Címke: kiemelt

  • Alonso állítja, semmit nem csinált rosszul a balesete pillanatában

    Alonso állítja, semmit nem csinált rosszul a balesete pillanatában

    Fernando Alonso az esőfutam áldozata lett az Ausztrál Nagydíjon, Lance Stroll viszont nyolc pontot is szállított az Aston Martinnak – a kanadai szerint nem lehetett úgy vezetni a nehéz körülmények között, hogy ne legyen minden körben legalább 50% a balesetezés valószínűsége.

    Az Aston Martin a szezonnyitón mutatott forma alapján idén is a középmezőnyben kezdte az évet, a versenye során csak a pontszerzésért küzdött Alonso, ám a 33. körben a 7-es kanyarban eldobta az autót és a falnak csapódott. Néhány körrel korábban ugyanazon a ponton Oscar Piastri is szélesen fordult, Alonso utalása szerint pedig ennek is lehetett köze az ő hibájához, ugyanis az aszfaltra felhordott kavicsokra mutatott a kicsúszása okaként.

    „A baleset a semmiből jött, meg is lepett, hogy elveszítettem az irányítást az autó felett. Nem fordultam szélesebben, mint bármely másik körben. Rengeteg felhordott kavicsot láttam viszont a pálya közepén, és azok miatt pördültem meg. Elég költséges baleset volt, de nem tudom, mit csinálhattam volna másképp. Utána fogunk nézni, de szerintem egyszerűen csak balszerencsés voltam” – mondta Alonso az F1TV-nek.

    „A tempónk hasonló volt a középmezőny többi tagjáéhoz. [Pierre] Gaslyval harcoltam, [Kimi] Antonelli gyorsabb volt nálam, de nem volt olyan könnyű minket megelőzni. Szóval ott vagyunk sűrűjében. Egyes hétvégéken jobbak leszünk, másokon kicsit küszködünk majd, de igyekszünk javulni.”

    Stroll egy pozícióval Alonso mögül, a 13. helyről rajtolt, és a spanyol kieséséig mögötte is haladt, ezt követően viszont a tökéletes pillanatban hívta őt vissza a bokszba csapata kerékcserére, amikor újra rákezdett az eső, és a verseny végén kialakult káosz nyomán a hatodik helyen találta magát – itt is ért célba. Stroll tavaly az interlagosi esőfutamon temérdek támadást kapott ügyetlen kiesése miatt, most azonban remekül érezte, mekkora kockázatot vállalhat, s jó hosszú idő, a tavalyi Magyar Nagydíj óta szerzett ismét pontot.

    „Nehéz volt egyensúlyozni: ha körönként egy másodperccel gyorsabban megyek, 90% a baleset esélye, ha nem megyek gyorsabban, akkor 50%. Nagyon magas volt a kényelmetlenségi faktor. Alig akadt néhány pillanat a versenyen, amikor azt éreztem, hogy kényelmesen körözgetek, mindig óvatosnak kellett lenni” – idézi Strollt a Motorsport.

    Utólag változott az F1-es Ausztrál Nagydíj végeredménye

  • Utólag változott az F1-es Ausztrál Nagydíj végeredménye

    Utólag változott az F1-es Ausztrál Nagydíj végeredménye

    Az FIA sportfelügyelőinek döntése nyomán utólag változott az Ausztrál Nagydíj végeredménye, törölték ugyanis Andrea Kimi Antonelli 5 másodperces büntetését, amivel a Mercedes 18 esztendős újonca visszakapta az elveszített 4. helyet. 

    A Mercedes hivatalos petíciót nyújtott be az Ausztrál Nagydíj után a sportfelügyelőknek, hogy gondolják újra az Andrea Kimi Antonellinek veszélyes bokszutcai kiengedésért kiosztott 5 másodperces időbüntetést. A csapat új bizonyítékokat szolgáltatott a pilóta feje fölötti fedélzeti kamerából, amelynek felvételei nem álltak a felügyelők rendelkezésére, amikor meghozták a döntést a büntetésről. A felügyelők a felvételek megtekintése után egyetértettek a Mercedesszel abban, hogy Antonelli biztonságos módon tért vissza a bokszutca gyorssávjába, és törölték az 5 másodperces büntetést.

    Mivel több kiállást nem teljesített, az 5 másodpercet hozzáadták a 16. helyről a mezőny első negyedébe felkapaszkodó Antonelli versenyidejéhez, aki ezzel elbukta a 4. pozíciót, ami Alex Alboné lett. A büntetés eltörlésével a 18 esztendős újonc most ezt kapta vissza, míg a Williams versenyzője visszakerült az 5. helyre.

    A felügyelők a büntetés indoklásában azt írták, hogy a Nico Hülkenberg elé kiengedett Antonelli „fékezésre és kitérő manőverre” kényszerítette a Sauber veteránját, utólag viszont elismerték, hogy a benyújtott videós bizonyítékok „releváns és szignifikáns, az eredeti döntéskor a felügyelők számára nem elérhető” felvételeket tartalmaztak, mivel azokat csak a kamera memóriájából történő utólagos letöltéssel lehetett kinyerni.

    A felügyelők szerint a felvételek megmutatták, hogy bár Hülkenberg reagált Antonelli kiengedésére, elég helye volt a Mercedes elkerülésére. „Világos, hogy a 12-es autó [Antonelli] nem hajtott be a gyorssávba, amíg nem tett meg jelentős távolságot a bokszutcában, és csak azután tette ezt, hogy a vezetője megbizonyosodott a tükörben a 27-es autóhoz viszonyított távolságról. A bukókeret kamerája megmutatta, hogy elegendő hely állt a rendelkezésére ahhoz, hogy biztonságosan elhaladjon a McLaren garázsa előtt a McLaren szerelőinek veszélyeztetése nélkül. Megvizsgálva az új videót, illetve más, korábban a felügyelők számára nem elérhető helikopteres felvételeket, a felügyelők úgy döntöttek, hogy visszavonják a korábbi döntést.”

    Ezzel a Mercedes 3. és 4. hellyel kezdte az idei szezont, amivel 27 pontot gyűjtött és a McLarennel holtversenyben vezeti a konstruktőri pontversenyt.

    Verstappen apja 200 ezer forintot bukott fián, a Red Bull tanácsadója pedig nyert is, veszített is

  • Verstappen apja 200 ezer forintot bukott fián, a Red Bull tanácsadója pedig nyert is, veszített is

    Verstappen apja 200 ezer forintot bukott fián, a Red Bull tanácsadója pedig nyert is, veszített is

    Max Verstappen mindent kihozott az idei első versenyhétvégéből, de az Ausztrál Nagydíj után elmondta, tisztában van vele, hogy a McLarennek nagy az előnye. A címvédő szombati jó teljesítménye apja, vasárnapi 2. helye pedig Helmut Marko zsebéből vett ki egy kis pénzt.

    Az Ausztrál Nagydíjat a 3. helyről rajtolva a 2. pozícióban záró Max Verstappen apjának és főnökének is elbukott egy-egy fogadást, utóbbi viszont nyert is rajta. Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója ugyanis előbb Jos Verstappennel fogadott 500 euróban (200 ezer forint), hogy a négyszeres világbajnok az időmérő edzésen 5 tizeden belül tud maradni a McLarenekhez képest. Mivel Jos nem bízott ebben, fia pedig 4 tized alatt tartotta a hátrányát, ő veszített, Marko pedig nyert, majd a 81 esztendős osztrák a futamra is feltett valamennyit.

    „Már nyertem 500 eurót Jos Verstappentől, mert ő azt gondolta, hogy [a fia] kapni fog 5 tizedet a McLarenektől. Ami a vasárnapot illeti, egy fogadóirodánál már megtettem Max győzelmét” – mondta még szombaton Marko a holland de Telegraafnak.

    Hogy mekkora összegben fogadott Verstappenre, azt nem árulta el, de azóta már tudjuk, hogy veszített, hiszen a címvédő a második helyen végzett úgy, hogy a végén meg tudta szorongatni Lando Norrist, mindez ugyanakkor csak annak volt köszönhető, hogy háromszor is be kellett küldeni a biztonsági autót, ami mindannyiszor összerázta a mezőnyt.

    Max Verstappen, Red Bull
    Verstappen kihozta a legtöbbet az első futamból / Fotó: Clive Mason/Getty Images/Red Bull Content Pool

    „A rajt szórakoztató volt, utána pedig próbáltam a McLarenekkel maradni, de mint tulajdonképpen az összes többi csapat, mi is egyszerűen túl keményen bánunk a gumikkal és túlhevítjük azokat, míg a McLarenek eltűnnek a távolban – utalt az első etapjára az F1 TV-nek nyilatkozó Verstappen. – Beleadtam mindent, de egy ponton tényleg otthagytak, és elkezdtem a saját versenyemre koncentrálni.”

    A Red Bull előtt az eső érkezésével adódott újabb lehetőség, Verstappen pedig kint maradt, amikor Norris a két McLaren kicsúszása után kiment kereket cserélni, miközben Oscar Piastri a füvön tolatgatott. Ám végül az eső erősödött, úgyhogy nem jött be a kockáztatás. „Az időjárás ismét szerepet játszott, nagyon nehéz volt az esőben a slickeken. Nyilván megpróbáltunk valami mást, és úgy tűnt, hogy bejön, de én nyilván nem látom a radart és hogy miként jön az eső. De ha velük egyszerre állok ki, vagy egy körrel előbb, mint ahogy kiálltam, akkor is második lettem volna a végén, szóval nem igazán számított, de szórakoztató volt megpróbálkozni valami mással” – mondta Verstappen.

    Az F1 TV riportere végül felvetette neki, hogy milyen érzésekkel készül a következő futamokra azt látva, hogy a McLaren egyértelműen gyorsabb. „A különbség nagy, ezzel tisztában vagyok, és nem fog eltűnni a következő versenyre, de meg kell próbálnunk közel maradni. Az ehhez hasonló napokon normál esetben a harmadik helyen végzel, mi most másodikak lettünk, úgyhogy ez jó” – felelte Verstappen.

    Hamilton már az első futama után finoman kritizálta a Ferrari kommunikációját

  • Hamilton már az első futama után finoman kritizálta a Ferrari kommunikációját

    Hamilton már az első futama után finoman kritizálta a Ferrari kommunikációját

    Lewis Hamilton a 8. helyről rajtolva csupán a 10. helyen fejezte be az Ausztrál Nagydíjat, miután nem jött be a Ferrari kockázatvállalása az eső megérkezésével, majd a mezőny végéről felzárkózó Oscar Piastri szenzációs manőverrel az utolsó körben autózta körbe a hétszeres világbajnokot, aki finoman jelezte, nem kapott elég infót a csapattól a futam egy kritikus szakaszában.

    Hamilton a 8. helyen haladt, amikor a Fernando Alonso balesete miatti biztonsági autós fázist követően nem sokkal megérkezett az égi áldás, majd a Ferrarival első nagydíját teljesítő világbajnok rövid ideig vezette is a futamot, amikor már mindenki kiállt előle intermediate abroncsokért. A Ferrari azonban az utolsó utáni pillanatig várt azzal, hogy a bokszba hívja őt és a megpördüléssel mögé visszaeső Charles Leclerc-t, így miután feltették nekik a köztes esőgumit, a két Ferrari a 9. és 10. helyről várhatta az újraindítást.

    Hamilton azonban hiába volt előrébb, Leclerc nemsokára megelőzte, majd mindketten elmentek Pierre Gasly mellett, hogy aztán Piastri az utolsó körben kapja el a britet. „Szép munka, az időzítés nem volt a legjobb, de szép munka” – szólt rádión Riccardo Adami, Hamilton versenymérnöke pilótája fülére a leintés után, mire Hamilton az „igen, az nem volt nagyszerű, de nyomjuk tovább” üzenettel reagált.

    A Ferrari nem a 8. és 10. helyért utazott Ausztráliába

    A 40 esztendős veterán nem tűnt frusztráltnak az interjúzónában sem, de azért értékelésében kitért arra, hogy egyrészt az autót mennyire nehéz volt vezetni, másrészt az eső megérkezésekor nem kapott elég pontos információkat a csapattól.

    „Nagyon trükkös volt, és sokkal rosszabbul ment, mint ahogy előre gondoltam, hogy menni fog – nyilatkozta a Sky Sports-nak. – Az autót nagyon-nagyon nehéz volt vezetni ma, úgyhogy én csak annak örülök, hogy távol maradtam a falaktól, mert a legtöbbször az autó oda akart menni. Sokat tanulhatok ebből, már csak arról is, hogy milyen esőben vezetni a Ferrari-motort, vagy a különböző kormányon elérhető változtatásokkal miként kell másként vezetni az autót.”

    Amikor arról kérdezték, hogy miért maradt ki annyira sokáig slickeken, megjegyezte: „hiányzott az útmutatás, hogy mennyi eső jön.” „Azt az információt kaptam, hogy rövid zápor lesz, és akkor még csak az utolsó kanyarban esett. Úgy voltam vele, hogy a pályán tudom tartani az autót, ha ez minden eső, de aztán még több jött.” A Sky riportere ezután visszakérdezett, hogy akkor ezen még dolgozni kell-e, amire az volt a válasz, hogy „egyértelműen.”

    Piastri előzése Hamilton ellen

    Hamilton ezután az F1 TV stábjának is hasonlóan értékelt: „Az utolsó szektorban kicsit erősödött az eső, miközben a pálya többi része rendben volt. Azt nyilván nem tudtam, hogy hol vannak a többiek, miközben azt igen, hogy néhányan már kereket cseréltek. Aztán hirtelen elkezdett jobban esni, és senki nem szólt, hogy már a pálya más részein is jobban esik, így hirtelen ezzel találtam szembe magam. Ez egy kisebb kihagyott lehetőség volt, de örülök, hogy a pályán tartottam az autót.”

    A hétszeres világbajnok ebben az interjúban is elmondta, hogy „hálás vagyok, hogy célba értem és szereztem egy pontot, de összességében nem ebben reménykedtem”, illetve, hogy „annyi mindenhez kellett hozzászoknom a sok kormányon történő változtatásnál, amire kérnek, az autó egyensúlya pedig nagyon-nagyon trükkös volt ma. Remélhetőleg a következő versenyen javítani tudunk rajta és jobb helyzetbe tudjuk hozni az autót, mert szerintem sokkal nagyobb a potenciál benne, mint amit ma ki tudtunk hozni belőle.”

    Piastri: Remek versenyem volt, leszámítva, amikor egy percig tolattam

  • Piastri: Remek versenyem volt, leszámítva, amikor egy percig tolattam

    Piastri: Remek versenyem volt, leszámítva, amikor egy percig tolattam

    A verseny nagy részében győzelmi esélyei voltak, végül mégis csak az utolsó pontokért küzdhetett Oscar Piastri, akinek egy hiba pecsételte meg a sorsát hazai nagydíján.

    A McLaren ausztrál pilótája érthetően csalódottan nyilatkozott az Ausztrál Nagydíj után, ahol érzése szerint indokolatlanul sokat bűnhődött egyetlen hiba miatt.

    Tizenhárom kör volt még hátra a versenyből, a pilóták pedig slick gumikon haladtak, amikor hirtelen megérkezett a pályára egy újabb erős esőzés. Piastri ekkor csapattársát, Lando Norrist üldözte az élen, ám az utolsó szektor csúszóssá válásakor mindketten ugyanazon a ponton fordultak szélesen és hajtottak le a fűre. Ám míg Norris csupán kis időveszteséget elkönyvelve azonnal be tudott hajtani a bokszba kerékcserére, addig Piastri az utolsó előtti kanyar nagy füves területére csúszott, az elázott talajról pedig csak nagyon nehezen tudott visszatérni a pályára – óvatos tempóban tolatnia kellett ehhez.

    Az ausztrál visszaállt a versenybe, és szerencséjére az újabb biztonsági autó miatt időbeli lemaradása nem lett túl nagy, pozíciókat illetően viszont az első tízen kívülre csúszott. A hajrában aztán egy Pierre Gasly és egy látványos Lewis Hamilton elleni előzéssel megszerezte a kilencedik helyet, az ezzel szerzett két pont azonban jóval kevesebb annál, mint ami a futam nagy részén kilátásban volt számára. Norris ugyanis végül megnyerte a futamot.

    „Nagyon csalódott vagyok. Úgy érzem, hogy egy kivételével az összes körben nagyon erős versenyt futottam. Kár, hogy az eredményben ez nem látszik, de senki mást nem hibáztathatok, csak magamat. Elég balszerencsés volt, ahogyan elakadtam, de én tettem oda saját magam” – gyakorolt önkritikát a Sky Sportsnak nyilatkozva Piastri.

    „Amit pozitívumként elraktározhatok, az a verseny másik 56 köre. Nagyon erősnek éreztem a tempómat, bármilyenek is voltak a körülmények. A csapat jó döntéseket hozott Landóval is és velem is, annak ellenére, hogy vagy egy percet tolatással töltöttem. A csapatmunka kiváló volt az egész hétvégén, és sokkal több elérhető lett volna ma, mint ez a kilencedik hely.”

    „Mégis jobb ez az érzés, hogy esélyes voltam a győzelemre, mintha szenvedős versenyen a dobogón végeztem volna.”

    Piastri kálváriája azt is eredményezte, hogy továbbra sem tudott még soha ausztrál F1-es versenyző dobogón végezni hazai pályán, hiszen ez Mark Webbernek és Daniel Ricciardónak sem sikerült soha (Ricciardo 2014-ben másodikként ért ugyan be, de kizárták).

    Norris örül, hogy elkerülte a végzetes hibát, Verstappen nem számított többre – így értékeltek a dobogósok az Ausztrál Nagydíj után

  • Norris örül, hogy elkerülte a végzetes hibát, Verstappen nem számított többre – így értékeltek a dobogósok az Ausztrál Nagydíj után

    Norris örül, hogy elkerülte a végzetes hibát, Verstappen nem számított többre – így értékeltek a dobogósok az Ausztrál Nagydíj után

    Így értékelte Lando Norris, Max Verstappen és George Russel a kaotikus Ausztrál Nagydíjat.

    Kívülről nézve igen szórakoztató, a pilóták számára emellett stresszes versennyel kezdődött Ausztráliában a 2025-ös Forma–1-es szezon. A győztes Lando Norris is rendesen megizzadt, hiszen több alkalommal is kicsúszhatott volna a kezéből a győzelem, ő azonban sikeresen kibírta Max Verstappen nyomását az utolsó körökben, és célba hozta az esős és száraz körülmények között is a mezőny fölé magasodó McLarent.

    Az eső a bolondját járatta a mezőnnyel, Norris kivédekezte Verstappent és megnyerte a szezonnyitót

    „Kemény futam volt, különösen, amikor Max volt mögöttem. Nyomtam neki, kiváltképp az utolsó két körben. Kissé stresszes volt, nem hazudok, de csodálatos így kezdeni az évet – értékelt Norris a verseny után. – Kemény volt, mert [Piastrival] kicsúsztunk, átmentünk a kavicságyon, megsérült az autó, nehezek voltak a körülmények, de ezek a futamok élvezetesek, szórakoztatók és kiszámíthatatlanok. Ezúttal helyesen csináltunk mindent, és az első helyen zártunk. Tavaly sokszor elszúrtuk, de tanultunk a hibáinkból. Silverstone-ban és Kanadában is ilyen versenyen maradtunk alul. Ez csak az első futam a 24-ből, de megbirkóztam a nyomással, Max-szal, Oscarral, és végig nyomtam. Kemény, de kihívást jelentő verseny volt, és jár egy kis elismerés, hogy nem követtem el túl sok hibát, vagy olyan hibát, ami bármibe került volna. És nagy köszönet illeti a McLarent, mert csodálatos autót adtak.”

    „Azt hiszem, csak vezettem – felelte Norris arra a kérdésre, hogy miként birkózott meg a Verstappen jelentette nyomással a végén. – Max gyors volt. Tudtam, hogy jó a tempóm, de hibáztam a hatos kanyarban, aminek köszönhetően DRS-távolságon belülre került. Ez tette lehetővé, hogy egy másodpercen belül maradjon, néhányszor benézett, kicsit többször kellett csekkolnom a tükrömet, mint szerettem volna, de nyugodt és összeszedett maradtam és hallgattam Willre (a mérnöke).”

    Lando Norris, McLaren, Max Verstappen, Red Bull
    Fotó: Clive Mason/Getty Images/Red Bull Content Pool

    „Az – erősítette meg a felvetést, hogy ez önbizalom-növelő győzelem volt a számára. – A hétvégém a legelejétől fogva csodás volt. Nem könnyű ilyen hétvégét összerakni, különösen, amikor nagy a nyomás Max és Oscar részéről, mert mindketten éhesek, versenyképesek, és ugyanannyira nyerni akarnak. Stresszes! De tudom, hogy mire vagyok képes. Ez viszont még csak az első futam volt, jövő hétvégén meg kell ismételnünk ezt. Hosszú szezon áll előttünk, úgyhogy továbbra is leszegett fejjel kell hajtanunk.”

    Előzetesen úgy tűnt, Verstappen számára legfeljebb a harmadik hely lesz elérhető, hiszen a két McLaren az első etapban nagyon elhúzott, de aztán jött az eső és Piastri kicsúszása, majd a hajrában Norris hibája, így a holland végül a győzelmet is megpróbálhatta megszerezni.

    „Természetesen nehéz verseny volt, de végtére is szórakoztató. Landónak volt egy megingása a hatos kanyar bejáratán, ott nagyon sok lendületet veszített, így kerültem közel, aztán nyithattam a DRS-t. Noha közel voltam, nagyon nehéz itt előzni, de szórakoztató volt. Legalábbis amikor az utolsó körökben a győzelemért harcoltunk. Csak nagyon örülök, hogy célba értünk, sok pontot szereztünk, ez jó kiindulási alap nekünk” – mondta a címvédő.

    „Elkezdett esni egy kicsit, majd kicsúsztak, úgyhogy volt egy kis pánik, hogy »Ó, ki kell mennem a bokszba.« Úgyhogy kimentek, én kint maradtam. Az első kör szerintem még rendben volt, de aztán sajnos tovább esett a pálya másik oldalán, úgyhogy ki kellett állnunk kereket cserélni – tekintett vissza a slick gumikkal kockáztatásra a holland. – De azt hiszem, ha egy körrel hamarabb állunk ki, akkor is ugyanoda jövünk vissza a kiállás után, úgyhogy megérte a kockázatot. Elég trükkös volt a slick gumikon, de a végül jól alakult.”

    Arra a kérdésre, hogy jobb-e a Red Bull, mint várta, Verstappen így felelt: „Szerintem olyan, mint amire számítottam. Az első etapban látszott, hogy hiányzik némi tempó a McLarenhez képest, de így is 18 ponttal többet szereztem itt, mint tavaly, úgyhogy elfogadom” – utalt a 2024-es ausztráliai kiesésére.

    Max Verstappen, Stefano Domenicali, George Russell
    Verstappen és Russell Stefano Domenicalival / Fotó: Clive Rose/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Ami George Russellt illeti, neki Piastri hibájával az ölébe hullott egy dobogós helyezés, úgyhogy szintén nem lehetett elégedetlen, és Norris mellett még a mezőny végéről az 5. helyig felkapaszkodó csapattársát, Andrea Kimi Antonellit is dicsérte.

    „Nagyszerű volt a harmadik helyen hazahozni az autót. Gratulálok Landónak, egy ilyen verseny alighanem a legrosszabb rémálmod, amikor az élen vagy, de nagyszerű munkát végzett, akárcsak Kimi azzal, hogy visszajött az ötödik helyre, igazán lenyűgöző első futam neki. Nem ez volt a legerősebb hétvégénk, de nagyon boldog vagyok a dobogóval. Majd meglátjuk, mit tudunk kihozni a következő hétvégéből.”

    „Élveztem a versenyt, mert reménykedtem benne, hogy a két srác az elején hibázni fog, én pedig elslisszolhatok mellettük, de ez ma nem történt meg. Annyira nehéz volt, de erről szól az F1. Remélem, hogy otthon is mindenki élvezte. Mindent összevetve, elég jó hétvége volt. Tudjuk, hogy a McLaren a leggyorsabb jelenleg, de erős eredményt értünk el.”

    Folytatás a jövő hétvégén a Kínai Nagydíjjal.

  • Az eső a bolondját járatta a mezőnnyel, Norris kivédekezte Verstappent és megnyerte a szezonnyitót

    Az eső a bolondját járatta a mezőnnyel, Norris kivédekezte Verstappent és megnyerte a szezonnyitót

    Három biztonsági autós szakasz, pörgő újoncok, a győzelmi esélyt két pontra váltó Oscar Piastri és a taktikát elbaltázó Ferrari jellemezte az Ausztrál Nagydíjat, miközben Lando Norris legyőzte Max Verstappent a befutónál – izgalmas és emlékezetes futammal nyitotta 2025-ös szezonját a Forma-1.

    A csapatok előrejelzései helyesnek bizonyultak, vasárnapra megérkezett az eső az Albert Parkba, extra kihívást szolgáltatva ezzel az F1-es szezonnyitóra: már a betétsorozatok versenyei is vizes pályán zajlottak, az F2 főversenyét törölték is, és bár a nagydíj rajtjára enyhült az eső, alaposan elázott pálya fogadta a mezőnyt. Nem voltak azonban kezelhetetlenek a látási viszonyok, és nagy tócsák sem alakultak ki, így a versenyirányítás állórajt mellett döntött.

    Mindenki intermediate gumikon vágott neki a felvezető körnek, köztük a gyenge rajthelyük miatt bokszutcai indulást és komolyabb beállításmódosításokat választó Liam Lawson és Oliver Bearman is.

    A bonyodalmak pedig már ekkor, a rajt előtt elkezdődtek, az egyik újonc, Isack Hadjar ugyanis megcsúszott a nedves pályán, és már a 2-es kanyarban háttal a korlátban találta Racing Bullsát. Az időmérőt az első teljes szezonját kezdő hat pilóta közül a legjobb, 11. rajthelyen záró francia számára ezzel véget is ért az Ausztrál Nagydíj, el sem rajtolhatott a futamon.

    A történtek miatt el kellett halasztani a rajtot, a csapatok újabb 10 percre visszatérhettek a rajtrácsra autóik mellé. A következő felvezető kör már gond nélkül lezajlott, s a körülmények fényében a rajt utáni első kanyarokon is tisztán átjött a mezőny. Az első sorból induló két McLarennél jobban rajtolt Verstappen, ám az első kanyarig nem talált utat mellettük. Norris elfordult elsőként, Piastrinak azonban korrigálnia kellett a 2-esben, a holland pedig ezt kihasználva át tudta venni a második helyet.

    De már az első körben bajba került egy másik új pilóta is: Jack Doohan alatt megúszott az Alpine az egyik kigyorsításnál, így az ausztrál – akire bizonytalan ülése miatt már eddig is nagy nyomás helyeződött – a falban kötött ki. Biztonsági autó érkezett, a sorrend az élmezőnyben ekkor Norris, Verstappen, Piastri, Russell, Leclerc, Tsunoda, Albon és Hamilton volt.

    A csökkentett tempó azonban nem akadályozta meg, hogy újabb baleset történjen: hamarosan Sainz is a falban találta magát az utolsó kanyarban, a Williamst esőben először vezető spanyol alatt szintén váratlanul tört ki az autó.

    Két autó eltávolítására volt így már szükség, a mezőnyt többször is a bokszutcán vezette keresztül a biztonsági autó, és a verseny nyolcadik körétől léphettek csak ismét a gázra a versenyzők.

    Norris, Verstappen és Piastri triója fokozatosan ellépett a Russell által vezetett üldözőktől az élen, miközben egymáshoz továbbra is közel maradtak. A 17. körben azonban Verstappen elfékezte magát, ezzel utat engedve Piastrinak, aki így visszaállította a kettős McLaren-vezetést. A holland ezt követően látványosan leszakadt a két narancssárga autóról – tíz körrel később már tíz másodperc fölé rúgott a hátránya. A pályán lassan kirajzolódni kezdett egy száraz ív, engedélyezetté vált a DRS használata, majd újabb kisebb eső érkezett, a versenyzők pedig kivártak első bokszkiállásukkal, amíg világossá nem vált, milyen abroncsra váltva tudják egyetlen kerékcserével abszolválni a futamot.

    Hátrébb Kimi Antonelli kezdett el a negyedik helyen haladó Russellhez hasonló tempót autózni, néhány előzés mellett azonban egy kipördülést is bemutatott az újonc olasz, akinek ezt követően újra meg kellett előznie Hülkenberget.

    Az élen Piastri fokozta a nyomást Norrison, ám a közelgő lekörözések és a pálya száradásának indokával mérnöke arra kérte az ausztrált, hogy tartsa a pozícióját. Pár körrel később módosult az irányelv: „szabad a verseny” – mondták a hazai versenyző fülére, aki viszont ekkoriban elkövetett egy kisebb hibát, és pár másodperccel leszakadt csapattársától.

    A 34. körben azonban változást hozott a verseny dinamikájában egy újabb baleset: a pontszerző helyeken kívül haladó Fernando Alonso túlságosan ráhajtott a belső kerékvetőre a gyors 7-es kanyarban (hasonlóan, mit nem sokkal korábban Piastri), ettől pedig elveszítette az irányítást autója felett, az Aston Martin megpördült és a falba csapódott.

    Újabb biztonsági autós szakasz következett, ezalatt pedig mindenki megragadta az alkalmat, hogy slick gumikra váltson, kihasználva a pálya száradását. A mezőny első feléből Verstappen, Tsunoda és Albon közepes keveréket kaptak, a többiek a keményet preferálták. A Norris, Piastri, Verstappen, Russell, Tsunoda, Leclerc sorrend maradt, ám a biztonsági autó eltűntette a különbségeket.

    15 kör maradt hátra, amikor ismét versenytempóba kapcsolhattak a pilóták, ekkorra viszont már égtek a rádióvonalak, minden versenyző aggasztó híreket kapott: hamarosan újabb rövid, de nagyon erős esőzés érkezik, amelyet valószínűleg nem lesz lehetséges átvészelni a slick gumikon.

    Mindössze két kör telt el versenytempóban, amikorra be is igazolódott ez a jóslat. Hirtelen a pálya utolsó szektorában mindkét McLaren a füvön találta magát! Norris azonnal a bokszba hajtott interekért, Piastri azonban a vizes füvön ragadt, és csak hosszú idő után tudta kimenekíteni onnan az autóját.

    Verstappen átvette a vezetést, de egy körrel később ő is a bokszba hajtott. A Ferrarik próbáltak kitartani a legtovább, ám nem jött be a számításuk, utolsóként ők is kereket cseréltek, ezzel a 9. és a 10. helyre estek vissza – ezúttal már Hamilton haladt előrébb, mivel Leclerc korábban megpördült, a hétszeres bajnok pedig méltatlankodott is egy kicsit, amiért azt az üzenetet kapta a mérnökétől, hogy nem lesz komoly az eső.

    Ekkor már ismét biztonsági autó vezette a mezőnyt, mivel Gabriel Bortoleto és Liam Lawson is a falba csúszott. Miután rendeződtek a sorok, már Norris, Verstappen, Russell, Albon, Antonelli, Stroll, Hülkenberg és Gasly volt a sorrend az első nyolc helyen.

    Az eső alábbhagyott, mindenki ismét intermediate-eken körözött, az utolsó hat körre pedig harmadszor is kiállt a biztonsági autó a mezőny elől.

    A végájtékban további drámai pillanatok ugyan már nem történtek, Verstappen azonban a célvonalig nyomás alatt tartotta Norrist, feszült befutót szolgáltatva a végig izgalmas és fordulatos 2025-ös F1-es szezonnyitóhoz!

    Norris érte el elsőként a kockás zászlót a McLarennel, így győzelemmel kezdte a szezont, és karrierje során először vezeti a világbajnoki pontversenyt. Verstappen második, Russell harmadik, a másik Mercedesszel pedig Antonelli végül a negyedik helyig jött fel – noha veszélyes bokszutcai kiengedésért kapott öt másodperces büntetésével végül veszített egy pozíciót, így Albont értékelték a negyedik pozícióban, ami remek eredmény a Williamsnek.

    Az előzetesen reméltnél bizonyosan több pontot gyűjtött Stroll a 6. és Hülkenberg a 7. helyen. Leclerc és Hamilton végül csak egy 8. és egy 10. pozíciót hoztak a Ferrarinak, közéjük az utolsó körben még bejött Piastri egy Hamilton elleni látványos előzéssel.

    A szezon a jövő hétvégi Kínai Nagydíjjal már folytatódik is.

    Az Ausztrál Nagydíj végeredménye:

  • Lehullt a lepel Hamilton titokzatos (másik) női segítőjéről

    Lehullt a lepel Hamilton titokzatos (másik) női segítőjéről

    Az idei szezon előtt feltűnt egy új arc Lewis Hamilton mellett. Mint kiderült, egy másik, a hétszeres világbajnok belső köréhez tartozó személyről van szó, aki ezután szorosan együtt fog dolgozni a brit versenyzővel.

    Lewis Hamilton első ferraris heteiben gyakran foglalkozott azzal az F1-es sajtó, hogy a hétszeres világbajnokot korábban éveken át a Mercedesnél segítő Angela Cullen visszatért a 40 esztendős szupersztár mellé, és a Ferrarinál ismét ő lesz a mindenese (Cullen elsősorban fizioterapeuta, de a szerepkörébe ennél jóval több minden tartozik). A bahreini teszten ugyanakkor feltűnt egy másik hölgy is Hamilton mellett, akiről elsőre azt is gondolhattuk, hogy a Ferrari rendelte új igazolása mellé, de mint kiderült, nem ez a helyzet.

    A The Telegraph kinyomozta, hogy a hölgyet Eilának hívják, olasz, Londonban él, és nem a Ferrari, hanem Hamilton Project 44 nevű alapítványa szerződtette, hogy a hétszeres világbajnok sajtósa legyen. A brit lap hozzáteszi, hogy Eilának nincs F1-es tapasztalata, azaz teljesen kívülállóként érkezett, és azóta árnyékként kíséri Hamiltont, aki nemcsak Angela Cullennel, hanem tavaly korábbi menedzserével, Marc Hynes-al is újra összeállt.

    Ez a gyakorlat, mármint hogy valaki kívülről hozzon sajtóst, az F1-ben egyáltalán nem megszokott, hiszen a sajtósok ugyanúgy az adott csapat alkalmazottai, mint a mérnökök vagy szerelők, és mindig az aktuálisan az istállónál vezető pilótákkal dolgoznak. Hamilton hétszeres világbajnokként ugyanakkor nyilván élvez olyan kiváltságokat, amit mások nem.

    Hamilton jó előjelnek érzi, hogy elsőre alig maradt el Leclerc-től

  • Leclerc langyos szponzordumával álomba ringatta Hamiltont, majd bevitte neki a mattot

    Leclerc langyos szponzordumával álomba ringatta Hamiltont, majd bevitte neki a mattot

    Úgy tűnik, visszatérő eleme lesz idén a Ferrari motorhome-jának a sakktábla, amely mellett Charles Leclerc és Lewis Hamilton tornáztatják meg az agyukat a versenyhétvégék szüneteiben. Persze ezt a küzdelmet azért nem veszik véresen komolyan, mint az a melbourne-i epizódból már ki is derült.

    Először a londoni közös festésbemutató eseményen lepte meg a nézőket annak látványa, ahogy az asztalnál egymás mellett ülve Leclerc és Hamilton egy mobiltelefonon keresztül nagy átéléssel sakkpartiba mélyedtek egymással. Ezen a hétvégén az Albert Parkban már egy valódi tábla mellé ülhetett le a két pilóta, a jelek szerint a közösségi médiának készülő bolondozásokat a Mercedesnél többnyire kerülő Hamiltonnak az ilyen logikai játékba csomagolt videók azért még beleférnek.

    Persze sakkmérkőzést kamerázni nem az a pörgős 21. századi tartalom, így a pilóták beszélgetésbe is elegyedtek egymással két lépés között. Érdekes, hogy Leclerc nem tudta, Hamilton mikor nyerte első F1-es versenyét (persze a 2007-es Kanadai Nagydíj idején még csak 9 éves volt), saját nyolc győzelme közül pedig a 2019-es monzait és a tavalyi monacóit emelte ki legemlékezetesebbként.

    Nézői szempontból illúzióromboló módon a Ferrari egy elég agresszív reklámszpotot is belegyömöszölt a videóba: nem igazán adtak a látszatra, egyszer csak Hamiltont az kezdte el leginkább foglalkoztatni a világ összes nagy kérdése közül, hogy miről is szól pontosan a Shell és a Ferrari által megkötött legújabb partnerségi együttműködés, Leclerc pedig, mintha csak betanult szöveget mondana fel, el is kezdte sorolni ennek előnyeit… Váratlanul azonban megszakította a monoton szöveget:

    „Lewis. Nem tudom befejezni a mondatot, mert nyertem!” – jelentette ki Hamilton legnagyobb megdöbbenésére, majd a vezérrel lépve meg is erősítette ezt a tényállást. A britnek hamarosan összeállt a kép, és előállt a magyarázattal: szerinte Leclerc szándékosan locsogott folyamatosan, hogy ő ne tudjon koncentrálni a lépéseire.

    Egy másik, rövidebb videó is előkerült a sakkozásról, ebben Hamilton megkérdezte, hogy hányadik partinál is járnak, mire Leclerc azt válaszolta, hogy 5:0-ra vezet.

    „5:0? Menj innen a fenébe!” – reagált nevetve a hétszeres bajnok.

    Vasárnap, a szezonnyitó futamon aztán az előrejelzések szerint változékony időben kell majd kisakkoznia a legjobb taktikát Leclerc-nek és Hamiltonnak, akik a várakozásokat alulmúló időmérő után csak a 7. és a 8. helyről rajtolnak majd.

    Leclerc a Ferrari rémálomszerű időmérője után: „Hosszú még a szezon, nyugodtnak kell maradnunk”

  • Ebben verte agyon a brutális McLaren a mezőnyt az ausztráliai időmérőn

    Ebben verte agyon a brutális McLaren a mezőnyt az ausztráliai időmérőn

    A McLaren nagy fölénnyel nyerte az ausztráliai időmérőt, ennek kulcsa pedig a gumikban keresendő.

    Miközben szinte már odaadta a McLarennek az idei világbajnoki címet, George Russell megemlítette, hogy a wokingi istálló a gumiknak köszönheti az Ausztrál Nagydíj időmérő edzésén mutatott fölényét, és kijelentette, hogy „valami eléggé különlegeset csinálnak, ez biztos.” Hogy mi ez a különleges dolog, azt nyilván a riválisok sem tudják, különben ők is azt csinálnák, de az időmérő időeredményeiből is jól látszik, hogy a McLaren a harmadik szektorban verte agyon a mezőnyt.

    Lando Norris a legjobb körében 0,385 másodperccel volt gyorsabb, mint a legjobb nem mclarenes pilótának bizonyuló Max Verstappen, mindezt úgy, hogy a holland az utolsó szektorban található 11-es kanyar előtt még 0,266 másodperces előnyben volt vele szemben. Verstappen tehát kevesebb mint egyetlen szektor alatt 6 és fél tizedmásodpercet (!) bukott Norrishoz képest, míg az ezen a ponton még csak 0,074 másodperces hátrányban levő Charles Leclerc is 0,585 másodpercet.

    Verstappen elfogadja a 3. helyet, Norris óvatos – így értékelt a top 3 az időmérő után

    Miként arra Mark Hughes a The-Race.com-on megjelent elemzésében rámutatott, az Ausztráliában a lágy keveréknek számító C5-ös gumi váza nem elég erős ahhoz, hogy a rendkívül tempós kanyarokban elbírjon egy ennyire lágy keveréket, a 9-es és 10-es kanyarból álló, brutálisan gyors, hatodik fokozatban teljesített bal-jobb kombináció pedig akkora terhelésnek teszi ki azt, hogy a legtöbb autón az utolsó szektorra egyszerűen túlmelegedtek az abroncsok.

    Ezért kulcsfontosságú volt a gumik megfelelő előkészítése – az első gumik nem lehettek túl hidegek a kör elején, a hátsókat pedig olyan tartományban kellett tartani, hogy a kör végén ne melegedjenek túl. Ezt egyértelműen a McLaren tudta a legjobban megugrani, noha bizonyos mértékig ők is küzdöttek a túlmelegedéssel, de összehasonlíthatatlanul kevésbé, mint a riválisaik.

    A gumik életben tartásához elengedhetetlen kanyarkombinációba Norris és Piastri nagyobb bemeneti tempóval fordult, a McLaren mégsem volt olyan ideges alattuk, mint a riválisaik alatt a Ferrarik, Red Bullok és Mercedesek, miközben az MCL39-es is a tapadási határon egyensúlyozott. A 9-es és 10-es kombináción átvitt tempó tekintetében Verstappen egyébként hozta a McLarenek szintjét, miközben a Ferrari és a Mercedes nem, de ezzel – utóbbi két csapat a lassabb tempó ellenére is – mindegyikük gumijai akkora hőterhelést kaptak, hogy onnan már nem tudtak normális tartományon belülre hűlni, a kigyorsítás szempontjából különösen hangsúlyos 11-es, 13-as és 14-es kanyarban pedig egyszerűen nem volt meg a hátsó tapadás.

    Mindez ugyanakkor a vasárnapra jósolt esőben már nem lesz tényező – meg a futamon egyébként sem a határon táncolva vezetne a pilóták –, hiszen ott a jó egyensúly és az első gumik megfelelő hőmérsékletre hozása lesz a kulcs. Ettől még persze előfordulhat, hogy a McLaren ott is a mezőny fölé kerekedik, de jóval nagyobb az esély arra, hogy sokszereplős küzdelmet lássunk, mint amekkora száraz versenyen lenne.

    Lando Norris, McLaren
    Norris a 10-es kanyar kijáratán / Fotó: Simon Galloway/LAT Images