Címke: kiemelt

  • A McLaren hiába sejti, hogyan javulhat, ezért retteg Verstappentől?

    A McLaren hiába sejti, hogyan javulhat, ezért retteg Verstappentől?

    A McLaren főnöke szerint a csapatnak van elképzelése arról, hogyan kerüljék el a tavalyi vegasi problémák megismétlődését. Max Verstappen számára ugyanakkor jelentős előnyt jelenthet a friss motor itt és az utána következő két pályán is.

    Lando Norris sem nyugodtan várja a versenyt Las Vegasban, ahol az eddigi két alkalommal időmérőn és futamon is a 6. hely volt a McLaren legjobb eredménye. Ezt főleg gumikezelési problémák okozták, de Andrea Stella rámutatott, hogy ennél komplexebb volt a probléma, így az sem hozhat automatikus megoldást, hogy a Pirelli az idei szezonra átalakította az abroncsokat.

    „Aerodinamikai gondjaink is voltak, amikor a hátsó szárnyon csökkentettük a terhelést. Sokat romlott ilyenkor a hatékonyságunk – idézte a The Race a McLaren csapatfőnökét. Las Vegasban sok a padlógázos rész, ezért nem szívesen állítják meredekre az autó hátsó szárnyát a csapatok. – Emellett a beállításokkal is problémák jelentkeztek, amikor ellensúlyozni akartuk a gumik szemcsésedését és az alulkormányzottságot.”

    „Tudjuk, milyen irányba kell elindulnunk, de csak Vegasban derül ki, ezzel elég versenyképesek leszünk-e. Tettünk intézkedéseket a tavaly látottak hatására, mert akkor egyértelműen nem volt kielégítő a teljesítményünk.”

    Verstappen miatt ismét szabályt módosítanak

    Ráadásul hiába rendezik idén este korábban a versenyt, az előrejelzés alacsonyabb hőmérsékletet vár, mint tavaly, amikor 17-18 °C-is időben rendezték.

    A McLaren válaszokat vár az FIA-tól a Red Bull brazíliai motorcseréivel kapcsolatban, és a kötekedésük az aggodalmukból eredhet: emlékezhetünk, hogy 2021-ben Lewis Hamilton mennyire Verstappen fölé emelkedett a hajrában a friss lóerőkkel. Igaz, akkor biztos volt, hogy Hamilton megszerzi a bajnoki címet, ha az összes hátralevő futamot megnyeri, míg Verstappennek ez sem jelent garanciát idén.

    Mint említettük, Las Vegasban sokat számít a motorerő, és ez nem feltétlenül a végsebességben mutatkozik meg: a Red Bull így például meredekebb hátsó szárnyat is választhat a kanyarokhoz.

  • Cenzúráról mesélt a nagy F1-es show műsorvezetője

    Cenzúráról mesélt a nagy F1-es show műsorvezetője

    Jack Whitehall humorista volt az F1-es csapatok idei év eleji közös festésbemutatójának a műsorvezetője, és megosztott néhány részletet arról, hogyan szabályozták be őt.

    Ez volt az első ilyen produkció az F1 történetében, nagy felhajtást is kapott, s mint kiderült, kínosan ügyeltek a politikai korrektségre is a szervezők. „Nagyon szigorúan felügyelték a szövegem az F1 bemutatóján. Mindenre kitértek, és mondták, hogy nem viccelődhetek Bernie Ecclestone-nal, nem beszélhetek Flavio Briatoréról, minden ilyesmit kiszedtek a beszédből” – árulta el Whitehall a Chris Moyles Show podcast adásában, egy konkrét példát is megemlítve.

    „Lett volna egy poénom George Russell-lel, de nem engedték elsütni. Én viszont úgy voltam vele, hogy nincs baj vele, ő szórakoztatónak fogja találni. Kerülőutat kerestem, és azt mondták, engedélyt kell kérnem tőle.”

    „Szóltam George-nak, hogy a show-n majd elsütök egy viccet rólad, és engedélyt kérek tőled ehhez. Megmutattam neki, és azt felelte, teljesen rendben van. Neki van humorérzéke, csak a szervezők rettegtek.”

    Ez a bizonyos poén 7:10-től látható a bemutatóról készült felvételen, és mi nem látunk benne semmi olyat, ami az F1 részéről indokolta volna a túlzott óvatosságot és a sértés veszélyének mérséklését: Whitehall egyszerűen egy TikTok-os figurához hasonlította a Mercedes versenyzőjét, aki látszólag jót derült ezen.

  • Antonelli: Kellett a seggbe rúgás apámtól és Wolfftól

    Antonelli: Kellett a seggbe rúgás apámtól és Wolfftól

    Jól dokumentált Kimi Antonelli szenvedése a szezon középső, európai részében, és az olasz szerint szüksége volt erre a fajta figyelmeztetésre, hogy összerántsa magát.

    A jó debütálása után Antonelli gödörbe került: a Mercedes új (azóta kukázott) felfüggesztése nem tetszett neki, egyre többet hibázott, és elismerte, hogy a média jelentette nyomás kezelésében, illetve az energiaszintje fenntartásában sem volt jó. Ez ahhoz vezetett, hogy néhányan megkérdőjelezték, szerződést fog-e hosszabbítani vele a csapat 2026-ra, különösen a monzai mélypontnál, amikor Toto Wolff először adott hangot elégedetlenségének a média felé is.

    A fiatal versenyző tulajdonképp hálás a csapatfőnökének és az apjának az erélyes fellépésért. „A monzai verseny után mindketten seggbe rúgtak. Fájtak a szóbeli megnyilvánulásaik és meglátásaik, de szükségem volt rájuk, hogy újra összeszedjem magam” – ismerte el a Blicknek.

    „Ismét a fontos dolgokra kellett koncentrálnom, hogy megint korábbi jó formámat nyújtsam. Egyedül nem jöttem volna ki a slamasztikából, és segítettek a mérnökökkel folytatott, órákon át tartó megbeszélések is.”

    Antonelli az utolsó európai versenyt követően ismét eredményesebb lett, legutóbb, Brazíliában pedig 2. lett, ami új magasságot jelentett számára. A sajtótájékoztatón megkérdezték Max Verstappentől, mit tanácsolna neki, aki azt felelte, higgyen magában, az újoncok gyakran élnek át érzelmi hullámvasutat, és az elkövetett hibák részei a tanulási folyamatnak. „Muszáj hibákat elkövetni, hogy jobb versenyzővé váljunk, még a Forma–1-ben is.”

    Wolff szerint pilótája küszködésében szerepet játszott a felé támasztott elvárások túl magas szintje is.

  • 16 év után megszakad egy fontos sorozat az F1 életében

    16 év után megszakad egy fontos sorozat az F1 életében

    Váratlan bejelentést tett a Codemasters, a Forma–1 hivatalos videojátékának alkotója.

    Ugyanis a 2026-os év lesz hosszú idő után az első, amelyben a cég nem ad ki új F1-es játékot, nem lesz F1 26. Ezzel egy 16 éves sorozat ér véget, hiszen a 2009-es első kiadás óta egyetlen év sem volt még, amikor a játék rajongói ne vásárolhatták volna meg a legújabb verziót, amely a friss csapatfelállások, pályák és szabályok mellett rendre újabb és újabb funkciókat kapott.

    Ez azonban nem az F1 és a Codemasters együttműködésének végét jelenti (noha a legutóbbi megállapodásuk éppen 2025 végéig szólt, kétéves hosszabbítási opcióval): a cég bejelentette, hogy 2026-ban egy az F1 25-höz vásárolható frissítéssel kaphatják meg az aktuális újításokat, az új szabályok szerint épülő autókat a játék kedvelői, egy év kihagyás után pedig 2027-ben teljesen új élményt nyújtva érkezik majd az új kiadás, az F1 27.

    Kissé különös persze, hogy éppen a szabályok szempontjából rengeteg újítást tartogató 2026-os szezonnál döntöttek úgy a fejlesztők, hogy szüneteltetik a játék kiadását, másrészt viszont az is igaz, hogy ahogyan a sport szereplői sem tudják még igazán, hogyan is alakul át a versenyzés az új érában, úgy a Codemasters fejlesztőinek is kicsit vakon kellene dolgozniuk az „új világ” realisztikus megformálásán.

    És mint a The Race elemzése rámutat, elkerülhetetlen volt már egy ilyen szünet. A játékiparon belül a sportjátékok külön kasztot képviselnek, hiszen mivel a valós bajnokságokat igyekeznek követni és leképezni, abban a kényszerhelyzetben vannak, hogy minden szezonra a játék újabb kiadásával álljanak elő – ám a játékok fejlesztései ma már nem haladnak akkora ütemben, mint akár egy évtizeddel ezelőtt, nehéz már még és még valósághűbbé tenni a virtuális világot, csak apróbb javítások végezhetők, és gyakran már csak olyan funkciókkal bővíthető a játékélmény, amelyekre a vásárlóknak nem igazán van szükségük.

    Egyre nehezebbé vált évről évre újként eladni ugyanazt az élményt, ráadásul mivel folyamatosan a játék aktualizált kiadásának fejlesztése vonja el az erőforrásokat, a tényleges megújulásra sem jut elég idő. Ez az egyéves kihagyás talán megágyazhat annak, hogy az F1 27 „más kinézettel, érzéssel és játékélménnyel” robbantson, mint az elődei, ahogy azt a Codemasters a közleményében ígéri.

  • Pérez úgy érzi, nem is történhetett volna vele annál jobb, mint hogy kirúgja a Red Bull

    Pérez úgy érzi, nem is történhetett volna vele annál jobb, mint hogy kirúgja a Red Bull

    Amíg el nem veszítette az F1-es állását a tavalyi szezon végén, elmondása szerint Sergio Pérez fel sem fogta, mekkora szüksége van már egy kis pihenőre. A Cadillackel való jövő évi visszatérésével egyik célja, hogy a Red Bulltól való menesztésével ellentétben boldogan hagyja majd maga mögött a sportot egy napon.

    A mexikói versenyzőt gyenge teljesítménye miatt menesztette a tavalyi év végén a Red Bull. Ezt még azzal együtt is megtérülőnek érezte a csapat, hogy meglévő szerződése miatt jelentős összeget is ki kellett fizetnie emellé Péreznek. Ráadásul a pilóta utódjai, Liam Lawson és Yuki Tsunoda még annál is nagyobb lemaradásban versenyeztek idén Max Verstappenhez képest, mint tavaly Pérez tette, így utólagosan végiggondolva kevésbé érte meg a váltás a csapat számára.

    Pérez azonban, miután átesett a kezdeti csalódottságon, az idei év elején már megkönnyebbülésnek, a feltöltődés esélyének tekintette, hogy nem nehezedik rá többé a Red Bull által jelentett nyomás.

    „Akkor még nem éreztem, de szükségem volt egy kis szünetre – mondta Pérez az F1.com-nak adott interjúban. – Amikor benne vagyunk a körforgásban, lefoglal minket, hogy folyamatosan a következő versenyen, a következő éven, a következő szerződésen gondolkodunk. Mintha már automatikusan működne az egész. De amikor a partvonalra kényszerülünk, ahogy az velem is történt, sok minden új megvilágításba kerül, és egészen máshogy tekintünk a sportra.”

    „Már kezdtem egy kicsit motiválatlan lenni, pedig nem hagyhatom, hogy ez történjen, hiszen mindent ez a sport adott számomra. Azon a napon, amikor végleg távozok, a sport iránti tisztelettel, az arcomon pedig hatalmas mosollyal akarom ezt megtenni.”

    Pérez meglepte a Cadillacet, de a szurkolóknak csalódást okozott

    Pérez 2011-ben debütált az F1-ben, és az első szezonjában történt monacói balesetét követő rövid kihagyást, valamint egy 2020-as betegségét leszámítva minden futamon részt vett a következő 14 év során, miközben összesen hat versenyt nyert. Jövőre 36 évesen tér vissza egy másik tapasztalt és többszörös futamgyőztes pilóta, Valtteri Bottas csapattársaként.

    „Így visszatekintve álomszerű forgatókönyvnek tűnik, hogy kihagyhattam egy évet és felfrissülhettem. A Forma–1-ben eltöltött 15 év után ismét energiával telve térhetek vissza egy utolsó szakaszra” – tette hozzá.

    Pérez a múlt héten már vissza is ült egy F1-es autóba, Imolában a feketére festett 2023-as Ferrarit vezethette a Cadillac felkészülésének jegyében, akik az olaszoktól vásárolják majd a motort az első években.

    „Teljesen frissnek érzem magam ahhoz, hogy visszarázódjak, hogy segítsem a csapatot, hogy dolgozzak a szimulátorban. Új csapat vagyunk, szóval tulajdonképpen mindent a nulláról kell kezdenünk” – fogalmazott Pérez.

    „Nem is igazán az számít, hogy hogyan kezdünk. Sokkal fontosabb ennél, hogy milyen gyorsan leszünk képesek fejlődni. Azt hiszem, sokakat meg fogunk lepni. A célunk pedig az, hogy már az első naptól kezdve hatást gyakoroljunk a Forma–1-re. A fő, utolsó projektemként tekintek erre, és azon fogok dolgozni, hogy sikeres legyen a visszatérés.”

  • Az Audi már 2028-ra fejleszt, miután a Ferrari felhúzta előtte a Kínai Nagy Falat

    Az Audi már 2028-ra fejleszt, miután a Ferrari felhúzta előtte a Kínai Nagy Falat

    A következő F1-es szezon új gyártója úgy érzi, hasznosabban tudja felhasználni a fejlesztési kapacitásait, ha már most leállítja a jövő évi motoron való munkát, és hosszabb távban gondolkodik.

    Az Audi új csapatként és motorgyártóként csatlakozik 2026-tól az F1-es mezőnyhöz. Csapatként jobb helyzetből indul, mint a másik újonc Cadillac, hiszen nekik nem az alapokról kell felépíteniük egy teljes struktúrát, hanem a Sauber évtizedek óta működő gyárát és tapasztalt személyzetét veszik át. Motorgyártóként viszont nehezebb a dolguk, mint az ebben a tekintetben szintén újonc Red Bullnak, akik saját motorrészlegükön az utóbbi években már együtt dolgozhattak a Hondával.

    Az Audi technológiai főigazgatója, Stefan Dreyer most azt mondja, motorfejlesztés terén nekik igencsak meg van kötve a kezük azáltal, hogy a jövő januári első tesztekig semmiféle valós adatot nem szerezhetnek az erőforrásuk hatékonyságáról, és csak a szimulációs eredményekre hagyatkozhatnak.

    „A 2026-os hajtáslánc fejlesztése befejeződött, már 2027-re és 2028-ra koncentrálunk. Persze az alkotóelemek fejlesztése igazából sohasem áll le a Forma–1-ben, de mivel nagyon korlátozott mennyiségű értékes adat áll rendelkezésünkre a Sauber és a Ferrari jelenlegi együttműködéséről, már az első évünk utánra tervezünk” – mondta Dreyer, akit a The Drive idéz.

    A szakember aláhúzta, hogy noha az Audi már teljes egészében felvásárolta a Sauber istállóját, a csapat pedig idén még Ferrari-motorokat használ, a maranellóiak gondosan ügyelnek arra, hogy a saját technikájuk, intellektuális tulajdonuk egyetlen részlete se kerülhessen a rivális német gyártó birtokába. Dreyer ezt azzal a hasonlattal írta le, miszerint a Ferrari „Kínai Nagy Falat” épített fel kettőjük közé, így a motorokkal kapcsolatos adatok még az előző évekből sem érhetőek el az Audi számára.

    Dreyer továbbá hozzátette, 2026-tal kapcsolatban most már leginkább a tartalékalkatrészek gyártásán van náluk a hangsúly.

  • Váratlan döntés: a Red Bull útjára lép és két csapatot indít a német gyártó

    Váratlan döntés: a Red Bull útjára lép és két csapatot indít a német gyártó

    Forradalmi lépésre szánta el magát a Porsche motorsportprogramja, amely átcsoportosítja erőforrásait a Hosszútávú-világbajnokságból való kiszállást követően.

    Októberben, szintén váratlanul jelentette be a Porsche, hogy az idei szezon végeztével beszűnteti gyári programját a WEC hypercar-kategóriájában, ahol a Penske-vel közösen irányították a csapatot.

    A német sportautómárka vezetői már akkor is a Formula E autóiparban betöltött fontos szerepét hangsúlyozták, most pedig egy hónap elteltével nyilvánosságra is hozták, hogy hol fogják felhasználni a WEC-ből való kiszállással felszabadult erőforrásokat: egyedülálló és eddig példátlan módon két csapatot fognak indítani az elektromos bajnokságban!

    Az elköteleződés nem a most decemberben rajtoló, hanem a rákövetkező, 2026-27-es szezontól kezdődő szezonra szól, amikor a Gen4-es autókkal új korszakba lép a sorozat. A Porsche még nem sok részletet árult el új csapatáról, de azt már igen, hogy junioristállóként tekintenek majd rá, amely versenyzők és szakemberek képzésének terepe lesz, miközben világbajnoki porondon szerepelhetnek. A Porsche „nagycsapatának” két autója és a „juniorcsapat” két autója így várhatóan nagyon hasonló konstrukcióban fog működni, mint ahogy a Forma–1-ben azt már 2006 óta láthatjuk a Red Bull, és az azóta idén már a negyedik különböző néven futó kiscsapata között.

    Tényleg újra fel kell találni az autósportot, amire ez a versenygép készül?

    Bár az FE-ben eddig még nem volt rá példa, hogy egy istállónak négy autója legyen (ami az F1-ben azért időről időre felveti a jogosulatlan előnyszerzés gyanúja miatti aggodalmakat) azért a elektromos szériában a csapatok közötti együttműködés alaphelyzetben is szorosabb, már csak amiatt is, mert ügyfélcsapatok jelenleg is működnek. A gyári támogatással nem rendelkező istállók tulajdonképpen készen kapják a technikát, hiszen az egyenautókat az Spark szállítja, a hajtásláncot pedig megkapják hozzá a partnerüktől.

    Jelenleg is hat Porsche található a mezőnyben, hiszen a németek az Andrettit és a Cupra Kirót is ellátják technikával. Fontos részlet, hogy ez a szám az új felállás mellett sem fog változni, vagyis a 2026 végén kezdődő 13. szezonban a Porsche a saját két istállója mellett már csak egy ügyfélcsapatot fog fenntartani – hogy ki lesz az, arról még nem kommunikáltak.

    A Porsche gyári csapatának jelenleg Pascal Wehrlein és Nico Müller a pilótái – arról, hogy kik vezethetnek majd a második csapatnál egy év múlva, egyelőre csak találgatni lehet, de talán érdemes szétnézni a márka versenyzőképző programban, amelynek egyik legkiválóbb tagja a DTM friss bajnoka, a török Ayhancan Guven, a juniorok közül pedig említést érdemel a mindössze 16 éves Elia Weiss, aki nemrég már tesztelhette is a csapat autóját.

    A McLaren kiszállása miatt az idén december 6-án, Sao Paulóban kezdődő szezonban már csak 10 istálló lesz a mezőnyben, ám a The Race értesülései szerint egy évvel később ez a szám szinte biztosan vissza fog kúszni 12-re, mivel valószínűsíthető, hogy az Opel is beszáll a sorozatba.

    Az Opel a Stellantis-csoport tagja, akiknek így akár már három érdekeltségük is lehet, hiszen a DS Penske és a Maseratiról Citroenné átalakult csapat szintén az ő brandjükbe tartozik – de a névbeli különbség mellett ők nagyobb önállósággal, különálló stróktúrával is rendelkeznek, mintha csak azonos fedél alól kikerülő négy autóról beszélnénk.

  • Újra jöhet az ájulásveszély? Amikor már azt hittük, minden rendben, visszatért a 2023-as szabály

    Újra jöhet az ájulásveszély? Amikor már azt hittük, minden rendben, visszatért a 2023-as szabály

    Tavaly már úgy tűnt, megoldódott a 2023-ban még vészforgatókönyvet megkövetelő gumihelyzet a Katari Nagydíjon, ám a Pirelli most ismét szigorú korlátozásokat vezetett be a szezon utolsó előtti futamára.

    A két évvel ezelőtti Katari Nagydíjat joggal nevezhetjük a modern idők egyik legkimerítőbbjének. Miután az edzések során kiderült, hogy a pálya egyes kerékvetői sérülést okoznak a gumik oldalfalán, a Pirelli javaslatára biztonsági okokból az FIA 18 körben maximalizálta minden gumiszett használhatóságát, ami azt jelentette, hogy az 57 körös futam teljesítéséhez mindenkinek legalább háromszor kereket kellett cserélnie.

    Emiatt viszont a gumik teljesítményét a versenyzők a határokig feszegethették, ami szokatlan jelenség napjainkban, a határon való autózás a katari hőséggel párosulva pedig azt eredményezte, hogy sok versenyző a teljes fizikális kimerültség jeleit mutatta a futam végére, egyesek az autóból is alig tudtak kiszállni vagy orvosi ellátásra szorultak.

    A 2024-es versenyre módosították a kerékvetőket, így hasonló óvintézkedésekre, korlátozásokra már nem volt szükség – a futamot egy kerékcserével teljesítette a többség, és nem jelentkeztek látható gumiproblémák. Úgy tűnt, hogy a helyzet megoldódott, ám a Pirelli két héttel az idei katari versenyhétvége előtt bejelentette, hogy a 2024-es gumik utólagos kivizsgálása során ismét vészjósló jeleket találtak, emiatt pedig ebben az évben visszatér a gumihasználatra vonatkozó korlátozás.

    „Több gumi, különösen a bal elsők, elérték az elhasználódás maximális mértékét. A körülmények, párosulva a magas oldalirányú terheléssel, megnövelik a gumik strukturális fáradását” – áll a Pirelli közleményében.

    Ezúttal nem lesz annyira szigorú a megkötés, mint 2023-ban: az akkori 18 helyett most maximálisan 25 kör megtétele lesz engedélyezett minden egyes gumiszettel, ami legalább két kerékcserét tesz kötelezővé.

    Így ez lesz idén már a második verseny, amelyen a szabályok legalább két kerékcsere elvégzését követelik meg minden autó számára: a Monacói Nagydíjon nem a gumikkal volt gond, ott a futam izgalmainak fokozását célozta ez az intézkedés, de mérsékelt sikerrel járt. Nem csoda, hogy az F1 döntéshozói egyelőre ódzkodnak is annak az előterjesztésnek az elfogadásától, hogy a jövő évre minden versenyen kötelezővé tegyék a legalább két kerékcserét.

  • A McLaren nagyfőnöke erkölcsi iránytűvel beszélt Horner arroganciájáról

    A McLaren nagyfőnöke erkölcsi iránytűvel beszélt Horner arroganciájáról

    A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown szerint Christian Hornert megváltoztatta a hírnév, és az ő viselkedésére másképp kell tekinteni, mint saját egoizmusára.

    A Forma–1-ben csapatvezetői szinten nem jámbor bárányokat találunk, és noha előfordul, hogy közülük néhányan jó kapcsolatot ápolnak egymással, alapvetően sok áskálódás, fagyos viszony jellemző rájuk. Ez volt megfigyelhető Zak Brown és a Red Bulltól júliusban kirúgott Horner esetében – a két csapatvezető alapvetően 2024 közepe óta feszült egymásnak egyre jobban, mert a McLaren akkor taszította le az erősorrend éléről a Red Bullt.

    A McLaren vezérigazgatója most bíráló megjegyzéseket tett Hornerre. „Több mint 30 éve ismerem Christian, korábban jól kijöttünk. Elképesztő eredményeket ért el, le a kalappal előtte, de megváltozott – jelentette ki a Telegraphnak. – Azt hiszem, a Drive to Survive által hozott hírnév, a pénz, a csillogás túl sok volt neki.”

    „Amikor versenyző voltam, akadtak kemény riválisok, akik két kerékre leszorítottak az útról. Ez rendben van. Az viszont már nem, hogy négy kerékkel leszorítanak, és Christian ilyen típus – mondta. – Megvádolta a csapatunkat, és nem gondolom, hogy hitt a vádak alapjában. Pusztán meg akart zavarni bennünket. Mindenki tudja ebben a sportban, az egésznek semmi köze sem volt a műszaki dolgokhoz, a szabályossághoz.”

    Még Piastri bajnok honfitársa is „baromságnak” gondolja a fotelszakértők gyanúját a McLarenről

    Utóbbi mondatával azokra a technikai vizsgálatok kezdeményezésére utalt, amelyekkel a Red Bull próbálta bemártani a McLarent az FIA-nál, azt remélve, hátha találnak valami illegális megoldást a riválisuk autóján. Ez persze része a Forma–1-nek, mindig jelen volt a sportban.

    Zak Brown szintén szokott nem épp szimpatikus megnyilvánulásokkal jelentkezni, de ő alapvető különbséget lát saját, illetve Horner személyiségjegyei között. „Hatalmas az egóm, ne értsenek félre. Az egoizmus jó, az arrogancia szörnyű. Az ego nálam a büszkeséget testesíti meg, és én megvédem a vállalatomat, a csapatom teljesítményét. Az arrogancia azonban hibákhoz vezet” – mondta.

    Ne zárjuk ki, hogy a két keménykezű vezető összecsap még az F1-ben, hiszen gyakran pusmognak Horner visszatéréséről – többen a Ferrarival boronálják össze, például Bernie Ecclestone is.

  • A Forma–1 beköltözik az egyik népszerű videójátékba

    A Forma–1 beköltözik az egyik népszerű videójátékba

    Együttműködést jelentett be a Forma–1 és Fortnite.

    A világ egyik legnépszerűbb videójátékába „F1 Cosmetic Team Set” néven kerülnek be november 20-tól a karakterek, akik a tíz csapat egy-egy tagját szimbolizálják.

    A Fortnite az elmúlt években több megállapodást kötött más franchise-okkal, például az NFL csapataival, a Marvellel, de megtalálhatók benne már Batmant vagy John Wick-et idéző karakterek is.