepő, hogy mindketten úgy vélik, hogy Vettel az, aki hamarabb végezne egy olajcserével, lévén autószerelőnek is tanult. Amikor gumicserére terelődött a szó, akkor Leclerc már megkockáztatta azt, hogy ő végezne előbb. Aki a Ferrari jelenlegi párosa közül pedig jobban szeret kamera előtt szerepelni, az a monacói, akinek a kerékpározás is jobban megy. És még a gázkromatográfiát is érintették…

    Íme, a videó: