Címke: kihívás

  • A Pirelli szerint a gumik meg fogják nehezíteni a Formula 3-as versenyzők dolgát

    A Pirelli szerint a gumik meg fogják nehezíteni a Formula 3-as versenyzők dolgát

    Az újjászervezett Formula 3-ban, ami a GP3-at fogja leváltani, olyan fajta gumikat fognak használni a versenyzők, amik nagyon gyorsan képesek elkopni. Mario Isola szerint emiatt egy kicsit nehezebb dolga lesz majd a versenyzőknek.

    „Egy különleges gumit fejlesztettünk ki a Formula 3-as csapatok számára, mert az autók valamivel másabbak, mint a felsőbb kategóriákban,” – nyilatkozta Isola a Motorsport.com-nak. „A hátsó gumik jobban fognak majd kopni annak érdekében, hogy izgalmasabbak legyenek a versenyek. Nagyon sokat dolgoztunk az újfajta gumikon, hogy elérjük a kívánt hatást.  A gumik mérete nem fog megváltozni, ugyanakkorák lesznek, mint tavaly.”

    A Pirelli főnöke szerint az új gumik miatt a versenyzőknek minden egyes hétvégén spórolniuk kell majd az abroncsokkal, így könnyebb lesz majd felfedezni a tehetséges versenyzőket.

    „A versenyzők és a csapatok is dolgozhatnak majd az autó gumikezelésén. Azonban a legfőbb cél az, hogy az autó vezethetőségét megnehezítsük valamilyen szinten. A verseny vége felé már nem lesz sok a gumikban, szóval a pilóták tehetségén fog majd múlni, hogy kinek milyen nehéz dolga lesz az utolsó körökben.”

  • Zanardi: Leclerc érkezése ébresztőként szolgálhat Vettel számára

    Zanardi: Leclerc érkezése ébresztőként szolgálhat Vettel számára

    Alex Zanardi, korábbi Formula 1-es pilóta úgy gondolja, Charles Leclerc érkezése ébresztő lesz Sebastian Vettel számára.

    Az olasz Corriere della Sera kérdezte meg az olasz ex-versenyzőt, mit gondol a maranellói csapat új igazolásáról, Zanardi így felelt:

    ,,Nagyon pozitív döntés, és egyfajta ébresztőként szolgálhat Sebastian Vettel számára. Räikkönen még mindig egy remek bajnok, de a váltás szükséges volt. Leclerc nagyszerű tehetség, de remélem, Vettel marad a csapat első számú pilótája, mert a Ferrari problémája nem a versenyzőkben rejlik. Azon kell lenniük, hogy fejlesszék az autót, ezáltal le tudják majd győzni Hamiltont, aki sosem hibázik.”

    Zanardi, aki egy 2001-es Indycar-os baleset miatt elvesztette lábait, reméli, a szintén nehézségekkel küszködő Robert Kubica visszatérése a Formula 1-ben, jól fog sikerülni.

    ,, Ahogy én is, úgy ő is korlátokba ütközik, mikor megakar tenni valamit, amit korábban már végrehajtott. Ezt testi fogyatékosságnak hívják, de ez egy relatív fogalom. Például, nincs olyan ember, aki képes lenne repülni, de mi megmakacsoltuk magunkat és eldöntöttük, hogy megoldást találunk erre a problémára, manapság meg már teljesen normális dolog, hogy repülőgépre szállunk.”

  • Gasly: Nem azért vagyok itt, hogy második számú pilóta legyek

    Gasly: Nem azért vagyok itt, hogy második számú pilóta legyek

    Pierre Gasly, ”új fiúként” figyelmeztetést küldött csapattársának Max Verstappenek a 2019-es szezon kezdete előtt. A francia pilóta, aki a Renault-hoz igazoló Daniel Ricciardo helyére érkezik, kijelentette, nem fogja elfogadni a másodhegedűs szerepet.

    Ricciardo elhagyta idén az alakulatot, miután realizálódott benne, hogy egykori csapata inkább Max Verstappenre építene a jövőben, azonban Gasly úgy véli egyelő feltételeket fogna biztosítani mindkettőjüknek, még akkor is, ha a francia fiatal még csak első évét fogja kezdeni az alakulatnál.

    ,,A legjobb versenyzők között lenni nagyszerű lehetőség lesz a számomra. Időbe fog telni, mire igazán versenyképes leszek, azonban nem azért vagyok itt, hogy második számú pilóta legyek, én nem ezt akarom, és nem is az pozíció, amitől boldog lennék. Max az egyik leggyorsabb versenyző a mezőnyben, és számomra rendkívül izgalmas, hogy mellette versenyezhetek, ugyanis ezáltal magasabb szintre tudok én is kerülni. Nyilvánvalóan jobb akarok lenni a szezon során, és ha egy olyan autóm lesz, ami képes a győzelemre, akkor nyerni akarok vele, viszont ha csak az ötödik helyen tudunk csatázni, akkor az lesz a célom, hogy azt a pozíciót szerezzem meg.”

    2018-ban Brendon Hartley mellett Gasly volt a Toro Rosso domináns versenyzője, ám a Red Bullnál nehezebb lesz a feladata Max Verstappen oldalán.

  • Leclerc: A Forma-2 megterhelőbb, mint a Forma-1

    Leclerc: A Forma-2 megterhelőbb, mint a Forma-1

    Charles Leclerc meglepő kijelentést tett, szerinte ugyanis a Forma-2 sokkal nagyobb fizikai kihívás elé állítja a versenyzőket, mint a Forma-1.

    Abban gyakorlatilag mindenki egyetért, hogy a Forma-1 a motorsport királykategóriája éppen emiatt okozott komoly megdöbbenést az idei F2-es bajnok szavai. A Ferrari juniorja nagyobb kihívásnak nevezte a junior sorozatot.

    „A Forma-2 egy fizikailag nagyon megterhelő sorozat, még a Forma-1-nél is megterhelőbb, mert nálunk nincs szervokormány. Ez sokkal könnyebbé teszi egy F1-es pilóta életét.” – mondta a monacói, aki nagy eséllyel a Sauber egyik pilótája lesz jövőre.

    Pedig idénre komolyabb szabályváltozások léptek életbe, pont azt elősegítve, hogy újra komolyabb feladat elé állítsák a pilótákat. A szélesebb gumiknak és új aerodinamikai előírásoknak köszönhetően nőttek a kanyarsebességek ami nagyobb fizikai terhelésnek is teszi ki a versenyzőket.

    Leclerc azonban nem gondolja ezt olyan nagy problémának.

    „A nyaknál érezhető igazán a terhelés egy Forma-1-es autóban. Ez azonban nem nagy gond, hiszen a nyak könnyen erősíthető” – mondta a 20 éves pilóta.

    Szavai összhangban állnak Rene Binder kijelentésével is, aki évek óta tagja a Forma-2 mezőnyének és nemrégiben a Renault-tal tesztelt.

    A Ferrari juniorja szerint nem csak a szervokormány hiánya nehezíti a fiatalok dolgát, hanem a kuplungot is nehezebb kezelni.

    „Az F2-es és más hasonló autókkal való elindulás sokkal macerásabb, mint egy F1-essel. A száguldó cirkuszban tökéletes a technológia. Az erősen változó kuplunghőmérséklet miatt fordul elő sokkal többször, hogy néhányan nem tudnak elindulni. A Forma-1-ben pedig ilyen már nem is fordul elő.”

    Mindazonáltal a junior sorozatokban szerzett tapasztalatokat nagyon hasznosnak tartja.

    „A versenyzés élménye ugyanolyan minden sorozatban, mint ahogy a csapattal való közös munka is. Az első együléses versenyemhez képest sokkal pontosabb visszajelzéseket tudok már adni, ami nagyban segít a csapat fejlődésében. Ezen kívül még sokat lehet tanulni az alsóbb kategóriákban a gumikról és azok megfelelő kezeléséről is.” – tette hozzá az idén már a Ferrarival és a Sauberrel is tesztelő fiatal.