Címke: kiemelt

  • Továbbra is napirenden van Verstappen Red Bulltól való távozása

    Továbbra is napirenden van Verstappen Red Bulltól való távozása

    A beszélgetések sohasem állnak le – bár Max Verstappen jövőre még biztosan a Red Bullnál marad, menedzsere, Raymond Vermeulen szerint ez nem jelenti azt, hogy lezárultak volna az egyeztetések a lehetséges új csapatokkal. Úgy ítélték meg viszont, hogy egy évig érdemes kivárni.

    A szezon első felét a Verstappen jövőjével kapcsolatos találgatások uralták: a négyszeres bajnok egyeztetett a Mercedesszel és kapott ajánlatot az Aston Martintól is, miközben a Red Bull elveszítette vezető pozícióját a mezőnyben. Végül azonban, nagyrészt annak köszönhetően is, hogy a bajnokság harmadik helyén állva nem tudta életbe léptetni kilépési záradékát, nyáron véglegessé vált, hogy 2026-ban még biztosan a Red Bullnál marad – akikkel 2028-ig szerződéssel rendelkezik, de nem nehéz elképzelni, hogy jövőre is lesznek majd olyan feltételek, amelyek mellett következmények nélkül kiléphet.

    A holland menedzsere a Telegraafnak nyilatkozott arról, hogyan is áll most a jövőről való gondolkodás az őt, a versenyzőt és apját, Jos Verstappent tartalmazó stábban.

    „A színfalak mögött folyamatosan zajlanak a dolgok, mindenki beszél mindenkivel, akár jól, akár rosszul állnak a dolgok. A nyári szünet előtt egyértelművé vált, hogy a Red Bull mellett maradunk 2026-ra, és szerintem ez így is a helyes. Még ha Max aktiválhatta is volna a teljesítményre vonatkozó kilépési záradékát, akkor is kérdéses, hogy megtette volna-e” – mondta Vermeulen.

    A menedzser szerint a Red Bull-lal való maradás biztonsági játéknak is tekinthető, mert bár a csapat debütáló saját motorja is bőven tartogat kérdőjeleket, de a 2026-os, várhatóan mindent felforgató szabályváltozások miatt idén még lehetetlen tudni, hol harcolhatna a győzelmekért a legjobb eséllyel a holland. Távozni és egy végül küszködő csapatnál kikötni pedig hosszabb időre vakvágányra futtathatta volna Verstappen karrierjét.

    „Jövőre minden megváltozhat az új szabályokkal, ezért érdemesebb kivárni, és megfigyelni, hogyan alakulnak a dolgok a mezőnyben. Ezzel a tudással aztán már könnyebb lesz tervezni. De ez már nem újdonság nekünk. Amikor 2016-ban a Toro Rossótól a Red Bullra váltottunk, majd később motorgyártóként a Honda váltotta a Renault-t, akkor is bizonytalan volt számunkra, hogy mi fog történni. Mi hárman – Max, Jos és én – folyamatosan figyelemmel kísérjük a fejleményeket, a végső szó pedig mindig Maxé. Csodás történet lenne, ha a teljes F1-es karrierjét a Red Bullnál teljesítené, de ez csak akkor történhet meg, ha itt minden rendelkezésére áll a győzelemhez” – fogalmazott Vermeulen, aki szerint párszor azért így is közel jártak az elmúlt év során ahhoz, hogy hátat fordítsanak a csapatnak.

    „Igen, voltak időszakok, amikor a Red Bull tényleg negatív spirálba került. Teljesen érthető, ha ilyenkor eltűnődünk azon, hogy a csapat akár még mélyebbre is süllyedhet. De az évek során a Red Bull mindig megtalálta a visszautat, és ez idén is megtörtént Monzában.”

  • Hamilton az összes autóját kisöpörte a garázsából, de egy trükkel még szerezhet egy újabbat

    Hamilton az összes autóját kisöpörte a garázsából, de egy trükkel még szerezhet egy újabbat

    Radikális lépésre szánta el magát Lewis Hamilton, aki elmondása szerint az összes eddig általa birtokolt autóját eladta, s új kincseket kezdett el gyűjteni.

    A saját ökológia lábnyomát csökkenteni igyekvő hétszeres világbajnok életében már nem újdonság, hogy limitálni próbálja az autóhasználatot a közutakon. Már 2020-ban, a Mercedes pilótájaként is tett egy olyan kijelentést, miszerint az impozáns autókollekciójából csak az elektromos Mercedes EQC-t vezeti.

    Most azonban a bakui paddockban a brit elejtett egy újabb fejleményt, miszerint már nemcsak nem hajtja, nem is birtokolja az autóit, amelyeket korábban a monacói és a Los Angeles-i garázsában őrzött. A luxusmodellek között Mercedesek, McLarenek és Ferrarik is voltak, s bár a teljes lista nem ismert, a Motorsport cikke összegyűjtötte, hogy az ismert információk szerint milyen járgányok fordultak meg Hamilton kezei alatt. A kollekció értéke a becslések szerint 13 millió angol font lehetett (közel 6 milliárd forint).

    „Nincs már egyetlen autóm sem. Minden autómtól megszabadultam. Manapság már inkább a művészet érdekel” – futottak végig a nemzetközi autósportos médián Hamilton Bakuban elejtett szavai.

    A brit ezek után azt mondta, egy bizonyos modell továbbra is vonzza, és gyorsan meg is ideologizálta magának, hogyan férne ez bele az életébe azzal együtt is, hogy a művészetek felé fordult.

    „Ha legközelebb vennék egy autót, akkor az a [Ferrari] F40 lenne. Az ugyanis egy igazi műalkotás.”

  • A McLaren átvette a kezdeményezést, kifürkészhetetlenek az erőviszonyok az időmérő előtt

    A McLaren átvette a kezdeményezést, kifürkészhetetlenek az erőviszonyok az időmérő előtt

    A hétvége eddigi legjobb idejét árnyalatnyival megjavítva Lando Norris zárta az élen az Azeri Nagydíj harmadik szabadedzését.

    A pénteket Lewis Hamiltonnal az élen a Ferrari zárta a leggyorsabbként, és szokás szerint még egy szombati szabadedzés volt hátra a hétvége első tétre menő eseménye, az időmérő előtt. A szélirány megváltozott a bakui pálya körül, amihez alkalmazkodniuk kellett a versenyzőknek, de így is kevés incidenssel lezajlott ez a 60 perc: persze ezúttal is többeknek volt kiruccanása a bukótérben, köztük mindkét Ferrarinak, míg a leglátványosabb mutatványt Liam Lawson szállította, aki a 16-os kanyarban egy megpördülésből állította gyorsan vissza menetirányba a Racing Bullst.

    A nagycsapatok versenyzői az edzés derekánál kezdték meg az érdemi munkát, és innentől a köridők folyamatosan javultak, Charles Leclerc-t Max Verstappen, őt pedig Lando Norris váltotta az élen – a McLaren pilótájának ez az 1:41,223-as köre lett az első tíz perccel a leintés előtt, ami gyorsabbnak bizonyult Hamilton pénteki etalonjánál, noha csupán hét századmásodperccel.

    Az utolsó percekben már senki nem tudta felülmúlni Norris idejét, mögötte azonban mozgalmasan alakult a tabella: Verstappen bejött a második helyre két tizedmásodperces hátránnyal, hajszálnyival mögötte Oscar Piastrival. Hamilton pedig, aki korábban két gyorskörét is megszakította, előbb egy hiba, majd a forgalom miatt, végül negyedikként zárt.

    Az Azeri Nagydíj időmérője közép-európai idő szerint 14 órakor kezdődik.

    A harmadik szabadedzés végeredménye:

  • Már megint baja van az F1-nek a kavicsággyal, furcsa kiesést okozott

    Már megint baja van az F1-nek a kavicsággyal, furcsa kiesést okozott

    A Forma–1 igazi szeretem-utálom viszonyt alakított ki az elmúlt egy-két évtizedben a pályák nyomvonalán kívül elhelyezett kavicságyakkal. Két hete Monzában a sóder Fernando Alonso kieséséhez vezetett, de nem azáltal, hogy elakadt volna benne az Aston Martinnal. A sport újra szükségét látja a változtatásnak.

    Az Aston Martin sokáig nem jött rá, mi okozta a két héttel ezelőtti Olasz Nagydíjon Alonso első felfüggesztésének eltörését, amikor a spanyol ráhajtott egy kerékvetőre a 24. körben, hiszen az adatokban előzetesen nem látták ennek semmiféle jelét. A csapat sportigazgatója, Andy Stevenson Bakuban a The Race-nek fedte fel, nemrég milyen bizarr megfejtésre jutottak.

    „Az autóra ható összes terhelést figyelemmel kísértük, és semmi nem keltette fel a figyelmünket, ezért kicsit értetlenül álltunk a kiváló ok előtt” – kezdte a szakember.

    „Ezen a héten viszont már sokkal több információ állt a rendelkezésünkre, különösen a fedélzeti kamera felvételének köszönhetően. Azon pedig azt láttuk meg, hogy a verseny kezdetén, az 1-es kanyar felé tartva Lando [Norris] autója felvert egy kavicsot, miközben Max [Verstappen] ellen csatázva kicsit lehajtott a pályáról. A kavics egyenesen Fernando autója felé szállt, és közvetlenül eltalálta a tolórudat. A verseny során ezt nem vehettük észre, csak utólag, amikor képkockáról képkockára átnéztük a videót.”

    Itt egy kép az Alonso autóján a kavics által okozott, végül kieséshez vezető sérülésről.

    Stevenson szerint ez a rendkívül balszerencsés eset csak tovább erősíti azt a paddockban egyre elterjedtebb vélekedést, hogy a versenyzők és az autók biztonságának további javítása érdekében kezdeni kell valamit a kavicságyakkal, hiszen az utóbbi időben több példa is adódott arra, hogy az abból felverődő kövek sérülést okoznak. Isack Hadjar például a Magyar Nagydíjon volt kénytelen az ujjának erős fájdalmával együtt versenyezni, miután egy kavics eltalálta azt az első körben.

    „Egy ideje már egyeztetünk erről az FIA-val. Hallhattunk versenyzői panaszokat azzal kapcsolatban, hogy a felverődő kavicsok eltalálták az ujjukat a versenyek alatt, és tudom, hogy az FIA már dolgozik a pályákkal közösen azon, hogy erre megoldást találjon. Azt hiszem, az egyik lehetőség az, amit a silverstone-i utolsó kanyarban láthatunk, ahol sokkal könnyebb sódert helyeztek el” – folytatta Stevenson.

    „Szóval dolgozunk ezen. A kavicságy egyik szerepe, hogy megakadályozza a pályahatárokkal kapcsolatos vitákat, ami hosszú ideje problémát jelentett. Lehet, hogy egyszer találunk egy ennél jobb megoldást, de addig is a kavicságyak velünk maradnak.”

    Lépett az FIA, miután rájött, mi okozza a csonttöréssel járó különös sérüléseket a versenyzőknél

    Az utóbbi időben már enélkül is komoly dilemma övezte a kavicságyak szükségét az F1-ben és általában véve az autósportokban. Hagyományosan hosszú ideje ez volt a pályákat övező leggyakoribb borítás, ami bünteti a kicsúszó versenyzők hibáit, és akár a verseny végét is jelentheti valaki számára, ha ebben elakad. A modern tanulmányok azonban felfedték, hogy az aszfaltozott bukótér valójában biztonságosabb, hiszen azokon könnyebb megállítani egy kicsúszó autót. Az utóbbi években a pályahatárok feszegetése miatti bonyodalmak nyomán néhol mégis visszatért a kavicságy – ennek a furcsa fejlődéstörténetnek az egyik legjobb példája a monzai Parabolica, ahol 2014-re leaszfaltozták a bukóteret, de azóta részlegesen ismét visszaépítették a kavicságyat. Az F1 azonban tovább keresi a lehető legjobb megoldást, ami lehetőleg minden felmerülő problémára gyógyírt jelentene.

    „Különös, de a Forma–1-ben, ahol mindent a legapróbb részletekig kimérünk, a pályától függ, hogy éppen mekkora nagyságú kavicsokból áll a kavicságy. Ezt pedig nagyon nehéz egységesíteni, mivel a pályák különféle sorozatokat fogadnak világszerte, így nem alakíthatnak át mindent kifejezetten csak az F1 igényeire” – mutatott rá az Aston Martin szakembere.

  • Briatore elárulta, kié lehet jövőre a másik Alpine – hátha most nem felejti el, mit mondott

    Briatore elárulta, kié lehet jövőre a másik Alpine – hátha most nem felejti el, mit mondott

    Ha nem is egy egész, de egy fél puzzle-darab ismét a helyére került a jövő évi F1-es pilótafelállást illetően, miután az Alpine ügyvezetője szóbelileg kétesélyessé tette, ki lehet Pierre Gasly csapattársa. Akár egy újonc is érkezhet.

    Az Alpine második ülésének tulajdonosa körül az egész szezon során kérdőjelek sorakoztak, és történt is már egy évközi csere, amikor Imolától Jack Doohant Franco Colapinto váltotta. Most már úgy tűnik, az argentin ezt a szezont végigversenyezheti, de azért alkalmi autótörései mellett neki sem lehetett nyugodt a nyara, különösen főnöke kommunikációs csapongásai mellett.

    Briatore többször is zavarosan nyilatkozott már idén az Alpine második autójának sorsáról: emlékezetes, hogy Colapintót először ötversenyes szerződéssel jelentették be, ám az olasz üzletember később már cáfolta, hogy ilyet mondott volna a csapat hivatalos közleményében. Nyáron továbbá Toto Wolff elmondása szerint az is nagyon valószínűnek látszott, hogy a Mercedes tesztpilótája, Valtteri Bottas ülhet át évközben az Alpine-ba, de úgy tűnik, most már ebből sem lesz semmi.

    Az F1-be vezetői pozícióba 15 év után visszatért Briatore most Bakuban a The Race-nek beszélt arról, hogy Colapintónak 2026-ra is van esélye az ülése megtartására, ebben a versenyfutásban pedig egyetlen riválisa van, az idén szabadedzéseken már velük és a Sauberrel is résztvevő Paul Aron, az F2 tavalyi harmadik helyezettje.

    „Franco és Paul között fog eldőlni. Paul egy nagyon rendes srác, és nagyon gyors is. Rá kell jönnöm, melyikükkel járna jobban a csapat” – fogalmazott Briatore.

    „Nekem egyikükhöz sem fűződik érdekem. Korábban, amikor a versenyzők 50%-át én menedzseltem, őrületbe kergettek ezzel az emberek. De most nem menedzselek senkit. Szóval nem érdekel ilyen szempontból. Egyedül az számít, hogy az elérhető legjobb versenyzőt ültessem az autóba, aki a legjobb munkát végzi számunkra. Ilyen egyszerű. Még szükségem van egy-két versenyre, hogy döntést hozzak.”

    A most 21 éves Aron nemcsak újoncként érkezne a mezőnybe, de általa Észtország egy új nemzet lenne, amely a történelem során versenyzőt adott a Forma–1-nek. Eddig 39 különböző országnak volt F1-es pilótája, vagyis a balti állam lehetne a 40. ilyen.

    Gasly helye már korábban is biztos volt a jövő évre, de két hete újabb szerződéshosszabbítást írt alá az Alpine-nal, aminek értelmében 2028-ig a csapatnál marad.

  • Hamilton megérkezett az élre: „Kösz a türelmet!”

    Hamilton megérkezett az élre: „Kösz a türelmet!”

    Az Azeri Nagydíj hétvégéjén elérte az áttörést Lewis Hamilton? A brit inkább fokozatos fejlődésről beszél, de miután Bakuban erősnek tűnik a Ferrari formája, könnyen lehet, hogy itt jöhet ki a hétszeres bajnoknak az első igazán nagy eredmény idén.

    Hamilton ugyanis a leggyorsabbként zárta a pénteki napot, a második edzésen 74 ezreddel legyőzve csapattársát, Charles Leclerc-t, a harmadik helyezett George Russellnek pedig már közel fél másodpercet adva. Nem sűrűn láthattuk még a tél folyamán csapatot váltó brit nevét idén bármilyen eredménylista élén, mert a szezon második fordulóján, Sanghajban megnyerte ugyan a sprintverseny időmérőjét, majd pedig magát a sprintet is, de visszatekintve az csak egy anomáliának tűnik, Hamilton szezonjának fő történetszála ugyanis eddig a Ferrari autójához való nehézkes alkalmazkodás volt.

    Arra a kérdésre, hogy az eredménytől függetlenül is pozitívnak érezte-e a napját, megkönnyebbülten válaszolt: „Az volt, hála istennek!”

    „Az első edzésem még elég zűrzavarosan alakult. Ezen a pályán nagyon bíznunk kell a fékeinkben, nekem pedig akadt némi gondom a fékekkel. Idén minden pályán első alkalommal vezetek Ferrarit, az alkalmazkodás pedig nem egyszerű. Aztán elvégeztünk pár módosítást a második edzésre, és a fékek onnantól tökéletesen működtek, időt tudtam velük nyerni” – idézi Hamiltont a racingnews365.

    A hétszeres bajnok a mélypontjára talán a közvetlenül a nyári szünet előtt jutott el, Spában és a Hungaroringen is rémes időmérős eredmények pecsételték meg a hétvégéjét, de a szünet után visszatérve már egyértelműen a pozitív kicsengésű nyilatkozatok uralják a korábban többször is aggasztóan lelombozottnak tűnő Hamilton kommunikációját.

    „Nagy örömmel látom a fejlődést, mert ez mutatja, micsoda utat jártunk be együtt a csapattal. Igazán hálás vagyok mindenki türelméért. Mindenki nagyon keményen dolgozik, és végre elkezdtük látni a javulást” – mondta.

    „Persze ez még csak egy edzésnap, szóval ne szaladjunk nagyon előre. De azt mindenképp el akartam mondani, mennyire hálás vagyok a munkáért és a támogatásért mindenkitől, úgy a gyárban, mint itt a pályán is. A hétvégéről hétvégére mutatott türelmük és támogatásuk igazán megemel, ebben a garázsban dolgozóknak és még a marketingcsapatnak is szerepe van.”

    „Még mindig fel vagyok villanyozva attól az energiától, amit a tifositól kaptam az előző versenyen. Bízom benne, hogy ezt az energiát magammal tudom vinni egészen a szezon végéig.”

    A Ferrari iránti hűsége viszi vakvágányra Leclerc karrierjét?

    A hétvégén a Ferrari számára elérhető eredmény szempontjából egész jókor jött Hamilton feltámadása, hiszen a Scuderia autóinak már-már hagyományosan fekszenek az utcai típusú, lassú kanyarokkal tűzdelt pályák, és Lando Norris is kijelentette, hogy mindenképp számol Hamiltonnal és Leclerc-rel a hétvége további részére.

    A The Race elemzése szerint a két Ferrari eltérő beállításokkal futott a második edzésen: Leclerc alacsonyabb szárnyállást kapott, de Hamilton így is gyorsabban gyorsult nála a célegyenesben, ami azt sugallja, hogy a brit viszont nagyobb motorerőt használhatott.

    Bakuban a legutóbbi négy évben Leclerc-é volt a rajtelsőség, de sem ő, sem más Ferrari-versenyző nem tudott még itt futamot nyerni az eddigi nyolc kiírás során.

  • A balesetező Norris szerint rosszabb is lehetne a helyzet, ha nem megy neki a falnak

    A balesetező Norris szerint rosszabb is lehetne a helyzet, ha nem megy neki a falnak

    Nem a McLaren volt a pénteki edzésnap leggyorsabbja az Azeri Nagydíjon, olyannyira, hogy hat csapat is jobb köridővel zárt, mint a szezon domináns istállója. Ennek persze köze lehet ahhoz, hogy Lando Norris és Oscar Piastri is zűrös második edzést teljesített, de a brit szerint a hétvége további részén legalább három egyenrangú kihívója lesz a McLareneknek.

    Norris a második edzés derekán a 4-es kanyarban a falhoz csapódott a bal hátsó kerekével, aminek nyomán kitört az autó felfüggesztése, és bár vissza tudott evickélni a bokszba, a gyakorlás ezzel mindössze hét megtett körrel véget ért számára, és a hosszú etapokról már lemaradt. Pár perccel később Piastri szintén lekoccolta a falat, és bár őt is visszahívták a bokszba ennek nyomán, az ő autója nem sérült, folytatni tudta a munkát.

    A McLarenek ugyan az első edzést még a két legjobb idővel zárták, ám a másodikon, amelyen másfél másodpercet javult a tempó, már csak a 10. és a 12. helyen zártak, egy másodperc körüli lemaradással a leggyorsabb időt autózó Lewis Hamiltonhoz képest. A nap legjobb köridőinek összesítésében a McLaren csak a hetedik helyen áll, és még ha ez nem is ad valós képet a hétvégén a konstruktőri cím bebiztosítására hajtó wokingi csapat helyzetéről, Norris felhívta a figyelmet a Ferrari jelentette veszélyre.

    „Ez elég sokba került ezen a pályán – mondta balesetéről a brit, akit az Autosport idéz. – De inkább járok így amiatt, mert a határokat feszegetettem, semmint hogy egyáltalán ne tegyem oda magam. Persze bosszantó, mert szerettem volna magasabb üzemanyagmennyiséggel is kipróbálni ezeket a gumikat, amelyek lágyabbak a tavalyiaknál. De ez van, ezt a hátrányt máshol kell behoznom.”

    Skizofrén kívánságok juthatnak Alonso drukkereinek eszébe, hogy minél tovább lássák őt a pályán

    „Tavaly simán ők [a Ferrari] voltak a leggyorsabbak, annak ellenére is, hogy Oscar győzött. Szóval arra számítok, hogy a Ferrari most is gyors lesz. A Red Bull pedig pénteken sohasem teszi oda magát, de aztán alszanak egyet, és amikor felébrednek, ismét gyorsakká válnak. Holnap tehát legalább három másik autótól számítok kihívásra.”

    Piastrit a koccanáson túl még a felügyelők is elővették, miután a második edzésen egy alkalommal nem lassított kellően sárga zászlós jelzés mellett, de a meghallgatás után megúszta egy figyelmeztetéssel.

    „A tempó ott van az autóban, de jelenleg még nem olyan egyszerű kihozni belőle. Kipróbáltunk néhány dolgot a második edzésen, és át fogjuk nézni, min változtathatnánk holnapra. Volt pár necces helyzetem, de így is sok pozitívumot elraktározhatunk ebből a napból” – értékelte a napját a bajnokságot vezető ausztrál.

  • Törölt büntetéssel és visszakapott dobogóval készülhet Molnár Martin a brit F4 idei utolsó silverstone-i fordulójára

    Törölt büntetéssel és visszakapott dobogóval készülhet Molnár Martin a brit F4 idei utolsó silverstone-i fordulójára

    Ritka esemény történt Molnár Martinnal a brit Forma–4-ben: a magyar pilóta az előző fordulóban begyűjtött büntetései közül az egyiket utólag törölték, így Martin visszakapott egy elveszettnek hitt 2. helyet, ami új lendületet adhat neki a silverstone-i folytatásra.

    Molnár Martin és a brit F4 mezőnye a hétvégén visszatér a brit motorsport bölcsőjébe, hiszen Silverstone-ban rendezik az idei szezon utolsó előtti fordulóját. A Virtuosi Racing magyar pilótája az idén már harmadik alkalommal fog versenyezni a legendás helyszínen, hiszen a második fordulóban a Grand Prix-nyomvonalon csapott össze a riválisokkal, júliusban pedig részt vett a Forma–1-es Brit Nagydíj betétfutamain ugyanitt.

    Az 5891 méter hosszú Grand Prix-pálya helyett azonban most a mindössze 2639 méteres, 18 helyett csupán 6 kanyarból álló National-nyomvonal ad otthont a küzdelemnek, amelyet Martin a tavalyi szezonból már szintén jól ismer, de azért jól jött neki, hogy szimulátorban is tudott készülni a hétvégére.

    „A Silverstone-hoz közel eső futamok előtt általában ellátogatunk a pályától nem messze levő szimulátorba, így ez most sem volt másként. Ilyenkor van időnk felvenni az adott pálya ritmusát, belőni a referenciapontokat, helyre tenni az íveket, szóval vezetéstechnikai szempontból minden olyan beidegződést kialakítani, amivel aztán a szabadedzéseken már nem kell foglalkozni, mert automatikusan előhívható” – mutatott rá a Hungarian Motorsport Academy (HMA) versenyzője.

    Molnár Martin
    Fotó: Jakob Ebrey Photography

    „Ami ezt a rövidebb vonalvezetést illeti, az idén sikerült elég jól ráéreznem és megszeretnem a Grand Prix-pályát, így nem bántam volna, ha most is azon versenyzünk, de most a National nyomvonal következik, úgyhogy ezen kell jól szerepelni. Szárazon sok előzésre nem kell készülni, mert csak gyors és középgyors kanyar található a pályának ezen a konfigurációján, de az eső hozhat némi izgalmat” – tekintett előre Martin, aki két nehezebb hétvége után az elmúlt időszakban teljesen „félretette” az autósportot és kerékpározással, illetve nyaralással töltődött a szezonhajrára.

    Mindezek mellett pedig az is lendületet adhat a magyar versenyzőnek, hogy a legutóbbi, Donington Parkban rendezett forduló mégsem sikerült olyan rosszul a számára, mint azt egy ideig hitte. Martin ugyanis abban a tudatban jött el az előző hétvégéről, hogy elveszítette 2. helyét az összetettben és nőtt a hátránya a listavezető Fionn McLaughlinnal szemben.

    A Virtuosi Racing azonban fellebbezett pilótája utolsó doningtoni futamon pályaszélesítésért kapott 10 másodperces büntetése ellen, a brit F4 felügyelői pedig igazat adtak a csapatnak. „Visszanézték a teljes versenyt, és kiderült, hogy eggyel kevesebbszer hagytam el a pályát, így a tíz másodperces büntetést utólag visszavonták, aminek köszönhetően ugyanott végeztem, ahol átszeltem a célvonalat.”

    Molnár Martin
    Fotó: Jakob Ebrey Photography

    Martint így a 9. helyett a 2. helyen rangsorolták az utolsó futamban, azaz két dobogós helyezéssel zárta a hétvégét, és ami ennél is fontosabb, 6 ponttal többet gyűjtött McLaughlinnál, azaz 6 futammal a vége előtt 34,5 pontos hátrányban a második helyen áll az összetettben. Ami természetesen nem kevés, de ahhoz elég, hogy ne legyen lefutott a küzdelem.

    „Természetesen örülök, hogy így nem csúsztam hátrébb egy helyet és még faragtam is a hátrányomon, de továbbra sem számolgatom a pontokat, mert nincs értelme. Az utóbbi, felemásan sikerült hétvégék után arra fogok törekedni, hogy hibátlan teljesítményt nyújtsak az időmérőn és a futamokon, és vasárnap este úgy hagyhassuk el Silverstone-t, hogy nincs keserű szájízünk. Ha ez sikerül, azzal elégedett leszek.”

    Az összetettben jelenleg Fionn McLaughlin vezet 274,5 ponttal, a második helyen Martin áll 240 egységgel, míg a harmadik pozíciót James Piszcyk foglalja el 229 ponttal.

    A hétvége 2. és 3. futamát a brit F4 hivatalos YouTube-csatornáján lehet élőben követni.

    A silverstone-i versenyhétvége menetrendje magyar idő szerint:

    Szombat
    11:40 – 12:05: Időmérő edzés
    15:55 – 16:15: 1. futam

    Vasárnap
    10:55 – 11:15: 2. futam
    16:25 – 16:50: 3. futam

  • A McLaren mindkét pilótája falhoz csapta az autóját, Hamilton az élre állt

    A McLaren mindkét pilótája falhoz csapta az autóját, Hamilton az élre állt

    Az F1 második bakui edzésén a két Ferrari volt a leggyorsabb, miután Lando Norris és Oscar Piastri is túlságosan megtámaszkodott a palánkon, de ettől függetlenül is erősnek tűntek a maranellóiak autói.

    Az Azeri Nagydíj első edzésének közel felét elvesztette az F1 mezőnye, mert sokáig piros zászlós megszakítás volt érvényben, miután az egyik kerékvető alatti gumialátét kiszakadt a helyéről, így volt mit bepótolni a csapatoknak a második tréningen.

    Az első menetek után meglepetésre Lewis Hamilton állt az élre a közepes gumival, ami sok pályán általában a legpuhábbnak számít, de a mostani azon kevés alkalmak egyike, amikor még az annál is harapósabb C6 a lágy – a korábbi tapasztalatokból kiindulva elképzelhető, hogy többen tartalékolják a közepes keveréket az időmérőre, mert talán az lesz a legjobb választás.

    Az edzés fele után, amikor az időmérő-szimulációk kezdődtek volna, Norris nekicsapta a McLaren bal hátulját a falhoz, ezért csálé kerékkel kellett visszagurulnia a garázsba, és nem is tudott már visszatérni, vagyis potenciálisan lépéshátrányba került a versenyre a hosszú etapok hiánya miatt.

    Másoknak nem volt ekkora balszerencséje, amikor súrolták a szalagkorlátot, pedig láttunk rá még bőven példát – Piastri és George Russell autóját is ellenőrizni kellett egy-egy ilyen eset után, amikor kísértették a sorsot. Előbbi még az időmérő-szimulációja előtt követte el a hibát, így a bajnoki éllovas csak 12. lett a rangsorban, az ellenőrzést követően már hosszabb etapra jött vissza.

    Charles Leclerc hagyományosan jól megy a bakui pályán, de Hamilton ezúttal 74 ezredmásodperccel gyorsabbnak bizonyult nála, majd Russell és a hibákat eddig kerülő Kimi Antonelli következett. A Haas párosa is jól zárta a pénteki napot, Oliver Bearman 5., Esteban Ocon 8. lett, előbbi Max Verstappent is megelőzte.

  • Skizofrén kívánságok juthatnak Alonso drukkereinek eszébe, hogy minél tovább lássák őt a pályán

    Skizofrén kívánságok juthatnak Alonso drukkereinek eszébe, hogy minél tovább lássák őt a pályán

    Fernando Alonso a visszavonulási terveiről beszélt, és a szavai alapján töprenghetnek a rajongói, hogy jó vagy rossz teljesítményt kívánjanak-e neki jövőre.

    A 44 éves spanyol korábban többször megpendítette, hogy nagy valószínűséggel a jövő évi lesz az utolsó szezonja a Forma–1-ben, egy friss interjúban azonban felvázolta, milyen esetben számíthatunk a további részvételére, ha nem kezd hanyatlani a teljesítménye (ennek egyelőre nyoma sincs). 2026 nagy szabályváltozást hoz, így az új típusú autókat különösen nagy lelkesedéssel várja.

    „Tudom, hogy ez az utolsó esélyem, és így másképp várom, mint a korábbi szabályváltozásokat. Azoknál csak annyit láttam, hogy változás jön, és reménykedtem, hogy jól alakul számunkra, és a csapatom gyors autót készít az új szabályokhoz” – nyilatkozta Alonso az AS-nek.

    „Ez lesz az utolsó lehetőség, hogy megpróbáljak újra nagydíjat nyerni, élvezni a jó dolgokat, dobogóra állni, a bajnokságért harcolni. Nagy reményekkel várom a 2026-os szabályváltozást, ami nem jelentősebb vagy kevésbé jelentősebb a korábbiakhoz képest, viszont nekem érzelmileg nagyon jelentős.”

    Ki nem találnád, melyik futamot tartja Alonso élete legjobbjának

    A Renault-val kétszeres világbajnok Alonso utoljára tizenkét éve, 2013-ban nyert Forma–1-es futamot, azóta csak 2023 első felében volt egy viszonylag örömtelibb időszaka a világbajnokságban, amikor az Aston Martinnal többször dobogóra állt. A csapatot erősíti az új érára a legendás Adrian Newey, ami miatt különösen figyelni kell a zöldeket.

    Itt jön az egyenletbe egy furcsaság, ami a spanyol rajongóit lélekben szétfeszítheti: nyilván erős szereplést kívánnak neki, ez viszont azt jelentheti, hogy utoljára látjuk őt a mezőnyben 2026-ban. Ha viszont rosszat kívánnak, az elvileg segíthet, mert a rossz teljesítmény miatt dacból tovább nyújthatja a karrierjét…

    Attól függ, hogyan érzem magam fizikálisan és mentálisan. Most még nem tudom, nincs elképzelésem. Ha jól megy az autó, jó eséllyel az lesz az utolsó évem” – mondta a veterán pilóta 2026-ról és a folytatásról.

    Tudom, hogy 2027-ben vagy 2028-ban jobb esélyem lehet jól teljesíteni, amikor már stabilizálódott a stáb Adrian Newey-val és a többiekkel. Talán már az első évben jól teljesít a csapat, de a másodikban vagy a harmadikban már biztosan jól fognak. Majd eldöntöm. Ha rosszul megy az autó 2026-ban, van rá esély, hogy maradok még egy évet, hogy kellemes szájízzel távozzak, de ha jól megy, valószínűleg az lesz az utolsó évem.