Címke: kihívások

  • Kracknek nehéz dolga lesz az Aston Martinnál, de nem fogja feladni

    Kracknek nehéz dolga lesz az Aston Martinnál, de nem fogja feladni

    Mike Krack szerint késze áll arra a kihívásra, ami várja őt az Aston Martin élén. Az újonnan kinevezett csapatfőnök nem fogja már most feladni, pedig megtehetné, ugyanis a silverstone-i istálló helyzete finoman szólva sem rózsás.

    A Lawrence Stroll által vezetett csapatnak új csapatfőnök után kellett néznie, miután Otmar Szafnauer összekülönbözött a kanadai milliárdos üzletemberrel és a rivális Alpine csapathoz távozott. Így esett a Zöldek választása a luxemburgi szakemberre, aki korábban a BMW-nél mér dolgozott együtt a csapat sztárpilótájával, a négyszeres világbajnok Sebastian Vettellel.

    Azonban az Aston Martinnál hiába fűzött nagy reményeket a 2022-es szabályváltozásokhoz, a létező legrosszabb formában kezdték az új szezont. Jelen pillanatban a tíz csapat közül csupán ők állnak pont nélkül a bajnokságban, ráadásul a legutóbbi hétvégén Vettel és Lance Stroll is összetörte az AMR22-t, ami fogalmazzunk úgy, hogy nem fog bevonulni a technikai igazgató, Andrew Green remekművei közé.

    Kracknek voltak kérdései azzal kapcsolatban, mi várhat majd rá az Aston Martinnál és már három verseny eltelte után rá kellett jönnie, hogy nem lesz könnyű dolga az Astonnál.

    „Sok kérdés merült fel bennem, mielőtt belevágtam volna ebbe a projektbe, és most már tudom, hogy ez egy óriási kihívás lesz” – ismerte el a luxemburgi csapatfőnök. „Könnyű lenne már most megfutamodni, de ezt nem fogom megtenni. Nagy fába vágtam a fejszémet, és ha már belevágtam, akkor végig is fogom csinálni.”

    „Az első három verseny finoman szólva sem volt egyszerű. A Forma-1 ezúttal sem hazudtolta meg önmagát, ugyanolyan nehéz most is boldogulni, mint régebben. Jó versenyzőkre és egy kiváló autóra van szükséged, és még ez sem garancia a sikerre, ugyanis a hétvégét komolyabb hiba nélkül kell lehozni.”

    „Jelen pillanatban egyik előbb említett dolog sincs meg a csapatunknál. Nagyon keményen kell dolgoznunk, hogy odaérjünk a többiekhez és képesek legyünk felvenni velük a harcot.”

    A Zöldek legközelebb egy hét múlva Imolában javíthatnak a helyzetükön, azonban a pilótáik eddigi gyenge szereplése mellett az sem segít rajtuk, hogy az AMR22-n rengeteg a plusz súly, amivel sok időt veszít a csapat egy körön és a versenytávon egyaránt.

  • A Mercedes már hónapokkal ezelőtt elkezdte a 2022-es autójuk fejlesztését

    A Mercedes már hónapokkal ezelőtt elkezdte a 2022-es autójuk fejlesztését

    Mivel a koronavírus teljesen a fejére állította az idei Forma-1-es szezont és csapatok gyárainak is be kellett zárnia egy huzamosabb időre, a sportág vezetői a 2021-es nagy szabályváltozásokat is 2022-re halasztották. Azonban ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a csapatok már nem kezdték el ezen autók fejlesztését.

    „A szabályok megtiltják, hogy a következő szezon elejéig elkezdjünk dolgozni a 2022-es autók aerodinamikáján, azonban ez nem jelenti azt, hogy ne foghatnánk hozzá a projekthez. Mindezek után hozták nyilvánosságra az új szabályokat és a szabályok számos olyan kihívást tartalmaznak, amiknek semmi köze nincs az aerodinamikához,” – mondta James Allison a Mercedes hivatalos YouTube csatornájának egyik videójában.

    „Az utóbbi hónapokban már ezen a dolgozunk és ez az év további részében sem lesz másképp. Amint pedig 2021-be lépünk, egy újabb kihívás áll majd elénk: a kocsik aerodinamikája.”

    A leendő új 2022-es változtatások lesznek a legnagyobbak a 2014 óta. Akkor ugyanis a Forma-1 a V8-as erőforrásokat cserélte le V6-os turbómotorokra. Ezúttal azonban nem a motorok, hanem az autók szerkezete újul majd meg.

  • Bemutatta a pilótáit a Charouz Racing System

    Bemutatta a pilótáit a Charouz Racing System

    A Charouz Racing System megerősítette, hogy Louis Deletrazzal és Pedro Piquetvel a fedélzeten vágnak majd neki a Formula 2 következő idényének.

    A cseh istállónak ez lesz a harmadik szezonja a Forma-1 előszobájában. Eddig két győzelmet és tíz dobogós helyezést szereztek ezalatt a három éve alatt és a következő szezonban tovább szeretnék növelni az előkelő helyezéseik számát.

    A tapasztalt Deletraz a 2018-as Formula 2-es szezonban már versenyzett a Charouz Racing színeiben és most visszatér egykori csapatához a Carlintól, ahol az idei szezonban három alkalommal is sikerült dobogóra állnia. A svájci fiatal pedig már megkezdhette a közös munkát egykori csapatával, ugyanis az évzáró Formula 2-es teszten Deletraz már a Charouz Racing autójával rótta köröket.

    A 22 éves Deletaz korábban már Forma-1-es autót is vezethetett a Pirelli év végi gumitesztjén. A svájci pilóta a Haas csapat színeiben tesztelt és 113 kört tett meg a Yas Marina Circuiten.

    „Nagyon várom már, hogy újra együtt dolgozhassak a srácokkal a Charouznál,” – mondta Deletraz a visszatéréséről. „Szinte mindenkit ismerek itt kivétel nélkül, ugyanis a 2018-as szezont ennél a csapatnál töltöttem. Tudom, hogy rendkívül tapasztaltak csakúgy, mint én, szóval remélem, hogy közös erővel a 2020-as szezonban képesek leszünk majd jó eredményeket elérni. Harcolni fogok és nyerni is szeretnék a Charouzzal.”

    A svájci fiatal csapattársa pedig nem más lesz, mint Pedro Piquet. A fiatal brazil egy pozitív szezont zárt a Formula 3-ban, ugyanis sikerült egy győzelmet és három dobogós helyezést szereznie a Trident versenyzőjeként. A legkisebb Piquet is részt vett a Formula 2 szezonzáró tesztjén, ahol életében először vezethetett Formula 2-es autót, egészen pontosan a Charouz Racingét.

    „A Formula 3-ban és a GP3-ban eltöltött két évet követően úgy gondolom, hogy ez volt a lehető legjobb döntés a karrierem szempontjából. Szerintem már készen állok a Formula 2 által nyújtott kihívásokra. A Formula 3-ban egy jó leckét kaptam, ami a későbbiek folyamán még hasznos lehet. Örülök, hogy csatlakozhatok a Charouzhoz, ugyanis két remek szezonon vannak túl és egy gyors autóval is rendelkeznek. Az egyik legnagyobb ok, amiért őket választottam az, hogy nagyon jól ismerem az ott dolgozó mérnököket és hiszem, hogy a jövőben képesek leszünk majd hatékonyan együtt dolgozni.”

  • Verstappen szerint a Ferrari esélyes lehet a Mercedesszel szemben Kanadában

    Verstappen szerint a Ferrari esélyes lehet a Mercedesszel szemben Kanadában

    A Red Bull versenyzője, Max Verstappen úgy gondolja, hogy a Ferrari sokkal versenyképesebb lesz majd a Kanadai Nagydíjon az eddigi versenyekhez képest.

    Az előző versenyhétvégén parázs csatának lehettünk tanúi, ami Lewis Hamilton és a Red Bull fiatal hollandja között zajlott. A fiatal hollandnak nem sikerült maga mögé utasítani a Mercedes ötszörös világbajnokát és hiába ért célba másodikként, az öt másodperces büntetése miatt Sebastian Vettel és Valtteri Bottas is meg tudták előzni őt.

    Verstappen a negyedik helyen áll az összetettben és nagyon úgy néz ki, hogy a holland pilóta lépést tud tartani a Ferrari két pilótájával. A holland fiatal egy kihívással teli Kanadai Nagydíjra számít a Circuit de Gilles Villeneuve-ön.

    „A pálya annak ellenére nehéz, hogy rengeteg egyenes szakasz tartalmaz,” – idézi a hollandot a The Chequered Flag. „A sikánok és a rázókövek használata különösen fontos ezen a pályán, ugyanis ha hibázol, akkor könnyen kizökkenthetsz az egyensúlyodból. Jobb és bal kanyarok váltják egymást, és ha egyet is hibázol, akkor az egész szekorodnak lőttek.”

    A Red Bull pilótája egy erős Ferrarira számít Montreálban és azt is elmondta, hogy sokkal nehezebben fogják majd tudni felvenni a versenyt a maranellói istálló versenyzőivel. „Szeretem ezt a pályát. Mindig is imádtam itt versenyezni, ugyanis könnyen lehet előzni,” – folytatta a holland. „Szerintem a Ferrari sokkal erősebb lesz Kanadában, szóval nehéz dolgunk lesz. Azonban mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a lehető legtöbb pontot gyűjtsük össze.”