Címke: kiemelt

  • Megérkezett Verstappen idei autója, a Red Bull RB21 (képek)

    Megérkezett Verstappen idei autója, a Red Bull RB21 (képek)

    Miután a festését már a múlt héten láthattuk, a bahreini szezon teszt előtt egy nappal a Red Bull is leleplezte 2025-ös autóját, az RB21-est, amely az utolsó Honda-motoros Red Bull (jövőre saját erőforrással versenyeznek majd), és amellyel Max Verstappen megpróbálhatja megvédeni a világbajnoki címet, a csapat pedig megkísérelheti visszaszerezni a tavaly elveszített konstruktőri trónt.

    Képgaléria a 2025-ös Red Bullról:

    Miután tegnap a Mercedes is lerántotta a leplet az idei versenygépéről, a Red Bull marad az egyetlen istálló, amely még fotókat vagy rendereket sem tett közzé a 2025-ös autójáról, egészen mostanáig A Milton Keynes-ben található központban lőtt fotók persze nem árulnak el valami sokat, hiszen olyan szögekből és fényviszonyok között készültek, hogy az RB21-es részleteit ne fedjék fel, így arra még várnunk kell, hogy érdemben lehessen értékelni az újításokat.

    Erre remélhetőleg még a mai nap folyamán sor kerülhet, hiszen többek között a Red Bull is filmes napot tart ma Bahreinben, ez alatt pedig Max Verstappen és Liam Lawson is kipróbálja idei munkaeszközét. Az energiaitalos alakulat célja nem is lehet más, mint zsinórban ötödik világbajnoki címéhez segíteni Max Verstappent, illetve a tavaly a McLarentől elszenvedett vereség után visszavágni és ismét megnyerni a konstruktőri trófeát.

    Verstappen apja figyelmeztette a Red Bullt – ez kell ahhoz, hogy megtartsák Maxot?

     

  • Verstappen apja figyelmeztette a Red Bullt – ez kell ahhoz, hogy megtartsák Maxot?

    Verstappen apja figyelmeztette a Red Bullt – ez kell ahhoz, hogy megtartsák Maxot?

    Egy éve visszatérő téma, hogy Max Verstappen talán nem tölti ki jelenlegi szerződését a Red Bullnál. Jos Verstappen most elmondta, miben reménykednek.

    Kevesebb mint egy napon belül kezdetét veszi a Forma–1 2025-ös szezon előtti tesztje, amelyen ha pontos képet még nem is fogunk kapni arról, hogy az idény elején mi lehet az erősorrend, azért sokkal közelebb kerülünk majd a megfejtéshez. Így az is körvonalazódni fog, hogy a Red Bullnak sikerült-e orvosolni a korábbi problémáit, és a 2024-es év második felével ellentétben ismét folyamatosan a győzelmekért csatázhat-e.

    Jos Verstappen, a négyszeres világbajnok Max Verstappen édesapja nemrég a holland RaceXpressnek beszélt arról, mennyire fontos fiának, hogy az idén versenyképes autója legyen, szavaiból pedig arra lehet következtetni, hogy hiába változnak gyökeresen a szabályok 2026-tól, az idei teljesítmény a holland klasszis jövőjére is hatással lehet.

    „Nem tudod, hogy mit csináltak a többiek a télen, szóval minden új. A teszten majd valamennyi kiderül abból, hogy mi történik, de még nem minden. Úgyhogy most várni kell és reménykedni, hogy a Red Bull jó autót csinált, mert ez elképesztően fontos Maxnak. Még mindig képesek rá? Ezekkel az új emberekkel is tudnak jó autóval előállni… Ez a következő év szempontjából is fontos, amikor minden új lesz, és ha most nem képesek erre, az ember elkezd aggódni az elkövetkező évek miatt. Úgyhogy optimisták vagyunk, de előrelépést akarunk látni” – mondta Jos.

    Verstappennek nincs kedve ehhez, mondja apja, aki szerint szégyen, ami történt

    Mindez egyfajta figyelmeztetésként is értelmezhető a Red Bull irányába, hiszen bár Max Verstappennek 2028 végéig szóló szerződése van a bikás alakulattal, tavaly a Mercedesszel boronálták össze úton-útfélen, nemrég pedig sajtóhírek szerint az Aston Martin tett neki négy évre szóló 1 milliárd fontos ajánlatot. A címvédő a londoni F1 75-ön azt mondta, hogy „ez rengeteg pénz”, majd elárulta, hogy saját GT3-as csapata kapcsán beszélt az Aston Martinnal, de az átigazolásával kapcsolatos dolgokat ő is a sajtóban olvasta először.

    Ezzel együtt nem nehéz elképzelni, hogy amennyiben a minden fronton hatalmas erősítéseket végrehajtó, Adrian Newey-t is megszerző Aston Martin jövőre az élmezőnybe katapultálja magát, Verstappen előbb-utóbb a silverstone-i istállónál fog kikötni.

    Az F1 háromnapos szezon előtti tesztelését február 26-tól 28-ig tartják Bahreinben, az eseményekről élő szöveges tudósításban számolunk majd be a Racingline.hu oldalán.

    Elstartolt az F1-es teszthét, három csapat már hétfőn a pályán van

  • Hét év után hívta volna vissza korábbi versenyzőjét a Red Bull, de kosarat kapott

    Hét év után hívta volna vissza korábbi versenyzőjét a Red Bull, de kosarat kapott

    Az egykori Toro Rosso-versenyző, Sébastien Buemi felfedte, a Red Bull szerette volna őt visszavenni F1-es programjába a Daniel Ricciardo váratlan távozását követő pilótakeresése során, a svájci azonban jobbnak látta, ha nem él a lehetőséggel.

    Buemi 2009 és 2011 között versenyzett a Red Bull második csapatánál, a harmadik év végén azonban – csapattársával, Jaime Alguersuarival együtt – menesztették, alapvetően azért, mert az élcsapattá fejlődött Red Bullnál akkoriban nem volt szabad hely, ám már a nevelőprogram újabb fiataljai, Ricciardo és Jean-Éric Vergne álltak mögöttük a sorban a debütálásra várva.

    A svájci versenyző ezzel kiszorult a Forma-1-ből, amit nehezen élt meg, ám hamar sikerült más csúcskategóriákban újra felépítenie magát, s ma az F1-en kívüli legsikeresebb versenyzők egyikének számít: a WEC-ben négyszer megszerezte a világbajnoki címet, ugyanennyiszer megnyerve a Le Mans-i 24 órást a Toyotával, eközben pedig a Formula E második szezonjának is bajnoka lett 2016-ban. Mindkét világbajnokságnak máig állandó résztvevője, a WEC-ben 26, az FE-ben 13 futamgyőzelmet számlál. Emellett a Red Bull-lal is végig kapcsolatban maradt, sokáig tesztpilótai pozíciót töltött be és az autókat is többször vezette, de amikor váratlan megkeresést kapott arra, hogy visszatérjen, visszautasította az ajánlatot.

    „Beszélgettünk róla 2018-ban Christian Hornerrel és Dr. [Helmut] Markóval. De nem lett volna sok értelme számomra, hiszen jó szerződésekkel rendelkeztem a Formula E-ben, illetve a Toyotával. Lehetőségem lett volna újra a Toro Rossónál vezetni, de jobb választásnak tűnt, ha folytatom a megkezdett utamat, minthogy visszatérjek a Forma-1-be” – fedte fel Buemi az e-formel.de interjújában.

    A lehetőséget Ricciardo váratlan döntése szülte, aki 2018 nyarán döntött úgy, hogy elhagyja a Red Bullt a Renault kedvéért.

    Nemrég Kevin Magnussen mesélt arról, hogy 2018-ban ő is ajánlatot kapott Hornertől a Toro Rosso következő évi ülésére, de ő sem élt a lehetőséggel. Végül az energiaitalosok egy másik korábbi támogatottjukat, Alexander Albont igazolták le a faenzai csapathoz, aki egyébként első Formula E-szezonjára készült volna a Nissannál, éppen Buemi csapattársaként. Ezek a sztorik adnak betekintést abba, mekkora dilemmában is találta magát a Red Bull Ricciardo távozásakor.

    Azt hitte, ő az új Hamilton, majdnem kitúrta Leclerc-t, majd visszautasította Hornert – Magnussen beteljesületlen karrierje

    A 2019-es F1-es szezont végül Albonnal és Daniil Kvyattal kezdte meg a Toro Rosso, miután Pierre Gaslyt felléptették a Red Bullhoz, a szintén másodjára felkarolt Brendon Hartley-t pedig menesztették az előző év végén. A szezon nyári szünete során aztán Albon és Gasly pozícióját felcserélték, vagyis ha Buemi elfogadja a Toro Rosso ülését, akár számára is közel lehetett volna a gyors előléptetés, ám sikeres és biztos F1-en kívüli állásait nem akarta kockára tenni – ami amiatt is érthető, mert ez előző alkalommal már megégette magát a Red Bull pilótaprogramjában.

    „A Red Bull és Dr. Marko sokat tettek értem, amiért nagyon hálás vagyok. Akkoriban [2011-ben] persze nem igazán értettem a döntést, mert a célom az volt, hogy a Red Bullnál vezessek, de el kellett fogadnom. Nehéz volt megemészteni, hiszen addig az egész életemet annak szenteltem, hogy a Forma-1-ben versenyezzek. Noha nehezen éltem meg a történteket, továbbra is a Red Bull-lal maradtam tesztpilótaként, és máris a karrierem következő lépésén gondolkodtam” – fogalmazott a most 36 éves Buemi.

    Sebastian Vettel távozott a fontos tisztségből, Carlos Sainz váltotta

  • A Mercedes az autó minden látható szegletét áttervezte, hogy bajnoki címhez juttassa Russellt

    A Mercedes az autó minden látható szegletét áttervezte, hogy bajnoki címhez juttassa Russellt

    Bár régen látott mélységet élt meg tavaly a bajnokságban, a tél folyamán pedig meghatározó versenyzőjét is elveszítette, a Mercedes nem védekező hozzáállással készül a 2025-ös szezonra, Toto Wolff a bajnoki cím lehetőségéről is beszélt a csapat autóbemutatójának napján.

    2024-ben ugyan szerzett négy győzelmet a Mercedes, ami jelentős javulás jelentett a megelőző két szezonhoz képest, ám a kevésbé kiegyensúlyozott teljesítménye miatt csak a 4. helyen zárt a konstruktőri bajnokságban – ilyen viszonylagos mélységben pedig 2012-ben vagyis Wolff és Lewis Hamilton érkezése előtt járt a csapat utoljára.

    A tél folyamán Hamilton a Ferrarihoz távozott, ülését pedig az újonc Andrea Kimi Antonelli kapta meg, míg a vezetőszerepet a pilóták között George Russell vette magához. A Mercedes így idén először két olyan versenyzővel készül a szezonra, akik egyaránt saját akadémiájának neveltjei.

    „George bizonyította, hogy a mezőny legjobb versenyzői közé tartozik, és képes lenne harcolni az egyéni bajnoki címért, ha megadjuk számára az ehhez szükséges autót. Az idősebb versenyzőként irányt fog mutatni a csapatnak, emellett pedig segíti Kimit is a fejlődésben” – fogalmazott Wolff, miután a Mercedes közzétette az első fotókat a 2025-ös kihívójáról, a W16-ról.

    Bemutatták a legelső olyan F1-es Mercedest, amit nem világbajnok vezet

    „Rendkívül kiegyenlített szezon áll előttünk. Már tavaly sem lehetett előrejelezni, hogy ki nyeri majd a következő versenyt, és arra számítok, hogy ez az év még szorosabb lesz. A legjobbunkat kell nyújtanunk ahhoz, hogy harcba szállhassunk a bajnoki címekért.”

    Arról, hogy a csapat az autó mely területein dolgozott a legtöbbet, James Allison technikai igazgató beszélt a Mercedes weboldalán.

    „A szabályrendszer ezen szakaszában az autók teljesítménye egyre közelebb kerül egymáshoz, és van rá esély, hogy még annál is több csapat álljon fel a dobogó legfelső fokára, mint tavaly.”

    „A fő hangsúlyt arra fektettük, hogy orvosoljuk a W15 olyan problémáit, mint a lassú kanyarokban való alulkormányzottság, illetve a gumihőmérséklettől való túlságos függés, ami miatt akár egyik edzésről a másikra is teljesen máshogyan viselkedett az autó” – mutatott rá Allison.

    „Ez ahhoz vezetett, hogy az autó szinte minden látható aerodinamikai felületét megváltoztattuk, új első felfüggesztéssel álltunk elő, és további módosítások találhatók a borítás alatt is, azzal a céllal, hogy az előd néhány jelentősebb karakterhibáit is kijavítsuk. Elégedettek vagyunk a tél folyamán tett előrelépéssel, és izgatottan várjuk, hogy kiderüljön, mire lesz ez elég a többiekkel szemben.”

    Russell, akinek neve mellett három Forma-1-es futamgyőzelem áll, és a Mercedesszel töltött három szezonja közül a 2022-es év végi negyedik hely az eddigi legjobbja, főnökével ellentétben nem beszél saját bajnoki esélyeiről, ugyanakkor hisz abban, hogy teljesítményében újabb szintlépést láthatunk majd idén.

    „Úgy érzem, a tavalyi volt az eddigi legjobb évem az F1-ben. A most kezdődő már a hetedik szezonom lesz a sportban, és a negyedik a Mercedes gyári versenyzőjeként, s továbbra is azon dolgozok, hogy évről évre egyre jobb legyek. Csapatként rendkívül motivál minket, hogy javuljunk a tavalyi eredményünkhöz képest” – fogalmazott a 27 éves Russell.

    Az Aston Martin is a Ferrariéhoz hasonló löketre számít, amikor megérkezik a maga Hamiltonja

  • Bemutatták a legelső olyan F1-es Mercedest, amit nem világbajnok vezet

    Bemutatták a legelső olyan F1-es Mercedest, amit nem világbajnok vezet

    Két nappal a bahreini közös tesztelés kezdete előtt bemutatta 2025-ös F1-es versenyautóját a Mercedes csapata, amellyel megkezdi új, Lewis Hamilton nélküli korszakát.

    A brit pilóta, aki tizenkét Brackley-ben töltött év alatt hat egyéni címet szerzett, s a csapat nyolc konstruktőri titulusában vállalt oroszlánrészt, idénre a Ferrarihoz szerződött, a Mercedes pedig a 18 éves Andrea Kimi Antonellinek adott debütálási lehetőséget George Russell mellett.

    Ezzel a Mercedesre olyan időszak köszönt, amivel teljes Forma-1-es ténykedése során még sohasem szembesült gyári csapatként, azaz nem rendelkezik világbajnok versenyzővel: 1954-55-ben Juan Manuel Fangio, 2010 és 2012 között Michael Schumacher, 2013-től pedig Hamilton töltötte be ezt a szerepet.

    A háromszoros győztes Russell-lel és az újonc Antonellivel a Mercedes új korszakba lép, ráadásul 2012 óta legrosszabb szezonja után, amelyben csak negyedikként zárt a konstruktőri bajnokságban – de mint a brit versenyző elmondta, a csapaton belüli dinamika átrendeződése nem feltétlenül hátrány, talán szükség is volt már a változásra.

    A Mercedes a múlt keddi közös bemutatón csak a festésről lebbentette fel a fátylat, előre jelezve, hogy az új autóról, a W16-os modellről február 24-én érkeznek majd képek. Az új idomok tehát a már megismert festés alá bújtak – amely valamelyest hasonlatos a tavalyihoz, vagyis oldalnézetből inkább fekete összhatást kelt az autó, igazolva Toto Wolff csapatfőnök Hamiltonnak tett ígéretét, miszerint távozása után is megtartják az általa inspirált fekete festést.

    A W16-ost kedden járatja majd be Russell és Antonelli Szahírban, hogy már az alapvető rendszerellenőrzéseket elvégezve vágjanak neki a szerdától péntekig tartó közös tesztnek Bahreinben.

  • Az Aston Martin is a Ferrariéhoz hasonló löketre számít, amikor megérkezik a maga Hamiltonja

    Az Aston Martin is a Ferrariéhoz hasonló löketre számít, amikor megérkezik a maga Hamiltonja

    A holtszezon két legnagyobb kaliberű átigazolásának a Ferrari és az Aston Martin a nyertese. Míg előbbinél már megkezdte a munkát Lewis Hamilton, utóbbiaknál még csak készülnek a tervezőzseni Adrian Newey érkezésére, ami nagy izgatottságban tartja a középmezőnyből előretörni próbáló brit csapatot.

    Nemcsak elképzelhető, de a megnyilvánulásokból és a videókból tapintható is, mekkora motivációlöketet adott a Ferrari személyzetének, hogy minden idők legsikeresebb versenyzője, a hétszeres világbajnok Hamilton csatlakozott idénre a csapathoz. Az istálló már tavaly sem volt messze attól, hogy 16 év után visszatérjen a sport csúcsára, a konstruktőri címtől csak 14 ponttal maradt el, és könnyen lehet, hogy már az új jövevény jelenléte által adott extra löket is elég lesz ahhoz, hogy lendületet adjon a Scuderiának ezen utolsó lépés megtételéhez.

    Nagyon hasonló folyamatok játszódnak le mostanság az Aston Martin új silverstone-i bázisán is, legalábbis az alapján, amit Andy Cowell csapatfőnök elárult a csapat új autójának bemutatója apropóján. A Red Bullnál közel két évtizedet lehúzó és ezalatt rengeteg sikert átélő Newey egy hét múlva, március 3-án kezdi meg a munkát új csapatánál, ahol új kihívás is vár rá, hiszen az elmúlt két évben konstruktőri ötödik helyen záró, de eredményességben tavalyra így is jelentős visszaesést átélő Astont kell bajnoki címhez segítenie.

    Az istálló, amely 1991-ben még Jordan néven alakult, különböző inkarnáció során összesen 5 futamgyőzelmet szerzett csupán története során, Aston Martinként pedig négy második hely vol a legjobbja, Cowell szerint azonban Newey-val, valamint negyedezernyi új munkatárs érkezésével, kiegészülve az elmúlt években véghez vitt infrastrukturális fejlesztésekkel, immár minden a helyén lesz ahhoz, hogy a csapat csúcstámadásra induljon az F1-ben.

    Itt van Alonso 2025-ös Aston Martinja, az AMR25

    „Kisebb a hierarchia, gyorsabb a kommunikáció, kevesebb jelentést kell írni, kevesebb gyűlést tartunk, ezek által pedig a fejlődés is gyorsabban elérhető – adott betekintést a szervezeti átalakításokba Cowell, akit a The Race idéz. – Ezen döntések egy része már Adrian érkezésének fényében született, de alapvetően csak javítani akartuk a vállalat működésének hatékonyságát. Adrian március első hétfőjén kezd, szóval hamarosan. A csapatban mindenkit izgalomba hoz már annak a gondolata is, hogy vele fog dolgozni.”

    „Arról, hogy hogyan zajlik majd a közös munka, az érkezésének napján fogunk vele beszélgetni. Egy új iroda várja, ami kellően nagy ahhoz, hogy elférjen benne egy tervezőtábla. Egyszerűen csak izgatottan várjuk, hogy Adriannal közösen dolgozzunk a versenyautóinkon, a munkamódszereinken, a szerszámainkon, hogy eljussunk arra a pontra, ahol minden évben mi építjük a leggyorsabb autót. Ez a célunk.”

    „Tavaly 248 új alkalmazott csatlakozott az Aston Martin F1-es csapatához. Az egyéniségek, mint Adrian, teljes rálátással rendelkeznek az autóra, de a csapatmunka eredménye lesz az, hogy nagyszerű autókat építünk.”

    Az Aston Martin a McLaren mellett azon mindössze két csapat egyike, amely nem változtatott a pilótafelállásán a tél során. Idén is Fernando Alonso és Lance Stroll vezetik tehát az autót, amely hétfőn meg is tette első köreit Szahírban. Az AMR25 természetesen még Newey behatása nélkül épült, ám a csapat reményei szerint ötletei már az idei modellen is megjelennek majd, miközben elsősorban a 2026-os új szabályrendszerre való felkészülés lesz a fókuszában.

    Elstartolt az F1-es teszthét, három csapat már hétfőn a pályán van

  • Elstartolt az F1-es teszthét, három csapat már hétfőn a pályán van

    Elstartolt az F1-es teszthét, három csapat már hétfőn a pályán van

    Tapintható közelségbe került a 2025-ös Forma–1-es szezonkezdet, hiszen ezen a héten megkezdődik – és véget is ér – a közös tesztelés a bahreini Szahírban, ahol minden hétköznap autók lesznek a pályán.

    A háromnapos tesztelés, amely során korlátozások nélkül gyakorolhatnak idei autójukkal a csapatok, szerda és péntek között zajlik majd, de több istálló is úgy időzítette bahreini érkezését, hogy már az ezt megelőző napok egyikén is használatba vegye a pályát, s filmforgatási nap keretében megtartsa az új modelljének bejáratását.

    Hétfőn reggel az Aston Martin előző este bemutatott új autója, az AMR25 nyitotta meg a pályaaktivitást, Fernando Alonso és Lance Stroll kezei alatt.

     

    Eközben már a Haas is belakta a garázsát, ahol Oliver Bearman kezdett el öltözködni, készülve a maga menetére. Február 16-án Silverstone-ban már megtette első köreit a VF-25 kódjelű autó, de akkor csak Esteban Ocon vezette azt, most pedig megkapja a lehetőséget a bejáratásra Bearman is. Ocon a minap nyilatkozott arról, már sokat beszélgetett a brittel az új autóról szerzett tapasztalatairól, és célja, hogy a korábbiakkal ellentétben ezúttal jó viszonyt alakítson ki csapattársával.

    A harmadik debütáló autó pedig az Alpine-é volt, ugyanis az A525-ös modell is megtette első métereit.

     

    Lesz még egy fontos pillanata a hétfőnek, erre a napra tűzte ki ugyanis új autójának felfedését a Mercedes: a csapat online bemutatót ígér, a W16-os pedig a tervek szerint kedden gördül majd első alkalommal pályára George Russell és Andrea Kimi Antonelli hathatós közreműködésével.

    Szerdától péntekig aztán már a hivatalos tesztelés zajlik mind a tíz csapat részvételével, akik a szokottak szerint csak egy-egy autóval körözhetnek, az egy napra jutó nyolcórányi tesztidő tehát azt jelenti, hogy ha egyenlően osztják el az időt a csapatok, akkor minden pilótának legfeljebb 12 óra jut az új autó tesztelésére a szezonnyitó előtt – persze valójában ennél is kevesebb lesz a pályán töltött hasznos idő.

    Az F1 háromnapos szezon előtti tesztelését február 26-tól 28-ig tartják Bahreinben, az eseményekről élő szöveges tudósításban számolunk majd be a Racingline.hu oldalán.

    Nem tréfa vagy PR-trükk, tényleg újra jöhet a V10-es motor a Forma–1-be

  • Nem tréfa vagy PR-trükk, tényleg újra jöhet a V10-es motor a Forma–1-be

    Nem tréfa vagy PR-trükk, tényleg újra jöhet a V10-es motor a Forma–1-be

    A jelek szerint nem a levegőbe beszélt az FIA elnöke, amikor megemlítette a V10-es motorok visszahozatalát a Forma–1-be.

    Miként arról mi is beszámoltunk, Mohammed Ben Sulayem, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke a minap elhintette, hogy meg kell vizsgálni a V10-es motorok visszahozatalát a Forma–1-be.

    „Az eheti londoni F1-es szezonindító számos pozitív párbeszédet indított el a sport jövője kapcsán. Miközben várjuk a 2026-os kasztni- és motorszabályok bevezetését, mutatnunk is kell az utat a jövő technológiai trendjeinek a motorsportban. Meg kell fontolnunk számos irányt, beleértve a fenntartható üzemanyaggal működtetett üvöltő V10-esekét is” – írta posztjában az elnök, majd hozzátette: „Bármelyik irány is lesz kiválasztva, támogatnunk kell a csapatokat és a gyártókat a költések kontrollálásának biztosításával. A tagjaink és a szurkolók kiszolgálása mindig központi szerepet fog betölteni abban, amit csinálunk a fontos munka mellett, amellyel biztonságosabbá és fenntarthatóbbá tesszük a sportágat az elkövetkező évtizedekre, biztosítva, hogy a jövő generációi is élvezhessék az F1-et.”

    Vissza 2000-be: V10-es hangorgia zengte be a környéket Silverstone-ban (videó)

    Miközben eddig is szóba került már, hogy a Forma–1-nek el kellene búcsúznia a hibrid erőforrásoktól – egyesek szerint soha nem is szabadott volna erre az útra lépni: Martin Brundle a tavalyi Ausztrál Nagydíjon például a sportág valaha hozott legrosszabb döntésének nevezte a hibridek 2014-es bevezetését –, évek óta az autógyártók diktálják a motorszabályokat, ami a 2026-ban kezdődő és 2030-ig tartó szabályciklusra is érvényes, hiszen az Audi nyomására alakul át az erőforrás, azaz kap nagyobb szerepet az elektromotor és tűnik el a hőenergia-visszanyerő rendszer. De marad a hibrid motor.

    Az azutáni időszakra viszont még semmi nincs lefektetve, sőt! És itt jön képbe Sulayem posztja, amellyel kapcsolatban a The-Race.com úgy értesült, egyáltalán nem vágyálomról, vagy az elnök finoman szólva sem szárnyaló népszerűségének növelésére tett PR-trükkről van szó, hanem az FIA valóban kész fontolóra venni a 2005-ös szezon után száműzött V10-es motorok visszahozatalát, és hivatalos kiértékelési folyamatot kezdett.

    Fernando Alonso a 2020-as Abu-dzabi Nagydíjon a 2005-ös Renault-jával bemutatózva mindenkit emlékeztetett rá, milyen volt az üvöltő V10-esekkel az F1:

    Miközben az F1 vezetése még a 2026-os motorszabályok utolsó simításaival van elfoglalva, már elkezdte az egyeztetéseket az FIA-val arról, hogy milyen irányt kellene kijelölni a 2030-ban kezdődő időszakra. A The-Race szerint a szövetség nyitottan áll a kérdéshez, és minden lehetőséget, köztük a V10-esek visszahozatalát is szeretné körüljárni, ami persze egyáltalán nem jelenti, hogy ez végül meg is valósul, és simán elképzelhető, hogy 2029 után is maradnak a hibridek.

    Ami lendületet adhat a szívómotorok visszatérésének, az a fenntartható üzemanyagok térnyerése. Már 2026-tól ilyenekkel kell hajtani az F1-es motorokat, a fejlesztés azonban egyelőre gyerekcipőben jár, és amennyiben az FIA és az F1 az élére állna, a környezettudatos innováció a hibridek nélkül sem veszne ki a sportágból, miközben azok száműzése több problémát is orvosolna.

    Egyrészt visszahozná a brutális hanghatást, ami valószínűleg igencsak népszerű lenne a szurkolók körében; drasztikusan csökkentené a motorok fejlesztési költségeit, ami megnyitná a kaput olyan gyártók előtt is, akik most túl drágának találják a Forma–1-et, illetve a Cosworth-hoz hasonló független gyártók is érkezhetnének, ami csökkentené az F1 nagy autógyártóktól való függését; illetve csökkenne a súly, hiszen eltűnne az annak jelentős részét adó akkumulátor, aminek köszönhetően a mostanra anyahajóba oltott tanknak kinéző autók méreteit is jelentősen kisebbíteni lehetne.

    Emlékek és teszten üvöltő V10-esek a múltból – újabb szenzációs videók Frentzentől

    A The-Race értesülései szerint az FIA V10-esek visszahozatalát vizsgáló kutatási munkacsoportot hozhat létre, amely az érintett felekkel megvitatja, hogy egyáltalán érdemes-e forszírozni ezt az irányt, vagy sem.

    Stefano Domenicali, az F1 elnök-vezérigazgatója arra a kérdésre, hogy láthatunk-e valaha még V10-es motorokat az F1-ben, e sorok írójának már 2023 nyarán úgy fogalmazott: „Hiszem, hogy amennyiben a fenntartható üzemanyagokkal képesek vagyunk elérni a legfontosabb célt, a karbonsemlegességet, akkor van egy megoldásunk a súly csökkentésére. Ennélfogva pedig az FIA-val közösen elkezdhetjük tervezni, hogy mit tehetünk. Jelenleg még túl korai ezen gondolkozni, de amint meghatároztuk az első lépést 2026-tal, ez olyasmi, amit napirendre fogunk venni a jövőt illetően.”

    Tavaly pedig azt mondta: „Számos okból kifolyólag nem hiszem, hogy a hidrogén önmagában középtávú megoldást jelentene az F1-nek, beleértve a technológiát, a költségeket és a biztonságot. De hiszem, hogy a helyes módja elérni [a súlycsökkentést vagy az, hogy maradunk a jelenlegi koncepciónál és lépéseket teszünk a súly csökkentésére, vagy – amennyiben a fenntartható üzemanyag megfelelő munkát végez a zéró kibocsátással és a megfelelő módon kezeljük a fenntarthatóságot – talán nem kell többé ennyire bonyolultnak vagy ennyire drágának lennünk a motorfejlesztés terén. Úgyhogy talán úgy gondolhatjuk, hogy visszatérünk a sokkal könnyebb és jó hangú motorokhoz.”

    Az biztos, hogy egy ilyen húzás a rajongók és a pilóták körében is nagy népszerűségnek örvendene.

    A házakról visszaverődő V10-esek sikolya Monacóból is hiányzik (videó)

  • Itt van Alonso 2025-ös Aston Martinja, az AMR25

    Itt van Alonso 2025-ös Aston Martinja, az AMR25

    A McLaren, a Williams, a Sauber, a Haas, a Ferrari és a Racing Bulls után megérkezett a 2025-ös Forma–1-es mezőny hetedik autója, az Aston Martin AMR25.

    Az Aston Martin is bemutatta idei Forma–1-es autóját, az AMR25 névre keresztelt modellt. A silverstone-i istálló az idén szeretne visszatérni oda, ahol a 2023-as szezon elején volt, akkor ugyanis zsinórban jöttek a dobogós helyezések – Monacóban Fernando Alonsóval nyerhettek is volna –, mígnem az év közbeni fejlesztésekkel nem tudták tartani a lépést a többiekkel és visszaestek. Így lényegében 18 hónapja keresik a helyes utat – miközben tavaly ugyanúgy ötödikek lettek a konstruktőri pontversenyben, mint egy évvel azelőtt –, miközben a mezőnyben náluk zajlanak a legnagyobb változások.

    Ez mind az infrastrukturális fejlesztésekre, mind a személyi állományra értendő, hiszen miközben ultramodern gyárat építettek az idén élesített, mindenkiénél korszerűbb szélcsatornával és új szimulátorral, az idei évet a vezérigazgatóként csapatfőnökké előlépő Andy Cowell vezetésével kezdik, márciusban pedig munkába áll a főként a 2026-os szabályokra koncentráló Adrian Newey is. A korábbi technikai igazgató Dan Fallows már nincs a csapattal, Mike Krack korábbi csapatfőnök viszont új szerepkörben marad, és nem szabad megfeledkezni a Ferraritól érkezett, technikai főigazgatói pozíciót megkapó Enrico Cardiléről sem.

    Íme a 2025-ös Aston Martin AMR25:

    „Szerintem elég jól megértettük a tavalyi autót, a tél folyamán pedig azon dolgoztunk, hogy megpróbáljunk olyan kocsit létrehozni, amely stabilabb a kanyarokban és kiszámíthatóbb a versenyek során. Úgy érezzük, hogy ez nagyban megtérül majd a futamokon nyújtott teljesítményben, miként számos más, fejlesztésre szoruló területen is. Az autó aerodinamikai csomagja közel 100%-ban új, és a gyárban mindenki hatalmas erőfeszítést rakott bele. Soha korábban nem véglegesítettük ilyen későn az aerodinamikai elemeket, ez pedig a gyárunkba történő befektetésnek és különösen az azt működtető csapatnak, illetve a tervezőknek köszönhető” – nyilatkozta Cowell még az F1 londoni szezonindító eseménye előtt.

    „Mindkét csoport lehetővé tette az aerodinamikai fejlesztéseket végző csapatnak, hogy még számos hetet töltsenek a szélcsatornában, és már várom, hogy lássam ennek eredményeit a pályán, hogy a pályán mutatott teljesítmény miként korrelál a gyárban végzett mérésekkel” – folytatta Cowell.

    Hogy mindez mire lehet elég, az nyilván majd a versenyeken derül ki, de Alonso szerint a csapat sokat tanult 2024-ben, a szezon második felében pedig sokat kísérletezett a 2025-ös autóhoz. „A szimulátort is fejlesztettük és sokat dolgoztunk benne, hogy kicsit precízebben fejleszthessük az autót annál, ahogyan az utóbbi néhány idényben fejlesztettük. Új eszközeink, új szervezetünk és új embereink vannak, hogy megbirkózzanak a tavaly meghatározott gyengeségekkel. Szerintem sokkal jobb helyzetből kezdünk, miközben természetesen sokat kell még dolgoznunk. Tavaly veszítettünk némi időt és hónapokat, de úgy véljük, nagyon hamar fel fogunk zárkózni” – mondta Alonso.

  • Hamiltonnak is sikerülhet, ami Räikkönennek, Alonsónak és Vettelnek? – ő egyelőre óvatos

    Hamiltonnak is sikerülhet, ami Räikkönennek, Alonsónak és Vettelnek? – ő egyelőre óvatos

    A Lewis Hamilton előtt a Ferrarihoz csatlakozó világbajnokok közül ketten rögtön az első futamukat megnyerték a maranellói istálló színeiben, míg egyikük a második versenyén diadalmaskodott. A hétszeres világbajnok azonban nem biztos benne, hogy neki is összejöhet ez.

    Kimi Räikkönen 2007-ben a mezőny egyik legjobbjaként, ereje teljében igazolt a Ferrarihoz, hogy átvegye a visszavonuló Michael Schumacher helyét, majd rögtön az első futamát, az Ausztrál Nagydíjat megnyerte a vörösökkel, ráadásul fölényesen. A Jégember után az őt váltó Fernando Alonso volt a következő Maranellóba szerződő világbajnok, és a 2010-es Bahreini Nagydíjon neki is összejött a győzelem az első ferraris versenyen, jóllehet, ehhez Sebastian Vettel műszaki hibája is kellett. Aztán a spanyol helyére érkező Vettel 2015-ben már nem nyert egyből, viszont a második ferraris futamán, Malajziában már ő is a dobogó tetejéről pezsgőzhetett.

    Csak Schumachernek nem tört bele a bicskája, Hamiltonnak mégis sikerülhet ez a Ferrarival

    Ebből kiindulva nem lehetetlen, hogy Lewis Hamilton is véghezvigyen valami hasonlót, ő ugyanakkor egyelőre óvatos az ilyesmivel, mondván a Mercedesnél is fél évébe telt összehozni a számos győzelme közül az elsőt. „Ezt nem tudom – idézi a hétszeres világbajnok válaszát a Motorsport Week arra a kérdésre, hogy mennyi időbe telik majd neki mindent kihozni a 2025-ös Ferrariból. – Ezek a srácok (Vettel és Alonso – a szerk.) csodálatos munkát végeztek. Hatalmas a tiszteletem eziránt a két versenyző iránt. Miután korábban is váltottam már csapatot, tudom, hogy ez elképesztően nagy lépés és sok munka kell az akklimatizálódáshoz, ami még kivételesebbé teszi az általuk elért eredményeket annál, amennyire korábban értékeltem azokat. Tudom, hogy a tesztelés soha nem volt még ennyire korlátozva, de szerencsére eltölthettem némi időt az autóban. Továbbra is akklimatizálódom. Azt hiszem, a Mercedesnél 6 hónapba telt (valójában 7 – a szerk.), mire megszereztem az első győzelmem. Őszintén, nem tudom [mennyi időre lesz szükség], de mindent megteszek, hogy készen álljak az első versenyre.”

    „Most még jobban értékelem Sebastian és Fernando tettét – folytatta az új környezet jelentette kihívásokra vonatkozó kérdésre Hamilton. – Az évek alatt figyeltem, hogy egyes pilóták sokkal többször váltanak csapatot, mint mások, és ilyenkor mindig azt gondoltam, hogy tudom, nekem mennyi időre van szükségem kiépíteni a bizalmat és az emberekkel együtt fejlődni a csapatban. Ezt megtapasztaltam a Mercedesszel és a McLarennel is. Jó szívvel gondolok vissza arra, hogy milyen sok időt töltöttem ezeken a helyeken és a kötődésekre, amiket kialakítottam. Ezek nem egyik napról a másikra alakulnak ki.”

    Hamilton ugyanakkor jelenleg azon van, hogy mindenben előrelépjen, és saját fejlődésén keresztül könnyítse meg a váltás folyamatát. „A lépés hatalmas, nem is lehetne nagyobb. A szervezet nagyon nagy, és mindehhez hozzájön a szurkolók szenvedélye, az itt dolgozó emberek sokszínűsége és győzelem iránti vágya, te pedig nem akarod cserben hagyni őket. Állni akarod a szavad, úgyhogy megpróbálok… Úgy vágtam neki ennek az évnek, olyan a mentalitásom, hogy részemről abszolút mindenben fejlődnöm kell. A fittségemben, az időmenedzsmentben, hogy miként dolgozom a mérnökökkel, mennyi időt töltök a gyárban, ezek a dolgok. Egyértelműen ezt tettem és ezt teszem, és ezt is fogom tenni a tökéletességre törekvés közben, és hogy elérjem azokat a sikereket, amelyeket el szeretnék érni.”

    „De meg kell mondanom, ez rengeteg munka. Itt vannak az új brandek, az egész új kultúra, más nyelv, új márkák, amelyekkel együtt dolgozom, minden nap jön valami új. Valami újat élek meg, ami igazán izgalmas, mindezt nagyon rövid idő alatt, hiszen nem vagyok itt régóta. Nektek talán úgy tűnhet, hogy a csatlakozásom napjától az első futamig sok idő telik el, de valójában ez nagyon kevés, és nincs rövidebb út, bele kell tenni a munkát” – jelentette ki.

    Hamilton a hírek szerint több mint 8 tizedmásodperccel maradt el a Ferrari SF-25-ös bejáratásán Charles Leclerc legjobbjától, de ebből egyelőre nem lehet messzemenő következtetést levonni, a jövő héten szerdán kezdődő hivatalos teszten viszont már többet fogunk tudni.

    Az F1 háromnapos szezon előtti tesztelését február 26-tól 28-ig tartják Bahreinben, az eseményekről élő szöveges tudósításban számolunk majd be a Racingline.hu oldalán.

    Hamilton az első csókkal helyezte egy polcra a Ferrarival megtett első körét