Ralf Schumacher bedobta azt a csapatnevet Max Verstappen lehetséges csapatváltása kapcsán, amelyről szerinte „folyton megfeledkezünk.”
Miközben folyamatosan tartják magukat azok a híresztelések, hogy Max Verstappen szerződése lejárta előtt el fogja hagyni a Red Bullt, mert megelégeli a bikás istálló lassú hanyatlását, George Russell várható szerződéshosszabbítása logikus módon csökkentette annak az esélyét, hogy a négyszeres világbajnok az őt tavaly már megkörnyékező Mercedeshez menjen.
Legalábbis szerintünk, Ralf Schumacher ugyanis úgy véli, hogy jelenleg négy csapat lehet érdekes a hollandnak, és a Mercedes is köztük van. De a 49 éves expilóta a német Sky-on mondott egy ennél meglepőbb istállót is. „Mindenhol lesz hely Verstappennek. Az idén ismét megmutatta, hogy mekkora különbséget tud jelenteni pilótaként – jelentette ki a Toyota, a Williams és a Jordan egykori versenyzője. – Szerintem az emberek a Mercedesnél helyet akarnak csinálni neki, de azt gondolom, hogy a McLaren is meg fogja fontolni. Szerintem mindenki máshoz hasonlóan Zak Brown [a McLaren vezérigazgatója] is érdeklődik Max iránt.”
Ralf azonban itt nem fejezte be, és még tovább ment, felhozva a Renault, illetve Benetton néven fennállása során már összesen 4 egyéni és 3 konstruktőri vb-címet nyerő enstone-i istállót. „A csapat, amelyikről folyton megfeledkezünk, de szerepet játszik az egész dologban… az Alpine. Flavio Briatore csapata jövőre Mercedes motorokkal fog versenyezni, és közben nézzük meg, mit csinált Pierre Gasly a legutóbbi versenyhétvégén” – utalt arra, hogy a francia versenyző 5. időt ért el az időmérőn, majd úgy lett 7. a versenyen, hogy Verstappen csak a hajrában tudta megelőzni.
„Az autó nem lehet annyira rossz – folytatta a fiatalabbik Schumacher-testvér. – Ehhez adjunk hozzá 30 extra lóerőt a Mercedes motorjától. Ezt a csapatot sem akarom kizárni, szóval az én szememben négy olyan csapat van, amely érdekes lehet Verstappennek.”
Az Alpine jelenleg becslések szerint átlagosan 3 tizedmásodpercet veszít körönként azért, mert a Renault motorja nincs egy szinten a másik három jelenlegi gyártó erőforrásával, és amennyiben beigazolódnak azok a pletykák, hogy a 2026-os motorral a Mercedes áll a legjobban, jövőre a francia csapat akár dobbanthat is.
Persze ezzel együtt is nehéz elképzelni, hogy Verstappen őket választaná egy esetleges váltás esetén, de amennyiben mégis, Fernando Alonso és Michael Schumacher nyomdokaiba lépve ő lehetne a harmadik versenyző, aki vb-címet nyer a csapattal.
Nem feltétlenül a leglassabb, de egyértelműen a mezőny legrosszabb versenyautója lett az idei Sauber, ha azt nézzük, mennyire lehet vele csatázni mások ellen.
Az eddig megszerzett 6 pontjával a Sauber már most több pontot szerzett, mint tavaly az egész szezon során (4), de azért a jövőre Audivá váló hinwili istálló továbbra sem szárnyal, és akkor még finoman fogalmaztunk. Ráadásul egy igen komoly probléma is hátráltatja: az idei autójával nem lehet szorosan követni a másikat.
A jelenlegi szabályrendszert 2022-ben azért vezették be, hogy jelentősen növeljék az F1-es autók azon képességét, hogy menet közben közel tudjanak maradni az elöl haladóhoz. Ez sikerült, és bár a helyzet azóta rosszabb lett, továbbra is összehasonlíthatatlanul kedvezőbb, mint 2022 előtt. A Saubernek a C45-ös modelljével ugyanakkor sikerült elérni, hogy a pilótái, Gabriel Bortoleto és Nico Hülkenberg a túlélésért küzdjenek akkor, amikor turbulens levegőben kell haladniuk.
Ez különösen a rajt után szembetűnő, amikor több autó légörvényében kell boldogulnia azoknak, akik nem a mezőny elején vannak, és mivel a Sauberek általában a mezőny végéről rajtolnak, nekik is. Különösen szembetűnő volt a C45-ös hiányossága Kínában, ahol a rajt után a két pilóta néhány kanyar különbséggel csúszott ki, mert olyan hirtelen borult fel a kocsi aerodinamikai egyensúlya, hogy azt már nem tudták korrigálni. Erről ITT látható videó.
Ha nagy a forgalom, a Sauberek szenvednek / Fotó: Rudy Carezzevoli/Getty Images/Red Bull Content Pool
De Bahreinben is megfigyelhető volt, hogy a 16. és 18. rajtpozícióból induló Sauber-pilóták rövidesen az utolsó két helyen találták magukat, ahonnan akkor is nehéz előreverekedni magukat, ha a tempójuk alkalmas lenne az előzésre. „Még akkor is annyira nehéz, amikor megvan a tempónk. Előzési szempontból ez az egyik legkönyebb pálya a szezonban, és itt is annyira nehéz. Nem kerülhetek túl közel az előttem haladóhoz. Leszorítóerőt veszítek. Egyszerűen nem tudok elég közel maradni, így pedig lehetetlen előzni” – idézi Bortoletót a The-Race.com.
„Rengeteget szenvedünk forgalomban, ami nyilván nagy probléma az első körben és a biztonsági autós újraindításoknál. Eléggé szórakoztató az autóban ülve, de a túlélésről szól” – tette hozzá Hülkenberg.
„Az első verseny óta ez a helyzet – mutatott rá a brazil újonc, aki ezután érzékeltette, mennyire súlyos a probléma. – Én és Nico sokat szenvedünk az első körben, az újraindításoknál és hasonló helyzetekben. Ez egyértelműen a turbulens levegő. Még a fejemet sem vagyok képes egyenesen tartani az egyenesben, amikor közel kerülök az előttem haladóhoz, mert folyton jobbra-balra csapkod a sisakom. Ennyire rossz a helyzet. De egyelőre ez van, csapatként dolgoznunk kell rajta és fejlődnünk.”
„Úgy véljük, van néhány dolog, amit megvizsgálhatunk, de nem akarunk túlságosan belemenni a részletekbe. Az aerodinamika nagyon tűnékeny jelenség. Ahogy bemész és kijössz a szélárnyékból, meg ilyenek, annak jelentős hatása lehet az aerodinamikára. Úgyhogy ez olyasmi, amit vizsgálunk” – nyilatkozta Stefano Sordo, a Sauber teljesítményigazgatója.
Gary Anderson, a Jaguar, a Stewart és a Jordan korábbi technikai igazgatója rámutatott, hogy a versenyző kényelmét szolgáló intézkedéseket abszolút lehet hozni, és például a Sauber nem alkalmaz „szélvédőt” a pilótafülke nyílásának elején, ami tovább ronthatja a helyzetet. Aztán hogy a csapat mikorra képes javítani az autó kezelhetőségén turbulens levegőben, az már más kérdés, de ha versenyképesek akarnak lenni, ezt mindenképpen meg kell tenniük.
Nemcsak a Mercedes, hanem a Ferrari is pórul járhatott volna a Bahreini Nagydíjon, de végül mindketten megúszták.
Noha a verseny után ezzel kapcsolatban lefolytatott vizsgálat miatt George Russell DRS-ügye volt a középpontban a Bahreini Nagydíj után, nem a Mercedes pilótája volt az egyetlen, akinek akkor nyílt az állítható hátsó szárnya, amikor nem szabadott volna. A Lando Norris által egy másodperces távolságon belül követett Charles Leclerc DRS-e ugyanis a 48. körben rövid időre felnyílt, amint a monacói pilóta a 11-es kanyarból ment át a 12-esbe.
Leclerc először azt hitte, hogy elromlott a rendszer és a „Mi a poklot csináltatok?” üzenetet intézte a mérnökének a 13-as kanyar utáni egyenesben. A Ferrari versenyzője ugyanis nem volt tisztában vele, hogy a versenyirányítás a George Russell autóján fellépő problémák miatt nemcsak a britnek, hanem a többi pilótának is engedélyezte a manuális kontroll átvételét a DRS fölött, azaz nemcsak akkor tudták nyitni a szárnyat, ha valamelyik mérési ponton egy másodpercen belül autóztak az előttük levőhöz képest.
A rendszer felülírására azért volt szükség, mert Russell autóján rakoncátlankodott a jeladó (ezért került hirtelen a Mercedes a sor végére az időmérésen), ami összezavarta a DRS-t. Leclerc azt is megkérdezte a rádióban a DRS-e kinyílása után, hogy miért jelzi a kormánya azt, hogy bármikor használhatja a szárnyat, mire mérnöke közölte, hogy ne használja. „Problémák voltak a jeladókkal, de csak akkor használhatod [a szárnyat], amikor azt mondom” – erősítette meg Bryan Bozzi.
Erre Leclerc-nek csak egyszer volt lehetősége, amikor Norris a hajrában megelőzte őt. „Használj DRS-t, használj DRS-t!” – jött is egyből az üzenet a mérnöktől, Leclerc pedig engedelmeskedett, de aztán Norris ellépett tőle, így többször nem utasították a szárny nyitására.
Leclerc-t végül nem vizsgálták a szárny nyitása miatt, míg Russellt – akihez egyébként a monacóinak 5 másodpercen belül kellett maradnia, hátha a Mercedest utólag büntetik – pedig végül azért nem szankcionálták, amiért a tartalék rádiógombbal véletlenül felnyitotta a DRS-t, mert rögtön utána elvette a gázt, és többet bukott, mint amennyit a nyitott DRS-el nyert.
Az F1 elnök-vezérigazgatójának szavai nagyon arra utalnak, hogy az idei év után Imola kikerülhet a versenynaptárból.
Nem sok olyan helyszín van a jelenlegi Forma–1-es versenynaptárban, amelyet jobban átjár a sportág történelme, mint az Autodromo Internazionale Enzo e Dino Ferrarit. Az imolai versenypálya legendás futamoknak és a sportág egyik legnagyobb tragédiájának is helyszíne volt, hiszen 1994-ben egy nappal azután itt szenvedett halálos balesetet Ayrton Senna, hogy az időmérő edzésen Roland Ratzenberger hunyt el.
Sokáig úgy tűnt, hogy az 1981 és 2006 között rendezett San Marinó-i Nagydíj után az F1 nem tér vissza Imolába, ám a Covid-járvány lehetőséget adott a pályának az újrakezdésre, amely így 2020 óta ismét a versenynaptár része. Stefano Domenicali, az F1 elnök-vezérigazgatójának szavai alapján azonban ez hamarosan megváltozhat. Imolának ugyanis az idei versenye után lejár a szerződése, és mivel a 2031-ig szerződéssel rendelkező Monza révén egy másik olaszországi nagydíj is a cirkusz része (sehol máshol nincs jelenleg két futam Európában), elég valószínű, hogy ezt nem fogják meghosszabbítani.
„Olaszország mindig az volt és a jövőben is az F1 fontos része lesz – nyilatkozta Domenicali a Gazzetta dello Sportnak. – De egyre nehezebb lesz két nagydíjat rendezni ugyanabban az országban, mert az F1 iránti érdeklődés nő, ez pedig olyan helyzet, amivel a következő hónapok során szembe kell néznünk. Nehéz ebben a helyzetben Imolának és Monzának egyszerre folytatnia a rendezést sokkal hosszabb időre. Emberi szempontból nézve nem lesz könnyű, de nemzetközi szerepet kell betöltenem, és a világ minden tájáról rengeteg kérés érkezik olyan feltörekvő országokból, amelyek lehetővé tehetik az F1-nek, hogy növekedjen. Ez egy olyan kiértékelés, amit hamarosan egy döntéssel kell megoldanom.”
Amennyiben így lesz, különösen fájó lehet majd Domenicalinak elkaszálni Imolát, hiszen innen származik. „Nem felejtem el, hogy Imola miként reagált a Covid jelentette hatalmas nehézségek közepette. Amikor új helyszíneket kellett találni, rögtön egy egész város szenvedélyével reagáltak.”
Persze amíg nincs döntés, legalább abban reménykedni lehet, hogy Imola rotációs rendszerben a versenynaptár része maradhat.
Miként arra Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke is rámutatott, a jelenlegi problémáik megoldásához használt eszközök, különösen a szélcsatorna nem azt mutatja, amit a pályán látnak, ami nagy gond. Az pedig nem jó hír a csapatnak, hogy ezen a téren még több mint egy évig nem is lesz változás.
Kevesebb mint egy hét alatt mennyből a pokolba zuhant a Red Bull, hiszen azután, hogy Max Verstappen megnyerte a Japán Nagydíjat, Bahreinben csak a 6. helyen végzett, és a csapat problémáihoz képest már azt is jó eredménynek tartotta. Ennek következtében az istállót övező narratíva is megfordult, hiszen míg Szuzuka után mindenki arról beszélt, hogy a Red Bull mostantól ott lesz a vb-címért zajló versenyfutásban, most már Verstappen is azt hangoztatja, hogy jelenleg nincsenek versenyben.
És bár annyira biztosan nem rosszak, mint amilyennek Bahreinben tűntek, hiszen ez a pálya mindegyiknél jobban kidomborította a gyengeségeiket, azon nem nagyon lehet vitatkozni, hogy az RB21-essel annak jelenlegi állapotában nem lehet világbajnoki címet nyerni. „Rengeteg a problémánk. A fő gondot az egyensúly és a tapadás jelenti, majd azt hiszem, ebből fakadóan jön a gond a fékekkel, illetve most a bokszkiállások sem működtek. Szóval egyik gond után jön a másik” – jelentette ki Helmut Marko, a bikások tanácsadója.
A legaggasztóbb az, hogy a Red Bull egyelőre nem látja át teljes mértékben, hogy mit kell tennie az egyensúlyproblémáinak megoldásához, és amikor az autó jól teljesít, az látszólag leginkább azért van, mert sikerül szerencsésen beletalálni a rendkívül szűk működési tartományába, és nem azért, mert tisztában vannak vele, hogy mit csinálnak. „Találomra csináljuk a dolgokat. A szuzukai péntek rossz volt, az időmérő kicsit jobb, aztán a verseny még egy kicsit jobb, de továbbra sem olyan, amilyennek akarom. De legalább versenyképes. Aztán itt [Bahreinben] ismét nem volt jó” – idézi Max Verstappent a The-Race.com.
Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke Bahreinben rámutatott, értik az őket hátráltató tényezőket, de a háttérben húzódó kiterjedtebb problémák miatt nem tudnak megfelelő válaszokkal szolgálni. „A problémákat értjük, a gond a megoldásokkal van. Azzal, hogy amit látunk az eszközeinkkel, nem korrelál azzal, amit a pályán látunk. Szerintem ennek kell a végére járnunk. Hogy miért nem látjuk az eszközeinkkel azt, amit a pályán.”
„Az eszközeink, elsősorban a szélcsatorna, olyan irányba vittek minket, amely nem ismétli meg azt, amit a pályán látunk. Így összekeveredik az, amit az eszközeid mondanak, és amit a pályán kapott adatok. Most, hogy felhalmozzuk a pályán szerzett adatokat, azok mentén igyekszünk megoldásokat találni” – folytatta Horner.
Ez a probléma pedig ugyanaz, amit már tavaly is elszenvedett a Red Bull, hiszen akkor sem voltak következetesen azonosak a szélcsatornában és a pályán kapott adatok.
Jövőre is küszködni fognak?
Van azonban, amin nem lehet gyorsan változtatni, hiszen miként arra Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója nemrég rámutatott, az istálló hidegháborús szélcsatornájában alapvető problémákkal szembesülnek. Mert bár technológiailag fejlett, folyamatosan újítgatott létesítményről van szó, a modern társaival ellentétben a beton szerkezete jobban ki van téve a külső levegő hőmérséklet változásainak. Így amikor a híresen szeszélyes brit időjárás napról napra változik, az adatok nem elég következetesek.
Persze ezt nem úgy kell elképzelni, hogy össze-vissza mérnek mindenfélét, sokkal inkább arról van szó, hogy amikor ennyire apró részleteken múlik valami, tényleg a legkisebb eltérések is számítanak. „A fő probléma a pontosság és az ismételhetőség. Amikor új koncepciót fejlesztesz, ez a szélcsatorna nagyon jól tud működni. Inkább arról van szó, hogy amikor az ellaposodó fejlesztési görbe ellen küzdesz, akkor nehéz vele dolgozni, mert nagyban függünk az Egyesült Királyságban tapasztalható hőmérséklettől. Nagy ingadozások vannak a hideg és a meleg idő között, ami nagyon nehézzé teszi a dolgunkat” – nyilatkozta még tavaly a The-Race.com-nak Pierre Waché, a Red Bull technikai igazgatója.
Fotó: Clive Rose/Getty Images/Red Bull Content Pool
A helyzet pedig az, hogy az új szélcsatorna leghamarabb 2026 második felére lesz kész, azaz a 2026-os autó szezon közbeni fejlesztésének jelentős részét még ebben a létesítményben kell majd végezni, tehát egy év múlva ilyenkor a Red Bull még hasonló problémáktól szenvedhet.
Hogy az RB21-es gondjait mikorra oldhatják meg, azt a fentebb taglaltak miatt senki sem tudja megmondani, miközben azért nem szabad abba a tévhitbe esni, hogy a Red Bull annyira rossz, amennyire a Bahreini Nagydíj mutatta, miként abba sem, hogy annyira jó, amilyennek Japánban tűnt. A valóság valahol félúton lehet a két legutóbbi versenyhétvégén látott teljesítmény között, és a helyzet pályáról pályára változhat a körülmények és a szerencse függvényében.
„El lehet fedni kicsit a dolgokat a beállításokkal, Szuzukában pedig képesek voltunk megtenni ezt. A bahreini verseny viszont rámutatott néhány csapdára, amelyeket nyilvánvalóan nagyon gyorsan meg kell oldanunk. Értjük, hogy hol vannak a problémák, a megoldások bevezetése telik kicsit több időbe” – mondta Horner.
A teljes mezőnynek partit adott az ország F1-es nagydíja után a bahreini koronaherceg.
Miként arról mi is beszámoltunk, miután a McLaren a Bahrain Mumtalakat Holding Company B.S.C., azaz a Bahreini Királyság szuverén vagyonalapjának többségi tulajdonában áll, Salman bin Hamad Al Khalifa (nyitóképünkön), a bahreini koronaherceg a konstruktőri vb-címet hozó tavalyi Abu-dzabi Nagydíj után meghívta a teljes wokingi istállót a királyi palotába egy kis ünneplésre. Nos, most ismét F1-es parti volt ugyanott, de ezúttal a teljes mezőnyt várták, amiről az ismert ausztrál fotós, Kym Illman számolt be az Instagram-oldalán.
„A McLaren pilótáit a mezőny többi versenyzőjével együtt meghívták egy különleges partira a herceg palotájába, ami pusztán nyolc percnyi autóútra van a pályától. A bahreini koronaherceg, egyben az ország miniszterelnöke is, és én mondom, hatalmas forma, nagyon megközelíthető, és amikor hétköznapi, nyugati ruhákban látja az ember, nem gondolná, hogy ő a miniszterelnök vagy a koronaherceg. Mostanra tradíció lett, hogy minden pilóta elmegy a palotába a partira” – mondta Illman.
Ám akárcsak a McLaren tavaly év végi ünnepléséről, erről a buliról sem szivárogtak ki képek, aminek rém egyszerű oka van. „Láttak online bármilyen képet erről a partiról? A válasz az, hogy nem, és én elmondhatom, hogy mi ennek az oka – folytatta Illman. – Az, hogy amikor a herceg palotájába érkezik valaki partira, elveszik tőle a telefonját és eltárolják. Nem lehet használni, nem fotózhatsz. Elmondhatod másoknak, hogy mi történt a partin, de nem lesz fotós vagy videós bizonyíték az éjszakáról.”
„Most nemcsak a McLaren pilótái mentek, hanem az összes versenyző és a csapatfőnökök is, és úgy tudom, hogy barátnőt is lehetett vinni.”
Illman kitért arra is, hogy az efféle események nem szokatlanok, de az igen, hogy mindenki hivatalos rájuk. „Nem szokatlan az állam vezetőitől, hogy partit adnak a verseny után. Monacóban hagyományosan csak a győztes vesz részt egy vacsorán a herceggel, ez azonban sokkal nagyobb esemény volt. Lehet, hogy emlékeznek a tavalyi szezon végére, amikor a McLaren konstruktőri világbajnok lett. Ezután a herceg az egész csapatot elreptette Bahreinbe egy ünneplős estére, majd korán reggel visszareptette őket.”
Az F1-es futamokat közvetítő Formula 1 Management megkapta a magáét a Bahreini Nagydíj után.
Nyilvánvaló, hogy legyen bárki bármennyire jó és objektív Forma–1-es kommentátor vagy újságíró, a szurkolói lélektan már csak olyan, hogy időről időre akkor is meg fogja kapni, hogy ennek vagy annak a csapatnak/pilótának drukkol, ha közben nem drukkol senkinek. Ezt nem lehet elkerülni, csak együtt lehet vele élni. Na de az, hogy többen az F1 hivatalos közvetítését vádolják részrehajlással, jóval kevésbé megszokott.
A Bahreini Nagydíj után pedig ez történt, többen is kikeltek ugyanis amiatt, hogy a FOM mindössze egy aprócska négyzetben mutatta a képernyő bal felső sarkában, ahogyan Oscar Piastri átszeli a célvonalat, mert arra koncentrált, hogy Lando Norris el tudja-e kapni a 2. helyezett George Russellt az utolsó kör végén.
„Láthatnánk, ahogyan a győztes átszeli a célvonalat, az Isten szerelmére? Ó, várjunk, megvan, ott van egy kis négyzetben” – dühöngött a Speedcafe által idézett Dave Hughes ausztrál komikus, hozzátéve, hogy „egy vicc”, hogy a rendező a nagy képen Norrist és Russellt mutatta.
De nemcsak ő, hanem az ismert F1-es YouTuber, Matt Gallagher is úgy vélte, Piastrinak kellett volna nagyban látszódnia. „Őszintén úgy gondoltam, hogy szinte már tiszteletlen nem azt mutatni a nagy képernyőn, ahogyan Oscar Piastri célba ér – mondta egy reagálós videóban a csatornáján, amelyben társa, Tom Bellingham egyetértett vele. – Norris és Russell között ezen a ponton már soha nem változott volna az állás. Mikor láttunk előzést az utolsó kanyarban Bahreinben? Soha. Bármilyen helyzetben [a győztest kellett volna nagyban mutatni] egy bajnoki döntőtől eltekintve, amelyben a vb-címért küzdők az 5. helyért csatáznak Abu-Dzabiban az utolsó körben, mert oké, akkor legyen a győztes kicsiben. Valaki megnyerte a futamot is, gratulálunk. De bármilyen egyéb helyzetben a győztesnek kell lennie nagyban, és ha valami mást is mutatni akarsz, azt tedd kicsibe.”
„Oscart az egész futam során nem mutatták, mert dominált. Megérdemli, hogy abban a pillanatban, amikor nyer, mindenki őt nézze, ahogyan ünnepelve átszeli a célvonalat” – jelentette ki Bellingham.
A világon mindenhol látható közvetítést a Formula 1 Management Londontól délre, Biggin Hillben készíti, a képernyőn látható dolgokra pedig egyik közvetítőtársaságnak sincs ráhatása, mindegyikük csak a maga kommentárját teheti a kép alá. Ezért ebben az esetben több rajongó rögtön részrehajlással vádolta a közösségi médiában az F1-et, mondván csak azért mutatták kicsiben Piastrit, mert ausztrál, miközben két brit versenyző küzdött a dobogó második fokáért.
Hogy ez így van-e, azt nyilván mi innen nem tudjuk és nem is tisztünk eldönteni, de az ettől függetlenül is jogos felvetés, hogy nem jár-e annyi tisztelet a győztesnek, hogy a célba érésének pillanata ne csak mellékes történésként legyen feltüntetve egy már lényegében eldőlt párharc mellett.
Lélegzetelállító trükkök, manőverek, a kerékgumi füstjének illata és a motorok dübörgése lesz a főszerepben szeptember 20-án és 21-én, amikor a Red Bull Showrun először hazánkba látogat. A rendhagyó motorsport-esemény helyszíne a főváros lesz, így a Forma–1-es és klasszikus járgányok őrületesen látványos kunsztjait Budapest utcáin tapasztalhatják meg az autóbolondok. A különleges rendezvényre a jegyek már kaphatók.
Az év egyik legizgalmasabb hétvégéjének ígérkezik – különösen az autósportok kedvelőinek – a szeptember 20-21., mikor a Red Bull Showrun eseményt végre Magyarországon is megrendezik. A többek között már Tokióban, Washingtonban, Dublinban és Johannesburgban is nagy sikert arató rendezvény sajátossága, hogy városi környezetben szabadítja el a Forma-1-es autókat, a Red Bull Racing pilótái pedig mindent beleadnak, hogy egy lenyűgözően látványos műsorral kápráztassák el az érdeklődőket. A kilátogatók biztosak lehetnek abban, hogy ilyet még nem láthattak Budapest utcáin.
Fotó: Chris Tedesco / Red Bull Content Pool
A versenypályát a XIV. kerületben kerítik el, a Stefánia úton fognak száguldani az autók, és a Puskás Aréna szomszédságában megkerülik a Budapest Arenát. A két és fél kilométeres szakaszon kaszkadőrpilóták, old timer járgányok és Forma-1-es autók biztosítják, hogy az esemény a motorsport ünnepe legyen.
A jegyértékesítés már elkezdődött. További információk az esemény weboldalán és Facebook-oldalán találhatók. A jegyvásárlás EZEN a linken érhető el.
A legújabb pilótapiaci fejlemények alapján egy csapatot lassan kihúzhatunk Max Verstappen lehetséges célállomásai közül.
Noha az utóbbi időben már főként az Aston Martint emlegetik Max Verstappen lehetséges következő csapataként arra az esetre, ha a négyszeres világbajnok a szerződése lejárta előtt távozik a Red Bulltól, azért a Mercedest sem lehetett teljesen elvetni, hiszen Toto Wolff tavaly bevallottan megpróbálta megszerezni a holland pilótát, és az is a brackley-i istálló mellett szólna, hogy a hírek szerint a Mercedes áll a legjobban a 2026-os erőforrásával.
Sajtóhírek szerint azonban a dolgok nem abba az irányba tartanak, hogy Verstappent Ezüstnyíllal láthassuk versenyezni, a Mercedes ugyanis előrelépett a George Russell-lel folytatott szerződéshosszabbítási tárgyalásokban. Az idén négy futamból háromszor dobogóra álló Russell remekül kezdte az évet, és jelenleg a 4. helyet foglalja el az egyéni összetettben, mindössze 14 ponttal az éllovas Lando Norris mögött.
Az Autosport pedig arról ír, hogy ez a teljesítmény megerősítette a pozícióját a Mercedesszel folytatott tárgyalásokban, paddock-források szerint pedig a jelenleg az idei szezon végéig szóló szerződéssel rendelkező versenyző várhatóan két éves hosszabbítást fog aláírni a brackley-i gárdával, opcióval a 2028-as szezonra. Ezek a források azt is tudni vélik, hogy az új szerződéssel Russell éves fizetése 30 millió dollárra nő.
Persze a Russell-lel történő hosszabbítás önmagában még nem zárná ki Verstappen Mercedeshez igazolását, de azt nagyon nehéz elképzelni, hogy Toto Wolff megválna az eddig szintén jól teljesítő Andrea Kimi Antonellitől, nem beszélve arról, hogy rengeteg pénzt és erőforrást fektetett a 18 éves olasz felépítésébe, a jövő szupersztárjának tekintett pilótában pedig rengeteg potenciál rejlik. Így amennyiben Russell marad, azzal a következő két idényre szinte biztosan elfelejthetjük a holland Mercedeshez szerződését, azaz ha a címvédő 2028 előtt szeretné elhagyni a Red Bullt, másik csapathoz kellene mennie.
Charles Leclerc Bahreini Nagydíj után tett kijelentése aligha ébreszt reményt a Ferrari szimpatinzánsaiban azt illetően, hogy a maranellói istálló hamarosan a győzelmekért harcolhat.
Noha a Bahreini Nagydíjból kihozták a legtöbbet, a négy futam alatt nulla dobogó nem az a szezonkezdet, amiben a Ferrarinál reménykedtek. Charles Leclerc meg is jegyezte a legutóbbi futam után, hogy kiábrándító, hogy mindent jól csinálva sem érnek oda a dobogóra, és összességében azt a megállapítást tette, hogy egyszerűen nem elég gyorsak.
„Szerintem csak több leszorítóerőre és nagyobb tapadásra van szükségünk. Egyensúly szempontjából mindent kihozunk az autóból, de egyszerűen nincs benne több. Nagyobb tapadásra van szükségem ahhoz, hogy gyorsabb legyek a kanyarokban” – idézi a Motorsport Week a monacói pilótát, aki szerint tehát „csak” annyi a teendőjük, hogy új fejlesztésekkel több leszorítóerőt pakolnak rá az SF-25-ösre.
Miként azt Leclerc Bahreinben is demonstrálta, egy körön a képességeinek és a friss gumiknak köszönhetően versenyképesebbek tudnak lenni, de amíg nem fejlesztenek az autón, addig a versenyeken nem fognak labdába rúgni.
„Az időmérőkön továbbra is úgy érzem, hogy néhány trükkel elfedhetjük a hiányosságainkat, de a versenyen, ha nincs tapadás, akkor nincs tapadás, és jobban kopnak a gumik. Szóval amint a futamra kerül sor, a hólabda-hatás érvényesül, és minden kicsit nehezebb.”
A Ferrari Bahreinben új padlólemezt vetett be, de erről Leclerc korábban elmondta, nem a szahíri a legjobb pálya a kiértékeléséhez, így ettől még várható javulás a jövőben. Emellett a Miami Nagydíjra érkezhet egy nagy fejlesztési csomag (amelynek része volt a padlólemez is, csak előrehozták a bevetését), ugyanakkor Leclerc eléggé baljóslatú választ adott arra a kérdésre, hogy vannak-e olyan újítások érkezőben, amelyek a fényt jelenthetik az alagút végén.
„Nem tudom. Úgy érzem, az alagút egy kicsit hosszabb, mint azt szeretném. Biztos vagyok benne, hogy végül megtaláljuk az utat, de hogy addig mennyi idő telik el, azt nem tudom” – jelentette ki.