Címke: kiemelt

  • Marko üzeni: fel a fejjel, Lawson

    Marko üzeni: fel a fejjel, Lawson

    A Red Bull tanácsadója hangsúlyozta, Liam Lawson áthelyezése a Red Bulltól a Racing Bullshoz nem lefokozás, egyben elárulta, miért gondolják Yuki Tsunodáról azt, hogy képes lehet jól szerepelni Max Verstappen csapattársaként.

    A Formel1.de-nek adott interjúban Helmut Marko kijelentette, Lawsont „nem lefokozzák, hanem a Racing Bullshoz kerül, amelynek nagyon versenyképes az autója, és azt sokkal könnyebb vezetni, mint az RB21-et.” A döntés kapcsán ismételten kitért arra, hogy az F1-ben teljes szezont még nem futó új-zélandi önbizalma csorbult, és ebben szerepet játszott a kevés edzéslehetőség, mert Ausztráliában az egyiken műszaki hiba akadályozta, Kínában pedig sprintes lebonyolítást tartottak, vagyis egy számára idegen pályán mindössze egyetlen gyakorláson volt lehetősége a felkészülésre.

    A Red Bull tanácsadója megerősítette a feltételezést, hogy Verstappennek nem tetszett Lawson NEM-lefokozása, de a pilótacserével az istálló az ő érdekeit is szolgálja, illetve számítanak arra, hogy Tsunoda többet tud segíteni majd az autó fejlesztésében. Az elmúlt években az előléptetés hiánya miatt többször mellőzöttnek tűnő japánról egyébként újfent hízelgően nyilatkozott.

    „Hogy miért nem Tsunodát választottuk rögtön? Yuki teljesítménye gyakran ingadozott, nem mutatkozott olyannak, aki megbízható és kiegyensúlyozott. De ezen a téren fejlődött mostanra, fizikailag is felkészültebb, több izmot szedett magára – mutatott rá a Speedweeken vezetett rovatában. – Mindkét idei versenyhétvégén meggyőzően teljesített, olyat láttunk tőle, mint Lawsontól a 2024-es szezon második felében.”

    Lawson aranyos fényképpel reagált a Red Bull döntése után

    Marko a nyilvánosság előtt próbált lelket önteni Lawsonba, bár erőteljesen azt sugallta, hogy a Red Bull első számú csapatának ajtaja ezzel bezárult előtte. „Nem szabad elfelednünk, hogy nincs vége a karrierjének, hiszen ismét a Racing Bullsnál vezet egy olyan autót, ami képes a pontszerzésre, és amit lényegesen könnyebb vezetni [mint a Red Bullét]. Nem utolsósorban pedig olyan csapathoz kerül, ahol nem Max Verstappenhez mérik a teljesítményét” – írta.

    Az első mondatát Pierre Gasly és Alexander Albon példájával erősítette meg, akik szintén megmérettettek és könnyűnek találtak Verstappen oldalán, de máshol szép karriert futottak be a Forma–1-ben.

    Marko emellett Tsunoda eddigi újonc csapattársát, Isack Hadjart is dicsérte a második nagydíjon mutatott teljesítménye láttán, miután kellemetlennek nevezte, ahogy a szezonnyitón történt kiesésére pityeregve reagált.

    Elavult elképzelést hajszolva teszi nevetségessé magát a Red Bull?

  • Elavult elképzelést hajszolva teszi nevetségessé magát a Red Bull?

    Elavult elképzelést hajszolva teszi nevetségessé magát a Red Bull?

    Még az évközi versenyzőcserékben gyakorlott Red Bull részéről is elképesztő az a visszakozás, amit Liam Lawson előléptetésével és lefokozásával bemutattak. De milyen extrát adhat nekik Yuki Tsunoda?

    Egyre jobban úgy néz ki, inkább átok, semmint áldás a Red Bull számára az, hogy két istállót tart az F1-ben, mert a kisebbet, amit most Racing Bullsnak hívnak, nem tudják hatékonyan kihasználni. Amint beléptek a Forma–1-be (2005), ezzel rögtön megelőzték a nagy nevű/pénzű riválisokat az utánpótlás felépítésének lehetőségeit tekintve, hiszen az autógyártó hátterű csapatok csak később mélyítették el az együttműködést ügyfeleikkel annyira, hogy a kapcsolat kiterjedjen a fiatal tehetségek nevelésére és közszemlére tételére. (A McLaren és a Mercedes 2010 előtt azonos F1-es „egységnek” számított.)

    A bikások rendszerének csúcsdísze lett így Sebastian Vettel és Max Verstappen, miközben a Ferrari például, amely hozzászokott, hogy a hírnevéből adódóan kedvére csipegethet a szimpatikus tehetségek közül, még épphogy csak elkezdte építgetni az akadémiáját. Verstappen nem a Red Bull saját nevelése az F1 előtti képzést tekintve, viszont ha mégis így tekintenénk rá, a másik három élcsapat akkor is frissebben tud felmutatni egy elit pilótát: a Ferrari Charles Leclerc-t, a Mercedes George Russellt, a McLaren Lando Norrist.

    A Red Bull közben „piacra dobott” több kiváló, de láthatóan nem világbajnoki anyagból gyúrt versenyzőt (Carlos Sainzot, Pierre Gasly-t, Alexander Albont), és a lépései a kétségbeesést sugallják, nem azt, hogy gyorsan reagálnak és beavatkoznak a rossz folyamatba. Sergio Pérez kálváriájánál már többször előjött, hogy a bikások szemlélete reformra szorul, és az eddig nyolc vb-címet hozó nagy kockázat-nagy haszon lehetőségét ígérő döntéseket ritkábban kellene választani. Vettel és Verstappen sikerei abszolút igazolták ezt a hozzáállást, de utóbbi megszerzése óta az autósport világa sokat változott.

    Wolff: Russell jó úton járhat ahhoz, hogy ő legyen a legjobb

    A jelenlegi mezőnyben csak Verstappen, a legnagyobb F3-as riválisa, Esteban Ocon, valamint Lance Stroll olyan versenyző, aki az F1 felé vezető úton kihagyta az F2 szintű autók szintjét, mindenki más megmérettette magát velük. A sportág klasszisai közül előzőleg pont a Red Bull kötelékéhez tartozó Vettel számított valamennyire ilyen kivételnek (az F2 elődjével, a GP2-vel azonos szintűnek tekintett, a Hungaroringen korábban rendszeresen nagy népszerűségnek örvendő World Series by Renault csúcskategóriájában egyetlen teljes szezont sem ment), előtte pedig Kimi Räikkönen.

    De ami ennél is fontosabb, hogy míg korábban több folyosó vezetett az F1 ajtajához, az elmúlt bő egy évtizedben ezeket összenyitották, maradt az F4–Formula Regional valamelyik ága–F3–F2–F1 útvonal, amit gyakorlatilag mindenkinek végig kell járnia. Az aktuális kivétel ebből a szempontból Andrea Kimi Antonelli, akit az utánpótlást követők már évek óta a jövő egyik szupersztárjaként tekintenek, és a Formula Regional Europe-ban való bizonyítása után kihagyta az F3-at.

    Mindegyik csapat a következő Ayrton Sennát, Michael Schumachert, Fernando Alonsót, Lewis Hamiltont, Verstappent keresi, és ilyen tehetség csak néhány évente bukkan fel. A megfigyelői hálózat egyre kiterjedtebb, egyre több adat érhető el mindenkiről, ezért egyre nehezebb másoknál korábban felfedezni a tehetségeket. Emellett a technológia fejlődésével és az egyre jobb, az élet minden területére kiterjedő képzési módszerekkel a fiatal pilóták közötti különbségek is csökkennek, nehéz bárkinek látványosan kitűnni a tömegből. Nagyrészt elmúltak azok a Räikkönen és Hamilton gyerekkorára jellemző idők, amikor valaki jóval gyengébb motorral, vagy vizes pályán száraz gumival felszerelt gokarttal, pusztán tehetségből elverte a nála gyengébbeket.

    Hasonló villantással már alig váltható jegy a Forma–1-be: Antonelli tavaly a silverstone-i esőben aratott produkciójával és az első F2-es győzelmével igazolta a körülötte lévő felhajtást, de mint tudjuk, addigra már rég a Mercedes kötelékében volt és biztosra vehettük, hogy előbb-utóbb az F1-be jön.

    Fotó: Jiri Krenek/Mercedes-AMG F1

    A Red Bull a jelek szerint görcsösen ragaszkodik a két világbajnokot termelő filozófiájához, és minden áron, még szűkösebb időkben is a kivételnek számító zsenikhez igazítja a mércét, elvárva az azonnali jó szereplést, nem pedig elfogadja, hogy az átlag fölötti, de nem a legfelső polcra tartozó versenyzőknek egyszerűen idő kell, mire megismerik és megtanulják az F1 fontos részleteit.

    Most boldogan elfogadnának egy Sainzot, Gasly-t vagy Albont a Verstappen melletti másik autóban (az F1 hivatalos oldala úgy tudja, utóbbit meg is keresték Pérez helyettese után kutatva, de ő elutasította az ajánlatot), akiknek a példája rávilágít, mennyit számít a türelem, amit Lawson hozzájuk képest még kevésbé kapott meg. A listán lévő egyének közül anno Sainz teljesítménye volt a legközelebb Verstappenéhez, de nyilván jelentős szerepet játszott benne, hogy egyszerre kezdte az F1-es karrierjét a hollanddal, a többiek eleve egyre nagyobb lépéshátrányból indultak a rutint tekintve.

    Nem betegségből bekövetkező év közbeni versenyzőcseréből keveset láttunk az elmúlt években, mint korábban, amikor a gyenge teljesítmény vagy a szponzorpénzek elmaradása idény közben szakította meg egy-egy versenyző és csapat kapcsolatát. Utoljára 1993-ban fordult elő olyan, hogy valakit már a szezon első két futama után kitettek: a múlt héten elhunyt Eddie Jordan a veterán Ivan Capellitől vált meg, aki az első versenyén a 3. körben kicsúszott, a másodikra pedig a mezőnyből egyedüliként nem is tudta kvalifikálni magát, miközben az újonc csapattársától, Rubens Barrichellótól 2,2 másodpercet kapott a rövid brazíliai pályán. Lawson esetével még Luca Badoer 2009-es ferraris beugrása vonható párhuzamba.

    A szűk minta alapján Lawson valóban alulmúlta még Pérez teljesítményét is, de korábban a Racing Bullsnál mutatott keménységével és a rátermettségével semmilyen jelét sem adta annak, hogy reménytelen lenne javulást várni tőle. Utólag már tényleg úgy tűnik, a Red Bull csupán a szerencsében bízva helyezett rá tétet a rulettasztalnál, hátha kipörgeti a nevét a golyó és 11 F1-es nagydíjjal a háta mögött hellyel-közel tartja az iramot egy ereje teljében lévő négyszeres világbajnokkal egy élcsapatnál.

    Verstappen is azt sugallja, hogy a Red Bull kegyetlenül bánt a csapattársával

    Ráadásul Lawson pedigréje nem olyan, mint ami a közelmúltban berobbanó klasszis pilótákat jellemzi: Leclerc, Russell és Piastri F3-as és F2-es bajnoki címmel érkezett meg a világbajnokságba, az F3 szintjén Norris is bajnok lett, illetve az F2-ben Russell mögött végzett. Alapvetően megfigyelhető, hogy az utánpótlás-sorozatokban első nekifutásra nagyot kell alkotni, különben kevésbé tűnik kihagyhatatlan ajánlatnak egy itt jó formát mutató pilóta, lásd a bajnoki címeket „csak” a második évében megszerző Mick Schumacher példáját, akiért langyos volt az érdeklődés. Ezzel szemben Gabriele Bortoleto az F3-ban és az F2-ben kapásból bajnok lett, rögtön le is csapott rá a Sauber.

    Ehhez képest Lawsont azért beárazza, hogy 9., illetve 3. lett az F2-ben töltött két szezonjában, és az elsőben úgy zárt 103 ponttal, hogy a karrierjében vele hasonló ütemben haladó és a déli féltekéről érkező Piastri 252,5 ponttal lett bajnok. Ha eltekintünk a megérzésektől, pusztán az eredménylista alapján várható volt, hogy az új-zélandinak idő kell, mire beérik.

    Nem mintha Tsunoda sokkal kiemelkedőbb lett volna, meg azért az adott évi mezőny minősége is változó, de a japán úgy debütált bronzéremmel és 200 ponttal az F2-ben, hogy a nála rutinosabb Mick Schumacher 215 ponttal nyerte meg a bajnokságot. Már ez is furcsává teszi, hogy a Red Bull miért gondolta úgy, hogy Lawson plafonja magasabban lehet, mint az övé, akivel kicsit mostohán bántak, illetve akinek azért szerencséje sem volt. Eddig, de most megkapja a bizonyítási lehetőséget.

    Érvek Tsunoda mellett

    Tsunoda kuriózum a Red Bull történetében, előtte még senki sem töltött volna nemhogy öt, még négy teljes szezont sem egyhuzamban a „fiókcsapatnál”. Daniil Kvyat összesen három ciklusban eljutott közel öt teljes idényig a Toro Rosso/AlphaTauri néven futó csapatnál, de nála is láttuk, hogy kényszer szülte megoldásként került oda vissza, nem pedig valamelyik fiatal tehetséget léptették felfelé.

    A japán tipikusan az a pilóta, akinek a helyét nem venné el a szurkolók többsége, viszont nem is hiányolná őt, ha ülés nélkül maradna: vannak szép megmozdulásai, de azért szürke napjai is. Neki eddig főleg a hibák kigyomlálásának hiányát rótták fel, de Helmut Marko úgy nyilatkozott róla, hogy idén mintha kicserélték volna a japánt, kiemelve, hogy az eddigi két nagydíjon nem követett el hibát.

    14. évközi pilótacseréjére készül a Red Bull – megnéztük, mennyire váltak be az eddigiek

    Van egy ütőkártyája is Tsunodának: nem kell visszafognia magát, mert kevés a vesztenivalója. A kisebbik csapatnál már nagyjából megmutatta, mire képes, és ha eddig kevés kérője akadt máshonnan, több most sem lesz, ha ugyanazt nyújtja. A Honda támogatását élvező versenyző 2026-ban aligha követi a Hondát az Aston Martinhoz, ahol Fernando Alonso és Lance Stroll helye biztos, így vagy megszilárdítja a helyét a Red Bullnál, vagy vélhetően kiszorul a mezőnyből. Utóbbira alapból jó esély mutatkozott volna abban az esetben is, amennyiben Lawson egész évben a Red Bullnál vezethet. A mindent-vagy-semmit hozzáállás akár jól is elsülhet. Ne feledjük azt sem, hogy az autó fejlesztésére tényleg nagyobb ráhatása lehet a tapasztalatából adódóan, mint Lawsonnak.

    Tsunodának külön balszerencséje egyébként, hogy bizonyos szempontból rosszkor érkezett meg az F1-be. A debütálása előtt még nem volt meg az a szabály, hogy a csapatoknak egy évben legalább két nagydíj első szabadedzésén olyan pilótát kell autóba ültetniük, akik tulajdonképp még nem versenyeztek a Forma–1-ben (ezt 2022-től vezették be), így ilyen alkalmon nem tudott bizonyítani a vezérkarnak a Red Bull autóját vezetve, a 2020-as idény végi szezonzáró teszten pedig a mai Racing Bulls autóját vezette, hogy mihamarabb elkezdje az ismerkedést vele. Így csak tavaly év végén vezetett először F1-es Red Bullt, amiről úgy nyilatkozott, hogy nem okozott neki problémát az alkalmazkodás hozzá, bár a puding próbája nyilván az evés.

    Hogy a Red Bull drámája folytatódik-e az utánpótlással, hamarosan kiderül, mivel az F1-be vágyók ranglistáját vezető Arvid Lindblad bókokat kapott Markótól. Az első F2-es versenyhétvégéjén középszerűen nyitott, 14. lett az időmérőn, de megelőzte a csapattársát, és az egyetlen futamon 10. lett.

    A jövő zenéje, hogy vele mit lépnek a bikások, de ő is félhet kicsit, hogy a Red Bull a múltban ragadva inkább a következő nagy dobásra vár, semmint a filozófiáján változtatva lentebb adjon az elvárásaiból.

    Lawson aranyos fényképpel reagált a Red Bull döntése után

  • Leclerc meglátása jó hírt jelenthet a Ferrarinak a következő versenyre

    Leclerc meglátása jó hírt jelenthet a Ferrarinak a következő versenyre

    A Ferrari versenyzője szerint pont olyan területen van sok javítanivaló a csapat autóján, ami a Japán Nagydíjon kevésbé hátráltathatja őket.

    Többen azt tippelték, hogy a McLaren után a Ferrarié lesz a legerősebb autó az erősorrendben, de ez egyelőre nincs így, és a maranellóiak pilótái eddig csak egy dobogós eredményt tudnak felmutatni, igaz, az Lewis Hamilton győzelme volt a sanghaji sprinten. A nem kifejezetten erős szezonkezdés után Leclerc-t megkérdezték, mi hiányzik a Ferrari autójából, és eképp felelt:

    „Sohasem egyetlen tényezőn múlik az egész. Melbourne-ben az időmérőn [a McLaren] nagyon erős volt hozzánk képest az utolsó szektorban, vélhetően leginkább a gumikezelés miatt – mutatott rá. – A futamon azonban teljesen más képet láttunk, és összességében hiányzott a gyorsaságunk. Minden szempontból hiányzott, alacsony és nagy sebességnél is, és a gumikopásnál is megmutatkozott.”

    „Azt hiszem, tudom, milyen irányba kell erősíteni az autó fejlesztését. A gyors kanyarokban sokat léptünk előre, de a lassú és a közepesen gyors kanyarokban még javulnunk kell.”

    A következő állomáson, Japánban utóbbiakból pont kevés található, így lehet, hogy eddigi legerősebb arcát mutatja majd a Ferrari. A szélvészgyors kanyarokból álló első szektoráról híres szuzukai pályán a jövő héten tartják a futamot.

    Reagált a Ferrari manipulációs vádjaira az F1, de bocsánatot azért nem kért

  • Verstappen tényleg elégedetlen, Marko így próbálja megértetni vele a döntést

    Verstappen tényleg elégedetlen, Marko így próbálja megértetni vele a döntést

    A Red Bull tanácsadója szerint közös érdekük, hogy jobb teljesítményt nyújtson Max Verstappen csapattársa, aki innentől Liam Lawson helyett Yuki Tsunoda lesz.

    A Red Bull a héten válságértekezletet tartott, ahol elmélyedtek a mélyebben gyökerező problémák megvitatásában. A csapat hosszabb ideje gondokkal küzd az autó viselkedésével, amit a különleges képességeinek hála Verstappen valamennyire el tud fedni, de tavaly is már csak azért tudott bajnok lenni, mert a szezon első versenyein a győzelmeivel elegendő pontelőnyt épített fel. Helmut Marko előzőleg jelezte, nagyon odafigyelnek majd arra, hogy meghallgassák, a négyszeres világbajnok mire vágyik, és minden kritikáját figyelembe veszik.

    Ha ez nem lenne elég, az istálló már az idény első két állomása után úgy döntött, pilótát cserélnek a másik autóban, ezzel belátva, hogy tévedés volt Sergio Pérez helyére Lawsont választani a jóval tapasztaltabb, de a csúcsteljesítmény szempontjából kisebb potenciálúnak gondolt Tsunoda helyett.

    Csapattársa korai lefokozásával Verstappen sem ért egyet, de Marko kifejtette, mivel próbálják békíteni a hollandot.

    Verstappen is azt sugallja, hogy a Red Bull kegyetlenül bánt a csapattársával

    „Tudjuk, hogy Max nem boldog, de két autóra van szükségünk az élmezőnyben. Nem csupán a konstruktőri bajnokság miatt, hanem azért is, hogy Max megszerezze az ötödik bajnoki címét. Ezáltal a versenyeken is több stratégiai opciónk nyílhat” – mondta a De Telegraafnak.

    „Hasznosítani tudjuk Yuki tapasztalatát, és ez számít. Előnyt jelent a csapatnak és a Maxnak is.” A Red Bull ezzel az érvvel kommunikálta a versenyzőcserét, azt hangsúlyozva, hogy az autó fejlesztéséhez többet hozzátehet a japán. A csapat tavaly az év végén valóban javított a kocsi viselkedésén, ám félrevezetőnek bizonyultak azok a nyilatkozatok, amikben azt mondták, a télen megoldották a problémákat.

    Marko szerint Lawson negatív spirálba került és megroggyant az önbizalma, miközben a korábban a kiegyensúlyozatlansága miatt kritizált Tsunodáról pozitívan beszélt. „Érdekes látni, hogy idén egy teljesen más Yukival találkoztunk. Nem követett el hibát az első hetekben. Új a menedzsmentje, tele van önbizalommal” – mondta a Red Bull tanácsadója.

    Verstappennek sem tetszhet, hogy a Red Bull már megint pilótacserével fedi el saját hibáit

  • Bottas a McLaren autóját teszteli

    Bottas a McLaren autóját teszteli

    A Mercedeshez tesztpilótaként visszatérő Valtteri Bottas némelyik versenyen a szintén a Mercedes motorjait használó McLaren csapatánál is hivatásos tartalék, ennek apropóján nyílt lehetősége tesztelni a wokingiak egyik korábbi autóját.

    A RacingNews365 tudta meg, hogy Bottas a barcelonai pályán gyakorol, gyakorolt a héten a McLaren 2023-as autójával, arra az esetre készülve, ha be kellene ugrania hozzájuk Lando Norris vagy Oscar Piastri helyére. Az aktuális versenyautót természetesen nem tesztelheti, de az egyik korábbin megismerheti a rendszerek működését, amik mindegyik istállónál kicsit eltérnek.

    A McLarennél alapból Pato O’Ward a tartalékversenyző, de ő az IndyCar-ban versenyzik, és a nyár végéig összesen nyolc F1-es nagydíj idején ott is van verseny, így ezeken az alkalmakon szükség lehet Bottas által a helyettesítésére.

    A tízszeres F1-es futamgyőztes finn pilóta a szezonnyitó helyszínén a Mercedes egyik jogelődjének, a BAR-nak az 1999-es híres felosztott festésű autóját is vezethette. A szakoldal emlékeztetett, hogy a McLaren mellett a (szintén a Mercedes motorjait használó) Williams is felkérheti őt beugrásra.

    A McLaren utoljára 2017-ben kényszerült a tartalékversenyző bevetésére, amikor Fernando Alonso részt vett a Monacói Nagydíjjal egyszerre rendezett Indy 500-on.

    Wolff: Russell jó úton járhat ahhoz, hogy ő legyen a legjobb

  • Lawson aranyos fényképpel reagált a Red Bull döntése után

    Lawson aranyos fényképpel reagált a Red Bull döntése után

    Tegnap a Red Bull megerősítette, hogy a következő versenytől Yuki Tsunoda és Liam Lawson helyet cserél, vagyis a fiatal új-zélandi ismét a Racing Bulls pilótája lesz. Helmut Marko elismerte, hogy hiba volt tavaly őt választani.

    Tény, hogy Lawson még a tavaly sokat kritizált Sergio Pérez teljesítményét is alulmúlta, ennek ellenére bizonyára kevesen gondolták, hogy a Red Bull már két nagydíj után ilyet lép, és a rutinosabb japán versenyzőt ülteti a helyére, hátha ő jobban boldogul majd a csapat nehezen kezelhető autójával.

    Lawson számára ez biztos keserű pirula volt, de az Instagramon reagált a fejleményre, és a szavai alapján nem neheztel a bikásokra. A bejegyzéshez több fényképet csatolt, amik közül az egyik általános iskolásként készülhetett róla, és a „Mi szeretnél lenni” kérdésre adott prezentációját, illetve annak tanári értékelését mutatja. Igen, Lawson azt jelölte meg kisgyerekként, hogy autóversenyző szeretne lenni. Egy másik képen (lapozással láthatóan) egy rajzon fogalmazta meg ugyanezt.

    „Gyerekkori álmom volt, hogy a Red Bull Racing versenyzője legyek, egész életemben ezért dolgoztam. Kemény [a döntés], de hálás vagyok mindenért, ami eljuttatott idáig. Köszönöm mindenkinek, aki mellettem állt, ez a támogatás jelent számomra mindent – írta. – Köszönöm, Visa Cash App Racing Bulls a szívélyes fogadtatást, izgatottan várom, hogy munkáma álljak az egyik kedvenc helyemen.” Utóbbi a Japán Nagydíj helyszínére, a szuzukai pályára utal, ezt egy japán zászlós emojival helyettesítette.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Liam Lawson (@liamlawson30) által megosztott bejegyzés

    A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko is megszólalt a döntést követően, elismerve, hogy a tavaly év végi döntésükkel mellélőttek.

    „Yuki teljesítménye túlságosan ingadozott, ezért egyhangúan Lawson mellett döntöttünk. Ő azonban az első ausztráliai naptól kezdve nem tudott megfelelően teljesíteni nagyobb nyomás alatt, aztán lejtmenetbe került. Olyan, mint egy sorozatosan pofonokat benyelő bokszoló, és ezt a helyzetet nehéz visszafordítani. Ebből a szempontból hiba volt őt választani” – OE24-nek.

    Furcsa dolgokat csinált az autóval a Red Bull szenvedő pilótája a kínai időmérőn

  • Mélyből a magasba: ennyit javult Piastri egy év alatt

    Mélyből a magasba: ennyit javult Piastri egy év alatt

    A McLaren csapatfőnöke rámutatott, hogy Oscar Piastri milyen sokat fejlődött az elmúlt egy évben.

    Az ausztrál versenyzőnek ez a harmadik szezonja, és felkészültnek érzi magát a világbajnoki cím megszerzésére. A karrierje során eddig két F1-es futamgyőzelemnél tartó Piastri eddig inkább villantásokkal, semmint konstans kiemelkedő teljesítménnyel hívta fel magára a figyelmet, de előbbiek egyre gyakrabban jönnek, és ide sorolhatjuk a magabiztosan megszerzett kínai győzelmét.

    Andrea Stella emlékeztetett rá, hogy egy évvel ezelőtt ugyanitt Piastri csak 8. lett, több mint 40 másodperces hátrányban végezve Lando Norris mögött, és ennek fényében igen impozáns, amit az ausztrál elért.

    „A fejlődését nekem ez mutatja legjobban. Emlékszem, az akkori verseny után külön beszélgettünk Oscarral az egyik vendéglátó egységünk mellett, és vakartuk a fejünket. Arra jutottunk, hogy sokat tanulhatunk az akkori futamból, és tizenkét hónappal később hasznosítottuk a leckét” – idézte a RacingNews365 a McLaren csapatfőnökét.

    „Majd ha beáll mögém a bokszban, nem indulok el” – Norris megidézte a 2007-es McLaren-belharcot

    „Javult a versenyzési képessége és a gyorsasága. A versennyel kapcsolatban egyes kérdései nagyon aktuálisak voltak, ezt is az erős versenyzési képességek közé sorolom. A tél folyamán sokat fejlődött ebben – mondta. – Sok munkát fektetett ebbe. Sok-sok futamot áttekintett, az azokban rejlő lehetőségeket, és megfogalmazta, hogy mikor mit kellett volna másképp csinálni.”

    A bajnoki tabellát azonban csapattársa vezeti, mert Piastri hibázott a szezonnyitón, így a 4. helyről várja a folytatást. Stella szakmai titokra hivatkozva azt nem árulta el, mi okozta a csapattársa mögött másodikként befutó Norris fékproblémáját Kínában.

    „Alapvetően az egyik alkatrész megrepedt, de nem a fékvezetékben. Emiatt a maximális féknyomást korlátoznunk kellett, így óvatosan kellett fékeznie. A 100 méteres féktávok 200–300 méteresre nőttek, mert Landónak hamarabb fel kellett emelnie a lábát a gázpedálról, mielőtt lelassított egy bizonyos sebességre és megnyomta a féket. Ez azt szolgálta, hogy a szivárgás mértéke ne gyorsuljon” – nyilatkozta a McLaren csapatfőnöke.

    A McLaren a szigorítás ellenére nem változtat a hátsó szárnyán

  • Verstappen is azt sugallja, hogy a Red Bull kegyetlenül bánt a csapattársával

    Verstappen is azt sugallja, hogy a Red Bull kegyetlenül bánt a csapattársával

    Egyértelműnek tűnő reakcióval jelezte Max Verstappen, nem ért egyet azzal, hogy a Red Bull máris lecseréli Liam Lawsont Yuki Tsunodára.

    A csütörtök reggel megerősített hír nem jelentett különösebb meglepetést, mivel belső forrásoknak köszönhetően már napok óta belengette a szaksajtó, ettől függetlenül kicsit elszomorító, hogy egy fiatal versenyző ilyen kevés időt kapott a bizonyításra. Lawson valóban nem teljesített különbül, mint Sergio Pérez, sőt, a szűk minta alapján még az ő utolsó évét is alulmúlta, ám sokan megvédték az új-zélandit.

    Közéjük tartozik a holland Giedo van der Garde, aki az F1-ben egyetlen szezont ment 2013-ban a Caterham nevű kiscsapatnál. Ez önmagában nem hírértékű, az viszont már igen, hogy honfitársa bejegyzését lájkolta Max Verstappen is (erről például az ESPN F1-es Facebook-oldalán látható képernyőfotó).

    Van der Garde ebben a bejegyzésben ostorozta a Red Bullt, és a friss döntést pánikszerűnek jellemezte, azokkal az érvekkel pedig nem értett egyet, hogy az F1-ben teljesíteni kell, és aki nem így tesz, arra ilyen következmény vár. Lawson esetében felhívta a figyelmet arra, hogy „összetörték a lelkét”, miközben nem lenne szabad elfeledkezni a korábbi sikereiről és a kemény munkájáról.

    Alapvetően tehát Verstappen is úgy gondolhatja, hogy eddigi csapattársának gyors lefokozása rossz döntés a csapattól, miután a tavalyi év végén nem tervezetten előléptették – állítólag már nehezményezte is Verstappen, hogy a Red Bull hasonló lépésekkel söpri szőnyeg alá az autó fejlesztését érintő problémákat.

    Az egyéni vb-cím megvédése nagy falatnak tűnik idén a Red Bull számára, amely tehát már a szezon harmadik állomására új felállásban megy.

    Verstappennek sem tetszhet, hogy a Red Bull már megint pilótacserével fedi el saját hibáit

  • Wolff: Russell jó úton járhat ahhoz, hogy ő legyen a legjobb

    Wolff: Russell jó úton járhat ahhoz, hogy ő legyen a legjobb

    Toto Wolff méltatta árnyékban lévő versenyzőjét, George Russellt, akit egyértelműen a három legjobb közé sorolt a saját listáján.

    A brit versenyző valóban kiválóan, a nagydíjakon két dobogós eredménnyel kezdte az idényt, és a 3. helyet foglalja el a tabellán úgy, hogy az előtte álló Max Verstappentől csak egyetlen pont a lemaradása. Kínában is remekül teljesített, ami elismerő szavakat váltott ki csapatfőnökéből.

    „Sosem adok 10-es osztályzatot a 10-es skálán, mert mindig lehet jobban teljesíteni. Tökéletes versenyt még senkitől sem láttunk, de a körülményeket figyelembe véve, George 10-est érdemel. A maximumot hozta ki az autóból, a gumikból, a stratégiából, lenyűgözően vezetett” – mondta Toto Wolff.

    Russell tehát jól reagált a szupertehetségként elkönyvelt Andrea Kimi Antonelli érkezése jelentette kihívásra, és magabiztosságból alapból sem volt híján, mert úgy nyilatkozott a szezon előtt, hogy képesnek érzi magát a vb-címre (még ha nem is feltétlenül idén). Tény, a reflektorfényből kevesebb jutott neki, mint amennyi a teljesítménye alapján járna neki, és erre Wolff is felhívta a figyelmet.

    Verstappen megszerzéséről is szót ejtett a Mercedes főnöke, aki nem siet hosszabbítani Russell-lel

    „Mindenki Lewis [Hamilton]ról beszélt, a sportág legnagyobb alakjáról, aki a Ferrarihoz ment, meg Kimiről, aki nagyon fiatal és sok benne a potenciál, miközben George-ról alig esett szó. Mindig mondtam, hogy ez nem helyes, mert egyike a csúcspilótáknak – jelentette ki. – Ha meg kellene neveznem a három legjobbat, közéjük sorolnám, akár a két legjobb közé is. És talán jó úton jár ahhoz, hogy a legjobb legyen.”

    Wolffot ismerve, az ő hármas listáján bizonyára Hamilton szerepel a legmagasabb polcon, és valószínűleg Max Verstappen van még ott a legjobb háromban.

    Az újonc Antonellit közben megkérdezték, milyen újdonság érte leginkább váratlanul a Forma–1-ben, és ezt a választ adta: „Meglepett, milyen mozgalmas minden az első edzés kezdetétől az első edzés utáni tevékenységekig – ismerte el. – Jól akarjuk indítani a hétvégét, és tényleg meglepett, milyen pörgősen kell cselekedni, hogy jól teljesítsek és tartsam az élmezőny iramát.”

    Váratlan versenyző jelentkezett be a 2026-os F1-es világbajnoki címre

  • A Red Bull lefokozással védi meg Lawsont

    A Red Bull lefokozással védi meg Lawsont

    A Red Bull csak két versenyhétvégét adott Liam Lawsonnak a fő csapatánál, akit máris lecserélnek Yuki Tsunodára.

    Ilyen kevés türelmet még egyik pilótájának sem adott a Red Bull, az idényt gyengén (Q1-es kiesésekkel és pontszerzésre esélytelenül) kezdő Lawson csak az Ausztrál és a Kínai Nagydíjat teljesíthette Max Verstappen csapattársaként, vagyis igaznak bizonyultak a korai leváltásáról szóló információk.

    „Nehéz volt látni Liam küszködését az RB21 autóban az első két versenyen, és emiatt úgy döntöttünk, hogy korán versenyzőt cserélünk – mondta a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner az istálló sajtóközleményében. – Elismerjük, hogy sok teendőnk van még az RB21-gyel, és Yuki tapasztalata nagyon előnyös lesz a fejlesztése során.”

    „Kötelességünk közösen megvédeni és fejleszteni Liamot, és a nehéz kezdés után úgy látjuk, gyorsan kell lépni, hogy tapasztalatot gyűjthessen, a karrierjét a Visa Cash App Racing Bullsban folytatva, olyan csapatnál és környezetben, amit nagyon jól ismer.”

    A Red Bull szeszélyes autóját a veterán Sergio Pérez hosszú ideig nem tudta megszelídíteni, és a csapat tavaly év végén úgy döntött, hogy nem érdemes tovább várni, ezért ültették az utánpótlás istállónál nevelkedő, teljes F1-es szezont még sohasem futó Lawsont a helyére. Ez a magas kockázat-magas haszon reményével kecsegtető lépés nem vált be, így az F1-ben 2021 óta versenyző Tsunoda végül csak megkapta az előléptetést. Ez nagy lehetőség neki, de egyben veszélyes is, mert ha ő sem boldogul a Red Bull autójával, nála nincs meg az a védőháló, hogy visszaküldik a kisebbik istállóhoz, és ez akár az F1-es karrierjének is véget vethet.

    A Forma–1 következő versenyét jövő héten, Japánban rendezik, pont Tsunoda hazájában. A Red Bull korábbi évközi pilótacseréiről készített összeállításunk itt olvasható.

    Verstappennek sem tetszhet, hogy a Red Bull már megint pilótacserével fedi el saját hibáit