Címke: Kimi Räikkönen

  • Räikkönen: Őrület, hogy már azokat kérdőjelezik meg, akik nem térdeltek

    Räikkönen: Őrület, hogy már azokat kérdőjelezik meg, akik nem térdeltek

    Kimi Räikkönen kritikus hangot fogalmazott, mivel nagyon nem tetszik neki az, hogy azon pilóták döntését kérdőjelezik meg sokan, akik nem térdeltek le.

    A múlt heti Osztrák Nagydíjat megelőzően a mezőny nagy része letérdelve fejezte ki elkötelezettségét a rasszizmus ellen. Ám hat pilóta – köztük Kimi Räikkönen – állva maradt.

    Noha mind a húsz versenyző olyan pólót hordott, amivel a rasszizmus ellen tiltakoztak, mégis voltak olyan hangok, amelyek kritikákat fogalmaztak meg a nem térdelőkkel szemben.

    „A Forma-1 és az összes csapat minden tőlük telhetőt megtett, így szerintem őrület megkérdőjelezni ezeket a dolgokat, de a világ már csak így működik. Mindenkinek joga van úgy cselekedni, ahogy azt jónak érzi.” – kezdte 2007 világbajnoka.

    „Minden versenyző egyértelműen kijelentette, hogy a rasszizmus ellen van, nagy örömmel segítek mindig az ilyen ügyekben, de mindenki úgy cselekszik, ahogy kényelmesnek érzi. Mindenki megtesz ezért a dologért mindent.” – tette hozzá.

  • A pilóták megdöbbentek a Ferrari visszaesésén

    A pilóták megdöbbentek a Ferrari visszaesésén

    Carlos Sainz azonban még nem aggódik a Ferrarihoz való igazolás miatt.

    A spanyol fog Sebastian Vettel helyére menni, azonban nem biztos, hogy sokkal jobb autónak örvendhet majd, mint amit most a német vezet, a költségek jelentős csökkentése miatt.

    Megkérdezték, hogy aggódik-e a Ferrari gyengélkedése végett, amely kérdésre a válasz az volt, hogy: „Nem igazán. Ahogy mondtad nem gondolom, hogy bármi így maradna a jövő évre.”

    „Biztos vagyok abban, hogy mivel mindig is egy top csapat volt a Ferrari, vissza fognak térni az élre előbb-utóbb. Jelen pillanatban boldog vagyok, hogy harcolhatok velük a pályán.”

    Múlt hétvégén Sainz csapattársa, Lando Norris volt az, aki egy váratlan dobogót hózott be, ahogy Charles Leclerc második helye sem volt papírforma. Azonban a brit pilóta arra számít, hogy a Ferrari fel fog gyorsulni:

    „A Ferrari meg fogja mutatni erejét hosszú távon. Úgy gondolom, továbbra is nekik van jobb csomagjuk.”

    Az olasz istálló hozott néhány új alkatrészt a hétvégére, többek között új első- és hátsó szárnyat, és új padlólemezt:

    „Ez egy jó jele lehet annak, hogy a jó, vagy a rossz irányba indultunk el az ötleteinkkel.” – mondta Sebastian Vettel.

    A fejlesztések ellenére azonban a Ferrarinak nem az aerodinamikával, hanem sokkal inkább a motorjával vannak problémái. Sokan úgy gondolják, hogy ez összefüggésben lehet azzal, hogy a tavalyi vizsgálatok során az FIA talált valami szabályelleneset az olaszok motorjában.

    „Van egy csomó spekuláció ezzel kapcsolatban, de nem jó ezekbe belemenni. Megpróbáljuk kihozni a legjobbat abból amink van.” – mondta Kimi Raikkönen a C More-nak.

    Egy másik Ferrari motorokkal versenyző pilóta, Romain Grosjean kicsit nyíltabban fejtette ki véleményét a dologról, őt lesokkolta az idei Ferrari erőforrás mely jelentősen gyengébb a tavalyi változatnál.

  • Kvjat: Csak Isten és az országunk előtt térdelek le!

    Kvjat: Csak Isten és az országunk előtt térdelek le!

    Danyiil Kvjat is egyike volt azon versenyzőknek, akik az Osztrák Nagydíj rajtja előtt nem térdeltek le, a rasszizmus elleni harc, és a Black Lives Matter mozgalom támogatása jeleként, hiszen egyre inkább kétséges formát ölt ez a törekvés. Sokan egyetértenek azzal is, hogy már túlzás ilyen gesztusokat tenni, köztük az orosz pilóta is ezen a véleményen volt.

    Három hónapot késett az első futam. Nem voltak nézők. 20 autóból csak 11 ért célba. Mégsem erről beszélnek, hanem ami a rajt előtt történt. Így nyilatkozott az esetről Kvjat:

    „Nézzétek. Egyesek letérdeltek, mások nem. Ez a Forma-1 akciója volt, a feketék jogaiért. A versenyzők egyen pólókat vettek fel, azzal a szlogennel, hogy „End Racism.” Lewis Hamilton, a széria hatszoros világbajnoka azonban a Black Lives Matter felirattal volt ott. Hasonlóképp sötét lett a bukósisakja is, sőt a Mercedese is fekete lett, pedig világéletemben ezüst színű volt.”

    Hamilton, és még 13 pilóta letérdeltek, hatan megtagadták ezt. A spanyol Sainz, a holland Verstappen, a monacói Leclerc, az olasz Giovinazzi, a finn Räikkönen és az orosz Kvjat. Danyiil ezzel indoklja azt, hogy miért nem:

    „Amikor javasolták, hogy a rasszizmus elleni harc jeleként térdeljünk le, az számomra nem volt teljesen világos dolog, hiszen ez kicsit ellene lenne az orosz mentalitásomnak, mondhatni. Ugyanakkor a hazámért, a zászlónk és Isten előtt letérdelek.”

    Oroszországban tehát így értelmezik a térdelést, a tengerentúl meg másképp. Természetesen, akik állva maradtak, nem jelenti azt, hogy ők rasszisták lennének. Ők is kiállnak a feketék jogaiért, hiszen ez olvasható volt a pólóikon. Ezzel zárta a gondolatait az orosz pilóta:

    „Abban teljesen egységesek vagyunk, hogy küzdünk a rasszizmus ellen, ezt az álláspontunkat nagyon is erőteljesen mutattuk meg a felirattal a pólókon a verseny előtt.”

    Kvjat úgy tudja, hogy ez az akció egyszeri volt, de amennyiben a Forma-1 vezetése úgy dönt, hogy megismétlik ezt, az is biztos, hogy egy pilóta már lesz, aki nem fog ezért a térdére ereszkedni.

  • Pénzbírságot kap az Alfa Romeo Räikkönen balesetéért

    Pénzbírságot kap az Alfa Romeo Räikkönen balesetéért

    Az FIA ötezer eurós bírsággal sújtotta az Alfa Romeo csapatát, miután az egyik kiállást követően leesett a kerék Kimi Räikkönen autójáról.

    A finn azután látogatta meg a boxutcát, hogy kihívták a biztonsági autót, miután George Russell alatt megállt a Williams, a 4-es kanyar kijáratánál. A safety car a 54. körben tért vissza a pitbe, ekkor Räikkönen a 12. helyen haladt.

    Azonban nem tudta folytatni a versenyt, mert az utolsó előtti kanyarból kifordulva egyszerűen lefordult a jobb első kereke. A világbajnok ezután a célegyenesben tudott leparkolni, míg az abroncs a kavicságyban állt meg.

    Az FIA verseny utáni vizsgálata megállapította, hogy az egyik kerékanyával volt a gond. Bár megjegyezték, a csapat nem tudott róla, hogy veszélyesen engedték el az autót.

    „A sérült kerék fotói alapján egyértelmű, hogy az egyik kerékanya nem volt megfelelően rögzítve, amit a pisztoly kezelője nem vett észre. Ennek következtében leesett a jobb első kerék, amint az autó visszatért a versenybe.”

    „A versenybírók elfogadják, hogy sem a csapatnak, sem a pilótának nem volt alkalma felismerni, hogy az autó veszélyes állapotban van, és ezért nem állították le azt. Ezeket figyelembe véve a bírságot 5000 euróban állapítjuk meg.”

    Räikkönen csak úgy kommentálta az esetet, hogy „nem volt figyelmeztető jel”, mielőtt megtörtént volna az eset. Ezzel ő volt az Osztrák Nagydíj kilenc kiesőjének egyike.

    Csapattársa, Antonio Giovinazzi megmentette a napot az Alfa Romeo számára, hiszen kilencedik helyével két világbajnoki pontot zsebelhetett be a megpördülése után felzárkózó Sebastian Vettel előtt.

  • Räikkönen: A szabályváltoztatások halasztása nem lesz döntő hatással a jövőmre

    Räikkönen: A szabályváltoztatások halasztása nem lesz döntő hatással a jövőmre

    Kimi Räikkönen az Osztrák Nagydíj sajtótájékoztatóján a jövőjéről beszélt. Elárulta, nála nem az új szabályok eljövetele lesz a döntő tényező.

    A finn a mezőny messze legtapasztaltabb versenyzője, sőt ő a rangidős is a maga 40 évével. A kétéves szerződésének második évébe lépett be, a kérdés most tehát az lesz, hogy lesz-e hosszabbítás.

    „Nyilván ez fog történni a szabályokkal, de nem ez fogja diktálni a jövőt” – utalt a jelentős szabályváltoztatások járványhelyzet miatti 2021-ről 2022-re halasztására. „Nem tudom, úgy értem még egyetlen versenyen sem vagyunk túl.”

    A szabályváltoztatással kapcsolatban még ennyit tett hozzá: „Nem mondanám, hogy sokkal másabb lesz, mint a néhány évvel ezelőtti. Rendben, változni fognak a szabályok, de a vezetés része nem lesz sokkal másabb.”

    Kimi arról is beszélt, mennyire élvezi még a versengést: „Ha jól teljesítünk, az nyilván mókásabb, mintha nem. Fogalmunk sincs, hol vagyunk, de a legjobbunkat fogjuk nyújtani, dolgozunk majd. A jövő majd eldönti magát.”

  • Räikkönennél gyorsabb a kisfia, de ő ezt nem bánja

    Räikkönennél gyorsabb a kisfia, de ő ezt nem bánja

    Kimi Räikkönen elismerte, hogy olykor nehezen tart lépést öt éves kisfiával, Robinnal, aki mostanság érzett rá a gokartozás ízére.

    A koronavírus okozta extra hosszú szünetben a finn versenyző minden idejét a családjával tudta tölteni. Ez idő alatt sok közös programjuk volt, és bőven jutott idő arra is, hogy Räikkönen gokartozni tanítgassa Robint.

    A napokban Räikkönen felesége, Minttu feltöltött egy videót is, amint a család férfi tagjai gokartoznak, hozzá pedig némileg humorosan a következő szöveget írta: „Nem vagyok benne biztos, de úgy tűnik, hogy Robin gyorsabb”.

    Hozzá kell azonban tenni, hogy míg Robin versenygokarttal gyakorol, addig édesapja bérgokarttal kíséri.

    Így aztán a szezonnyitó helyszínére érkezve, a Red Bull Ringen, Kimi meg is kapta a kérdést arra vonatkozóan, hogy milyen a kisfiával gyakorolni. Persze a lényeg az, hogy a kisfiú élvezze, amit csinál.

    „Egyes napokon több kört megyünk, mint máskor, de úgy van ez a gyerekeknél, hogy egyik nap az egyik dolgot akarják csinálni, majd másnap valami mást” – mondta Räikkönen. „Amíg élvezi, addig csak az a lényeg.”

    „Ő egy kicsit gyorsabb volt” – tette hozzá. „Én a bérgokarttal már nem tudok lépést tartani vele. Kicsit több lóerőre lenne szükségem hozzá. Ezt leszámítva jó volt.”

    https://www.instagram.com/p/CB0E-KAjUDV/

  • Giovinazzi: Idén le kell győznöm Räikkönent

    Giovinazzi: Idén le kell győznöm Räikkönent

    Giovinazzi elismerte, hogy a Forma-1-es karrierje megragadhat, ha idén sem tudja legyőzni a szurkolók körében igencsak népszerű csapattársát 2020-ban.

    A Ferrari támogatásával, a 26-éves olasz 2019-ben teljesítette első teljes szezonját a száguldó cirkuszban, azonban idén emelni akar a téten:

    „Ha azt akarom, hogy az álmaim folytatódjanak, akkor idén le kell győznöm Kimit.” – mondta a Blick svájci újságjának.

    Giovinazzi csak 14 pontot gyűjtött tavaly, ellenben 2007-es világbajnok csapattársa ennek több mint háromszorosát 43-at.

    Ha a szezon elején lassú lesz, akkor akár jóval a szezon vége előtt távozhat Giovinazzi a csapattól, Nick Heidfeld korábbi F1-es pilóta szerint:

    „Azt gondolom, hogy ez egy remek lehetőség Mick Schumachernek arra, hogy beüljön az Alfa Romeoba, nem csak péntekenként, hanem a versenyeken is.” – mondta a német a Sky Deutschland-nak.

    A Formula 2-ben versenyző Schumacher a következő a sorban, a Ferrari fiatal tehetségei közül:

    „Giovinazzi gondban lehet, ha a szezon első felében ugyanúgy Räikkönen árnyékában lesz, mint tavaly.” – tette hozzá Heidfeld.

    „Mick képes volna vezetni egy Forma-1-es autót és hamarabb lehetőséget fog kapni erre, mint ahogy azt sokan gondolnák.”

  • Salo: Kimi kiszállhat a Forma-1-ből a koronavírus miatt

    Salo: Kimi kiszállhat a Forma-1-ből a koronavírus miatt

    A koronavírus-járvány okozta krízis közelebb hozhatja Kimi Räikkönen kiszállását a Forma-1-ből, állítja korábbi volt versenyző kollégája, Mika Salo. Ahogy az a 2007-es világbajnok Instagram posztjaiból kiderül, a finn kifejezetten élvezte a hosszabbra nyúlt téli szünetet. Salo a finn MTV-n ezért így nyilatkozott a honfitársáról:

    „Nehéz megmondani azt, hogy Kimi hogy reagál majd a hosszú vakáció után. Az üzenet azonban látható, hogy a nyaralás már jobban leköti, és a versenyzés már nem annyira érdekes. Mindenki reménykedik benne, hogy Kimi folytatni fogja, de azt is tudjuk, hogy ezt ő dönti majd el.”

    Amióta 2018 végén elhagyta a Ferrarit, a 40 éves Räikkönen az Alfa Romeo pilótája, amely korábban Sauber volt, ahol 2001-ben kezdte a karrierjét a száguldó cirkuszban. Salo erről így vélekedik:

    „Nincs könnyű helyzetben Kimi. Ugyan a név megváltozott, a személyzet ugyanaz, és ugyanazon problémákkal küzdenek. Mág az sem garantált, hogy Kimi minden versenyen a pontokért harcolhat.”

    Amennyiben 2020 végén Räikkönen úgy dönt, hogy kiszáll, utódja a csapat jelenlegi tesztpilótája, Robert Kubica lehet. A lengyel az Info Plock TV-nek ennyi mondott erről:

    „Nem az egyetlen versenyző vagyok, aki örömmel venné át a helyét, ezért erre most nem tudok válaszolni.”


    Csekkold alábbi Instagram posztunkat és nyerd meg a „Az ismeretlen Kimi Räikkönen” című könyvet, dedikálva!

    https://www.instagram.com/p/CCBmHaBKmXC/

  • Schumacher mondta Saubernek, hogy Kimi jó lesz

    Schumacher mondta Saubernek, hogy Kimi jó lesz

    Miközben 2000-ben látta Schumi körözni Kimi Räikkönent Mugellóban, mondta is egyből Peter Saubernek, hogy igazolja le, mert nagy dobás lehet. 23 formaautós versennyel a háta mögött Räikkönen ugyanis akkor kapott először tesztlehetőséget a Sauber Forma-1-es csapatától. A finn versenyző pedig nem sokat teketóriázott: folyamatosan rótta a köröket Mugellóban, amivel felhívta magára Schumacher figyelmét is, aki szintén ott volt a pályán aznap.

    A Blick szerint ő szólt a csapatvezető Saubernek, hogy alkalmazza a fiatalt. A svájci újság szerint Michael Schumacher is aznap a Ferrarival tesztelt Mugellóban, majd este így szólt Peter Sauberhez:

    „Fogalmam sincs, hogy ki vezette ma az autódat, de vedd magadhoz, mert nagy dobás lesz!”

    Räikkönen pedig már a bemutatkozó futamán pontot szerzett a Saubernek a hatodik helyével a 2001-es Ausztrál Nagydíjon. 2007-ben Räikkönen volt az is, aki váltotta a Ferrarinál Schumachert, majd a német után lett a Scuderia következő világbajnoka. Két évtizeddel később a ma 40 éves pilóta még mindig a Ferrari utolsó világbajnoka. Forma-1-es karrierje alkonyán Räikkönen még mindig a Saubernél versenyez, akiket ma már Alfa Romeónak hívnak, és a két éves szerződése idén jár le. A finnek még el kell döntenie azt, hogy a 2020-as lesz-e az utolsó szezonja a királykategóriában.

  • Räikkönen nem szereti, ha idegenek hozzáérnek

    Räikkönen nem szereti, ha idegenek hozzáérnek

    Bár mindenki azt gondolja, hogy Kimi Räikkönen az érzelemmentes Jégember, valójában számos arca van. Ez kiderül abból is, amit az Heikki Kulta mesél, aki számtalanszor készített már interjút a finn versenyzővel.

    „Az első lecke, amit megtanultam Kimivel kapcsolatban, hogy nem akarta, hogy az emberek a közelébe menjenek, egy ezésen Monacoban, 2002-ben” – idézi Kultát a Forma-1 hivatalos weboldala. „Kávéztam épp Kimi édesapjával, mikor Kimi a falba állította a McLarenjét. A marshalok futottak a baleset helyszínre, Kimi apja pedig azonnal mondta, hogy ‘ez most probléma’.”

    „Kimi nem szereti, ha idegenek megérintik és mindig ez történik. Pár évvel később egy hasonló helyzet állt elő, mikor Kimi a győzelemért harcolt Németországban. Háttal szállt bele a falba, és dühösen reagált, mikor a marshalok segíteni próbáltak neki. Először az emberek azt hitték, hogy ezek az elvesztett győzelem érzelmei, de aztán kiderült, hogy Kimi tudta, mit csinált.”

    Kulta szerint ez a kontaktus kerülés még látványosabb volt akkor, mikor Kimi 2007-ben megszerezte a bajnoki címet, és Jean Todt, a Ferrari akkori csapatfőnöke meg akarta őt ölelni a pódiumon.

    „Minél közelebb ment Jean, Räikkönen annál messzebb ment a dobogótól” – mondta Kulta.


    Aki olvasta Az ismeretlen Kimi Räikkönen című könyvet, az minden bizonnyal nagyobb rálátással van arra, hogy mi minden alakította ilyenné a finn versenyző személyiségét. Ha pedig még nem szerezted meg a könyvet, de szívesen megnyernéd, ajánljuk figyelembe nyereményjátékunkat! Ha szeretnél részt venni a játékban, klikkelj ide!