Címke: Kimi Räikkönen

  • Räikkönen leoltotta Hamiltont és posztolt egy képet Tommy Hunttal

    Räikkönen leoltotta Hamiltont és posztolt egy képet Tommy Hunttal

    Kimi Räikkönen arról (is) híres, hogy többnyire nem érdeklik mások és csak a saját dolgával foglalkozik. Így aztán ha valamin már ő is felakad, akkor az már igencsak nagy szó.

    Miközben a Räikkönen-család épp Toszkánában pihen, úgy tűnik, hogy a finn versenyző „kiakadt” Lewis Hamilton egy a múlt hétvégén viselt ruha-szettjén. Hamilton pizsama-szerű öltözetét kiposztolta Instagram sztoriba, melléhelyezve egy fotót a néhai, félmeztelenül söröző és cigiző James Huntról, akiért Kimi köztudottan rajong.

    „Egy Forma-1-es versenyző evolúciója” – írta hozzá, utalva arra, hogy 1976 világbajnoka egy macsó, és végtelenül laza karakter volt, ezzel szemben a hatszoros világbajnok inkább egyfajta divatikon, és különféle mozgalmak élharcosa.

    „Ne aggódjatok, még nincs veszve minden remény” – tette hozzá a következő posztjához, mely egy jól ismert kép a finnről, évekkel ezelőtt készült, és melyen láthatóan nem szomjasan, cigivel a kezében, nem más társaságában látható, mint James Hunt idősebbik fia, Tom.

    Räikkönen

  • Räikkönen maradhat az Alfánál, ha ő is szeretné

    Räikkönen maradhat az Alfánál, ha ő is szeretné

    Az Alfa Romeo szívesen venné, ha Kimi Räikkönen velük maradna jövőre is, de rajta tartják a szemüket a Ferrari juniorjain is.

    A finn világbajnok szerződése lejár az idei év végén, de a családját is figyelembe kell vennie, ha egy 19. évet is a Forma-1-ben akar tölteni. Idén csak egyszer szerzett pontot, és a motivációja körül is kérdőjelek vannak. A csapat a mezőny vége felé csúszott, és ez jövőre sem változik majd a szabályok stabilitása miatt.

    Az Alfa Romeo csapatfőnöke, Frédéric Vasseur örülne neki, ha Räikkönen úgy döntene, hogy 2021-ben is a pilótájuk akar lenni.

    „Persze, jó lenne. Ha mindannyian szeretnénk folytatni az együttműködést, akkor van értelme folytatni.”

    A Ferrari Akadémia pilótái azonban a F1 közelébe értek, az F2-es bajnokság élvonalából így három pilótának is van esélye, hogy az Alfánál kapjanak ülést jövőre.

    „Van néhány Ferrari pilóta a juniorok között, de először ott van Kimi. Tudnunk kell, ő mit akar, és mi mit akarunk vele, aztán nézünk csak a többi lehetőségre.”

    Vasseur azt sem zárta ki, hogy a Vettel által kitúrt Sergio Pérez érkezzen a csapathoz.

    „Szerintem Checót jelentleg minden elérhető ülés érdekli. Én nem megyek sehova. Mondtam, szeptember során megvitatjuk a pilótáinkkal a jövőt, utána közösen eldöntjük, mit csinálunk. Egy biztos, most sok elérhető pilóta van a listánkon.”

  • Vettel: Leclerc az F1 nagyjai között lesz

    Vettel: Leclerc az F1 nagyjai között lesz

    Sebastian Vettel szerint Charles Leclerc-t a Forma-1 legnagyobbjai között fogják számon tartani.

    A monacói versenyző 2018-ban csatlakozott a száguldó cirkuszhoz a Sauber (Alfa Romeo) jóvoltából, majd egy év után már is a Ferrariban találta magát Kimi Räikkönen helyén. Tavaly a 22 éves pilóta 2 győzelmet és 7 rajt elsőséget szerzett, amivel maga mögé utasította csapattársát is, amit a Ferrari egy szerződéshosszabbítással hálált meg.

    Ugyan a 2020-as szezonban nem valami acélos a Scuderia, ám Leclerc ennek ellenére (és némi szerencsével) két dobogós helyezést is magáénak tudhat.

    A Ferraritól távozó németet megkérték arra, hogy mondjon egy-két szót az eddigi csapattársairól. Vettel a nyilatkozata során nem fukarkodott a dicséretekkel:

    ,,Nagyon kedveltem Danielt (Ricciardo), ő nagyon jó rivális volt. Kimivel (Räikkönen) nem adódtak komplikációk, és azalatt az idő alatt nagyon sokat tanultam tőle a pályán. Charles-lal (Leclerc) kapcsolatban, érdekes azt figyelemmel kísérni ahogy felemelkedik és fejlődik. Az én helyem, most már az övé. A következő évtizedben az F1 nagyjai közt fogják számon tartani.”

    A Ferrari tegnap egy kis ünnepséggel adózott az 1000. versenyük tiszteletére. A show után természetesen a versenyzők az olasz sajtó rendelkezésére álltak egy-egy interjú erejéig. Vettel jövőre már nem vörös overallban fog versenyezni a mezőnyben, így megkérték őt, idézze fel a kedvenc momentumát a csapattal:

    ,,Egynél több van. Egy biztos, nem a mostani időmérő lesz az, ugyanakkor rengeteg jó versenyt éltünk meg együtt, így valószínűleg egynél több lesz. Az első győzelem mindig különleges, de még azért utána is nyertünk párszor.”

  • Räikkönen az Alfa elsőszámú jelöltje 2021-re

    Räikkönen az Alfa elsőszámú jelöltje 2021-re

    A hírek szerint az Alfa Romeo továbbra is kitart Kimi Räikkönen mellett, továbbra is ő az elsőszámú jelölt az egyik ülésre.

    A csapattárs, Antonio Giovinazzi jövője viszont már közel sem ennyire biztos, az olasz elmondta, nehéz dolga van Kimi mellett.

    „Az a probléma, hogy amikor a teljesítményemet értékelik, egy olyan mesterhez hasonlítanak, mint Kimi. De legalább meg tudom tanulni, hogy miért ilyen jó a versenyeken” – nyilatkozta Giovinazzi, akinek van oka félteni az ülését.

    Ugyanis rajta kívül legalább három Ferrari juniornak van esélye az Alfa Romeo pilótai szerepkörére. Éppen az F2 bajnoki címéért zajló hármasról van szó, vagyis Schumacherről, Ilottról és Shwartzmanról. És akkor még ott van a Racing Pointtól távozó Pérez is, aki igen kapós, már csak szponzorai miatt is. Amikor a csapatfőnököt, Frederic Vasseurt megkérdezték a mexikóiról, nem cáfolt: „Most már számos pilóta van a listánkon. Van néhány Ferrari juniorunk, de először azt kell megtudnunk, mit akar Kimi, aztán majd látjuk a többit.

    Tehát jelenleg az a biztos, hogy a hinwilli istálló Räikkönen megtartását preferálja.

    „Nem fogok Kiminél tapasztaltabbat találni” – folytatta Vasseur. „Ez előny, hiszen a csapattárs biztosan nem lesz olyan rutinos.”

  • Rajtbüntetést kapott Pérez a Räikkönennel való ütközéséért

    Rajtbüntetést kapott Pérez a Räikkönennel való ütközéséért

    A stewardok rajtbüntetéssel sújtották Sergio Pérezt a második szabadedzésen történt incidense miatt.

    A mexikói versenyző már szerdán a reflektorfénybe került, miután a közösségi médiás felületein bejelentette, hogy jövőre már nem a Racing Point pilótája lesz. A következő napon a rózsaszín csapat Sebastian Vettel érkezését erősítette meg, míg a 30 éves versenyző jelenleg „állást keres” magának.

    Az események azonban a pályán is Pérez mellé szegődtek, ugyanis a második szabadedzésen, miután kihajtott a bokszutcából Kimi Räikkönent találta meg. Az ütközést követően a finn a kavicságyon keresztül érkezett vissza a pályára, ám a versenyzésre kijelölt terült tele volt törmelékkel, így piros zászlós szakasz következett.

    A versenyfelügyelők beidézték a pilótákat, és a rendelkezésükre álló felvételek alapján Pérezt találták bűnösnek. A Racing Point versenyzője egy helyes rajtbüntetéssel lett így gazdagabb:

    ,,A 11-es rajtszámú versenyzőt (Pérez) figyelmeztette a csapata, hogy a bokszutca elhagyása után a 7-es (Räikkönen) illetve a 23-as rajtszámú pilótát (Albon) fogja megközelíteni. Az 1-es kanyarban megkapta a kék zászlós figyelmeztetés, továbbá a tükrében láthatta a 7-es számú autót. A versenyző (Pérez) azzal védekezett, hogy a bokszutca kijárata nagyon hosszú, így mikor utolérte a 7-es konstrukciót, már nagy tempóval haladt, és nem tudott másképp a kanyarra fordulni. A büntetés meghozatala során a stewardok figyelembe vették a korábbi edzéseken történteket, pontosabban Valtteri Bottas (2019 Abu Dhabi – megrovás) és Sebastian Vettel (2015 Bahrein – nem volt büntetés) esetét. Elismerjük azt, hogy fennállnak enyhítő körülmények, így a szokásos három rajthelyes büntetést leredukáljuk egy 1 pozíciós hátrasorolásra. Mindazonáltal a szankciót teljesen jogosnak tartjuk, ugyanis a 11-es rajtszámú autó a bokszutcából hajtott ki, míg a 7-es épp gyors körön volt, így a felelősség az előbbi versenyzőt terheli.” -áll a hivatalos közleményben.

  • Räikkönent Mugellóban ismerte meg az F1; akkor még „nem volt nyaka”

    Räikkönent Mugellóban ismerte meg az F1; akkor még „nem volt nyaka”

    A Forma-1 még sosem rendezett versenyt Mugellóban korábban, és vannak, akik még sosem vezettek a pályán.

    Nem úgy Kimi Räikkönen, aki konkréten ezen a versenypályán alapozta meg Forma-1-es karrierjét.

    Közismert, hogy a finn versenyző a Formula Renault UK bajnokságban mutatott eredményeinek köszönhetően 2000-ben tesztlehetőséget kapott a Sauber F1-es csapattól. A tesztre pedig Mugellóban került sor. A második tesztnapon pedig már gyorsabb köröket teljesített az autóval, mint a csapat aktuális versenyzője, Pedro Diniz.

    Ekkor Michael Schumacher is épp ott tesztelt a Ferrarival, és bár fogalma sem volt róla, hogy ki vezette a Saubert, azt javasolta Peter Saubernek, hogy azonnal igazolja le az illetőt.
    Annak érdekében pedig, hogy a riválisok előtt ne fedje fel a versenyző kilétét, Sauber „Az eszkimó” néven emlegette Räikkönent.

    2001-ben aztán debütált is az F1-ben és az egész világ megismerhette a később Jégemberként becézett finnt.

    Räikkönen most a mugellói Toszkán Nagydíj kapcsán visszaemlékezett első F1-es tesztjére.

    „Nyilván nem mindenre emlékszem már, de sok mindenre” – mondta. „Három napunk volt és teljesen más volt, igazán kihívást jelentő pálya volt számomra, kezdésként. Most viszont már rendben lesz.”

    „Mikor elkezdtem, még nem volt szervó az autókban és eléggé más is volt, mint a Formula Renault” – mesélte a Jégember.

    „Akkoriban még nem voltak nyakizmaim. Három kört mentem egyszerre és vissza kellett jönnöm, így nem is tudtuk olyan sok kört teljesíteni. Nem tudtunk mit csinálni. Nem akartam panaszkodni a pálya miatt, mikor lehetőséget kaptam! Elfogadtam és próbáltam a legjobbat nyújtani.”

    20 évvel később

    Azt azonban nem tudja Räikkönen, hogy korábbi tapasztalatai segítségére lesznek-e ezen a hétvégén.

    Kimi Räikkönen
    Kimi Räikkönen most, 20 évvel később, de ismét Mugellóban | Fotó: Antonin Vincent / DPPI / Alfa Romeo Racing

    „Ismerem a pályát a múltból, de valószínűleg más érzés a mostani autókkal” – mondta. „Az előzés nehéz lehet, eltekintve az egyes kanyartól, ha senki sem hibázik, de majd meglátjuk, hogy alakul a hétvége és megpróbáljuk a tőlünk telhető legjobbat nyújtani.”

  • Minttu Räikkönen nem engedi vezetni Kimit!

    Minttu Räikkönen nem engedi vezetni Kimit!

    Újabb epizódja látott napvilágot az Alfa Romeo Stelvio reklámoknak, melyek főszereplője a Räikkönen házaspár.

    (Leírás a videó után, hogy ne spoilerezzünk)

    A legújabb epizód története a következő: Minttu és Kimi vásárolni vannak, a versenyző pedig kérdezgeti feleségét, hogy vezethet-e ő? Többszöri kérdésre is nemleges választ kap. Bepakolnak a kocsiba, Minttu vezet, és még el is kell vezetés közben hessegetnie férje kezét, hogy ne nyúljon bele a dolgokba.

    Egy kereszteződésben rácsodálkoznak egy pickupon szállított játék lóra (talán egy körhintáról való?), mely egyértelmű utalás a finn versenyző ferraris múltjára.

    Majd mikor hazaérnek, Minttu odaadja a slusszkulcsot Kiminek, mondván, beparkolhat, ha szeretne. 😀

    Korábbi két közös reklámjukat megnézheted ITT és ITT.

  • Hamilton: Nem bánom, hogy nem írtam alá a Ferrarihoz!

    Hamilton: Nem bánom, hogy nem írtam alá a Ferrarihoz!

    Lewis Hamilton úgy véli, hogy egyáltalán nem baj, hogy soha nem versenyzett eddig Ferrarival. A hatszoros világbajnok, ahogy a legtöbb F1-es versenyző arról álmodik, hogy Ferrari pilóta lesz, de nála eddig ez nem következett be. A Scuderia korábbi csapatfőnöke, akit 2014-ben elbocsátottak, Stefano Domenicali, elárulta, hogy egyeztetett Hamiltonnal arról, hogy a brit pilóta a maranellóiakhoz igazoljon. Az olasz Resto del Carlino lapnak ennyit árult el erről:

    „Akkoriban nem voltak megfelelőek a feltételeink ahhoz, hogy megszerezzük őt a Ferrarinak. Általánosságban beszélgettünk, nem volt ez konkrét tárgyalás. Útjaink azonban nem keresztezték egymást. Visszatekintve erre a korszakomra, büszke vagyok, hogy benne voltam Räikkönen 2007-es csapatában amellyel bajnokok lettünk, amikor pont Hamiltont győztük le egy ponttal.”

    A múlt héten faggatták erről a Domenicali-diskurzusról Lewist is. A Sky Italia megkérdezte tőle, hogy bánja-e, hogy soha nem versenyzett Ferrarival. A 44-es rajtszámú pilóta roppant lényegre törően ennyit felelt:

    „Nem.”

    Azt még azért hozzátette a Mercedes versenyzője, hogy vannak neki, és szereti is a Ferrari utcai autóit:

    „Ez soha nem volt titok. Mindig is nagy Ferrari rajongó voltam, akad is pár a garázsomban. Remélem, hogy harcolhatok velük újra, mielőtt befejezem majd a versenyzői karrieremet.”

  • Súlyos kritikát kapott Räikkönen öltözete: náci jelképet visel?

    Súlyos kritikát kapott Räikkönen öltözete: náci jelképet visel?

    Noha Lewis Hamilton az, aki viszonylag extrém öltözetekben jelenik meg olykor a Forma-1-es paddockban, most mégis a visszafogott Kimi Räikkönen kapott kritikát az internet népétől. Egészen pontosan arcmaszkjának mintáját sérelmezték egyesek.

    Miről is van szó? Kezdjük az elején!

    Mint arról korábban már tavaly beszámoltunk, Kimi Räikkönen partnerségbe kezdett a West Coast Chopperszel, és közösen egyedi tervezésű, mintázatú raikkönenes ruházati cikkekkel álltak elő.

    A „Leave me alone”, „Räikkönen”, és „7” feliratú termékek után azonban új logó, vagy szimbólum is készült a finn versenyző számára, mely a rajtszámát, vagyis egy 7-est és egy keresztet ábrázol.

    Egy ezzel a logóval ellátott maszkban jelent meg Räikkönen az utóbbi versenyeken.

    A mintába pedig a kereszt miatt kötöttek bele, mivel az pont olyan, mint egy Vaskereszt, mely német katonai kitüntetésként ismert, még az 1800-as évekből. Ami miatt sokan felháborodtak az az, hogy ezt a szimbólumot Adolf Hitler is használta, sőt később a közepére egy horogkereszt is került.

    Mára azonban mégsem annyira negatív a jelkép, noha német szélsőjobboldali csoportok továbbra is használják.

    Hogy a Wikipédiát idézzük: „(…) bár a Vaskeresztet Európa-szerte a hitleri rezsimmel és az az által elkövetett szörnyűségekkel azonosítják, de a Bundeswehr külföldi bevetései során a szolidaritás és az érkező segítség jelképévé vált a világ háborús régióiban.”

    Räikkönen megkérdőjelezhető(?) maszkjára Hazel Southwell újságíró hívta fel a figyelmet Twitteren.

    „Bocsánat, ha már észlelt a probléma, de a Kimi Räikkönen által viselt rajongói termékeken Vaskereszt van??? Mi a franc?????” – írta Southwell, majd egy másik bejegyzésében hozzátette: „Bocs, ez egy együttműködés a neonáci Jesse Jamesszel, aki a West Coast Choppers által ismert.”

  • Räikkönen szerint semmi pozitívuma nem volt a Belga Nagydíjnak

    Räikkönen szerint semmi pozitívuma nem volt a Belga Nagydíjnak

    Kimi Räikkönen úgy vágott neki a 2020-as Belga Nagydíjnak, hogy a jelenlegi mezőnyben ő volt eddig a legsikeresebb a spái pályán: pályafutása során négyszer tudott nyerni a belga pályán.

    Vasárnap aztán ezen a téren holtversenybe került vele Lewis Hamilton, míg a finn versenyző továbbra is nulla pontos idén az Alfa Romeóval. Saját elmondása szerint semmi pozitív dolgot nem tud elmondani az idei Belga Nagydíjjal kapcsolatban.

    Räikkönen kapcsán a legérdekesebb, az volt, mikor a harmatgyenge Alfával megelőzte korábbi csapattársát, a ferraris Sebastian Vettelt a sokadik helyen, bár egyben elég kiábrándító jelenet is volt…

    Kimi Räikkönen, Sebastian Vettel
    Fotó: DPPI/Alfa Romeo Racing

    Egy ideig úgy tűnt, hogy Räikkönen talán elcsíphet egy pontot, de végül ez nem jött össze. Ha pedig nem pontszerző, a finn szerint teljesen mindegy, hogy a 11., vagy a 20. helyen végez.

    Arra a kérdésre, hogy valami pozitívumot azért tud-e említeni a vasárnapi futamról, Räikkönen így felelt: „Nem, nem igazán, ha nem szerzünk pontot, akkor abban nincs semmi pozitív.”

    „11. hely, vagy utolsó, sajnos nincs különbség.”

    „Rossz volt a rajt, majdnem lefulladtam valamiért, bár utána a verseny elején elég jó volt a tempóm.”

    „De nem volt elég a sebesség ahhoz, hogy előrébb jussak.”