Címke: kiemelt

  • Kék-fehér Ferrari-overall, rózsaszín autó – több csapat átalakult Miamira

    Kék-fehér Ferrari-overall, rózsaszín autó – több csapat átalakult Miamira

    Már három csapat is új festést prezentált a szezon első amerikai versenyhétvégéjére: az autót illetően a Racing Bulls, a versenyzők szerelésében viszont a Ferrari húzta a legváratlanabbat.

    A Ferrarihoz tavaly a Miami Nagydíjon érkezett névadó szponzorként a HP, aminek nyomán már akkor is feltűnt a kék színezet az autókon, idén pedig a partnerség egyéves évfordulója nyújtott apropót valami hasonlóra. Az SF-25 hátsó szárnya és motorborítása változik teljesen kék-fehérré erre a hétvégére, a versenyzők overallját pedig teljes egészében felváltotta ez a két szín, nyoma sem maradt a pirosnak.

    Ideiglenes festéssel érkezik a Racing Bulls is, és alighanem ők lesznek a legfeltűnőbbek ezzel, hiszen az idén alapvetően fehér külső felett a rózsaszín veszi át az uralmat – ezzel a Red Bull energiaital legújabb ízét reklámozva. A rózsaszín F1-es autó látványa nem teljesen szokatlan mostanság az F1-ben, a BWT víztechnológiai vállalat főszponzorként érkezve festette már át a múltban Force Indiát/Racing Pointot, majd pedig az Alpine-t, a Racing Bulls színváltásában azonban nem az ő kezük van.

    A három új külsőt villantó istálló közül a Sauberé a legkevésbé kirívó, noha ötletes: a fekete-neonzöld autón a két szín most nem egybefüggő, hanem foltokban váltakozik.

    Nem biztos, hogy ennyivel véget ért a csapatokhoz erre a hétvégére beköltöző új színek sora: a Mercedes is belengetett valamilyen változást, rózsaszínre változtatva profilképét a közösségi oldalain, a szín pedig előbb feltűnt a hétvégén szintén versenyző F1 Academy Mercedes-kötődésű autóján, majd George Russell és Andrea Kimi Antonelli pólójának vállán és sisakján is. Vajon az F1-es autóra is kerül majd ebből a festékből?

    FRISSÍTÉS:

    Érkezett új overall is a Mercedes-pilótákra, amiről hirtelen nem is tudjuk megmondani, milyen mintájú vagy színű.

    Menetrend a Miami Nagydíjra és Michelisz versenyeire

  • Ki nézett utoljára Ayrton Senna szemébe; hol töltötte utolsó éjszakáját a legenda? – 31 éves az imolai tragédia

    Ki nézett utoljára Ayrton Senna szemébe; hol töltötte utolsó éjszakáját a legenda? – 31 éves az imolai tragédia

    Már 31 éve, hogy 1994. május 1-jén elhunyt minden idők egyik legnagyobb Forma–1-es pilótája, a háromszoros világbajnok Ayrton Senna. A brazil klasszis versenyezni sem akart azután, hogy egy nappal korábban Roland Ratzenberger halt meg Imolában, de végül autóba ült, majd a Tamburello kanyarban őt is elérte a végzet.

    Azon a végzetes imolai vasárnapon történtekről az elmúlt három évtizedben már szinte mindenki elmesélt mindent, így egyre nehezebb újat mondani, az emlékezés viszont fontos, ezért alább testvéroldalunkon a szomorú évforduló apropóján az utóbbi két évben megjelent, Senna halálát és annak körülményeit bemutató cikkeinket gyűjtöttük csokorba, amelyek elolvasásával bárki átfogó képet kaphat arról, hogy pontosan mi és miért történt 1994. május 1-jén.

    Elsőként jöjjön egy visszaemlékezés Dr. Giovanni Gordinitől, aki a segélyszolgálat vezetőjeként volt jelen az 1994-es San Marinó-i Nagydíjon, és 2020-ban a bolognai Maggiore-kórház sürgősségi osztályának vezetőjeként elevenítette a végzetes napot.

    „Nem tehettünk semmit” – ezt élte át a Senna életéért küzdő olasz orvos 29 éve Imolában

    A brazil pilóta elvesztése természetesen mindenkit sokkolt, aki aznap ott volt a helyszínen, vagy a televízió előtt ülve látta az eseményeket. Azokat, akik személyesen ismerték őt, pedig nyilvánvalóan még jobban megrázta a gyász. Ilyen volt Jonathan Palmer, a McLaren akkori tesztpilótája, aki azelőtt Sennával is dolgozott együtt. Alább az ő megható szavai olvashatók.

    Megrázó, érzelmes és megindító visszatekintés Senna halálának napjára a McLaren tesztpilótájától

    Mai fejjel, a közösségi média és az okostelefonok világában szinte el sem tudjuk képzelni, milyen lehetett nézőként, a helyszínről átélni a két halálos balesettel járó 1994-es imolai hétvégét. Alább egy brit hölgy meséli el, hogy mennyire sokkoló élmény volt akkor ott lenni, ráadásul úgy, hogy életében először járt F1-es versenyen…

    Ilyen volt nézőként átélni az Ayrton Senna halálával végződő imolai fekete hétvégét

    Az élő közvetítésben szerencsére nem láthattuk közelről, ahogyan az orvosok Senna életéért küzdenek, de a baleset fölött lebegő helikopter így is többet megmutatott, mint amennyit manapság mutatna. Ám közeli fényképek készültek az élettelen Sennáról, ezeket azonban soha nem hozták nyilvánosságra, a leginkább megrázó fotót pedig már nem is tudnák.

    Soha nem láthatjuk már a legdurvább fotót Senna balesetéről

    A háromszoros világbajnok halála után természetesen számos kérdés merült fel mind a baleset okait, mind annak utózöngéit illetően. Adrian Newey, az 1994-es Williams főtervezője természetesen bűntudatot érzett és magát hibáztatta a történtekért, de azt ő sem gondolta volna, hogy Olaszországban emberölés miatt kell majd bíróság elé állnia egy éveken át húzódó perben, amelyben a Ferrari korábbi technikai igazgatójával szemben állva kell majd bizonygatnia ártatlanságát, és közben még Patrick Head, a Williams technikai igazgatója és társalapítója és hátat fordít neki.

    Hogy Newey szerint miért történt a baleset, illetve mire jutott a bíróság és hogyan mentették fel őt és Headet 1999-ben, arról alábbi cikkünkben írtunk.

    Miért halt meg Ayrton Senna? – az emberöléssel vádolt tervező ezen a napon lélegezhetett fel végleg

    Szinte alig nyúltak hozzá ahhoz a hotelszobához, amelyben Ayrton Senna aludt a végzetes májusi imolai vasárnap előtt, hogy aztán reggel felkeljen, elinduljon a pályára, és már soha többé ne térjen vissza. Oliver Holt, a Daily Mail újságírója jelen volt az 1994. május 1-i tragédián, 30 évvel később pedig visszatért oda.

    Itt töltötte élete utolsó éjszakáját Ayrton Senna – a szobában mindent ugyanúgy hagytak

     

    Noha az éveken át húzódó bírósági tárgyalás során kimondták, hogy nem a lassú biztonsági autó mögött csökkenő guminyomás okozta a 30 évvel ezelőtt ezen a napon elhunyt Ayrton Senna halálát, a feladatra teljességgel alkalmatlan Safety Car sofőrjét éveken át gyötörte a bűntudat amiatt, hogy mi van, ha a brazilok legendája miatta halt meg.

    Éveken át bűntudata volt az utolsó embernek, aki Senna szemébe nézett

    A Williams a Monacói Nagydíjon csak egy autóval állt rajthoz, ám mivel az élet és a száguldó cirkusz sem állt meg, találni kellett valakit Senna helyére. Végül a tesztpilóta David Coulthard foglalhatta azt el (majd később néhány futamra a CART-ban versenyző Nigel Mansell is visszatért), de előbb az 1993 végén visszavonult Riccardo Patresének, majd Heinz-Harald Frentzennek is felajánlották azt. Patrese történetét ITT, Frentzenét ITT olvashatja.

    Prost lesújtó véleménye: „Biztos vagyok benne, hogy Ayrtonnak nem tetszett volna”

  • Menetrend a Miami Nagydíjra és Michelisz versenyeire

    Menetrend a Miami Nagydíjra és Michelisz versenyeire

    Spoiler: az F1 és a TCR World Tour hétvégi versenyeit is az amerikai kontinensen rendezik, így nálunk este figyelhetjük őket. Egész hétvégén bőven találunk a kínálatban autóversenyeket, mutatjuk a kezdési időpontokat és a közvetítési információkat.

    F1, Miami Nagydíj

    • május 2. péntek: edzés 18:30-19:30, közvetítés: M4 Sport
    • május 2. péntek: sprintfutam időmérője 22:30-, közvetítés: M4 Sport
    • május 3. szombat: sprintfutam 18:00-, közvetítés: M4 Sport
    • május 3. szombat: időmérő 22:00-, közvetítés: M4 Sport
    • május 4. vasárnap: futam 22:00-, közvetítés: M4 Sport

    Negyedszer látogat az F1 Miamiba, ahová a McLaren két pilótája, immár Oscar Piastri-Lando Norris sorrendben érkezik a tabella első két helyezettjeként. A helyszín különleges évfordulónak számít, hiszen egy éve a wokingiak itt vetették be azt a fejlesztési csomagot, amivel nagyrészt azóta is az erősorrend élén állnak, és Norris is itt aratta legelső F1-es győzelmét. Meleg, 30 °C-hoz közeli levegőhőmérsékletű idő várható, viszont jelen állás szerint vasárnap délutánra záporokat, esőt vár a meteorológia. 

    Kirúgott versenyzők nagy esélye Miamiban: Pérez érkezik, Schumacher reménykedhet

    Formula E, Monaco

    • május 3. szombat: időmérő 10:40-
    • május 3. szombat: futam 15:05-, közvetítés felvételről 18:00-tól: Eurosport 2
    • május 4. vasárnap: időmérő 10:40-
    • május 4. vasárnap: futam 15:05-, közvetítés: Eurosport 2

    IndyCar, Alabama

    • május 3. szombat: időmérő 20:35-
    • május 4. vasárnap: futam 19:45-

    TCR World Tour, Mexikóváros

    • május 2. péntek: időmérő 17:30-, közvetítés: Sport 2
    • május 2. péntek: futam 23:00-, közvetítés: Sport 1
    • május 3. szombat: futam 19:30-, közvetítés: Sport 2
    • május 4. vasárnap: futam 1:20-, közvetítés: Sport 2

    Michelisz Norbert címvédőként indul csatába a TCR World Tour sorozatban, amelynek 2025-ös menetrendjéről és a magyar versenyző szezon előtti nyilatkozatáról itt olvashatók részletek.

    Brit F4, Silverstone

    • május 2. péntek: időmérő 13:25-
    • május 2. péntek: futam 18:05-
    • május 3. szombat: futam 11:50-
    • május 3. szombat: futam 16:35-

    A szezont remekül kezdő Molnár Martin ismét a dobogós helyekért száll harcba, a bajnokság első fordulója után az összetett bajnokság harmadik helyéről várja a folytatást.

    Formula Regional European, Misano

    • május 3. szombat: időmérő 8:30-
    • május 3. szombat: futam 16:10-, közvetítés: Network 4
    • május 4. vasárnap: időmérő 8:30-
    • május 4. vasárnap: futam 18:30-, közvetítés: Network 4

    Olasz F4, Misano

    • május 2. péntek: időmérő 17:30-
    • május 3. szombat: futam 11:15-, közvetítés: Network 4
    • május 3. szombat: futam 17:10-, közvetítés: Network 4
    • május 4. vasárnap: futam 10:55-, közvetítés: Network 4
    • május 4. vasárnap: futam 19:30-, közvetítés: Network 4

    F1 Academy, Miami

    • május 3. szombat: időmérő 16:25-
    • május 3. szombat: futam 20:55-
    • május 4. vasárnap: futam 19:05-

    European Le Mans Series, Paul Ricard

    NASCAR, Texas

    Cup Series

    • május 4. vasárnap: futam 21:00-, közvetítés: ARENA4

    Xfinity Series

    • május 3. szombat: futam 20:00-, közvetítés: MATCH4

    Truck Series

    • május 3. szombat: futam 2:00-, közvetítés: ARENA4

    Mi ez az új kártyás őrület Hamilton körül, ami miatt hajnali 4-től álltak sorba a rajongók?

  • Brutális F1: hiába a többség akarata, a McLaren nem rúgta ki világbajnokát

    Brutális F1: hiába a többség akarata, a McLaren nem rúgta ki világbajnokát

    Abban nincs semmi újdonság, hogy a Forma–1 kegyetlen és sokszor igazságtalan, de Kevin Magnussen története újabb remek betekintést nyújt abba, hogy mennyire.

    A Forma–1-től a tavalyi szezon végén a jelek szerint örökre búcsúzó, 2014 és 2024 között 185 futamon rajthoz álló Kevin Magnussen a Motorsport Magazine-ban visszatekintett első, McLarennél töltött szezonjára, és elárulta, hogy a részvényesek többsége meg akarta őt tartani 2015-re, ám mégis lefokozták tartalékká. Az F1-ben 21 évesen bemutatkozó dán rögtön az első futamán, a 2014-es Ausztrál Nagydíjon dobogóra állt, és akkor bizonyára senki sem sejtette, hogy ez nemcsak az első, hanem egyben az utolsó dobogós helyezése is lesz az F1-ben. Pedig az lett, és miután az összetettben három hellyel zárt rutinos csapattársa, a wokingiakhoz 2009-es vb-címe után csatlakozó Jenson Button mögött, neki kellett átadnia az ülését a csapathoz visszatérő Fernando Alonsónak.

    Mindezt úgy, hogy McLaren 9 igazgatósági tagja közül 7 a dán pilóta megtartása mellett volt – köztük a vezérigazgató Ron Dennis is – és mindössze ketten szavaztak Buttonra. Magnussen pechére ez a két ember Mansour Ojjeh és Mohammed Bin Essa Al Khalifa sejk, a McLaren többségi részvényesei voltak, akik egyszerűen felülírták a szavazás végeredményét.

    NE HASZNÁLD!!!
    Magnussen, mögötte Button a 2014-es USA Nagydíjon / Fotó: Eric Vargiolu / DPPI

    „2015-ben depresszióba estem. Nem esik nehezemre beismerni ezt. A versenyzésnek éltem, és abban az évben nem versenyeztem – ismerte be Magnussen az interjúban, majd felidézte, hogy miként maradt hoppon. – Mohammed és Mansour együtt többségi tulajdonosok voltak, és kihasználták ezt az erőt arra, hogy mindenkit felülbíráljanak, beleértve Ront is, aki rám szavazott. Így 2015-re tartalékpilóta lettem, ami valójában semmit nem jelentett. De Ron azt mondta, »Bízz bennem, 2016-ban nekünk fogsz versenyezni, de talán már a 2015-ös idény vége előtt.« Úgy vélem, őszintén mondta ezt, és tényleg ez volt a terve velem.”

    „Úgyhogy, amikor a Williams megkereste a menedzseremet, Dortét (Riis Madsen) azzal kapcsolatban, hogy náluk vezessek 2016-ban, beszéltem Éric [Boullier-vel, a McLaren versenyigazgatójával], ő pedig azt mondta, »Ne, maradj velünk, nálunk fogsz versenyezni Fernando mellett jövőre!« És szerintem ő is őszinte volt. Úgyhogy Ron és Éric megerősítése után nem csaptam le a williamses lehetőségre.”

    A holtidőben pedig még versenyezni is lett volna lehetősége, ám Dennis nem engedte. „Volt egy ajánlatom, hogy induljak néhány futamon a japán Super Formulában, ami klassz lett volna, de Ron azt mondta, hogy nem kellene elvállalnom. 2016-ban, amikor Stoffel [Vandoorne] volt a McLaren tartalékja, Ron engedte, hogy a Super Formulában versenyezzen, és imádta, nyert is néhány versenyt, úgyhogy nem tudom, Ron miért nem engedte meg ezt nekem egy évvel azelőtt, de nem engedte.”

    Túl nagy nyomást helyeztek rá

    Magnussen elmesélte azt is, hogy első és egyetlen versenyzőként a McLarennél töltött szezonjában szerinte igazságtalan elvárásokat támasztottak vele szemben, de újoncként ez még nem esett le neki, így nem is jelezte.

    „Emlékszem, Jonathan [Neale ügyvezető igazgató] és Éric azt mondta nekem, »Lewis átlagosan 0,15 másodperccel volt gyorsabb Jensonnál az időmérőkön a három közös évük során, úgyhogy azért, hogy megtartsd az ülésed a következő évre, hasonló különbséggel kell legyőznöd Jensont.« Akkor elfogadtam ezt, de visszatekintve igazságtalan volt. Lewis és Jenson mindketten világbajnokok voltak, és sokkal tapasztaltabbak nálam, Jonathan és Éric pedig azt mondta nekem, hogy ha nem vagyok olyan jó az újoncidényemben, mint Lewis volt az ő harmadik, negyedik és ötödik szezonjában (valójában a negyedik, ötödik és hatodik – a szerk.), akkor ki vagyok rúgva. Ez őrület volt, és tiszteletlen is Jensonnal szemben.”

    NE HASZNÁLD!!!
    Magnussen 2014-ben / Fotó: Florent Gooden / DPPI

    „Most már azt kívánom, bárcsak kiálltam volna magamért, de naív voltam. A védelmemben szóljon viszont, hogy új srác voltam az F1-ben. Az igazságtalan elvárások súlya elkerülhetetlenül szükségtelen nyomást helyezett rám, és elkezdtem hibákat elkövetni. Nevetséges elvárások voltak egy 21 éves újonccal szemben. Megvolt a tehetségem, a sebességem, de mentálisan és érzelmileg támogatásra volt szükségem, a McLaren versenycsapatának vezetése pedig pont az ellenkezőjével szolgált.”

    Button végül 2016 végéig maradt a McLarennél, a helyét pedig már nem az addigra egy idényt a visszatérő Renault-nál töltő, majd 2017-től a Haashoz aláíró Magnussen, hanem a már említett Stoffel Vandoorne vette át, akit a dánhoz hasonlóan szintén nagyon sokra tartottak, de Alonso valósággal megsemmisítette őt, véget vetve ezzel az F1-es karrierjének. Ki tudja, talán Magnussenre is hasonló sors várt volna, ha 2015-ben ő maradhat Button kárára, így viszont az első után még 8 idényt töltött el a száguldó cirkuszban, jelenleg pedig a BMW gyári pilótája az IMSA-ban és a WEC-ben.

    Mick Schumacher, Magnussen utolsó előtti csapattársa szintén nem kapta meg a kellő támogatást újoncként, és utólag ő is másként viselkedne:

    „Bizonytalan voltam és szégyellős” – Mick Schumacher ma már másként viselkedne

  • Bekapcsolva maradt mikrofon buktatta le, mikor jön az idei F1-es szezon első pilótakirúgása?

    Bekapcsolva maradt mikrofon buktatta le, mikor jön az idei F1-es szezon első pilótakirúgása?

    Az előzmények ismeretében azért teljesen nem lenne meglepő, ha az egyik szponzor által elkövetett baki valóban arra utalna, hogy mikor rúgják ki a már az idény előtt erre a sorsra tippelt F1-es pilótát.

    Kevés kivételtől eltekintve a Forma–1-ben senkinek sem biztos a helye, és ha valaki huzamosabb ideig alulteljesít, elkezdenek a leváltásáról pletykálni. Az viszont még ebben a kegyetlen világban sem megszokott, hogy valakinek már azelőtt az elküldése legyen terítéken, hogy megkezdené első teljes, vagy legalábbis teljesnek szánt idényét a királykategóriában. Jack Doohannel, az Alpine újoncával ugyanis ez történt, hiszen már a szezon előtt beindultak a találgatások, hogy lecserélik őt a hírek szerint Flavio Briatore, a francia istálló tanácsadója által preferált Franco Colapintóra.

    Noha a legutóbb a The-Race.com értesülései alapján arról írtunk, hogy a már két nagy balesetet is elszenvedő Doohan helyen egyelőre biztosnak tűnik, és a nyárig nem megy sehova, újabb epizód utal arra, hogy nem feltétlenül ez a helyzet. Horacio Marin, a Colapintót támogató YPF nevű argentin energetikai vállalat vezérigazgatója ugyanis az A24 hírtelevíziónak mintha elszólta volna magát egy interjúban. „Nem tudom” – felelte ugyanis az üzletember ara a kérdésre, hogy az argentin pilóta mikor térhet vissza a mezőnybe, majd az interjúnak ezzel vége lett, ám pillanatokkal később Marin mikrofonjába még behallatszott az, hogy „Imolában”.

    NE HASZNÁLD!!!
    Eljött Colapinto ideje? / Fotó: DPPI

    Persze mindez semmire sem garancia, de ha a vezérigazgató az interjút készítő riporternek adáson kívül (legalábbis ő már nyilván azt hitte, hogy nem fog hallatszódni, amit mond) azt árulta el, hogy Colapinto az idei hetedik versenyhétvégétől, a Miami Nagydíjat követő Emilia Romagna Nagydíjtól leváltja Jack Doohant az Alpine-nál, akkor erre utaltak az „Imolában” („in Imola) szavak.

    De persze ne zárjuk ki azt sem, hogy Marin arra utalt, hogy Colapinto Imolában vezethet majd az első szabadedzésen, ami nyilván nem számítana bele abba az évi két kötelező alkalomba, amennyiszer a csapatoknak fiatal versenyzőt kell beültetniük valamelyik autójukba az első gyakorláson – lévén Colapinto kettőnél több versenyen vett részt tavaly az F1-ben a Williamsszel –, de ettől még nem zárható ki.

    Ami Doohant illeti, az Alpine a hírek szerint pozitívumként tekint arra, hogy milyen gördülékeny a közös munka az ausztrállal, miként az is imponált nekik, ahogyan Doohan kezelte a két nagy balesetét, az ugyanakkor tény, hogy a motoros legenda Mick Doohan fia még egyetlen hibátlan hétvégét sem rakott össze az idén, ez pedig nem az ő malmára hajtja a vizet.

    Kirúgott versenyzők nagy esélye Miamiban: Pérez érkezik, Schumacher reménykedhet

  • Verstappen képességei évi 10 millióval segítik a Red Bullt, de gödörbe is taszíthatja vele a csapatot

    Verstappen képességei évi 10 millióval segítik a Red Bullt, de gödörbe is taszíthatja vele a csapatot

    A közel 20 éven át a Red Bull testvércsapatát irányító, a bikásokat visszavonulása óta tanácsadóként segítő Franz Tost úgy véli, Max Verstappen éves szinten 10 millió euróval segíti a csapatát azzal, hogy ennyire jó.

    Max Verstappen képességeit aligha kell magyarázni bárkinek is, aki követi a Forma–1-et, ám Franz Tost, a Red Bull most éppen Racing Bulls néven versenyző testvércsapatának egykori csapatfőnöke, egyben Verstappen volt főnöke rámutatott, hogy gazdaságilag is nagyon megéri a négyszeres világbajnok alkalmazása. Az osztrák szakember az F1-Insidernek nyilatkozva úgy vélte, a holland „egyszerűen három tizeddel gyorsabb körönként bárki másnál”, és még egy „traktorral” is képes nyerni.

    „Tavaly Max tesztelt egy Ferrari GT-autót, és rögtön két másodperccel gyorsabb volt a többieknél. Max érzi a sebességet, elképesztő rálátása van, hihetetlen az autókezelése és nagyon érzi az autót. Mindegy, melyiket. Ennélfogva bármelyik Forma–1-es autóval rögtön gyors lenne. Persze ezután finomhangolná azt, hogy a lehető legjobban illeszkedjen a vezetési stílusához” – ecsetelte Tost.

    Verstappen ezen képességei pedig Tost szerint eredményezik, hogy amit a csapata az autó fejlesztésére költve tudna gyorsulni, azt hozzáteszi a holland maga. „Normál esetben ekkora előrelépést nem lehet elérni egyetlen fejlesztéssel. Hacsak véletlenül nem találsz egy csodatévő alkatrészt, normál esetben nagyon hosszú időbe telik körönként 3 tizeddel gyorsabbá tenned az autódat. Egy évre vetítve ez legalább 10 millióba kerül” – mondta a volt csapatfőnök, hozzátéve, hogy „Max nagyon különleges versenyző, aki a többiek fölött áll a nyers tempó tekintetében, mentálisan annyira erős, hogy a döntő pillanatokban támaszkodhat a természetfeletti képességeire, é ez teszi annyira kiemelkedővé.”

    Persze azt hozzá kell tenni, hogy a költségplafon által szabályozott Forma–1-ben valójában nem spórol pénzt Verstappen a Red Bullnak, hiszen az így is elkölti az elkölthető összes forrást, sőt, akár zsákutcába is viheti a csapatot, mint azt láttuk az elmúlt két évben. A holland ugyanis annyira jó, hogy azzal elfedi az autó gyengeségeit, és mire nyilvánvalóvá válik egy fejlesztési irányról, hogy zsákutca, a Red Bull már igencsak mélyre lavírozta magát a slamasztikában. Ezzel együtt az persze aranyat érhet, hogy a címvédő klasszis pilóta, aki egy rosszabb autóból is mindent ki tud préselni.

    Az osztrák szakember a négyszeres világbajnok régóta pletykált esetleges csapatváltásáról is beszélt, és döntőnek nevezte a Red Bull májusi, imolai futamra tervezett fejlesztési csomagját. „A Red Bull nagy fejlesztést fog hozni Imolába, hogy döntő mértékben javítson az autón. A Red Bull érdekében reméljük, hogy működni fog. Meglátjuk, hogy végül melyik csapat marad, de jelenleg [Verstappen] még a Red Bull versenyzője, hosszú távú szerződése van. Attól függ, hogy tiszteletben tartja-e ezt a szerződést vagy nem. Ha vált, számos csapat szóba jöhet. A Mercedes az első számú választás, de az Aston Martin is érdekes lehet neki. Mindenki megpróbálja majd megszerezni. A kérdés viszont az, hogy Max oda fog-e menni. Max és a tanácsadói jól megvizsgálják majd, hogy hol lesz a legnagyobb esélye a sikerre.”

    Nemet mondott Verstappen menedzserének, súlyos milliókat bukott a holland üzletember

  • 500 G-s erővel csapott le a halál Imolában – 31 éve halt meg Roland Ratzenberger

    500 G-s erővel csapott le a halál Imolában – 31 éve halt meg Roland Ratzenberger

    Rubens Barrichello pénteki balesete mintha előre jelezte volna, mi vár a Forma–1 mezőnyére azon a bizonyos 1994-es imolai fekete hétvégén, amely 31 éve a mai napon vált igazán sötétté Roland Ratzenberger elvesztésével.

    Ayrton Senna május 1-i halála miatt méltatlanul a háttérbe szorult a brazil legendánál alig több mint 3 hónappal fiatalabb, 1994-ben mégis újoncnak számító Roland Ratzenberger imolai tragédiája. A Simtek osztrák versenyzőjének napra pontosan 31 éve, április 30-án történt balesete ugyanakkor akkor és ott nagyon megrázta a száguldó cirkuszt, hiszen ekkor már több mint 10 éve nem fordult elő (Riccardo Paletti 1982-es Kanadai Nagydíjon történt halála ót), hogy egy pilóta versenyhétvégén elszenvedett balesetben haljon meg.

    Ratzenberger imádta az F1-et, munkatársai, barátai és ismerői pedig őt imádták, ezért számukra a lehető legfájdalmasabb volt elveszíteni az autóversenyzés csúcsára elképesztően kemény munkával felkapaszkodó pilótát. Halálával részletesen testvéroldalunkon megjelent korábbi írásunkban foglalkoztunk.

    Senna tragédiája miatt lábjegyzet lett a halálából az F1-et rajongásig imádó osztráknak

    Szintén testvéroldalunkon a témában megjelent korábbi cikkeink:

  • Kirúgott versenyzők nagy esélye Miamiban: Pérez érkezik, Schumacher reménykedhet

    Kirúgott versenyzők nagy esélye Miamiban: Pérez érkezik, Schumacher reménykedhet

    A Miami Nagydíj hétvégéjén a hírek szerint az elmúlt években ülésüket veszítő F1-es pilóták is szóhoz juthatnak, még ha egyelőre csak a tárgyalóasztal mellett is. A Cadillac készülődő csapatának vezetői részben a leendő pilótáikkal való tárgyalások miatt érkeznek a helyszínre.

    A szezon első amerikai versenyhétvégéje ideális helyszín a 2026-tól nevezési jogot szerzett Cadillac számára ahhoz, hogy szorosabbra fűzze a kötelékeket a sporttal, a formálódó istálló vezetői ott lesznek a helyszínen, hogy az F1 döntéshozóival egyeztessék jövőbeli terveiket – értesült az F1-insider. És ha már ott vannak, a leendő pilótafelállásukat illetően is lépéseket tesznek, hiszen ugyancsak leülhetnek tárgyalni a kiszemelt versenyzőkkel.

    Az egyik ülés kapcsán továbbra is egy az IndyCarból érkezező amerikai pilóta – aki talán Colton Herta lehet – neve forog közszájon, az viszont nem titok, hiszen a csapatfőnök, Graeme Lowdon is beszélt már róla, hogy egy F1-es tapasztalattal már rendelkező versenyzőt is szeretnének soraik között tudni, aki iránymutatást adhat az autó fejlesztésében. A folyamatok pedig tavaly úgy alakultak, hogy idénre jelentős mennyiségű F1-es tapasztalat szorult ki a mezőnyből.

    A német lap szerint a Red Bull által menesztett Sergio Pérez számít a legfőbb esélyesnek az ülésre. A 35 éves pilóta korábban azt nyilatkozta, hogy az idei év második felében fog döntést hozni a jövőjéről, a jelek szerint pedig nem zárkózik el a visszatéréstől, hiszen több forrás is megerősítette, hogy a mexikói jelen lesz a miami hétvégén, ahol jó eséllyel a Cadillac vezetőivel is találkozik majd.

    Ott van az esélyesek között Mick Schumacher is, aki tavaly egy sor csapatnál is hiába kopogtatott, ám továbbra sem tesz le az F1-be való visszatérésről: a jelenleg a WEC-ben versenyző német (aki legutóbb, Imolában dobogóra állt az Alpine-nal), 2022-ben szerepelt utoljára a királykategóriában, így esetleges újbóli foglalkoztatásával az ő F1-es karrierjében is lenne egy hároméves kihagyás, akárcsak apjáéban, Michael Schumacherében volt 2007 és 2009 között.

    Szintén a pakliban van még Valtteri Bottas és Guanyu Zhou neve is – ők a Mercedes, illetve a Ferrari tartalékpilótáiként idén is a tűz közelében maradtak és járják a versenyhétvégéket, Zhou karrierjét ráadásul éppen Lowdon menedzseli, bár a feltételezések szerint ez még nem jelenti azt, hogy emiatt jobb pozícióban lenne a Cadillac kívánságlistáján, mint Pérez.

    Az amerikai istálló jövőre teljesen új nevezőként, 11. csapatként csatlakozik majd a mezőnyhöz, s az első három évben a Ferrari motorjait használja majd, mielőtt ígérete szerint 2029-től a General Motors által fejlesztett saját erőforrással érkezik.

    Aggasztó szavak a miami futam előtt; közeleg a Verstappen jövőjére nagy hatással levő fejlesztés

  • Michelisz elindul a negyedik bajnoki címért – startol a TCR World Tour idei szezonja

    Michelisz elindul a negyedik bajnoki címért – startol a TCR World Tour idei szezonja

    A hétvégén Mexikóvárosban kezdődik a TCR túraautós szféra csúcsbajnokságának szezonja, amelynek versenynaptára alaposan átalakult, az állandó mezőny létszáma azonban továbbra is elég csekély.

    Bár a sorozat, ami még Túraautó-világbajnokságként indult, már harmadik inkarnációjában jár azóta, hogy Michelisz Norbert is tagja a mezőnynek, továbbra is a szakág globális porondjának számít, aminek bajnoki címét a magyar versenyző már háromszor elhódította: 2019-ben a Túraautó-világkupában, 2023-ban és 2024-ben pedig a TCR World Tourban.

    Michelisz idén is a jól ismert munkakörnyezetben, a BRC Hyundai színeiben versenyez, noha kissé furcsa, hogy a csapat csak egy héttel ezelőtt jelentette be pilótafelállását, ami változatlan maradt, Néstor Girolami és Mikel Azcona alkotják még a triót.

    „Az elmúlt nyolc év karrierem legsikeresebb pillanatait hozta, címvédőként pedig idén ugyanabban a helyzetben vagyok, mint tavaly” – mondta Michelisz.

    „Ez már az ötödik év, hogy a Hyundai Elantra N TCR-rel versenyzünk, de még mindig felfedeztünk benne olyan területeket, amelyeket javíthatunk, és ezekkel fontos lépéseket tettünk. Folytatnunk kell a munkát, mert jönnek olyan pályák ebben a szezonban, amelyeken nagyon szűk tartományt kell majd megtalálnunk a beállításokkal.”

    A négyautós Lynk & Co felállása szintén változatlan. A GOAT Racing Hondájába egy újabb argentin, Ignacio Montenegro érkezett Marco Butti és Dusan Borkovic helyett, és egy új csapat is nevezett, a két Cuprával versenyző SP Compétition. Összességében azonban idén is 11 fős lesz csupán a World Tour mezőnye, amit a helyi TCR-bajnokság autói töltenek majd fel ezúttal is a helyszínek többségén.

    A szezon ezen a hétvégén a Forma-1 és a Formula E által is látogatott mexikóvárosi pályán startol, ahol a túraautós csúcssorozat viszont még nem járt. Tavaly egyetlen európai állomás volt csak a versenynaptárban, idénre ez változott, Valenciával, Monzával és Vila Reallal háromra bővült a számuk, ősztől pedig a megszokott rend szerint jön a keleti túra, ezúttal négy helyszínnel.

    A 2025-ös mezőny:

    BRC Hyundai N Squadra Corse (Hyundai Elantra N)

    105 – Norbert Michelisz
    129 – Néstor Girolami
    196 – Mikel Azcona

    Lynk & Co Cyan Racing (Lynk & Co 03 FL)

    111 – Thed Björk
    112 – Santiago Urrutia
    155 – Ma Qing Hua
    168 – Yann Ehrlacher

    GOAT Racing (Honda Civic FL5)

    123 – Ignacio Montenegro
    186 – Esteban Guerrieri

    SP Compétition (CUPRA Leon VZ)

    107 – Aurélien Comte
    127 – John Filippi

    A 2025-ös versenynaptár:

    május 2-3.: Mexikóváros, Mexikó
    június 14-15.: Valencia, Spanyolország
    június 21-22.: Monza, Olaszország
    július 3-5.: Vila Real, Portugália
    szeptember 12-14.: Bend Motorsport Park, Ausztrália
    október 18-19.: Inje Speedium, Dél-Korea
    november 1-2.: Zhuzhou, Kína
    november 13-16.: Makaó

  • Mi ez az új kártyás őrület Hamilton körül, ami miatt hajnali 4-től álltak sorba a rajongók?

    Mi ez az új kártyás őrület Hamilton körül, ami miatt hajnali 4-től álltak sorba a rajongók?

    Múlt pénteken Lewis Hamilton nyitott meg ünnepélyesen egy új üzletet Londonban, amit hatalmas tömeg fogadott – bár volt, aki nem miatta, hanem inkább pankrációért érkezett a helyszínre.

    A sportkártyák gyűjtése népszerű hobbi világszerte a rajongók között: különféle kiadók dobják piacra az egy-egy bajnokság vagy csapat sportolóit ábrázoló kártyákat különféle árkategóriákban, az elhivatott gyűjtők pedig céljuknak tekintik, hogy a széria minden egyes darabját megszerezzék. A legnagyobb hagyománya talán az Egyesült Államokban a baseballkártyák gyűjtésének van, de persze Európában és az F1-ben is komoly piac épült köré – 2020 óta a Forma-1-nek is van megállapodása a Topps nevű céggel, amely versenyzői kártyákat gyárt.

    Mindig akadnak limitált szériás kártyák, olyan dizájnnal, amelyből csak maroknyi, vagy akár pusztán egyetlen egy példány készül. Ezekhez persze már alaposan a zsebébe kell nyúlnia annak, aki megszerezné őket: tavaly év végén egy gyűjtő több mint egymillió dollárt fizetett egy aláírt 2020-as Hamilton kártyáért (Topps Chrome F1 Superfractor), amiből csak egyetlen darab létezik, ezzel ez lett az eddig legdrágábban gazdát cserélt F1-es sportkártya. Ráadásul a története sem mindennapi, hiszen a kincsnek is beillő kártyát előzőleg egy gyerek birtokolta, aki több másikkal együtt, csomagban vásárolta azt meg úgy, hogy akkor még ő és az eladója sem tudtak a Hamilton-kártya egyediségéről.

    Hamilton most partnerségre lépett a Toppst is tulajdonló Fanatics Collectibles nevű vállalattal, akik új üzletet nyitottak a londoni Regent Streeten, ezen az eseményen vágta át a szalagot maga a hétszeres világbajnok F1-es versenyző. Az üzletben nem csak sportkártyák, hanem temérdek sportág emléktárgyai megvásárolhatók, ráadásul forradalmi újítással felszerelkezve nyitottak meg, hiszen a látogatók akár saját sportkártyáikat is megtervezhetik egy erre kialakított szobában, így téve interaktívvá az élményt.

    A megnyitó 12 órakor kezdődött Hamilton színre lépésével, ám a The Athletic munkatársai már reggel 8-kor is több mint száz embert láttak sorakozni az épület előtt – a sorban legelöl álló rajongó elmondása szerint hajnali 3:45-kor érkezett meg, ő miniatűr sisakokat és aláírásokat gyűjt. Elmondása szerint a jelenlegi mezőnyből már csak Hamilton autogramja hiányzik a kollekciójából, emiatt érkezett ilyen korán, semmit nem bízva a véletlenre.

    Mivel az üzlet számos sportág kincseit felsorakoztatja, nem is mindenki a hétszeres F1-es világbajnok miatt érkezett, egy másik sorban álló azt nyilatkozta a lapnak, őt a pankráció érdekli, és annak reményében jött, hogy itt megtalálhatja azt a kártyát, amit más árusítóhelyeken már elkapkodtak előle.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Michael Rubin (@michaelrubin) által megosztott bejegyzés


    Hamilton többéves partnerséget kötött a Fanatics Collectiblesszel, ennek nyomán pedig a megnyitó alkalmából ki is adtak egy új, limitált szériás, mindössze öt példányban elkészült Hamilton-kártyát. Mire a brit megjelent az épület előtt, hogy a nyitás szimbólumaként átvágja előtte a szalagot, már több mint 2000 sportrajongó tömörült össze a helyszínen.

    Hamilton elmondta, gyerekkorában maga is gyűjtött sportkártyákat, de nem F1-eseket, hanem az angol labdarúgó-bajnokságból, a Premier League-ből valókat. Napjaink gyűjtőinek pedig figyelmébe ajánlotta az F1-es mezőny újoncainak kártyáit, itt Andrea Kimi Antonellit, Oliver Bearmant és Isack Hadjart említette – utóbbit emelve ki, aki szerinte „nagyon laza srác”.

    A saját versenyzői karrierjéhez kötődő tárgyakat viszont Hamilton is gyűjti, 400 sisakból álló kollekciója van a más pilótákkal történt sisakcseréknek is köszönhetően. Kedvenc tárgyai viszont azok, amelyekhez valamilyen „első” emléke kötődik, mint az első trófeája a Monacói Nagydíjról vagy az első versenyzői overallja. Új partnercégének kínálatában pedig most egy Ayrton Senna-kártyát nézett ki magának.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Michael Rubin (@michaelrubin) által megosztott bejegyzés

    Korábbi csapattársa szerint nem is olyan nehéz megszokni a Ferrari-motort, mint Hamilton mondja