Címke: kiemelt

  • Ismét elfogadhatatlan, bunkó módon viselkedett a sajtóval a Monzában elit klubba lépő F1-es pilóta

    Ismét elfogadhatatlan, bunkó módon viselkedett a sajtóval a Monzában elit klubba lépő F1-es pilóta

    Lance Strolltól számtalan alkalommal láthattunk már bicskanyitogató stílusú médiaszerepléseket pályfutása során, de a Monzában karrierje 181. F1-es futamán induló, ezzel a sportág történetének 30 legrutinosabb versenyzője közé kerülő kanadai most zsinórban két hétvégén is bunkón viselkedett a médiával, holott erre az őt kérdező újságírók nem adtak okot.

    A bő egy héttel ezelőtti Holland Nagydíjon a 26 esztendős pilóta a szabadedzésen összetörte az autóját, majd az időmérő első szakaszában amatőr hibát vétett, így nem jutott tovább. Ez pedig olyannyira frusztrálttá tette, hogy amikor az interjúzónában arról kérdezték, nagy előrelépést ért-e el az Aston Martin a Belga Nagydíj óta, és most már jobban értik-e az autót, mint korábban, Stroll fogta magát, és szó nélkül elsétált.

    Noha a futam után (amelyet a mezőny végéről indulva pontszerzőként fejezett be) már hajlandó volt válaszolni a kérdésekre, egy hét sem kellett az újabb vérlázító produkcióhoz. Ugyanis miután az utolsó, 18. helyen, körhátrányban fejezte be az Olasz Nagydíjat, mindössze néhány szóval tudta le a kötelezettségeit.

    Az első kérdést azzal kapcsolatban kapta az írott sajtó munkatársaitól, hogy nem igazán jött be a stratégiája, mire annyi volt a válasza, hogy „Ja”, majd amikor arról kérdezték, hogy van-e valami hozzáfűznivalója ezen kívül a versenyéhez, egyszerűen csöndben maradt. Ezután arra a kérdésre sem reagált, amikor az őt leszorító, azért 5 másodperces büntetést kapó Esteban Ocon manőveréről fagatták, majd arra a felvetésre, hogy milyen pozitívumokat tud magával vinni Monzából, két szót bírt kinyögni: „Nem sokat.”

    Strollon máskor sem látszik, hogy egy kicsit is érdekelné, amit csinál, itt például a hazai közönség iránti lelkesedés is csak úgy süt róla:

    A Motorsport Global szerint ekkorra már az Aston Martin PR-osa is kellemetlenül érezte magát, és megpróbált véget vetni a kérdezősködésnek egy „Oké, akkor…” közbevetéssel, de egy újságíró még gyorsan beszúrta a következő kérdés: „Leszorított téged Esteban?” Stroll azonban erre sem válaszolt, mire jött még egy kérdés: „Egyetértesz a büntetésével?” Erre a kanadai megvonta a vállát és közölte: „Nincs mit mondanom erről”, majd ismét elsétált.

    Noha Mike Krack, az Aston Martin pályán zajló műveletekért felelős vezetője a csapat motorhome-jában tartott sajtóbeszélgetésen megvédte Strollt, mondván a be nem vált stratégia és a csapat bokszutcai berendezésének hibája következtében hosszabbra nyúló kiállás miatt „normális, hogy egy kicsit frusztrált vagy”, és „bizonyos mértékű frusztrációt meg tudok érteni”, az igazság az, hogy Stroll viselkedése már nagyon régóta elfogadhatatlan és védhetetlen.

    Természetesen mindenki lehet frusztrált és mindenkinek lehet rossz napja, de rendszeresen semmibe venni azokat az embereket, akik ugyanúgy a munkájukat végezni vannak ott a versenyeken, mint a csapattagok vagy a versenyzők, egyszerűen bunkó viselkedés, amit látva alighanem sokakban felmerül, hogy tényleg igazak lehetnek azok a pletykák, amelyek szerint a versenyzőtársak által sokszor levegőnek nézett, a pilótaparádékon unottan, egymagában álldolgáló Stroll már két évvel ezelőtt ott akarta hagyni az F1-et, csak az apja meggyőzte a folytatásról.

    Hogy miben reménykednek, az persze jó kérdés, hiszen bár a pontversenyben a szerencsének köszönhetően előtte van, a tavalyi 19-5-ös vereség után Stroll az idén egyelőre még egyszer sem tudta legyőzni a 44 éves Fernando Alonsót időmérőn, így igen nehéz elképzelni, hogy ő lesz az, aki győzelemre vezeti az Aston Martin, ha az Adrian Newey vezérletével ütőképes autóval áll elő.

  • A pályán bemutatott előzéssel győzték le a Ferrarit az esőkáoszban

    A pályán bemutatott előzéssel győzték le a Ferrarit az esőkáoszban

    Hiába bérelte ki az időmérőn az első rajtsort, a Ferrari nem tudott nyerni a hosszú távú sportautó-világbajnokság (WEC) austini 6 órás futamán, mivel a győzelem az idei első sikerét arató Porsche-é lett.

    Nehézkesen indult a WEC idei hatodik versenye, a texasi Austinban ugyanis ítéletidő fogadta a mezőnyt, ami miatt csak a biztonsági autó mögött engedték el a versenyzőket, majd több mint egy órányi körözés után piros zászlóval félbeszakították a viadalt. Az ok azonban nem a romló körülményekben, hanem egy szervezési baklövésben keresendő, az első biztonsági autó ugyanis kifogyott az üzemanyagből, így egy másodikat is be kellett vetni, csakhogy néhány autó a tankolásra behívott SC után hajtott a bokszba, így a versenyirányítás jobbnak látta piros zászlóval közbeavatkozni, hogy vissza tudja állítani a megfelelő sorrendet.

    Ilyen körülmények között indult a verseny:

    Amikor végre zöld zászlót kapott a mezőny, többeket is megtréfáltak az esős körülmények: az egyik Aston Martin és a 36-os Alpine szinte egyszerre csapta falhoz magát, miután felúszott a vízen.

    Az élen a verseny első felében az 51-es és a 83-as Ferrari tartotta magát, de utóbbi futama végzetes csapást szenvedett, amikor az egyik bokszkiállásnál nem tudott rendesen beállni a szerelőkhöz, majd Kubica meg is pördült vele, és feleslegesen áthajtott a bokszutcán, mert azt hitte, hogy defektje van.

    Az 51-es azonban még 4 óra elteltével is vezetett, csakhogy 1 óra 45 perccel a vége előtt, egy biztonsági autós újraindítást követően Kevin Estre a 6-os Porschéval sikeresen megelőzte, majd miután a két autó öszeért, az 51-es defekt miatt visszaesett és az 50-es rajtszámú testvérautó, valamint az 5-ös Porsche is megelőzte.

    „A kezdeti órákat azzal töltöttem, hogy néztem a fedélzeti kamerás felvételeket és tanultam a vizes íveket a csapattársaimtól, hogy jó legyek az újraindításnál – nyilatkozta utólag Estre. – Az utolsó kanyarban egy kicsit elvettem a gázt. Tudtam, hogy korán akarok előzni, úgyhogy belevágtam, majd kicsit összeértünk, mert egyikünk sem akart engedni, de szerintem jogom volt a kanyarhoz.”

    A Porsche átveszi a vezetést:

    A két autó egyébként már az újraindítás előtti pillanatokban összeért, amit vizsgáltak a felügyelők és figyelmeztették Estre-t, a második kontakt vizsgálatát azonban senki nem jelezte, így nem világos, hogy egyáltalán történt-e ilyen.

    A francia ezután elkezdtett elszakadni a második helyre feljövő 50-es Ferraritól és 10 másodperces előnyt épített ki a következő biztonsági autós fázisig, majd miután az összerázta a mezőnyt, újra el tudott szakadni és végül 8,6 másodperces előnnyel nyert.

    A hajrában még az okozott izgalmat, hogy nem sokkal a leintés előtt a versenyzőknek még ki kellett állnia egy utolsó tankolásra, többen pedig megpróbálkoztak a slick gumikkal, ami a 7-es Toyotának nem jött be és megforgott a továbbra is nedves aszfalton.

    Miguel Molina végül behozta a második helyre az 50-es Ferrarit, de meg kellett dolgoznia érte, az utolsó tankolásnál ugyanis visszaesett a 94-es Peugeot mögé, de 6 körrel a vége előtt sikerült visszavennie a második helyet. Stoffel Vandoorne így a 3. helyre hozta be a franciák autóját, amellyel megismételte a gyáró legjobb eredményét azóta, hogy 2022-ben csatlakoztak a WEC-mezőnyhöz.

    Hogy teljes legyen a legutóbbi teljesítmény-kiegyenlítéssel (BoP) a legjobban járó Peugeot öröme, arról a 94-es autó legénysége gondoskodott, amely a 4. helyet szerezte meg az 51-es Ferrari előtt. Noha Pier Guidi-ék nem ilyen eredményről álmodtak, ahhoz az 5. hely is elegendőnek bizonyult, hogy növeljék az előnyüket az összetettben.

    A 6. pozícióban a futamon látványos megpördülést bemutató, majd egy ablaktörlőcsere miatt extra kiállást beiktatni kénytelen 38-as Cadillacet intették le, míg az egy ponton a győzelemre is esélyesnek tűnő 12-es testvérautó csak 8. lett a pole-ból kezdő 83-as Ferrari mögött.

    A befutó:

    A Toyoták ismét nehéz hétvégén vannak túl; az előrébb záró 8-as autó a 9. helyen jött be, míg a 7-es autó 4 körös hátrányban csak 14. lett, miután Jose Maria Lopez beásta azt a kavicságyba.

    Ennél sokkal jobban szerepelt az Aston Martin, amíg mentek az autói, hiszen mindketten a legjobb hatban versenyeztek, de végül egyikük sem látta meg a kockás zászlót a törmelék által eltömődött hűtőnyílások miatt, amelyek motorproblémákhoz vezettek.

    Ami az LMGT3-as kategóriát illeti, ott rendkívül izgalmas hajrá után a 95-ös McLaren diadalmaskodott, míg a második helyen az 54-es Ferrari végzett, ám a 77-es Proton Forddal történt ütközés miatt 5 másodperces büntetést kapott, amivel visszaesett a 3. helyre, így végül Valentino Rossiék 46-os BMW-je végzett a 2. helyen.

    Az austini forduló részletes eredményei ITT érhetők el.

  • Elkapták a rendőrök a Ferrarinak álcázott, autópályán száguldozó formaautó sofőrjét (videó)

    Elkapták a rendőrök a Ferrarinak álcázott, autópályán száguldozó formaautó sofőrjét (videó)

    Ismét megjelent a cseh autópályán a Forma–1-es Ferrarinak álcázott GP2-es Dallara, ám a rendőrök ezúttal elfogták annak sofőrjét. A közzétett videón látható és hallható, hogy az 51 éves férfi csak percek után volt hajlandó teljesíteni a hatóság utasítását, majd később sem mutatkozott együttműködőnek.

    Bő fél hónappal ezelőtt számoltunk be róla legutóbb, hogy ismét megjelent az F1-es Ferrarinak álcázott együléses autó a cseh autópályán. Az utóbbi években ez már többször is megtörtént, sőt, az utóbbi időszakban már nem kellett az arra haladó járművek utasainak felvételeire hagyatkozni, hiszen a sofőrrel együtt dolgozó stáb feltöltötte azt a YouTube-ra.

    Visszatért a közutakra a rendőrök által levadászhatatlan formaautó, tankolni is megállt

    A kocsi a festése alapján egy Forma–1-es Ferrarira hajaz, amelyet a 2000-es évek második felében használtak, ám valójában nem erről van szó, hanem egy GP2-es Dallara GP2/08-ról, amellyel 2008 és 2010 között versenyeztek a mai Forma–2 elődjében. Hogy végeztek-e rajta módosításokat, mielőtt kivitték a közutakra, azt nem tudni.

    Azt viszont igen, hogy az évek alatt elkövetett számos szabálysértés ellenére a rendőrség eddig nem járt sikerrel, ami a tulajdonos elfogását illeti. Egészen mostanáig, ugyanis a vasárnap közzétett videó tanúsága szerint ez megtörtént. A formaautót ezúttal is két sportkocsi követte, a korábbi alkalomhoz hasonlóan ellátogattak egy benzinkútra, majd folytatták az utat az autópályán.

    Egy hirtelen vágás után viszont már egy magánterületen, feltehetőleg a sofőr birtokán jártak, majd megszólal a sziréna. Miután a kocsit bevontatták a ház elé, hátulról megjelentek a rendőrök, hogy aztán elkezdődjön egy percekig tartó vita, amelyben mindkét fél ismételgette a maga igazát. A rendőrök arra utasították a sofőrt, hogy szálljon ki, és fedje fel magát, mondván, alapos gyanújuk van rá, hogy szabálysértést követett el. A férfi azonban csak azt ismételgette, hogy ezt magánbirtokon nem tehetik meg bírósági végzés nélkül, és nem volt hajlandó teljesíteni az utasítást.

    A rendőrök azzal érveltek, hogy már a közúton is megpróbálták megállásra bírni a sofőrt, és ehhez fény- és hangjelzéseket is bevetettek. Az autó vezetője aztán felhívta a rendőrségnek egy, a kontextusból ítélve magasabb pozícióban dolgozó alkalmazottját, aki először neki adott igazat, de miután hallgatta a felek vitáját, kijelentette, hogy magánbirtokon is teljesíteni kell a rendőri utasítást, aztán később élhet panasszal. A videó végén aztán kiszállt, majd a sisakját nem levéve beszállt a rendőrautóba.

    „A sofőrök bejelentéseinek köszönhetően ma reggel Buk falujában megállítottuk egy formaautó vezetőjét, aki a D4-es autópályán sebességtúllépést követett el – áll a cseh rendőrség közleményében. – A rendőrség azonosította a sofőrt, egy 51 éves férfit, majd később a kerületi rendőrkapitányságra vitte, hogy magyarázatot adjon.”

    A közleményből az is kiderült, hogy a sofőr később sem volt együttműködő, és nem volt hajlandó érdemben válaszolni a kérdésekre. A férfira alighanem pénzbüntetés vár, és a vezetéstől is el fogják tiltani, hiszen az évek során jó néhány közúti szabálysértést követett el. Hogy a kocsinak mi lett a sorsa, azt nem tudni, de könnyen lehet, hogy az autópályán többé nem lesz látható.

  • Antonelli ugyanúgy járt a Mercedesnél, mint Schumacher, és már Wolff is kritizálja

    Antonelli ugyanúgy járt a Mercedesnél, mint Schumacher, és már Wolff is kritizálja

    Ez az előzés még szenzációsabb volt a pályán kívül: az Olasz Nagydíjon Alexander Albon nem csak a pályán, hanem a bajnoki tabellán is megelőzte Kimi Antonellit.

    A Williams versenyzőjétől ez hatalmas bravúr, és a tény, hogy ezzel átvette a 8. helyet az olasztól a bajnokságban, csaknem példátlan tettet jelent: a Williams valamelyik versenyzője megelőzi a Mercedesét idény közben. Szezon elején nyilván láttunk már ilyet, amikor valamelyik Ezüstnyíllal gubanc történt, de a két csapat közös történelmének kezdete, 2010 óta ez csupán a második ilyen alkalom az év későbbi szakaszában. Az előző 2012-ben következett be, amikor a balszerencsés Michael Schumacher sokáig Pastor Maldonado és Bruno Senna mögött állt a tabellán, és utóbbit csak a szezon legvégén hagyta le.

    E statisztikát annyival kell árnyalni, hogy Antonelli újonc, ettől függetlenül tényleg le a kalappal Albon előtt. „Nem tudom, hogyan, de nyomom tovább. Élvezem ezt, és megpróbálok Abu-Dzabiig (a szezonzáróig) harcolni Kimivel” – mondta a Williams versenyzője.

    Antonelli továbbra is elmarad a Mercedesnél elvált szinttől, bár legalább pontokat szerzett a 9. hellyel – ami a 8. lett volna, ha Albon ellen védekezni próbálva nem kap időbüntetést ellenfele leszorításáért. Toto Wolff támogatja őt, de nem elégedett vele, és a The Race beszámolója szerint ez már a hanghordozásában is érzékelhető volt.

    Antonellit ezzel a mondattal lökte a gödörbe Toto Wolff?

    „Kimi túl sok hibát követett el – nyilatkozta a Mercedes csapatfőnöke, és feleslegesnek nevezte a büntetést maga után vonó védekezési kísérletét. – Albon sokkal gyorsabb volt nála. Szabad védekezni, kitenni a könyököt, amikor szükséges. De amikor nem tud valaki védekezni, legalább arra kell törekedni, hogy ne veszítsen időt.”

    Wolff úgy véli, Antonellinek szüksége lenne végre egy tiszta nagydíjhétvégére, amikor nem lő öngólokat különböző hibákkal, ő ezeket traumáknak nevezte, amiket szatyorban magával cipel: Antonelli nem tudott hosszú etapot gyakorolni Monzában a tréningen a kicsúszása miatt, ami megmutatkozott a vasárnapi tempójában, csakúgy, mint Zandvoortban az ütközése Charles Leclerc-rel, ami miatt Wolff szerint nem merte határozottan támadni az elé kerülő Pierre Gasly-t.

    „A hétvégén gyengén teljesített. Nem lehet jó szereplést várni azután, hogy valaki elássa magát a kavicságyban [a pénteki edzésnapon], és az egész futamon elmaradt a várakozásoktól. A támogatásomon és a belé vetett bizalmamon ez cseppet sem változtat, mert hiszem, hogy ő nagyon jó…de vasárnap gyengén teljesített” – közölte.

    „Próbáljuk felszabadítani. Nagyszerű versenyző, elképesztő képességekkel és tehetséggel, minden adott nála. Meg kell szabadítanunk a tehertől.”

  • Megint az eltiltás szélén táncol az egyik F1-es pilóta

    Megint az eltiltás szélén táncol az egyik F1-es pilóta

    Az újonc Oliver Bearman 10 büntetőpontnál tart, a következő két hónapban vigyáznia kell, nehogy eltiltsák egy futamról.

    Monzában Bearman újabb két büntetőpontot gyűjtött az ütközésért Carlos Sainz-cal, így már 10-nél jár, vagyis mindössze 2-re van attól, hogy eltiltsák egy futamra. Az újonc tételei közül a silverstone-i edzésen begyűjtött 4 fekete pont a legfájóbb, amikor piros zászló alatt száguldva balesetet szenvedett a bokszutcában.

    Legközelebb a november eleji Brazil Nagydíjon évül el 2 büntetőpontja, az addig esedékes négy nagydíjon maximum egyet szerezhet (ilyet kisebb vétségekért szoktak kiosztani, az ütközésekért általában legalább kettő jár), különben ki kell ülnie egy versenyt. E retorzió alkalmazására a büntetőpont-rendszer bevezetése óta mindössze egyszerszer került sor, a sors fintoraként tavaly szintén a Haas egyik pilótája, Kevin Magnussen esetében, és történetesen pont Bearman helyettesítette őt. 

    A britnek a vasárnapi futamon a felügyelők indoklása szerint fel kellett volna adnia a pozícióját Sainz ellenében, mert a Williams első tengelye már a Haasé előtt volt a kanyar csúcspontjánál. A hibájáért tíz másodperces időbüntetést is kapott, bár ez összességében nem osztott-szorzott nála abból a szempontból, hogy amúgy sem szerzett pontot.

  • A McLaren még hatalmas bajba is keverheti magát ezzel az egyenlősdivel

    A McLaren még hatalmas bajba is keverheti magát ezzel az egyenlősdivel

    A rivális csapatfőnökök közül ki-ki érdeklődéssel vagy csodálattal figyeli, ahogyan a McLaren kínosan ügyel a Lando Norris és Oscar Piastri közötti egyenlőség fenntartására. Eddig úgy tűnik, sikerül elkerülni a konfliktushelyzeteket ezzel a sajátos hozzáállással, de Toto Wolff nem biztos benne, hogy ez így marad a szezon végéig.

    A McLaren olyan szintre emelte a konfliktuskezelést a bajnoki címért harcoló pilótái között, ami példátlan a modernkori Forma–1-ben. Nevezhető akár túlzott óvatosságnak is, amit az Olasz Nagydíjon láthattunk a wokingiaktól, amikor még a csapathibát is megpróbálták kivonni az autóversenyzés egyenletéből, és Piastrit arra kérték, hogy engedje előre Norrist, mivel csak a brit lassú kerékcseréje miatt került elé a pályán.

    Max Verstappen furcsállta ezt a problémakezelést, szerinte ugyanis a hibák az autóversenyzés szerves velejárói, míg Andrea Stella csapatfőnök a McLaren részéről annak a híve, hogy a csapattól származó külső tényezőket, amennyire csak lehet, gyomlálják ki Norris és Piastri csatájából, akik között így tényleg saját képességeik dönthetik el a vb-cím sorsát – miközben persze a technikai hibák hatását, mint ami Norrist értékes pontoktól fosztotta meg a Holland Nagydíjon, nem lehet semmissé tenni.

    Az egyenlőség biztosításának ezen szintje még Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke számára is szokatlan, pedig neki is volt alkalma tökélyre fejleszteni a pilóták kezelésének művészetét, amikor Lewis Hamilton és Nico Rosberg hasonlóan fej fej melletti küzdelmet vívtak a bajnoki címekért 2014 és 2016 között. Ilyen helycserékkel azonban ők sem éltek.

    „Ebben nincs helyes vagy helytelen irány. Kíváncsian figyelem, hogyan fog ez végződni, mert felállítottak egy olyan precedenst, amiből már nagyon nehéz visszakozni” – idézi az Autosport Wolffot, aki Monzában a McLaren által követett irányelv lehetséges következményeit mérlegelte.

    Leclerc elég kevés ujján meg tudja számolni, hányszor lesz győzelmi esélye a Ferrarinak

    „Mi lesz, ha a csapat elkövet egy újabb hibát, de nem a bokszkiállásnál, hanem valami mással? Vajon akkor is visszacserélik majd őket? Másrészt persze lehet mondani, hogy ha a csapat hibájából veszít pontokat a felzárkózni próbáló versenyző, az sem igazságos. Azt hiszem, majd a szezon végén, amikor közeleg a végjáték, kapjuk csak meg a választ arra, hogy most jól döntöttek-e.”

    Nem ment el szó nélkül a McLaren húzása mellett Jonathan Wheatley sem, aki idén újonnan lépett csapatfőnöki szerepkörbe a Saubernél, és aki csodálattal figyeli, mennyire felkészíthették a pilótáikat a wokingiak minden eshetőségre.

    „Sokat tanultak a tavalyi évből, és lenyűgözőnek tartom, ahogyan bánni tudnak idén a bajnoki címért hajtó két versenyzőjükkel. Erre is fel voltak már készülve, hiszen nem kezdtek róla egyeztetni a verseny alatt, szóval bizonyára már beszéltek róla korábban” – mutatott rá a Sauber csapatfőnöke, akinek korábban hosszú éveken át a Red Bull sportigazgatójaként bőven volt már dolga bajnoki harcokkal és nehezen kezelhető versenyzőkkel.

  • Gyilkossági kísérletnek is elmenne – kizuhant a gokartjából a kilökött versenyző (videó)

    Gyilkossági kísérletnek is elmenne – kizuhant a gokartjából a kilökött versenyző (videó)

    Döbbenetes, profi gokartversenyen ritkán látott eseménysor játszódott le a rangos Champions of the Future Euro Series idei ötödik állomásán, a svédországi Kristianstadban, amikor az egyik szombati előfutamon Roman Kamyab, a Ricky Flynn Motorsport 15 esztendős brit versenyzője megmagyarázhatatlan tettet hajtott végre a célegyenesben az Energy Corse 35 éves veteránjával, Matthew Higgins-szel szemben.

    Amikor ugyanis Higgins a mutatóujjával előrefelé mutogatott valamit a mellette haladó Kamyabnak, utóbbi egyszerűen fogta magát, és ráhúzta a kormányt. Ettől mindkét gokart azonnal forogni kezdett, Higgins azonban sokkal rosszabbul járt, az egyik ellenfele ugyanis eltalálta, amitől ő még jobban pörögni kezdett, majd a centrifugális erő miatt kiesett a gokartból és eltalálta a közelben levő bírói poszt körüli védőelemeket. Eközben az esetet kikerülni igyekvő másik versenyző egyenesen a pálya belső részén levő árokba rongyolt.

    A versenyt természetesen azonnal megszakították, a Champions Karting tájékoztatása szerint pedig sem Higginsnek, sem másnak nem esett baja, az Energy Corse pilótája ugyanakkor szemmel láthatóan fájlalta a külsérelmi nyomokat is felvonultató jobb karját.

    Ami Kamyabot illeti, őt utólag kizárták erről a futamról és a hétvége folytatásából is. Hogy eltiltást vagy egyéb büntetést fog-e kapni, arról egyelőre nincs hír.

    Videó a gokart legnagyobb veszélyeit bemutató esetről:

  • Leclerc elég kevés ujján meg tudja számolni, hányszor lesz győzelmi esélye a Ferrarinak

    Leclerc elég kevés ujján meg tudja számolni, hányszor lesz győzelmi esélye a Ferrarinak

    2020 óta először nem végzett Ferrari a dobogón az Olasz Nagydíjon, pedig Charles Leclerc és Lewis Hamilton is mindent kihozott a versenyéből. Már Hamilton is érzi a javulást, miközben ő a dobogó, Leclerc pedig a győzelem kósza lehetőségéről beszél a szezon hátralévő futamaira.

    Leclerc a negyedik helyről rajtolt a monzai versenyen, ezúttal viszont, mint ahogy arra számított is, nem volt a kezében a tavalyihoz hasonló csodafegyver, amivel a győzelmet is célba vehette volna. Ehelyett ugyanebben a pozícióban ért célba, noha az első körökben még kétszer is megelőzte Oscar Piastrit.

    „Jó csatánk volt Oscarral. Amikor hibázott, én előztem, amikor én hibáztam, ő előzött. Végső soron azonban gyorsabbak voltak, mint mi. Olyan dolgokat próbáltam, amelyekre az autó nem volt képes, emiatt többször is majdnem elveszítettem az autó hátulját, így viszont ennél többen nem reménykedhettünk. De nem bánkódok, mert legalább megpróbáltam. Sajnos a tempónk egy kicsit rosszabb volt annál, mint amire számítottunk” – fogalmazott a Sky Sportsnak Leclerc, aki úgy gondolja, a szezonból hátralévő utcai pályák jelentik a legjobb esélyt a Ferrarinak arra, hogy idén győzelmet szerezzen.

    McLaren: Nincs szükség Magyarországra, hogy Piastri és Norris tudja, mit kell tenni

    „Szingapúr, talán még Baku és Las Vegas azon a pályák, ahol közelebb lehetünk a győzelemhez. De ez nem azt jelenti, hogy ezekre a helyszínekre favoritként fogunk érkezni – továbbra is a harmadik legesélyesebbek vagyunk, esetleg másodikak, ha a Red Bull küszködik valamilyen okból. Az elsőszámúak viszont biztosan nem leszünk, szóval mindenképpen nehéz dolgunk lesz” – értékelte a helyzetet a monacói versenyző.

    Hamilton a Zandvoortból áthozott büntetése miatt csak a 10. helyről rajtolt, de az első körökben gyorsan előreverekedte magát George Russell Mercedese mögé, ezzel azonban a hatodik helyen meg is akadt a felzárkózása. A hétszeres világbajnok ugyanakkor az autójával igencsak összhangban érezte magát, ezzel folytatva a nyári szünet vége óta tartó apró pozitív tendenciát új csapatánál.

    „Határozottan azt éreztem, hogy ura vagyok az autónak, nagyon elégedett voltam vele. Jól rajtoltam, majd beszorultam néhány autó mögé, ezért vissza kellett vennem, de aztán sikerült remekül pozícionálnom magam az 1-es és a 4-es kanyarra. Ezek után közel kerültem George-hoz is, és utólag már úgy gondolom, meg kellett volna próbálkoznunk az elévágással, mert az első etap elnyújtása nem vált be. De örülök, hogy a büntetésem után fel tudtam jönni a hatodik helyig” – mondta.

    „Nincs olyan tempónk, mint a Red Bullnak, és nincs olyan tempónk, mint a McLarennek. A negyedik-ötödik helyért harcolunk, és ha rendkívül jó munkát végzünk, esetleg elcsíphetünk egy dobogót itt-ott. Van rá esélyünk, de nem a nyers tempó alapján.”

    Ha nem is a dobogón állva, de Hamilton azért megtapasztalhatta, milyen új rajongóinak, a tifosinak a szeretete Monzában:

  • McLaren: Nincs szükség Magyarországra, hogy Piastri és Norris tudja, mit kell tenni

    McLaren: Nincs szükség Magyarországra, hogy Piastri és Norris tudja, mit kell tenni

    A McLaren csapatfőnöke, Andrea Stella beszélt az Olasz Nagydíjon Oscar Piastri felé intézett csapatutasítás hátteréről – elmondása szerint az istálló már messze túlvan azon, hogy a tavalyi Magyar Nagydíj történéseivel kelljen érvelnie pilótáinál, noha az ausztrál versenyző rádiójában mégis ez hangzott el.

    Lando Norris kényelmesnek tűnő, nagyjából hat másodperces előnnyel őrizte a második helyet Piastri előtt a monzai futam végéhez közeledve, amikor a McLaren első és egyetlen kerékcseréjükre hívta a pilótákat. Bár a korábbi kiállás joga ilyenkor általában az előrébb álló versenyzőé, ezúttal változtatott ezen a csapat, és óvatosságból először Piastrit szólította bokszkiállásra, ezzel védve őt a már korábban cserélő, és rá zárkózó Charles Leclerc-rel szemben.

    Norris kiállása egy körrel később azonban négy másodperces időveszteséggel zajlott a bal első keréknél történt hezitálás miatt, ez pedig elég is volt ahhoz, hogy Piastri megelőzze őt, mielőtt a brit gyorsítani kezdhetett volna a bokszkijáratnál. Hamarosan megérkezett azonban a kérés Piastri fülére a versenymérnökétől, miszerint a tavalyi Magyar Nagydíjhoz hasonló elvek mentén vissza kell engednie maga elé csapattársát. A 2024-es hungaroringi futamon fordított volt a felállás, ott Piastri vezette a futamot, de taktikai okokból Norris cserélt előbb kereket, amivel akaratlanul is az élre juttatta őt a csapat – és akkor őt is ugyanígy a pozíció átadására kérték a bokszból.

    Ahogy egy évvel ezelőtt, úgy most is hallható volt némi ellenérzés a lassításra kért pilóta részéről a csapatrádióban, Piastri szerint a lassú bokszkiállások miatt bekövetkező helycsere a megbeszéltek szerint nem tartozik azon forgatókönyvek közé, amelyeknél közbe kellene avatkoznia a csapatnak – erre tett utalást legalábbis még a verseny során az ausztrál. Az autóból kiszállva azonban már semmiféle ellenérzést nem fogalmazott meg a történtekkel kapcsolatban, és most Stella is rámutatott, hogy a versenyzők rég tisztában vannak a McLarenen belüli versenyzés szabályaival – amit olyan sokszor átrágtak már idén is, hogy a tavalyi Magyar Nagydíj már régmúlt eseménynek tűnik ennek fényében.

    „A mai döntésünknek semmi köze nincs ahhoz, hogy mi történt Hollandiában, teljesen független attól a kieséstől, amit a csapat okozott Landónak” – kezdte Stella az F1 hivatalos csatornájának, arra utalva, hogy nem az egy héttel ezelőtt egy második helyet és vele 18 pontot elveszítő Norrist próbálták most amiatt kompenzálni Monzában.”

    Verstappen kinevette a McLaren csapatutasítását, Piastri a gyerek Leclerc-t idézte

    „A bokszkiállásokat Oscarral kezdtük, de azzal a határozott szándékkal, hogy nem fog megcserélődni a sorrend a két versenyző között. Sajnos ehhez aztán társult a lassú kerékcsere [Norrisnál]. Mivel a két dolognak együttesen volt hatása, vagyis annak, hogy Oscar érkezett először, valamint a lassú kiállásnak, azt éreztük tisztességesnek, ha visszatérünk a bokszkiállások előtti sorrendhez. Biztos vagyok benne, hogy Oscarnak nem lesz gondja ezzel a döntéssel, ahogy már a verseny alatt sem volt. Ezzel ismét megmutattuk, milyen értékek mentén dolgozunk a McLarennél.”

    „Igen, ott volt a magyarországi eset, de azt követően már rengeteg beszélgetésünk volt arról, hogyan állunk hozzá a versenyzéshez. Így szerintem már nem kell visszamennünk Magyarországig, elég csak tartanunk magunkat a versenyzéssel kapcsolatos alapelveinkhez.”

    Az persze a szezon végén derül csak ki, hogy számított-e bármit is az egyéni bajnoki cím szempontjából, a két versenyző közül melyikük oldalára billen ez a hárompontos különbség. Norris azzal, hogy most a második helyen futhatott be, 31 pontra csökkentette a lemaradását Piastrival szemben. A konstruktőrök között viszont egészen mást számolgathat már a McLaren, hiszen akár már a következő futamon, a két hét múlva esedékes Azeri Nagydíjon bebiztosíthatják a konstruktőri címet. Egy kettős győzelemmel ezt már biztosan teljesítenék, és példátlan lenne az F1 történetében, hogy egy csapat már hét futammal a szezon vége előtt behozhatatlan pontelőnyre tegyen szert.

  • Verstappen kinevette a McLaren csapatutasítását, Piastri a gyerek Leclerc-t idézte

    Verstappen kinevette a McLaren csapatutasítását, Piastri a gyerek Leclerc-t idézte

    Drámamentesen alakult volna az Olasz Nagydíj végjátéka, ha nincs a McLaren elrontott kerékcseréje Lando Norrisnál, és az ezt követő csapatutasítás. A maga módján mindkét érintett és a győztes Max Verstappen is reagált a történtekre.

    Norris kényelmes előnnyel őrizte a második helyet csapattársa, Oscar Piastri előtt egészen a 46. körben megejtett bokszkiállásáig, ahol a bal első kerék felerősítése némi késlekedéssel történt csak meg, a brit így ezzel négy másodpercet vesztett. Párosítva azzal, hogy Piastri eközben már megtehetett egy kört a friss lágy gumikon, az ausztrál átugrotta Norrist a második helyért.

    Ezt követően a McLaren csapatutasítást alkalmazott, de tette ezt az egyenlőség égisze alatt, hogy ne a csapat hibája döntsön a bajnoki címért harcoló két pilóta közötti sorrendről. Piastrit Norris elengedésére kérték (a tavalyi Magyar Nagydíj példáján, ahol ez fordított szereposztásban történt), aki noha a rádióban elmondott némi ellenérzésekkel, de eleget tett ennek.

    Verstappennel versenymérnöke még a futam alatt közölte, hogy mi történt a McLarennél, és hogy a csapat megcserélte a pilótáit.

    „Ha! Csak azért, mert volt egy lassú kiállása?” – kérdezett vissza egy kacaj elengedése mellett Verstappen vezetés közben.

    Gianpiero Lambiase így reagált: „Nem a mi dolgunk, de gondolom így tartják igazságosnak a versenyzők közötti bajnoki harcban. De azért az utat is figyeld magad előtt, kérlek!”

    Verstappen a verseny után a Sky Sportsnak kifejtette, miért tartotta legalábbis furcsának a McLaren talán túlzott törekvését az egyenlőségre.

    „Nem fogom kommentálni, mit kellett volna csinálniuk, mert úgy működtetik a csapatukat, ahogy akarják. De én úgy vagyok vele, hogy hibák előfordulhatnak. Jöhet egy lassú kiállás, hibázhat maga a versenyző, felrobbanhat egy motor, és ez mind része a versenyzésnek. De kettőjük között zajlik a bajnokság, szóval minden joguk megvan eldönteni, hogy mit csinálnak” – nyilatkozta a holland.

    Piastri a verseny követő első interjújában még csak egy viccesnek szánt utalással említette meg a történteket: „Volt egy kis »incsident« a végén, de rendben van” – olyan kiejtéssel mondva a balesetet, mint azt a fiatal Charles Leclerc-től hallhatjuk a gokartos éveiből származó, elhíresült videóban.

    https://twitter.com/81oscunt/status/1964697489115857201

    A Sky-nak aztán ő is mélyebben kifejtette, hogy szerinte miért volt tulajdonképpen elfogadható a csapatutasítás. „Ha eltérő csapatok pilótáinak versenyében történik ilyen, akkor persze köszönjük szépen a szerencsét. De amikor ugyanannál a csapatnál versenyzünk, és ugyanazzal a bokszcsapattal, ugyanazokkal a szerelőkkel dolgozunk, nagyon sok forog kockán az egész csapat számára. A helycserével kapcsolatos döntést tisztességesnek gondolom. Lando előttem volt az egész verseny során, nincs ezzel semmi gondom, de azért beszélni fogunk róla.”

    Norris a helycserével végül Piastri előtt végzett, így három pontot faragott a hátrányán a tabellán ahelyett, hogy hármat veszített volna, de a zandvoorti kiesése után még mindig jelentős, 31 pont közöttük a különbség.

    „Nem tudom, mi történt, de nagyon hosszú időnek érződött, amíg ott álltam – mondta Norris a lassú kerékcseréről. – Csapatként olykor elkövetünk hibákat, és ez most egy ilyen nap volt. Mindent megtettem, amit tudtam, ennél többre nem lettem volna képes. Próbáltam felvenni a harcot Max ellen, jót versenyeztünk, de ő jött ki belőle győztesen.”