Címke: kiemelt

  • Ezért kapott büntetést Hamilton, Verstappen pedig nem a kettejük csatája után

    Ezért kapott büntetést Hamilton, Verstappen pedig nem a kettejük csatája után

    Az FIA utólag megindokolta, hogy milyen szempontok alapján döntött büntetésről, illetve nem büntetésről Lewis Hamilton és Max Verstappen Mexikóvárosi Nagydíj elején lezajlott csatájában.

    Számos olyan eset történt a Mexikóvárosi Nagydíjon, amely utólag vitára adhat okot – George Russell például nem is hagyta szó nélkül, hogy a rajt után a 2-es/3-as kanyart átvágó pilótákat nem büntették. Persze a Mercedes versenyzőjének szavaiba bele lehet kötni, hiszen az őt érintő pályalevágók közül Max Verstappen és Kimi Antonelli is abban a pozícióban folytatta, amelyben elhagyta a pályát, Charles Leclerc viszont nem, hiszen ő Lewis Hamilton mögül ment ki a bukótérbe, majd miután ezzel az élre állt, csak Lando Norrisnak adta vissza a helyet.

    Ám hamarosan jött egy újabb, kérdéseket kiváltó incidenssorozat, Max Verstappen ugyanis a 6. kör elején megtámadta Lewis Hamiltont a célegyenes végén, ahol a két autó összeért az 1-es kanyarban, majd Verstappen a 3-as kanyart átvágva Hamilton elé került, aki a 4-esben visszatámadott, de egyenesen kiment a bukótérbe, majd azt átvágva Verstappen elé került.

    Verstappen támadása, majd pályalevágása:

    Az ütközés és Verstappen pályaelhagyása végül nem ért büntetést, Hamilton pályalevágása azonban jogosulatlan előnyszerzés címszó alatt 10 másodpercébe került a hétszeres világbajnoknak, amit az első kerékcseréjénél töltött le. Na de nézzük, hogyan indokoltak a sportfelügyelők!

    Az 1-es kanyarral kapcsolatban érdekes módon nem azt vizsgálták, hogy Verstappen túl agresszív volt-e, hanem azt, hogy Hamilton hagyott-e elég helyet a kijáraton. Ez azért van, mert a versenyzési irányelveket vették alapul, és azt mondták, hogy Verstappen első tengelye egyértelműen Hamilton visszapillantója előtt volt a kanyar csúcspontján, így a holland jogosan követelhette a versenyívet.

    „Hamilton a kanyarban mellette maradt, ami enyhe ütközést eredményezett a két autó kerekei között. Az ütközés egyik autó számára sem járt következménnyekkel” – indokolták.

    Végül a felügyelők úgy ítélték meg, hogy az adott körülmények között, és mivel az érintkezés nem volt komoly, egyik pilóta sem hibáztatható túlnyomó részben a történtekért. „Figyelembe véve, hogy Hamiltonnak korlátozott lehetősége volt több helyet hagyni, hogy a két autó végig egymás mellett haladt a kanyarban, és nem történt sportszakmai következmény, továbbá hogy hasonló esetekben korábban sem történt intézkedés, a sportfelügyelők úgy döntöttek, az ügy versenybalesetnek minősül.”

    Ami a 4-es kanyarban történteket illeti, Hamiltont két különböző dolog miatt vizsgálták. Először azért, hogy a pályaelhagyása után nem a kijelölt aszfaltozott menekülőúton tért vissza. Ezzel kapcsolatban a felügyelők arra jutottak, hogy „az autó túl nagy sebességet vitt a kanyarba ahhoz, hogy a versenyző képes legyen használni az előírt menekülőutat”, így indokoltnak látták, hogy Hamilton nem követte szó szerint az irányelveket, és nem büntették meg.

    A második vizsgálat ezután annak megállapítását tűzte ki célul, hogy Hamilton a pályaelhagyással tartós előnyt szerzett-e, amire a válasz az lett, hogy igen, ezért 10 másodperces időbüntetést kapott. „A pálya elhagyásával és a kanyar levágásával a versenyző tartós előnyt szerzett, megelőzve az 1-es autót, és nem adta vissza a pozíciót” – szólt az indoklás.

    Hamilton már menet közben sem volt elragadtatva a döntéstől, utólag pedig azt mondta, hogy ő a teljes eseménysorért nem büntette volna egyikőjüket sem. „Ez számomra versenyzés volt, semmi gondom nem volt vele, csak a levágás miatt kaptam büntetést. És hogy én vagyok az egyetlen, aki 10 másodpercet kap ezért, az eléggé őrület” – mondta.

  • Az FIA ezt az indoklást adta a Leclerc-t megmentő VSC-fázis szükségességére

    Az FIA ezt az indoklást adta a Leclerc-t megmentő VSC-fázis szükségességére

    Amennyiben nem jön az utolsó körben egy biztonsági autós fázis, alighanem megnézhettük volna, ahogy Max Verstappen megtámadja Charles Leclerc-t a második helyért. De jött, ráadásul eléggé szükségtelennek tűnt, az FIA azonban utólag indokolt.

    Alighanem egy látványos Leclerc–Verstappen csatától fosztotta meg a Mexikóvárosi Nagydíj nézőit a Carlos Sainz Williamse miatt az utolsó körben életbe léptetett virtuális biztonsági autós fázis, hiszen a monacóit a 2. helyért támadó holland ott loholt a Ferrari sarkában, Leclerc elmondása szerint pedig a VSC mentette őt meg. Verstappen utólag azonban nem okolta Sainzot vagy a versenyirányítást. „A lágy gumik elkezdtek elkopni, de jó csata lehetett volna az utolsó körben, de ez rendben van, megesik az ilyesmi. A virtuális vagy rendes biztonsági autó olykor neked kedvez, máskor pedig nem” – nyilatkozta a négyszeres világbajnok a Sky Sports-nak.

    Sainz megforgása:

    Ami az esetet illeti, Sainz az utolsó előtti kanyarban megpördült, majd háttal a falnak koccant, utána pedig a sérült autóval rögtön a legközelebbi megnyitás felé vette az irányt, ám teljesen nem tudott kimenni rajta, a Williams hátulja így a bukótérbe lógva maradt. Mivel a pálya egy olyan részén állt, ahová gyakorlatilag lehetetlen beesni, legfeljebb szándékosan beparkolni lehet, meglehetősen indokolatlannak tűnt a virtuális biztonsági autós fázis életbe léptetése, az FIA azonban utólag megindokolta azt.

    „A 70. körben Sainz megpördült és megállt a 14-es kanyar külső ívén található bukótérben. Az autója kitett helyen állt meg, majd elkezdett füstölni. A versenyirányítás megkapta a jelzést a tűzről, világossá téve, hogy beavatkozás szükséges a mentéshez. Miként sztenderd eljárás, amikor beavatkozókat küldenek egy autó mentéséhez, a versenyt neutralizáltuk, ebben az esetben virtuális biztonsági autó lépett életbe addig, amíg az autót biztonságos helyre nem vitték a korlátok mögé. A VSC-fázis rögtön véget ért, amint az autó védett helyre kerólt, a verseny pedig zöld zászló mellett folytatódott.”

    Magyarán a tűzgyanú volt az oka annak, hogy jönnie kellett a VSC-fázisnak, ami alatt a beavatkozók semmit nem csináltak, csupán néhány méterrel előrébb tolták a Williamst.

  • Russell a mexikói futam után is folytatta a dühöngést Verstappen miatt

    Russell a mexikói futam után is folytatta a dühöngést Verstappen miatt

    George Russellnek egy teljes verseny is kevés volt megemészteni, amit a Mexikóvárosi Nagydíj rajtja után látott.

    Már a Mexikóvárosi Nagydíj elején nyilvánvalóvá vált, hogy a 4. helyről rajtoló, a futamot végül csak a 7. helyen záró George Russell tetszését nem nyerte el, hogy előtte ketten, név szerint Charles Leclerc és Max Verstappen, valamint mögötte a csapattársa is átvágtatott a bukótéren a rajt után. A Mercedes versenyzője a rádióban csak Verstappen manőverét sérelmezte, mondván a holland szándékosan túl későn fékezett, és szerinte vissza kellett volna adnia neki a pozíciót.

    A visszajátszásból azonban egyértelműen látszott, hogy a Red Bull már jóval a féktáv előtt Russell Mercedese elé került, Verstappen pedig azért volt kénytelen kirongyolni a fűre, mert Leclerc a mellette levő Hamilton balra húzódása miatt nem tudott elég helyet hagyni neki, így a címvédőnek félig a kerékvetőn kellett fékeznie, ahol értelemszerűen kisebb a tapadás. Az ugyanakkor már vitathatóbb, hogy Leclerc-nek nemcsak Norrist, hanem Hamiltont is el kellett volna engednie a pályalevágás után, hiszen egyértelműen a csapattársa mögött haladt, amikor úgy döntött, inkább a bukóteret választja.

    A rajt:

    Russellt azonban már semmiképpen sem kellett volna elengednie a monacóinak, ami azonban nem akadályota meg a 27 esztendős versenyzőt abban, hogy a Sky Sports kamerájának még méltalankodjon egy sort.

    „Nem értem, hogyan vághat le három pilóta egy kanyart, és folytathatja ugyanabban a pozícióban, amelyben bement” – mondta Russell kissé pontatlanul, mivel egyrészt összesen öten vágták le a pályát a rajt után, másrészt, ha az általa is látott három pilótára gondol (Leclerc, Verstappen, Antonelli), közülük csak Leclerc nem abban a pozícióban folytatta a futamot, amelyben elhagyta a pályát.

    „Ez olyan, mintha megengednék, hogy mindent kockára tegyél, és ha hibázol, kapsz egy »szabadulj a börtönből« kártyát – folytatta Russell, majd rátért Verstappen és Hamilton csatájára, amelyért utóbbi jogosulatlan előnyszerzés címén 10 másodperces büntetést kapott. – Nyilvánvalóan, amikor Max és Lewis összeütköztek, Lewis büntetést kapott – és jogosan –, de Max elhagyta a pályát, majd visszatért. Számomra ez a legrosszabb helyen és a legrosszabb időben történt, és három pozíciót veszítettem miatta. Nyilván elég frusztrált voltam, de az egész az első körből indult.”

    „Végső soron ez a pályán múlik, itt egyszerűen van ez a »menekülőút«. Ha ott kavicságy lenne, senki nem menne arra. Szinte minden évben látjuk ugyanezt, mióta ide jövünk. Tavaly Carlos, előtte Charles, tíz éve pedig Lewis, ez már olyan, mint egy fűnyíróverseny. Valaminek változnia kell ott. Ez így egyszerűen nincs rendben” – szögezte le a brit.

    Alonso sem hagyta szó nélkül

    Nemcsak Russell, hanem a futamot végül feladó Fernando Alonso is kifogásolta, hogy mindenki megúszta büntetés nélkül a rajt utáni pályalevágást. „Javítottam néhány pozíciót, agresszív voltam az első kanyarban, és minden jónak tűnt, de szerintem néhány autó egyensen csak tovább ment, majd 3-4 autóval elém tért vissza, ami egy kissé igazságtalan. Ez már zsinórban a második alkalom, hogy az FIA az első kör első kanyarjában a másik irányba nézz, de megtanultam a leckét.”

  • „Megölhettem volna őket” – döbbenetes jelenetekről maradt le a közvetítés a mexikói futamon (videó)

    „Megölhettem volna őket” – döbbenetes jelenetekről maradt le a közvetítés a mexikói futamon (videó)

    Liam Lawson veszélyesen közel haladt el két sportbírótól a Mexikóvárosi Nagydíj harmadik körében, az FIA vizsgálja, hogyan történhetett meg ez.

    A televíziós közvetítésben nem látszott, de akik az F1 TV-n Liam Lawson fedélzeti kameráját figyelték, vagy esetleg valamelyik lelátón ültek az 1-es és 3-as kanyar között, elképesztő jeleneteknek lehettek szemtanúi a Mexikóvárosi Nagydíjon, amikor a rajt utáni tülekedésben első szárnysérülést szenvedő új-zélandi a szárnycsere után visszatért a pályára.

    Amikor ugyanis a Racing Bulls pilótája megérkezett a dupla sárga zászlós jelzés mellett az egyes kanyarba, annak kijáratán két sportbíró szaladt át közvetlenül előtte. Szerencsére Lawson látta őket és igencsak le is lassított, de az eset akkor is meglehetősen felzaklatta.

    Ezt lehetett látni Lawson fedélzeti kamerájából:

    Ugyanez nézői felvételen:

    És egy másik szemszögből is:

    „Te jó ég, ember, mi a f*sz?!” – kiáltotta a rádióban, majd hozzátette: „Istenem, ez most komoly?!”

    „Láttad ezt?” – kérdezte a versenymérnökét, Ernesto Desideriót, aki nyugtázta, hogy látta, majd megdicsérte Lawsont, hogy elkerülte a pályabírókat. „Istenem, haver, rohadtul meg is ölhettem volna őket” – felelte erre Lawson.

    Sajnos nemcsak a Forma–1-ben, hanem más sorozatokban is láttunk már példát arra, hogy sportbíró halálos balesetet szenvedett, mert elütötték, miközben átszaladt a pályán. A Forma–1-ben az utóbbi években Monacóban és Imolában történtek hasonló incidensek, de azokból szerencsére nem lett baleset.

    Hihetetlenül kevésen múlt, hogy nem történt tragédia az F1-es Magyar Nagydíj 20. jubileumán

    Ami a mostani esetet illeti, az FIA ki fogja vizsgálni, hogy hol csúszott hiba a kommunikációba, a pályáról törmeléket szedő sportbíróknak ugyanis egészen biztosan nem volt meg az az infó, hogy az egyik versenyző kiállt szárnycserére a bokszba, ezért nincsa annyi idejük a feladatuk elvégzésére, mintha az egész mezőny egyben maradt volna.

    „Az első kanyarban történt incidens után a versenyirányítást arról tájékoztatták, hogy törmelék található a pálya belső ívén. A harmadik körben a pályabírókat készenlétbe helyezték, hogy a törmeléket eltávolítsák, miután minden autó áthaladt az első kanyaron. Amint világossá vált, hogy Lawson a bokszba hajtott, a pályabírók pályára küldésére vonatkozó utasítást visszavonták, és az adott szakaszon dupla sárga zászlót lengettek. Továbbra is vizsgáljuk, mi történt ezt követően” – idézi az FIA közleményét a Racefans.

  • Piastri is beismerte, amit a McLaren főnöke állított, úgyhogy el lehet felejteni az összeesküvés-elméleteket

    Piastri is beismerte, amit a McLaren főnöke állított, úgyhogy el lehet felejteni az összeesküvés-elméleteket

    A mexikói hétvégén Oscar Piastri és Lando Norris között tapasztalt hatalmas különbség természetesen rögtön beindította az összeesküvés-elméleteket a rajongók körében arról, hogy a McLaren szándékosan hátráltatja az ausztrált, hiszen más magyarázat egyszerűen nem létezhet arra, hogy fél másodpercet kap az időmérőn. Ám miután Andrea Stella az időmérőt követően kifejtette, hogy Piastri nem tudott kellően alkalmazkodni az autóhoz, a futam után maga az érintett is beismerte ezt.

    Oscar Piastri április 20-a óta először feküdhet le úgy aludni egy F1-es futam után, hogy nem ő áll az élen a világbajnoki pontversenyben, hiszen mexikói győzelmével Lando Norris egy ponttal átvette tőle az első helyet. A csupán a 7. helyről rajtoló, végül az 5. helyen célba érő ausztrál számára egyértelműen a kármentésről szólt az idei 20. futam, utólag pedig ő is elismerte, amit a McLaren csapatfőnöke az időmérő után elmondott, azaz, hogy nagy változásra volt szüksége a vezetés terén.

    „Úgy éreztem, az egész futam alatt valaki mögött voltam, és küszködtem a turbulens levegővel. Ez elég nehéz volt – kezdte értékelését Piastri a Sky Sports-nak. – Számomra a legfontosabb dolog az volt, hogy megpróbáljam megtanulni azokat a dolgokat, amiket ma akartam megtanulni. Tegnap, az edzés után egyértelművé vált, hogy néhány dolgot elég jelentősen meg kell változtatnom a vezetési stílusomban. A mai nap arról szólt, hogy próbáljam minimalizálni a veszteséget, de közben tanuljak is ezekről a dolgokról. Ha sikerült ebben előrelépnem, akkor elégedett leszek.”

    Andrea Stella az időmérő után kifejtette, hogy Norris és Piastri között nagy különbség van abban, hogy miként próbálják a lehető legjobb köridőt kihozni az autóból, amikor pedig alacsony a tapadás, mint Mexikóban, akkor Norris van jobban elemében. A csapatfőnök ezután kiemelte, hogy az ausztrálnak ez még csak a harmadik éve az F1-ben, úgyhogy még mindig tanul, ez esetben pedig meg kell tanulnia, hogy ilyen körülmények között hogyan tudja a legtöbbet kihozni az autóból.

    McLaren: Nincs gond az autóval, Piastrinak kell megtanulni, hogyan legyen gyors vele

    „Az elmúlt néhány hétvégén egészen másképp kellett vezetnem – vagy éppen nem vezettem másképp, pedig kellett volna. Ez egy kicsit furcsa volt számomra, mert pontosan ugyanúgy vezettem, mint egész évben, csak az utóbbi néhány hétvégén az autó, a gumik vagy valami más egészen eltérő vezetési stílust igényelt, és én erre nem igazán álltam rá” – ismerte be Piastri.

    „Ma próbáltam ezen egy kicsit változtatni, és ha az elemzések után kiderül, hogy ez hatékony volt, akkor remélhetőleg láthatunk majd némi előrelépést. Az autó nyilvánvalóan egy ideje nem változott, tehát nem az autóval van a gond. Tekintve, hogy a tempó különbségei elég egyértelműek, Lando számára valószínűleg könnyebb volt ráérezni erre, nekem pedig nem annyira” – ecsetelte az ausztrál, majd hozzátett: „Fontos emlékezni arra a másik 19 versenyre, és arra, hogy a vezetési stílusom eddig egész jól működött. Ez inkább arról szól, hogy új eszközöket adjak a szerszámosládámhoz, nem pedig arról, hogy teljesen újra feltaláljam magam.”

  • Bearman és Leclerc közül csak egyikük látta mentőangyalnak a biztonsági autót

    Bearman és Leclerc közül csak egyikük látta mentőangyalnak a biztonsági autót

    Mexikóban körömrágós hajrától fosztott meg bennünket a versenyirányítás döntése, és Charles Leclerc úgy érzi, ennek köszönhetően tudta megtartani a 2. helyet Max Verstappennel szemben. A másik nagy csata látszólagos kedvezményezett viszont azt állítja, a virtuális formában beküldött biztonsági autó nélkül is kivédekezte volna Oscar Piastri támadását.

    A versenyt Lando Norris simán nyerte, de az utolsó körökben parázs csata kezdett kibontakozni a 2. helyért a Ferrari és a Red Bull pilótája között, és az utolsó körben az utolsó támadás esélyét elvette Verstappentől a versenyirányítás kényszerű, de indokolt lépése, hiszen Carlos Sainz Williamse rossz helyen robbant le, értelemszerűen el kellett távolítani onnan. Gyorsan dolgoztak a beavatkozó bírók, ám arra már nem maradt idő, hogy Verstappen még egyszer előzéssel próbálkozzon, ezért be kellett érnie a 3. hellyel.

    „Van, amikor segít a biztonsági autó, van, amikor árt” – válaszolt tömören az erre vonatkozó kérdésre, de Leclerc szívéről szemmel nagy kő esett le a VSC-fázissal, hiszen előtte gyors ütemben kapaszkodott fel hozzá az üldözője. „Nagyon örültem a biztonsági autónak a végén. A gumijaim teljesen tropára mentek, láttam, hogy Max közelít, nehéz volt. Azt hiszem, a biztonsági autó megmentett a végén” – mondta a Ferrari versenyzője.

    Ezzel párhuzamosan egy másik izgalmas csata is zajlott, a 4. helyet fantasztikus vezetéssel őrző Oliver Bearmant Oscar Piastri próbálta levadászni. A Haas újonca azonban az F1TV stábjának kijelentette, hogy a VSC-fázis nélkül is a McLaren előtt maradt volna, és nem örült annak.

    „Ez megváltoztatja a helyzetet. Jól kell elkapni az újraindítást, ezen el is lehet hasalni. Bőven fel volt töltve az akkumulátorom, el akartam használni minden tartalékot az utolsó másfél körben, erre jött a VSC. Szinte kicsit el is szomorodtam” – mondta.

  • Norris győzelme után új narratívával fordul a szezonhajrára az F1

    Norris győzelme után új narratívával fordul a szezonhajrára az F1

    Tavasz óta Oscar Piastri állt az F1-es tabella élén, de Mexikóban folytatódott a küszködése, és sima győzelmével visszavette tőle az 1. helyet Lando Norris. Két Ferrari-motoros autót vezető brit is esélyes volt a dobogóra, de oda végül Max Verstappen állt fel Norris és Charles Leclerc társaságában.

    Az elmúlt hetekben az uralta az F1 beszédtémáját, hogy a friss lendületet szerző Red Bull-lal Verstappen véghez tud-e vinni egy óriási fordítást a szezon végéig, ami továbbra sem lehetetlen, mert közelebb került a tabella aktuális éllovasához a 3. hellyel, az 5. helyen befutó Piastrival szemben faragott a hátrányából.

    Norris a pole pozícióból ellenben túlélte a legnagyobb próbatételt, a szélárnyék-versennyé fajuló rajtot a hosszú egyenesben, ő jött ki elsőként az első kanyarkombinációból, és onnan sima útja volt a győzelemig, a Ferrarik és mások sem jelentettek veszélyt rá. Az előző mondat annyiból nem helytálló, hogy Leclerc megelőzte őt, de ez a bukótéren keresztül jött össze neki, és ugyanitt fordult el Verstappen is, aki az egymás mellett megérkező négy autó közül legkívülre szorult a féktávon.

    A visszaengedősdi néhány perc múlva visszatért, immár komolyabb komplikációkkal. Az üldözőbolyban kialakult egy klasszikus DRS-vonat, de Verstappent nem érdekelte, hova szól a helyjegye, megtámadta Lewis Hamiltont a 3. helyért. A ferraris leszorította őt a célegyenes végén, a holland így ismét a bukótéren átgázolva előzött, de az elengedés után azon nyomban újra támadni akart, és ebből az lett, hogy Hamilton leszaladt a következő bukótérbe, a lesipuskásként várakozó George Russell is megtorpant.

    Az egészből Oliver Bearman profitált nagyot, aki a kiváló rajtja után tovább lépdelt előre, már a 4. helyre – olyan keménységet mutatott Verstappennel szemben a pozíció megtartásáért, mintha a holland saját maga ellen csatázott volna. Sőt, ez a kerékcserék után 3. hellyé változott, mert Hamilton tízmásodperces büntetést kapott a pálya levágásáért.

    A Haas újonca bravúrosan ment, és a szenzációs dobogós eredmény csak azért nem jött össze neki, mert másokhoz hasonlóan kétkiállásos taktikát választottak neki – ez a vártnál nagyobb változatosságot csempészett a mexikói futamba. Norris és Leclerc nem szorult rá még egy szett gumira, míg Verstappent az terelte erre az útra, hogy az élmezőny többi részével ellentétben nem a lágy, hanem a közepes keveréken indult, ezért rövidebbre tudta venni a második etapját a lágy típuson.

    A címvédő elképesztően vezetett, nemhogy kibírták a gumijai és nem érték utol a frissebbeken támadók, az utolsó körökre még ő zárkózott fel Leclerc-re. Az utolsó előtti körben már majdnem bebújt mellé a célegyenes végén, de több golyója nem maradt a tárban, mert Carlos Sainz lerobbant kocsija miatt virtuális biztonsági autós fázist rendelt el a versenyirányítás, amit nem tudtak időben eltávolítani a veszélyes zónából. (A Williams pilótája a negyedik kieső volt a futamról, Liam Lawson, Nico Hülkenberg és Fernando Alonso után.)

    Bearman-nek szintén segített a VSC-fázis, meg tudta tartani a 4. helyet Piastrival szemben, aki több előzéssel mentette, ami menthető, hiszen korábban még rosszabbul állt a szénája, a rajt után visszacsúszott a 9. helyre. Mögötte a Mercedes párosa ért célba, Kimi Antonelli és Russell sorrendjét ideiglenesen fel is cserélte a csapat Russell követelőzése miatt, de a brit bukta az elöl maradást azzal, hogy bő 10 körrel a leintés előtt bebambult és hagyta, hogy Piastri bevetődjön mellé. A 8. Hamilton, a 9. a másik Haasszal Esteban Ocon, a 10. Gabriel Bortoleto lett.

    A bajnokság állása négy nagydíjjal az idény vége előtt: Norris – 357 pont, Piastri– 356 pont, Verstappen – 321 pont.

  • Alonso nyerte a menőségi versenyt Mexikóban

    Alonso nyerte a menőségi versenyt Mexikóban

    Fernando Alonso az F1-es versenyzői parádén különleges, mexikói típusú álarcot viselt, amivel az ellenfelei tetszését is elnyerte.

    Az F1 Twitter/X oldalára feltöltött videó alapján a gyülekező során a többi pilóta is felfigyelt a maskarájára, és többen közös képet készítettek vele, annyira látványosnak érezték azt. Talán ez lesz Alonso legnagyobb sikerélménye a hétvégén, hiszen az időmérőn csak a 14. helyet szerezte meg, miután eleve számított rá, hogy az Aston Martin küszködni fog a mexikói pályán.

  • Tsunoda úgy versenyzik Mexikóban, hogy már a rajt előtt tönkrement alatta egy autó

    Tsunoda úgy versenyzik Mexikóban, hogy már a rajt előtt tönkrement alatta egy autó

    Az első F1-es győzelmének 60. évfordulóját ünnepli a Honda: Richie Ginther 1965. október 24-én, pont Mexikóban jegyezte a Red Bull jelenlegi motorszállítójának első sikerét, ennek tiszteletére Yuki Tsunoda vezethette azt az autót a közönség előtt.

    Összeállítottunk egy képgalériát az eseményről, alatta pedig videón is megtekinthető, ahogy Tsunoda pályára vitte a kocsit. A látványosság azonban nem tartott sokáig, mert a RacingNews365 információja alapján a japán pilóta nem tudta második fokozatba rakni a történelmi Hondát, ezért le kellett parkolnia azt a második egyenesben. Bizonyára reménykedik, hogy a magyar idő szerint 21 órakor kezdődő mexikói F1-es futamon nem vár rá hasonló sors a Red Bull autójával.

  • Itt autózta ki Norris a döntő előnyt Leclerc-rel szemben

    Itt autózta ki Norris a döntő előnyt Leclerc-rel szemben

    A Formula Addict Instagram-oldalán animáción összehasonlították Lando Norris és Charles Leclerc leggyorsabb körét az F1 mexikói időmérőjéről, és a videón látszik, hogy a Ferrari pilótája nagyon sokáig tartotta az iramot a brittel, aki az utolsó három kanyarban lépett el tőle.

    A két versenyző között 262 ezredmásodperc lett a különbség, de az ennél jóval kevesebb volt a kör nagy részében. A pálya elején a virtuális párharcban néhol Leclerc állt egy hajszállal előrébb, bár úgy néz ki, leginkább abból fakadóan, hogy mélyebb féktávot vett, amit Norris a kigyorsításokon kompenzált. Még a kör középső részén található gyors kanyaroknál is fél autóval kevésbé járt elöl a McLaren, de az utolsó lassú kanyarokat az sokkal jobban vette.

    Norris nem tudta megmondani, miért ment ennyire jól, míg Leclec úgy érezte, mindent kihozott a Ferrariból.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    FORMULA ADDICT (@formula.addict) által megosztott bejegyzés