Címke: kiemelt

  • Drasztikus lépésre készül Alain Prost, aminek Ayrton Sennához is köze van

    Drasztikus lépésre készül Alain Prost, aminek Ayrton Sennához is köze van

    Alain Prost nehezményezi, hogy hiába történt vele a pályafutása alatt és az azóta eltelt 30 évben is rengeteg minden, az embereket javarészt az Ayrton Sennával zajló rivalizálása érdekli és érdekelte.

    Alain Prost és Ayrton Senna pályafutása annyira összefonódott a kettejük rivalizálása által meghatározott évek során, hogy a másik említése nélkül manapság sem igazán szoktunk beszélni egyikükről sem. A 70. születésnapját nemrég ünneplő négyszeres világbajnoknak ez azonban sokszor terhes, a Professzor ezért azt fontolgatja, hogy lekapcsolja jelenleg 321 ezer követővel rendelkező Instagram-fiókját.

    „Sajnos vagy nem sajnos, de nem tudok nem gondolni Ayrtonra. Például most azt fontolgatom, hogy otthagyom az Instagramot, mert naponta kapok üzeneteket. Tényleg, kivétel nélkül minden nap, és időről időre van egy-egy gyűlölködő is, ami megesik. A legnagyobb rajongótáborom a közösségi médiában Brazíliából van, ezért arra vagyok kényszerítve, hogy gondoljak [Sennára]. Közvetetten már 30 éve ekörül forog az életem, és valószínűleg ez az életem végéig így is lesz” – nyilatkozta a Motorsport-Totalnak a francia.

    Prost egy év kihagyással 1980 és 1993 között versenyzett az F1-ben, és már akkor vb-második volt, amikor Senna még be sem mutatkozott. Ezután már kétszeres világbajnokként kapta meg csapattársának az 1988-ra a McLarenhez igazoló brazilt, hogy mindössze két szezont húzzanak le közösen, és Prost az 1989-es idényt lezáró botrányt követően távozzon a Ferrarihoz. Rivalizálásuk azonban nem ért véget, és az 1990-es szezon is botránnyal ért véget, majd jött két csendesebb év, nem utolsó sorban azért, mert Prost 1992-ben nem versenyzett. Kapcsolatuk aztán hatalmas változáson ment át, amikor a Professzor a negyedik vb-címének megnyerése után, 1993 végén szögre akasztotta a sisakját. A barátságuk azonban nem tudott elmélyülni, hiszen Senna 1994. május 1-jén életét vesztette.

    Senna hiába könyörgött neki, Prost 30 éve a mai napon bejelentette, hogy vége

    Prostnak azonban azóta is folyamatosan az összehasonlítgatásokkal, kettejük rivalizálásának és viszonyának boncolgatásával kell együtt élnie, ami érezhetően a terhére van. „Az élet sok részből áll: a motorsportig vezető útból, a karrieremből és a jelenből. A pályafutásom befejezése óta eltelt 30 évben sok mindent csináltam, de erről alig beszélnek, és az az érzésem, hogy az életemet csak a Prost–Senna csata határozza meg. De még azon időszak alatt is volt más, hiszen ott vannak mindazon versenyzők, akik ellen versenyeztem és csatáztam. Négy világbajnok (valójában, ha a közös idejük alatt már világbajnok versenyzőket nézzük, akkor csak három – Senna, Niki Lauda, Keke Rosberg –, ám amennyiben a később vb-címet nyerőket is, akkor Damon Hill-lel és Nigel Mansell-lel kiegészülve öt – a szerk.) volt a csapattársam, akik elképesztően fontos személyek és sokat jelentettek nekem.”

    Prost egyébként a 2011-ben megjelent Senna című dokumentumfilmmel és a tavaly a Netflix által bemutatott Senna-sorozattal sincs kibékülve. Hogy utóbbival mi a baja, arról alább írtunk.

    Prost lesújtó véleménye: „Biztos vagyok benne, hogy Ayrtonnak nem tetszett volna”

  • Egy beugró szorongatta meg legjobban, de Loeb példátlan tettet vitt véghez a Bajnokok Tornáján

    Egy beugró szorongatta meg legjobban, de Loeb példátlan tettet vitt véghez a Bajnokok Tornáján

    Sébastien Loeb nyerte a 2025-ös Bajnokok Tornáját, ezzel egyedüli ötszörös győztessé válva, s példátlan módon egyazon kiírás során behúzva az egyéni és a csapatsikert is. Az ausztrálok kimagaslóan szerepeltek, a németek a negyeddöntőben kiestek.

    A franciák által megnyert Nemzetek Kupáját követő napon az egyéni versenyre került sor a 33. alkalommal megrendezett Bajnokok Tornáján. Ahogy az az utóbbi kiírásokon már megszokottá vált, külön ágra sorsolták a ralis és a pályaversenyzői múlttal rendelkező versenyzőket, ezzel garantálva, hogy a döntőben a két világ egy-egy képviselője csapjon össze. Ezúttal is hat különböző autót sorsoltak ki véletlenszerűen a párharcokhoz.

    A 20 nevezőből ketten kaptak kiemelést: a legutóbbi verseny két döntőseként ezek Mattias Ekström és Mick Schumacher lehettek volna, ám mivel Ekström betegség miatt lemondta a részvételt, a szintén négyszeres korábbi győztes Loeb részesült ebben a kegyben.

    A maradék 18 versenyzőt hat darab hármas csoportba osztották be, amelyek tagjai párharcot vívtak egymással, majd a trióknak csak a legjobbja folytathatta. Ezen a napon is parádéztak az ausztrálok, hiszen öt csoportból, amelyben volt képviselőjük, négyben is a hazai versenyző emelkedett ki. Továbbjutott a mezőny egyetlen női versenyzője, Molly Taylor, mellette Oliver Solberg, Toby Price, Sebastian Vettel, Chaz Mostert és Will Brown. Közben olyan nevek számára ért véget a verseny mindössze két menet után, mint Johan Kristoffersson, Petter Solberg, Valtteri Bottas és a Nemzetek Kupája-győztes francia csapat döntőben brillírozó tagja, Victor Martins.

    A negyeddöntőben két győzelemig tartottak a párharcok, de egyikben sem volt szükség döntőfutamra. Loeb lesimázta Taylort, Solberg pedig továbbjutott Price ellen, az alsó ágon azonban tartották magukat az ausztrálok, nem is akárkik ellen, hiszen Mostert Vettelt, Brown pedig Schumachert búcsúztatta. Ezzel megakadályozták, hogy összejöjjön a sokak által várt német összecsapás az elődöntőben, s ehelyett garantálták, hogy egy ausztrál versenyző mindenképpen legyen a fináléban.

    Az első elődöntőben a raliversenyzés múltja és jövője, az 51 éves Loeb és a 23 éves ifjabb Solberg csaptak össze, párharcukban pedig győzött a rutin, Loeb ugyanis újabb 2:0-val masírozott be a döntőbe.

    A két Supercars-versenyző összecsapását ugyanilyen különbséggel Mostert nyerte Brown ellen, ő lett tehát az első ausztrál, aki eljutott a fináléig a Bajnokok Tornája történetében.

    Hazai bajnoki címből kettő is volt a közelmúltban a RoC-ban, hiszen 2023-ban Svédországban Ekström, 2019-ben Mexikóban pedig Benito Guerra nyert, erre is hajtott Mostert a döntőben. Na meg arra, hogy újoncként egyből megnyerje a versenyt, ami szintén meglehetősen ritka, bár Guerrával, valamint 2010-ben Filipe Albuquerque-kel és 2004-ben Heikki Kovalainennel megtörtént. Ráadásul Mostert nem is volt a tervezett mezőny tagja, csak Ekström visszalépése után kapott meghívót beugróként.

    Loebnek eközben a verseny legkomolyabb rekordjaira nyílt esélye a döntőben: egyedüliként válhatott ötszörös egyéni győztessé, olyan pedig sohasem fordult még elő, amióta a csapatverseny is bemutatkozott 1999-ben, hogy egy versenyző ugyanabban az évben mindkettőt megnyerje.

    A finálé első összecsapását Polaris buggyval vívták meg a felek, és Loeb szoros versenyen került előnybe. A folytatásban az FC2-es ralikrosszautó kapott szerepet, a pálya határait és a nézők idegszálait feszegető futam pedig a nap egyik legszorosabb befutójával zárult, de ismét Loeb érte el előbb a célvonalat, ezzel pedig megnyerte a Bajnokok Tornáját!

    A francia ralilegenda, aki számos bajnokságban és terepen bizonyított már karrierje során, új szintre lépett ezen a versenyzői sokoldalúságot kihangsúlyozó eseményen is, korszakokat ölelve át: először 2003-ban nyerte meg a tornát, majd 2005-ben, 2008-ban, 2022-ben és idén ismételt, egyedüli ötszörös bajnokként megelőzve az örökranglistán Didier Auriolt és Mattias Ekströmöt.

  • Hiába fizet jól, mégsem érdemes Verstappen ausztráliai győzelmére fogadni?

    Hiába fizet jól, mégsem érdemes Verstappen ausztráliai győzelmére fogadni?

    Címvédőként nyilván a fogadóirodák sem írják le Max Verstappen esélyeit a jövő hétvégén rajtoló Forma–1-es szezon előtt. Olyannyira nem, hogy a bevallottan problémás bahreini tesztelés után a hollandot tartják a második legesélyesebbnek mind az idei világbajnoki cím, mind a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj megnyerésére. Ám lehet, hogy utóbbival nem érdemes kockáztatni?

    Lando Norris ausztráliai győzelme 2,8-szoros, Max Verstappené pedig 3,9-szeres pénzt fizet a Tippmixpron, amivel a McLaren pilótája az első, a négyszeres világbajnok pedig a második legesélyesebb (a harmadik Charles Leclerc sikere már 4,9-szeres szorzón játszható) a bukmékereknél. A holland sztár szavai alapján ugyanakkor alighanem kétszer is meggondolja majd az, aki eddig úgy vélte, jó ötlet Verstappenre fogadni. A tavaly Melbourne-ben pole-t szerző, a versenyen műszaki hiba miatt az élről kieső Red Bull-pilóta ugyanis a Viaplay-nek nyilatkozva közölte: „Nem hiszem, hogy Melbourne-ben harcolhatunk majd a győzelemért.”

    Verstappen elismerte, hogy talán az RB21-esnek jobban meg fogják tudni találni a beállítást a tesztelés helyszínéül szolgáló bahreinhez képest teljesen eltérő pályán, de szerinte ez sem lesz elég. Arra a kérdése pedig, hogy hány csapat küzdhet majd meg az idei világbajnoki címekért, így felelt: „Jelenleg csak egy, ez a csapat pedig narancs színű. Ez persze egy nagyon szép szín, de ami minket illet, van még dolgunk. Más csapatok is fejlődni akarnak, de jelenleg az egyikük egyértelműen elöl van. Ha megnézzük a köridőket, akkor szerintem a McLaren a favorit. A mi oldalunkon nem ment minden simán a teszten, másfelől viszont vannak ötleteink arra, hogy miként fejlődhetünk.”

    „Ami az egyensúlyt illeti, kicsit jobb a kanyarbejáratokon és a kanyar közben, viszont továbbra is problémáink vannak a kerékvetőkkel és huplikkal – magyarázta Verstappen. – Ezek egyértelműen nem számítanak az erősségeinknek, és ezt folyamatosan mondani is szoktam. Kifelé persze nem kell mindig hangoztatni, de a megbeszélések alatt nyilván sokat beszélünk róla.”

    A Red Bull fő célja az idei autójával az volt, hogy felhasználóbarátabbá tegye, mint amilyen a rendkívül szűk működési tartománnyal bíró RB20-as volt, ami egyelőre legfeljebb részben sikerült. Mindez persze nem jelenti azt, hogy a folytatásban nem fognak tudni előrelépést elérni.

    A Red Bull hátralépett egyet, hogy utána kettőt előre tudjon

  • Az F1 hivatalossá tette, hogy 2026-tól nő a mezőny létszáma

    Az F1 hivatalossá tette, hogy 2026-tól nő a mezőny létszáma

    Biztossá vált, hogy a General Motors a Cadillac márkájával 2026-ban beszáll a Forma–1-be.

    A minap megtörtént, amit már jó ideje biztosra lehetett venni: az F1 hivatalosan is elfogadta a General Motors beszállását a sportágba, az amerikai autógyártó a 2026-os szezontól így a Cadillac márkájával a mezőny tagja lesz. A felek tavaly novemberben jutottak egyezségre azok után, hogy az F1 elsőre ellenállt – mondván nem hoznak értéket a sportágba –, de végül a székhelyét Silverstone-ba helyező csapat 11. istállóként csatlakozhat a meglévő tízhez.

    „Miként novemberben mondtuk, a General Motors elköteleződése, hogy a Cadillac-csapatot a Forma–1-be hozza, fontos és pozitív demonstrációja a sportág evolúciójának. Szeretném megköszönni a GM-nek és a TWG-nek a sok hónapos pozitív hozzájárulását és várom, hogy 2026-tól a rajtrácson köszönthessem a csapatot. A következő egy újabb izgalmas év lesz a Forma–1-nek” – idézi Stefano Domenicalit, az F1 elnök-vezérigazgatóját az F1 közleménye.

    „A mai nap transzformatív pillanat, és büszke vagyok, hogy én vezetem a szövetséget a bajnokság szempontjából eme progresszív lépés során. Az FIA Forma–1-es világbajnokság kibővítése egy 11. csapattal 2026-ban mérföldkő. A GM/Cadillac friss energiát hoz, egybecseng az FIA új 2026-os szabályaival és izgalmas korszakot vezet be a sportban. A Cadillac Formula 1 Team jelenléte a paddockban inspirálni fogja a jövő versenyzőit és drukkereit. A beszállásuk megerősíti a missziónkat, hogy feszegessük a motorsport határait a legmagasabb szinten” – mondta Mohammed Ben Sulayem, az FIA elnöke.

    A Cadillac F1-nek még 12 hónapja van felkészülni a teljesen új motor- és autószabályokat hozó 2026-os idényre, amelyben Ferrari erőforrásokkal fognak versenyezni. A beengedésükben fontos szerepet játszott az is, hogy a General Motors vállalta, hogy 2028-tól már saját motorral száll harcba. A projekt élén a Marussia korábbi vezetője, Graeme Lowdon áll csapatfőnökként, de a sportágban egyaránt nagy hírnévnek örvendő Pat Symonds és a Renault korábbi motorfőnöke, Rob White is a fedélzeten van.

    Ami a pilótákat illeti, a Cadillac egy F1-es tapasztalattal rendelkező, illetve egy amerikai versenyzővel szeretne kezdeni. Utóbbi személyére az Andrettivel az IndyCarban versenyző Colton Herta lehet a legnagyobb esélyes, de a széria tavalyi ezüstérmese nemrég arról beszélt, hogy a váltás a részéről egyáltalán nem olyan magától értetődő, mint azt sokan gondolnák.

    A pilóták kérdésén persze még ráérnek rágódni, miközben minden mással haladni kell. Nagyjából egy éve már, hogy Silverstone-ban megnyitották az angliai gyárukat, amelyben a többi 10 istállóhoz hasonlóan január 1-je óta végezhetnek aerodinamikai teszteket a 2026-os autóval. Nekik persze ott van az a könnyítés, hogy nem kell a 2025-ös év miatt aggódniuk, és minden idejüket a jövő évnek szentelhetik.

    Schumacher a csúcsra vezette a viccnek nézett csapatot, most ugyanez a cél egy másik pilótával

  • Schumacher a csúcsra vezette a viccnek nézett csapatot, most ugyanez a cél egy másik pilótával

    Schumacher a csúcsra vezette a viccnek nézett csapatot, most ugyanez a cél egy másik pilótával

    Flavio Briatore a dicső napok előtti helyzettel példálózik az Alpine felvirágoztatási tervének kapcsán.

    Vissza a győztes útra! Ez lehet Flavio Briatore mottója, aki az 1990-es évek közepén a Benettont (Michael Schumacherrel), majd a 2000-es évek közepén ugyanazt, csak a már Renault néven induló csapatot (Fernando Alonsóval) világbajnokká tette, és hosszabb F1-es távollétét követően tavaly ismét szerepet vállalt az ezúttal Alpine néven létező csapatnál.

    A veterán szakember magabiztosnak tűnik, és változatlanul azt a célt tűzte ki, hogy az Alpine az új szabályrendszer második évében már ismét a mezőny elején legyen. „Ez egy fontos idény, mert fel kell készítenünk magunkat 2026-ra, amikor el kell kezdenünk futamokat nyerni. Már a Mercedestől fogunk motort kapni, és a tagjaink közül többek tapasztalatát kell bővítenünk” – mondta a Motorsport.com-nak.

    „Ugyanaz a helyzet, mint a Benettonnál volt. Az emberek viccnek gondoltak bennünket, mert pólókat gyártottunk, de utána nyertünk néhány versenyt, és mindenki hozzánk akart jönni, az emberek elkezdtek figyelni ránk. A Renault-nál ugyanígy volt.”

    Briatore szenvedélye átragad az egész Alpine-ra

     

    „Ha mindenki együtt dolgozik, hiszem, hogy 2026-ban nyerhetünk futamokat, 2027-ben pedig a bajnoki címért harcolhatunk.”

    Briatore nemrég úgy fogalmazott, hogy az Alpine szerinte most jobban áll, mint 2002-ben (Renault néven), amikor az istálló gyári néven visszatért, és tudja, hogy szakértelemben nincs hiány.

    „Amikor megérkeztem a gyárba, körülbelül az emberek 20 százalékát már ismertem, és ők emlékeznek arra, milyen volt győztesnek lenni Fernando Alonsóval – mondta. – Látom a csapat minőségét.”

    „A Benettonnal megcsináltuk. A Renault-val megcsináltuk. Ha úgy vesszük, a Renault-val ugyanazt a filmet forgattuk le, csak más főszereplővel. A Benettonnál Michael Schumacher, a Renault-nál Fernando Alonso volt az illető. Most újabb filmet kell forgatnunk, de azt még nem tudjuk, ki lesz a főszereplője.”

    Briatore szerint a milliomos versenyzők nem elég gyorsak, de Alonso kivétel

  • A Red Bull hátralépett egyet, hogy utána kettőt előre tudjon

    A Red Bull hátralépett egyet, hogy utána kettőt előre tudjon

    A csapat technikai igazgatója, Pierre Waché beszélt arról, hogy a Red Bull milyen szemlélettel fejlesztette ki az idei autóját.

    Idén nehezebbnek ígérkezik a Red Bull címvédése, mint az előző három évben: a bikások technikai igazgatója már megemlítette, hogy az eddigi megfigyelések alapján a McLaren és a Ferrari autója is gyorsabb az övékénél, ráadásul mint emlékszünk rá, ők tavaly elég hosszú időre zsákutcába jutottak az autó fejlesztésével.

    A szezon végére ismét jobb formába lendültek, ezért fontos, hogy az év elején meggyőződjenek arról, hogy maguk mögött hagyták a problémákat és leszámoltak azok okaival. Waché elismerte, hogy ezt még a tesztelés alapján sem tudják, megszűntek-e a korrelációs problémák, ami a szimulációs eszközök által szolgáltatott, a valóságot nem fedő adatokat jelenti.

    „Nem vagyok megbizonyosodva róla, de egy ponton azzal kell gazdálkodni, amiből tudunk, és az összes információ függvényében kell döntést hozni. Azt hiszem, mindenkinél az a helyzet, hogy a különböző eszközökön szerzett adatoknál meg kell nézni, ugyanolyanok-e a pályán is. Ez a mérnöki munkánk része, és nem gondolom, hogy 100%-ig magabiztosan állunk ahhoz, hogy az adatok egyeznek a berendezésekben és a pályán” – nyilatkozta a PlanetF1.com-nak.

    Christian Horner: Nyilvánvalóan az volt a cél, hogy távozzak a Red Bulltól

    „Azt kell használni, ami van, amit tudunk irányítani, és meg kell próbálni elintézni, hogy az összefüggések minél jobbak legyenek, és az eszközeinket ennek alapján fejlesszük.”

    Az RB21 fejlesztési irányáról is beszélt Waché, amiből kiderült, hogy ők is előtérbe helyezték az autó stabilitását – a mostani kocsik ugyanis nagyon érzékenyek, és nehéz folyamatosan a határon menni velük.

    „Csökkentettük az autó potenciálját, a csúcsteljesítményét, de ettől könnyebben tudják majd vezetni a pilóták. Ez volt a fő célunk, leginkább a kanyarok bejáratát tekintve. Tavaly elég nehéz volt vezetni az autót, kiegyensúlyozni, ami megkötötte a kezünket a beállítások terén – mondta a Red Bull technikai igazgatója. – Tavaly csak tákoltunk, hogy így fogalmazzak, idénre viszont az teljes egészében ilyen szemlélettel alakítottuk ki az autót.” 

    „Most már szélesebb beállítási tartományban mozoghatunk. Időbe telik, mire kiderül, melyik a legjobb, és ez pályáról pályára változhat, ahogy nő a mozgásterünk.” 

    Waché hozzátette, hogy az autó körönként 3-4 tizedmásodpercet gyorsulhatott a tavalyi szezonzáró óta.

    A Red Bull panasza után még élesebb szemmel figyelhetik az F1-es autókat

  • Gigantikus összegért vett műkincseket a Red Bull tulajdonosa Ecclestone-tól

    Gigantikus összegért vett műkincseket a Red Bull tulajdonosa Ecclestone-tól

    Bernie Ecclestone tavaly hirdette meg árverésre a többnyire F1-es autókból álló, 69 modellt tartalmazó csodálatos versenyautó-gyűjteményét, amire megtalálta a nyertes vevőt.

    A Daily Mail információi szerint a Red Bull-alapító Dietrich Mateschitz fia, a céget 49%-ban birtokló Mark vette meg a gyűjteményt, és körülbelül 500 millió fontot fizetett érte, azaz egy versenyautóért átlagosan 7,2 millió fontot, átszámolva közel 3,5 milliárd forintot fizetett.

    Ezzel szép üzletet kötött az F1 korábbi mindenható ura, hiszen csak különleges példányokért szoktak ekkora nagyságrendű összeget kiadni, bár természetesen ilyenből is bőven akadt a gyűjteményében: a „porszívó-Brabham”, Niki Lauda és Michael Schumacher autói, vagy épp a muzeális darabnak számító Auto Union és Bugatti modellek mindenképp ilyen „műkincsnek” számítanak.

    „Egyedi járművek, amelyek sporttörténelmet írtak, illetve műszaki mérföldköveket jelentettek. 70 évnyi F1-es történelmet testesítenek meg – fogalmazott Ecclestone. – Nagyszerű üzletet jelent számomra, hogy a gyűjtemény a legjobb kezekbe került. Marknál jobb tulajdonost nem is tudnék elképzelni rá.”

    Fotó: Youtube/Tom Hartley Jnr Ltd

    Mark Mateschitz azt mondta, örül, hogy Ecclestone megtisztelte a bizalmával, és a gyűjteményt nem fogja rejtegetni: hamarosan nyilvános kiállításon mutatják be a versenyautókat, amelyen nem csak ezek, hanem más kocsik is láthatók lesznek.

    A 94 éves Ecclestone arra hivatkozva adta el a kollekciót, hogy eljött az idő, hogy elkezdjek gondolkodni azon, mi lesz velük, amikor én már nem leszek.

    Az árverésen eladott legdrágább F1-es autó rekordját idén állították fel, egy 1954-ből származó W196R típusjelű „streamliner” Mercedest vettek meg 51,1 millió euróértt, vagyis több mint 20 milliárd forintért.

    Leclerc és Hamilton Milánó belvárosában égetett gumit F1-es Ferrarival (fotók, videók)

  • Mintha egy új F1-es pálya lenne, pedig ez bizony a Hungaroring – friss képek a nagy átalakulásról

    Mintha egy új F1-es pálya lenne, pedig ez bizony a Hungaroring – friss képek a nagy átalakulásról

    A munka neheze lassan a végéhez közeledik, hamarosan az összes toronydarut elbontják – derül ki a Hungaroring Facebook-oldalának frissítéséből, amelyben új fotókat is megosztanak a pálya jelenlegi állapotáról. Minden a terv szerint halad, hogy modernizált formában, új bokszépülettel és lelátókkal várja a Forma-1 mezőnyét és a nézőket a 40. Magyar Nagydíj.

    „Monumentális! – áll a bejegyzésben. – Ez jut először az ember eszébe, ha a Hungaroringen zajló építkezést figyeli: naponta több mint 1000 ember dolgozik azon, hogy a Formula 1-es versenypálya teljes pompájában csilloghasson a 40. Magyar Nagydíjon. És akkor nézzünk néhány érdekességet az építkezésről: néhány bokszba már beépítették a garázskapukat, zajlanak az elektromos szerelési munkák. A tetőn negyven százalékban elkészült a szigetelés, a gépészeti udvarokban elkezdődött a zajvédőfal és a gépek telepítése. A főlelátóra beemelték az utolsó tetőszerkezeti elemet, és elkezdték felülről is lefedni – szinte már csak a székeket kell majd telepíteni. Itt a kommentátorfülkék acéltartó-szerkezete is készül. A tizenkettőből már csak három toronydaru áll – de március végéig azokat is elbontják.”

  • Vettel és Schumacher ismét elvérzett, F2-es versenyző nyerte meg Loebnek a Nemzetek Kupáját

    Vettel és Schumacher ismét elvérzett, F2-es versenyző nyerte meg Loebnek a Nemzetek Kupáját

    Az Ausztráliában zajló Bajnokok Tornája (RoC) csapatversenyén az F1-es támogatást nemrég elveszítő Victor Martins mentette meg a formaautósok becsületét, az ő két remek futamával nyerték meg a döntőt a franciák az egyik hazai páros ellen.

    Új helyszínen, az ausztráliai Sydney-ben tért vissza a Bajnokok Tornája, ami tavaly elmaradt, a megelőző két évben pedig egy svédországi havas-jeges pályán rendezték – így pedig a 2019-es mexikóvárosi esemény óta először zajlik aszfalton a verseny, amelyen a motorsportvilág legkülönfélébb szegleteiből érkezett versenyzők párharcok során különféle autókat vezetve mérik össze képességeiket.

    A kétnapos esemény pénteken a csapatversennyel, a Nemzetek Kupájával indult, amelyen tíz páros alkotta a mezőnyt. Közülük kiemelést kapott és csak a negyeddöntőben kellett beszállnia a versenybe a kétszeres címvédő Petter Solberg-Oliver Solberg kettősnek.

    Fotó: RoC

    Bár az ausztráliai helyszín kicsit a jövő héten Melbourne-ben startoló F1-es szezonnyitó felvezetőjeként is szolgál, éppen a nagydíj közelsége miatt nem volt esély arra, hogy aktív F1-es pilóták is vállalják a részvételt. A három csapatot is kapó óceániai kontinens mellett itt van azonban az F1-es mezőnyből idénre kiszorult, és egyébként is Ausztráliában élő Valtteri Bottas, és ismét összeállt a népszerű német csapat is Mick Schumacherrel és a versenyautóba visszatérő Sebastian Vettellel. A németek továbbra is a győzelmet tűzték ki célul, hogy megismételjék a Vettel és Michael Schumacher által 2007 és 2012 között elért zsinórban hat csapattrófeát – és amihez egyszer már a megfiatalított felállással is közel voltak. Most negyedszer alkottak közösen csapatot.

    A három csoportba sorolt kilenc csapat a negyeddöntő maradék hét helyéért küzdött, vagyis csak a két leggyengébb eredménnyel záró páros búcsúzott, akik a finnek (Bottas és Heikki Kovalainen) valamint a britek (David Coulthard és Alister McRae) voltak.

    Döntőnek is beillő skandináv csata jöhetett volna az első negyeddöntőben, ám a RoC egyik legsikeresebb alakja, Mattias Ekström betegség miatt nem utazott el Ausztráliába, így Johan Kristoffersson ralikrossz-világbajnok Chaz Mostert Supercars-versenyzővel az All-Star csapatot formálta meg. Akik pedig némi meglepetésre simán kiejtették a címvédő Solberg-Solberg kettőst. Az apa-fia párosnak így csak egy-egy menet jutott a verseny során, s Petter Solberg éppen a kiemelésüket hibáztatta a gyors kiesésért, hiszen az extra vezetés jól jött volna a pálya jobb kiismeréséhez.

    Az ausztrál Supercars-csapat (Brodie Kostecki, Will Brown) kiejtette az amerikaiakat (Travis Pastrana, Kurt Busch), a másik két negyeddöntőben viszont 1-1-es állás után döntőfutamra volt szükség. A Vettel-Schumacher párosnak minden futama szoros volt az ausztrál Offroad-csapat tagjai ellen (a Dakar-győztes Toby Price és az Extreme-E-bajnok Molly Taylor), de Vettel végül Price ellen továbbjuttatta a németeket. A másik ágon az 51 éves Sébastien Loeböt szorongatta meg alaposan az európai formaautós szférában brillírozó 17 éves új-zélandi Louis Sharp, majd győzelme után az autóból kiszállva a kilencszeres rali-világbajnok csak ennyit kérdezett fiatal riválisától: „Te hány éves vagy?”

    Az elődöntők során rövid vihar zúdult a pályára, újabb változót dobta versenybe. Mindkét elődöntőben szükség volt harmadik összecsapásra, és az egyik ágon Loeb és Victor Martins francia kettőse végül kiejtette az All-Star-csapatot, a másikon pedig a németek véreztek el Kosteckivel és Brownnal szemben. Elsősorban Vettel tartotta eddig is versenyben a német csapatot, akinek hat futama közül ez volt az első veresége az este során, miközben Schumacher csak egy futamot nyert, még a csoportban McRae ellen.

    A döntőben így Loeb és Martins révén a franciák csaptak össze a RoC történetének első ausztrál diadaláért hajtó Kosteckivel és Brownnal. Közülük a négyszeres egyéni győztes Loeb megnyerte már Nemzetek Kupáját, de ez is már 21 éve, 2004-ben történt.

    Az első futamot Loeb elveszítette Brown ellen, a francia éppen a megváltozott körülményeket és a kevéssé ismert autóját okolta a vereségért. A második futam felénél úgy tűnt, az ausztrálok simán behúzzák a győzelmet, hiszen Kostecki jelenős előnnyel vezetett Martins előtt, a versenyen újonc francia azonban láthatóan nagy kockázatokat vállalt, hatalmasat ugratott a hídról, s fordított, ezzel kiegyenlítve az állást.

    A mindent eldöntő menetet a két győztes, Brown és Martins meccselték le egymás között, és az Alpine-nal nemrég szakító francia F2-es versenyző ezúttal is nagyot ment, döntőbeli második győzelmével pedig megnyerte a Nemzetek Kupáját önmaga és Loeb számára.

    Az egyéni versenyt szombaton rendezik, amelyen kiderül, ki lesz idén a Bajnokok Bajnoka!

  • Fegyelmezni kell Colapinto szurkolóit

    Fegyelmezni kell Colapinto szurkolóit

    Mint mindannyian tudjuk, a közösségi média gyakran ellenséges közeg tud lenni, és ezt az Alpine-nál is megtapasztalhatták Franco Colapinto szurkolói miatt.

    Az argentin versenyző tavaly váratlan lehetőséget kapva a Williamsnél debütálhatott a Forma–1-ben, és nem vallott szégyent, ám ekkorra már elfogyott a legtöbb hely 2025-re, és a balesetei miatt a Red Bull is inkább úgy döntött, hogy nem őt jelölik ki Sergio Pérez utódjának. 

    Jobb híján az Alpine-hoz szegődött tartalék- és tesztpilótának, ami annyiban jó esélyt kínálhat neki, hogy a Pierre Gasly mellé szerződtetett Jack Doohan eddig nem tűnik kiemelkedő tudásúnak, és sokan arra számítanak, hogy az Alpine nem mutat majd felé sok türelmet, ha nem teljesít jól.

    Argentínában óriási népszerűség övezi az ország több évtized óta első F1-es pilótáját, a Williams csapatfőnökéről tiszteletből utcát is elneveztek. A latinok azonban nyilván nem fogják vissza magukat, és előfordul, hogy a közösségi médiában ócsárolják az Alpine-t és Doohant: emiatt az argentin versenyző menedzsere, Jamie Campbell-Walter felszólította őket, hogy fogják vissza magukat.

    Meghiúsult Briatore terve, hogy hasonló köteléket építsen új versenyzőjével, mint Alonsóval

    „Több kárt, mint hasznot okoznak azok a gyűlölködők, akik úgy gondolják, Francónak segítenek. Inzultálják a csapatot, Jacket, és időnként más Alpine-szurkolókat – jelentette ki Colapinto menedzsere a Twitter/X oldalán. – Franco támogatóinak az egész csapatot támogatnia kell, Pierre-t és Jacket is.” 

    „Szenvedéllyel, de bántóan és arrogánsan viselkedjetek. Eljön majd Franco ideje is, de ilyen formában csak az ellenkezőjét segítitek.”

    Nem akarják felfalni, csak jóízűen elfogyasztani – ezt sugallja versenyzőjének az Alpine