Címke: Kimi Räikkönen

  • „Lomha” Räikkönen reagált Marchionne megjegyzésére

    „Lomha” Räikkönen reagált Marchionne megjegyzésére

    Kimi Räikkönen váltig állítja, ő mindent megtesz a jó eredmények érdekében, miután Sergio Marchionne, a Ferrari elnöke „néha elég lomhának” titulálta, különösen a csapattárs Sebastian Vettel teljesítménye tükrében. A német eddig három győzelemmel és 171 ponttal vezeti a világbajnokságot, míg a finn összesen kétszer állt a dobogón és a maga 83 pontjával az ötödik helyen van a tabellán.

    „Szerintem Kiminek nagyobb szintű elkötelezettséget kellene mutatnia a projekt iránt” – jött a nem is annyira burkolt dorgálás Marchionnétól a Red Bull Ringen. „Vannak olyan napok, amikor kissé lomhának tűnik.”

    Räikkönen védekező-reménytelire vette a figurát, amikor kikérték a véleményét a nagyfőnök megjegyzéséről.

    „Nyilvánvalóan jól akarok teljesíteni” – mondta a Ferrari legutolsó egyéni világbajnoka. „A csapatom is jól akar teljesíteni, de csak annyit tudok tenni, amire képes vagyok. Nem arról van szó, hogy egyáltalán nem is próbálkozom. Sajnálatos módon néha nem annyira egyértelműek a dolgok, de ez benne van a pakliban; továbbra sem pihenünk, és biztos vagyok benne, hogy hamarosan feljavulnak a dolgok.”

    Ismét az év annak szakaszába érkeztünk, amikor főtémává válik Räikkönen F1-es jövője, Marchionne kommentje pedig lehet, csak kisebb nyomásgyakorlásként értelmezendő.

  • Räikkönen stílusosan lepte meg Vettelt születésnapján

    Räikkönen stílusosan lepte meg Vettelt születésnapján

    A sztori persze nem valós, a UPS csomagküldő reklámjáról van szó, mely egyben egy születésnapi köszöntő a ma 30. születésnapját ünneplő Sebastian Vettelnek.

    A videóban Kimi Räikkönen épp reggeli kávéját issza, mikor a naptárba pillantva ráeszmél, hogy csapattársának és barátjának, Vettelnek épp ma van a születésnapja. Fogja hát az elektromos fűrészét és elvonul a sufniba ajándékot gyártani. A meglepetést átadja a UPS-nek, akik kiszállítják azt Vettelnek.

    S hogy mit faragott Räikkönen Vettelnek? Az alábbi videóból kiderül.

     

  • Grosjean készen áll Räikkönen pótlására

    Grosjean készen áll Räikkönen pótlására

    Romain Grosjean, a Haas istálló francia versenyzője továbbra sem tett le azon céljáról, hogy a Ferrari versenyzője legyen. Kimi Räikkönen visszavonulása esetén örömmel venné át 2007 világbajnokának helyét.

    Grosjean 2014 végén szerződött az újonc amerikai istállóhoz, akik szoros szakmai kapcsolatot ápolnak a Ferrarival. Ezzel a lépéssel ha kicsit is, de közelebb került a Maranellóiakhoz, akik igény esetén akár a telemetriai adataiba is betekintést nyerhetnek.

    A Scuderiánál jelenleg egyik versenyzőnek sincs még szerződése 2018-ra, Grosjean pedig örömmel foglalná el az egyik ülést.

    „Jeleneleg nem tudom a választ” – felelte Grosjean arra a kérdésre, hogy a Ferrari pilótája lehet-e jövőre.

    „Az élet tele van meglepetésekkel. Ha megkérdezted volna Valtteri Bottast decemberben, hogy mit fog csinálni idén: a Williamset mondta volna. Most pedig a világbajnok autóban ül.”

    „Szóval ez csak egy telefonhívásnyira van, és a legtöbb amit tehetsz, hogy a legjobbadat adod a pályán.”

    Elmondása szerint nagyszerű volt elindítani a Haas projektet, ám a pilótapiacon rajta tartja a szemét: „Ki tudja hogy fog kinézni a mezőny jövőre… Valtteri a Mercedesre vár, és ott van még Kimi is – ő mit fog csinálni? Elég régóta mindenki azt mondja, hogy visszavonul, de 37 évesen még mindig megfelelő munkát végez. Ám elég korán van, még július sincs.”

    „Ha jön egy lehetőség, úgy érzem jó helyzetben vagyok” – szögezte le a 31 éves francia.

     

     

     

  • A Forma-1 is közös autóbemutatót akar 2018-tól kezdve!

    A Forma-1 is közös autóbemutatót akar 2018-tól kezdve!

    Az új urai a Forma-1-nek közös autóbemutatót akarnak már az elkövetkezendő évben. Ezt állítja legalábbis a német AMuS, miszerint az összes csapat és a versenyzőik a téli tesztek előtt egy rendezvényen leplezik majd le az új betontorpedókat. Az még persze jelenleg nem tiszta, hogy a barcelonai pályán, vagy valahol a városban kerül sor majd erre az eseményre, de az információk szerint a rajongók ingyen részt vehetnek majd ezen, és tekinthetik meg közelről az új versenygépeket, és találkozhatnak a pilótákkal is.

    Mielőtt ez megtörténik, 2017-ben persze még várható egy hatalmas csata a Ferraris Sebastian Vettel és a Mercedes sztárja, Lewis Hamilton között. Flavio Briatore nyíltan el is mondta most a RAI-nak a véleményét erről:

    „Egy vörösbe öltözött világbajnok most megváltás lenne mindenkinek. Amennyiben ma kellene tennem valamelyikükre, akkor viszont azt mondanám, hogy 60% hogy Hamilton, és 40% hogy Vettel lesz a végső győztes. A konstruktőrök bajnokságát tekintve meg Bottast erősebbnek érzem, mint Räikkönent.”

    Egyetért ezzel a korábbi Forma-1-es versenyző, Christiian Klien is, és ezt el is mondta a Servus TV-nek:

    „Kanada előtt azt láttam, hogy a Ferrari van előnyben, főleg a jó gumikezelésük miatt. Montréálban azonban fordult a kocka, és a Mercedes rájött, hogy miképp tudja jobban munkára fogni a Pirelliket. Az a csapat lesz a világbajnok, amelyik a leghatékonyabb fejlesztésekkel bír előrukkolni majd az év végéig.”

  • Így szavaztatok Kimi Räikkönenről

    Így szavaztatok Kimi Räikkönenről

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy Kimi Räikkönen arról nyilatkozott, hogy már tudja, mit fog csinálni jövőre, ám F1-es szerződése jelen pillanatban nincs 2018-ra.

    Kíváncsiak voltunk a véleményetekre, hogy szeretnétek-e ha a finn versenyző jövőre is maradna az F1-ben?

    A Racingline.hu szavazóinak 66%-a azt szeretné, ha Räikkönen maradna az F1-ben és a Ferrarinál. 19% szeretné, ha a finn maradna az F1-ben, de csapatot váltana, 3% pedig arra voksol, hogy teljesen vonuljon vissza a nyilvánosság elől.
    Persze voltak akik a felsorolt válasz opciók közül a humorosabbakat választották: 4% azt mondja, Räikkönen nyisson fagyizót, 1% pedig azt, hogy kezdjen énekesi karrierbe. 😀

  • Finn belháború: Kimi kiakadt Bottasra Baku után!

    Finn belháború: Kimi kiakadt Bottasra Baku után!

    A Ferrari finnje épp azon iparkodott, hogy megelőzze a második helyen forduló riválisát a kettes kanyarban, miután honfitársa Bottas kissé túlpörgette a kerekeit egy kanyarral korábban a rajt után. A Mercedeses belül tartotta a versenyautóját, ami kicsit elemelkedett miután rátette a rázőkőre, így beleszállt Räikkönenbe, és nekipasszírozta a Ferrarist a szalagkorlátnak. Kimi így mérgelődött, miután idén egyszer a Spanyol Nagydíjon Bottas egyszer már ütközött vele, amelynek következtében akkor ő beleállt Verstappenbe :
    „Nem sokat tehettem. Ütést kaptam a kettes kanyarban, és az autóm bal oldala elég megviselt lett. Újra túl korán fékezett, és ezzel szerintem ő is tisztában van. Megpróbáltam ezért elmenni neki kívülről, már majdnem sikerült is, amikor ütést kaptam oldalról. Szerintem észrevette, hogy túl korán fékezett, felengedte, majd nagyobb sebességgel nekem jött. Egyértelműen ez az ő hibája volt, de én fáztam rá a dologra.”

    A versenybírók nem büntettek meg senkit sem az eset után, Räikkönen előbb az ötödik helyre esett vissza, majd a Force Indiák csattanásából származó törmelék miatt végleg kiállni kényszerült. Bottas második lett, miután az utolsó métereken sikerült legyűrnie Lance Strollt. A Mercedes finn pilótája így látja az incidenst honfitársával:
    „Az én szemszögemből nézve: én voltam belül, ő nyilván kívül. Később fékezett, és kicsit előrébb volt, de én továbbra is ott voltam belül, ahol normál esetben az ideális ív van. Úgy ment bele abba a kanyarba, hogy nem hagyott helyet nekem, kénytelen voltam rámenni a kerékvetőre. És ez akkor ott nem csak egy lehetőség volt nekem, hanem kénytelen voltam ráhajtani. Így igen, ráhajtottam, az autó megcsúszott és megugrott, nekiütköztem, a kerekem meg defektes lett. Tényleg nem tudom, lehet hogy még párszor meg kell nézzem a videót, és újra értékelném, de azt gondolom, hogy nem volt nagyon más lehetőségem. Én voltam belül, azt hittem, meg is lesz az a kanyar, igazából el kellene férnie ott két autónak is. Mivel kicsit előrébb is volt, így akár meg is tarthatta volna a pozícióját.”

    A két finn már nem először találja meg egymást, emlékezetes volt 2015-ben is az, amikor szintén a dobogóért harcoltak, előbb az Orosz Nagydíjon, majd Mexikóban. Bottas emiatt így zárta végül a mondandóját:
    „Tudod, szégyen az, hogy újra én és Kimi az érintett, de ugyanazon pozíciókért harcolunk, és elég szerencsétlen az, hogy újra ez újra velünk történik meg.”

  • Óriási: Räikkönen üvöltött, hogy hozzák utána a kormányát!

    Óriási: Räikkönen üvöltött, hogy hozzák utána a kormányát!

    Az izgalmakkal teli Azerbajdzsáni Nagydíj rendkívül sok szórakoztató jelenetet nyújtott számunkra. Így volt ez Kimi Räikkönen esetével is, ugyanis a piros zászlós szakasz alatt a Ferrrari szerelői megjavították a finn világbajok sérült autóját, majd kormány nélkül kezdték el kitolni a bokszutcába.

    Raikkönen számára ez nem volt annyira vicces, ahogy az a csapattal folytatott beszélgetéséből is leszűrhető: Kattints ide!

    „A kormány… Hejj! Hejj! A kormány! Valaki mondja meg neki, hogy adja oda! Gyerünk! Mozogj!”

    Valószínűleg egy újabb klasszikus született a „Leave me alone, I know what I am doing” után…

     

     

  • Raikkönen „trükkös” helyzetben van

    Raikkönen „trükkös” helyzetben van

    Kimi Raikkönen látszólag elég érdekes helyzetben van, hiszen idén úgy tűnik, hogy az olaszok megszakíthatják a nyeretlen időszakukat a Forma-1-ben, legalábbis a csapat korábbi pilótája, Felipe Massa szerint.

    A Ferrarinál továbbra is ragaszkodnak ahhoz, hogy amíg mindkét pilótájuknak van matematikai esélye a bajnoki címre, addig egyenlő bánásmódot alkalmaznak. Felipe Massa azonban meg van győződve arról, hogy a Ferrarinak minél előbb Vettelt kellene támogatnia, hiszen jelentős az előnye már most a pontversenyben finn csapattársával szemben.

    „Szerintem Kimi helyzete kezd egészen trükkössé válni, mert a Ferrarinak hosszú idő után újra komoly esélye van a bajnoki cím megszerzésére. Mindent megfognak tenni azért, hogy hosszú évek után újra felérjenek a csúcsra.”

    „2007-ben nyertek utoljára egyéni pontversenyt, és konstruktőri bajnokságot se tudnak nyerni 2008 óta. Ha megnézzük a tabellán a két pilóta közti különbséget, sajnos azt látjuk, hogy Kimi nincs abban a helyzetben, ahonnan komoly esélye lenne. El kell fogadnia azt, ami megtörténhet, és meg is fog történni.”

    Massa azt is elmondta még, hogy ahogy a Ferrari mindent beáldoz Vettelért, úgy a Mercedesnek is hasonlóképpen kell majd cselekednie Bottasszal.

    „Ha a Ferrari ezt fogja tenni, akkor a Mercedesnek is hasonlóképpen kell majd cselekednie a saját pilótáival. Ez persze attól függ, hogy Hamilton könnyedén tud-e majd futamokat nyerni, mert akkor ezzel nem lesz gond. Azonban, ha nem, akkor kénytelenek lesznek ezt meglépni, mert máskülönben csak pontokat vennének el egymástól, ami hatással lehet majd az év végi eredményre.”

  • Räikkönen beáll Vettel mögé, ha kell

    Räikkönen beáll Vettel mögé, ha kell

    Kimi Räikkönen hajlandó Sebastian Vettel bajnoki aspirációit támogatni és „semmi problémát” nem lát a helyzetben, de csak akkor, ha a saját esélyei már elhamvadtak.

    Vettel három győzelmének, három második helyének és egy negyedik pozíciónak köszönhetően jelenleg 12 ponttal vezeti a világbajnokságot Lewis Hamilton előtt, míg Räikkönen a negyedik helyen tanyázik 68 ponttal csapattársa mögött, két dobogó büszke birtokosaként. A finn állítása szerint a Ferrarinál „nagyon egyértelmű szabályok” vannak érvényben, és amennyiben matematikailag neki már nincs esélye bebiztosítani a címet, minden további teketória nélkül beáll Vettel mögé.

    „A csapatnak elég egyértelmű szabályai vannak olyan tekintetben, hogy mit szabad és mit nem szabad csinálnunk, illetve mit várnak el tőlünk, mi pedig tartjuk magunkat ezekhez” – mondta Räikkönen. „Nem tudom, van-e bármilyen értelme elárulnom nektek a csapaton belüli megbeszéléseket. Maurizio [Arrivabene] már utalt a témára, azóta semmi sem változott… legalábbis az eddigi csapataimnál ez mindig így volt. Ha nincs matematikai esélyem a címre, természetes, hogy segíteni fogok neki [Vettelnek]. Semmi problémám nincs ezzel és soha nem is volt, ez igazából egy nagyon egyszerű döntés, már ami a mi csapatunkat illeti. Az első és legfontosabb dolog, hogy a Ferrarival mi legyünk az élen; ha Seb még nyerhet és nekem már nincs esélyem, hát akkor így jártam. Elsődlegesen a Ferrariért dolgozunk és próbáljuk a lehető legjobb pozícióba juttatni, a többi majd kiderül.”

    A maranellóiak a konstruktőri tabellán is jól állnak, ahol jelenleg csupán nyolc ponttal vannak lemaradva a Mercedestől.

  • Magnussen és Räikkönen olyanok mint a macskák

    Magnussen és Räikkönen olyanok mint a macskák

    Kevin Magnussen versenymérnöke Kimi Räikkönenhez hasonlítja a dán versenyzőt.

    Magnussen jelenlegi versenymérnöke a Haasnál Giuliano Salvi, korábban a Ferrarinál dolgozott Michael Schumacherrel, Felipe Massával, Fernando Alonsoval és Kimi Räikkönennel.

    „Nagyon őszinte, és közvetlen, amit én nagyon kedvelek.” – mondta Salvi az Ekstra Bladet című lapnak- „Karakterét tekintve Kevin nagyon emlékeztet engem Kimire. Mindketten északiak, akik… hogy is mondjam? Nem érdekli őket a politika, nem játsszák meg magukat. Az első benyomás talán félrevezető, mert nem szeretnek azonnal kapcsolatba kerülni veled. De ha velük dolgozol, és megismered őket egy kicsit mélyebben, akkor látod, hogy nagyon nyitottak.”

    „Olyanok, mint a macskák.” – folytatta Salvi. „Ha félnek, azt látod. Ha mérgesek, azt látod. És ez nagyon jó. Mindig tudod, hogy éreznek. Egy Kevinnel való megbeszélésről sosem távozol úgy, hogy azt gondolod, mondott egy dolgot, de talán teljesen másra gondolt. Nem. Amit mond, azt úgy is gondolja.”