Címke: kiemelt

  • A McLaren szerint ők már elérték a csúcsot, a Red Bullban viszont még van potenciál

    A McLaren szerint ők már elérték a csúcsot, a Red Bullban viszont még van potenciál

    A McLaren sokkal korábban leállt az idei autó fejlesztésével, mint a Red Bull, amely csapat így rohamléptekben el is kezdett zárkózni rájuk az egyéni bajnokságban. Andrea Stella szerint több van ennek hátterében annál, mint hogy ki mennyire koncentrál a 2026-os autóra.

    A wokingiak nyáron felhagytak az idei autójuk frissítésével – megalapozott okuk is volt erre, hiszen a bajnokságokban nem látszott közeli kihívójuk. A konstruktőri címet azóta Szingapúrban be is húzták, ám az egyéni tabellán a nyári szünet után rohamléptekben közelíteni kezdett Oscar Piastrira és Lando Norrisra Max Verstappen. A McLaren érezhetően elveszítette korábbi domináns státuszát, négy egymást követő futamon maradt nyeretlen, bár Mexikóban Norris révén visszatértek a dobogó tetejére.

    Verstappen őszi feltámadása mögött az áll, hogy a Red Bull továbbra sem állt le az idei autó fejlesztésével, így pedig a hollandnak még maradt esélye a címvédésre is, hiszen négy versenyhétvégével a szezon vége előtt 36 pont a hátránya az új éllovas, Norris mögött.

    Persze annak, hogy idén a csapatok mennyire feszegetik még a fejlesztéseket, hatása lehet a teljesen új szabályok szerint épülő 2026-os autók felkészítésére is, de Stella szerint nem ez volt az egyetlen szempont, amikor arról döntöttek, meddig érdemes még erőforrásokat fektetni 2025-be: a McLaren csapatfőnöke szerint számukra ez jóval kevésbé térült volna meg, mint a Red Bullnak, hiszen a plafon közelében járnak a 2022 óta létező jelenlegi szabályrendszer lehetőségeivel.

    Az idén elkerülheti a tavalyi sokkot a McLaren?

    „Ez erősen érintené a 2026-os projektet. A jövőben bajnokságokat akarunk nyerni. Ahhoz pedig, hogy bajnokságot nyerjünk, versenyképes autóra van szükség” – idézi a planetf1 a fejlesztések korai leállítását magyarázó Stellát.

    „Emellett a technikai oldalról is van egy fontos szempont: az autónk aerodinamikailag már elég kiforrott volt, és az, hogy egyetlen ponttal növeljük az aerodinamikai hatékonyságot, ahogy azt Ausztria és Kanada környékén tettük, heteket venne igénybe, mivel ezen a téren már már tetőzött a teljesítményünk.”

    „A 2026-os autónál viszont minden héten rengeteg leszorítóerőt találunk. Ezért a rendelkezésünkre álló információk alapján meg kellett hoznunk a döntést. Azt sem szabad elfelejteni, hogy bajnokként minket korlátoznak leginkább a szabályok a szélcsatorna- és CFD-használat tekintetében. Tehát egyáltalán nincs arról szó, hogy korlátlan erőforrásaink lennének. Így mivel már csökkenő hozadékkal dolgoztunk, realisztikusan nézve át kellett helyeznünk a hangsúlyt 2026-ra.”

    „Ami viszont a Red Bullt illeti, a szezon eleji panaszaik alapján elképzelhető, hogy nekik nagyobb mozgásterük volt a hatékony 2025-ös fejlesztésre, így talán könnyebb szívvel engedtek el egy kicsit a 2026-os fejlesztésekből.”

  • Massa hiába remélte, hogy erre a hétre már beljebb lesz az F1 elleni perben

    Massa hiába remélte, hogy erre a hétre már beljebb lesz az F1 elleni perben

    Az elmúlt héten a londoni Legfelsőbb Bíróságon megtartották a Felipe Massa által az FIA, a FOM és Bernie Ecclestone ellen indított eljárás előzetes meghallgatását. Egyelőre még arra is várni kell, hogy kiderüljön, az ügyet érdemesnek találják-e a tárgyalás megkezdésére.

    A háromnapos előzetes meghallgatás még csupán arról szólt, hogy a három alperes amellett érveljen Jay bíró előtt, miért nem kell a pernek eljutnia a tárgyalási szakaszba, miközben Massa ügyvédje ennek ellenkezőjét próbálta elérni.

    A folytatás szükségességéről azonban nem született döntés közvetlenül a meghallgatás lezárultával. „Az ítélet kihirdetésére egy későbbi időpontban kerül sor” – jelentette ki Jay bíró. Az nem derült ki, hogy mikorra várható a döntés.

    Massa azt akarja, az F1 mondja ki, hogy nem Hamilton a jogos 2008-as világbajnok

    Az ítélet tehát egyelőre még csak arról dönt, megkezdődhet-e egyáltalán a Massa által a 2008-as F1-es világbajnoki szezon vélt igazságtalansága miatt kezdeményezett eljárás, vagy az ügyet már azelőtt kidobják az ablakon. A brazil 82 millió dolláros kártérítés szeretne kapni, mivel önmagát érzi a Lewis Hamilton által megnyert 2008-as világbajnoki szezon jogos bajnokának, ezt pedig arra alapozza, hogy az F1 és az FIA akkori vezetői tudtak róla, hogy a Renault manipulálta a Szingapúri Nagydíj végeredményét.

  • Átfazonírozza magát és megindul a világbajnoki cím felé a Williams

    Átfazonírozza magát és megindul a világbajnoki cím felé a Williams

    Frank Williams hagyatékának felidézésével nyomatékosítja tovább a grove-i istálló: hosszú és nehéz évtizedek után készen áll, hogy visszatérjen a Forma–1 csúcsára és ismét vb-címekért harcoljon.

    A csapat ugyanis két apróságnak tűnő, de eszmei értékben fontos változtatást jelentett be megjelenésében 2026-ra. Az egyik, hogy a nevük Williams Racingről Williams F1 Teamre változik, névadó szponzorként továbbra is megtartva a szoftvercég Atlassiant. A csapat nevében utoljára 2013-ban szerepelt az F1 Team, ám a következő évtől a Martini főszponzorrá válásakor ezt elhagyták.

    A másik változtatással még régebbre nyúlik vissza a Williams: a csapat logójában a W stílusa megváltozik, és 2026-tól ismét az az „előre dőlő W” lesz az istálló szimbóluma, amit Frank Williams a csapat 1977-es alapításakor is megálmodott és használt. Ezt a logót utoljára 1999-ben alkalmazták, a BMW-vel való szövetségre lepés előtti utolsó évben.

    A Williams 2026-os névváltása

    „Büszkévé tesz, hogy a következő évtől Atlassian Williams F1 Team lesz a nevünk, és olyan logót viselnek majd az autóink, amelyet az alapítónk, Sir Frank Williams inspirált, és amely végigkísérte a csapatot évtizedek sikerein” – mondta az istálló közleményében a csapatfőnök, James Vowles, aki 2023-as érkezése óta eltökélt aziránt, hogy visszavezesse a legendás istállót a csúcsra.

    „Miközben a múltból táplálkozunk, izgatottak vagyunk a jövőt illetően, és készek arra, hogy új, bajnoki fejezetet írjunk a Williams történetében. A csapat új identitása tükrözi azt, hogy kik vagyunk, hova tartunk, és felerősíti a világbajnoki hagyományainkat az F1 egy olyan növekvő nézői bázisa számára, akik még nem követték a sportot, amikor legutóbb dominánsak voltunk.”

    A Williams az utolsó erős éveit az élmezőny sarkában 2014-15-ben élte meg, amikor egyaránt harmadik lett a bajnokságban, futamot azonban 2012 óta nem nyert. A legutóbbi világbajnoki címükig viszont már egészen 1997-ig kell visszamenni, abban az évben mindkét trófeát bezsebelték Jacques Villeneuve vezényletével.

    A kevés sikert hozó 21. század ellenére a Williams továbbra is az F1 történetének harmadik legsikeresebb csapata a 9 konstruktőri címével (csak tavaly érte utol és idén előzte meg őket a McLaren), 114 futamgyőzelmét azonban az elmúlt években az örökranglista ötödik helyére taszította a Mercedes és a Red Bull.

    Az azóta a konstruktőri utolsó helyet is megjáró Williams a Dorilton Capital általi 2020-as felváráslással és Vowles érkezésével láthatóan újra felfelé ívelő pályára állt, Carlos Sainz révén az élmezőnyből igazoltak pilótát a szintén nagyra tartott Alexander Albon mellé, a spanyol pedig Bakuban a harmadik helyen végezve négy év után szerzett ismét dobogót a csapatnak.

  • Hamilton nem hibáztat, ha lesajnálod az esélyeit, de nincs igazad

    Hamilton nem hibáztat, ha lesajnálod az esélyeit, de nincs igazad

    Lewis Hamilton a Ferrari által készített interjúban hangsúlyozza, mennyire sok idő és munka kell ahhoz, hogy olajozottan működjön az F1-ben egy újonnan összeállt partnerség – és tisztában van vele, hogy a külső szemlélők ezt nem tudják átérezni.

    Nemcsak a győzelemtől van messze, de dobogós helyezések számában is már 7:0-s hátrányba került Hamilton csapattársához, Charles Leclerc-hez képest első ferraris szezonjában. Míg a győzelmek elmaradása az élmezőnyben lépéshátrányban lévő istálló kontójára írható, a csapaton belüli lemaradását csak apró lépésekben tudja ledolgozni az idén új közegbe csöppent hétszeres bajnok – ráadásul a szerencse is ritkán van az ő oldalán, Mexikóban például az élmezőny több pályaátvágója közül csak ő kapott büntetést.

    A napokban az olasz sajtó már azt kezdte megszellőztetni, hogy jelenlegi teljesítményszintje mellett nem fogja meghosszabbítani Hamilton jövőre lejáró szerződését a Ferrari, és már lehetséges új jelöltek neve is felmerült.

    A Ferrari hivatalos kommunikációjában persze semmi jele a bizalomvesztésnek, s mintegy ezt megerősítendő a Ferrari Magazine egy friss interjút is közreadott Hamiltonnal, amelyben a brit a döcögős kezdésre és az őt emiatt érő kritikákra is kitért.

    „Tudtam, hogy hatalmas dolog lesz, ha összefogunk [a Ferrarival], de még mindig azt érzem, hogy ez valami annál is erősebb dolog, mint azt képzeltem. Rengeteg pozitívumot hozott már ez, de persze sok felelősséggel és teherrel is jár. Mindenki arra számított, hogy azonnal nyerünk, de Rómát sem egy nap alatt építették – vette elő az Olaszországban kifejezetten ismerősen csengő szólást Hamilton. – Hogy meddig tartott? Ennek utána kell néznünk!”

    Hamilton korábbi ferraris mérnöke teljesen új kalandba vág

    Mint egy igazi alákérdezős interjúban, a Ferrari Magazine ekkor hozzátette: „mindenki, aki az F1-ben dolgozik, tudja, hogy a sikerhez idő kell”.

    „És ez nem túl sok ember – folytatta a gondolatmenetet Hamilton. – Csak azok tudhatják, hogyan működik valójában az F1, akik tényleg belülről látnak egy csapatot. Enélkül el sem lehet képzelni, ahogyan ez a gépezet dolgozik. Én már hosszú ideje az F1-ben vagyok, de amikor megérkeztem ehhez a csapathoz, nekem is mindent újra kellett tanulnom. Szóval nem hibáztatom az embereket, amiért ezt nem tudják. Én annyit tehetek, hogy azokra a dolgokra koncentrálok, amelyekre ráhatásom van. Olyanokra, mint hogy hogyan készülök fel, hogyan dolgozok a csapattal és hogyan maradok pozitív minden nap.”

  • „Nem célunk a szenzációhajhászás” – az F1 nem vevő arra, hogy Alonso rajtuk keresztül üzengessen

    „Nem célunk a szenzációhajhászás” – az F1 nem vevő arra, hogy Alonso rajtuk keresztül üzengessen

    A Forma–1 televíziós közvetítéseinek elmúlt hetekben terítékre került hibáira, kritikáira válaszolt Dean Locke, a sport közvetítésekért és médiáért felelős igazgatója.

    Fernando Alonso és Carlos Sainz még a Szingapúri Nagydíj után kezdte el ostorozni a közvetítések készítőjét, amiért a futam végén több kulcspillanat sem került képernyőre.

    Az előző futamon, Mexikóban aztán Alonso folytatta is a szerinte minden fontos rádióbeszélgetésre lecsapó rendezői stábon való élcelődését, és miután a rajtnál azt látta, hogy több versenyző is átvágta az első kanyarokat (amelyek végül nem értek büntetést), a rádióban próbálta felhívni a figyelmet a szabálysértésekre. „Úgyis minden privát rádiózást bejátszanak. Remélem, ezt is be fogják, és így felfigyelnek majd az 1-es és a 2-es kanyarra” – mondta Alonso a futam elején, mint azt az Autosport írja, ez az üzenete ugyanis nem került adásba.

    A lap megkereste Locke-ot az elmúlt hetekben a közvetítéseket ért versenyzői kritikák miatt, a szakember pedig Alonso játszmázására is reagált.

    „Felelősségünk, hogy igazságosan és pontosan meséljük el a történeteket, emiatt nem is teszünk közzé semmi olyat, ami félrevezető lenne vagy más szándékkal születik. Csodálatra méltó, ahogy Fernando az autóban dolgozik, és emellett még gondolkodni is van ideje. De nem vagyunk a szócsövei” – szögezte le.

    „Védelmet kell képeznünk a félreértelmezésekkel szemben. Be akarjuk ültetni a nézőt a pilótafülkébe, és bemutatni számára, hogy kicsoda is valójában a versenyző – de mindezt túlzások vagy szenzációhajhászás nélkül. Emlékszek, hogy volt egy idő, amikor Fernando olaszul kommunikált a rádióba, de miután mi ezt elkezdtük feliratozni, felhagyott vele. Szóval néha ilyen mögöttes dolgok is közrejátszanak, de igyekszünk ezekkel okosan bánni.”

    Végre megérkezett a józan hang is az életveszélyes F1-es incidens kapcsán

    A Sainz által Szingapúrban megfogalmazott kritika szerint a futamok közvetítésében túl nagy hangsúlyt kapnak a barátnők és egyéb hírességek, ami az akciók bemutatásának rovására megy. Bár azon a bizonyos futamon biztosan nem állta meg a helyét, hogy túl sok külső dolgot mutatott volna a kamera, amit most Locke is kihangsúlyoz, ugyanakkor hozzáteszi, hogy a versenypályák környezetének bemutatása is a feladataik közé tartozik – és ez valójában egy olyan előny, amivel sok más sportág nem rendelkezik.

    „Azt hiszem, egyes megjegyzéseket eléggé kiragadták a környezetükből. Az a verseny során például összesen háromszor mutattunk pályán kívüli képet, és egyszer sem akció közben. Az is a dolgunk, hogy átadjuk a teljes esemény légkörét, vagyis nemcsak a pályán, hanem az akörül történteket is, ebbe pedig beletartozik a rajtrács, a rajongók és a díjátadó is” – mutatott rá Locke.

    „Ha mindig csak az autókról mutatnánk közeli képeket, azt sem lehetne tudni, melyik pályán járunk. Szerencsések vagyunk, hiszen sok pályának egészen sajátos hangulata van, legyen szó akár Abu-Dzabiról, Austinról vagy Monzáról, ezt pedig meg kell ragadnunk. A stadionban zajló sporteseményeknél, mint amilyen a labdarúgás, ez nem igazán van meg.”

    „A Manchester United stadionja látványra nagyon hasonlít a többi stadionra, ezzel szemben minden F1-es versenynek megvan a sajátos karaktere. Így magát az eseményt is képernyőre kell vinnünk, de persze a középpontban a pályán zajló akciónak kell lennie. Az pedig minél feszültebb, annál jobb.”

  • Nincs ennél nagyobb dráma – nem tudta megnyerni haldokló apjának a NASCAR-bajnoki címet az, aki a legjobban megérdemelte volna

    Nincs ennél nagyobb dráma – nem tudta megnyerni haldokló apjának a NASCAR-bajnoki címet az, aki a legjobban megérdemelte volna

    Denny Hamlin 20. teljes NASCAR-szezonjában, kicsit több mint 20 évvel bemutatkozása után felérhetett volna a sportág csúcsára, és négy korábbi top3-as helyezés, valamint 60 futamgyőzelem után végre magasba emelhette volna a Bill France Kupát, ám a szezonzáró phoenixi viadal vége előtt 2 körrel a sors megfosztotta őt ettől. Nagyjából 40 másodpercen múlt…

    Úgy tűnt, végre minden összeáll, és a 20 éve sikertelenül próbálkozó, számos szívszorító bajnoki vereséget elszenvedő, a jelenlegi mezőnyben a második legtöbb, 60 győzelemmel rendelkező Denny Hamlin közel 45 évesen felér a csúcsra és megszerzi első bajnoki címét a NASCAR-ban. A Joe Gibbs Racing versenyzője ugyanis a pole-ból rajtolva dominálta a Phoenixben rendezett bajnoki döntőt, két körrel a 312 körös verseny vége előtt pedig 3,3 másodperccel vezetett Ryan Blaney, és ennél is többel a négy bajnokaspiráns közül a hozzá legközelebb álló, ekkor a 3. helyen haladó William Byron előtt. Ám egy utolsó pillanatos sárga zászlós fázis mindent romba döntött.

    Pedig Hamlin tényleg mindent megtett: hét különböző alkalommal állt az élre és a 312-ből 207 kört vezetett, miközben sikeresen küzdött meg Toyotája rakoncátlankodó kuplungjával és a második szakasz megnyerése után egy bal hátsó defekttel. De ez sem volt elég ahhoz, hogy a jelenlegi playoff-formátumban négy sikertelen döntő után ötödik alkalommal végre bajnok legyen.

    A 310. körben Byron ugyanis összetörte az autóját a hármas kanyarban, a verseny így hosszabbításban dőlt el, amikor pedig a mezőny kerékcsere mellett döntő tagjai a pitbe özönlöttek, Cliff Daniels, a második bajnoki címére hajtó Kyle Larson crew chief-je meghúzta azt, hogy csak az egyik oldalon cseréljék le a Hendrick Motorsports pilótájának kerekeit, míg Hamlinnél a Joe Gibbs Racing mind a négy gumit lekapta.

    Byron balesete:

    Kétséges, hogy amennyiben Larson is négy gumit cserél, Hamliné lett volna-e a bajnoki cím, de az biztos, hogy bejött Daniel döntése, Larson ugyanis az 5. helyen hagyta el a pit roadot, míg Hamlin visszaesett a 10. pozícióba. Larson innen végül Ryan Blaney és Brad Keselowski mögött megcsípte a harmadik helyet, és ő lett a négy döntős (Hamlin, Byron, Chase Briscoe, Larson) közül a legjobb pozícióban záró pilóta, míg Hamlin a második legjobbként, a 6. helyen végzett. Larson tehát úgy lett bajnok, hogy egyetlen kört sem vezetett a versenyen…

    „Őszintén, nem tudom elhinni. Egyetlen kört sem vezettünk ma, de valahogy megnyertük a bajnokságot. Nem jutok szóhoz. Nem hiszem el. Nagy jóindulattal is csak átlagos autónk volt ma” – hitetlenkedett Larson, aki egy korábbi defekt miatt körhátrányba került a versenyen, de aztán a sárga zászló megmentette, és visszavehette a körét.

    Az utolsó újraindítás és a hajrá a befutóig:

    A 33 esztendős versenyző elmondta, mikor jött rá, hogy elég neki két új gumi is. „A jobb első defekt miatt körhátrányba kerültünk, de a sárga megmentett. Nagyon rossz volt az a szakasza a versenynek, majd két új gumit tettünk fel, én pedig úgy voltam vele, hogy »Ó, Istenem, itt tartunk, most a mezőny végére kerülünk«. De sokkal nagyobb volt a tapadás, mint vártam, majd szerencsénk volt az utolsó sárgával. Reméltem, hogy ismét csak két új gumit teszünk fel, mert úgy éreztem, a korábbi újraindításnál sokat tanultam, és nagyon keményen támadtam az egyes és kettes kanyart. Azt gondoltam, hogy ezt újra meg tudom tenni.”

    Larson és a trófea:

    Utoljára nyerhetett volna az apjáért

    „Az apám nyilván hatalmas rajongóm, és tudom, hogy nézi, és tudja, hogy mennyit jelentett nekem a 60. győzelem. Reálisan nézve, tudom, hogy ez az utolsó esélye látni, hogy megtörténik-e. Végső soron ők azok, akik az áldozatokat hozzák, nem igaz? Én voltam, aki azt mondta, hogy ezt akarom csinálni, nekik pedig ki kellett találniuk, mit áldoznak fel azért, hogy ez megtörténjen. Ez az esélyünk. Ahhoz, hogy láthassa, most kell megtörténnie.”

    Ezek Danny Hamlin szavai voltak még a bajnoki döntő a fia karrierjéért rengeteg áldozatot hozó, gyógyíthatatlan betegségben szenvedő Dennis Hamlinról, aki minden valószínűség szerint soha nem fogja már látni fiát NASCAR-bajnokként.

    Ez a körülmény pedig még szívfacsaróbbá tette a látványt, ahogy Hamlin a vereség után könnyes szemekkel meredt maga elé, majd kiszállt és szinte érzelemmentesen fogadta az öleléseket és vigasztaló szavakat.

    A szívszorító pillanatok:

    Másodszor lett második a 2014-ben bevezetett playoff-formátumban, 4 alapszakasz-győzelmét, 2 playoff-sikerét és a Phoenixben nyújtott teljesítményét egybegyúrva pedig egyértelműen ő volt az a versenyző, aki a teljesítménye alapján a leginkább megérdemelte volna az idei bajnoki címet.

    „40 másodpercre voltunk a bajnoki címtől. Ez egyszerűen csak balszerencse. Az egyetlen különbség a korábbiakhoz képest, hogy akkor a sárgák talán kicsit hamarabb jöttek. Nem tudom. Istenem, annyira keményen dolgozol, ez a sport pedig teljesen az őrületbe tud kergetni, mert olykor a sebesség, a tehetség és ezek a dolgok egyszerűen csak nem számítanak” – értékelt utólag.

    „Megtettem, amit tudtam. Ma minden megtörtént, amire készültem, de reagáltunk ezekre, egyszer még pozícióvesztés után is visszakapaszkodtunk, nagyon jók voltak az újraindításaink, miközben ezzel egész évben szenvedtünk. A csapat nagyszerű autót hozott, eljutottunk két körrel a vége előttig, aztán ez az része, ami fáj…”

    Amikor arról kérdezték, mit fog mondani a történteket állapota miatt nem a helyszínről, hanem otthonából követő apjának a versenyről, Hamlin így felelt: „Kyle Larsoné a trófea, de mi domináltunk. Elvégeztük a munkánkat, megtettük a tőlünk telhető legtöbbet. Ők egy bajnokcsapat és egy bajnok pilóta, és sokkal többet fognak nyerni, mint ezek ketten, de amikor mindenkinek a legjobbját kellett nyújtania, szerintem evidens volt, hogy ki volt ma a legjobb.”

    A leginkább szívfacsaró válasz pedig arra a felvetésre érkezett, hogy a jövőben kell-e hosszabbítás egy bajnoki döntőre. „Nem tudom. Jelenleg azt érzem, soha többé nem akarok autóversenyezni. A szórakozási mutatóm nullán áll.”

    Byron sajnálja

    Az utolsó, a versenyt hosszabbításba taszító sárga zászlós fázis okozója, a Hamlintól rögtön a leintés után személyesen bocsánatot kérő William Byron is nyilatkozott utólag, és elmondta, nem szerette volna, hogy így dőljön el a bajnoki cím sorsa. „Egyszerűen csak nagyon kivagyok attól, hogy sárgát okoztam. Ezt utálom. Utálom Denny és a 11-es autó csapata miatt is. Örülök Kyle-nak és Mr. Hendricknek, megérdemlik, de ez így pocsék, nem? Nem tudom, három körrel a vége előtt azt gondoltam, »Jussunk el a végéig.« Aztán valami furcsát éreztem a kettes kanyarból kifelé, azt hittem, talán defekt. Azt gondoltam, ha bal hátsó, akkor visszaérhetek a bokszba. Az autó azonban a jobb hátuljára leülve egyenesen kiment a 3-asban, neki a falnak. Utálom ezt.”

    Chris Gayle, a 11-es autó crew chiefje szintén hatalmas drámát élt át, de kitartott amellett, hogy egyszerűen a körülmények összjátéka miatt, és nem a stratégián bukták el a bajnoki címet. „Utálom, hogy egy kaotikus késői újraindításon múlt, miközben mi voltunk a domináns autó, és nem nyertünk. Egy másodpercig azt gondoltam, hogy »Ó, ha csak két új gumit teszünk fel…« Nem tudom, hogy bevált volna-e. Az 5-ös autó (Larson – a szerk.)… ez volt az egyetlen esélyük, és tényleg ez diktálta, hogy hányan maradnak kint és kik férnek be közénk. A négy új gumi volt a helyes döntés; [Hamlin] előtt egyszerűen csak nem volt tiszta az alsó ív, pedig egy töredékmásodpercig azt hittem, hogy az lesz.  Az ötös pedig eközben kívülről érkezett, majd kisebb káoszban jött be a bokszba.”

    Gayle ezután arról beszélt, hogy az ő szemében így is Hamlin a bajnok.

    „Az egyetlen dolog, amit mondtam neki, hogy bajnokként készült. Nem a trófeával fog elmenni innen, de úgy készült, mint egy bajnok. Mindent megtett, amit tudott egész héten, és az utóbbi három hétben, és igazából egész évben. Még ha nem is lett az övé a trófea, én úgy érzem, hogy ő a bajnok. Ennyi. Magam miatt jelenleg nem aggódom, hanem inkább azok miatt, akik most feldúltak. Az összes srác a csapatban, mindenki, aki folyton dolgzott, és Denny, aki annyi ideje próbálkozik, és megérdemelte volna.”

  • Elég ijesztő halloweeni kosztüm, ha egy F1-es pilóta MotoGP-sztárnak öltözik?

    Elég ijesztő halloweeni kosztüm, ha egy F1-es pilóta MotoGP-sztárnak öltözik?

    A technikai sportok két csúcssorozatának kereszteződésével örvendeztette meg a rajongókat az idei Halloween Lando Norris és Fabio Quartararo jóvoltából.

    A világszerte elterjedt Halloweenhez kötődő események során valami ijesztő figurának szokás beöltözni (a rendszerint a mexikói halottak napja körül rendezett F1-es hétvégén George Russellnek ez egész jól is ment), és nem egyértelmű, hogy Lando Norris ijesztgetni akart-e, amikor Fabio Quartararo MotoGP-szerelésében fotóztatta magát a hétvégén.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Lando Norris (@lando) által megosztott bejegyzés


    A McLaren brit versenyzője nagy kedvelője a motorversenyzésnek is, gyerekként először ő is kétkerekű járműveken ismerkedett a sebességgel, és Valentino Rossi jelentette számára az inspirációt. A jelenlegi MotoGP-mezőnyből talán Quartararóval ápolja a legszorosabb kapcsolatot, olykor meg is látogatta már őt versenyhétvégéken, és egy alkalommal ezt a Yamaha-szerelést kapta tőle ajándékba.

    De a francia motoros sem maradt adós a válaszreakcióval, hiszen hamarosan ő is Norris-overallban jelent meg a saját Instagram-oldalán. „Így lesz a tökből papaja” – írja.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Fabio Quartararo (@fabioquartararo20) által megosztott bejegyzés

  • Nagy bejelentést tett Charles Leclerc

    Nagy bejelentést tett Charles Leclerc

    Esküvő lesz a Forma–1-ben, Charles Leclerc ugyanis az Instagramon közölte, hogy eljegyezte barátnőjét, Alexandra Saint Mleux.

    A Ferrari versenyzője barátnőjével és kettejük kutyájával, Leóval közös képpel tudatta a nagyvilággal, hogy Alexandra Saint Mleux-vel összekötik az életüket. A pár 2023 óta van együtt, Leclerc újdonsült menyasszonya pedig számos versenyen jelen van, így a rajongók is jól ismerhetik.

    Leclerc ezzel a második pilóta lehet a jelenlegi mezőnyben, aki megházasodik – hacsak addig meg nem előzi valaki –, jelenleg ugyanis csak Nico Hülkenberg mondhatja el magáról, hogy felesége van.

    A bejegyzéshez azóta a monacói pilóta volt és jelenlegi csapattársa, azaz Carlos Sainz és Lewis Hamilton is gratulált, de megtette ezt már Oscar Piastri és Esteban Ocon is.

     

    View this post on Instagram

     

    A post shared by Charles Leclerc (@charles_leclerc)

  • Az idén elkerülheti a tavalyi sokkot a McLaren?

    Az idén elkerülheti a tavalyi sokkot a McLaren?

    A McLaren csapatfőnöke szerint a wokingiak az idén képesek lesznek elkerülni azt a sokkoló teljesítményt, amit a tavalyi Las Vegas-i Nagydíjon nyújtottak.

    Noha Lando Norrisszal szembeni hátrány nőtt, Max Verstappen így is közelebb került a mindenkori éllovashoz a Mexikóvárosi Nagydíjon, hiszen Oscar Piastri elveszítette az első helyet csapattársával szemben, így a hollandnak most már a Norrisszal szembeni 36 pontos lemaradást kell szem előtt tartania. Négy nagydíjjal és két sprinttel a vége előtt nyilván szerencse is kellene neki ahhoz, hogy megnyerje zsinórban ötödik vb-címét, de még bízhat abban, hogy a wokingiaknak lesz egy gyenge hétvégéje.

    Tavaly Las Vegasban ugyanis a papajaszínű autók csak küszködtek – egyikük sem fért be sem az időmérőn, sem a versenyen a legjobb ötbe, és a hátrányuk is tetemes volt mind egy körön, mind a futamon, mert egyszerűen nem tudtak mit kezdeni a Pirelli gumik szemcsésedésével. Andrea Stella csapatfőnök azonban bízik benne, hogy az idén jobb helyzetben lehetnek.

    „Vegas, ha úgy vesszük, mindig is kihívás volt a McLaren számára. Tavaly egyszerűen nem voltunk versenyképesek. A futam során tanulnunk kellett, próbáltunk változtatni a beállításokon, hogy megállítsuk a szemcsésedést – idézi az olasz szakembert az Autosport. – Idén a gumik azonban sokkal kevésbé hajlamosak a szemcsésedésre, így ebből a szempontból kicsit másfajta Vegasra számíthatunk. Érdekes lesz látni, hogyan alakul.”

    A Pirelli ugyanis módosított az abroncsain az idei szezonra, ami a McLaren számára jó hír lehet a kaszinóvárosban. Persze ettől még mindent ki kell majd hozniuk az MCL39-esből ahhoz, hogy az élen legyenek. „Lando és Oscar számára nincs gond a következő négy verseny pályáinak kialakításával. Ami fontos, hogy McLaren-szinten biztosítsuk: képesek legyünk kihozni az autóban rejlő teljes teljesítményt, ahogy például Mexikóban is sikerült. Van némi fenntartásunk azzal kapcsolatban, hogy ez a korábbi futamokon mindig így történt-e” – mondta Stella.

  • Hamilton korábbi ferraris mérnöke teljesen új kalandba vág

    Hamilton korábbi ferraris mérnöke teljesen új kalandba vág

    Nemcsak a Ferrarit hagyta ott 11 év után, hanem másik sorozatba nyergel át Lewis Hamilton korábbi mérnöke.

    Riccardo Corte az idei év első felében még Lewis Hamilton teljesítménymérnökeként segítette a hétszeres világbajnokot a Ferrarinál, de aztán távozott a maranellói istállótól, és mint az most kiderült, a Forma–1-et is maga mögött hagyta. Corte helyére egyébként Johannes Hatz érkezett, de ezt hivatalosan nem kommunikálta a Scuderia, csak Hamilton utalt rá egy nyilatkozatában.

    Ami Cortét illeti, ő jövőre a népszerű ausztrál Supercars-szériában vállal munkát a Penrite Racing csapatánál, ahol az istálló egyik versenyzője, a 20 esztendős Kai Allen munkáját fogja segteni, aki minden bizonnyal sokat profitál majd a tapasztalt mérnök jelenlétéből.

    „Rendkívül büszke vagyok arra, hogy csatlakozhatok a Grove Racinghez egy ilyen izgalmas időszakban. Az elmúlt szezonokban elért fejlődésük lenyűgöző, és a Bathurst 1000-es győzelem is megmutatta, mi minden lehetséges a megfelelő emberekkel és hozzáállással – idézi a csapat közleménye Cortét. – A Ferrari F1-es csapatánál töltött 11 év után nagyon várom, hogy ezt a tapasztalatot a Supercars világába is elhozhassam, segítve a csapatot abban, hogy tovább fejlődjön, és a pályán minden lehetőséget maximálisan kihasználjon.”

    „Riccardo érkezése újabb jelentős előrelépést jelent a Grove Racing számára. A Ferrari F1-nél szerzett tizenegy éves tapasztalata és az, hogy az év elején Lewis Hamilton teljesítménymérnökeként dolgozott, hatalmas tudást és mélységet hoz a programunkba” – mondta Stephen Grove csapattulajdonos.