Címke: kiemelt

  • Az Alpine elismerte, ők is felelősek abban, hogy Doohan körül sok a zaj

    Az Alpine elismerte, ők is felelősek abban, hogy Doohan körül sok a zaj

    Jack Doohan F1-es karrierje eleve hendikepből indult, és a csapatfőnöke elismerte, hogy az Alpine döntései is szerepet játszottak ebben.

    Szegény Jack Doohan még meg sem tette az első métereit a Forma–1-ben állandó versenyzőként, sokan máris a búcsúját látták, mivel az ülés nélkül maradó, tavaly váratlanul berobbanó Franco Colapinto az Alpine tartalékpilótája lett. A fiatal ausztrál a saját helyzetét sem könnyítette meg azzal, hogy az első versenyén szinte azonnal összetörte az autóját, de a csapatfőnöke bevallotta, hogy bár nem szándékosan, az istálló mégis a kelletténél többet ártott Doohan felkészülésének.

    Ezzel arra utalt, hogy ritka módon négy tartalékversenyzőt is felsorakoztattak, akik nyilván nem bánkódnának, ha idő előtt menesztenék az egyik autó vezetőjét. „Azt hiszem, mondhatjuk, hogy nagy felhajtást csináltunk. Nem helyeztük a legjobb pozícióba – ismerte el Oliver Oakes. – Csapatként azonban ezt kellett tennünk, mert fél szemmel a jövőt is figyelnünk kell. Mindazonáltal átérzem [Doohan] helyzetét, mert a körülötte lévő zajt a mi lépéseink okozták.

    Ettől függetlenül nem fogadja el mentségnek, ha az ausztrál összerogy a teher alatt. „Aki jó, és aki képes kezelni ezt, az megérdemli, hogy az F1-ben legyen. Az itteni 20 versenyzőnek teljesítenie kell, bármit is vágjanak az illető fejéhez” – jelentette ki.

    Nem akarják felfalni, csak jóízűen elfogyasztani – ezt sugallja versenyzőjének az Alpine

    „Szerintem fokozta az egészet, hogy Lewis [Hamilton] csapatváltását leszámítva elég csendes telünk volt, és mindenki kereste, miről írjon. Reméljük, néhány verseny múlva lenyugszik a helyzet.”

    Doohan azt mondta, „megvolt a tempóm, gyorsan vezettem, és sajnálatosabb lenne, ha e nélkül kamrabolozott volna.”

    A közelmúltban a Red Bull kisebbik csapatától hamar menesztett Nyck de Vries beszélt arról, 2023 elején mennyire ártott a teljesítményének, hogy a kezdettől folyton-folyvást megkapta a jövőjét firtató kérdéseket.

    Fegyelmezni kell Colapinto szurkolóit

  • Fontos megegyezés született az F1-ben, egy ideig talán nem fognak több pénzért rimánkodni a csapatok

    Fontos megegyezés született az F1-ben, egy ideig talán nem fognak több pénzért rimánkodni a csapatok

    Az F1 működését szabályozó keretrendszer új, több évre szóló verzióját mindegyik csapat aláírta, beleértve az újonnan csatlakozó Cadillac-et is.

    A Concorde Agreement az FIA székhelyének címéről, a párizsi Concorde térről kapta a nevét, és alapvetően a sportág működését, illetve azt határozza meg, hogy a csapatok milyen arányban részesülnek az F1 pénzügyi bevételeiből, milyen arányban osztják szét a pénzt a konstruktőri rangsorban elfoglalt pozíció alapján. Ez az a megállapodás, ami rögzíti a Ferrari különleges státuszát is a világbajnokságban, amelynek eredményeképp a történelmi múltja miatt extra pénzjuttatást kap.

    Vasárnap az F1 vezetése tudatta, hogy a 2026-ban induló összes csapat aláírta az új megállapodást, vagyis a sportág jövőjét néhány évre rögzítették anyagi szempontból.

    Korábban, évtizedekkel ezelőtt nem volt ennyire sima ügy az egyes egyezmények megújítása, a csapatok több esetben hosszasan szkandereztek Bernie Ecclestone-nal, mire mindenki dőlőre jutott a sportág urával. A mostani megállapodás zökkenőmentes létrejöttét természetesen nagyban segítette, hogy az F1 sínen van és felelé ível a népszerűsége, ami anyagi vonatkozásban is megmutatkozik.

    Az első verseny után máris szabályváltozás jön az F1-ben

  • Az első verseny után máris szabályváltozás jön az F1-ben

    Az első verseny után máris szabályváltozás jön az F1-ben

    Az FIA szigorít az F1-es autók hátsó szárnyak hajlásánál megengedett tolerancián.

    Nincs nyugvás a tavaly ősz óta terítéken lévő témában, a Red Bull például már a szezon előtt jelezte, hogy szerinte több rivális hátsó légterelője még mindig túlságosan meghajlik a pályán, amivel előnyhöz jutnak.

    A szezon e heti második versenyén, a Kínai Nagydíjon az első verseny tapasztalatai alapján pedig máris új szabályt vezet be az FIA: a statikus helyzetben, álló autóval végzett ellenőrzéseken a hátsó szárny maximálisan megengedett hajlását 2 milliméterről 0,5-re csökkentik (de az idő rövidsége miatt Sanghajban még a 0,75 milliméteres értéket is elfogadhatónak fogják tartani), és ez hosszabb távon valószínűleg arra kényszeríti a legtöbb F1-es csapatot, hogy áttervezzék a szárnyakat.

    Persze kérdés, az FIA meg tudja-e akadályozni azt, hogy a pályán, nagy tempónál is elenyésző maradjon a szárnyak hajlékonysága – a sebesség növekedésével ugyanis exponenciálisan nő a leszorítóerő, ezáltal a szárnyakra ható terhelés, ezzel együtt a deformációjuk is.

    A szövetség azt követően jutott arra a következtetésre, hogy szigorításokra van szükség, és hogy e feltételek teljesíthetők is, hogy elemezték az Ausztrál Nagydíj felvételeit és az ellenőrzések eredményeit. Azt ugyanakkor hangsúlyoztál, hogy Melbourne-ben az összes csapat megfelelt a szabályoknak, azaz átment a technikai ellenőrzésen.

    Norris rámutatott, mi gáncsolhatja el a „favorit” McLarent

  • Sokakat meghatott a újonc pityergése, de Helmut Marko kínosnak nevezte

    Sokakat meghatott a újonc pityergése, de Helmut Marko kínosnak nevezte

    A Red Bull gyakran szívtelennek hangzó tanácsadója, Helmut Marko az Ausztrál Nagydíj után sem hazudtolta meg magát Isack Hadjar kiesése után.

    A veterán szakember közismert arról, hogy kizárólag a versenyzők nyers teljesítménye érdekli, nem különösebben foglalkozik olyan piszlicsáré dolgokkal, mint az emberi lélek és hasonlók. Ezt erősítette meg az, ahogy a Racing Bulls újoncának érzelmi reakciójára reagált, aki már a felvezető körön kicsúszott a vizes pályán Ausztráliában.

    Hadjar és Anthony Hamilton. Fotó: Rudy Carezzevoli/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Hadjar első versenye borzasztóan ért véget, és a nem éles versenyben történő kiesések mindig arcpirítónak számítanak. Ezzel a pilóta is tisztában volt, és a felvétel bejárta a világot, hogy ahogy lógó orral, néhány könnycseppet elmorzsolva baktatott vissza a paddockban, sisakkal a fején, majd Lewis Hamilton apukája próbált lelket önteni belé.

    Marko tömör reakciója viszont közel sem hangzott ilyen szépen. „Isack Hadjar pityergett kicsit a balesete után, ami kicsit kínos volt” – jelentette ki az ORF-nek.

    Egy másik újonc be akarja láttatni vele, hogy téved

    A Red Bull tanácsadója az első idei verseny előtt a márkához tartozó Servus TV adásában véleményezett más újoncokat is, akik közül Jack Doohant tartja a legkevesebbre, és szerinte ő nem is fogja teljesíteni a szezont az Alpine-nál. A Saubernél bemutatkozó Gabriele Bortoletóról néhány fokkal jobb véleményen volt, kiemelte néhány erősségét, de kiolvasható a szavaiból, hogy őt sem helyezi a legmagasabb polcra.

    Verstappen apja 200 ezer forintot bukott fián, a Red Bull tanácsadója pedig nyert is, veszített is

    „Bortoleto nagyon intelligens versenyző. Megnyerte a Forma–3 bajnokságát, de csak egyetlen győzelmet aratott, ám általában kimaradt a balhékból. A Forma–2-ben csak kétszer nyert. Biztonságban hazahozza az autót, jól kihasználja a stratégiát, vigyáz a gumikra, de nem látom benne a nyers gyorsaságot” – mondta Helmut Marko.

    Bortoletót az idénynyitó helyszínén szembesítették e szavakkal, és a brazil újonc be akarja bizonyítani neki, hogy téved. Emellett kicsit oda is szúrt neki, hogy bizony Markónak is szoktak lennie baklövései.

    Fotó: Sauber

    „Imádom a kihívásokat, és Helmut olyan személy, aki sok tehetséget eljuttatott a Forma–1-be, de közülük többen nem voltak megfelelők  – jelentette ki.  – Remélem, idővel bebizonyítom neki, hogy tévedett. A médián keresztül azonban semmi olyat sem tudok mondani, ami megváltoztatná a véleményét, erre csak a pályán szerzett eredményeim alkalmasak. Biztos vagyok benne, hogy valamikor megmutatom neki, hogy tévedett, és remélem, ezt ő is belátja majd.” 

    A téma az Ausztrál Nagydíj időmérője után is előjött, ahol Bortoleto gyorsabb volt a Red Bullt vezető Liam Lawsonnál, illetve saját csapattársánál, Nico Hülkenbergnél is (ő volt az egyetlen az újoncok között, aki legyőzte a csapattársát), és a brazil ekkor megismételte, hogy idővel szeretné beláttatni Markóval, hogy tévedett. A futam után azonban nem lehetett ennyire boldog, mert balesetet szenvedett és kiesett.

    Roncsderbit rendeztek az újoncok, csak egyiküknek járt dicséret az F1-es szezonnyitó után

  • Norris rámutatott, mi gáncsolhatja el a „favorit” McLarent

    Norris rámutatott, mi gáncsolhatja el a „favorit” McLarent

    Az első idei verseny győztese, Lando Norris már a McLarent nevezte a legyőzendő csapatnak.

    A tesztelés után még vonakodott ettől a kijelentéstől, de az első nagydíj tapasztalatai után már azt ismételte, amit az F1 berkein belül a legtöbben.

    „Mi vagyunk a favoritok, mi vagyunk a legyőzendő csapat – mondta. – De tudjuk, hogy sok még a teendőnk az idei autóval. Aki megpihen a Forma–1-ben, az elbukott, mert aki azt hiszi, hogy jól állnak a dolgok és minden halad a medrében, azt elkapják.”

    Emellett kiemelte Oscar Piastri jelenlétét is, mert nagy segítségnek tartja, hogy a csapat két pilótája keményen hajtja egymást. A McLaren csapatfőnöke, Andrea Stella óvatosabban fogalmazott nála, és úgy érzi, csak több verseny múlva tisztázódnak az erőviszonyok – az ilyen mértékletességet azért már megszokhattuk a domináló csapatoktól is.

    Eldőlt az idei F1-es vb-cím, gratulálunk a McLarennek, jöjjön 2026!

    Norris autója ráadásul megsérült valamelyik kicsúszásnál, így a futam végi szoros csata csalóka volt a változékony körülmények közepette. A brit emlékezetéből egyúttal még nem törlődtek a 2024-es kudarcok közül azok, amiket a stratégiai baklövések okoztak, ezért különösen ügyelt rá, nehogy megint kiénekeljék a sajtot a szájából.

    „Tavaly elvesztettük több versenyen a biztosnak tűnő győzelmet, például Silverstone-ban. Sokkoló volt az ottani döntésünk, de tudtuk, hogy bizonyos területeken javulnunk kell, ezért sok munkát fektettünk abba, hogy határozottabbak legyünk és jobban kommunikáljunk” – mondta.

    „Hogy őszinte legyek, nem állítanám azt, hogy határozottabbak voltunk. Úgy éreztem, sokat dumáltunk Will [Joseph-fel, a versenymérnökömmel] a rádión, minden körben. Olyan volt, mintha az egész futamon szólt volna a rádió. Nehéz elsőnek lenni olyankor, amikor nem tudjuk, mit lépjünk a gumikkal, miközben sejtjük, hogy valaki mögöttünk helyeset fog lépni, mert legfeljebb csak kockáztat, és bejön neki. Nem akartam kikapni valakitől, aki az üldözőbolyból kockáztat és esetleg nyer.”

    „Mindent megtettem, hogy felkészültek legyünk, hogy a bokszfalon és az MTC-ben [a McLaren wokingi központjában] tisztában legyen mindenki a helyzet alakulásával, és készen álljunk a helyes döntések meghozatalára. A helyes döntést szó szerint fél másodperccel azelőtt hoztuk meg, hogy kiálltam a bokszba.”

    Verstappen apja 200 ezer forintot bukott fián, a Red Bull tanácsadója pedig nyert is, veszített is

     

  • Hamilton végighisztizte a szezonnyitót? – nem, egyáltalán nem ez történt

    Hamilton végighisztizte a szezonnyitót? – nem, egyáltalán nem ez történt

    Az Ausztrál Nagydíjat a 10. helyen záró Lewis Hamilton futam alatti rádiózásai sokakban azt az érzetet kelthették, hogy a hétszeres világbajnoknak már most elege van, de a valóság ettől nem is állhatna távolabb.

    Lewis Hamilton 12 közös idény után nemcsak a Mercedesszel szakított, hanem Peter Bonningtonnal, az őt a teljes Mercedesnél töltött időszaka alatt elkísérő versenymérnökével is, hiszen a Ferrarinál már a korábban Carlos Sainz, előtte pedig Sebastian Vettel mellett dolgozó Riccardo Adami segíti őt a versenyek alatt. Az első közös futamuk pedig a külső szemlélő számára kissé hektikusan alakult, hiszen az Ausztrál Nagydíj közvetítésébe is többször bevágták, ahogy Hamilton rászól Adamira, hogy az hagyja őt békén.

    Lewis Hamilton, Riccardo Adami, Ferrari
    Adami (balra) és Hamilton kevesebb mint két hónapja kezdte csak meg a közös munkát / Fotó: Ferrari

    Az alábbi párbeszédek játszódtak le Adami és Hamilton között:

    Hamilton: „Szenvedek a vezethetőséggel, az autó hátulja ideges.”

    Adami: „Használhatod a K1-et, amikor közel vagy [az előtted levőhöz].”

    Hamilton: „Hagyd rám, kérlek!”

    Adami: „Elérhető a K1.”

    Hamilton: „Igen, tudom, hagyd rám, kérlek!”


    Adami: „Hogy elkerüld, hogy ne legyen DRS-ed (Hamilton valószínűleg túl korán nyomta a gombot), azt javasoljuk, hogy válts fel, és utána nyomd a DRS-gombot.”

    Hamilton: „Kérlek, hagyd! Igen, de kérlek, hagyd rám! Menet közben tanulom az autót, haver. Csak hagyd rám a DRS-es dolgot, ez nem probléma.”


    Adami: „Próbáld nyomva tartani a K1-et, csak gyakorlásképp. Tudom, hogy nehéz.”

    Hamilton: „Nem vagyok elég közel!”

    Adami: „Vettem.”

    Hamilton: „Nem vagyok elég közel. Ha közelebb leszek, csinálni fogom.”


    Adami: „Maradj töltési módban. Töltőgomb be.”

    Hamilton: „Oké, nincs gond, csak ne ismételj meg mindent, kérlek.”

    Adami: „Értettem.”

    Videón a beszélgetések egy része:

    Ezekből a párbeszédekből úgy tűnhetett, hogy Adami nem tudott olyat mondani Hamiltonnak a verseny alatt, amivel a hétszeres világbajnok elégedett lett volna, és folyton korholta a mérnököt. A valóságban azonban mindössze annyi történt, hogy Hamilton először került versenyszituációba egy új autóval, ráadásul rögtön olyan körülmények között (eső), amilyenben még nem vezette a Ferrarit, így aztán egy rakás olyan dologgal kellett megbirkóznia, amivel eddig nem, és mint azt el is mondta, menet közben tapasztalta ki, hogy melyik, mérnöke által a kormányon kért változtatással hogyan kell vezetnie, miközben az ideges autót is próbálta a pályán tartani.

    És ilyen körülmények között kellett megkezdenie az összecsiszolódást Adamival, akivel ugyan a tesztek alatt már dolgozott együtt, de azt össze sem lehet hasonlítani egy sokkal pörgősebb, dinamikusan változó versennyel. Hamilton korábban 12 szezonon át dolgozott Bonningtonnal, akivel eljutottak arra a szintre, hogy egymás gondolatait is ismerték, félszavakból értették egymást, és pontosan tudták, hogy a másiknak mikor, mire van szüksége. Adami és Hamilton azonban még csak most kezdte tanulni mindezt, így a melbourne-i futamon elhangzott rádiózásokra egyáltalán nem egy frusztrált versenyző hisztijeként kell tekinteni, hanem úgy, hogy Hamilton és mérnöke most kezdte el igazán megismerni a másikat, és most kezdtek el egy hosszú folyamatot, aminek a végén reményeik szerint minden sokkal flottabbul fog majd menni. Addig pedig Hamilton egyszerűen nem teheti meg, hogy ne adja rögtön a másik tudtára, hogy mire van szüksége vagy mire nincs, mivel csak így tudnak minél hamarabb eljutni a kívánt szintre.

    „Szerintem Ricciardo igazán jó munkát végzett – dicsérte a mérnököt a brit pilóta a verseny után. – Lépésről lépésre tanulunk egymásról. A futam után mindent letöltünk, végigmegyünk a megjegyzéseken, hogy én miket mondtam és fordítva. Általában nem vagyok olyan, aki szeret sok információt kapni a versenyen, hacsak nincs szükségem rá és nem kérem. A legjobbját nyújtotta ma és innen megyünk tovább.”

    Hamilton már az első futama után finoman kritizálta a Ferrari kommunikációját

  • Verstappen és Norris kicsit leoltották a hibázó Sainzt – jó, nem is olyan kicsit

    Verstappen és Norris kicsit leoltották a hibázó Sainzt – jó, nem is olyan kicsit

    Max Verstappen szerint hülye, Lando Norris szerint nem való a Forma–1-be olyan versenyző, aki összetöri az autót a biztonsági autó mögött. Mondták ezt úgy – persze mérsékelt komolysággal –, hogy tisztában voltak vele, Carlos Sainzcal éppen ez történt az Ausztrál Nagydíjon.

    Ritkán telnek el valamilyen élcelődés nélkül az olyan F1-es sajtótájékoztatók, amelyeken Verstappen és Norris egyaránt jelen van, és az Ausztrál Nagydíj díjátadóját követő esemény sem volt ilyen.

    A sajtó részéről a versenyzőknek intézett egyik kérdés azt feszegette, nem érezték-e veszélyesnek helyzetet, amikor a biztonsági autós időszakok alatt platós kamion hajtott fel a pályára az összetört autókért – mert bár kontrollált volt a tempó, a vizes pálya mindig magában hordozza a megcsúszás veszélyét, a Jules Bianchi tragédiájához vezető eset pedig ennek rémisztő üzeneteként kitörölhetetlen a sport történetéből.

    George Russell-lel együtt mindhárom dobogós úgy érezte, nem volt semmi gond azzal, ahogy a versenyirányítás kezelte a biztonsági autó és a mentőjárművek pályára küldésének folyamatát, rövid válaszaik során azonban érdekes irányba kanyarították a témát a versenyzők.

    Norris: Engem nem zavart.

    Verstappen: Igen, szerintem is rendben volt. Mármint, aki a biztonsági autó mögött balesetezik, az elég hülye.

    Norris: Igen, ilyeneknek nem kellene a Forma–1-ben lenniük.

    A fenti mondatokban nem nehéz látni a Carlos Sainz felé intézett iróniát, aki a verseny első körének végén éppen úgy balesetezett, hogy már biztonsági autós fázis volt érvényben. A safety cart még a nyitókör korábbi részében rendelték el, Jack Doohan baleseténél, a versenyzőknek így azonnal csökkenteniük kellett a tempót, hogy a célegyenesbe visszatérve majd besoroljanak a biztonsági autó mögé. Sainz azonban már nem jutott el addig, a pálya utolsó kanyarjában elúszott alatta a Williams hátulja, így a falba csapódott, és jöhetett az ő autójáért is a mentőcsapat.

    Verstappen és Norris talán már a verseny alatt összerakták a rádión hozzájuk eljutott információkból, hogyan is történt Sainz balesete, de ha ott még nem is, a sajtótájékoztatóra érezve már biztosan tudatában voltak, hiszen a díjátadó előtt a pihenőszobában visszanézték a futam kulcspillanatait, köztük egykori csapattársuk autótörésével.

    Persze nem feltétlenül kell még túlságosan kritikusnak lenni Sainz formájával, akinek hasonlóan nehéz dolga lehet új autója és csapata működésének kiismerésével, mint Lewis Hamiltonnak a Ferrarinál – míg a brit csupán 10. lett, addig a korán kieső spanyol úgy érezte, a bokszutcából segítségére lehetett Alexander Albonnak, hogy megszerezze az ötödik helyet.

    Ezen a bizonyos sajtótájékoztatón egyébként Verstappen és Norris egymásra jól rezonáló párosa mellett Verstappen és Russell foltosabb múltú kettőse is megfigyelhető volt – akik a tavalyi szezon végjátékában csúnya szóváltásba kerültek egymással. A Red Bull és a Mercedes pilótája most látszólag feszültség nélkül elcsevegtek egymással, mielőtt elkezdődött volna a hivatalos rész, ahol aztán meg is kapták a kérdést, vajon ez annak jele-e, hogy rendezték egymás között a nézeteltéréseket.

    Vestappen: Nem, még mindig sokkolóan rossz a helyzet, mindig is az volt. Dehogy, minden jó, minden jó.

    Russell: Ugyanez.

    Roncsderbit rendeztek az újoncok, csak egyiküknek járt dicséret az F1-es szezonnyitó után

  • Ordas baklövés vagy balszerencse? – így zajlott belülről a Ferrari kommunikációja az Ausztrál Nagydíjon

    Ordas baklövés vagy balszerencse? – így zajlott belülről a Ferrari kommunikációja az Ausztrál Nagydíjon

    A Ferrari rögtön az első idei verseny után kritikák áradatával szembesült, miután nem jól reagált az Ausztrál Nagydíj közben megérkező esőre. A Charles Leclerc és Lewis Hamilton, illetve mérnökük közötti rádiózáson keresztül megnéztük a pontvesztésbe torkolló döntés hátterét.

    Az Ausztrál Nagydíjat csupán a 8. és 10. helyen befejező Ferrari nyilvánvalóan nem ilyen eredményért utazott el a szezonnyitóra, de miután pénteken még úgy tűnt, legalább Charles Leclerc-rel a pole pozícióért is harcban lehetnek, az időmérő edzésen minden félresiklott, majd a futamon sem állt helyre. Ezzel együtt a 4. és a 7. hely minimum összejöhetett volna a Scuderiának, hiszen Oscar Piastri kicsúszása után itt álltak, ám a 44. körben megérkező esőre nem reagáltak megfelelően, ami sok pontjukba került: a túl későre hagyott kiállással a 9. és 10. pozícióba estek vissza, ahonnan Leclerc révén már csak egy helyet javítottak.

    „Egyértelműen elszalasztott lehetőség volt. Különösen változó körülmények között, amikor nincs meg a tempónk, kell pontokat szerezni, és ma nem ezt tettük. Nem voltunk elég gyorsak a verseny elején, amikor a futam még unalmasan zajlott, aztán amikor fontos lett volna jó döntést hozni, akkor nem hoztunk jó döntést” – idézi a Crash.net a Hamiltonnál sokkal határozottabban kritizáló Leclerc-t, aki ugyanakkor nem mutogatott ujjal, és magára vállalta a saját részét: „Elsőként engem lehet hibáztatni a 11-es kanyarban elkövetett hibámért, mert 4-5 helyet veszítettem vele, és az hátrányba hozott minket. Anélkül szerintem elérhető lett volna a 3.-4. hely, de ez van.”

    Charles Leclerc, Ferrari
    Leclerc sem volt makulátlan / Fotó: Antonin Vincent / DPPI

    A közösségi médiában szurkolók hada kezdte ki azóta a Ferrarinál évek óta sarkalatos pontnak számító kommunikációt is, de az Leclerc szerint nem volt „különösen rossz”. Persze kívülről nézve ezzel azért lehet vitatkozni, hiszen a Ferrari volt az egyetlen topcsapat, amely annyira sokáig erőltette az esőben a slick gumikat, hogy pozíciókat bukott vele. „Ezt mindig megvizsgáljuk utólag, és tudjuk, hogy erre mindig koncentrálni kell. Hogy ma ez különösen rossz lett volna, azt nem gondolom, de meg fogjuk nézni” – mondta Leclerc.

    A jó kommunikáció nyilván elsősorban az eső 43-44. körben történt megérkezésekor volt kulcsfontosságú. Miután az élen álló két McLaren a 44. körben párban szánkázott végig a 12-es kanyar bukóterén, a kör végén Norris, Russell, Albon, Antonelli, Stroll, Hülkenberg, Bortoleto, Bearman és a 13-as kanyar füves bukóteréből nagy nehezen kitolató Piastri is a bokszutca felé vette az irányt intermediate gumikért. A következő, 45. körben senki nem érkezett, mivel az esőt slick gumin túlélni igyekvőknek még elviselhetők voltak a körülmények, a 46. kör végén viszont aztán már annyira vizes volt a pálya, hogy Verstappen és Gasly sem maradt tovább kint.

    Így a 47. körre már csak a két Ferrari, Tsunoda, Lawson és a két Haas maradt slickeken. Utóbbi háromnak nem volt veszítenivalója, hiszen addig a mezőny végén poroszkáltak, Tsunodának ellenben igen, és ki is golyózta magát a pontszerzők közül.

    Frédéric Vasseur, a Ferrari csapatfőnöke ezzel együtt a szerencsét emlegette utólag. „Furcsa szituáció volt, mert az első és második szektorban még száraz volt a pálya, a harmadikban pedig vizes. Egyfajta szerencsejáték volt… Mi arra tettünk, hogy kint kell maradnunk a pályán és a futam utolsó szakaszát slickeken kell végigcsinálnunk. A Mercedes és a McLaren két körrel korábban kiállt, mi viszont rosszkor tettük ezt meg. A legjobb akkor lett volna kiállni, amikor Max [Verstappen] tette, mi pedig rossz döntést hoztunk” – ecsetelte a Ferrari csapatfőnöke, majd elmondta, mindannyiukat meglepte, hogy mennyi eső érkezett.

    „Ez nagyon nehéz… Nem érezzük előre az esőt, ez inkább az érzésnek és annak a keveréke, hogy mit látunk a képernyőn és a radaron kanyarról kanyarra. Mindannyiunkat meglepett az eső mennyisége a verseny ezen szakaszában. Könnyű azt mondani utólag, hogy ez volt a rossz döntés” – szögezte le.

    Hamilton már az első futama után finoman kritizálta a Ferrari kommunikációját

    Hamiltonnak tényleg nem szólt a Ferrari?

    Leclerc-nél valamivel finomabban fogalmazott – elvégre mégis csak ez volt az első futama vörösben –, de azért Hamilton is megjegyezte, hogy jobb is lehetett volna a kommunikáció, mondván „hiányzott az útmutatás, hogy mennyi eső jön.”

    „Azt az információt kaptam, hogy rövid zápor lesz, és akkor még csak az utolsó kanyarban esett. Úgy voltam vele, hogy a pályán tudom tartani az autót, ha ez minden eső, de aztán még több jött” – nyilatkozta a hétszeres világbajnok a Sky Sports-nak, majd az F1 TV-nek hozzátette: „Hirtelen elkezdett jobban esni, és senki nem szólt, hogy már a pálya más részein is jobban esik, így hirtelen ezzel találtam szembe magam.”

    Hogy pontosan mit kommunikált a Ferrari Leclerc-rel, illetve Hamiltonnal, azt a csapatrádiójuk visszahallgatásával rekonstruáltuk, alább pedig mutatjuk, mikor és milyen, az időjárással kapcsolatos üzenetek hangoztak el Bryan Bozzitól (Leclerc versenymérnöke), illetve Riccardo Adamitól (Hamilton versenymérnöke).

    Leclerc

    41. kör eleje
    Bryan Bozzi: „2-es 3-as osztályzatú eső ér el minket 7 perc múlva, folyamatosan tájékoztatni foglak.”

    41. kör utolsó szektorának eleje
    Bozzi: „3 körön belül 3-as osztályú eső várható. 2 körön át fog tartani.”
    Leclerc: „A 3-as osztályú az sok esőt.”
    Bozzi: „Igen, ezt látjuk a radaron, de meg kell várnunk.”

    42. kör vége
    Bozzi: „Már csepereghet a harmadik szektorban.”

    43. kör vége
    Bozzi: „Erősödik az eső.”

    44. kör második szektorának vége
    Bozzi: „2 körön belül heves eső érkezik, 2 körön át fog tartani.”

    (A 3-as szektorban Leclerc megforgott, amikor már kezdett jobban esni)

    45. kör második szektor vége
    Bozzi: „Tudasd velem, hogy az inter vagy a slick a jó gumi.”

    45. kör utolsó szektora
    Leclerc: „Hogy fest a helyzet a következő körökre?”
    Bozzi: „Csak a hármas szektorban esik, maradj kint, később fog erősödni.”

    46. kör vége 
    Bozzi: „Ez a legvizesebb rész”

    Leclerc közben visszaelőzte Tsunodát, majd Gasly kiment előle a bokszba, az utolsó kanyarból kigyorsítva pedig Norris elviharzott mellette intereken. Ezután a 47. kör elején a kettes kanyarban koppanásig ellenkormányzott, miközben közölte a rádióban, hogy „egy körrel elkéstünk.” Ezután nem sokkal bejött a biztonsági autó Lawson és Bortoleto balesete miatt.

    Hamilton

    43. kör eleje
    Hamilton: „Jön még eső?”
    Riccardo Adami: „2 körön belül, 4-es osztályú lesz, de csak 2 körig fog tartani.”

    43. kör vége, célegyenes
    Adami: „Csak infónak: csepereg az eső a bokszutcában.”

    44. kör fele
    Adami: „2 kör múlva érkezik a nagy eső, rövid lesz és heves, 2 körön át fog tartani.”

    45. kör fele
    Adami: „Egyelőre kint maradunk, szólj, ha interek kellenek.”
    Hamilton: „Rendben van, csak tarts naprakészen az utolsó szektorról. Elég csúszós volt.”

    45. kör harmadik szektor
    Adami: „Csak tartsd a pályán, Verstappen lassú volt a 11-es kanyarban.”

    46. kör felénél
    Adami: „A hármas szektor a legvizesebb.”
    Hamilton: „Jön még több eső?”
    Adami: „Negatív, csak ennyi. Remélhetőleg, de meglátjuk. A bokszutcában továbbra is esik.”

    47. kör eleje
    Hamilton: „Ez nagyon csúszós, haver, több eső jön. Ki kellett volna állnunk, több eső jön. Mindenhol esik.”

    Ami elsőre is szembetűnő Leclerc és Hamilton rádiózása között, az az, hogy Leclerc-nek már a 41. kör elején, még az Alonso balesete miatti biztonsági autós fázis alatt szólt a mérnöke a közelgő esőről („2-es 3-as osztályzatú eső 7 perc múlva”), majd a kör vége felé ismét jelezte, hogy 3-as osztályú eső érkezik, mire Leclerc válaszolt is, hogy az igencsak nagy zuhét jelent. Ezzel szemben Hamiltonnak Adami egyáltalán nem adott az esővel kapcsolatos tájékoztatást egészen a 43. kör elejéig, és akkor sem magától, hanem azért, mert a brit a 42. kör végén az utolsó szektorban már észlelte az esőcseppeket, és rákérdezett, hogy várható-e csapadék.

    Ezután mindkét pilótát folyamatosan tájékoztatta mérnöke az esőről, és a rádiózásból leginkább az olvasható ki, hogy a Ferrarinál azt ítélték meg rosszul, hogy mennyire lesz ettől az esőtől vizes a pálya, azzal ugyanis tisztában voltak, hogy komolyabb csapadék jön. Az utolsó lehetőség a kiállásra – miként azt Vasseur is megjegyezte –, a 46. körben jött el, azaz akkor, amikor Verstappen és Gasly is a bokszba hajtott. Leclerc-nek és Hamiltonnak azonban nem mondták, hogy tegyenek így, helyette a mérnökük az ő kezükbe adta a döntés lehetőségét. Ezzel szemben Verstappennek – miközben őt is folyamatos jelentésre kérték a pálya állapotáról – a 46. kör legvégén mérnöke mindenfajta diskurzus vagy kérdezősködés nélkül a fülére szólt, hogy hajtson ki a bokszba (hogy Gaslyval is ugyanígy tett-e az Alpine, azt nem tudjuk, mert neki eddigre elromlott a fedélzeti kamerája.)

    Charles Leclerc, Lewis Hamilton, Ferrari
    Hamilton és Leclerc is pórul járt / Fotó: Antonin Vincent / DPPI

    A Ferrari tehát egyértelműen kommunikálhatott volna jobban abból a szempontból, hogy átveszi a kezdeményezést a pilótáktól, és legkésőbb a 46. kör végén a bokszba rendeli őket. Persze az is egy döntés, amit hoztak, azaz, hogy nem tették, és inkább kockáztattak a kint maradással, de mivel a potenciális pontszerzést eldobó csapatok közül ezt rajtuk kívül csak a Racing Bulls tette, azért ez inkább tekinthető hibának, mint rosszul elsült hazardírozásnak.

    Kommunikációs fronton tehát továbbra is van teendő Maranellóban, de a jelek szerint nem csak ott. „Egyértelműen nagyon le voltunk maradva a tempó terén a McLarenektől és Maxtól, úgyhogy ma szenvedtünk. A McLarenek és Red Bullok annyival gyorsabbak voltak, úgyhogy rengeteg dolgunk van” – mondta Leclerc.

    Sainz első körös balesete is kellett a Williams 9 éve legjobb szezonkezdetéhez

  • Roncsderbit rendeztek az újoncok, csak egyiküknek járt dicséret az F1-es szezonnyitó után

    Roncsderbit rendeztek az újoncok, csak egyiküknek járt dicséret az F1-es szezonnyitó után

    A változó időjárási viszonyok mellett rendezett szezonnyitó Ausztrál Nagydíj az eddigi legnagyobb kihívásuk elé állította a mezőny tapasztalatlan pilótáit, akik idén szokatlanul sokan vannak: négyen is összetörték az autójukat a futamon, egyedül a negyedikként befutó Andrea Kimi Antonelli remekelt.

    Többféle értelmezése lehet annak, hogy hány újonca van a 2025-ös F1-es mezőnynek: a 20 pilóta közül hatan is most kezdték meg első teljes szezonjukat, de közülük háromnak beugróként már van némi versenytapasztalata tavalyról is.

    Oliver Bearman és Liam Lawson ott voltak már a tavalyi viharos interlagosi futamon is, de most Melbourne-ben a hol felszáradó, hol ismét vizessé váló pálya még a tapasztaltabb pilótákat is az ismeretlenbe dobta, hiszen senki nem vezethette még idei autóját esőben.

    Alonso állítja, semmit nem csinált rosszul a balesete pillanatában

    Az első teljes szezonjukat teljesítők közül Lawson, Gabriel Bortoleto, Isack Hadjar és Jack Doohan is törött autóval, kiesőként fejezte be a futamot, így a sajnálkozás volt az uralkodó érzés a köreikben a versenyt követő interjúk során. Hadjar esete volt a legkellemetlenebb, hiszen a Racing Bulls franciája már a felvezető körben, lassú tempónál eldobta az autót, a 2-es kanyar korlátjában megtörve hátsó vezetőszárnyát.

    „Szégyellem magam és bocsánatot kérek a csapattól. Túlvállaltam magam, megcsúszott az autó hátulja, és már hiába próbáltam megmenteni, csak utas voltam. Nagyon dühös vagyok az ilyen hibák miatt. Megszakad a szívem, hogy a szezon ilyen korai szakaszában máris összetörtem az autót. Nagyon sajnálom, de még tapasztalatra van szükségem. Kár, hogy az első versenyemen lemaradtam arról, hogy vizes pályán vezethessek” – idézi a franciát az Autosport.

    Hadjar váratlan helyről kapott vigasztalást, amint visszatért a paddockba: Lewis Hamilton apja, Anthony próbált belé lelket önteni.

    „Tudta, hogyan érzem magam, hogy életem legrosszabb pillanatát élem át, ezért sokat jelentett, hogy odajött hozzám, tényleg nagyra értékelem. Azt mondta, hogy járjak emelt fővel és legyek büszke magamra, hiszen tegnap nagyon jól mentem” – mondta az idősebb Hamilton közeledéséről Hadjar, aki tulajdonképpen még mindig vár az F1-es debütálására, hiszen a rajtról is lemaradva nincs is számontartva a futam résztvevői között.

    Doohan a futam legelső körében folytatta a balesetezők sorát – egy kiesés persze sohasem jöhet jól, de számára olyan pillanatban érkezett, amikor kifejezetten fontos lett volna, hogy elkerülje a látványos hibákat, hiszen már a szezonkezdet előtt is nagy nyomás mellett kellett készülnie annak tudatában, hogy akár már az idény első harmada után elveszítheti ülését.

    „Sajnálatos volt ez a kiesés, de megtanultam a leckét, mostanra megemésztettem. Rengeteg pozitívumot magammal vihetek erről a hétvégéről, ami messze felülmúlja ezt az egy negatív történést. Úgy tűnik, a felfelé váltásnál veszítettem el az autót, amint átkapcsoltam harmadikból negyedikbe. De talán ha legközelebb kicsit többet nyomom a bal oldali pedált és kicsit kevesebbet a jobb oldalit, akkor nem ismétlődik ez meg” – fogalmazott Doohan, a hétvége egyik hazai pilótája.

    Bortoleto és Lawson szinte azonos pillanatban, a verseny utolsó harmadában dobták a falba az autót, amikor a legnehezebb körülményekkel kellett szembenézniük, hiszen slick gumikon haladt a mezőny, amikor hirtelen nagy mennyiségű eső érkezett. Lawson még slickeken balesetezett, Bortoleto pedig nem sokkal kerékcseréje után.

    „Ez nem volt egy könnyű kezdés, de a tapasztalatszerzés tekintetében hasznosnak értékelem ezt a hétvégét – fogalmazott a Sauber brazil versenyzője. – Sajnos végül nem úgy zárult, ahogy arra számítottam. Az egész versenyen közel voltam Nicóhoz [Hülkenberg] az intereken, de aztán egyszerre hajtottunk a bokszba, és azzal, valamint a veszélyes kiengedésért kapott büntetéssel is sok időt veszítettem.”

    „Sajnálom a hibámat, ami akkor történt, amikor próbáltam visszahozni valamit abból az időből, amit elveszítettünk. A pozitívumokat elraktározzuk, a negatívumokból pedig tanulunk – ez még csak a kezdete egy hosszú szezonnak.”

    https://twitter.com/SHF77382749/status/1901148737742733535

    Lawson már az időmérőn sem remekelt a Max Verstappen kezei alatt dobogós Red Bull-lal, s végül a bokszutcából rajtolt, hogy a csapat az esős beállítások érdekében módosíthasson az autón. Végül azonban nem volt annyira csapadékos a futam, mint azzal kalkuláltak – az új-zélandi részben ezzel magyarázza, hogy nem is tudott előrébb jutni a mezőny végéről.

    „Közösen vállaltuk a kockázatot, de sajnálom, hogy végül a falba tettem az autót. Abban reménykedtünk, hogy többnyire esős marad a verseny, de aztán jobban felszáradt, mint azt szerettük volna, ezért az első etapban eléggé túlmelegedtek az első kerekeim” – fogalmazott.

    Bearman sem futott hibátlan délutánt, de legalább a falakat sikerült elkerülnie, noha a verseny utolsó, 14. célba érkezője lett a Haasszal.

    A fiatalok közül egyedül Kimi Antonelli lehetett boldog, aki a 16. helyről indulva is előre tudta verekedni magát a mezőnyben, az utolsó kerékcserét jól időzítve pedig a negyedik helyen ért célba – és ez is lett a végleges eredménye, miután a csapat sikeresen támadta meg a rá kiszabott büntetést. Az olasznak ugyan szintén volt egy megpördülése a futamon, Toto Wolff azonban nem győzte méltatni Hamilton utódját:

    „Egyesével levadászta az előtte állókat, tiszta levegőn a nyers tempóját is megmutatta, és végül a negyedik helyen zárt, ami egészen lenyűgöző. A legjobb versenyzők között is akadtak, akik megpördültek vagy a falnak ütköztek, ezen a napon könnyebb volt kiesni, mint célba érni, ő viszont megőrizte a higgadtságát. Ez is bizonyítja, hogy ha továbbra is ilyen ütemben fejlődik, szép jövő áll előtte” – mondta a Mercedes csapatvezetője.

    Verstappen apja 200 ezer forintot bukott fián, a Red Bull tanácsadója pedig nyert is, veszített is

  • Sainz első körös balesete is kellett a Williams 9 éve legjobb szezonkezdetéhez

    Sainz első körös balesete is kellett a Williams 9 éve legjobb szezonkezdetéhez

    Alex Albon remek versenyzése mellett az első körben kieső Carlos Sainz is hozzá tudta tenni a magáét a Williams rég nem látott jó eredményéhez.

    Eleinte úgy tűnt, hogy a Williams 4. hellyel ünnepelheti kimagasló szezonkezdetét, ám aztán a felügyelők visszavonták Andrea Kimi Antonelli büntetését, amivel Alex Albon visszacsúszott az 5. pozícióba. Ám ez így is remek eredmény a tavaly óta legtöbbet fejlődő istállónak, amely igazi csapatmunkát mutatott be Ausztráliában, és elérte 2016 óta legjobb helyezését szezonnyitón. Akkor, 9 éve Felipe Massa révén ugyancsak 5. hellyel indították az évet.

    A 6. helyről rajtoló thai-brit versenyzőt a rajtnál Charles Leclerc ugyan megelőzte, de Lewis Hamiltont maga mögött tudta tartani, így a verseny jelentős részében a 7. helyen haladt. Aztán az eső érkezésekor a Williams a legjobbkor hívta ki Albont, amivel a tovább kint maradó Leclerc-t és Tsunodát is átugrotta, majd végül Antonelli megelőzte, de így is ötödik lett.

    Yuki Tsunoda, Racing Bulls, Alex Albon, Williams, Lewis Hamilton, Ferrari
    Albon itt még Tsunoda mögött / Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    „Csapatként ma mindent jól csináltunk – értékelt az F1 TV-nek a 2021-es, egy körön át tartó Belga Nagydíjat leszámítva Lance Stroll 2017-es bakui dobogója óta a Williams legjobb eredményét elérő pilóta. – Nem könnyű az első versenyre felvenni a ritmust, de a stratégiában és a hétvége megközelítésében mindent annyira jól kiviteleztünk ma, hogy megszerezzük a 4. helyet (ekkor még nem született döntés arról, hogy Antonelli büntetését törlik – a szerk.). Fantasztikus kezdés és megmutatja, hogy hatalmasat léptünk előre tavalyhoz képest. Ezek az eredmények, negyedik helyek, nem fognak sokszor összejönni az idén. Sokat beszéltünk arról a csapatban, hogy ki kell használni a szezon elején adódó lehetőségeket, előnyt kell kovácsolni az újoncokból és hasonlók, hogy gyorsan pontokat szerezzünk.”

    Albon ugyanakkor nem volt biztos benne, hogy a Williams versenyképes lesz ilyen körülmények között, mivel a tavalyi autóval sokat küszködtek. „Magabiztos vagyok ilyen körülmények között, ismerem a határaimat és tudom, hogy nem szabad túlfeszíteni a húrt. Ugyanakkor a 6. helyről rajtolva nagyon boldog lettem volna a 7. hellyel is, amikor az egyik Ferrari megelőzött. De hogy összejött a 4. hely… Nem szeretném újra végigcsinálni ezt a futamot, örülök, hogy vége. A szeles idő és a túlmelegedő intermediate gumik nem jó párosítás nekünk, és hogy őszinte legyek, az RB-hez és az Alpine-hoz viszonyítva nem voltunk annyira versenyképesek, mint amennyire azok akartunk lenni.”

    „Viszont sokkal versenyképesebbek voltunk, mint tavaly ilyen körülmények között. Jó tudni, hogy a tempónk megvolt, és egy kicsit többet kezdtem kockáztatni, amikor tudtam, hogy meg fog nyílni a bokszkiállási ablak meg ilyenek. Amikor nyomtam neki, gond nélkül el tudtam kapni Yukit, aztán pedig csak vártam, hogy kiáll-e a bokszba vagy sem. Nyilván aztán mi jöttünk előbb és hoztuk meg a helyes döntést.”

    Így ünnepeltek a Williams szerelői a leintés után:

    Sainz stratégának állt

    A Williams futama nem indult jól, hiszen Carlos Sainz már az 1. kör végén, biztonsági autós fázis alatt a falnak csapta az autót az utolsó kanyarban. Ez viszont később jól jött Albonnak, Sainz ugyanis maradt a Williams garázsában, majd felült a bokszfalra, és onnan igyekezett segíteni a csapatot.

    „Egyetlen eredmény sem egyetlen személy érdeme, hanem a csapat teljesítményéé. A bokszkiállások és a stratégia is tökéletes volt, minden elismerés megilleti őket ma. Egy dolgot pedig megjegyeznék a stratégia kapcsán, hogy ma volt egy extra stratégánk Carlos személyében – nyilatkozta a Sky Sportsnak James Vowles, a Williams csapatfőnöke. – Carlos észrevételei elképesztően hasznosak voltak az interekre váltásnál. Láthattuk, hogy néhány csapat nem volt biztos a dolgában, hogy kihúzzák-e [slickeken az esőt]. Carlos viszont amondó volt, hogy »ezeken a gumikon nem fogják túlélni az utolsó kanyart«. Tökéletesen bejött, amit mondott, és segített minket a helyes döntésben.”

    „Azzal, hogy nem ültem már az autóban, legalább tudtam segíteni a csapatnak meghozni a helyes stratégiai döntést Alexszel. Szerintem éppen a tökéletes körben hívtuk őt ki, úgyhogy legalább az autón kívül is hasznossá tudtam tenni magam” – jegyezte meg Sainz.

    Albon eközben a csapat vezető stratégájának, Charles-Antoine Florentinnek mondott köszönetet. „Remek stratégia volt. Köszönetet kell mondanom Charles-nak, aki remek munkát végzett. Nem értettem egyet a döntésével, hogy kihívott, mert a pálya csontszáraz volt az első és második szektorban a kivezető körömön, de ez volt a helyes döntés, és nagyon örülök mindenki miatt.”

    Ifjabb Carlos Sainz csalódást okozott az apjának, de reméli, idősebb Sainz hamarosan boldog lesz