Címke: Kimi Räikkönen

  • Räikkönen örül a pole-nak, de ez még nem jelent semmit

    Räikkönen örül a pole-nak, de ez még nem jelent semmit

    Kimi Räikkönen hangsúlyozza, hogy megszerzett pole pozíciója nem jelent garanciát arra, hogy meg is nyeri holnap a Monacói Nagydíjat.

    A finn versenyző a 2008-as Francia Nagydíjon tudott utoljára az első helyre kvalifikálni. Ezúttal, Monacóban, azonban 0,043 másodperccel megelőzve csapattársát, Sebastian Vettelt, megszerezte az első rajtkockát.

    „Nyilvánvaló, hogy ez a legjobb hely, ahonnan rajtolni lehet holnap, de ez még nem garancia semmire.” – mondta Räikkönen. „Örülök azért neki, egészen rendben van ez a hétvége.”

    „Egyes pontokon még küszködtünk picit, próbáltunk ráérezni. A kvalifikáció jobb volt már, bár nem tökéletes, de igazából sosem lesz tökéletes.”

    „Összességében elég jó volt (az időmérő), és nagyon elégedett voltam az autóval. Mindig lehet még gyorsabbnak lenni, de ez normális. Jól működtek a dolgok, tudtam jól menni és elég egyszerű kvalifikáció volt.”

    „Örülök a magam és a csapat eredményének, hiszen a két autónk az első sort szerezte meg holnapra.”

    Kimi Räikkönen legutóbb a 2013-as Ausztrál Nagydíjon tudott nyerni.

    [poll id=”4″]

  • Monacói Nagydíj – Räikkönen nyerte az időmérő edzést

    Monacói Nagydíj – Räikkönen nyerte az időmérő edzést

    A Ferrarival versenyző Kimi Räikkönen nyerte a Forma-1-es Monacói Nagydíj szombati időmérő edzését, így ő rajtolhat az élről a vasárnapi futamon.

    A 37 éves finn versenyzőnek ez pályafutása 17. pole pozíciója – legutóbb 128 futammal ezelőtt, a 2008-as Francia Nagydíjon indulhatott az első rajtkockából.

    Räikkönen mögött csapattársa, a világbajnoki pontversenyben vezető német Sebastian Vettel végzett másodikként, míg a harmadik helyről Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája rajtolhat.

    A háromszoros világbajnok brit Lewis Hamilton az időmérő második szakaszában búcsúzott, és csak a 14. helyről vághat majd neki a futamnak.

    A 78 körös Monacói Nagydíj vasárnap 14 órakor kezdődik.

     

  • Mivel nem ő eteti a babát, Räikkönen nyugodtan alszik

    Mivel nem ő eteti a babát, Räikkönen nyugodtan alszik

    Kimi Räikkönen Monacóban fog először úgy versenyezni, hogy más kétszeresen is édesapának mondhatja magát, hiszen a múlt héten megszületett kislánya, Rianna is.

    Arra a kérdésre, hogy nyugodtak voltak-e az éjszakái az elmúlt napokban, Kimi így felelt a finn Yle tévécsatornának:

    „Minden rendben, számomra legalábbis. Nem én etetem, szóval jelenleg még nem sok mindent tudok csinálni! Boldogok vagyunk, nagyszerű dolog ez számunkra. És a legfontosabb természetesen, hogy mindenki egészséges.”

  • Räikkönen: A lányom születése sokkal nagyobb öröm, mint egy futamgyőzelem

    Räikkönen: A lányom születése sokkal nagyobb öröm, mint egy futamgyőzelem

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy a héten megszületett Minttu és Kimi Räikkönen második gyermeke. A kislány a Rianna Angelia Milana nevet kapta.

    „Az újszölött kislányom a vigasz a csalódástkeltő versenyemre.” – idézi egy idonéz lap Kimi Räikkönent, a Spanyol Nagydíj után. „Ez okkal nagyobb öröm, mint egy első, második, vagy harmadik helyezés egy versenyen.”

    A verseny után Räikkönen azonnal hazasietett, hogy le ne maradjon lánya születéséről.

    „Semmi sem fogható a lányom születéséhez; amikor hallottam őt sírni, és olyan picike volt az édesanyja karjaiban, az nagyon megindító volt. A legjobb vigasztalást kaptam a verseny után.”

  • Megszületett a Räikkönen kislány!

    Megszületett a Räikkönen kislány!

    Ma éjszaka közölte Kimi Räikkönen felesége, Minttu, Instagramon, hogy világra jött családjuk legújabb tagja: Rianna Angelia Milana Räikkönen.

    Azt már korábban is tudhattuk, hogy a kislány neve R betűvel kezdődik majd, ahogy bátyjának is alliteráló neve van.

    A Rianna egyébként a Rian és Ryan nevek női változata. A Ryan pedig az ír Rían-ból származik, melynek jelentése „kis király”.
    Noha a nagyközönségnek a Rianna névről automatikusan Rihanna énekesnő jut eszébe, a két név korántsem ugyanaz.

    Az Angelia az Angela, Angel névből ered, jelentése pedig „angyal”.
    A Milana a Milan név női megfelelője, jelentése „kedves”.

  • Räikkönen életre szóló élménnyé változtatta a csalódást

    Räikkönen életre szóló élménnyé változtatta a csalódást

    Kimi Räikkönen hamar kiesett a versenyből a Spanyol Nagydíjon, mégis ő volt a hétvége sztárja. Jobban mondva fiatal kis rajongója, akinek szomorúan indult a délutánja Räikkönen kiesése miatt, végül azonban élete legnagyobb élményével zárhatta a napot,

    Miután Räikkönen kiesett, a nézőteret pásztázó kamera képe megakadt egy zokogó kis Ferrari rajongón, aki teljesen elkeseredett, hogy kedvence kiesett.
    Mint kiderült, a kisfiút Thomas Danelnek hívják, hat éves, és a franciaországi Amiensből érkezett a versenyre. Szomorúságát látva a Ferrari és a FOM (Formula One Management) intézkedtek, megkeresték a kisfiút, akik az utolsó kanyarnál voltak a nézőtéren, és beinvitálták szüleivel a paddockba, a Ferrari vendéglátó egységébe, ahol nem más, mint Kimi Räikkönen fogadta.

    A finn versenyző is örült kis rajongójának, nyoma sem volt a tőle megszokott hűvösségnek, örömmel pózolt Thomassal, és egy aláírt sapkát is adott neki. Ezt követően Thomas csatlakozhatott a Ferraris szerelőkhöz és a pódium alól nézhette a díjkiosztót, hiszen a másik Ferraris, Sebastian Vettel a második lett.

    „Ez volt számunkra a legfantasztikusabb nap.” – mondta Thomas édesanyja, Coralie. „El sem akartuk hinni, mikor jöttek és bevittek minket a Ferrarihoz. Ez nagyszerű dolog nekünk, rajongóknak. Ez igazán emberivé teszi az F1-et és minden emberét.”

    Az eset után a kis Thomas a paddock sztárja lett, sorban álltak nála a riporterek, hogy kifaggassák a hatalmas élményről.

    Hogy ez a tett „csak” a Liberty Media egy újabb akciója volt-e annak érdekében, hogy a Forma-1-et közvetlenebbé és kedveltebbé tegye, nem tudni. Valószínű, hogy így van, és marketing szempontból is hibátlan a történet, ám ennek ellenére is bizton állítható, hogy egy kisfiút a világ legboldogabb rajongójává tettek vasárnap, és talán még az unokáinak is meséli majd ezt az élményt.

    Nektek mi a legjobb F1-es élményetek?

    https://www.facebook.com/ScuderiaFerrari/posts/1675890149107269

  • Räikkönen és Verstappen is Bottast hibáztatja

    Räikkönen és Verstappen is Bottast hibáztatja

    Kimi Räikkönen és Max Verstappen egyaránt úgy véli, hogy Valtteri Bottas (nem szándékos) hibájából estek ki a Spanyol Nagydíj első kanyarjában. A Mercedes finnje nagyon jól kapta el a rajtot, ám sokkal korábban fékezett az első kanyarhoz érkezve, mint a többiek, így Verstappen és Räikkönen is felért mellé a külső íven. Bottas ekkor megcsípte a Ferrari jobb hátsó kerekét, amely az egyensúlyvesztés következtében beleszállt a mellette lévő Red Bullba – mindkét autó azonnal kiesett törött felfüggesztés miatt.

    „Minden azzal kezdődött, hogy jobb hátulról megütöttek” – kezdte Räikkönen. „Kicsit megugrottam, utána pedig nyilván nem tudod teljesen kontrollálni az autót. Ezután összeütköztünk Maxszal, de minden az első érintésnek volt a következménye – mit tehettem volna? Jól kaptam el a rajtot, az egyenesben egyszer már leblokkolt Bottas, akkor el is kellett emelnem, majd össze is értünk és ezzel vége is volt a versenyemnek.”

    „Tisztán látszik, mi történt” – hangzott az összegzés Verstappen szemszögéből. „Valtteri nekiment Kiminek, aki persze nem tudta rendesen irányítani az autóját, így ütközött belém. Általában három autó befér az egyesbe, de mindig nagyon szoros. Szerencsétlenül jött ki; a külső íven főleg mindig benne van a veszély, hagytam is egy kis helyet, de hirtelen belém rongyolt egy Ferrari. A versenyzésnél ez benne van a pakliban.”

    „Nem volt szándékos” – védekezett Bottas. „Nagy kár, hogy ütköztünk, de tényleg csak egy kis súrlódás volt.”

    A versenybíráknak is szemet szúrt az egyes kanyarbeli incidens, de végül versenybalesetként könyvelték el az esetet.

  • Orosz Nagydíj – Vettel nyerte az időmérőt

    Orosz Nagydíj – Vettel nyerte az időmérőt

    Fotó: Scuderia Ferrari

    A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája nyerte a Forma-1-es Orosz Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő indulhat az első rajtkockából.

    A 29 éves versenyzőnek ez az idei első, pályafutásának pedig már a 47. pole pozíciója, s utoljára a 2015. szeptember 20-i, szingapúri GP-n nyert időmérőt. Sikerével megszakadt a Mercedes istálló nagy sorozata, a legutóbbi 18 futamon ugyanis mindig a német csapat valamelyik pilótája szerezte meg az első rajthelyet.

    A Ferrari autói 2008. június 22. óta először foglalják el az első sort a rajtrácson, Szocsiban ugyanis Vettel csapattársa, a finn Kimi Räikkönen lett a második az időmérőn.

    A harmadik pozícióból Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája startolhat.

    Az 53 körös Orosz Nagydíj vasárnap 14 órakor kezdődik.

    Szerző: MTI

  • Räikkönen „sajnos” nem sűrűn jut el mostanában karaokézni

    Räikkönen „sajnos” nem sűrűn jut el mostanában karaokézni

    Az orosz 66.ru újságírója megkérdezte Kimi Räikkönentől a csütörtöki sajtótájékoztatón, hogy igaz-e, hogy karaoke bárt nyitott Helsinkiben?

    „Persze csinálok más dolgokat is az F1-en kívül, de nem szeretném elmondani, hogy mit és hol teszek. Hogy járok-e bárokba? Igen, bár mostanában ritkábban, nincs rá időm, sajnos. Sok dologban vagyok érintett.” – érkezett a finn versenyző válasza.

    Majd kapott gyorsan még egy kérdést: „De tudsz énekelni?”

    „Hogy tudok-e énekelni? Rosszul.” – mondta Räikkönen mosolyogva. „De nem ez a lényeg. Ez inkább móka, mint éneklés.”

     

  • Räikkönen vissza fog vágni

    Räikkönen vissza fog vágni

    Fotó: Scuderia Ferrari

    A korábbi F1-es versenyző, JJ Lehto szerint honfitársa, Kimi Räikkönen hamarosan visszavág majd.

    Kimi Räikkönen idén eddig jóformán csak kritikákat kap a teljesítményét illetően. Már meg is kondult a vészharang, mi szerint lehetséges, hogy 2018-ban Ricciardo vagy Perez válthatja a finnt a Ferrarinál.

    „Nem hallottam semmit arról, hogy milyen problémái vannak, de Kiminek nem indult könnyen a szezonja.” -. mondta Lehto a finn Iltalehtinek. „De a csapat nagyon jól dolgozik, és tudom, hogy Kimi is tud jobb lenni. Kimi nem vesztette el a tempóját. Tavaly is nagyon jól vezetett és ez a tudás nem tűnt el a tél során.”