Címke: kiemelt

  • A Red Bull olyasmit közölt, ami ilyenkor nagyon nem jellemző

    A Red Bull olyasmit közölt, ami ilyenkor nagyon nem jellemző

    Elsőként a Red Bull jelentette be, hogy mikor mutatja be a nagyközönségnek a 2026-os Forma–1-es autóinak festését.

    A Forma–1 autóbemutatói az előző években már inkább csak festésbemutatót jelentettek, de jövőre talán ismét tartalmasabbak lesznek az új, az autók külsejét és belsejét (hajtásláncát) egyaránt megújító szabályrendszer miatt. Nyilván egyik csapat sem leplez le mindent és mutatja be egyedi megoldásait a konkurenciának, de hátha némelyik által jobb képet kapunk arról, milyen műszaki irányba indultak el.

    A Red Bull az első istálló, amelyik elárulta ezzel kapcsolatban a terveit, miközben még tart a 2025-ös szezon: a Red Bull és a Racing Bulls új, 2026-os autóinak festését január 15-én mutatják be, méghozzá Detroitban, a Forddal való együttműködés apropóján választották ezt a helyszínt. Ezt is festésbemutatónak hirdették meg, tehát az autó aerodinamikai koncepciójáról bizonyára csak nagyon vázlatos benyomáshoz jutunk, a részletekről semmit sem tudunk meg.

    A korai dátum sem véletlen, hiszen a szabályreform miatt a szezon előtti felkészülés menetrendje is változik: a szokásosnál egy hónappal korábban, január utolsó hetén Barcelonában zárt kapus teszttel kezdik az ismerkedést a csapatok a pályán azzal, amit megalkottak, majd később egy helyett két tesztsorozaton vesznek részt.

    A Red Bull és a Racing Bulls 2026-os versenyzői felállása továbbra sem végleges, csak Max Verstappen és Isack Hadjar helye biztos, utóbbinál az a kérdés, melyik istállóhoz rakják be. A legújabb találgatások alapján a Red Bullhoz, mert a hírek szerint elköszönnek Yuki Tsunodától.

  • Hamilton akaratlanul kikotyoghatta, milyen hosszú időre írt alá a Ferrarihoz

    Hamilton akaratlanul kikotyoghatta, milyen hosszú időre írt alá a Ferrarihoz

    A Ferrari csak annyit kötött a nyilvánosság orrára Lewis Hamilton szerződtetésekor, hogy a megállapodásuk több évre szól, de egy veterán újságíró leszűrte a következtetést annak hosszáról.

    BBC tudósítója, Andrew Benson részben a korábban elcsípett információkból, részben a hétszeres világbajnok szavaiból jutott arra a megállapításra, hogy Hamilton vélhetően három évre, azaz 2027 végéig írt alá a Ferrarihoz. „Brazíliában a sajtóbeszélgetései megerősíteni látszottak ezt. Amikor megkérdezték tőle, szerinte mikor kezd tárgyalni az új szerződéséről, azt felelte: Elég hosszú időre szóló szerződésem van, és általában a lejárta előtti évben kezdünk beszélni a következőről. Ettől még elég messze vagyok” – írta Benson.

    „Amikor rákérdeztek nála, ez úgy értette-e, hogy jövőre kezdenek beszélni a szerződésről, azt felelte, hogy nem.”

    Charles Leclerc szerződésének lejártáról sem közölt évszámot a Ferrari, a BBC újságírója ennek kapcsán azt írta, tudomása szerint az 2029.

    Az évszámok természetesen nem kőbe vésettek, hiszen minden F1-es szerződésben vannak olyan kitételek, amik lehetővé teszik, hogy valamelyik fél (a csapat vagy a versenyző) idő előtt felbontsa a megállapodást. Ez a téma most azért különösen aktuális, mert a Ferrari gyenge formája miatt látszólag feszültség alakult ki a pilóták és a vállalat elnöke között. Hogy John Elkann miért rossz filmet néz, arról ebben a cikkben írtunk.

    Hogy a most 40 éves Hamilton két év múlva visszavonul, tovább marad a Forma–1-ben, esetleg eligazol másik csapathoz, az természetesen a jövő zenéje.

  • Briatore durva sértéssel beszélt az Alpine kitaszított mostohagyerekéről

    Briatore durva sértéssel beszélt az Alpine kitaszított mostohagyerekéről

    Flavio Briatore méltatta a szerződéshosszabbítással jutalmazott Franco Colapintót, olyan kijelentést is téve az Alpine helyzetéről, ami eléggé bántó a szezon elején lefokozott Jack Doohan-re nézve.

    Az Alpine ügyvezető igazgatója, Steve Nielsen már elismerte, a szponzori háttér is szerepet játszott Colapinto szerződésének meghosszabbításában, amit a múlt héten jelentettek be, de alapvetően az argentin pilóta formája volt a leghatásosabb érv az együttműködés folytatására. Noha ő a jelenlegi mezőny egyetlen pont nélküli tagja, mellette szól, hogy a bejelentés előtti hat nagydíj időmérői közül hármon legyőzte, a futamok közül pedig mindegyiken vagy megelőzte csapattársát, vagy hozzá közel maradva ért célba, és utóbbi a Brazil Nagydíjon is ugyanígy alakult, bár ez csak Pierre Gasly-nak eredményezett pontokat.

    Az istállót gatyába rázni szándékozó Flavio Briatore elégedett az F1-ben jövőre a szezon elejétől lehetőséget kapó Colapinto . „Sajnos az autónk teljesítménye nem jó, nehéz vezetni. Azt hiszem, Franco kezdetben kicsit elveszett volt, kellett neki három-négy verseny, mire javult. A kezdéséhez képest most már más személy, magabiztosabb, jobban bevonja magát a műszaki dolgokba, mindent megtett, hogy jól teljesítsen. Sok időt fordított rá, hogy jobban kiismerje az autót. Az előző két-három futamon bár még mindig nem volt jó a csapat teljesítménye, Francóé nagyon jó volt” – nyilatkozta az F1 hivatalos oldalának.

    „Most már két versenyzőnk van, két versenyzővel dolgozunk. Franco érzi, hogy a csapat tagja lett, egyike az Alpine két versenyzőjének. Előzőleg csak egyetlen pilótánk volt, minden teher Pierre vállára nehezedett, amit most már kétfelé tudunk osztani, Pierre és Franco vállára.”

    Hamilton és Leclerc is üzent az őket kritizáló Ferrari-elnöknek?

    Az utóbbi mondatok Jack Doohan-nek lehetnek fájók, aki még az Alpine előző menedzsmentje alatt lett kiválasztott, de idén tavasszal már néhány nagydíj után megvonták tőle a további versenyzési lehetőséget. Újoncként valóban elkövetett hibákat, de a teljesítménye nem számított kirívóan gyengének. Róla mostanában az a hír járja, hogy a japán Super Formulában folytatja tovább a karrierjét – az apja, a motoros legenda Mick Doohan a bajnokság előző állomására kilátogatott, ez is táplálja ezt a sejtést.

    Visszatérve Colapintóra, Briatore örül a fejlődésének. „Sok időt töltöttem Francóval, látom rajta a változást, az érettséget. Az előző hónapokban teljesen megváltozott. Másképp beszél velem is, nagyobb felelősségérzettel. Tudja, mit csinál. Nagyon meglepett. Eleinte a csapatnál sokan nem voltak meggyőződve Franco teljesítményéről” – mondta a veterán csapatvezető.

    „Nagyon közel volt Pierre-hez, két tizedmásodpercen belül, és Pierre-t a Forma–1 hat legjobb versenyzője egyikének tartom. Az én feladatom az, hogy jövőre megfelelő autót adjak Pierre-nek és Francónak.”

    Felmerült még Paul Aron szerződtetése is, de róla azt mondta Briatore, hogy még nagyon fiatal, és nem láttak benne olyasmit, amiben jobbnak tűnt a két versenyzőjüknél, egy-két évet eltölthet még teszteléssel tartalékpilótaként.

  • A visszavonuló F1-es világbajnok helyretette a Ferrari kritizáló elnökét

    A visszavonuló F1-es világbajnok helyretette a Ferrari kritizáló elnökét

    Egy F1-es világbajnoknak sem tetszett John Elkann, a Ferrari elnökének megnyilvánulása. Az olasz sajtó eközben azt pedzegeti, hogy a kritika inkább Lewis Hamiltonnak volt címezve.

    Nem elég, hogy a Ferrari nullázott a Brazil Nagydíjon és ezzel a konstruktőri második helyről visszacsúszott a negyedikre, John Elkanni, a Ferrari elnöke élesen kritizálta a két pilótát, Lewis Hamiltont és Charles Leclerc-t, amiért szerinte túl sokat beszélnek.

    Hogy az olasz-amerikai (vagy inkább amerikai olasz, lévén az Egyesült Államokban született) üzletember szavai a versenyzőkhöz is eljutottak, azt mutatja, hogy mind Hamilton, mind Leclerc posztolt ezután a közösségi médiában. Arról megoszlanak a vélemények, hogy Elkann valóban mindkettejüket kritizálni akarta-e, de mivel többes számban beszélt, egyelőre úgy kell kezelni, hogy igen.

    Hogy ez mennyire volt jó ötlet és jogos, arról ITT írtunk, mindenesetre a közösségi médiában számos rajongó hangot adott nemtetszésének, és nemcsak drukkerek voltak negatív véleménnyel Elkann megnyilvánulásáról, hanem az autóversenyzői pályafutását az elmúlt hétvégén, a bahreini 8 óráson befejező Jenson Button is. A 2009-es F1-es világbajnok a Sky F1 által Elkann szavairól megosztott interjúrészlet alá ugyanis a következőt kommentelte: „Talán Johnnak kellene példával elöl járnia.”

    Magyarul Button szerint a kevesebb beszéd, több vezetés a Ferrari elnökétől is üdvös lenne, mert a versenyzők nyilvános kritizálásával pont az általa megkövetelt csapategységen nem javít.

    Hamilton lehet a fő célpont

    Az olasz Autoracer cikke eközben azt fejtegeti, hogy Elkann nem az idén hét dobogós helyezést szerző, frusztrációjának szintén több alkalommal hangot adó Charles Leclerc miatt bosszús, hanem az évét a Brazil Nagydíj után „rémálomnak” tituláló, mellé az FIA-t is bíráló Lewis Hamilton rendszeres kritikái miatt telt be ála a pohár.

    Az olasz lap azt írja: „Nem titok, hogy a magasabb rangú mérnökök közül sem mindenki örült Hamilton idei kijelentéseinek, és az sem titok, hogy a régebbi technikai stáb egy része nehezen viseli, ha kívülről jött emberek próbálnak változtatni a működésen. Ugyanez történt annak idején Vettellel is, aki a Red Bulltól érkezett, de nem kapta meg azt a környezetet, amit Schumacher annak idején igen.”

    A cikk szerzője ezután felteszi a kérdést, hogy amennyiben Elkann nemcsak üzleti szempontokat mérlegelve hozta a Ferrarihoz Hamiltont, hanem azért is, hogy „új szemléletet hozzon és felrázza a berögzült dinamikát”, akkor „most miért mondja neki, hogy túl sokat beszél?”

    Persze elképzelhető, hogy a negatív nyilatkozatok mennyiségével Hamilton átlépett egy határt, de Elkann a nyilvános megjegyzéseivel aligha csökkenti a nyomást és feszültséget a csapaton belül, épp ellenkezőleg.

  • Toto Wolff eladja Mercedes-részvényei egy részét, miközben rekordot döntött a csapata

    Toto Wolff eladja Mercedes-részvényei egy részét, miközben rekordot döntött a csapata

    Toto Wolff, a Mercedes F1-es istállójának vezérigazgatója és csapatfőnöke eladja az istállóban meglévő 33%-os részesedésének egy részét – számolt be róla a Sportico.

    A BBC által megerősített értesülés szerint az osztrák üzletember részesedésének körülbelül 5%-át adná el, és az ügylet lezárulta után is csapatfőnök, illetve vezérigazgató maradna, míg a csapat további részvényei továbbra is a Mercedes, valamint a vegyipari óriás Ineos tulajdonában lesznek egyharmad–egyharmad arányban.

    Az ügylet egyik érdekes részlete, hogy meg kellett határozni a Mercedes F1-es csapatának értékét. Az istállót pedig 4,6 milliárd fontra (több mint 2 ezer milliárd forint) értékelték, ami rekord egy F1-es csapat esetében. Korábban a McLaren vezetett, amelyet szeptemberben a tulajdonosi struktúra átalakítása során 3,5 milliárd fontra értékeltek.

    A BBC megkérdezte a Mercedes szóvivőjét, aki közölte: „Nem kívánunk kommentárt fűzni ehhez. A csapat irányítása változatlan marad, és mindhárom partner teljes mértékben elkötelezett a Mercedes-Benz Forma–1-es sikere mellett.”

    Az ügylet jelentős értéknövekedést jelentene a Mercedes F1 számára, hiszen az Ineos 2022-ben 208 millió fontért vásárolta meg a maga részesedését, ami persze nem meglepő, hiszen az elmúlt években az F1-es csapatok piaci értéke a sportág globális népszerűség-növekedésével folyamatosan nőtt.

  • Teljes tévúton jár a Ferrari elnöke Hamilton és Leclerc kritizálásával – vélemény

    Teljes tévúton jár a Ferrari elnöke Hamilton és Leclerc kritizálásával – vélemény

    John Elkann, a Ferrari elnöke Lewis Hamiltont és Charles Leclerc-t is elővette a Brazil Nagydíj után. Nem igazán lehet értelmezni, hogy mire volt jó mindez, miközben a Ferrari F1-es csapatának idei küszködéséről a legkevésbé a két versenyző tehet.

    „Fontos, hogy a pilóták a vezetésre koncentráljanak, és kevesebbet beszéljenek” – jelentette ki John Elkann, a Ferrari elnöke Rómában, az Olasz Olimpiai Bizottság dísztermében, a Stellantis és a Milano–Cortina Alapítvány közötti megállapodás bemutatója során, majd a Corriere della Sera szerint azt is hozzátette: „A pilótáknak nem magukra, hanem a csapatra kell gondolniuk.”

    Ha a 2003-ban elhunyt legendás FIAT-vezér Gianni Agnelli unokája így próbálja motiválni Charles Leclerc-t és Lewis Hamiltont, akkor valaki szólhatna neki, hogy nem feltétlenül ez a legjobb módszer az ilyesmire, mert bár tény, hogy a Ferrari brazíliai kettős kiesése rosszabbkor nem is jöhetett volna a konstruktőri második helyért küzdő istállónak, hiszen nem elég, hogy a Mercedes, de még a lényegében egyautós csapatként funkcionáló Red Bull is megelőzte őket, azaz visszaestek a negyedik helyre, a maranellóiak idei küszködéséről legkevésbé a versenyzők tehetnek.

    Hamilton és Leclerc is üzent az őket kritizáló Ferrari-elnöknek?

    Ráadásul sem Leclerc, sem Hamilton nem nyilatkozott semmi kirívót vagy ártalmasat a Ferrari-márkára nézve, amitől még inkább meglepő volt ez a nyilvános feddés az elnök részéről, ha pedig csapaton belüli kritikákról van szó, arra pláne nem a nyilvánosságban kell reagálni. Mindezek tükrében minimum ironikus, hogy Elkann a csapategység fontosságát is hangsúlyozta, mint olyasmit, ami elengedheteltlenül szükséges ahhoz, hogy az utolsó három versenyen a Ferrari visszakapaszkodjon a konstruktőri második helyre. Hiszen mi sem tesz jobbat a csapategységnek, mint egy kis nyilvános kritizálás…

    Főleg akkor, amikor kéthetes szünet következik az F1-ben, azaz nem kezdődik négy nappal a brazíliai futam után egy csütörtöki sajtónap, amelyen egyéb témák sokasága (Norris és Piastri vb-harca; Verstappen esélyei; brazíliai felügyelői döntések és a többi) elterelheti a figyelmet Elkann szavairól – nem mintha Las Vegasban nem kérdeznék majd meg erről a versenyzőket és Frédéric Vasseur csapatfőnököt –, így az olasz és nemzetközi sajtó is szűk két héten át rágódhat azon, hogy vajon mi zajlik a maranellói falak között – merthogy valami zajlik, az eléggé valószínű.

    Vasseur ezzel együtt nyugodt lehet, legalábbis ami az ő helyét illeti, Elkann ugyanis külön kiemelte, hogy milyen jó munkát végez. Azért viszont az ő feje is főhet, hogy a főnöke homlokegyenest mást tett, mint amit ő szokott, hiszen a francia szakember folyamatosan megvédi Hamiltont és Leclerc-t, amikor kritizálják a csapatot, mondván az érzelmek beszélnek belőlük, de házon belül minden rendben van és mindenki egységes. Ezzel szemben – még ha a fő üzenettel egyet is érthet – Vasseur aligha repes az örömtől azt látva, hogy Elkann nyilvánosan támadta meg a két versenyzőt és kérdőjelezte meg a csapategységet.

    Nem lehet a pilótákra fogni

    Mivel Elkann többes számban beszélt, joggal feltételezhetjük, hogy az üzenet Charles Leclerc-nek és Lewis Hamiltonnak egyaránt szólt, az elnök ráadásul egyértelművé tette, hogy a csapat többi részével elégedett. „Egyfelől mondhatjuk, hogy ott vannak a szerelőink, akik megnyerik [a kerékcsere] világbajnoki címet a teljesítményükkel és mindazzal, amit a kiállások alatt csinálnak. Ha pedig megnézzük a mérnökeinket, kétségtelen, hogy az autó fejlődött. Majd ha megnézzük a többi dolgot, az nem üti még a mércét.”

    Miközben tehát Elkann kevesebb beszédet vár a versenyzőktől, egyértelművé tette, hogy jelentős szeletet tulajdonít nekik a Ferrari idei sikertelenségében. Ezzel szemben a valóság az, hogy a csapat az idén is számos operatív hibát vétett és rossz stratégiai döntést hozott, miközben technikai fronton egyértelműen messze elmaradt a várakozásoktól, hiszen olyan autóval állt elő, amelyet nem lehet az annak leginkább kedvező, nagyon szűk működési tartományban üzemeltetni, mert akkor kizárják a padlólemez túlzott kopása miatt.

    Hamilton
    Hamilton elmarad Leclerc-től, de a küszködése miatt az autó is nagy részben okolható | Fotó: Ferrari

    Charles Leclerc még így is hét dobogós helyezést szerzett már vele az idén, és Brazíliában könnyen meglehetett volna a nyolcadik, ha Kimi Antonelli Mercedese nem üti őt ki, míg Hamilton a kínai sprint pole-lal és sprintgyőzelemmel megmutatta, hogy amikor az ő szájíze szerint lehet beállítani az SF-25-öst, ő is képes vele kiemelkedő eredményre. Ettől még természetesen tény, hogy a hétszeres világbajnok a vártnál nehezebben alkamazkodik új csapatához és küszködik az autóval, de ebben a küszködésben megkérdőjelezhetetlen szerepe van a technikai hiányosságoknak. Azt pedig már csak halkan tesszük hozzá, hogy Elkann volt az, aki Hamiltont a Ferrarihoz hozta, nyilvánvalóan üzleti szempontok által vezérelt döntés következtében, innen nézve pedig már régen busásan megtérült a jelenléte.

    Az pedig, hogy a mérnökök fejlesztettek az SF-25-ösön, egy dolog, de mivel a Forma–1-ben minden csapat folyamatosan fejlődik, ez a kijelentés önmagában semmit nem igazol. A Ferrari a közvetlen riválisaihoz viszonyítva inkább visszafejlődött, hiszen hiába próbáltak bármilyen megoldással úrrá lenni a szezon eleje óta fennálló problémákon, ez nem jött össze, Leclerc és Hamilton pedig még most is azzal van elfoglalva, hogy miként vitorlázzon végig versenyeket a féktávokon, így megelőzve a padlólemez túlzott kopását.

    Arról nem is beszélve, hogy a Ferrari a Red Bull-lal és a Mercedesszel ellentétben tudatosan nem fejlesztett új első szárnyat a hajlékonyságra vonatkozó tesztek júniusi Spanyol Nagydíjon életbe lépő szigorítása után, mondván inkább 2026-ra csoportosítja át az erőforrásait. Ez a döntés szintén visszavetette az idei versenyképességüket, amiről megint csak nem Leclerc és Hamilton tehet.

    Így fogják elüldözni Leclerc-t?

    Elkann szavai kísértetiesen hasonlítanak arra, amikor Sebastian Vettel 2016-ban, mindössze második ferraris évében megkapta Maurizio Arrivabene csapatfőnöktől, hogy „maradjon a vezetésnél”, és ne próbálja meg egymaga jó irányba állítani a csapatot, miközben a németnek minden oka megvolt arra, hogy kifejezze elégedetlenségét és próbáljon hatni a szervezetre, hiszen egy biztató, három futamgyőzelmet hozó 2015-ös kezdés után 2016-ban a Ferrari egyetlen futamot sem nyert.

    Leclerc
    Leclerc aligha kritikát érdemel azok után, hogy milyen régóta kitart a Ferrari mellett | Fotó: Ferrari

    Ennél is jogosabb az, ha a maranellóiakkal hetedik éve versenyző, világbajnoki címre képes autóra azóta is hiába váró Leclerc fejezi ki a frusztrációját a folyamatos sikertelenség és egyhelyben toporgás miatt. Mindezt úgy, hogy az esetek többségében kiáll a csapat mellett; folyamatosan hangoztatja, hogy a Ferrarival akar nyerni; és igyekszik pozitívumot találni a legnagyobb blama közepette is, időnként azonban óhatatlanul is úrrá lesz rajta a frusztráció, amiért aligha lehet hibáztatni.

    És ha ezért cserébe nyilvánosan feddik meg, amiért túl sokat beszél, azzal aligha erősítik benne azt az érzést, hogy mindenáron tartson ki Maranellóban. Márpedig Leclerc elvesztése akárhonnan nézve érvágás lenne a Ferrarinak, a problémákat pedig nem oldaná meg. De ha 2026-ban sem kap győztes autót, és még a sikertelenséget is a nyakába varrják, abszolút érthető lenne, ha Leclerc komolyan fontolóra venné a váltást.

    Nem jó a WEC-párhuzam

    A versenyzők hibáztatása és az autó fejlődésének felemlegetése mellett Elkann azon kijelentése is sántít, miszerint a „WEC-győzelem bizonyítja, hogy csak egységben lehet nyerni.” A hosszú távú sportautó-világbajnokságban alkalmazott szabályrendszer ugyanis gyökeresen eltér a Forma–1-étől, hiszen míg utóbbiban a szabályok adta keretek között, a költségplafonon belül mindenki maga határozza meg, hogy mit fejleszt az autóján, addig a WEC-ben nincsenek szezon közbeni fejlesztések, helyette teljesítmény-kiegyenlítő rendszer (BoP) van érvényben, amivel az autók súlyát és teljesítményét módosítják bonyolult számításokkal.

    Ez a rendszer az idei évre megváltozott, mostanra pedig a szabályozó szerv is beismerte, hogy nem az előnyére, ezért jövőre újabb változások jönnek, a Ferrari pedig ebbből az ellentmondásos rendszerből profitálva lett egyszer csak verhetetlen az év elején és húzta be zsinórban a futamokat a Le Mans-i 24 órást is beleértve, majd esett vissza a teljesítménye az idény második felére a világbajnoki cím ellenére. Amennyiben az F1-ben is hasonló szisztéma működne, alighanem nyertek volna már futamot az idén, így azonban jó esély van rá, hogy 2021 után ismét nem fognak.

    Mindez nyilván meg lesz bocsátva, ha 2026-ban a Ferrari feltámad, de ha nem, akkor ilyen előzmények után nem lenne meglepő egy nagyobb belviszály Maranellóban.

  • Közeleg a döntés, ülés nélkül maradhat a több mint 100 F1-es futamnyi tapasztalattal bíró pilóta

    Közeleg a döntés, ülés nélkül maradhat a több mint 100 F1-es futamnyi tapasztalattal bíró pilóta

    Egyre inkább úgy tűnik, hogy az idei szezon végén búcsúzni kényszerül a Forma–1-től az ott éppen ötödik idényét taposó Yuki Tsunoda.

    Már csak három ülés kiadó a 2026-os F1-es szezonra, és mindhárom felett a Red Bull rendelkezik. Természetesen a Racing Bulls két, illetve a Max Verstappen melletti egy helyről van szó, amelyeket jelenleg Liam Lawson, Isack Hadjar és Yuki Tsunoda birtokol, Ted Kravitz, a Sky Sports riportere szerint azonban jövőre változni fog a helyzet.

    „Úgy véljük, afelé tartunk, hogy megtudjuk, kik alkotják a Racing Bulls felállását jövőre, és valószínűleg Yuki Tsunoda nem lesz köztük. Valószínűleg Liam Lawson lesz az egyik, és úgy véljük, hogy talán Arvid Lindbladnak jobbak az esélyei, mint egy hónappal ezelőtt. Meglátjuk, majd kiderül” – mondta Kravitz, aki szerint tehát a Red Bull F2-es juniorja lehet jövőre a Brazil Nagydíjon csapattársa előtt a 7. helyen célba érő Lawson párja.

    Ebben az esetben értelemszerűen Hadjart előléptetnék a Red Bullba, azaz Tsunodának nem maradna hely a bikásoknál és máshol sem, hiszen az összes többi ülés elkelt már. Az idén már az ötödik idényét taposó japán számára az IndyCar vagy a Formula E is opció lehet, de az sem kizárt, hogy a Honda-kötődés miatt – jövőre ők lesznek az egyetlen Honda-motoros csapat a mezőnyben – az Aston Martin tartalékpilótai állása vár rá.

  • Vettel visszatérne az F1-be, de van egy feltétele

    Vettel visszatérne az F1-be, de van egy feltétele

    Sebastian Vettel nem zárkózik el attól, hogy valamilyen szerepet vállaljon a Forma–1-ben, de csak a pénzért vagy a pozícióért nem tenne ilyet.

    A Brazil Nagydíj hétvégéjén ismét feltűnt az F1-es paddockban Sebastian Vettel. A négyszeres világbajnok azért érkezett az országba, hogy bejelentse új, F①REST néven futó környezetvédelmi kampányát, aminek népszerűsítéséhez természetesen a mezőny jelenlegi tagjaitól is segítséget kért. A pilóták tárt karokkal fogadták a 38 esztendős németet, aki természetesen a sajtó képviselőinek is rendelkezésére állt, és a kampány mellett lehetséges jövőbeli F1-es szerepvállalásáról is szót ejtett.

    „Amennyiben hasznosan eltöltött időt és kihívást jelent, és van benne emberi tényező, amit nagyon élvezek, akkor miért ne? – válaszolta arra a kérdésre, hogy láthajtuk-e még valamilyen szerepben az F1-ben. – De lennie kell célnak. Nem akarok csak azért itt lenni, hogy pénzt keressek, vagy pusztán csak azért, hogy itt legyek. Az nem én vagyok, és nem érződnek helyesnek.”

    Vettel már utolsó néhány aktív szezonjában is hangos szószólója volt különböző társadalmi ügyeknek, így a környezetvédelemnek is, amiért sokszor megkapta, hogy álszent, hiszen eközben a környezetet elsősorban az F1-es cirkusz utaztatásával nagy mértékben szennyező sportágban keresi a milliókat. Interlagosban elmondta, jó lenne, ha szeretett sportága utat tudna mutatni ezen a téren, és képes lenne a változás élére állva világos és követendő célokat mutatni másoknak.

    A négyszeres világbajnokkal kapcsolatban az utóbbi időben többször felvetődött, hogy akár ő lehet a 82 esztendős Helmut Marko utódja a Red Bull motorsport-tanácsadói pozíciójában. „Talán egy új szerep… Nem tudom – vonta meg a vállát Vettel erre a kérdésre, majd elmondta, hogy nem keresi aktívan a lehetőséget. – Nem kopogtatok az ajtókon és mondom, hogy »Foglalkoztatnátok, hogy ezt vagy azt csináljam?«.”

    Ami pedig egy esetleges versenyzői visszatérést illeti, a sisakját lassan három éve szögre akasztó német megbékélt azzal, hogy maga mögött hagyta életének ezt a szakaszát. „Nagyon kiváltságos helyzetben voltam azzal, hogy magam dönthettem el, mikor fejezem be. Én hoztam meg a döntést, és nem bánom. De remélhetőleg még egy ideig itt leszek.”

  • A még reménykedő Verstappen-drukkerek inkább ne nézzék meg, mit mondott Toto Wolff

    A még reménykedő Verstappen-drukkerek inkább ne nézzék meg, mit mondott Toto Wolff

    Noha az ő versenyzői nem vesznek részt a világbajnoki küzdelemben, Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke Max Verstappen, Lando Norris és Oscar Piastri kapcsán is elmondta a véleményét.

    Annak ellenére, hogy a bokszutcából rajtolva remek felzárkózással a dobogón végzett, Max Verstappen nem tudta megakadályozni, hogy Lando Norris tovább növelje előnyét a pontversenyben, a McLaren britje így már 49 ponttal vezet a holland előtt, miközben már csak 83 pont szerezhető az idei évben. Ebből is látszik, hogy Verstappenen már csak a csoda segíthet, nem véletlenül jelentette ki már az időmérőn elszenvedett Q1-es kiesést követően, hogy nincs többé esélye a világbajnoki címre.

    De nemcsak ő gondolja így, hanem Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke is, aki a Brazil Nagydíj után Verstappen esélyeiről beszélve közölte: „Az a hajó már elment.”

    És Norrisnak nemcsak Versappennel, hanem Oscar Piastrival szemben is tetemes, 24 pont az előnye, ami egy pont híján egy győzelemnyi fór. Az Autosport által idézett osztrák üzletember azonban figyelmeztetett, egy kieséssel ez még gyorsan elfogyhat. „Szerintem most már csak engedni kell, hogy [Norris és Piastri] versenyezzenek, de ne legyen kontakt. Lando előnye most nagyon-nagyon stabil. Persze ő sem engedheti meg magának, hogy kiessen egy futamon, mert akkor azonnal megfordulhat minden.”

    „Nézői szempontból nyilván mindenki azt szeretné, ha az utolsó versenyre fej-fej mellett érkeznének, azonos pontszámmal vagy hasonlóval, de [Norris] az elmúlt néhány futamon lenyűgözően szerepelt – jól kezelte a nyomást, és hozta a szükséges pontokat – mutatott rá Wolff, aki egyetértett Andrea Stellával, a McLaren csapatfőnökével abban, hogy nem fog elfajulni Norris és Piastri párharca. – Természetesen [érezhető a feszültség], de csapatfőnökként meg kell tartani az irányítást, és nem szabad hagyni, hogy külső tényezők befolyásoljanak. Úgy gondolom, nagyon jól kezelik a helyzetet – hagyják őket versenyezni. Nem látom esélyét annak, hogy összeütközzenek.”

    Válaszokat vár az FIA-tól a McLaren a Red Bull legutóbbi húzása miatt

    Miközben nyilván Norris az esélyes, Stella ügyesen kikerülte az erre vonatkozó kérdést, és nem akart állást foglalni.  „Én csak egyféleképpen tekintek az összetett állásra: mindig csak a következő versenyre koncentrálok, és arra, hogy a lehető legtöbb pontot szerezzük – mondta., –  Az, hogy ez most Lando bajnoksága vagy sem, teljesen elméleti kérdés. Arra kell összpontosítanunk, hogy önmagunkra figyeljünk, és olyan hétvégéket teljesítsünk, mint amilyet Lando itt Brazíliában vagy Mexikóban. Oscar esetében pedig gondoskodnunk kell arról, hogy minden lehetőséget kihasználjunk. Őszintén szólva, mindig csak az adott hétvége után fogjuk megnézni, hogy hol állunk a pontok tekintetében.”

  • Hamilton és Leclerc is üzent az őket kritizáló Ferrari-elnöknek?

    Hamilton és Leclerc is üzent az őket kritizáló Ferrari-elnöknek?

    A Ferrari mindkét pilótáját kritizálta a Ferrari elnöke, ami után Charles Leclerc és Lewis Hamilton is posztolt egyet.

    John Elkann, a Ferrari elnöke a minap némileg váratlanul kritizálta Charles Leclerc-t és Lewis Hamiltont, mondván „lényeges lenne, hogy a versenyzőink kevesebbet beszéljenek, és a vezetésre koncentráljanak.” Elkann emellett kiemelte az egységesség fontosságát és példaként hozta fel a hosszú távú sportautó-világbajnokságban (WEC) nyert idei világbajnoki címet, ami szerinte azt üzeni, hogy „ha a Ferrari egy csapatot alkot, mi győzünk.”

    Tény, hogy Brazíliában mindkét Ferrari kiesett, ám Charles Leclerc teljesen vétlen volt ebben, hiszen ő lett az áldozata Kimi Antonelli és Oscar Piastri ütközésének, Hamilton pedig szintén balszerencsés volt, amikor a rajtnál összeért Carlos Sainzcal, utána viszont saját hibájából ment neki Franco Colapintónak, amiért 5 másodperces büntetést kapott.

    A futamot a büntetés letöltése után feladó – a sérült autóval nem volt értelme tovább körözni – hétszeres világbajnok elmondta, egy ideje rémálomban él, és folyamatosan ott van benne a kettősség, hogy a Ferrarinál vezethet, de közben az eredmények nem jönnek. Majd hozzátette: „Ez nagyon megterhelő, de holnap újra felkelek, folytatom az edzést, folytatom a munkát a csapattal.”

    Az álom rémálomba csap át – valami eltört Hamiltonnál Interlagosban, és nem csak az autóján

    Ekkor azonban Elkann szavai még nem jelentek meg a sajtóban, így Hamilton sem reagálhatott rájuk. Hétfőn este a közösségi médiában kitett posztjában azonban mintha már a Ferrari elnökének is címezte volna a szavait. „Támogatom a csapatomat és saját magamat. Nem fogom feladni. Sem most, sem később, soha. Köszönöm, Brazília, mint mindig.”

    És nemcsak Hamilton, hanem Leclerc is a közösségi médiában szólalt meg. „Nagyon nehéz hétvégénk volt Sao Paulóban. Csalódáskeltő úgy hazatérni, hogy a csapat szinte pont nélkül zárt (a sprinten szereztek 6 pontot – a szerk.) a szezon kritikus szakaszában, a konstruktőri bajnokság második helyéért harcolva. Mostantól nehéz dolgunk lesz, és világos, hogy csak az egységesség segíthet megfordítani a helyzetet az utolsó három versenyen. Mint mindig, most is mindent bele fogunk adni.”

    Leclerc tehát Elkann szavait visszhangozva az egységesség fontosságára hívta fel a figyelmet, míg Hamilton is pozitív üzenetet igyekezett átadni azzal, hogy nem fogja feladni. Az persze már más kérdés, hogy belül hogyan csapódik le a két pilótánál egy ilyen nyilvános kritika.