Címke: kiemelt

  • Leclerc: Ami miatt beleszerettem az F1-be, mára eltűnt

    Leclerc: Ami miatt beleszerettem az F1-be, mára eltűnt

    Charles Leclerc reagált az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali által az utóbbi hetekben belebegtetett, a következő években várható nagyszabású szabályváltozások tervére. Van, amit szívesen fogadna a monacói, más újítást viszont a sport szellemiségével teljesen ellentétesnek tart.

    Domenicali az utóbbi időben több interjúban is utalt arra, hogy nagyszabású, „őrült” szabályváltozások meghonosításán dolgozik, a sport vezetőségének álláspontja szerint ugyanis a megváltozott médiafogyasztási kultúra mellett ezekre mindenképpen szükség van ahhoz, hogy az F1 meg tudja ragadni az új és a fiatal nézők figyelmét. Nem titkolt szándék a sprintversenyek számának növelése, a vasárnapi versenyek távjának csökkentése, valamint a fordított rajtrács valamilyen módon történő meghonosítása. Domenicali szerint a rajongók közül is már csak a kisebbségben lévő keményvonalasok ellenzik, hogy az F1 ilyen irányba induljon, de a mezőny tagjai közül is egyre többeket sikerül meggyőzni erről.

    Az egész F1-et megrázó változások jöhetnek, de vajon mit szólnak ehhez a szurkolók?

    Nyilatkozata alapján Leclerc nem tartozik ezen versenyzők körébe, ugyanis a sprintekkel és a fordított rajtráccsal kapcsolatos ötlettel szemben is erős ellenérzései vannak.

    „Személyes véleményem szerint a sprintversenyek jelenlegi száma megfelelő, én nem tennék be többet. Ami a fordított rajtrácsot illeti… hát nem tudom, legalább ne egy normál hétvégén legyen. Egy sprintes hétvégén esetleg felmerülhet a sprintverseny kapcsán, de én tényleg nem érzem, hogy ezt bele kellene illesztenünk a Forma–1 vérkeringésébe. Úgy gondolom, hogy a Forma–1-nek olyannak kellene maradnia, amilyen most, és nincs szükségünk arra, hogy új dolgokat találjunk fel” – fogalmazott Leclerc, akit az Autosport idéz.

    A sport középtávú tervei között szerepel azonban egy változtatás, amivel a múltban révedne vissza, ez pedig népszerűbb ötletnek tűnik a nyilvánosságban. Bár 2026-tól még egy másik szabályrendszer kezdődik az elektromos hajtás még intenzívebb használatával, ezt követően azonban az F1 szándéka, hogy visszatérjen a nagyobb hengerszámú motorokhoz – ami a dolgok jelenlegi állása szerint 2031-re történhet meg.

    Leclerc ennek hírét már szívesebben hallja, bár egy hat szezonnal későbbi lehetőségről van szó, amikor ő már 33 éves lesz, és ki tudja, hol tart majd éppen autóversenyzői karrierjében.

    „Mindenképp örülnék, ha visszatérnénk a V8-as vagy a V10-es motorokhoz, különösen a hangjuk miatt. Azt hiányolom a legjobban a sportból, hiszen amiatt szerettem bele. Emlékszem, hogy annak idején milyen libabőröztető érzés volt, ahogyan az F1-es autók Monacóban köröztek. Ma már szerintem nincs meg ez az érzés, amiért elég nagy kár” – bánkódott a Ferrari pilótája.

  • 24 másodperces előnnyel is sokkolt, de végül nem szerzett pole-t Verstappen a Nordschleifén

    24 másodperces előnnyel is sokkolt, de végül nem szerzett pole-t Verstappen a Nordschleifén

    Feltűnő szerepléssel és remek eredménnyel mutatkozott be a GT3-as mezőnyben Max Verstappen, aki ezen a hétvégén az NLS-ben a csúcskategóriában is bemutatkozik, és nem volt messze attól, hogy rajtelsőséget szerezzen az időmérőn.

    A múlt vasárnap még Bakuban győztes holland mostanság az F1 nélküli hétvégéket sportautóversenyzéssel tölti ki, már másodszor vesz részt az NLS (a nürburgringi hosszútávú bajnokság) egy fordulóján. Négyszeres F1-es világbajnok ide vagy oda, két hete még csak egy GT4-es autó volánja mögé ülhetett be, hogy megszerezze a licencet a GT3-as autóval való szereplésre a világ egyik legveszélyesebb pályáján, a 24 kilométeres Nordschleifén, az e hétvégi következő fordulóban pedig így már az egyik legrangosabb kategóriában, az SP9 Próban szerepelhet. Az Emil Frey Racing Ferrari 296 GT3-asán Chris Lulhammel osztozik majd a 4 órás versenyen, az időmérőn azonban Verstappen hajtott pályára, és már az első gyorskörével fehúzatott néhány szemöldököt.

    Volt ugyanis olyan pillanata az időmérőnek, amikor Verstappen 24 másodperces előnnyel vezetett a második helyezett előtt, amely felvétel pillanatok alatt be is járta a közösségi médiát.

    Ezek az első körök viszont kevésbé bizonyultak relevánsnak, hiszen a nedves, de száradó pálya miatt ekkor még intermediate gumikat használt a mezőny, hamarosan azonban slickekre váltottak. A kezdeti 8 perc 46 másodperces idejét később Verstappen így 8:09,126-ig tornázta le. Végül ez az eredmény a harmadik rajthelyre volt elegendő csapata számára, a pole-t egy Aston Martin Vantage volánjánál megszerző Christian Krognes 3, a második helyezett Frank Stippler Ford Mustangja pedig 2 másodperccel volt gyorsabb nála. Ők ketten azonban más kategóriában, az SP9 Pro-Am nevűben versenyeznek – ez és az SP9 Pro között nem az autók, hanem a versenyzők licencének besorolása jelenti a különbséget.

    Az NLS-ben számolatlan különböző kategóriába sorolják a nevezett autókat, Verstappen viszont azt mindenképp elmondhatja, hogy saját kategóriájában ő volt a leggyorsabb, az SP9 Próban induló második leggyorsabb autót pedig több mint hét másodperccel győzte le.

    „Jól ment. Az intermediate gumikon különösen kiválónak éreztem az autó balanszát. Természetesen jelentős volt a forgalom a pályán, szóval nem bizonyult könnyűnek megtalálni a megfelelő pillanatot egy gyorskörre. Miután átváltottunk slickekre, az utolsó körömben túl nagy forgalommal szembesültem, így nem tudtam igazán jó időt futni. Ám az autó remekül megy és a gumik is jól viselkednek, szóval a verseny szerintem rendben lesz” – összegezte az időmérőt Verstappen a saját honlapján.

    Hozzátette, a harmadik rajthelyről az összetett győzelmet fogják célba venni Lulhammel.

    „Igen, ez a cél, és elérhető közelségben is van. Meglátjuk.”

    A hétvége 4 órás versenye ma, szombaton közép-európai idő szerint 12 órakor rajtol a Nordschleifén.

    A rajtrács élmezőnye:

  • Alonso: Newey csak az agya 5%-át használja, de nekünk a 100%-át kell, hogy megértsük őt

    Alonso: Newey csak az agya 5%-át használja, de nekünk a 100%-át kell, hogy megértsük őt

    Fernando Alonso magabiztosan állítja: az Aston Martin egy napon a világbajnoki címért fog harcolni az F1-ben. Reményei szerint nemcsak a csapat egyik legnagyobb értékének tartott tervező, Adrian Newey, hanem ő maga is hozzá tud majd tenni ahhoz, hogy a riválisokhoz képest többet hozzanak ki a 2026-os szabályokból.

    Az Aston Martin és Alonso közösen 2023-ban egy időre már belekóstolhattak az élmezőnybe, ám a csapat nem tudott megragadni a legjobbak között, így fő reményüket a jövőre érkező új szabályrendszer jelenti arra, hogy a győzelmekért harcolhassanak. Aligha van csapat, amely nagyobb pénzeket mozgatott meg az elmúlt években, az Aston Martin új gyárépületet létesített Silverstone-ban, bővítette a személyzet létszámát, és persze átcsábította a Red Bulltól a már három F1-es csapatot is a csúcsra vezető Newey-t, aki márciusi érkezésekor azonnal a 2026-os munkába vetette bele magát.

    Alonsónak, látva a csapat által tett erőfeszítéseket, semmi kétsége afelől, hogy bajokesélyes csapat épül körülötte.

    „Karrierem utolsó éveiben vezetek, és akarom még ízlelni az Aston Martin projektjének sikerét. De tudom, hogy mindig egy kis időbe telik, mire minden szükséges összetevőt összetapasztunk” – mondta a 44 éves spanyol, aki világbajnoki címet 2006-ban, futamgyőzelmet 2013-ban szerzett utoljára az F1-ben.

    „Többé-kevésbé garantált, hogy az Aston Martin a jövőben a világbajnoki címért fog harcolni. Minden a rendelkezésünkre áll, ami ehhez kell. Aztán persze ahhoz, hogy ezt el is érjük, már szükség van külső tényezőkre, némi segítségre a riválisoktól, némi szerencsére, miközben minden hétvégét jól le kell hozni. De azt elmondhatom, hogy a 2026-ra való felkészülés során minden a rendelkezésünkre áll.”

    Alonso ebben az Aston Martin által közölt interjúban is megfogalmazta, amit pár napja az AS-nek is elmondott, miszerint a csapat jövő évi sikeressége fogja meghatározni, meddig nyújtja még F1-es karrierjét: mégpedig aszerint, hogy ha már 2026-ban nagy eredményeket ér el, valószínűbb, hogy az év végén befejezi, gyengébb szezon esetén viszont éhes marad a sikerre. Azzal viszont továbbra is tisztában van, hogy lehet, hogy az Aston Martin majd csak az ő visszavonulása után ér fel az F1 csúcsára.

    A spanyol jövő évi szezonnyitón már azzal az elképesztő adattal villoghat majd, hogy negyed évszázaddal ezelőtt mutatkozott be az F1-ben. Az előző évtized végén tett azért egy komolyabb kitérőt az autóversenyzés világában, amely során sok már csúcssorozatban kipróbálta magát, s most úgy érzi, bármilyen forradalmiak is leszenek a jövő évi szabályok, a temérdek felhalmozott tapasztalata révén ők már nem érheti igazán komoly meglepetés.

    „Szeretném azt hinni. Egymástól nagyon különböző autókat vezettem már a sportban, a dűnéken való ralizástól az endurance-versenyzésen át az Forma–1-ig – a Forma–1-ben pedig különböző korszakokon átnyúlóan. Biztos vagyok benne, hogy bármilyen érzést is ad majd jövőre az autó, az hasonlítani fog majd valamilyen tapasztalatomhoz, amit máshol szereztem a múltban. Remélem, képes leszek majd átlátni a felmerülő problémákat és lehetőségeket, és tolmácsolni a csapat felé, hogy hogyan jöhetünk ki a legjobban belőlük” – fogalmazott.

    Alonso három szupererőről beszélt, és arról, miért lenne inkább unalmas versenyző

    Alonso érezhetően sokat vár a Newey-val való együttműködéstől, rendszeresen méltatja megnyilvánulásaiban a 66 éves tervezőzsenit, aki szerinte egészen másképp tud gondolkodni az F1-ről, mint a kor már műszaki szakemberei.

    „Fontos, hogy megértsük, miért csinál valamit egy bizonyos módon, miért választ egy adott irányt, miért ad olyan választ, amilyet, mert mindig tanulhatunk tőle valamit. Olyan is előfordul, hogy valamire egy számára egyszerű választ ad, de a többiek számára ez mégsem annyira egyértelmű.”

    „Vannak pillanatok, amikor ahhoz, hogy megértsük őt, a teljes agykapacitásunkat használnunk kell. Lehet, hogy Adrian a saját agykapacitásának csak öt százalékát veszi igénybe, de nekünk, többeknek sokkal többre van szükség” – interpretálta tapasztalatait kicsit viccesen Alonso.

  • Antonelli hallgatott a kifogások helyett, pedig lett volna miért panaszkodnia a Mercedesre

    Antonelli hallgatott a kifogások helyett, pedig lett volna miért panaszkodnia a Mercedesre

    A Mercedes részéről elismerték, hogy Kimi Antonelli gyenge zandvoorti és monzai eredményeiért ők is felelősek.

    A két versenyt egymást követő hétvégéken rendezték, és az olasz újonc a 16., illetve a 9. helyen végzett rajtuk, ami után Toto Wolff először nyilvánosan kritizálta a teljesítményét. Mindkét nagydíjban közös volt, hogy Antonelli hibázott és sok gyakorlási időt vesztett valamelyik pénteki edzésen. Most viszont kiderült egy részlet a háttérből, amire panaszkodhatott volna, de nem tette, és a Mercedes veterán mérnöke, Andrew Shovlin beszélt róla.

    „Zandvoortra készülve problémánk akadt a szimulátorral, ezért amikor megérkezett, nem tudta elvégezni a felkészülést. Hibázott az első edzésen, és azt gondolom, valamennyire mi is felelősek vagyunk ebben, mert nem tudtuk elvégezni a szokásos felkészülést” – idézte őt a The Race, amely úgy tudja, Antonelli pénteki korai hollandiai kicsúszásában és lépéshátrányba kerülésében az is szerepet játszott, hogy amikor vezetni tudta a virtuális autót, a körülményeket túl nagy tapadásra állították be. A rossz beidegződés miatt tehát túl nagy lendülettel érkezett meg az egyik kanyarba, amit nem tudott bevenni, és a kavicságyban ragadt.

    Arról nem ejtett szót Shovlin, hogy a monzai szimulátoros felkészülést érintette-e a probléma, de mivel a két verseny között csak egy hét telt el, annyi biztos, hogy sok ideje nem volt az olasznak a hazai futamára is készülni. Bakuban már jól teljesített Antonelli, a 4. helyen ért célba a nehéz utcai pályán, amely sok versenyzőn kifogott a hétvégén.

  • Verstappen bámulatos képességeit egy másik versenyautóban már több éve megfigyelték

    Verstappen bámulatos képességeit egy másik versenyautóban már több éve megfigyelték

    Max Verstappen a Nürburgringen egy GT-autóval tör győzelemre a hétvégén, és egy sportautós versenyző már 2020-ban hüledezett a képességeit látva.

    Verstappen kedvtelésből a szabadidejében is szívesen vezet autókat akár a virtuális, akár a valódi világban, és a hétvégén olyat tesz, ami aktív F1-es pilóták esetében igencsak ritka: egy másik sorozat versenyén indul, ráadásul egy meglehetősen veszélyes pályán, a Nürburgring hosszú, erdőben kanyargó szűk vonalvezetésén, a Nordschleifén.

    A holland a Hungaroringen is többször kipróbált különböző sportautókat, és Porsche 911 Cup-ot 2020-ban vezetett először. A Porsche egyik versenyzőoktatója, a jelenleg a Porsche Supercup sorozatban versenyző Wouter Boerekamps ott volt ezen az eseményen, és lenyűgözte őt, amit az adatokon látott.

    „Nem volt ABS az autóban. Amikor Verstappen friss gumin megérkezett az 1-es kanyarhoz, a féktávon mind a négy kereke blokkolt, mert hozzászokott, hogy milyen erővel tapossa a pedált a Forma–1-es autóban. Túl erősen nyomta” – nyilatkozta Boerekamps a RacingNews365-nek.

    Már megint Verstappen találta ki a nyerő receptet a Red Bullnak

    „Max megkérdezte a mérnökünket, hogy milyen erősen kellene nyomni a féket, és azt a választ kapta, hogy 60 vagy 65 bar nyomással. Verstappen megkérdezte, hogy akkor 60-nal vagy 65-tel, amire a mérnök azt felelte, 65-tel. Új gumit kapott, pályára hajtott, és azonnal 64.8 vagy 64.9 bar-ral nyomta a féket, végig. Ez nem normális, rajta kívül senki sem képes erre.”

    „Emellett a kormánykerékkel látszólag szinte semmit sem csinál. Bekormányoz a kanyarba, és a pedálokkal irányítja az autót.”

    Boerekamps szerint Verstappennek az alkalmazkodóképessége az egyik legnagyobb fegyvere, és képes lenne arra, hogy ugyanazon a hétvégén a Forma–1 és a Porsche Supercup futamát is megnyerje, amikor utóbbi az egyik betétverseny.

    A Nürburgringen Verstappen egy Ferrarit fog vezetni, a hétvégi menetrendje itt olvasható.

  • Díszsorfallal tisztelegtek Grosjean előtt a korábbi ellenfelek

    Díszsorfallal tisztelegtek Grosjean előtt a korábbi ellenfelek

    Romain Grosjean öt évvel a szörnyű balesete után pénteken Mugellóban újra F1-es autót vezetett, így hosszú itteni karrierje lezárásaként nem egy tűzgolyó az utolsó emléke egy F1-es kocsi volánja mögött.

    A bokszutcába visszatérve a Haas, valamint a pályán más okból tartózkodó Ferrari, Red Bull és Pirelli jelenlévő tagjai díszsorfalat állva fogadták Grosjeant, aki integetéssel és tapssal köszönte meg a gesztust. A fedélzeti kamerájából rögzített jelenetek alább láthatók a videón.

    Az F1 Instagram-oldalán egy másik látványos felvételt is közzétettek, amelyen párhuzamosan látható a francia menekülése a tűzből, majd az, ahogy újra F1-es versenyautóba pattan.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    MoneyGram Haas F1 Team (@haasf1team) által megosztott bejegyzés

  • IndyCar-teszten vesz részt Mick Schumacher

    IndyCar-teszten vesz részt Mick Schumacher

    A legutóbbi feltételezések arról szóltak, hogy Mick Schumacher marad a WEC-ben, csak az Alpine-tól a bajnokságba belépő McLarenhez igazol 2027-től, de most a legrangosabb amerikai formaautós sorozat is képbe került a jövője kapcsán.

    Október 13-án, hétfőn ugyanis egy privát teszten vezeti majd a Rahal Letterman Lanigan Racing autóját Indianapolisban, de annak nem az oválján, hanem a belső, hagyományos pályákéhoz hasonlító vonalvezetésén, az úgynevezett road course-on.

    A hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia két szezont töltött az F1-ben, ezt követően két szezonon át a Mercedes tartalékja volt, 2024-ben pedig csatlakozott az Alpine WEC-csapatához, ahol jelenleg is versenyez. Itt sem ért el kiemelkedő eredményeket, de ahogy említettük, a McLarennel megegyezve később talán több sikerélmény jut neki – ha csak úgy nem dönt, és kereslet is lesz a szolgálataira, hogy inkább az IndyCarban próbál szerencsét.

    A volán mögötti kóstoló most jön, de Schumacher már kilátogatott a helyszínre az idei Indy 500-ra, a mostani bejelentés kapcsán pedig azt mondta, izgatottan várja az első IndyCar-tesztjét, és köszönetet mondott a csapatnak.

    „Kíváncsian várom, milyen jellegzetességei vannak ennek a versenyautónak, amely különbözik az eddigiektől, amiket vezettem, mégis hasonlít hozzájuk. Továbbra is érdekel, hogy tapasztalatot gyűjtsek a motorsport különböző ágaiban. Nem titok, nagyon kedvelem a formaautókat, ezért az első IndyCar-tesztet nagy becsben fogom tartani. Várom, hogy olyan autót vezessek, aminek látom a kerekeit” – fogalmazott.

    Az IndyCar legutóbbi idényében két korábbi F1-es pilóta versenyezte végig a szezont, Marcus Ericsson és Alexander Rossi.

  • Grosjean újra F1-es autót vezet – galéria

    Grosjean újra F1-es autót vezet – galéria

    A 2020-ban kis híján az autójában égő Romain Grosjean pénteken újra F1-es autót vezethet, a Haas Mugellóban kedveskedett neki ezzel a gesztussal. Az időjárás nem kedvező, de a francia már pályára tudott hajtani.

  • Lewis Hamilton kutyáját újra kellett éleszteni, most kómában van, és nem tudni, felébred-e valaha

    Lewis Hamilton kutyáját újra kellett éleszteni, most kómában van, és nem tudni, felébred-e valaha

    Nem kizárt, hogy a nehéz napokat átélő Lewis Hamilton hamarosan kénytelen lesz elbúcsúzni kutyájától, Roscoe-tól.

    Lewis Hamilton kutyája, Roscoe a minap kórházba került, a hétszeres világbajnok pedig emiatt lemondta a részvételét a Pirelli aktuális gumitesztjén. Már ebből is sejteni lehetett, hogy nagy a baj, a Ferrari britjének legutóbbi Instagram-posztja, pedig megerősítette ezt. Lehet, hogy Hamilton hamarosan kénytelen lesz végső búcsút venni hű társától…

    „Kérlek, gondoljatok Roscoe-ra. Szeretnélek benneteket tájékoztatni a helyzetéről. Roscoe ismét tüdőgyulladást kapott, és nehezen kapott levegőt. Kórházba került, ahol lenyugtatták és elaltatták, hogy megvizsgálhassák. A vizsgálatok közben a szíve leállt. Sikerült újraéleszteniük, most azonban kómában van. Nem tudjuk, fel fog-e ébredni ebből. Holnap megpróbáljuk felébreszteni. Itt vagyok mellette, és szeretném megköszönni nektek az imáitokat és a támogatásotokat” – írta a szemmel láthatóan meggyötört Hamilton.

     

    View this post on Instagram

     

    A post shared by Lewis Hamilton (@lewishamilton)

  • Kutyája betegsége miatt Hamilton kihagy egy fontos feladatot

    Kutyája betegsége miatt Hamilton kihagy egy fontos feladatot

    Lewis Hamilton a héten posztolt arról, hogy kutyája, a 12 éves Roscoe állatkórházba került tüdőgyulladás szövődményei miatt, emiatt ő maga sem tud dolgozni (=Ferrarit vezetni) pénteken a pályán.

    A Pirelli ezen a héten csütörtökön és pénteken az olaszországi Mugellóban teszteli a jövő évre szánt gumikeverék-opciókat, csütörtökön a Haas, pénteken a Ferrari autóját használva. Ezúttal a keményebb típusok vizsgálatát helyezik a középpontba, de ennek kivitelezésében tegnap akadályt jelentett, hogy késő délelőtt leszakadt az ég, így Esteban Ocon és Oliver Bearman összesen csak 70 körig jutott. Utóbbi esetében úgy módosították a programot, mentve a menthetőt, hogy az átmeneti esőgumik mintapéldányait küldték pályára.

    Ma (pénteken) Charles Leclerc és Lewis Hamilton lett volna soron, de a Ferrarit utóbbi helyett a tesztpilóta Zhou Guanyu vezeti majd, mivel a hétszeres világbajnok feltehetően inkább szeretett ebe mellett tölti az időt – az angol bulldognak rossz esetben ezek lehetnek az utolsó napjai, hiszen a kutyáknál a 12 éves kor már matuzsálemi.

    Hamilton korábban beszélt arról, hogy nem szívesen foglalkozik gumiteszteléssel, és amikor a mercedeses sikerkorszaka közben Sebastian Vettel megszorongatta őt, egyesek összefüggésbe hozták ezt azzal, hogy a német az ilyen alkalmakat is megragadta a tanulásra. Mindazonáltal a brit sem menekül módszeresen a gumitesztek elől, többször részt vett ilyeneken idén is.

    Ha őt nem is, egy régi ismerős arcot láthatnak a Mugellóba kilátogatók pénteken: Romain Grosjean közel öt évvel a súlyos balesete után újra F1-es autót vezethet, a Haas tett felé egy gesztust azzal, hogy meghívták tesztelni a 2023-as autójukkal.