Címke: kiemelt

  • Sainz a tél nagy nyertese? Szenvedést várt, aztán egy tizedre végzett a Ferraritól, amiből kiszállt

    Sainz a tél nagy nyertese? Szenvedést várt, aztán egy tizedre végzett a Ferraritól, amiből kiszállt

    Az Ausztrál Nagydíj időmérője igazolni látszik a tesztek után több csapat által is hangoztatott sejtést: a Williams hatalmasat lépett előre, és a hagyományos élmezőny gyengélkedő csapatait is elkaphatja idén – mint ahogy tette azt Melbourne-ben a Ferrarival.

    Alexander Albon végzett előkelőbb pozícióban, a hatodik helyen a grove-i autók közül, ez viszont elég volt ahhoz, hogy mindkét Ferrarit, Charles Leclerc-t és Lewis Hamiltont is megelőzze a rajtrácson. Új csapattársa, Carlos Sainz a 10. helyen zárt, de csak 89 ezreddel maradt el Hamiltontól, aki számára idénre át kellett adnia a helyét a Ferrarinál. Teljesítményük annyiban összehasonlítható, hogy mindketten új csapattal, autóval ismerkednek jelenleg.

    Kényszerű csapatváltás volt, amit Sainznak meg kellett tennie, és a tavaly konstruktőri kilencedik helyen záró istállótól kapta végül a legjobb ajánlatot, a Williams küzdelmes közelmúltjának ismeretében pedig a spanyol joggal készült úgy, hogy idén másféle célokért kell majd küzdenie, mint amit az előző években megszokott.

    A tavalyi Ausztrál Nagydíjon aratott győzelmének megismétlése persze valószínűtlen most vasárnap, ugyanakkor a csapatot pozitív meglepetésként érte, hogy ilyen erős formába kerültek a szezonkezdetre.

    Hamilton jó előjelnek érzi, hogy elsőre alig maradt el Leclerc-től

    „Nagyon örülök az egész csapat, Alex és önmagam eredményének – fogalmazott Sainz. – Első időmérőmön vagyok túl a Williamsszel, és teljesítettük is a fő célunkat, mindkét autóval bejutottunk a Q3-ba. A tél során beletett kemény munka komoly javulással térült meg, ezért büszke vagyok az egész csapatra. Ami engem illet, kicsit zűrzavaros időmérőm volt, azonban nem aggódok. Még mindig sok mindent meg kell tanulnom erről az autóról, és biztos vagyok benne, hogy hamarosan jönni fognak a még jobb köridők! Holnap az esőben szintén gyorsan kell majd alkalmazkodnom, de izgatottan várom a versenyt. Minden lehetőséget meg fogunk ragadni, és ez még csak a kezdet!”

    A Williamsnél negyedik szezonját kezdő Albonnak ugyan 2023-ban volt már néhány hasonlóan kiemelkedő időmérős eredménye a csapattal, ám szerinte szembeötlő, mekkora fejlődésen ment át a pár éve még anyagilag is kilátástalan helyzetben lévő, a gyárban máig elavult technológiával dolgozó csapat. A tavalyi Ausztrál Nagydíjon például alkatrészhiány miatt nem is tudtak két autót kiállítani a versenyre, miután Albon összetörte az autóját az edzésen, s a lehető legjobb eredmény reményében csapattársa, Logan Sargeant karosszériáját kapta meg, az amerikainak pedig a garázsból kellett néznie a futamot.

    „A legjobb tízbe való bekerülést céloztuk meg, szóval a hatodik hely egészen fantasztikus, nagyon boldog vagyok! – fogalmazott Albon. – Remek autónk van, könnyű vezetni, kiszámíthatóan viselkedik. Idénre sikerült sokkal kezelhetőbbé tennünk. Nagyon kicsik a különbségek és komoly harc lesz a középmezőnyben idén, de remek pozícióból kezdünk. Ráadásul úgy érzem, hogy még csak nem is az időmérős tempó az autónk legerősebb tulajdonsága, versenytempóban ennél nagyobb előrelépéseket tettünk. Komoly dolgokat vittünk véghez Grove-ban. Ég és föld a helyzet ahhoz képest, ahol tavaly ilyenkor álltunk.”

    Leclerc a Ferrari rémálomszerű időmérője után: „Hosszú még a szezon, nyugodtnak kell maradnunk”

  • A Red Bullnak van rá egy csomó magyarázata, miért lassú Pérez utódja is

    A Red Bullnak van rá egy csomó magyarázata, miért lassú Pérez utódja is

    Az előző év rémképei tértek vissza a Red Bullnál a 2025-ös szezonnyitó időmérőjén: bár idénre lecserélték Sergio Pérezt Liam Lawsonra, a csapatnak továbbra is azt kell magyaráznia, miért esett ki egyik autója már az időmérő első szakaszában.

    Az új-zélandi persze még szinte újoncnak minősül, 12. versenyhétvégéjén máris az egyik legjobb csapat autójában találta magát, ám a számára ismeretlen pályán egyelőre kimutatkozott a tapasztalatlansága: három gyorskörrel is próbálkozott a Q1-ben, ám miután utolsó kísérletének harmadik szektorában rontott, csak a 18. lett, vagyis nem folytathatta az időmérőt.

    Csapattársa, Max Verstappen eközben a két McLaren mögött a 3. rajthelyet szerezte meg vasárnapra, vagyis a Red Bullhoz a Péreztől az elmúlt két évben gyakran látott gyengélkedés kellemetlen élménye tért vissza. Alighanem Christian Horner sem úgy tervezte, hogy az idei évet is Verstappen csapattársának korai időmérős kiesését firtató kérdésekkel fogja kezdeni, de a 23 éves pilótát azért egyelőre még könnyebb védeni.

    „Nehéz napja volt, mert ki kellett hagynia az utolsó edzést egy olyan pályán, ahol még sohasem versenyzett korábban, ezzel pedig azonnal hátrányba került, hiszen ő az egyetlen versenyző a mezőnyben, aki korábban még nem vezetett itt” – idézi a Racefans a Red Bull csapatfőnökét, aki jelenleg még elhamarkodottnak is tart bármiféle kritikát fiatal pilótájával szemben.

    Verstappen elfogadja a 3. helyet, Norris óvatos – így értékelt a top 3 az időmérő után

    „Az első menete még egész jó volt annak fényében, hogy keveset gyakorolhatott, de aztán sajnos blokkolta a kerekeit a másodikban, majd elkövetett egy hibát a harmadikban is. Ilyenkor a nyomás csak egyre fokozódik egy versenyzőn, szóval hiba lenne a mai teljesítménye alapján megítélni őt, de remélem, hogy holnap azért jól megy majd.”

    „Csapattársként Max egy igazi gépezet. Nagyon igazságtalan lenne, ha az eddigiek alapján mondanánk véleményt Liamről, hiszen nehéz körülményekkel néz szembe. Várjuk meg, mi történik a versenyen, aztán pedig ahogy olyan pályákra érkezünk, amelyeket már ismer, szerintem életre fog kelni.”

    Kellemetlen kontraszt ugyanakkor Lawson és a csapat számára is, hogy a Racing Bullsszal eközben Yuki Tsunoda az 5. helyre kvalifikált, ami az ötödik F1-es évébe lépő japán karrierjének második legjobb időmérős eredménye. A Red Bull tavaly év végén Tsunoda és Lawson között mérlegelte, melyiküket léptesse fel a nagycsapatba, és most az F1TV műsorában Hornernek máris az orra alá dörgölték, hogy talán nem helyesen választottak.

    „Eddig ez az egyetlen mintánk. Ne feledjük, milyen közel volt hozzá Liam” – felelte Horner, utalva a tavaly év végén csapattársként töltött néhány versenyükre.

    „Yuki remek munkát végzett, hiszen megelőzte a Ferrarikat, és elismerés jár Isack Hadjarnak is, aki szerintem kimagasodott az újoncok közül.” A Racing Bulls francia pilótája a 11. helyen zárt, ezzel valóban a leggyorsabb lett az elsőévesek között.

    Maga Lawson is a tapasztalatlanságának tudja be melbourne-i gyengélkedését, ugyanakkor döntő fontosságúnak tartja, hogy motorhiba miatt nem tudott érdemi munkát végezni a szombati, utolsó szabadedzésen.

    „Az persze nem segített, de ettől még nem kellene lecsúsznom a pályáról az időmérőn” – gyakorolt önkritikát az új-zélandi.

    „Túlmelegítettem a gumikat a köröm végére. Pedig jó körön voltam, szóval szerintem simán bekerülhettem volna a Q2-be, hiszen nagy lépést tettünk mára az autóval, vagy legalábbis Max. De nem hiszem, hogy az autó vezethetőségén múlt volna ez számomra, nem ezért követtem el hibákat. Egyszerűen csak ez egy nehéz pálya, keveset vezettem rajta és hülye voltam.”

    Eldőlt az idei F1-es vb-cím, gratulálunk a McLarennek, jöjjön 2026!

  • Leclerc a Ferrari rémálomszerű időmérője után: „Hosszú még a szezon, nyugodtnak kell maradnunk”

    Leclerc a Ferrari rémálomszerű időmérője után: „Hosszú még a szezon, nyugodtnak kell maradnunk”

    Charles Leclerc nem kezdte kongatni a vészharangot a Ferrari rosszul sikerült ausztráliai időmérője után, de elismerte, hogy nagyon nehéz volt számukra különösen a Q3, és valamilyen oknál fogva nem tudtak annyit gyorsulni a kvalifikáció alatt, mint a riválisaik.

    Miután a pénteki második szabadedzésen Charles Leclerc révén még a leggyorsabb volt, a Ferrari szombaton csak a 7. és a 8. helyet szerezte meg az ausztráliai időmérőn. A két vörös autó közül hátrébb záró Lewis Hamilton összességében pozitívan értékelt, mondván elsőre elfogadja ezt az eredményt, Leclerc azonban szemre bosszúsabb volt, noha ő sem kezdte el kongatni a vészharangot.

    A Q1-ben Leclerc 1:16,029-cel a 4. időt érte el, és csupán 1 tizeddel maradt el Lando Norristól, ezután viszont a Ferrari nem tudott annyit gyorsulni, mint a fő riválisai. A monacói a Q1 vége és a Q3 vége (1:15,755) között csak 3 tizedet talált, míg a pole-t megszerző Norris 9-et. „Amint elkezdtük nyomni neki, egyre több és több következetlenséggel szembesültünk, ami kissé sajnálatos. Veszítettünk némi tempót az időmérő során. A Q1 jó volt, a Q2 már kicsit kevésbé, a Q3-ban pedig nagyon kellett erőltetnünk, hogy megpróbáljunk időt találni. Valamilyen oknál fogva nem igazán tudtuk lekövetni a pálya változását, úgyhogy ezt meg kell vizsgálnunk, és a legtöbbet ki kell hoznunk a futamból. Tegnaphoz képest veszítettünk a relatív versenyképességünkből. Tudjuk, min változtattunk, úgyhogy ezt meg kell néznünk. Ettől eltekintve nem tudom” – idézi Leclerc-t a Motorsport Week.

    Leclerc a legutóbbi mondata kapcsán tett még egy érdekes kijelentést: „Ma reggeltől fogva a teljesítmény nem volt olyan, mint tegnap. Azt hiszem, tudom, mi ment félre, de először meg kell néznem az adatokat. A helyes dolgot tettük, és veszítenünk kellett némi teljesítményt, de ez volt a helyes dolog. Részletekbe viszont nem megyek.”

    A Ferrari különösen a harmadik szektorban bukott sokat, amit Leclerc a gumikezelésnek tulajdonított. „Még nem tudom [a pontos okát], de szerintem a gumik addigra melegedtek túl. Ma sokkal inkább küszködtem ezzel, mint tegnap, úgyhogy ezt is meg kell néznünk. De mint sokszor elmondtam már, mielőtt ide jöttünk, ez csak a szezon első versenye, egy kiindulási pont. Nagyon hosszú lesz az idény, úgyhogy csak nyugodtnak kell maradnunk, holnap a lehető legtöbb pontot kell szerezzük, jelentsen ez bármit is, majd onnan kell dolgoznunk tovább. Szerintem az autóban hatalmas a potenciál, de úgy tűnik, jelenleg nem vagyunk a megfelelő tartományban, úgyhogy meg kell találnunk ezt.”

    Leclerc „nem hiszi”, hogy nehezebb lenne vezetni az SF-25-öst, mint az elődjét volt, legalábbis, „mostanáig nem voltak erre utaló jelek, ezért azt mondanám, hogy nem”, de elismerte, hogy „a Q3 különösen nehéz volt.” Azzal kapcsolatban nem vonna le következtetést, hogy az idei autónak túl szűk lenne a működési tartománya, a futammal kapcsolatban pedig elismerte, hogy az időmérőt helyezték előtérbe a beállításokkal, és ennek tükrében is igaz, hogy „ma nem végeztünk nagyszerű munkát.”

    A versenyen az előrejelzések szinte biztos esőt mondanak, ez pedig a Ferrarinak is esélyt jelenthet, noha a múltban nem mindig voltak ütőképesek ilyen körülmények között. „Érdekes lesz. Szerintem sokan a teljes ismeretlennek vágnak neki, mert ezekkel az autókkal senki nem ment még egy kört sem esőben. Szóval sokat kell tanulni, és remélem, hogy mi a dolgok jó oldalán leszünk és visszahozhatjuk, ami ma hiányzott. A cél a dobogó, de hogy ez lehetséges lesz-e… A múltban ingadozó volt a teljesítményünk az esőben, de rengeteg figyelmet fordítottunk rá és munkát fektettünk bele, hogy mindig a megfelelő működési tartományba hozzuk a gumikat. Meglátjuk, hogy ez sikerülni fog-e.”

    „Remélem, hogy közelebb leszünk a McLarenhez. Az érzésünk az, hogy közelebb vagyunk annál, mint amit az időmérő mutatott. A Q3-ban elveszítettük az egyensúlyt, kiestünk a megfelelő tartományból. Amikor ilyen kicsik a különbségek, pilótaként nagyon nehéz jó kört összerakni. A különbségek most nagyobbak voltak, mint amekkorának lenniük kellene” – összegzett Leclerc.

    Eldőlt az idei F1-es vb-cím, gratulálunk a McLarennek, jöjjön 2026!

  • Eldőlt az idei F1-es vb-cím, gratulálunk a McLarennek, jöjjön 2026!

    Eldőlt az idei F1-es vb-cím, gratulálunk a McLarennek, jöjjön 2026!

    A McLaren nagy fölénnyel szerezte meg a pole pozíciót az idei első futamra, George Russell pedig már gyakorlatilag most odaadta nekik a világbajnoki címet.

    „A Red Bull már bezsákolta ezt a bajnokságot, nem hiszem, hogy bárki is fel fogja velük venni a harcot az idén. Arra számítok, hogy minden egyes futamot meg fognak nyerni. Ez a fogadásom. A teljesítményük alapján nem látom, hogy bárki a kihívójuk lehet.”

    Ezek George Russell 2023-as F1-es szezon első futama után mondott szavai. A Mercedes pilótájának akkor részben igaza lett, hiszen a Red Bull a létező szinte összes rekordot átírva lett világbajnok abban az évben, és egy híján az összes futamot megnyerte.

    Hogy miért írjuk le most, két évvel később ezt? Azért, mert Russell ismét hasonló kijelentést tett, csak most már az első verseny előtt, és a Red Bull helyett az Ausztrál Nagydíj időmérő edzését a kis különbségek fényében nagy fölénnyel megnyerő McLarenre.

    „Akkora előnyben vannak, mert most abbahagyhatják az idei autó fejlesztését és teljes mértékben átállhatnak a 2026-os kocsira, mivel nehéz ledolgozni ekkora hátrányt” – idézi a The-Race.com a pole-t megszerző Lando Norristól 0,450 másodpercet kapó, azzal 4. helyen záró Mercedes-pilótát.

    Verstappen elfogadja a 3. helyet, Norris óvatos – így értékelt a top 3 az időmérő után

    Erre a kijelentésre persze rögtön mondhatjuk, hogy a tavalyi szezon elején még a Red Bull is nagy fölényben volt – legalábbis Max Verstappen kezei között –, majd a McLaren megelőzte őket és konstruktőri világbajnok lett. Russell szerint ez azonban nem annak volt köszönhető, hogy a fejlesztésekkel elkapták az energiaitalos csapatot.

    „A Red Bull annyival mindenki előtt kezdte a tavalyi évet, de nem hiszem, hogy a többiek a fejlesztésekkel előzték meg őket. Hoztak néhány újítást az autóra, amelyekkel hátrafelé mentek, vagy mondjuk úgy, tisztáztak néhány dolgot, és azzal visszaestek. Ha 6 tizedes előnyöd van az év kezdetén, senki nem fog 6 tizedet találni egy év során. Szóval a McLaren remek helyzetben van az idei évre és a jövőre nézve is” – utalt Russell arra, hogy a wokingiak több forrást irányíthatnak át a jövő évi autóra, mint a riválisaik.

    Hogy miben rejlik a McLaren előnye, azzal kapcsolatban Russell a következőket mondta: „Csak meg kell nézni az erősségeiket Szingapúrban, a gyengéiket Vegasban, és hogy mennyire jó volt a bahreini teszten mutatott versenytempójuk. Ez mind gumi. Ha erős vagy a hármas szektorban Ausztráliában, az a gumikra mutat. Úgyhogy valami eléggé különlegeset csinálnak, ez biztos.”

    Noha a futamon eshet, ami valódi káoszt hozhat, száraz körülmények között Russell szerint a McLaren előnye még inkább kidomborodhat, mögöttük viszont szoros lehet a csata. „Nagyjából az a helyzet, mint amire számítottunk. A McLaren van az élen kényelmes előnyben, utána pedig úgy érzem, bárki odaérhet. Köztünk, a Red Bull és a Ferrari között fog eldőlni. De ott vannak a meglepetések is, mint Yuki [Tsunoda] és [Isack] Hadjar, akik nagyon versenyképesek voltak ezen a hétvégén. A Williams is mutatta jeleit remek időmérős tempónak, de a verseny tekintetében ezt fogjuk látni.”

    Stella szavai is vészjóslóak lehetnek a riválisoknak

    Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke próbált ugyan óvatos lenni, és például az időmérőn leszerepelő, csak a 7. és 8. helyet elérő Ferrarit sem tartotta olyan rossznak, mint amilyennek tűntek, azért volt egy mondata, ami nem sok jót vetít előre az ellenfeleiknek. „Tökéletes módja ez a szezon kezdésének. Szinte meglepő, hogy az autó élvezte a körülményeket egy olyan pályán, amelyről nem feltétlenül gondoltuk, hogy az egyik kedvencünk lesz a szezon során.”

    Oscar Piastri, McLaren
    Fotó: Mark Thompson/Getty Images

    „Az időmérő az eddigi legtényszerűbb összegzése az erősorrendnek, de nem igazán veszem a Ferrari mai teljesítményét készpénznek, mert szerintem sokkal közelebb vannak, mint azt a Q3-as különbségek mutatják. Az időmérő megmutatta, hogy a Red Bull nincs messze, Verstappen erős köröket rakott össze, és Russell is ott van… Nem kell alulértékeljük, hogy az autó versenyképes, de Oscar és Lando is nagyon jó munkát végzett azok után, hogy volt némi stressz az első Q3-as próbálkozásokat követően” – összegzett az olasz szakember a Sky Sports-nak.

    Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke – noha ő is egyértelműen a McLarent helyezte az első helyre – Russell-lel ellentétben ugyanakkor nem volt annyira borúlátó, és kisebb különbséget határozott meg a wokingiakhoz képest.

    „Ott vagyunk az élmezőnyben, de reálisan nézve két tized a hátrányunk a McLarennel szemben, ezt el kell ismerni. Látszik az elején, hogy mennyire szoros. Verstappennel és a két Ferrarival, amelyek ezúttal nem voltak gyorsak, de egyértelműen ott vannak, hat autó produkálhat jó kis csatát. A versenytempónk mindannyiunknak hasonló, kivéve talán a McLarent, amely egy kicsit előrébb van. De nem gondolom, hogy ez az eredmény a Ferrari valós helyezését mutatja, valószínűleg egy kicsit előrébb kellene lenniük.”

    Hamilton jó előjelnek érzi, hogy elsőre alig maradt el Leclerc-től

  • Fölényes McLaren kettős siker az év első F1-es időmérőjén, a Ferrarik a legjobb 5-be sem fértek be

    Fölényes McLaren kettős siker az év első F1-es időmérőjén, a Ferrarik a legjobb 5-be sem fértek be

    A McLaren söprését hozta az Ausztrál Nagydíj sokáig szorosan alakuló, a wokingi istálló hatalmas fölényével véget érő időmérő edzése. A pole-t Lando Norris szerezte meg Oscar Piastri és Max Verstappen előtt, miközben a legjobb Ferrari is csak 6. lett.

    Véget értek a találgatások és esélylatolgatások, többé nem volt hová bújni, az Ausztrál Nagydíj időmérő edzésén végre megláttuk, hogy mik a Forma–1 2025-ös erőviszonyai. Vagy legalábbis azt, hogy a több szempontból is egyedi melbourne-i pályán ki a leggyorsabb. A harmadik szabadedzés már előrevetítette, hogy apróságokon dőlhet el a pole pozíció sorsa, a mezőny elejében ugyanis hajszál választotta el egymástól a pilótákat, majd az időmérő nagy része is szorosan alakult, de aztán a McLaren begyújtotta a rakétákat.

    Q1

    Valóságos tumultus alakult ki a bokszutcában az év első időmérőjének kezdete előtt, majd a zöld lámpák kialvása után Esteban Ocon lett az első pályára lépő. Az Alpine-tól a Haashoz igazoló franciát szorosan követte a harmadik szabadedzésen ismét hibázó, a háromból eddig két edzést lényegében teljesen kihagyó Oliver Bearman, majd jöttek a többiek is. Bearman számára ugyanakkor az időmérő edzés sem tartott sokáig, ugyanis az újonc már a kivezető körében jelezte, hogy nem működik rendesen a váltója, és rögtön vissza is tért a garázsba.

    Eközben a mezőny nagy része megkezdte az első mért körét, amelynek a Mercedesek a lágy helyett közepes keveréken vágtak neki. Az első roham után Norris állt az élen 1:16,003-as idővel, mögötte 0,154 lemaradva következett Oscar Piastri, majd már közel fél másodperces hátránnyal Charles Leclerc. A két Ferrarit meglepetésre Alonso választotta ketté, az 5. helyezett Hamilton mögött pedig Gasly, Hülkenberg, Stroll, Albon és Doohan volt az első tíz sorrendje.

    De csak addig, amíg Max Verstappen Norrist kivéve hátrébb nem taszított eggyel mindenkit, a péntekről szombatra életre kellő Red Bull-lal ugyanis bejött a második helyre, csupán 0,015 másodpercre a McLaren britjétől.

    A Mercedesek a közepes gumin lassan kezdtek, de aztán Russell a második körével felugrott a 4. helyre, 0,292 másodpercre Norristól. A 3 tizedes hátrány azonban ilyen szoros élmezőnynél nem volt jó előjel, és nemcsak a Mercedes érkezett másodszor, hanem Leclerc is, amivel 11 ezredre zárkózott Verstappenre és feljött 3.-nak, majd a két lila szektorral nyitó, a 12-es kanyarban a pályára hordott kavics miatt sokat veszítő Alonso is megelőzte Russellt.

    Andrea Kimi Antonellinek eközben esélye sem volt a közepeseken, és a javítással együtt is csak a 14. helyen állt, miközben gyanúsan sok szikrát hányt az autójának alja. De még mindig nem volt olyan rossz a helyzete, mint a harmadik edzést motorhiba miatt kihagyó Liam Lawsonnak, aki meglátogatta a hármas kanyar kavicságyát, és csak a 18. pozíciót foglalta el.

    A Q1 hajrájára fordulva Gasly, Hülkenberg, Lawson, Ocon, Bearman volt a sorrend a kieső zónában, a mezőny szorosságát pedig jól mutatta, hogy az Alpine franciája is 1 másodpercen belül tartózkodott Norrishoz képest. Kezdésnek Lawson ki is írta magát a továbbjutók közel, tűrhető első és második szektor után ugyanis a harmadikban hibát hibára halmozott, míg végül az utolsó kanyarban kiszaladt a füves bukótérbe, majd rögtön a bokszba hajtott.

    Nem ő lett ugyanakkor az egyetlen kieső egy topcsapatban, a lágy gumikon javító Antonelli ugyanis az utolsó pillanatban, Gabriel Bortoleto javítása során szintén kiszorult a legjobb 15-ből és 16.-ként zárt. A Mercedes nem sokkal később megerősítette, hogy megsérült az autó alja, ez hátráltatatta a 18 esztendős pilótát, aki 9 ezreddel maradt le a továbbjutásról… Bortoleto ezzel nemcsak továbbjutott, hanem rögtön elsőre megverte összehasonlíthatatlanul rutinosabb csapattársát, a 11-es kanyarban a kavicságyat a bal oldali kerekeivel megcsípő Nico Hülkenberg zárt ugyanis a 17. helyen, majd következett Lawson, Ocon és Bearman. A Haas újoncának váltóját a csapat lázasan igyekezett rendbe hozni, de végül nem tudták pályára küldeni őt.

    Bortoleto remekül kezdte F1-es karrierjét:

    Q2

    A második szakasz első felvonását a McLarenek nyitották az élen Piastri–Norris sorrendben (utóbbi 88 ezreddel maradt le csapattársától), mögéjük pedig Piastrihoz képest több mint 2 tizedes hátrányban Max Verstappen iratkozott fel a harmadik helyre. A 4. pozícióban további 1 tizedre jött Russell, majd Leclerc, Albon, Hamilton, Sainz, Stroll volt a további sorrend, miközben a mezőny többi része kicsit késve jött (kivéve Alonsót, aki hibázott és csúnyán odaverte az autója alját a 10-es kanyarban, majd egyből a bokszba hajtott), és az első rohamban még nem teljesített mért kört.

    A folytatásban Tsunodának (6.) és Gaslynak (9.) is sikerült beférkőznie a legjobb 10-be, míg Doohan hibázott a 12-es kanyarban, így ő továbbra is mért kör nélkül állt. Ezalatt a Ferrarik elmentek egy második mért körre is ugyanazon a szetten, de csak Hamilton javított, és a 8.-ról fellépett a 6. helyre, közvetlenül Leclerc mögé. A maranellóiak szemszögéből nézve ugyanakkor nemcsak a helyezés, hanem a hátrány is aggasztó volt, hiszen Leclerc 0,359, Hamilton 0,451 másodperccel maradt el Piastritól.

    Alonso hibája:

    Hamilton és Leclerc ugyanakkor nem vételezett új szettet a hajrára, helyette előbbi kint maradt, és használt gumin próbált meg tovább gyorsulni, míg utóbbi furcsa módon behajtott a bokszba, hogy ott a kígyózó sorba beállva rögtön vissza is térjen a pályára.

    Nem sokon múlt, hogy a Q2 hajrája azelőtt véget érjen, hogy megkezdődött volna, Bortoleto ugyanis nagyon közel állt hozzá, hogy a négyes kanyarból kifelé a falhoz csapja a Saubert, de megúszta a hajmeresztő pillanatot és folytatta a mért körét. Nem ő volt az egyedüli azonban, aki rontott, Hamilton ugyanis megforgott a 11-es kanyar után, amivel tönkretette Doohan egyetlen Q2-es mért körét.

    Ugyanakkor többen is elkerülték a rövid ideig érvényben levő sárga zászlós szakaszt, például a két Aston Martin is, de ez egyikükön sem segített, ugyanis Alonso a 12., Stroll a 13. helyen esett ki. Nem jutott még tovább Isack Hadjar (11.), Doohan (14.) és Bortoleto (15.) sem. A Q2-t végül az 1:15,415-re javító Norris zárta az élen 0,053 másodperccel Piastri előtt. A 3. helyezett Verstappen lett, utána jött Russell, Leclerc, Hamilton, Sainz, Tsunoda, Albon és Gasly.

    Hamilton a forgalommal szemben:

    Q3

    Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója a harmadik szakasz elején úgy vélte, hat autónak lesz esélye megszerezni a pole-t. Ezután az amerikai vélhetően elborzadva figyelte, ahogy Piastri megkóstolja a füves bukóteret az utolsó előtti kanyar kijáratán, Lando Norrisnak pedig törlik az első mért körét a 4-es kanyar kiszélesítése miatt (Verstappen is nagyon közel járt hozzá, hogy átlépje ott a fehér vonalat). Így aztán a két McLaren csak a 4. és a 10. helyet foglalta el az első roham után, míg az élen Verstappen állt 1:15,671-gyel. Tőle mindössze 24 ezreddel lemaradva Russell következett, míg 0,084 másodperces hátránnyal Leclerc volt a 3. helyezett. Piastri mögött Albon, a 11-esben a kavicságyat megcsípő Hamilton, majd Gasly és Sainz volt a mért kört futók további sorrendje.

    A McLarenek nem bízták a véletlenre, és a hajrában elsőként hajtottak pályára, igyekezve elkerülni, hogy egy esetleges sárga zászló tönkretegye a körüket. Piastri volt előrébb, és hatalmas körrel átvette a vezetést, majd jött Norris, és 0,084 másodpercet rálicitált csapattársa idejére. Ehhez már Verstappen sem tudott hozzászagolni, és közel 4 tizedet kapott, de a 3. helyet így is megszerezte.

    A 4. helyen Russell végzett, az 5.-en pedig a hatalmasat hajrázó Albon neve tűnt fel, de csak addig, amíg nem jött a nála is nagyobbat alakító Tsunoda, és át nem vette az 5. pozíciót. Albon tehát 6.-ként zárt, míg a két Ferrari – Leclerc kifogyott az új gumiból és végén nem is futott mért kört – lett a 6. és a 7. helyezett. A 9. pozíciót Gasly, a 10.-et Sainz foglalhatta el.

  • Hamilton jó előjelnek érzi, hogy elsőre alig maradt el Leclerc-től

    Hamilton jó előjelnek érzi, hogy elsőre alig maradt el Leclerc-től

    A két Ferrari nem remekelt az F1-es szezonnyitó időmérő edzésén, Lewis Hamiton így csak a 8. rajthelyet tudta megszerezni, egy pozícióval csapattársa, Charles Leclerc mögött. A várható vasárnapi esőben ezúttal nem új reményeket lát, elvégre még nem is vezette új autóját vizes pályán.

    Hamiltonnak eseménydús első időmérője volt a Ferrarival, a Q1-ben egy extra gumiszettet is el kellett égetnie a biztos bentmaradáshoz, majd a Q2-ben az utolsó körére is használt abroncsokkal nekivágva megpördült. A brit végül hozta a kötelezőt és eljutott a legjobb tízig, de végül csak a 8. helyen zárt a Q3-ban.

    Nem csak neki voltak azonban problémái, hiszen Leclerc közvetlenül előtte végzett, a Ferrari látszólag a kör utolsó szektorára túlmelegítette a gumikat, így ott néhány tizedet veszítettek az előttük állókhoz képest. Hamiltont mindenesetre önbizalommal tölti el, hogy új csapatánál az első éles bevetésén csupán két tizeddel volt lassabb Leclerc-nél.

    „Általában véve jó érzéseim voltak a pályán. De még mindig minden az első számomra, most voltak az első szabadedzéseim és az első időmérőm a Ferrarival. Sokat kell dolgoznom azért, hogy alkalmazkodjak ehhez az autóhoz, ami nagyon más érzéseket nyújt ezen a pályán, mint azt korábban megszoktam” – mondta Hamilton a Sky Sportsnak.

    Fölényes McLaren kettős siker az év első F1-es időmérőjén, a Ferrarik a legjobb 5-be sem fértek be

    „Annak fényében, hogy Charles már hetedik éve a csapatnál van és kívül-belül ismeri az itteni autók alapvető karakterisztikáját, az eszközöket, én pedig csak most tanulok mindent, elfogadom ezt az eredményt az első időmérőmre. Egy egyszerű beállításmódosításhoz is egészen más eszközöket használnak, én pedig még mindig tanulom, hogy bizonyos dolgokkal pontosan hogyan is hathatok az autóra. De most még meg kell értenünk, hogy miért nem vagyunk az élen állókkal azonos szinten.”

    A Sky-nak egyébként a McLaren és a Mercedes csapatvezetője, Andrea Stella és Toto Wolff egyaránt megjegyezték, a Ferrari előrébb áll az erősorrendben annál, mint azt ezen az időmérőn mutatta, s mindkét istállónál számolnak velük a versenyre.

    Vasárnapra az előrejelzések esőt jósolnak a futam idejére, és bár Hamilton hagyományosan elemében van nedves körülmények között, a Ferrarinál egyelőre még ez is az ismeretlenbe való ugrást jelentené számára.

    „A holnap nagy kihívás lesz. Sohasem vezettem ezt az autót esőben, még csak nem is ismerem az esős beállításait! Ezt fogom tanulmányozni ma este, és holnap ismét új dolgokat fogok megtapasztalni” – tartotta alacsonyan az elvárásait a hétszeres világbajnok.

    Verstappen elfogadja a 3. helyet, Norris óvatos – így értékelt a top 3 az időmérő után

  • Verstappen elfogadja a 3. helyet, Norris óvatos – így értékelt a top 3 az időmérő után

    Verstappen elfogadja a 3. helyet, Norris óvatos – így értékelt a top 3 az időmérő után

    Lando Norris, Oscar Piastri és Max Verstappen sem volt csalódott az Ausztrál Nagydíj időmérő edzése után.

    Miután az időmérő harmadik szakaszának első mért körei után a McLarenek csak a 4. és 10. helyet foglalták el, benne volt a pakliban, hogy nem fogják kibérelni az első sort az Ausztrál Nagydíjra, de végül Oscar Piastri és Lando Norris sem hibázott, és igen nagy fölénnyel utasította maga mögé a Red Bull-lal a 3. helyen záró, az utolsó roham előtt még vezető Max Verstappent. A bikások számára igencsak rosszul kinéző pénteki nap után a címvédő azonban a 3. hellyel sem volt csalódott.

    Lando Norris, Max Verstappen
    Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    „Jó volt. A tegnap elég nehézkesen alakult, úgyhogy elfogadom ezt a mai harmadik helyet. Az időmérős körök nagyon izgalmasak, nagyon nagy itt a tapadás, gyorsak a kanyarok, úgyhogy ez mindig szórakoztató. Egyszer sem érződött úgy, hogy mindent kihoztunk a gumikból, de elég nagy volt a hátrányunk [a McLaren mögött], szóval pozíció szempontjából nem változtatott volna a helyzeten” – értékelt Verstappen, akitől megkérdezték, esőtáncot jár-e a futam előtt.

    „Nekem mindegy, hogy esik vagy száraz. Esőben történhetnek őrült dolgok, ez a pálya pedig elég csúszós tud lenni, de ezzel mindenkinek meg kell birkóznia” – felelte a tavalyi Brazil Nagydíjon esőben oktató, ilyen körülmények között mindig nagyon erős holland.

    Nem volt csalódott a pole-ról 0,084 másodperccel lemaradó Oscar Piastri sem. „Eléggé örülök. Nyilván nagyszerű az első sorban kezdeni a szezont. Egy hellyel hátrébb végeztem, mint szerettem volna, de ez így is nagyszerű kezdet, és remek, hogy a csapat megszerezte az első sort. Most nyomunk egy resetet és meglátjuk, mit tartogat a holnap. A Q3-ban egyszerűen nem volt elég, de ez egy hosszú idény kezdete, úgyhogy örülök a jó rajtnak. A hármas szektorban veszítettem némi időt a korábbi legjobb körömhöz képest, az első Q3-as körömben el is fékeztem magam ott, és nem akartam megismételni ezt, szóval ott talán benne hagytam egy kicsit.”

    Lando Norris, Max Verstappen
    Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Lando Norris öröménél persze senkié nem lehetett nagyobb, különösen úgy, hogy a britnek egyetlen lövésből kellett összehoznia a pole-t érő kört, hiszen az első Q3-as idejét törölték. „Tökéletes kezdete ez az évnek, nagy gratuláció a csapatnak. Csodálatos munkát végeztek, hogy ott folytattuk, ahol tavaly abbahagytuk. De ez még csak az időmérő volt, várjuk meg a holnapot. Nehéz verseny lesz, de a mai tökéletes kezdet volt. Az autó elképesztően gyors, és amikor összerakod a kört, az hihetetlen, csak nehéz összerakni. Ma Oscar és köztem volt egy kisebb párharc, nem volt egyszerű, különösen az első Q3-as köröm után, amelyben elhagytam a pályát és elvették az időmet. Tudtam, hogy a második körben nehéz helyzetben leszek, mert sokat kell kockáztatni, de közben biztosítanod kell, hogy tiszta köröd legyen. Nehéz ilyen tudattal nekivágni a végének, de sikerült, úgyhogy nagyon boldog vagyok.”

    Ami a vasárnapot illeti, Norris érezhetően nem akart előre inni a medve bőrére, különösen úgy, hogy a futamra 80% az eső valószínűsége. „Soha nem leszek túl magabiztos, nem vagyok az a fajta fickó. Magabiztos vagyok azt illetően, hogy az autó jó, de közben még soha nem mentünk vele esőben. Azt is tudjuk, mennyire jó Max és a Red Bull ilyen körülmények között, szóval meglátjuk. Mindenki számára rengeteg lehetőség fog adódni, és közbe sok új dolgot kell majd tanulnunk.”

    A McLaren fontos lépést tett, hogy 2026-tól is övék legyen a „legjobb versenyzőpáros”

  • Őrületesen sokszínű és szoros mezőnyt vezet Piastri, Bearman újabb csúnya hibát vétett

    Őrületesen sokszínű és szoros mezőnyt vezet Piastri, Bearman újabb csúnya hibát vétett

    Az Ausztrál Nagydíj utolsó szabadedzését a hazai sztár, Oscar Piastri zárta a legjobb idővel George Russell és Max Verstappen előtt. Oliver Bearman újabb piros zászlót idézett elő, minimális gyakorlással kell nekivágnia az időmérőnek.

    Közép-európai idő szerint éjjel 2:30-at mutatott az óra, amikor Melbourne-ben már megkezdődött az F1 szombati pályaaktivitása a harmadik, utolsó egyórás szabadedzéssel. Az a bizonyos aktivitás rögtön egy látványos pillanattal indult, majd pedig tíz percre teljesen le is állt – a rébusz pedig egy piros zászlót rejt.

    Oliver Bearman az elsők között érkezett a pályára, ám első gyorsköre során a 11-es kanyar kavicságyában találta magát, miután a jobbos előtt figyelmetlenségből a külső ív füvére hajtott. Ezúttal nem csapta falhoz a Haast, mint tette azt a pénteki első edzésen, viszont a tény, hogy elásta azt a sóderben, ugyanúgy az edzésének végét jelentette. A negyedik F1-es versenyhétvégéjét teljesítő brit így nagyon kevés felkészüléssel lesz kénytelen nekivágni az időmérőnek: pénteken 11 kört teljesített a balesete előtt, majd a második gyakorlást az autóján esett károk miatt kihagyta, most pedig csak egyetlen további tiszta körrel tudta növelni a mérlegét.

    Szintén bajba került egy másik versenyző, akinek jól jönnének a tapasztalatkilométerek: Liam Lawson is csak két kört tehetett meg, mielőtt a Red Bull a garázsba szólította technikai hiba miatt, amiről kiderült, hogy igencsak súlyos: a Honda hajtásláncát érinti, így az új-zélandi már vissza sem térhetett a pályára a későbbiekben.

    Csapattársa, Max Verstappen eközben a pályán azt prezentálta, hogy a Red Bullnak az éjszaka során a Milton Keynes-i szimulátorban sikerült további teljesítményt felszabadítania az autóból, hiszen az edzés jelentős részében a holland vezette az eredménytáblát, s csak a hajrában veszítette el tartósan az első helyet Oscar Piastrival szemben. A McLaren ausztrálja zárta végül az élen a gyakorlást, hozzá pedig George Russell Mercedese végzett a legközelebb, mindössze 39 ezredes lemaradásra. Őt követi még egy tizeden belül Piastrihoz képest Verstappen, majd pedig Charles Leclerc és Kimi Antonelli.

    Az edzés során több csapat is megfordult a tabella élcsoportjában, köztük a jelek szerint nagy előrelépést tevő Williams is, Carlos Sainz és Alexander Albon 6. és 7. lett, közvetlenül Lewis Hamilton előtt. Még a brit is fél másodpercen belüli lemaradással rendelkezik, Pierre Gaslyvel bezárólag pedig az első 13 versenyző maradt egy másodpercen belül az etalonhoz képest, vagyis egyelőre rendkívül közelinek tűnik egymáshoz a csapatok tempója a mezőny első felében. Lando Norris a 10. helyen zárt, de nem fejezte be utolsó gyorskörét.

    Közép-európai idő szerint 6 órakor már a szezon első téttel rendelkező eseménye, az időmérő edzés következik az Ausztrál Nagydíjról.

    A harmadik szabadedzés végeredménye:

    Verstappen: Minden évben bizonyítanom kell magamnak

  • Az Aston Martin már érzi a Newey-hatást, de ez idén aligha fog rajtuk segíteni

    Az Aston Martin már érzi a Newey-hatást, de ez idén aligha fog rajtuk segíteni

    Adrian Newey még csak alig több mint 10 napja dolgozik az Aston Martin F1-es csapatánál, de már most érződik a hozzájárulása, az idei autóval viszont még nem foglalkozott.

    Noha már tavaly szeptemberben bejelentették a szerződtetését, a Red Bulltól 2024 tavaszán távozó Adrian Newey csak az idén március 3-án állhatott munkába az Aston Martinnál. Azaz a minap volt pontosan 10 napja annak, hogy elkezdett dolgozni az istálló silverstone-i központjában azon, hogy a nagyra törő terveket dédelgető csapat jövőre akár már a világbajnoki címekért küzdhessen. Hiszen 2026-ban átfogó, az utóbbi 60 évre nézve is példátlan mértékű szabályváltozások lépnek életbe a Forma–1-ben, a mérnökzseni pedig pont az ilyen alkalmakkor szokott nagyot gurítani, miként azt legutóbb a 2022-es szabályok érkezésekor is megtette a Red Bullnál.

    Andy Cowell, Aston Martin
    Andy Cowell az Albert Parkban / Fotó: Zak Mauger/LAT Images/Aston Martin

    Andy Cowell, az Aston Martin csapatfőnöke az Ausztrál Nagydíj helyszínén betekintést nyújtott a 66 esztendős mérnök első másfél hetébe, és megerősítette, hogy Newey az elmúlt tíz napban csakis a 2026-os projekten dolgozott, és szorgosan rajzolgatta híres rajztábláján a jövő évi autó részeit.

    „Adrian már tíz napja van velünk. Az első napja mindenféle felhajtás nélkül telt. Ő egy mérnök, szóval besétált, és felvette a fonalat a 2026-os szabályokkal, belemélyedt az eddig végzett munkánk részleteibe, megértette azt, hozzátett az ötletekhez, dolgozott a rajztáblánál” – idézi a The-Race Cowellt.

    „Öröm Adriannal dolgozni – folytatta a csapatfőnök. – Óriási a tapasztalata és az éhsége, ez pedig csodálatos párbeszédeket eredményez arról, hogy gyors versenyautókat építsünk, és milyen kompromisszumokat kell meghoznunk. Jó munkakapcsolatot épít ki a mérnökökkel, akik eddig a [2026-os] koncepción dolgoztak. Már van néhány terület… Magamnak mosolygok; nem fogok részletekbe menni, mert nem akarom, hogy az ellenfeleink megtudják, de van néhány terület, amelyen már azt mondta, hogy »Tudunk ebbe az irányba menni? Tudjuk amazt csinálni?« Mind a mechanikával, mind a kompozit anyagokkal foglalkozó mérnökök pedig megnézik és arra mennek, mondván »Ó, igen, csináljuk!« Szerintem ez az Adrian-hatás. Azokra a területekre mutat rá, amelyekkel foglalkozni kell, és mindenki csak befogadja az útmutatást.”

    Newey új irodája:

    Természetesen Newey munkamódszerei változatlanok, azaz egyedülálló módon továbbra is papírt és ceruzát használ számítógépes tervezőszoftverek helyett, de Cowell szerint nem adódnak ebből nehézségeik. „Akár rajztábláról, akár CAD-ről (komputer által segített tervezés) van szó, kreatív, 3D-s gondolatok kellenek legyenek a fejedben, amiket kommunikálsz a kollégák felé. Mindannyian tudjuk, hogyan kell műszaki rajzokat olvasni; a képernyő 2 dimenziós a CAD-ben, noha lehet úgy forgatni, hogy 3D-ben tekintsük meg. Adrian rajzolási képességei olyanok, hogy olyan részleteket rajzol, hogy az ember képes azt látni 3D-ben. Az aerodinamika pedig működik színtiszta aerodinamikusokkal és olyan emberekkel is, akik 3D-s felületeket alkotnak, és a 3D-s világban alkotott gyönyörű felületek szakértői.”

    „Ezt az egészet kell egybegyúrni, és meg kell lennie a rugalmasságnak, hogy különböző eszközökkel dolgozzunk, letöltsük az emberi agy kreatív gondolatait és összedolgozzunk. Ez emberek egy nagy csoportja, az aerodinamikai fejlesztést nem egy ember végzi, hanem egymással kommunikáló emberek csoportja.”

    Newey tehát rögtön belemélyedt a 2026-os autóba, de mi a helyzet az idei Aston Martinnal? Nos, egyelőre semmi, Cowell elmondása szerint a pilóták nyelvét remekül értő, nemcsak a fejlesztések, hanem az autóbeállítás terén is remek meglátásokat adni képes tervezőzseni még nem is beszélt Fernando Alonsóval és Lance Stroll-lal az érkezése óta, az Ausztrál Nagydíj során pedig részt sem vesz videókapcsolaton keresztül a technikai megbeszéléseken, mivel a 11 órás időeltolódásból adódóan úgy nem tudná hatékonyan kihasználni a munkaidejét. Ehelyett az előttünk álló hétvégén is a 2026-os projekten dolgozik, ami persze nem jelenti azt, hogy a folytatásban nem fog semennyit sem foglalkozni az idei autóval, de alighanem ezt az évet az Aston Martin is szívesen beáldozza annak érdekében, hogy jövőre versenyképes legyen.

    Alonso köszöni a bizalmat, de idén sem tervez futamot nyerni

  • A Red Bullnál lemondtak a győzelemről; a McLaren kihívóra találhat – Ausztrál Nagydíj esélylatolgatás

    A Red Bullnál lemondtak a győzelemről; a McLaren kihívóra találhat – Ausztrál Nagydíj esélylatolgatás

    Mutatjuk, milyen következtetéseket lehet levonni az idei első pénteki edzésnapból a Forma–1-es Ausztrál Nagydíjra.

    Noha még mindig nem vagyunk túl az év első futamán, az Ausztrál Nagydíj pénteki szabadedzései a teszteknél még egy fokkal közelebb vittek minket ahhoz, hogy mi lehet a Forma–1, vagy legalábbis a melbourne-i forduló idei erősorrendje, hiszen a kép pályáról pályára, hőmérsékleti viszonyokról hőmérsékleti viszonyokra változhat, nem beszélve arról, hogy a csapatok is fejlesztenek, illetve egyre jobban megértik az idei autójukat.

    Az Albert Parkban rendezett két pénteki edzés azt ugyanakkor megmutatta, hogy a McLaren a várakozásoknak megfelelően erős lesz, míg a Red Bull tényleg küszködik. Hogy előbbi azt jelenti-e, hogy Lando Norris és Oscar Piastri simán kettős győzelmet szerez, avagy a Ferrarival, esetleg a Mercedesszel fognak nagy csatát vívni az első helyért, azt azonban még nem lehet megmondani, ugyanis bármelyik forgatókönyv benne van a pakliban.

    Noha egy körön Charles Leclerc érte el a nap legjobb idejét a második szabadedzésen, a tréning második felében teljesített megtankolt autós etapok már Lando Norris elsőségét hozták.

    A megtankolt autós etapok átlagainak alakulása:

    pilóta körátlag gumikeverék körszám
    1. Norris 1:21,92 közepes 9 kör
    2. Russell 1:21,93 kemény 11 kör
    3. Albon 1:22,01 közepes 7 kör
    4. Leclerc 1:22,06 közepes 12 kör
    5. Antonelli 1:22,09 kemény 10 kör
    6. Piastri 1:22,17 közepes 9 kör
    7. Verstappen 1:22,22 közepes 7 kör
    8. Hamilton 1:22,23 közepes 12 kör
    9. Sainz 1:22,32 közepes 10 kör

     

    Ettől még persze nem jelenthető ki, hogy az időmérőn a Ferrarit kell majd legyőzni, hiszen Leclerc és a McLarenek nagyon eltérő módon futották meg a legjobb körüket. A monacói pilóta ugyanis kétkörös időmérő-szimuláció végén érte el a legjobb idejét, míg Norris és Piastri egy 7 körös etap végén, azaz a McLarenekben maradhatott tartalék. A wokingiak egyébként kisebb leszorítóerővel mentek a fő riválisaiknál, ebből adódóan a Ferrari jobban óvhatja majd a gumikat a versenyen, már amennyiben száraz futamunk lesz, hiszen jelen állás szerint eső várható vasárnapra.

    Hamilton elvan a saját kis világában, és apránként tervez gyorsulni

    A képet tovább árnyalja az is, hogy Leclerc a 12 körös hosszú etapja végén teljesített két olyan kört, amely jelentősen gyorsabb volt a McLarenek által ebben a szakaszban mutatott tempónál, ami arra utal, hogy a monacói a szükségesnél jobban visszafogta magát az etapja elején. Ezt a két kört kivéve azonban a McLarené volt a legkövetkezetesebb tempó a közepes keveréken, és Norris igencsak negatív nyilatkozata furcsamód reménykeltő lehet a McLaren-drukkereknek, hiszen úgy maradt le csupán 0,141 másodperccel Leclerc-től, hogy közben egyáltalán nem volt elégedett.

    „Jó kezdete volt ez a hétvégének, jó alapokról indultunk, de egyáltalán nem vagyok boldog, mert nem éreztem magabiztosan magam az autóban a legjobb egyensúly megtalálásához és nem voltam elég következetes, különösen kevés üzemanyaggal. A megtankolt etap jónak érződött, de kevés benzinnel hasonló volt a helyzet, mint Bahreinben. Túl sok következetlenség, túl sok probléma, úgyhogy kissé küszködtem” – nyilatkozta a Sky Sports-nak a tavalyi szezon második helyezettje.

    Lando Norris, McLaren
    Norris nem volt elégedett az egykörös tempójával / Fotó: Clive Rose/Getty Images/McLaren

    Oscar Piastri ezzel szemben pozitívabb képet festett. „Azt mondanám, hogy eléggé biztató nap volt, elég jó a tempónk. Van még néhány dolog, amit ki kell próbálnunk és el kell simítanunk, hogy jobb érzés legyen vezetni az autót, de a benne rejlő tempó erősnek tűnik, úgyhogy meglehetősen boldog vagyok az elvégzett munkával. A következő nap ugyanakkor szerintem igencsak más lesz, ezért nem tudjuk, mennyit jelent a péntek, de ettől függetlenül elég jól éreztem magam.”

    Hogy mindeközben mi a helyzet Lewis Hamiltonnal? Egyelőre úgy tűnik, hogy a Ferrarik közül csak Charles Leclerc-nek lehet esélye odaérni akár az első helyre, Hamilton ugyanis nemcsak egy körön – ott 4 tizedet kapott –, hanem a hosszabb etapon is lassabb volt a monacóinál. A hétszeres világbajnok ezzel kapcsolatban elmondta, lépésről lépésre haladva csiszol a vezetési stílusán, ami szombatra akár közelebb is hozhatja őt Leclerc-hez.

    Hamilton elvan a saját kis világában, és apránként tervez gyorsulni

    A körátlagok táblázatára pillantva persze feltűnő a Mercedesek 2. és 5. helye, ám itt az összehasonlítást nehezíti, hogy Russell és Antonelli a kemény gumin teljesítette a hosszú etapját. A keverékek közti különbséggel korrigálva az övék lenne a legjobb hosszú etap, aminek oka, hogy a kemény tűnik a legjobb versenyguminak. Ezért érdekes, hogy a két-két szettjéből a Mercedes egyet-egyet elhasznált pénteken, ami leginkább arra utal, hogy esőre számítanak. A lágy keveréket ugyanakkor nem tudták működésre bírni, ami meglátszott az egykörös tempón, egyúttal annak a jele lehet, hogy az idei autóval – miként azt el is mondták korábban – a versenytempó javítására és a gumikopás kordában tartására mentek rá, és elképzelhető, hogy ez a gumik gyors felmelegítésében hátrányt fog jelenteni.

    „Világos, hogy van még némi tempó az autóban, de nem tudtunk mindent kihozni a gumikból, aminek meg kell értenünk az okait. Meglátjuk, mit érhetünk el holnapra. Ha a kemény vagy közepes gumis tempót nézzük, egyértelműen azt mondanám, hogy ott vagyunk valahol az elejében, de nem ezeken a keverékeken kvalifikálunk, hanem a lágyon, azon pedig nem tűntünk annyira versenyképesnek. Biztos vagyok benne, hogy fejlődni fogunk szombatra” – mondta Russell.

    George Russell, Mercedes
    A Mercedes versenytempója erősnek tűnt, az egy körös nem / Fotó: LAT Images

    Ebben bízik a Red Bull is, amely egyértelműen a legrosszabb formában levő topcsapat volt pénteken. A bikások még az autójuk optimalizálásának korábbi fázisában tartanak, mint a riválisaik, és nemcsak egy körön nem voltak elég gyorsak. Verstappen a többieknél jelentősen rövidebb megtankolt autós etapot futott, amelyen átlagosan körönként 3 tizedet kapott a McLarentől, emellett a csapat szemszögéből aggasztó lehetett látni, hogy a holland is alig bírt összerakni egy értelmes kört és folyton küzdött az RB21-essel, majd amikor végre sikerült neki, akkor sem volt gyors. Hogy a kocsi egyelőre nagyon nem azt csinálja, amit várnának tőle, azt Liam Lawson kirívóan lassú tempója és 17. helye mutatta meg igazán, és azt sem tehetik ki az ablakba, hogy 15, teljesítmény javítására irányuló fejlesztést vittek Ausztráliába, ami több, mint amennyit a Ferrari, a Mercedes és a McLaren együttvéve.

    Verstappen ezzel együtt nem tűnt frusztráltnak, és elmondta, igazából nem számított másra, Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója pedig kijelentette, nem fognak tudni a győzelemért küzdeni vasárnap, és maximum a dobogót tartja elérhetőnek.

    Verstappen: Minden évben bizonyítanom kell magamnak

     

    Ami a középmezőnyt illeti, annak élére egyértelműen a Williams várható, amely jobb lehet, mint ahol a második edzésen zárt, mert Carlos Sainz az első edzésen, majd a lágy gumi feltevéséig a másodikon is hozta a Mercedes és Hamilton Ferrarijának tempóját, de aztán a lágyakon sem ő, sem Albon nem tudott gyorsulni. A thai-brit pilóta 3. legjobb hosszú etapja kicsit csalóka, mert nagyon kevés, mindössze 7 kört tett meg a kemény keveréken, miután több hűtökört is ment, ami jót tett az abroncsoknak. Ám valószínűleg így is a grove-i istálló lesz a középmezőny élén, miközben Helmut Marko elismerte, hogy a vártnál jobban teljesítő Racing Bulls Honda motorjai a szokottnál jobban fel voltak tekerve, így nem lenne meglepő, ha Tsunoda és Hadjar hátrébb kerülne az erősorrendben.

    Ami a többieket illeti, az Alpine, az Aston Martin és a Haas is csalódáskeltő napot zárt, miközben a Sauber legalább a jelek szerint előrelépett a fejlesztésekkel, és nem tűntek betonbiztos Q1-es kiesőnek.

    Folytatás magyar idő szerint szombaton hajnalban 2:30-tól a harmadik szabadedzéssel. Az időmérőt reggel 6 órától rendezik.

    F1 Fantasy – játssz Te is is a Racingline.hu-val a nyereményekért!