Címke: Kimi Räikkönen

  • Ecclestone megpróbálta visszacsábítani Montoyát a Forma-1-be

    Ecclestone megpróbálta visszacsábítani Montoyát a Forma-1-be

    Bernie Ecclestone, a Forma-1 korábbi ura egyszer megpróbálta rávenni Juan Pablo Montoyát, hogy térjen vissza a sportágába. A McLaren kegyeiből kiesett kolumbiai hat évnyi F1 után a 2006-os szezon közepén aláírt egy hosszútávú NASCAR szerződést. A ma 44 éves versenyző elárulta a kolumbiai sportcsatornának az Antena 2-nek, hogy nem bánta meg az akkori döntését:

    „Amikor leléptem, az ügy máris le volt zárva, hiszen a Forma-1-ben már semmi jóra nem számíthattam, és öt évre szerződtem Chip Ganassival. Ezután felhívott Bernie Ecclestone, de mondtam neki, hogy nincs kedvem visszatérni Európába. Annyit mondott, hogy: „ohh, oké, köszi.”

    Montoya úgy véli, hogy a királykategóriában versenyezhetett volna akár a Ferrarinál is, de a karrierje pont Michael Schumacher sikeres éveivel esett egybe:

    „Amennyiben Michael nem lett volna ott, elgondolkoztam volna a Ferrarin, hiszen egy remek csapat a mai napig. Akkoriban azonban Schumacher volt az első számú versenyzőjük, nekem meg nem vonzó a vízhordó szerep.”

    Azt is elismerte Montoya, hogy nem votl egyszerű az élete Kimi Räikkönen csapattársaként:

    „Nem voltak komolyabb gondok, de Kimivel nehéz kapcsolatba kerülne, mert egyszerűen nem érdekli. Megvoltak az értekezletek meg ilyesmi, de nem nagyon érdekelte mindez.”

    Montoya végül megerősítette, hogy most már azért visszatérne Európába a fia Sebastian versenyzői karriere miatt:

    „Az van, hogy megkezdődtek a tesztek, és megpróbáltunk volna oda utazni, de azt mondták a reptéren, hogy most sportolónak lenni nem olyan munkakör, ami nélkülözhetetlen lenne.”

  • Így tette majdnem tönkre anyagilag Räikkönen a Lotust!

    Így tette majdnem tönkre anyagilag Räikkönen a Lotust!

    Kimi Räikkönen egy kétéves szünetet követően tért vissza a Forma-1-be 2012-ben. Habár a finn pilóta képességeit magasan elismerték az évek során, még a Lotus csapatának vezérkara sem gondolhatta azt, hogy Räikkönen szinte azonnal képes lesz szállítani a jobbnál jobb eredményeket. Ez pedig egy olyan dolog volt, amire majdnem csúnyán rá is fizettek.

    Egy finn újságíró, Heikki Kulta nemrégiben a Forma-1 hivatalos oldalának árult el olyan történeteket 2007 világbajnoksáról, amik az elmúlt 20 év folyamán történtek vele. Az egyik ilyen történet a finn világbajnok Lotusnál eltöltött két idénye volt.

    Räikkönen 2009-ben otthagyta a Ferrarit és az elkövetkező két évben a NASCAR-ban és a WRC-ben próbálta ki magát. Azonban 2011-ben már nyilvánossá vált, hogy a finn Jégember a Lotus csapatával fog visszatérni a száguldó cirkuszba a következő szezonban.

    Mivel a Renault a 2010-es évad végén kivonult a Forma-1-ből, a Lotus így már nem számított gyári csapatnak. Azonban az Eric Boullier által vezetett istálló képes volt meglepetéseket okozni Räikkönennel és Romain Grosjeannal.

    „Rendkívül meglepett, hogy milyen gyorsan volt képes alkalmazkodni,” – mondta a finn újságíró honfitársáról. „Már a 2012-es szezon negyedik versenyén második lett Bahreinben. Az Abu Dhabiban szerzett győzelme pedig mindig kedves marad a számomra, ugyanis karácsonyra egy „Leave me Alone-os” kapucnis pulcsit kaptam, amely rádióüzenet pont azon a verseny hangzott el.”

    A szezon végén Räikkönen a harmadik helyen végzett az egyéni bajnokságban egy győzelemmel és hét dobogós helyezéssel a neve mellett. A finn jó formája 2013-ban sem hagyott alább: már a szezonnyitón nyerni tudott Melbourneben és Szingapúrban a súlyos hátfájdalmai ellenére mászott fel a dobogó harmadik fokára a tizenharmadik helyről rajtolva. Azonban a színfalak mögött szinte semmi nem volt rendben, ugyanis a finn jó teljesítménye miatt a csapata nem volt képes kifizetni őt, amibe majdnem bele is rokkantan anyagilag.

    „A két év alatt Kimi 390 pontot gyűjtött a Lotusnak. A csapatvezető, Gérard Lopez pedig egyáltalán nem számított erre, ugyanis a szerződésben, amit Kimivel kötött, az állt, hogy minden egyes megszerzett pont után 50.000 euró bónuszt kap, ami miatt végül majdnem csődbe ment a csapat. Kimi már csak ezzel a bónusszal 19.5 millió euróra tett szert a normál fizetésén kívül.”

    A finnt végül a 2013-ban fizették ki teljes mértékben, azonban többek között ez is nagy szerepet vállalt abban, hogy 2014-re átszerződött a Ferrarihoz, akik már képesek voltak időben kifizetni őt.

  • Newey: Kimi sosem volt olyan befolyásos csapaton belül, mint Verstappen

    Newey: Kimi sosem volt olyan befolyásos csapaton belül, mint Verstappen

    Adrian Newey számos csapattal és pilótával dolgozott együtt, utóbbiak közül pedig ismét Max Verstappent emelte ki. A brit igazi vezetőnek tartja a hollandot, fiatal kora ellenére is.

    „Az alapján, ahogy a pályán viselkedik, sosem gondolnád, hogy 22 éves” – mondta róla. „A versenyhétvégék alatt egyike a csapat vezéralakjakinak. Ez is mutatja, hogy fontosabb az, hogy mióta csinálsz valamit, mint hogy hány éves vagy. A pályán eltöltött idő terén nincs is akkora különbség azokhoz a pilótákhoz képest, akik később kezdtek versenyezni és később jöttek a Forma-1-be.”

    Newey állítja, nem látott olyan jó vezetőt, mint Verstappen. Kimi Räikkönen sem volt ilyen ennyi idősen, akivel a McLarennél dolgoztak együtt 2002-től: „Kimi egy igazi újonc volt annak idején. Nem volt képes vezetni egy csapatot, de arra sem, hogy vitathatatlanul elsőszámú legyen. 2005-re aztán sikerült elsőszámúvá válni, mégsem lett sosem akkora befolyása, mint amennyi most Maxnek van.”

  • Zehnder: Leclerc két Ferrari legenda keveréke

    Zehnder: Leclerc két Ferrari legenda keveréke

    Az Alfa Romeo csapatmenedzsere szerint Charles Leclerc két Ferrari legenda különös kombinációja.

    Frissen a GP3 illetve a Forma-2 megnyerése után, már a Forma-1-ben találta magát az ifjú monacói, ahol a Sauber színeiben mutatkozott be 2018-ban.

    Annak ellenére, hogy nem indult túl jól a szezon Leclerc számára, nem sokkal később összerakta magát, és egyike lett a középmezőny élmenőinek, ezzel hozzásegítve a svájci alakulatot, hogy 2013 után a legjobb helyezésüket hozzák el a konstruktőrök bajnokságából, akkor a nyolcadik helyen végeztek.

    „Nagyon jó szezon volt, és érdekességet jelentett újra egy gyerekkel dolgozni.” – mondta Beat Zehnder a Sauber 50. évfordulója alkalmából adott interjúban az Autosportnak.

    „Csináltunk már ilyet előtte, de hosszú idő után először volt egy újoncunk, különleges tehetséggel és attitűddel.

    „Korábban még sosem láttam Charles-hoz hasonló pilótát, de minden munkánk, amit abba srácba beleöltünk, gyümölcsöző volt.”

    „Mindig mondtam magamnak, hogy a nyers tempóból Kimi Raikkönenre, munkabírását tekintve pedig Michael Schumacherre hasonlít.”

    „Adjanak neki egy jó autót, és egészen biztosan világbajnok lesz.”

    Leclerc teljesítménye lenyűgöző volt első Ferraris évében, amikor is két futamgyőzelmet, illetve hét pole pozíciót szerzett, és ezekkel le is győzte német négyszeres világbajnok csapattársát, Sebastian Vettelt sszetettben.

    „Egyenesen megmondom, az a srác különleges. Egy különleges tehetség.” – mondta a monacói 2018-as csapattársa Marcus Ericsson.

    „Amikor láttam, hogy a Ferrariba igazol, tudtam, hogy versenyben lesz Vettel csapattársaként, de azért azt nem gondoltam volna, hogy ennyire, rögtön első évében a csapatnál.”

    „Mondhatom, nagyon különleges pilóta és tehetség. Határozottan segített megmutatni azt is, hogy milyen pilóta vagyok.”

    Írta: Galambos Bence

  • Räikkönen és Verstappen nem érzik azt, hogy berozsdásodtak

    Räikkönen és Verstappen nem érzik azt, hogy berozsdásodtak

    Kimi Räikkönen és Max Verstappen sem érzi magát berozsdásodva, hiába nem volt futam a járványhelyzet miatt már több mint fél éve.

    Ezzel viszont nem mindenki ért egyet, Antonio Giovinazzi szerint a versenyzők igenis be lesznek fásulva az európai szezon kezdetén, július első hétvégéjén.

    Finn csapattársa mindazonáltal így nyilatkozott: „Nem gondolom, hogy sok különbséget jelentene nekünk, pilótáknak. Edzettem, aktív maradtam, sportoltam. Minden télen távol vagyunk az autótól, ez most szimplán egy kicsit hosszabb idő a megszokottnál. Ugyanazt fogom érezni, amikor visszatérek.”

    A Red Bull fiatal hollandja, Max Verstappen is egyetértett, ugyanakkor elismerte, nagyon más lesz a nézők nélküli verseny.

    „Szerintem csak néhány kör kell, hogy újra a határon legyünk” – mondta a német Sky-nak. „Olyan sok ideje versenyzünk már, ez a 3-4 hónap nem fog problémát jelenteni.”

  • Räikkönen elismerte: ez lehet az utolsó éve a Forma-1-ben

    Räikkönen elismerte: ez lehet az utolsó éve a Forma-1-ben

    Túl a negyvenen és a 300 F1-es futamon a finn Kimi Räikkönen, aki továbbra sem hozta még meg a végleges döntést, vagyis, hogy folytatja-e 2021-ben vagy inkább szögre akasztja a bukósisakot.

    A Jégember 2018 végén két évre írt alá az Alfa Romeoval, így idén lejár a szerződése, az Infobae pedig megkérdezte tőle, hogy a 2020-as idény lesz-e számára az utolsó.

    „Már többször is mondtam, letudom ezt az idényt és azután fogok dönteni. Ha továbbra is élvezni fogom a versenyzést, akkor folytatom, ha nem, akkor visszavonulok.” – jelentette ki 2007 világbajnoka.

    A finn azonban azt is elmondta, hogy még ennyi idősen mi tartja fent a motivációját.

    „Egyszerű a helyzet, imádok versenyezni. Minden más, mint az interjúk és ezek nem igazén érdekelnek, de továbbra is szeretem azt az érzést, amikor kerék a kerék ellen harcolhatok. Hiányzik ez, ezért versenyzek még mindig.” – magyarázta.

    Ha minden a tervek szerint halad, akkor Räikkönen idén megdöntheti Rubens Barricchello rekordját és az ő neve állhat majd a legtöbb F1-es futam.

    „Nem igazán szentelek ennek túl nagy érdeklődést. Nem ez tesz boldoggá.” – reagált a lehetséges rekordra. „Szerintem sokkal több más dolog van, amire inkább emlékeznék a karrieremből, mintsem a versenyek számára.”

    Viszont egy dolog biztos, ha a búcsú mellett dönt, akkor többé már nem lesz visszaút számára.

    „Ha visszavonulok, akkor már nem hiszem, hogy hiányozni fog. Vannak remek emberek itt, kapcsolatban fogok maradni velük, de ez mind. Rengeteg évet töltöttem itt, és amikor a visszavonulás mellett döntök, akkor biztos vagyok benne, hogy azután is fogok találni számtalan olyan dolgot, amivel elfoglalhatom magamat.” – jegyezte meg.

  • Räikkönen ételfutár lett és a papír önmagát osztogatja

    Räikkönen ételfutár lett és a papír önmagát osztogatja

    Újabb videókat közölt Kimi Räikkönennel az iLOQ nevű biztonsági zárakat gyártó cég.

    Korábban már láthattátok a finn versenyzőt zárszerelőként, a két újabb videó egyikében pedig élelmiszert szállít házhoz versenyző kesztyűben, míg a másikban az a „küldetése”, hogy boldoggá tegyen egy rajongót, ezért bevágott az Alfájába pár kartonpapír-Räikkönent és útnak indult, hogy meglepjen vele egy kissrácot.

     

  • Korábbi mérnöke szerint Räikkönen nyolcszoros bajnok is lehetne, ha korábban születik

    Korábbi mérnöke szerint Räikkönen nyolcszoros bajnok is lehetne, ha korábban születik

    Kimi Räikkönen már karrierjének kezdete óta érdekes személyisége a Forma-1-nek, ő az, aki általában néhány szavas válaszokat ad a kamerák előtt. Korábbi mérnöke, az akkor Lotusnál dolgozó Ricardo Penteado is arról beszélt, hogy a szűkszavúság a csapaton belül is jellemzi Kimit.

    A finn 2012-ben és 2013-ban vezetett a Lotusnál, ekkor volt Penteado a csapat motorért felelős osztályának főnöke. A szakember elárulta, Räikkönennel kapcsolatban kezdetben frusztráló tapasztalatai voltak, és csak ezek után kezdte őt nagymértékben elismerni.

    A nehézségek a lehető leghamarabb elkezdődtek. A Lotus Valenciában a szezon előtti tesztelésre készült, és a csapat előzetesen egy átfogó leírást tervezett adni az autóról a két év kihagyás után visszatérő Räikkönennek. Ekkor történt az, hogy Kimi egész egyszerűen nem jött el erre, és csak akkor bukkant fel, amikor beülhetett az autóba és kihajthatott a pályára. Emiatt történt az is, hogy a szezon első versenyén még volt olyan gomb a kormányon, amiről nem tudta, mire való.

    Penteado arról is beszélt, hogy Räikkönen nem fog információt kérni a mérnököktől, ha nem kérik meg rá. Ő csak versenyezni van ott. Épp ezért lehetett volna több sikere, ha a Forma-1 világa kissé egyszerűbb.

    „Végül egy hihetetlen verseny után Kimi 7. lett a 18. helyről rajtolva Ausztráliában. Bizonyította az igazát, de nagyon nehéz volt alkalmazkodnom hozzá. 10 versenyig tartott, mire megtanulta a nevem” – magyarázta Penteado, akinek a finn eleinte csak úgy szólt, hogy ’hé, motor’!

    „Räikkönen nyolcszoros bajnok lett volna, ha 20 évvel hamarabb születik. Nagyon kevés eszközre és információra van szüksége a gyorsasághoz. Természetes tehetsége van, pontosan tudja, hogyan kell időt nyerni az autó megfelelő egyensúlyával.”

    Penteado megállapította, hogy Kimi és az akkori csapattársa, Romain Grosjean teljesen különbözőek. A finn mindent érzésre csinál, míg a francia minden technikai részletet ismer.

  • Marko szerint ezért váltak el Vettel és a Ferrari útjai

    Marko szerint ezért váltak el Vettel és a Ferrari útjai

    Helmut Marko felvetette, hogy Sebastian Vettel talán maga dönthetett úgy, hogy elhagyja a Ferrarit. Sőt amellett is érvelt, hogy nem lehetne neki rossz kihagyni egy évet.

    „A csapaton belüli helyzet az az, hogy komoly rivalizálás folyik, azonban Sebastian nem hagyja, hogy ez elgázolja” – mondta Marko Vettelről a német RTL-nek. „Valószínűleg azért nem hosszabbította  meg a szerződését, mert nem látta, hogy sikerülhet neki bajnoki címet szerezni.”

    Marko lenyűgözőnek találná, ha Vettel aláírna a Mercedeshez 2021-re, de ha ez nem jön össze, akkor is lehetnek még opciók.

    „Ha nem kapja meg a helyet, lenne értelme egy év szünetnek. Ezalatt meg ki lehetne várni, meg lehetne nézni, mi történik. 2022-ben jönnek a szabályváltoztatások és a költségvetési limit is érvényben lesz. Szóval teljes újraszerveződés lesz és az ő helyzetében lesz esélye visszatérni egy győztes csapathoz.”

    Marko a nemsokára következő Osztrák Nagydíjakról is beszélt, elmondta, mennyi ember várható a versenyeken.

    „A Forma-1-es armada körülbelül 1600 ember lesz” – tette hozzá. Ez még kibővül a Formula 2-es és Formula 3-as csapatokkal, illetve a Porsche Szuperkupásokkal, tehát kicsivel több, mint 2000 fő jelenléte várható a paddockban.

    Mivel a média nagyjából hiányozni fog, Kimi Räikkönen ennek biztos örül majd, ezt is emlegette a Red Bull osztrák tanácsadója: „Általában Kimi nem beszél sokat, szóval most ellehet magában.”

  • Räikkönen nem mindennapi ajándékot kapott a Ferraritól!

    Räikkönen nem mindennapi ajándékot kapott a Ferraritól!

    Nem, nem szerződést Sebastian Vettel helyére! 😀

    A már alfás Kimi Räikkönen garázsa új ékességgel gazdagodott, nem is akármivel. A finn versenyző mostantól otthonában tudhatja azt a Ferrari SF71H-t, mellyel eddig utolsó Forma-1-es győzelmét aratta, a 2018-as Egyesült Államok Nagydíján.

    Erről Räikkönen Instagramon számolt be.

     

    Követtek már minket Instagramon? Ha nem, akkor nyomjatok egy Follow/Követés-t!

    Miért érdemes minket Instán is követni? Mert nem mások képeit szedjük össze az internetről, hanem csak saját, kollégáink által készített autósportos fotókat posztolunk, így ezeket máshol biztosan nem láthattad még (maximum a Racingline.hu cikkjeiben).

    Ezen kívül ha versenyhelyszínen vagyunk, Insta sztoriba posztolunk először, gyakorlatilag „élőben”. Ezen kívül sztoriban gyakran jelentkezünk interaktív dolgokkal.

    https://www.instagram.com/p/CAdVdaeqzsJ/