Címke: Kimi Räikkönen

  • Vasseur: Kimi Räikkönen még mindig nagyon motivált

    Vasseur: Kimi Räikkönen még mindig nagyon motivált

    Kimi Räikkönen lassan elgondolkodhatna azon, hogy egy fiatalabbnak adja át a helyét, legalábbis Tom Coronel véleménye szerint.

    A 49 esztendős Coronel, a holland Formule 1-nek nyilatkozta a következőt: „Azt hiszem, hogy szépen lassan elvérzik.”

    „Kimi természetesen jó fogás a média szempontjából, de már egyáltalán nem tűnik ki a mezőnyből. És amikor ez megtörténik, akkor új hősöknek kell átadnod a helyedet.”

    Egyébként a 41 esztendős Räikkönen a mezőny legidősebb tagja, és a Forma-1 történetének legtapasztaltabb pilótája.

    „A vicces az, hogy már tíz évvel ezelőtt is úgy hangzott, mintha belefáradt volna ebbe, de azt is tudja, hogy ő egy szerencsés fickó, mivel még mindig a Forma-1-ben szerepelhet. Nagyon jól tudja, hogy igazából semmi sincs az F1 után.” – mondta Coronel.

    Az Alfa Romeo előtt képletesen egyébként tényleg hosszú sorok vannak egy esetleges ülésre, azonban a csapatfőnök, Frederic Vasseur nem zárja ki a finn világbajnok hosszabbítását sem:

    „Kimi az egyik alapköve lett a szimulátoros munkáknak.” – mondta.

    „Az elmúlt hónapokban nagyot léptünk előre a szimulátorban, és Kimi kulcsszerepet játszott ebben. Minden verseny előtt és után a gyárban van, és öröm követni a munkáját.”tette hozzá Vasseur.

    „Ez is azt mutatja, még mindig rendkívül motivált. Ha azt mondjuk Kiminek, hogy reggel nyolckor legyen a szimulátorban, akkor ő pontban reggel nyolckor ott van, egy mosollyal az arcán.”

    Egyébként Vasseur azt is hozzátette, hogy nem csak Räikkönen pályafutása szempontjából kulcspillanatok ezek, hanem olasz csapattársa Antonio Giovinazzi számára is.

    „Azonban ez minden pilótára igaz, minden szezonban a Forma-1 berkein belül. Ha ezt másképp gondolod, akkor számodra vége van. Ez egy elképesztően versenyképes környezet, és ezzel mindenkinek tisztában kell lennie.” – zárta Vasseur.

  • Kiderült, ti kit ültetnétek Kimi Räikkönen helyére!

    Kiderült, ti kit ültetnétek Kimi Räikkönen helyére!

    A 2022-es szezon kapcsán még sok kérdés nyitott. Leginkább az, hogy Valtteri Bottast meneszti-e a Mercedes, és/vagy Kimi Räikkönen visszavonul-e, vagy sem.

    Mindkét finn helyére sokan pályáznak: Bottaséra leginkább George Russell, míg Räikkönen Alfa romeós a Ferrari juniorja Robert Shwartzman, a Sauber Junior Team tagja Théo Pourchaire; de sokak átültetnék oda Mick Schumachert is a Haasból, illetve erősödnek a pletykák, mi szerint Bottas ülhet jövőre honfitársa helyére. Ha egyáltalán Räikkönen távozik.

    Mi arra voltunk kíváncsiak, hogy Kimi Räikkönen esetleges távozása esetén kit látnátok legszívesebben a helyén. A szavazást fölényesen Mick Schumacher nyerte.

    Íme a szavazás végeredménye:

    1 Mick Schumacher 57%
    2 Valtteri Bottas 15%
    3 Robert Shwartzman 9%
    4 Théo Pourchaire 8%
    5 Valaki más 8%
    6 Robert Kubica 2%
  • Räikkönen a jövőjéről: Meglátjuk, mi fog történni

    Räikkönen a jövőjéről: Meglátjuk, mi fog történni

    Már hosszú évek óta téma minden Forma-1-es szezonban, hogy vajon az aktuális lesz-e az utolsó Kimi Räikkönen számára. Ez idén sincs másképp, viszont maga az érintett nyilván halálosan nyugodt ezzel kapcsolatban.

    Az Alfa Romeo csapatánál valójában mindkét pilóta jövője kérdéses, de állítólag szeptemberre meglesz a döntés. Egyre inkább lehet arról is hallani, hogy Valtteri Bottas ide igazolhat, amennyiben a Mercedestől távozni kényszerül.

    „Nem tudom, úgy értem, nem sokat gondolkodtam még ezen, várom, mi fog történni” – válaszolt Räikkönen a Motorsport-Total.com egy jövőjét firtató kérdésére. „Nem stresszel semmi, majd látjuk, mi lesz.”

    A finn versenyző idei szezonja nem alakul a legjobban, mindössze két tizedik hely áll a neve mellett mint legjobb eredmény.

    „Nem volt csúcspont, csak mélypont” – mondta az idei évadjáról Räikkönen. „De jelenleg itt tartunk. Néhány pályán tizedikek vagy kilencedikek lehetünk, de a legtöbbször egyszerűen nem sikerül.”

  • Ez okozta Räikkönen és Mazepin boxutcai balesetét

    Ez okozta Räikkönen és Mazepin boxutcai balesetét

    Kimi Räikkönen az Alfa Romeo hibás boxlámpája miatt hajtott bele Nikita Mazepin Haasába a Magyar Nagydíj során.

    Az Alfa Romeo finn versenyzője a Haas orosz újoncának jobb első kerekéhez ért hozzá a kiállását követően, aminek következtében Mazepinnek már a negyedik körben véget ért a Magyar Nagydíja. A Jégembernek ezt követően már nem volt esélye egy kiugró eredményre, mert az eset miatt egy 10 másodperces időbüntetést kapott a stewardoktól. A finn végül elveszítette a 8. helyét és a pályán a 11. lett, azonban Sebastian Vettel végleges kizárása esetén az utolsó pontszerző hely még az övé lehet.

    A hinwili kiscsapat műszaki igazgatója, Xevi Pujolar magyarázatot adott 2007 világbajnokának veszélyes kiengedésére. A spanyol szakember szerint az Alfa Romeo által használt lámpa romlott el és jelezte hibásan Räikkönennek, hogy elhagyhatja a pitboxát. Eközben a boxutca nem volt tiszta, mert Mazepin is érkezett a szerelőihez száraz pályás gumikért.

    „Amikor Kimi bejött a boxba, a mezőny nagy része is kiállt friss abroncsokért és pont ekkor adódott a probléma a lámpánkkal, amiért az nem működött megfelelően” – magyarázta Pujolar a Motorsport.com-nak adott nyilatkozatában.

    „Sajnos emiatt pedig pont akkor hajtott ki, amikor Mazepin érkezett a szerelőihez. Szerencsétlen egy pillanat volt. A lámpa panelje folyton változtatta a színeit: hol piros volt, hol pedig zöld. Kimi esetében pirosan kellett volna világítani, de zöldet kapott valamiért.”

    „A második rajtig minden rendben volt, azután történt ez a boxutcai eset, ami miatt meg is büntettek” – tette hozzá Räikkönen a hungaroringi futamot követően. „Onnantól fogva minden esélyünk elúszott. Kár érte, mert kiváló helyen voltunk, hogy fontos pontokat szerezzünk.”

    A finn versenyző mellett a csapattársa, Antonio Giovinazzi sem úszta meg büntetés nélkül a Magyar Nagydíjat. Az olasz pilóta a boxutcában 105,6 km/órával hajtott a megengedett 80 helyett, ami miatt egy 10 másodperces stop and go-ban részesült. Giovinazzi versenyét ez meg is pecsételte és így csak az utolsó 14. helyen zárta a nyári szünet előtti utolsó futamot.

  • Bottas tárgyal már más F1 csapatokkal is, de nem beszélhet róla

    Bottas tárgyal már más F1 csapatokkal is, de nem beszélhet róla

    Valtteri Bottas hatalmasat hibázott a Magyar Nagydíj rajtjánál. A finn pilóta elfelejtett fékezni az első kanyarban, és ezzel elrontotta Land Norris, Sergio Perez és Max Verstappen futamát. Nem gondolja ugyanakkor, hogy ez befolyásolná az esélyeit a szerződéshosszabbításra a Mercedesszel.

    Bottas George Russellel párbajozik a német alakulat versenyüléséért, Lewis Hamilton mellé. Amikor a 31 éves pilótát vasárnap este a Hungaroringen megkérdezték arról, hogy beszélt-e már a csapatfőnökkel, Toto Wolffal, így felelt:

    „Nem beszéltünk a jövőmről. Nem hiszem, hogy egy futam bármit is befolyásolna. Majd meglátjuk a következő hetekben, hogy mi történik.”

    Várhatóan a nyári szünet után nem sokkal hoz döntést majd a Mercedes. Bottas szerette volna, ha a szünetre úgy mehet el, hogy tisztázott a dolog:

    „Ha őszinte akarok lenni, jó lenne már a jövő hétvégén versenyezni, és megpróbálni egy jó versenyt futni. De azt hiszem, itt az ideje a szünetnek, és megpróbálok erősen visszatérni, hogy pozitívan kezdhessem a második félidőt.”

    A pletykahíradóban Bottast a régi csapatához, a Williamshez vagy az Alfa Romeo Racinghez való váltással hozzák kapcsolatba. Utóbbi csapatnál honfitársa, Kimi Räikkönen utódja lehetne. Bottasnak a Formula1.com feltette a kérdést, hogy van-e más lehetősége a Mercedesen kívül, mire így válaszolt:

    „Nem mondhatok erről semmit, de dolgozunk rajta!”

  • Szeptemberre eldől, kik lesznek az Alfa Romeo pilótái 2022-ben

    Szeptemberre eldől, kik lesznek az Alfa Romeo pilótái 2022-ben

    Legkésőbb szeptemberre kiderül, kik alkotják majd az Alfa Romeo 2022-es pilótafelállását.

    Miután az Alfa Romeo márka jövője biztossá vált a Forma-1-ben, a pilóták jelentik a következő nagy kérdést a jövő szempontjából. Jelenleg a veterán Kimi Räikkönen illetve az olasz Antonio Giovinazzi áll a csapat alkalmazásában. Lehetett olyan pletykákat hallani, hogy például Mick Schumacher is átigazolhat a svájci központú istállóhoz.

    „Még mindig nem tudok semmit” – nyilatkozta jövőjéről a Ferrari támogatott Giovinazzi a TuttoMotoriWeb.it hasábjain. „Végül az Alfa Romeo, a csapat és minden bizonnyal a Ferrari fogja meghozni a döntést.”

    Mindazonáltal egyes értesülések szerint a döntés jogát Frederic Vassuer kezébe adták, ő viszont így nyilatkozott: „Nem egyedül döntök. A cég egésze dönt. Szeptemberre tudni fogjuk, hogy ki vezet itt jövőre.”

    Valtteri Bottas is lehet adott esetben az egyik ülés várományosa, ha elküldenék a Mercedestől.

    „Ez a ti elméletetek. Mindenkinek várnia kell szeptemberig” – válaszolt egy ezt firtató kérdésre mosolyogva.

    Vasseur elégedett, hiába nem jönnek olyan jó eredmények, így is feljebb léptek tavalyhoz képest: „A projektünk érdekessé teszi a csapatot az összes piacon lévő versenyző számára.”

    A francia csapatvezető azonban nem számít rá, hogy nagyon felforgatná az erősorrendet a 2022-es nagy szabályváltoztatás: „Az első évben a csapatok közötti különbségek még a mostaninál is nagyobbak lehetnek. De ha egyszer eljön a stabilitás, jobb jövő vár ránk az infrastruktúránkkal és a szélcsatornával. Ne feledjük, a Brawn 2009-ben a semmiből jött és megnyerte a bajnoki címet.”

  • Kubica vezetheti Räikkönen autóját az első szabadedzésen

    Kubica vezetheti Räikkönen autóját az első szabadedzésen

    Idén harmadjára vezetheti az Alfa Romeo autóját első szabadedzésen Robert Kubica. Ezúttal Kimi Räikkönen autójába ülhet be a Magyar Nagydíjon, ahová rendre érkeznek szép számban lengyelek.

    „Mindig jó újra autóba ülni, különösen Budapesten” – lelkendezett a 36 éves versenyző. „Mindig sok lengyel szurkoló van a lelátón, és tudom, hogy rengeteg zászlóval fognak üdvözölni, amikor pénteken kihajtok a garázsból.”

    „Ha már az autóban ülsz, a hangsúly természetesen azon van, hogy a lehető legjobban dolgozz a csapatnak, és segítsd a mérnököket az autó beállításában. A középmezőnyben nagyon kicsik a különbségek, így minden javulás döntő fontosságú lehet” – tette hozzá.

    Valójában a lengyel szurkolóknak próbálnak kedvezni is a hétvégén. A szurkolói zónában például ki lesz állítva a csapat autója és versenyfelszerelése.

    Az Alfa Romeo csapatfőnöke, Frederic Vasseur megdicsérte Kubicát, elégedett munkájával: „Robert már eddig is nagyon jó munkát végzett a csapatnál ebben a szezonban, és örülünk, hogy Budapesten újra az autóban ülhet. Az ő technikai visszajelzései sokat segítettek nekünk az autó hangolásában, és bízunk benne, hogy a szezon előrehaladtával még többet tud kihozni a csomagunkból.”

  • Räikkönen: A fiam minden motor által működő dolgot imád

    Räikkönen: A fiam minden motor által működő dolgot imád

    Kimi Räikkönen még annak ellenére nem tervezi szögre akasztani a bukósisakját, hogy az idei szezon végén lejár a szerződése a jelenlegi csapatával, az Alfa Romeoval. A 40 éves Jégember a versenyzés mellett sokat szokott gokartozni a fiával, Robinnal, aki nagyon élvezi a száguldást.

    Amikor 2007 világbajnokát arról kérdezték, hogy fia szívesen követné-e Max Verstappen vagy Mick Schumacher példáját, ezt válaszolta: „Robin jelen pillanatban oda van a gokartokért és minden olyan tárgyért, amit valamilyen erőforrás hajt meg. Valamikor egész délután rója az köröket, de van olyan napok is, amikor más fontosabb és csak kevesebbet megy. Ugyanez a helyzet a lányommal is. Mindenben támogatni fogom őket, amit élvezettel csinálnak, de soha nem fogok rájuk erőltetni semmit.”

    Räikkönen – akit manapság sok szakértő kritizál a szokatlan hibái miatt – hozzátette, hogy még nem tapasztalta ki a fiában rejlő lehetőségeket, mert szerinte még túl korai ilyesmit csinálni.

    „A tehetségével még nem is foglalkoztam igazán, mert Robin mindössze 6 éves” – folytatta az Alfa Romeo finn pilótája. „A legfontosabb az, hogy szereti, amit csinál. Ez a gokartozás helyett pedig éppen a futball vagy akár bármelyik másik sportág lehetne. Szerintem még legalább hat évet kell arra várni, hogy meglássuk tehetséges-e vagy sem.”

  • Räikkönen ébresztőt fújt a csapatának

    Räikkönen ébresztőt fújt a csapatának

    Kimi Raikkönen komoly figyelmeztető üzenetet küldött az Alfa Romeonak, hogy itt lenne az ideje javítani a C41-en, miután ismételten nem tudott pontot szerezni.

    A finn világbajnok a 13.helyről indulhatott a legutóbbi Brit Nagydíjon, a bokszkiállása előtt már pontszerző helyen állt, ám a kiállása után több pozíciót is vesztett. Végül visszatudott kapaszkodni egészen a 11. helyig, ám a futam végén ütközött Sergio Pérezzel, így végül messze a pontszerző helyek mögött végzett.

    A Jégember a levezető körben dühösen úgy nyilvánult meg a rádióban, hogy Pérez pontot vett el tőle, ám leginkább őt a csapata vártnál gyengébb teljesítménye frusztrálja legjobban.

    Így vagy úgy, de gyorsabbá kell tennünk az autót, ilyen egyszerű. Lehetetlenség jelenleg másokkal harcolni. Vigyázz erre, vigyázz arra, de közben próbálj meg harcolni a többiekkel. Gyerünk srácok, fel kell ébrednetek és kezdenetek kell ezzel valamit.” – fogalmazott Räikkönen.

  • Akár egy új pilótapárossal vághat majd neki 2022-nek az Alfa Romeo

    Akár egy új pilótapárossal vághat majd neki 2022-nek az Alfa Romeo

    Az Alfa Romeo csapatfőnöke, Frederic Vasseur szerint nyitottak arra, hogy két új pilótát igazoljanak 2022-re az érkező szabályváltozások ellenére.

    A hinwili istálló két jelenlegi pilótája, Kimi Räikkönen és Antonio Giovinazzi szerződése is csak az idei szezon végig érvényes és a maradásuk egyáltalán nem biztos. A 41 finn Jégember egyre többet hibázik és már az időmérős tempója sem a régi. Emiatt pedig már sok szakértő kezdte el temetni 2007 világbajnokát és váltig állítják, hogy Räikkönennek az idei lesz utolsó szezonja az F1-ben. Giovinazzi ugyan jobban teljesít jelen pillanatban finn kollégájánál, de neki akár más csapatoknál is adódhat lehetősége a következő szezonra.

    Ha Valtteri Bottast nem tartja meg a Mercedes és a helyére George Russell érkezik a brackley-i istállóhoz, akkor a kilencszeres futamgyőztes finn pilóta jó eséllyel pályázik a svájci csapat egyik ülésére. A másik befutó pedig akár az Aston Martin teszt és tartalékpilótája, Nico Hülkenberg lehet, aki a 2019-es szezon végeztével szorult ki a Formula 1 mezőnyéből.

    Vasseur pedig ezen téma kapcsán elmondta, hogy nem ragaszkodnak a jelenlegi párosukhoz és szívesen belekóstolnának valami újba.

    „El lehet ismerni azt a tényt, hogy a folytonosság egy jó dolog, mert legalább van egy referenciád, amihez képes vagy mérni a pilótád teljesítményeit. Meglátjuk, mindenesetre próbáljuk a megfelelő időben meghozni majd a döntéseket. Minden nyitott, szóval bármi megtörténhet a pilótpárosunkkal. Lehet, hogy teljesen megújul, de az is megeshet, hogy változatlan marad.”

    „Az pedig, hogy nyitva hagyjuk a dolgokat, jó hír Kimi és Antonio számára is. Nem hiszem azt, hogy rossz dolog lenne a nyomás. Szükségünk van rá, mert ebben a helyzetben tudjuk a legjobbunkat nyújtani a versenypályán.”

    Vasseur – akit érdekes módon hónapról hónapra alkalmaz az Alfa Romeo – hozzátette, hogy „Giovinazzinak jó esélye van a hosszabbításra, de szeretne tőle többet látni, különösen a versenynapokon”, valamint azt is, hogy „Räikkönennel nyíltan tárgyalnak az új szerződéséről.”