Címke: kiemelt

  • Olasz csapat olasz pályán szerdán bejáratja 2025-ös autóját, de nem a Ferrari – mi az?

    Olasz csapat olasz pályán szerdán bejáratja 2025-ös autóját, de nem a Ferrari – mi az?

    A Ferrari fioranói tesztje mellett a Racing Bulls is a közös londoni bemutatót követő napot választotta arra, hogy először pályára vigye új F1-es autóját. Itt vannak az első felvételek Yuki Tsunoda száguldásával az új külsőt kapott modellben.

    A Racing Bulls is azon csapatok közé tartozott, amelyek a festés tavalyi autón történő helyszíni prezentálásával egyidőben nem tették közzé digitális formában az idei modelljükről készült képeket, így ez az első alkalom, hogy nyilvánosan lencsevégre kapták a faenzai istálló autóját. A csapat a bázisától mindössze 10 kilométerre lévő imolai pályára fuvarozta el a VCARB 02 nevű modellt, hogy Tsunoda és újonc csapattársa, a francia Isack Hadjar beletegyék az első kilométereket egy filmforgatási nap keretein belül, amely során összesen 200 kilométert tehetnek meg a Pirelli demonstrációs gumijain.

    Persze amikor ugyanazon a napon Fioranóban Lewis Hamilton először vezeti a 2025-ös Ferrarit, akkor egy másik olasz csapat hasonló akciója csakis másodlagos lehet, de így is akadtak a helyszínre látogató fotósok és rajongók, akik lencsevégre kapták a tavalyhoz képest jelentős fehérítésen átesett borítású autót.

    És a csapat sem titkolózott sokáig, maguk is közzétettek egy videót a garázsból való első kihajtás pillanatáról, majd még több felvétellel jelentkeztek.

    A környezettudatos Hamilton beült az új Ferrariba, rögtön ki is vágtak miatta egy fát

  • A környezettudatos Hamilton beült az új Ferrariba, rögtön ki is vágtak miatta egy fát

    A környezettudatos Hamilton beült az új Ferrariba, rögtön ki is vágtak miatta egy fát

    A Ferrari új versenyzője, Lewis Hamilton aligha lenne elragadtatva, ha megtudná, mire vetemedett az egyik rajongó annak érdekében, hogy zavartalanul figyelhesse, amint megteszi első köreit az SF-25 volánjánál.

    Miután délelőtt Charles Leclerc járatta be elsőként a Ferrari 2025-ös Forma-1-es modelljét a fioranói pályán, délután Hamiltonon volt a sor, hogy szintén megszerezze első tapasztalatait idei versenyautójáról. A brit és a monacói versenyző 200 kilométeres távon osztozhattak, ennyi engedélyezett ugyanis egy ilyen filmforgatási napként elkönyvelt esemény során.

    Amint Hamilton kihajtott a garázsból, hasonló éljenzés fogadta az 1-es kanyar domboldalán összegyűlt szép számú rajongó részéről, mint korábban Leclerc-t.

    Az Instagramon sanbrembo profillal a nap történéseiről posztoló egyik rajongó azonban egy nem túl szép pillanatot is megörökített kamerájával: a délután folyamán valaki ugyanis lefűrészelt egy vékony törzsű fát, amely zavarta a kilátást a nézők és a pálya között. A régóta ökotudatos életmódot élő, és azt hirdető hétszeres világbajnokban biztosan nem keltene jó benyomást ez a környezetrombolás a tifosi részéről.

    Pedig ha valaki a pálya egy másik pontjára ment, ott ilyen közeli videót is lehetett készíteni Hamiltonról az új autójában, bezavaró vegetáció nélkül:

    Itt pedig videón a nézőtömeg:

    Hamilton: Charles és én biztosan belekeveredünk majd pár zűrbe

  • Leclerc előbb ellesné Hamilton trükkjeit, majd legyőzné őt a vb-címért

    Leclerc előbb ellesné Hamilton trükkjeit, majd legyőzné őt a vb-címért

    Charles Leclerc a Ferrari versenyzőjeként több szezonnak is bajnoki reményekkel vághatott már neki, de annyira magabiztos még sohasem lehetett, mint az erős tavalyi szezonzárást követően most, 2025 előtt. Ráadásul nem veszélyt, hanem fejlődési lehetőséget lát abban, hogy Lewis Hamilton érkezett mellé csapattársként.

    A monacói már a hetedik szezonját kezdi meg a Ferrari versenyzőjeként, az eddigi hat éve pedig nagyrészt a beteljesületlen vágyakról szólt. Talán kevésnek tűnik, hogy ez idő alatt csak három szezonban nyert futamot, összesen nyolcat, és 2022 első harmadát leszámítva egy pillanatig sem tűnt esélyesnek az egyéni bajnoki címre – köszönhetően elsősorban annak, hogy előbb a Mercedes, majd a Red Bull emelkedett ki a mezőnyből.

    Tavaly azonban őrségváltás jelei mutatkoztak, hiszen bár az egyéni trófeával elsétált Max Verstappen, a konstruktőriért a két legnagyobb múltú csapat harcolt a végjátékban, és a Ferrari csak 14 ponttal maradt alul a McLarennel szemben. Ilyen karnyújtásnyi közelségben már több mint egy évtizede nem járt a Ferrari világbajnoki címhez, így nem csoda, hogy Leclerc most minden korábbinál határozottabban nyilvánítja ki, mik a céljai az előttünk álló szezonra.

    „Azok után, hogy tavaly csak egy kicsivel csúsztunk le a konstruktőri címről, számomra már csak egy cél van. Méghozzá az, hogy persze nyerjük meg a konstruktőri bajnokságot a Ferrarinak, illetve hogy megnyerjem az egyéni bajnokságot is, ami olyan álmom, amit gyerekkorom óta szeretnék elérni. Szóval a két cím megszerzése az idei cél” – deklarálta.

    Hamilton: Charles és én biztosan belekeveredünk majd pár zűrbe

    Hamilton lesz Leclerc harmadik teljes szezonos csapattársa a Ferrarinál, a monacói pedig korábban Sebastian Vettel és Carlos Sainz ellen is jobb eredményességi mutatókat szállított, a pontversenyben csak 2021-ben a spanyollal szemben maradt alul 5,5 egységgel. A csapattal még ismerkedő brit ugyan nem fogalmazott meg bajnoki célokat, de Leclerc tudja, hogy nem veheti félvállról a 105-szörös futamgyőztes jelentette kihívást. Ahhoz a kérdéshez pedig, hogy meglepte-e Hamiltonban valami az első néhány hétnyi közös munka után, némi megjegyzést mellékelt.

    „Rendkívül jól kijövünk egymással, és már mostanáig is elég sok időt töltöttünk együtt Maranellóban. Szerintem nem a legjobb szó az, hogy meglepett, mert amikor az F1 történetének valaha volt legsikeresebb versenyzője érkezik a csapathoz, akkor számíthatunk arra, hogy sok mindent rendkívül jól csinál, ezzel is igazolva a karrierje során elért eredményeket. Természetesen sok mindent tanulhatok tőle, és érdekes látni, hogyan dolgozik a színfalak mögött. Próbálok tehát ellesni tőle mindent, amit csak lehet, és már várom, hogy hamarosan együtt versenyezzünk vele a Ferrariért, majd pedig remélhetőleg meg is nyerjük a bajnoki címet közösen” – fogalmazott Leclerc, aki mivel az egyéni titulust tűzte ki maga elé célként, Hamiltont értelemszerűen legfeljebb csak a második helyen látná a tabellán.

    A pályán is debütált a Ferrari idei F1-es autója (videók, fotók)

  • Hamilton: Charles és én biztosan belekeveredünk majd pár zűrbe

    Hamilton: Charles és én biztosan belekeveredünk majd pár zűrbe

    Hosszú interjút adott a Ferrari autóbemutatójának apropóján a csapat új versenyzője, Lewis Hamilton, aki beszélt a Mercedestől való váltás kihívásairól és csapattársával, Charles Leclerc-rel való közös érdeklődéseiről is, miközben elismerte – és bizonyította is –, hogy olasz nyelvleckéket vesz.

    Mozgalmas napokat él a Ferrari, hiszen miután a többi csapattal egyetemben február 18-án késő este még a közös londoni festésbemutatón léptek színre a pilótáik, 19-én délelőtt már a fioranói tesztpályán tette meg az első köröket az új modell, az SF-25 volánjánál Leclerc, miközben Hamilton a garázsból követte szemmel a történéseket.

    Délután a hétszeres világbajnok is megteszi első kilométereit az új autóval azt követően, hogy az elmúlt hetekben már a 2023-as és a 2024-es modellt is kipróbálhatta. Ezt megelőzően a brit a Ferrari honlapján megjelent interjúban beszélt minden eddiginél nagyobb részletességgel új csapatánál az elmúlt egy hónap során szerzett tapasztalatairól.

    A pályán is debütált a Ferrari idei F1-es autója (videók, fotók)

    Ez az első autóbemutatód Ferrari-versenyzőként. Hogyan érzed magad?

    Már az évkezdet is nagyon-nagyon izgalmas volt olyan pillanatokkal, mint az első látogatás a gyárban, az autó első alkalommal történt vezetése és a csapattal való találkozás. Izgalmas volt látni, hogy mekkora szenvedéllyel dolgozik mindenki, és átérezni, hogy ugyanazért az álomért küzdünk, most pedig részeseivé váltunk egymás álmának.

    Még mindig nagyon szürreálisan hat az egész. Nem hittem volna, hogy valaha is megkapom rá az esélyt, hogy itt legyek a Ferrarinál. Emiatt pedig végtelenül hálás és büszke vagyok. Vezethettem már két korábbi autót, amelyeket még más versenyzőknek építettek, ez a mostani viszont nekem és Charles-nak épült, ez pedig már önmagában nagyon menő érzés.

    Egy egész éved volt elképzelni, milyen lesz majd csatlakozni a Ferrarihoz. Minden úgy ment eddig, ahogy azt vártad, vagy értek meglepetések?

    2024 elején jelentettük be az érkezésem, szóval egy nagyon hosszú év állt még előttem, amely során rengeteg kérdés és gondolat merült fel bennem, és tényleg próbáltam elképzelni, milyen lesz minden, amikor megérkeztek. Hogy fog kinézni a gyár, milyenek lesznek az emberek, milyen lesz a fogadtatás? Nem voltak elvárásaim, de valóban lejátszottam magamban előre ezeket, és még sok minden mást is. A csapat hatalmassága, a szenvedély, ami átjár, amikor belépek, az szinte számszerűsíthető. Egyszerűen élvezetes már a gyárban is lenni. Amikor elkezdtünk dolgozni, még este 10 órakor sem akart senki hazamenni, annyira elhivatott itt mindenki.

    Sokat kell még tanulnunk egymásról, és számítottam rá, hogy ez komoly feladat lesz, de izgalmas tetteket próbálunk megvalósítani. Minden nap úgy érkezek, hogy készen állok valami újat tanulni. Éreztem, hogy szükségem van valami új kihívásra, de csak amikor beléptem ide, akkor járt át az érzés, hogy tényleg mennyire kellett már ez. Minden nap hatalmas mosollyal az arcomon járkálok, szinte új életre keltem.

    Kifehéredett a Ferrari és a „kis” Red Bull – íme a 2025-ös F1-es autófestések

    Milyen a munka a mérnökökkel?

    A megérkezésem második napján elkezdtük a közös munkát. Igyekszem a lehető leggyorsabban megismerni őket, és megismertetni velük magam. És itt minden annyira más! Emlékszem, hogy amikor a McLarentől a Mercedeshez csatlakoztam, az is nagy ugrásnak számított, de mégis voltak hasonlóságok, hiszen továbbra is a Mercedes motorjaival versenyeztem. Itt Olaszországban viszont minden nagyon másképpen működik, más eszközökkel dolgozunk, más a nyelv, de mindenki igazán elhivatott.

    Élveztem a tesztjeinket is, amelyeken gyorsan meg kellett találnom az autó határait, hiszen nagyon kevés nap áll ehhez a rendelkezésemre. És ez sikerült is [nevet, alighanem a barcelonai autótörésére gondolva]. Minden hetem nagyon különböző volt eddig, és szerintem amit ez a kevés idő alatt el lehetett végezni, azt meg is tettük, de persze még nagyon hosszú út áll előttünk.

    Régóta ismered már Charles-t, de milyen érzés a csapattársának lenni?

    Nagyon könnyedén, mindenféle dráma nélkül működik a közös munka Charles-lal. Már korábban is rendszeresen beszélgettünk a versenyhétvégéken, és mindig megvolt köztünk a kölcsönös tisztelet. És azt is régóta tudjuk, hogy vannak közös érdeklődéseink. Mindketten szeretünk zongorázni, amiben persze ő a jobb, mindenesetre benne vagyunk a zeneiparban és a divatiparban is, szóval a versenyzésen kívül is vannak dolgok, amikről beszélgethetünk. Már tavaly is eltöltöttünk egymás társaságában néhány estét a versenyhétvégéken, jókat nevettünk, és biztos vagyok benne, hogy bele fogunk még keveredni néhány zűrbe! Bizonyosan motiválni fogjuk egymást, ezáltal pedig előre lendítjük a csapatot is.

    Hogy állsz az olasz nyelvvel?

    Itt elmondott néhány mondatot olaszul, ami az alábbi videóban hallható, bevallása szerint ugyanis nyelvórákat vesz. Ez már sokkal biztatóbb, mint a legutóbb a csapattagok előtt felolvasott szöveg.

    Sok a tanulnivaló, de mindig is szerettem az olaszt. Az iskolában franciát tanultam, és az volt az egyetlen tárgy, amiben jó voltam, de azóta nem beszéltem, szóval már nem mondhatom, hogy tudok franciául. De gokartos koromban, 1997 és 2001 között sokat jártam Olaszországba, amit addigi életem legszebb időszakaként éltem meg. Utáltam az iskolát, nem ment jól, de amikor a hétvégéken elrepültem Olaszországba, egy új világ nyílt meg. Fagyiztam, rengeteg pizzát, lasagnát, tésztát ettem, az étel fantasztikus! Jó érzés most visszatérni, és célom, hogy még jobban elmélyüljek az olasz kultúrában, új helyeket fedezzek fel. Azt viszont hiába kérdezgetem a helyiektől, hogy az ország melyik táján találom a legjobb ételeket, mert akár északról, délről, keletről vagy nyugatról jön valaki, mindig azt mondja, hogy ott a legjobb a kaja, ahol ő él.

    A Ferrari elkészítette a Hamilton-videót, amire nem is tudtuk, hogy szükségünk van

  • A pályán is debütált a Ferrari idei F1-es autója (videók, fotók)

    A pályán is debütált a Ferrari idei F1-es autója (videók, fotók)

    Szerdán délelőtt a pályán is debütált a Ferrari 2025-ös Forma–1-es autója, az SF-25.

    Miután a keddi londoni szezonindító eseményen bemutatta a sötétebb vöröset és a motorborításon egy nagy fehér logót kapó idei festését, majd rendereken közzétette a 2025-ös autóját, a Ferrari szerdán délelőtt első alkalommal vitte pályára az SF-25-öst Fioranóban. Az új modellt Charles Leclerc próbálhatta ki először forgatási nap keretein belül, míg Lewis Hamilton majd délután ülhet bele.

    Az első videó még a pályán kívül a nagy pillanatot váró rajongói csoport által készítve érkezett, Leclerc pedig az SF-25 volánja mögött tett egyik első mozdulatával intett is feléjük.

    Egy óra eltetével aztán végül érkezett egy videó a Ferraritól is az első pályára gördülés pillanatairól.

     

    A Ferrari a tavalyi konstruktőri második hely után az idén egyértelműen a világbajnoki címeket célozza meg, amire a 2024-es erőviszonyok alapján minden esélye meg is van, miközben természetesen még ők sem tudják, hogy mekkorát sikerült előrelépni a riválisokhoz képest. Az istállóhoz az idei évtől csatlakozott Hamilton, aki már januárban munkába állt Maranellóban, és Leclerc-rel közösen több teszten – köztük a Pirelli 2026-os gumi-prototípusainak próbáján – is túl van a 2023-as, illetve a 2024-es Ferrarival.

    Így érkeztek meg a vörös szőnyegre az F1-es pilóták és más hírességek Londonban (képek)

  • Így érkeztek meg a vörös szőnyegre az F1-es pilóták és más hírességek Londonban (képek)

    Így érkeztek meg a vörös szőnyegre az F1-es pilóták és más hírességek Londonban (képek)

    A Forma–1 Londonban megrendezett első szezonnyitó eseményének fő attrakciója természetesen az idei autófestések voltak, ám előtte még megcsodálhattuk a mezőny tagjait, illetve egyéb F1-es és nem F1-es hírességeket a vörös szőnyegen is. Alábbi képgalériánkban azt mutatjuk meg, hogy ki, mennyire vette elegánsra a figurát.

  • Leoltotta a rajongókat, majd nagy vallomást ígért a káromkodáscunamit büntetés nélkül megúszó versenyző

    Leoltotta a rajongókat, majd nagy vallomást ígért a káromkodáscunamit büntetés nélkül megúszó versenyző

    Az elmúlt hetek legnagyobb autósportos történéseinek, a versenyzői csúnya beszéd ellen fellépő FIA-nak, illetve a Formula E-ben debütáló gyorstöltésnek a metszetében egy pilótát találunk: Dan Ticktumot. A korábban egy évre eltiltott brit fenegyerek a hétvégi versenyen a rádióban, majd azt követően a kommentfalon is kikelt magából, meg nem értettségéről beszélt és nagy revelációt helyezett kilátásba. 

    A 25 éves brit versenyző már tíz évvel ezelőtt bekerült az autósport fősodratú hírei közé, bár nem olyan módon, ahogy szeretett volna: a brit F4 elődjének számító MSA Formula nevű sorozatban ugyanis egy korábbi incidensük miatti bosszúból a biztonsági autó mögött mindenkit megelőzve beleszállt az élen haladó ellenfelébe, Ricky Collardba. Tettéért egy évre eltiltották az autóversenyzéstől, de 2016 végén visszatért, és végül tisztességes karriert tudott építeni magának, F2-es futamgyőzelmei után a Formula E-ben talált magának ülést. A néhányszor nevet váltó kínai csapatnál azonban három éven keresztül jobbára csak a mezőny hátuljában küzdött, s bár idénre Kiro Race néven új tulajdonosa, a Porsche révén pedig ütőképes hajtáslánca van a csapatnak, a szezon első futamai balszerencsésen alakultak Ticktum számára.

    Dan Ticktum
    Fotó: Simon Galloway/LAT

    A hétvégi, első dzsiddai futamon, amelyen először használták a gyorstöltést, Ticktum a pontszerzők között haladt, ám egy szoftverhiba miatt a bokszkiállásakor nem működött az autójához csatlakoztatott töltő. Újra kellett indítania az autót, hogy folytathassa a versenyt, ezzel viszont elvesztette az esélyét egy jó eredményre.

    A történtek kapcsán Ticktum hosszas, részéről legalább tíz káromkodással tarkított, rendkívül frusztrált és reményvesztett rádióüzenetet zúdított mérnökére. A tett figyelemreméltó annak fényében, hogy az FIA a tavalyi kezdeményezés után idén még nagyobb szigort ígér a nyilvánosan csúnyán beszélő versenyzőkkel szemben (a WRC hétvégi Svéd Rallyján Adrien Fourmaux-t pénzbírsággal is sújtották emiatt), ám Ticktum alább megnézhető esetében elmaradt bármiféle szankció.

    Ebből arra lehet következtetni, hogy a csapatrádióban elhangzottakat nem tervezi szankcionálni az FIA, azok csak az autón kívüli, a sorozat vagy az irányító testület kontrollja alá tartozó eseményekre vonatkozhatnak, például a sajtótájékoztatókra – vagy mint Fourmaux esetében történt, a hivatalos közvetítésben adott interjúra. A rádiózásokat illetően úgy tűnik, inkább azok közvetítésből való kihagyása lehet a kívánt irányt.

    Ticktum káromkodós videója felkerült a közösségi oldalakra is, ahol a rajongók részéről is támadásokat kapott miatta a megbélyegzett előéletű brit – egyszerű ugyanis alapvető magatartásbeli problémák közé sorolni a beszédstílusát és a tíz évvel ezelőtti súlyos vétségét is. Ticktum erre reagálva maga is feltűnt a kommentmezőben egy hosszú üzenettel, amiben meg nem értettségéről beszél, és részletes kifejtést ígér élete eddigi viszontagságairól.

    „Többségeteknek fogalmatok sincs, hogy miről beszéltek, mégis feljogosítva érzitek magatokat rá. Nem a viselkedésem volt a gátja annak, hogy eljussak az F1-ig, hanem a szuperlicenc-rendszerben végbement reform, amit a karrierem során hoztak meg. Nem akarom azt mondani, hogy tökéletes vagyok, mert ez nem igaz. Viszont három évet töltöttem gyenge autókban a Formula E-ben. Az idei szezon első versenyein is küszködtünk egy papíron már sokkal erősebb autóval, rajtunk kívül álló körülmények miatt. Ami tegnap történt, annak rengeteg balszerencse és egy hosszú, nehéz időszak volt az előzménye.”

    „Többségetek semmit sem tud arról, hogy ki vagyok én valójában, csak fölültök a gyűlöletvonatra. Hamarosan készíteni fogok egy podcastot vagy videót, amiben kifejtem az igazságot arról, mennyi hátrányt szenvedtem sportpolitikai okokból a karrierem során, és akkor néhányan végre talán megértitek, miért vagyok állandóan ilyen frusztrált” – írta az üzenetben Ticktum, amit a Formula E Source talált meg.

    A történet teljességéhez hozzátartozik, hogy az alábbi nyilatkozat is Ticktumtól származik, amelyben a sajtónak igazából kifejezetten igényesen és pozitívan beszélt a gyorstöltéssel kapcsolatos érzéseiről.

    „Ha szétcseszi a versenyeim, akkor ku**ára nem vagyok rá kíváncsi” – meghibásodással érkezett az autósport nagy dobása

  • Verstappen elismerte: kapcsolatba lépett az Aston Martinnal, viszont nem azért, amiért gondolnánk

    Verstappen elismerte: kapcsolatba lépett az Aston Martinnal, viszont nem azért, amiért gondolnánk

    Max Verstappen és az Aston Martin közös jövője lehet az idei átigazolási piac egyik fő témája, így nem meglepő, hogy a címvédőt már az F1 londoni szezonindítóján is erről kérdezték.

    Max Verstappenről nemrég olyan sajtóhírek jelentek meg, hogy az Aston Martin egymilliárd fontos ajánlattal csábítaná őt, ennyit adnának ugyanis a négyszeres világbajnoknak öt éves szerződésért cserébe. A Daily Mail ezután azt is megszellőztette, hogy Lawrence Stroll, az Aston Martin tulajdonosa azzal csábít szponzorokat, hogy a holland már akár 2026-ban csatlakozhat. Eközben Verstappen szerződése 2028 végéig szól a Red Bull-lal, és sajtóhírek szerint biztosította arról a bikás istállót, hogy 2026 végéig biztosan marad.

    Mindez azok után komoly elköteleződés lenne, hogy a Red Bullon belüli tavalyi botrányok során egy ideig az is kérdésesnek tűnt, hogy Verstappen az idei szezont az energiaitalos alakultnál kezdi-e. A vihar végül elült, Verstappen négyszeres világbajnok lett, így egy időre a jövője körüli pletykák is elhalkultak, de kérdés, hogy meddig.

    Verstappen biztosította a Red Bullt valamiről, ami izgalomba hozhatja a teljes Forma–1-et

    A londoni F1 75 évindító eseményen a RacingNews365 mindenesetre nekiszegezte a kérdést az Aston Martin-pletykával kapcsolatban, mire ő így felelt: „Ez rengeteg pénz. Őszintén mondom, hogy én is akkor hallottam róla először, amikor olvastam. Az egyedüli kontakt velük a GT3-al kapcsolatban volt az idei évre. Nem igazán tudok erről mit mondani, de nem én fogok vezetni. Az idén elindítom a saját csapatomat, így természetesen néhány dolgot össze kell hozni.”

    Verstappen tehát az idén megvalósítja régóta dédelgetett tervét és GT-csapatot indít, erről azonban további konkrétumokat nem árult el, így az sem jelenthető ki, hogy az Aston Martinnal lép partnerségre, hiszen az is lehet, hogy csak egyeztettek egy potenciális együttműködésről.

    Az AutoRacer nemrég ugyanakkor az egyik forrására hivatkozva arról írt, hogy tavasszal ismét be fognak indulni a pletykák Verstappen jövőjéről, így valószínűleg nem most hallottunk utoljára a holland és az Aston Martin esetleges összeállásáról.

    Hatalmas show-t csinált az F1 – képeken a londoni F1 75

  • Kifehéredett a Ferrari és a „kis” Red Bull – íme a 2025-ös F1-es autófestések

    Kifehéredett a Ferrari és a „kis” Red Bull – íme a 2025-ös F1-es autófestések

    A londoni közös Forma-1-es bemutató során egymást követően minden csapat a helyszínen prezentálta autójának idei festését a 2024-es modellen, majd saját színpadra lépésükkel egyidőben a közösségi médiában többen is feltöltötték 2025-ös autójuk fotóit.

    Rendhagyó szezonkezdet ez a hagyományos februárokhoz képest, hiszen ahelyett, hogy napról napra izgatottan várhatnák a rajongók az egyes csapatok saját bemutatóját, többségük semmiféle eseményt nem rendezett, s egyesek – a Sauber, a Haas és a Ferrari – a festésbemutatóval kötötték össze, hogy online leleplezzék idei autójukat is. Az alábbiakban összegyűjtöttük, melyik csapat mivel rukkolt elő a nagy közös londoni esemény során.

    Sauber

    A tavalyi szezont az utolsó helyen záró csapat kezdte a sort, Nico Hülkenberg és Gabriel Bortoleto képében két új pilótával, a külső pedig a névadó szponzor Stake révén neonzöld maradt. A Sauber az idei modellről, a C45-ről osztott meg képeket saját csatornáin.

    Williams

    Alexander Albonnal és az újonnan érkező Carlos Sainzcal lépett színre a Williams, a spanyol pedig első részsikerét el is érte, hiszen ellenállt a kísértésnek, hogy élete legnagyobb színpadán, több mint tízezer néző előtt elénekelje védjegyévé vált dalát, a Smooth Operatort.

    A Williams FW47 múlt pénteken már bemutatkozott egy silverstone-i sajtóeseményen, de most ők is előálltak a stúdiófotókkal az idei autóról.

    Racing Bulls

    A Red Bull kiscsapata idénre nemcsak (ismét) nevet váltott, de színt is. Bár ők még mindig titkolóznak, a 2024-es modellről mutattak fotókat az oldalukon, ám a tavalyhoz képest megváltozott színösszeállítás miatt így is van min bámészkodni Yuki Tsunoda és Isack Hadjar autóján.

    Haas

    A csapatot váltó Esteban Oconnal, valamint a tavalyi három beugrása után első teljes szezonjára készülő Oliver Bearmannel vág neki az idei szezonnak a Haas, ami már a mezőny legfiatalabb istállójának is 10. évadja lesz a Forma-1-ben.

    Az amerikaiak az alábbi fotókon tárták a nagyérdemű elé idei versenyautójukat, a VF-25-öt.

    Alpine

    Pierre Gaslyt furcsa frizurájáról, Jack Doohant debütálószezonjáról kérdezték röviden, miután mechanikusan lerántották a rózsaszín leplet az Alpine idei festéséről, ami ezúttal is a rózsát és a kéket ötvözi. A csapat pedig ezt követően közzétette a fotókat az Alpine A525-ről, vagyis az idei modellről.

    Aston Martin

    A pilótafelállását idénre megtartó mindössze két istálló egyikénél, az Aston Martinnál a csapatvezető személye változott, hiszen már a korábbi Mercedes-motorguru, Andy Cowell konferálta fel a tavalyi konstruktőri ötödik helyezett csapatot, a James Bond-bevonulózene után. Fernando Alonso és Lance Stroll idei autóját nem ismerhettük meg végül, a csapat csak festést mutat az alábbi videóban.

    Mercedes

    A Mercedes volt a leginkább szűkmarkú az online tartalmak terén, nem osztottak meg saját képeket Andrea Kimi Antonelli és George Russell autójáról, így csupán az eseményen készültekkel kell beérniük a rajongóknak. A csapat azonban már korábban közölte, hogy február 24-én mutatja be a W16-os modellt, már Bahreinben tartózkodva és a tesztre készülve.

    Fotó: Clive Rose – Formula 1/Formula 1 via Getty Images

    Red Bull

    Miután minden csapat maga választhatta meg a bevonulás módját, a Red Bullnál kicsit régi identitásukat idézve igazi partihangulatot varázsoltak a színpadra a táncoló tömeg által körbevett autóval, miközben Max Verstappen és új csapattársa, Liam Lawson köszöntötték a közönséget.

    A Red Bull esetében is csak a 2025-ös festést vehetjük szemügyre a 2024-es, Verstappennel egyéni bajnoki címig jutó autón.

    Ferrari

    A legnagyobb várakozás természetesen a Ferrarit, az utolsó előttiként bemutatkozó csapatot övezte, ezúttal nem is csupán a csapat hagyományai miatt, hanem azért is, mert Lewis Hamilton vonult be az autó mögött a színpadra Charles Leclerc és Frédéric Vasseur csapatfőnök mellett. Azzal, hogy élőben mutatkozott Hamilton új csapata szerelésében, az eseményt világszerte figyelőkben egy fokkal mélyebben tudatosodhatott, hogy tényleg megtörtént az F1 történetének egyik legnagyobb formátumú csapatváltása.

    Természetesen a Ferrari sem mutatott új autót, hiszen azt másnap, szerdán egy saját, olaszországi eseményen teszik majd meg. A festés azonban változott, a motorborítás ugyanis egy jókora fehér foltot kapott mindkét oldalon.

    McLaren

    A 26 év után tavaly a konstruktőri trónra ismét felülő McLaren zárta az estét. A csapat távoli fotókon már ugyan megvillantotta idei autójának álcafestéses külsejét múlt héten a silverstone-i bejáratás során, ám most teljes papajapompájában gördült a színpadra a tavalyi bajnokautó, amely festés a jövő heti teszten már felkerül majd az MCL39-re is Bahreinben.

    Változik a monacói lebonyolítás, eltöröltek egy büntetést és lecsapnak a hajlékony szárnyakra

     

  • Változik a monacói lebonyolítás, eltöröltek egy büntetést és lecsapnak a hajlékony szárnyakra

    Változik a monacói lebonyolítás, eltöröltek egy büntetést és lecsapnak a hajlékony szárnyakra

    Február 18. sportszakmailag legfontosabb eseménye a Forma-1-ben egész biztosan nem a londoni festésbemutató, hanem az F1 Bizottság ülésének eredménye lesz, amelyen néhány fontos és váratlan döntés született az előttünk álló szezon szabályairól.

    Az F1, az FIA és a csapatok képviselőiből álló, a sport szabályairól és jövőjéről rendszeresen tanácskozó testület talán legérdekesebb határozata újabb módosítást helyez kilátásba a Monacói Nagydíjra, amely verseny naptárban való maradása az utóbbi években erősen kérdésessé vált, ám novemberben 2031-ig szerződést hosszabbított az F1 a városállammal, noha több jelét is láthatjuk már, hogy a pályának ehhez fel kell adnia különleges státuszának néhány velejáróját.

    A versenyt érintő döntés most extra szabályt hoz a monacói vasárnapba: az F1 Bizottság tagjai ugyanis megállapodtak abban, hogy a futam kiszámíthatatlanságának fokozása érdekében megszabják majd, minimálisan hány kerékcserével kell abszolválniuk a versenyt a pilótáknak. Ennek a részleteiről további tanácskozáson döntenek majd, amit aztán végül még a Motorsport Világtanácsnak is jóvá kell hagynia, a szándék viszont egyértelmű azok után, hogy a tavalyi futam mélypontot jelentett a változatosságban. Az első körben belengetett piros zászló alatt mindenki letudta kötelező kerékcseréjét, és a többség már nem is hajtott a bokszba a későbbiekben, végül pedig az F1 történetében először fordult elő, hogy a rajtrács első 10 helyezettje pontosan ugyanabban a sorrendben végzett a kockás zászlónál is.

    Jelenleg száraz versenyeken egy kötelező kerékcserét kell lebonyolítaniuk a versenyzőknek a gumikeverékek közötti váltás miatt, de a 2023-as Katari Nagydíjon a pálya által kikezdett Pirelli-gumik miatt volt már példa arra, hogy legalább három kiállásra kötelezték a mezőnyt.

    Egy másik szabálymódosítás nem szigorítást, hanem éppen váratlan enyhítést jelent a 2025-ös szezontól: az F1 eltörli az egy év során autónként használható sebességváltók számára vonatkozó limitet. Eddig öt rajthelyes büntetés járt érte, ha valaki túllépte a szezonra megszabott keretet, de mint most írják, „a jelenlegi váltók megbízhatósága miatt ez a korlátozás elavult”.

    A tavalyi évben is slágertémának bizonyuló hajlékony szárnyakat illetően bekeményít a sport, az eddiginél szigorúbb hajlékonysági teszteket bevezetve, amelyek a hátsó vezetőszárnyra a szezon elejétől, az elsőre pedig a júniusi Spanyol Nagydíjtól kezdődően lépnek majd érvénybe.

    További döntések születtek az extrém hőség mellett kötelezővé váló, az autókba beépített hűtési rendszer használatáról, a tavalyi Brazil Nagydíjon felmerült, rajtprocedúrával kapcsolatos előírások tisztázásáról, valamint a 2026-os aerodinamikai szabályok finomhangolásáról is.

    Verstappen rajongói próbálják kikezdeni Russellt, de őt az se izgatja, ha szépet írnak róla