Címke: kiemelt

  • Tsunoda vagy elképesztően optimista, vagy tényleg rögtön üde meglepetést hoz

    Tsunoda vagy elképesztően optimista, vagy tényleg rögtön üde meglepetést hoz

    Yuki Tsunoda azt állítja, hogy a Red Bull autóját a szimulátorban vezetve nem tapasztalt olyan nehézségeket, mint amik Sergio Pérez és Liam Lawson bukásához vezettek.

    Tsunoda már akkor is hasonlóan nyilatkozott, amikor tavaly életében először tesztelhette a Red Bull F1-es autóját, de a jövője szempontjából ez akkor nem osztott-szorzott, mivel a csapat inkább Lawson előléptetésére szavazott – csakhogy a botladozva kezdő fiatal új-zélandit már két nagydíj után leváltották Max Verstappen mellől, így az ötödik szezonjában tartó japán végül megkapta a nagy lehetőséget.

    Pedig mint láttuk, a veterán Sergio Pérez sem volt képes megzabolázni az autót úgy, mint Verstappen, mit várhattunk volna egy olyan fiataltól, aki még egyetlen teljes szezont sem futott a világbajnokságban. A szavak ugyan tettekre lenne szükség, de Tsunoda azt állítja, érzetre nincs baja az RB21-es modellel, amellyel eddig a virtuális világban ismerkedett.

    „Két napot töltöttem a szimulátorban, és nem találtam nagyon nehéznek az autó vezetését. Egyértelműen éreztem, hogy az eleje nagyon érzékeny, ahogy sokan mondják, de ha azt kérdezik, nehéz volt-e kezelni, nem mondanám, hogy különösebb furcsaságokkal szembesültem volna, legalábbis a szimulátorban” – mondta a japán versenyző a bemutatására szervezett eseményen.

    Elavult elképzelést hajszolva teszi nevetségessé magát a Red Bull?

    „Én természetesen valószínűleg másképp akarom beállítani az autót, mint Max. Ki akarom alakítani a saját beállításomat és jól megérteni azt. Az első edzéstől fokozatosan akarok gyorsulni.”

    Tsunoda azt a célt tűzte ki az első versenyére a Red Bullnál, hogy dobogóra álljon. Ez természetesen nem lesz könnyű, hiszen ez már Max Verstappen számára is komolyabb kihívás azt látva, milyen erős a McLaren mellett a Mercedes, illetve időnként a Ferrari is. Azt sem szabad majd figyelmen kívül hagyni a jövő heti Lawson-Tsunoda összehasonlításoknál, hogy az idény első két pályáján Lawson korábban még nem versenyzett, ellentétben Szuzukával, amit természetesen már Tsunoda is kiválóan ismer.

    Helmut Marko a Motorsport.com-nak nyilatkozva dicsérte Tsunoda szimulátorban nyújtott teljesítményét, bár ismételten hangsúlyoznunk kell, ettől még nem biztos, hogy a való életben is helyt fog állni.

    Minden pozitívan alakult, a műszaki visszajelzései is. Korábban többször mondtuk rá, hogy az egyik hiányossága az, hogy nem érti a technikai részleteket és nem tudja beállítani az autóját, de ezek a megállapítások is tévesnek bizonyultak” – mondta Marko.

    Lawson és az öngyilkosság – még egyik mecénása szerint is jót tett vele a Red Bull

  • Lawson és az öngyilkosság – még egyik mecénása szerint is jót tett vele a Red Bull

    Lawson és az öngyilkosság – még egyik mecénása szerint is jót tett vele a Red Bull

    A Liam Lawson karrierjét jelentősen segítő üzletember szerint a Red Bull fiatal versenyzőjének rosszabbat tett volna egy újabb csalódást keltő futam.

    A skót származású Tony Quinn nem tartozik nálunk az ismert vállalkozók közé, a vagyonát prémium állateledel gyártásával szerezte. Később ausztrál autóverseny-sorozatokban indult, majd épített egy versenypályát, illetve megvette a V8 Supercars egyik csapatát, emellett létrehozta a saját nevével fémjelzett alapítványt, amely Lawson pályafutását is segítette 2022-től, amikor az F2-ben szerepelt.

    Az üzletember kritizálás helyett elfogadta a Red Bull döntését, miszerint a pilótát már két nagydíj után lecserélték Yuki Tsunodára. „Azt hiszem, ez jót tesz neki. Ha a következő versenyen sem alakult volna jól a helyzete [a Red Bullnál maradva], az szerintem rosszabb lett volna neki. Hogy őszinte legyek, k*rvára az öngyilkosság közelébe került volna – nyilatkozta a speedcafe oldalnak. – Érezni lehetett, hogy amennyiben Japánban sem javult volna, ahol elméletileg jól kellett volna mennie, lecserélik Tsunodára. Erről már korábban suttogtak, és be is következett, egy versennyel korábban, mint gondoltuk.”

    Azt hiszem, jóval nehezebb feladattal szembesült, mint előzetesen gondolta. Ez meglepő, mert a tesztelés és a szimulátor nagyon pozitív irányt mutatott.

    Elavult elképzelést hajszolva teszi nevetségessé magát a Red Bull?

    Óránként hívták segítő szándékkal. Én régivágású vagyok, és k*rvára megdicsérem, aki jól teljesít, illetve leszidom, aki nem így tesz. Most nincs itt az ideje annak, hogy k*rvára leszidjam Liamot. Úgy vélem, most egyszerűen csak támogatásra van szüksége. Mellette leszek, ha igényli, mert szerintem nagyon tehetséges.

    A Japán Nagydíj pályáján, Szuzukában ugyanis Lawson már versenyzett korábban, ellentétben az F1 első két idei helyszínével. A Red Bull részéről nem temetik az új-zélandi F1-es karrierjét, de Helmut Marko szavai alapján nem valószínű, hogy valaha viszont látjuk őt az első számú csapatnál, és inkább máshol futhat be hosszú távon.

    Lawson hálája jeléül máig a Tony Quinn Foundation nagykövete. A Red Bull döntésére úgy reagált a nyilvánosság előtt, hogy már azért is hálás, hogy beteljesítette gyerekkori álmát.

    Elkeseredett és meglepő húzást tervezett a Red Bull, de kikosarazták

  • Túlkoros tehetséget igazolt a Williams

    Túlkoros tehetséget igazolt a Williams

    A Williams bejelentette, hogy csatlakozik a versenyzői akadémiájához Victor Martins, de erősen kérdéses, hogy maradt-e még számára remény F1-es szerződésre.

    A 23 éves francia versenyző korábban az Alpine programjában vett részt, de tavaly már nem volt tagja annak, mert a ha nem is kirobbanóan, de azért kecsegtetően ívelő karrierje megakadt az F2-ben. Martins az F4 francia kiírásában ezüstérmes lett 2017-ben, utána megnyerte a Formula Renault Euro és az F3 bajnokságát is, ám egyiket sem első nekifutásra, ami azért a legjobbnak tekintett F1-es pilótáknál elég gyakori.

    Az F3-as bajnoki címének évében, 2022-ben a tabellán Oliver Bearman a 3., Isack Hadjar a 4., Franco Colapinto a 9. lett, de ők újoncok voltak a bajnokságban. A francia immár a harmadik évét tölti az F2-ben, ötödik és hetedik volt az eddigi két szezonjában a záráskor, és még csak két futamot nyert meg az ART istálló színeiben.

    Martins a legidősebb tagja lesz a Williams F1-es akadémiájának, és a korából és az előéletéből adódóan kétséges, hogy van-e még értékelhető esélye a világbajnokságban való részvételre: az F1 jelenlegi mezőnyében hatan is fiatalabbak nála, és nála erősebb pedigrével rendelkező versenyzőknek, F2-es bajnokoknak sem mindig jutott hely a rajtrácson.

    Martins F1-es autót azért hamarosan máris vezethet, a Williams 2023-as modelljét tesztelheti Monzában ezen a hétvégén az akadémia másik legtapasztaltabb tagjával, Luke Browning-gal együtt. A fordított irányú mozgást bemutató, a Williamstől az Alpine-hoz igazoló Colapintónak egyébként nagyobb az esélye az F1-es szerződésre.

  • Bemutatta különleges, fehér festését a Red Bull

    Bemutatta különleges, fehér festését a Red Bull

    Egy 60 éves évforduló ihlette a Red Bull különleges festését a szuzukai futamra, amely a Honda és az energiaital-gyártó utolsó közös Japán Nagydíja lesz.

    Miként arról a minap beszámoltunk, a Red Bull 2021 után ismét különleges fehér festéssel búcsúztatja a Hondát, ám míg négy éve ezt a Japán Nagydíj törlése miatt Törökországban kellett megtennie, most végre motorpartnerük hazai futamán, Szuzukában ünnepelhetik a közös éveket, hogy aztán a Honda 2026-tól már az Aston Martin oldalán tűnjön fel.

    A mostani fehér dizájn persze nem teljesen ugyanolyan, mint a korábbi, a Red Bull tájékoztatása szerint pedig a Honda első futamgyőztes F1-es autója, az 1965-ös Mexikói Nagydíjat Richie Gintherrel megnyerő RA272-es ihlette. A festésen megjelenik a japán zászló, míg a bika motívum metálpiros, az orron pedig ugyanúgy ott van a felkelő nap, mint a 60 évvel ezelőtti modellen. A két festés ugyanakkor teljesen nem egyezik meg, aminek a súlyhoz van köze, a Red Bullnak ugyanis – mint általában – erre is gondolnia kellett.

    Galéria a különleges festésről:

    A Honda logóit is megváltoztatták az 1960-as években látottra, az orrkúpon pedig a Ginther győzelmének 60. évfordulóját hirdető logó is helyet kapott. A nézőknek és a kommentátoroknak pedig nem lesz könnyű dolga az előttünk álló hétvégén, hiszen a Racing Bulls festése változatlan marad, azaz Szuzukában négy fehér Red Bull fog körözni a pályán.

    A japánoknak ezzel együtt nemcsak a különleges dizájn miatt lehet emlékezetes az idei Japán Nagydíj, hanem azért is, mert ezen a hétvégén debütál a Red Bull anyacsapatában a Liam Lawson helyére előléptetett Yuki Tsunoda. A 24 esztendős versenyző nagy reményekkel készül, és rendkívül optimista módon a dobogót célozta meg.

    Tsunoda olyan célt tűzött ki magának, ami Verstappennek is nagy falat lehet

  • Norris rosszabb autót kapott volna, ha önző

    Norris rosszabb autót kapott volna, ha önző

    A McLaren technikai igazgatója, Neil Houdley szerint a csapatnál mindenki azzal járt a legjobban, hogy nem kifejezetten Lando Norris ízléséhez igazították az autót.

    Bármily furcsán hangozzék, egy klasszis jelenléte megtévesztő lehet egy Forma–1-es csapatnak abból a szempontból, hogy a kiemelkedő vezetési tudásával feledtetni tudja az autó hiányosságait, így viszont a mérnököket olykor akaratlanul zsákutcába terelheti. Ez megfigyelhető jelenleg Max Verstappennél, vagy (a benettonos karrierje idején) Michael Schumacher okozott hasonló jelenséget.

    Norrist egyelőre túlzás lenne velük azonos kategóriába sorolni, de a brit a rutinjával és a teljesítményével kiérdemelte, hogy a szavát szinte vakon kövesse a műszaki stáb. Pontosabban, mint kiderült, ő nem óhajt ilyesmit – és a McLaren ebből profitálva is építette meg a mezőny aktuálisan legerősebb autóját, amivel mind a két eddigi nagydíjat a wokingiak versenyzői nyerték meg.

    „Ha arra koncentráltunk volna, hogy az autó passzoljon a vezetési stílusához, valószínűleg egy lassabb autót készítettünk volna. Azt hiszem, eddig úgy néz ki, a helyes utat választottuk, és szerencsére Lando is boldogul az autóval, megtalálja a módját, hogy gyorsan vezesse” – mondta a posztjára pont egy éve kinevezett Neil Houdley Kínában, akit a GPblog idézett.

    „Befejezte azt kérni, amit ő szeret, és mi egy gyorsabb autót állítottunk elő. Egyszerűen megpróbáljuk a lehető leggyorsabb autót készíteni, ő pedig elég jó ahhoz, hogy vezesse, és ennek megfelelően alakítja a vezetési stílusát.”

    A McLaren tehát kiválóan kezdte az évet, viszont az FIA intézkedése a hátsó szárnyak hajlékonyságának szigorúbb ellenőrzésével némileg csökkentheti az előnyüket.

    „Majd ha beáll mögém a bokszban, nem indulok el” – Norris megidézte a 2007-es McLaren-belharcot

  • Brutális balesetek történtek az elmúlt hétvégéken – két Porsche és egy Ferrari is elszállt (videó)

    Brutális balesetek történtek az elmúlt hétvégéken – két Porsche és egy Ferrari is elszállt (videó)

    Időről időre a motorsport látványos balesetekkel emlékeztet mindenkit, hogy bár az autók és a pályák biztonsága nemcsak a Forma–1-ben, hanem azon kívül is egyre magasabb szintet képvisel, ez mindig is veszélyes sport lesz, ahol az ember semmit nem vehet készpénznek.

    Az elmúlt hétvégén megtapasztalta ezt egy Porschét és egy Ferrarit terelgető pilóta is. Előbbi a Kennol GT Endurance Cup franciaországi Paul Ricardon rendezett 4 órás versenyének második körében szalagkorlátnak csapódó Seb Lajoux, aki miután ütközött a korábbi F1-es pilótával, Tiago Monteiróval, miszlikbe aprította a Porschéját, majd mindenki legnagyobb megkönnyebbülésére a saját lábán hagyta el a baleset helyszínét.

    A baleset:

    A hétvége másik komoly bukását a Ferrari Challenge Europe monzai szezonnyitóján, a Coppa Shell mezőnyének második futamán láthattuk. Eric Cheung volt az, aki a verseny utolsó 10 percébe lépve a Parabolica felé száguldva egy eléggé váratlan manőverrel próbálta meg megelőzni an Sandmannt, aminek az lett a vége, hogy nekiment a befelé húzódó riválisának, majd a levegőbe repült és a védőfalban kötött ki. Szerencsére neki sem esett baja.

    A baleset:

    Az utóbbi két hét harmadik nagy zakóját a brazil Porsche Carrera Cup egyik újonca, Heverton Cardoso mutatta be még több mint egy hete, amikor a Sprint Challenge időmérő edzésén elveszítette az uralmat GT3-as Porschéja felett a São Paulóban található Autodromo Velocittán, majd oldalt csúszva a hurka kerékvető megdobta az autóját, amitől az a levegőbe emelkedett és egy ideig fejjel lefelé szállt, mielőtt becsapódott. Cardoso szintén a saját lábán szállt ki az autóból.

    A baleset:

     

  • Hamilton és a Ferrari rajongói előrehozták a karácsonyt a Pumának

    Hamilton és a Ferrari rajongói előrehozták a karácsonyt a Pumának

    Lewis Hamilton a Ferrarinál nemcsak új csapattal és autóval, hanem új partnerekkel is megismerkedhetett, ám amellett, hogy nyilván ezek is profitálnak a csatlakozásából, a hírek szerint a legnagyobbat a maranellóiak csapatruházatát gyártó vállalat szakította.

    Egy vezető brit üzleti lap, a SportBusiness ugyanis arról számolt be, hogy a Nike és az Adidas mögött a világ harmadik legnagyobb sportszergyártójának számító Puma nyolcszoros növekedést ért el a rajongói termékek értékesítése terén 2025 első hónapjaiban a tavalyi ugyanezen időszakhoz képest. A Puma F1-es rajongói termékekből származó bevételeinek nagy része egyébként visszakerül a Ferrarihoz a jogdíjak nyomán, a maranellóiak pedig alighanem ebből fizetik az évi 50 millió eurós alapgázsival rendelkező Hamilton bérének nagy részét.

    A 40 esztendős klasszis és a Puma kapcsolata egyébként több mint 10 évre nyúlik vissza, hiszen Hamilton teljes, Mercedesnél töltött karrierje során együtt dolgozott a német gyártóval. A távozásával egyidőben egyébként a Puma is szakított a Mercedesszel, amely az idei szezontól az Adidas partnere. Toto Wolff csapatfőnök az új csapatruházat bemutatóján elmondta, Hamilton csalódott volt amiatt, hogy a Ferrarihoz igazolással lemaradt az Adidasszal való közös munkáról.

    Persze nemcsak a Pumának tett nagyon jót az Instagramon 39,3 millió, az X-en 8,5 millió követővel rendelkező Hamilton érkezése, hiszen a Ferrari részvényei már több mint egy évvel ezelőtt, a hétszeres világbajnok leigazolásának bejelentésekor az egekbe lőttek, és nyilván a csapat össze szponzorának jót tesz, hogy a sportág történetének legeredményesebb versenyzője hordozza körbe a logóikat szerte a világban.

    Eközben nyilván a rajongók, a Ferrari és Hamilton is azt szeretné, hogy ne csak óriási marketingértéke miatt beszéljenek a hétszeres világbajnok és a Scuderia partnerségéről, hanem az eredmények okán is. E téren eddig felemás a mérleg, hiszen nagydíjon eddig egy 10. helyezés és egy 6. helyről történt kizárás a közös mérleg, a kínai sprinten pole pozícióból aratott győzelem ugyanakkor megmutatta, hogy amikor minden összeáll, van potenciál a Hamilton–Ferrari kettősben.

    Hamilton saját Ferrarit tervezne – jöhet az F44?

  • Kiszáll az Aston Martin az F1-es csapatából

    Kiszáll az Aston Martin az F1-es csapatából

    Lawrence Stroll, az Aston Martin igazgatótanácsának elnöke megerősítette, hogy a brit autógyártó eladja az F1-es csapatában meglévő részesedését.

    Az Aston Martin autógyártó megerősítette, hogy megválik 74 millió font értékű kisebbségi tulajdonrészétől az Aston Martin F1-es csapatban, ugyanakkor hangsúlyozta, ennek a lépésnek „nem lesz hatása a hosszú távú szponzorációs megállapodásra.” Magyarul: az istálló továbbra is a nagymúltú brit márka nevén és identitásával fog versenyezni a Forma–1-ben, azaz kívülről nézve nem változik semmi, a lépésre pedig azért volt szükség, hogy növeljék a sportautógyártó – amelybe Lawrence Stroll további 52,5 millió fontot pumpál – likviditását.

    „Örömmel demonstrálom világosan a megingathatatlan támogatásomat és elkötelezettségemet az Aston Martin iránt. 2020 óta a Yew Tree Consortiumban levő partnereimmel nagyjából 600 millió fontot invesztáltunk a cégbe. Ez a javasolt befektetés még jobban alátámasztja e rendkívüli márka iránti meggyőződésemet, és az iránti elkötelezettségemet, hogy az Aston Martin a lehető legerősebb platformmal rendelkezzen a hosszú távú értékteremtéshez, miközben csökkenti a részvények felhígulását ezen a prémium jegyzésen keresztül, ami nagymértékben megnyugtatja a részvényeseket, mivel ismét növelem a hosszú távú tulajdonomat a vállalatban” – ecsetelte a kanadai milliárdos.

    Mivel az Aston Martin tavaly legalább 2030-ig elkötelezte magát a Forma–1-es szereplés mellett, Stroll is hangsúlyozta, hogy ezen a téren minden marad a régiben.

    „A mai javasolt befektetés, amelynek ára a piaci árnál magasabb, és az Aston Martin tulajdonában lévő Aston Martin F1-es csapatrészvényeinek közelgő, az értékéhez képest felár ellenében történő eladása várhatóan jelentős, több mint 125 millió brit fontos likviditást generál a csoport számára” – tette hozzá Stroll.

    „Az Aston Martin és az Aston Martin F1-es csapata között meglévő kapcsolatot megerősítő hosszú távú szponzori megállapodással márkánk még sok éven át jelen lesz és versenyben marad a motorsport csúcsán.”

    Alonso köszöni a bizalmat, de idén sem tervez futamot nyerni

  • Biztossá vált, hogy újít a Red Bull Japánra: kiszivárgott fotókon néhány részlet

    Biztossá vált, hogy újít a Red Bull Japánra: kiszivárgott fotókon néhány részlet

    Már egy ideje beindultak a találgatások arról, hogy a Red Bull különleges festéssel készül az idei Japán Nagydíjra, de néhány kiszivárgott fénykép miatt ez most már biztosra vehető.

    Sajtóhírek szerint az energiaitalos csapat rózsaszín festést fontolgatott az idei Japán Nagydíjra, de ezt végül a súlya miatt elvetette. Ám így is újítanak, és visszanyúlnak a 2021-es Török Nagydíjon használt fehér dizájnhoz, noha valószínűleg azért ahhoz képest is lesz változás. A fehér színt ugyanúgy, mint négy éve, most is a Honda búcsúja indokolja.

    Akkor a Red Bull szintén a Japán Nagydíjra tervezte az egyedi külsőt, ám miután a Covid miatt törölték a futamot, végül a beugró Török Nagydíjon versenyzett Max Verstappen és Sergio Pérez a fehér RB16B-vel. Aztán a Honda hivatalosan ugyan kiszállt, a motorjai maradtak, végül pedig 180 fokos fordulatot vettek, és bejelentették, hogy 2026-tól visszatérnek és az Aston Martin partnerei lesznek.

    Az idén így már tényleg a Red Bull és a japán gyártó utolsó közös Japán Nagydíja következik, amihez ismét dukál a különleges festés, a Red Bull pedig ezúttal még tovább ment, és a csapatruházatában is megjeleníti a fehér színt, illetve Max Verstappen fehér sisakkal fog versenyezni.

    Hogy mennyire lesz eredményes a bikás csapat a szuzukai hétvégén, az jó kérdés, de egyértelműen nem ők az esélyesek. Extra figyelem pedig nemcsak a festésük, hanem Yuki Tsunoda miatt is hárul majd rájuk, hiszen a 24 esztendős japán hazai futamán kap először lehetőséget Max Verstappen csapattársaként, és ha már beülhet a Red Bullba, rögtön dobogóval indítana.

    Tsunoda olyan célt tűzött ki magának, ami Verstappennek is nagy falat lehet

  • Jön az egyik legkegyetlenebb pálya – így büntetett Szuzuka az elmúlt 38 évben (videók)

    Jön az egyik legkegyetlenebb pálya – így büntetett Szuzuka az elmúlt 38 évben (videók)

    Amellett, hogy imádnak rajta vezetni, a Szuzukában pályára lépő versenyzők azt is tudják, hogy a Forma–1-ben lassan 40 éve szereplő legendás aszfaltcsíkon szinte nem lehet súlyos következmény nélkül hibázni. Most olyan esetekre tekintünk vissza, amelyek jól példázzák, mi történik akkor, ha valaki akár csak egy kis hibát is elkövet.

    A héten Japánba látogat a Forma–1 mezőnye, arra a pályára, amely szinte kivétel nélkül a pilóták egyik kedvence. A nyolcast formázó szuzukai aszfaltcsík 1987 óta szerepel a versenynaptárban, négy év kivételével (2007-ben és 2008-ban Fudzsiban volt a futam; 2020-ban és 2021-ben pedig a Covid miatt elmaradt) pedig minden évben rendeztek rajta F1-es futamot. Lévén egészen tavalyig a szezon végén vagy annak utolsó harmadában szerepelt, számos világbajnoki döntőnek volt a helyszíne, de most nem ezért, hanem kíméletlensége miatt emlékezünk meg róla.

    A hatalmas bukóterekkel tarkított Hermann Tilke-pályák világában Szuzuka ugyanis mára üde színfoltnak számít, hiszen javarészt továbbra is kegyetlenül megbünteti a legapróbb hibát is. Noha a hírhedt 130R-kanyart 2003-ban kiherélték, a pálya többi része az utolsó sikán megváltoztatását kivéve 1987 óta változatlan, és bár néhány bukóteret legalább részben leaszfaltoztak, a falak közelsége és a nagy tempó miatt ez sem mindig menti meg a hibázó pilótát az autótöréstől.

    Hogy az elmúlt szűk 40 év során a pálya egyes részei miként büntettek, azt testvéroldalunkon gyűjtöttük össze az alábbi, a szöveg megfelelő részére kattintva elérhető videókkal tarkított cikkben:

    Rakétaként kettészakadó Toyota, autójukat rommá törő világbajnokok – ilyen Szuzuka kegyetlen arca