Címke: Kimi Räikkönen

  • Giovinazzi: Kulcsfontosságú versenyek előtt állunk

    Giovinazzi: Kulcsfontosságú versenyek előtt állunk

    Antonio Giovinazzi szerint a következő két verseny egy tökéletes lehetőség a számukra, hogy megfordítsák a szerencséjüket az elmúlt futamok sikertelenségét követően.

    Az Alfa Romeonak jól indult az idei szezonja, ugyanis Kimi Räikkönen az első négy futam mindegyikén pontot tudott szerezni. Az európai szezonban pedig csapat mindkét pilótája képes volt folyamatosan a pontszerző helyekért harcolni a többi csapattal szemben.

    Azonban a nyári szünetet követően visszább esett a teljesítményük, ugyanis mindössze három pontot tudtak szerezni, azt is az olasz pilóta révén. Szocsiban a középmezőny legvégén tanyázott, Japánban pedig csak úgy végeztek a tizenkettedik és a tizennegyedik helyen, hogy utólag a két Renault pilótát kizárták.

    Az Alfa Romeo a gyenge hétvégéknek köszönhetően visszaesett a konstruktőri bajnokság nyolcadik helyére. Giovinazzi szerint a soron következő Mexikói és Amerikai Nagydíj kulcsfontosságú lesz majd a csapata számára. „A következő két futam rendkívül fontos lesz majd a számunkra,” – véli az olasz. „Még soha nem versenyeztem Mexikóvárosban, azonban két szabadedzésen már vezethettem és kifejezetten tetszett a pálya.

    „A vonalvezetés, a hosszú egyenesekkel Monzára emlékeztetnek, azonban a megszokástól jóval másabbak lesznek majd a körülmények. Reméljük, hogy az autónknak fekszik majd a pálya és képesek leszünk pontokért harcolni.”

    Räikkönen, aki a Magyar Nagydíj óta nem tudott pontot szerezni, szerint el kell felejteniük a mostani teljesítményüket és tiszta lappal kell nekivágniuk a hátralevő négy versenynek. „Mexikó egy remek lehetőség a számunkra, hogy visszatérjünk a pontszerzők közé,” – mondta 2007 világbajnoka.

    „Egyáltalán nem számít, hogy mit csináltunk az előző versenyhétvégéken. A következő versenyekre koncentrálunk és a legfontosabb az lesz, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy jól végezzük a munkánkat. Ha ez sikerül, akkor pontokért fogunk tudni harcolni és csak ez számít. Tudjuk, hogy az utolsó négy versenyhétvége sorsdöntő lehet a bajnokság szempontjából, szóval továbbra is 100 százalékot fogunk nyújtani, hogy jó eredményekkel zárhassuk az idei évet.”

  • Kimi és Max sem ért egyet Hamilton vegán üzeneteivel

    Kimi és Max sem ért egyet Hamilton vegán üzeneteivel

    Lewis Hamilton ellenfelei közül többen is megkérdőjelezik a környezettudatos üzeneteinek az értelmét, amelyeket megosztott a közösségi felületein az ötszörös bajnok. A Mercedes versenyzője a Japán és a Mexikói Nagydíj között előadta azon gondolatát, mely szerint csakis a vegánizmus az egyetlen útja annak, hogy megmentsük a bolygónkat. Kimi Räikkönent is megkérdezték Hamilton kommentárjáról:

    „Mindenki próbál ezen valahogy segíteni a maga módján. Forma-1-es versenyzőként azonban azt hiszem, nem épp a legjobb starthelyen állunk ezen témában. Úgy értem, hogy üzemanyagot égetünk el, de miért is? Hogy eldönthessük, hogy ki lesz az első, második, harmadik. Ez egy komoly probléma, de nem hinném, hogy mi vagyunk a megfelelőek ennek az üzenetére, mert ha következetesek lennénk ebben, akkor jobb lenne mindannyiunknak otthon maradnia. Másrészt, kicsit furcsának is érzem azt, hogy versenyhétvégén ilyesmiről beszélgetünk.”

    Várható volt, hogy komolyabb kritikát kap Hamilton környezettudatossága Max Verstappentől:

    „Szeretek benzint égetni. Mondhatok ilyet? Nem szeretem az elektromotorokat. Az, hogy odafigyelünk a környezetünkre nagyon fontos, de a Forma-1 már régóta létezik, és ezt folytatni kell. Akinek nem tetszik ez, ne nézze.”

    A Red Bull pilótája az ellen is kikelt, hogy Hamilton szerint legyen mindenki vegán, sőt ki is nevette:

    „Láttam egy dokumentumfilmet arról, hogy milyen előnnyel jár egy ilyen diéta sportolóknak, de nem hinném, hogy ez a Forma-1-ben nagyon számítana. Nem vagyunk kerékpárosok, sem maratoni futók. Másrészt szeretek hamburgert enni.”

    Erre persze megkapta kérdésnek azt, hogy evett-e már Lewis Hamilton új vegán burgeréből Londonban, amire Verstappen így válaszolt:

    „Az igazi húst szeretem! Mindenki szabadon választhatja meg, hogy mit akar tenni és mit nem, szóval nem, nem leszek vegán.”

  • Räikkönen: ha az F1 zöld akar lenni, maradjunk otthon

    Räikkönen: ha az F1 zöld akar lenni, maradjunk otthon

    Kimi Räikkönen szerint a Forma-1 nem mehet tovább a környezetvédelemben különböző üzenetek népszerűsítésénél.

    Lewis Hamilton egyre többet hangoztatja az elmúlt hónapokban véleményét a zöld életmódról. Tegnap odáig ment, kijelentette, karbonsemleges szeretne lenni még az év vége előtt. A pilóták közül többen is osztják aggodalmát a bolygóért.

    A mezőny legidősebb tagja, Kimi Räikkönen is egyetért velük, de megjegyezte, szerinte nem az F1 a legjobb hely a környezettudatos ügyek terjesztésére.

    „Szerintem ez mindenkit érint, aki ezen a bolygón él.” – kezdte a finn – „Itt mindannyian annyit teszünk, amennyit tudunk. De nincs jogunk ilyesmikről beszélni, amikor rengeteg üzemanyagot égetünk el, de miért is? Hogy elsők vagy másodikok legyünk?”

    „Persze, megpróbáljuk kivenni a részünket a környezetvédelemből is, amikor csak lehet. De nem ez a legjobb hely arra, hogy megmondjuk az embereknek, mit csináljanak. Ahhoz, hogy tényleg nagy hatást érjünk el, otthon kéne maradnunk, és elfelejtenünk a versenyzést.”

    Sergio Perez, aki hazai közönsége előtt versenyez a hétvégén, Hamilton mellé ált: „Szerintem fontos, hogy hallassuk a hangunkat. Rengeteg emberhez jut el az üzenetünk, főleg az olyan embereké, mint Lewis.”

    „Ez nagyon fontos. Látom az üzeneteit a közösségi médiában, és meg kell mondjam, elég jók. Sokan követik, tehát ha így hatással vagyunk a világra és tudunk segíteni rajta, akkor ez kötelességünk is.”

  • Räikkönen visszaesése „furcsa”, honfitársa szerint

    Räikkönen visszaesése „furcsa”, honfitársa szerint

    Mika Salo véleménye szerint honfitársa, Kimi Räikkönen teljesítményének visszaesése „egy kicsit furcsa”.

    Az Alfa Romeo és Kimi Räikkönen elég jól kezdte a szezont, azonban a nyári szünet óta a finn versenyzőnek egyszer sem sikerült pontszerző helyen végeznie.

    Salo azonban azt is megjegyezte, hogy az ilyesfajta visszaesés a kisebb csapatoknál nem meglepő dolog.

    Hozzátette, az Alfa „csak” a jövőévi autó kapcsán fogja majd érzeni Simone Resta hiányát, aki visszatér a Ferrarihoz.

    Salo azt tartja valójában furának, hogy míg a finn visszaesett, addig csapattársa, Antonio Giovinazzi mostanában jobban szerepel, mint a szezon első felében.

    „Nem tudom megmondani, hogy miért, annyira nagyon nem követtem, de különös.” – mondta Salo Räikkönen kapcsán.

    Mindemellett Salo szerint Lewis Hamilton simán behúzza majd a 2019-es bajnoki címet, ha nem ezen a hétvégén, akkor majd az Egyesült Államokban.

  • Kimi: Így is, úgy is találnának kötelező időt a médiára

    Kimi: Így is, úgy is találnának kötelező időt a médiára

    Kimi Räikkönen elégedett lenne azzal, ha csak két napból állna egy versenyhétvége, de fél attól, hogy az F1 urai még így is megkeserítenék az életét, hogy szorítanának helyett a kötelező médiainterjúknak.

    A Hagibis tájfunnak köszönhetően Japánban egy két napos Forma-1-es hétvégét láthattunk, amikor pénteken voltak az edzések, az időmérő és a verseny pedig vasárnap. Több versenyző, köztük Räikkönen is üdvözölte az egy nappal rövidebb változatot. A finn így nyilatkozott az InsideRacingnek:

    „Jól működött, de azzal, hogy egy nap kiesett egy kicsit hektikusabb lett az egész mindenkinek. Ha ezen az áron is, de még mindig jobb ez így, mint egyáltalán nem versenyezni. Addig, amíg az autóval nincsenek gondok, addig oké a dolog, persze ha van valami komoly probléma, akkor kevesebb az idő azt kijavítani.”

    Vannak olyan vélemények, mely szerint ha az időmérő és a verseny egy napon van, akkor a versenyzők esetlegesen lazábbra vehetik az előbbit azért, hogy a csapataiknak nehogy esetlegesen autót kelljen javítani alig több mint három óra alatt a versenyig. Kimi ugyanakkor elutasítja ezt:

    „Nem, ebben nincs különbség.”

    Egy nagy differencia viszont mégis lenne: a rövidebb hétvége kevesebb médiakötelezettséget is jelenthetne. A finn azonban szkeptikus:

    „Ugyan, mindig akad pár, sajnos mindig megtalálják annak a módját, hogy erre legyen idő.”

  • Vasseur szerint az Alfa Romeonál nincs ok a pánikra

    Vasseur szerint az Alfa Romeonál nincs ok a pánikra

    Az Alfa Romeo csapatfőnöke, Frederic Vasseur szerint annak ellenére nincs okuk az aggodalomra, hogy a legutolsó öt versenyen mindössze két alkalommal tudtak pontot szerezni.

    A csapat finn pilótája, Kimi Räikkönen még folyamatosan a pontszerzők között volt még a nyári szünet előtt. Azonban 2007 világbajnok a nyári szünetet követően még nem tudott pontot szerezni egyik versenyhétvégén sem.

    A finn csapattársának, Antonio Giovinazzinak sikerült javítania a szezon első felében nyújtott gyenge teljesítményét követően. Az olasz versenyző Olaszországban és Szingapúrban is pontot tudott szerezni és az időmérőkön is egyre jobban teljesít.

    „Nincs okunk pánikolni,” – nyilatkozta Vasseur a motorsport.com-nak. „Minden verseny egy külön történet. Akkor aggódnék, ha minden egyes időmérőn egy másodpercre lennénk a többiektől. Azonban ez nem így van. A versenyeket talán egy fokkal nehezebb kézben tartani, azonban az időmérőkön sokkal könnyebb jól teljesíteni.

    „Például Spaban és Monzában is ott voltunk a Q3-ban. Néha tized másodpercek döntenek pozíciókról, és néha egy olyan érzés fog el, hogy az adott helyzet teljesen más, mint a többi. Mindig nagyon óvatosan kell kezelnünk ezeket a helyzeteket. Mi vagyunk a hetedik-nyolcadik legerősebb csapat, azonban ez relatív, ugyanis tized másodpercek döntenek a középmezőnyben. Egyszer fent, egyszer lent.”

    Csakúgy, mint a Haas, az Alfa Romeonál is problémát okoz a gumik viselkedésének megértése. Néha alapján nem sikerült megtalálni a legoptimálisabb tartományt, ami miatt lépéshátrányba kerülnek a többiekkel szemben.

    „Nehéz megállapítani, hogy mi a probléma. A versenyeken nem tudunk egyenletesen jó teljesítményt nyújtani és azt hiszem, hogy ez volt a probléma a legutolsó pár versenyen. Néha minden összejön, valamikor meg semmi. Ez nagyban függ a pálya karakterisztikájától, a hőmérséklettől és így tovább.”

  • 40-es Räikkönen kvíz, nem csak Räikkönen rajongóknak!

    40-es Räikkönen kvíz, nem csak Räikkönen rajongóknak!

    Kimi Räikkönen a jelenlegi Forma-1-es mezőny legidősebb tagja és épp ma, a kvízes napunkon ünnepli 40. születésnapját. Ez alkalomból egy 40-es Räikkönen-kvízzel készültünk nektek, 40 darab kérdéssel a finn versenyző kapcsán!

    Nyugi, nem mondanánk nehéznek a kérdéseket, így nem csak Räikkönen rajongóinak ajánljuk! 😉

    Te mennyire vagy képben? ?

    Aki szeretné, árulja el nekünk bátran az eredményét, Facebook oldalunkon!

    Korábbi kvízeinket a kvíz címke alatt találjátok.

    Kövessetek minket Instagramon is! –> @racingline.hu
    Instagram oldalunk érdekessége, hogy nálunk nem találsz az internetről szedett fotókat, minden képünk egyedi, saját kollégáink által készülnek az egyes versenyeken! ?

  • Vettel szerint korai még Leclercet a korábbi csapattársainál jobbnak nevezni

    Vettel szerint korai még Leclercet a korábbi csapattársainál jobbnak nevezni

    Sebastian Vettel szerint korai még olyan kijelentéseket tenni, hogy Charles Leclerc az eddigi legerősebb csapattársa, ugyanis a négyszeres bajnok szerint nehéz mindenkit mindenkivel összehasonlítani.

    A Ferrari rangidős pilótáját eddig csak egy versenyző tudta megverni, Daniel Ricciardo még 2014-ben kerekedett felül Vettelen a Red Bullnál, és úgy tűnik ez a forgatókönyv idén megismétlődhet. A monacói versenyző jelenleg 21 ponttal vezet csapattársa előtt, és ha az eddig mutatott tendenciáját hozni tudja, akkor könnyen maga mögé utasíthatja a németet az év végén.

    A Motorsport.com megkérdezte arról Vettelt, hogy Leclerc-e a legerősebb csapattársa, akivel megküzdhetett F1-es pályafutás során, a négyszeres bajnok erre a következőt felelte:

    ,,Nem hinném, hogy fair ilyet mondani, még nem telt el olyan sok idő. Nyilvánvalóan nagyon fiatal és nagyon gyors, nem hinném, hogy ebben bárki kételkedne. Ugyanakkor nem lehet igazán összehasonlítani ezt, ugyanis ehhez fogni kellene Markot (Webber) Kimit, (Räikkönen), Danielt (Ricciardo), Vitantoniot (Liuzzi) és (Sebastien) Bourdais-t – kihagytam valakit? – és ugyanabba az autóba kellene beültetni őket. Tehát ezek az összehasonlítások nem igazságosak, ha a nyers sebességet vesszük, akkor megállapíthatjuk, hogy nagyon gyors (Leclerc), de még túl korai ilyen kijelentéseket tenni, még csak a második szezonját teljesíti a Forma-1-ben. Nehéz őt Kimivel vagy Markkal összehasonlítani, ők ugyanis rengeteg időt töltöttek el a sportágban és jóval tapasztaltabbak is voltak. Én nem így nézem a dolgokat.”

  • Räikkönen már sokkal hamarabb be akarta fejezni F1-es karrierjét

    Räikkönen már sokkal hamarabb be akarta fejezni F1-es karrierjét

    A mezőny rangidős versenyzője, Kimi Räikkönen a hétvégén újabb mérföldkőhöz érkezik, már ami a Forma-1-es futamok számát illeti.

    A finn versenyző ugyanis a vasárnapi Orosz Nagydíjon utol fogja érni az örökranglistán Michael Schumachert és Jenson Buttont, akik holtversenyben a 3. helyen állnak 307 futammal. Räikkönen ráadásul ha kitölti a szerződését az Alfa Romeóval, az első helyig meg sem áll, hiszen az első két helyen Rubens Barrichello és Fernando Alonso áll 322, illetve 311 versennyel. Neki pedig jövő év végén 334 futamhétvége állna már a neve mellett.

    A Jégember azonban eredetileg nem szándékozott ennyi szezont lehúzni az F1-ben: „Egyértelműen nem akartam, hamarabb le szerettem volna állni. Mondhatni egyszer már abbahagytam, de aztán nem egészen. Nem tudtam, meddig fogok versenyezni. Remélhetőleg még 1-2 év legalább. A dolgok kicsit máshogy alakultak, de korábban nem volt tervem, és most sincs. Amíg élvezzük, versenyzünk, aztán majd látjuk, mi történik.”

    Arra a szokásos stílusában reagált, amikor azt kérdezték tőle, érez-e valamiféle büszkeséget, hogy ennyi lehúzott már a sportban.

    „Nem igazán. Úgy értem, amíg úgy érzem, ott tudok lenni, ahol elvárom magamtól, hogy legyek, illetve a fejemben le tudok játszani olyan dolgokat, amiket kell, addig szívesen folytatom, valamint addig, amíg a versenyzés a nagyobb részt jelenti az értelmetlen dolgok mellett. Sosem gondolok arra, hogy ó, de sokáig versenyeztem, és hogy ez milyen jó. Számomra az eredmények a fontosak, és nem más. Talán amikor abbahagyod, illetve utána, amikor visszatekintesz, jelent valamit, de most nem.”

  • Hivatalos: Elutasították az Alfát, a Williams megtarthatja a pontját!

    Hivatalos: Elutasították az Alfát, a Williams megtarthatja a pontját!

    Megmarad a Williams pontja, mert elutasította a fellebbviteli bíróság az Alfa Romeo keresetét a Német Nagydíj eredménye miatt. Kimi Räikkönen és Antonio Giovinazzi eredetileg a hetedik és a kilencedik helyen értek be, de mindketten időbüntetést kaptak technikai jellegű jogsértések miatt. Ennek eredményeképp Lewis Hamiltont a kilencedik, Robert Kubicát pedig a tizedik helyre rangsorolták, amivel megszerezte a Williams ezidáig egyetlen pontját idén.

    Az Alfa Romeo megerősítette, hogy szeptemberben lesz az ügyben a meghallgatásuk, de ez a kísérletük most végül elbukott. Räikkönen és Giovinazzi azért kaptak büntetést, mert a tengelykapcsolójuk nyomatéka nem felelt meg az előírásoknak a rajtnál. A két versenyző így a sportszabályzat 27. cikkelyének első pontjában vétettek, mely szerint „a versenyzőnek az autót önállóan kell vezetnie, segédletek nélkül.”

    Ezen döntésnek Romain Grosjean és Kevin Magnussen is haszonélvezői lettek, mivel megörökölték a hetedik és nyolcadik helyeket a végleges eredménylista szerint.