Címke: kiemelt

  • Piastri szerint a McLarennek 2026-ban is úgy kell kezelnie őt és Norrist, ahogy az idén tette

    Piastri szerint a McLarennek 2026-ban is úgy kell kezelnie őt és Norrist, ahogy az idén tette

    Rengeteg kritikát kapott a McLaren az idei szezonban amiatt, hogy a fontossági listája élére helyezte a Lando Norris és Oscar Piastri közötti egyenlő bánásmódot. A Katarban emiatt valószínűleg győzelmet elbukó ausztrál szerint azonban nem kell változtatnia a csapatának.

    Oscar Piastri szemmel láthatóan frusztrált és csalódott volt a Katari Nagydíj után, ami nem csoda, hiszen a verseny toronymagas esélyesének tűnt, és minden bizonnyal nyert is volna, ha a McLaren nem a rossz stratégiát választja a futam eleji biztonsági autós fázis alatt. Az utolsó versenyt Lando Norrisszal szemben 16 pontos hátrányból váró ausztrál azonban a verseny után elmondta, szerinte nem a csapat egyenlőségre törekvése miatt született meg a rossz döntés, és összességében véve megfelelőnek tartja a McLaren hozzáállását, ezért a jövőre nézve sem változtatna rajta.

    A Red Bull ünnepelt stratégája szerint nem igaz, amit a McLaren állít

    Piastritól az FIA sajtótájékoztatóján megkérdezték, mennyire frusztrált, mire azt válaszolta: „Eléggé, és ez sokat elárul, tekintve az elmúlt néhány futamomat. De igen, nyilvánvalóan ma nem találtuk el a dolgokat, ami kár, mert az egész hétvége nagyon-nagyon jól alakult. Nagyon jó tempónk volt. Úgy éreztem, jól vezettem. Szóval igen… ez elég fájdalmas.”

    Hogy fájdalmasabb volt-e mint a Las Vegas-i kizárás, arról azt mondta: „Ma egy győzelmet, míg Vegasban egy negyedik helyet veszítettem el. Nyilván a csapatnak az egy elég fájdalmas hétvége volt, de nekem ez a mostani valószínűleg jobban fáj.”

    Piastri ezután a pozitívumokra (sprint és „rendes” pole, sprintgyőzelem és kiváló tempó) reflektálva úgy vélte, néhány nap után már ezeket fogja tudni előtérbe helyezni. „A következő napokban valószínűleg ez elég bátorító lesz. Azt hiszem, ez a hétvége az egyik legjobb hétvégém volt a szezonban – egy vagy két másik jut eszembe, amely ezen a szinten volt. Szóval ebből a szempontból nagyon-nagyon boldog vagyok, és örülök, hogy újra megvan a tempóm, de sajnos ez megint egy olyan hétvége, ahol valami nem a mi oldalunkra billent.”

    Az ausztrál versenyző pedig összességében igyekezett úgy hozzáállni a történtekhez, hogy az élet megy tovább. „Ez biztosan nem katasztrófa. Szerintem ma rossz döntést hoztunk, ez egyértelmű, de nem arról van szó, hogy vége lenne a világnak. Szóval nyilván most fáj, de idővel jobb lesz. Sok nehéz pillanatunk volt már – idén is, korábbi szezonokban is – és úgy érzem, ezekből mindig erősebben jövünk ki. De ez attól függ, hogyan kezeljük. Biztos vagyok benne, hogy ezen is túljutunk, noha pillanatnyilag fáj.”

    A McLaren két lehetőséget is kihagyott Piastrit segítésére – véletlen, vagy megint az egyenlőségre törekedtek?

    A verseny után a Sky Sports-nak nyilatkozva a biztonsági autó alatti döntésről azt mondta, nem hiszi, hogy a csapat azért nem hívta ki őt a bokszba akár Norrisszal együtt, akár nélküle, mert a pilóták közötti egyenlőségre törekedett. Ezt az álláspontját megerősítette a sajtótájékoztatón is, illetve elmondta, szerinte semmi baj nincs a McLaren filozófiájával – miszerint mindennél előbbre való az egyenlőség –, ezért jövőre is ebben a szellenben folytatná a versenyzést.

    „Nem hiszem, hogy túl sok olyan helyzet volt, ahol ez igazán hátrányt jelentett volna számunkra. Nyilván ott volt, ami Monzában történt, de az volt talán az egyetlen, amin… nos, sokan vitatkoztak is! – utalt arra, amikor vissza kellett adnia Norrisnak a pozíciót, mert csapattársát a szokásjoggal szembemenve előbb hívták ki, majd elrontották a kerékcseréjét. – De az elmúlt néhány futamnak semmi köze nem volt ahhoz, hogy csapatként hogyan közelítjük meg a dolgokat. Az én oldalamon voltak problémák az autóval és velem, hogy nem működtünk jól együtt. Nyilvánvalóan Lando nagyon gyors volt az elmúlt hetekben. Ezen a hétvégén pedig szerintem egyszerűen rosszul döntöttünk, mert azt hittük, az lesz a helyes – nem pedig azért, mert azon töprengtünk, mi a fair és mi nem. Szóval szerintem nem kell változtatnunk ezen a megközelítésen, mert sok pozitívuma van. Igen, vannak nehéz pillanatok, de más irányban ugyanúgy sok nehéz pillanat lenne. Szóval nem gondolom, hogy bármin változtatnunk kellene.”

  • Friss bajnokot szerződtetett a McLaren

    Friss bajnokot szerződtetett a McLaren

    A McLarennél kötött ki az elmúlt hétvégén a Forma–2 2025-ös bajnoki címét bebiztosító olasz pilóta.

    Két nappal azután, hogy Leonardo Fornaroli megnyerte az ide F2-es bajnoki címet Katarban, a McLaren bejelentette, hogy az Invicta Racinggel a csúcsra érő olaszt leigazolta a pilótaprogramjába. A 2024-ben FIA F3-as bajnoki címet nyerő versenyző mellett a junior programjában nemrég nagytakarítást végző McLarenhez csatlakozik még a szintén F2-es pilóta Richard Verschoor, és Christian Costoya gokart Európa-bajnok is.

    Ezzel alighanem véglegessé vált a McLaren pilótaprogramjának 2026-os névsora, amely a következő: Pato O’Ward, Dries van Langendonck, Ella Lloyd, Matteo De Palo, Ella Stevens, Ella Häkkinen, Leonardo Fornaroli, Richard Verschoor és Christian Costoya.

    Micsoda retro: Häkkinent igazolt a McLaren, a korábbi világbajnok lányát

    „A McLaren Racing örömmel üdvözli a Forma–2 két vezető pilótáját, az idei bajnok Leonardo Fornarolit és a korábbi bajnoki esélyes, szintén élmezőnyben versenyző Richard Verschoort, valamint a bizonyított gokartbajnokot, Christian Costoyát a McLaren Racing pilótaprogramjában. Mindhárom tehetséges pilóta nagyszerű versenyzési készségeket mutatott, több futamgyőzelemmel és figyelemre méltó teljesítménnyel saját bajnokságában. Christian érkezésével, aki a programban régóta részt vevő Dries Van Langendonck mellé csatlakozik, immár két rendkívül ígéretes gokartos versenyzőnk is van” – olvashatók a McLaren közleményében Alessandro Alunni Bravi üzleti ügyekért felelős vezetőj szavai.

    „Kulcsfontosságú prioritás számunkra, hogy tovább fejlesszük a tehetség-utánpótlást, és lehetőségeket biztosítsunk növekvő versenycsapataink számára. Várjuk a közös munkát 2026-ban minden pilótánkkal, miközben különböző karrierfázisaikban támogatjuk őket széleskörű tesztelési és fejlődési lehetőségekkel minden versenysorozatunkban” – tette hozzá a korábban a Sauber csapatfőnökeként tevékenykedő olasz.

    Ezt tanácsolta Molnár Martinnak a Forma–2 éllovasa

    „Hihetetlenül büszke vagyok, hogy csatlakozhatok a McLaren pilótafejlesztő programjához egy újabb sikeres év után – mondta a korábban egyetlen F1-es programban sem szereplő Fornaroli. – Az FIA F3 és F2 bajnoki címének elhódítása fontos lépés volt az utamon, és motivált vagyok, hogy a program segítségével megtegyem a következő lépést a fejlődésemben, miközben a végső célom felé tartok: hogy a legmagasabb szinten versenyezzek. Nagyon hálás vagyok a McLarennek ezért a lehetőségért, és mindenkinek, aki eddig támogatott a karrierem során. Alig várom, hogy elkezdjem a közös munkát a csapattal.”

  • Hamilton furcsa kijelentést tett Verstappenről, miután 16 kivetítő sem volt elég neki

    Hamilton furcsa kijelentést tett Verstappenről, miután 16 kivetítő sem volt elég neki

    Lewis Hamilton jóval a Katari Nagydíj leintése után tudta csak meg, hogy Max Verstappen nyerte a versenyt. A hétszeres világbajnok a holland pilóta dicsérete közben pedig tett egy megjegyzést, amivel alighanem sokan nem értenek egyet.

    A Katari Nagydíjat a 17. helyről rajtolva a 12. pozícióban befejező Lewis Hamilton a futam utáni interjúk során tudta meg, hogy nem Oscar Piastri nyerte a versenyt, ami azért érdekes, mert még ha a rádióban nem is közölték vele a verseny eredményét – általában a pilótáknak a leintés után ezt is elmondják –, a versenyzők a pálya széli kivetítők segítségével menet közben is tökéletesen tisztában szoktak lenni a futam állásával. Ám mint kiderült, a hétszeres világbajnok nem tudta rendesen nyomon követni a történéseket, mert állítása szerint túl kevés az ilyen kijelző Katarban, és „hasznos” lenne több képernyőt elhelyezni, mert „nem láttam a versenyt”.

    Hogy túl kevés kijelző lenne, az egyébként nem igaz, hiszen a fedélzeti kamerás felvételek alapján 16 óriásképernyő található a pálya mentén – ez jóval több, mint amennyi például a Hungaroringen lenni szokott –, de való igaz, hogy ezek mindegyike az utolsó kanyartól a második kanyarig található szakaszon van elhelyezve, a pálya nagy része mentén ugyanis nincsenek lelátók, így oda nem helyeztek kivetítőket sem.

    Hamiltonnak nagyon hosszú listája van, de a Ferrari mintha nem foglalkozna vele

    „Szóval Oscar mennyivel van lemaradva?” — kérdezte Hamilton a RacingNews365 újságírójától, miután tájékoztatták a bajnoki pontverseny állásáról. „Hogy lett Max most 12 ponttal [Norris] mögött?” – kérdezte értetlenkedve, majd ekkor közölték vele, hogy ő nyerte a versenyt. „Max nyert? Ó, a francba, ezt nem tudtam, fogalmam sem volt! Te jó ég! Wow! Azt hittem, Piastri nyert… Nos, ez izgalmas! Egészen az utolsó pillanatig tart majd a csata” – mondta Hamilton, majd furcsa kijelentés kíséretében dicsérte a hollandot.

    „Mindannyian tudjuk, hogy Max nagyszerű munkát végez. Elképesztő csapat áll mögötte, és nem lehet tagadni, hogy az övék volt a legjobb autó az elmúlt négy évben, még ha az idei év elején ez kevésbé is volt egyértelmű. De valahogy visszakapaszkodtak. Nyilván van egy remek autója, de ő is fantasztikusan dolgozik vele, szóval minden elismerés neki” – mondta Hamilton, aki szerint tehát a Red Bull az idén jobb autó volt a McLarennél, amivel valószínűleg elég sokan nem értenek egyet.

  • „Igazából nem számít” – Verstappen elmondta, miben lesz más ez a vb-döntő, mint a 2021-es

    „Igazából nem számít” – Verstappen elmondta, miben lesz más ez a vb-döntő, mint a 2021-es

    Az idei utolsó futamot Lando Norris mögött 12 pontos hátrányból váró Max Verstappen a katari győzelmét követően visszatekintett az idei szezonjára, és kifejtette, miért nem számít neki igazából az, hogy világbajnok lesz-e vagy sem.

    Max Verstappen a hétvégén Abu-Dzabiban pályafutása során mindössze második alkalommal vesz majd részt utolsó futamos világbajnoki döntőben – a McLaren versenyzői eközben először –, a Katari Nagydíj utáni sajtótájékoztatón pedig meg is kapta a kérdést, hogy ez a mostani mentálisan más lesz-e, mint a 2021-es, Lewis Hamilton elleni vb-finálé, amelyet Michael Masi versenyigazgató hírhedt hibája után az utolsó körben nyert meg.

    „Sokkal nyugodtabb vagyok most – felelte a négyszeres világbajnok. – Úgy értem, tudom, hogy 12 ponttal vagyok lemaradva, de pozitív energiával megyek oda, mindent megpróbálok, amit tudok, ugyanakkor, ha nem nyerem meg, akkor is tudom, hogy elképesztő szezonom volt. Szóval igazából nem számít. Ez rengeteget levesz a nyomásból. Csak jól fogom érezni magam, ahogy ma is. Ma is úgy kezdtem, hogy: »Majd meglátjuk, hogyan alakul.« Tudom, hogy amikor beülök az autóba, mindig próbálok mindent a maximumra járatni, és ezt fogom próbálni Abu-Dzabiban is, de közben azt is tudom, hogy valószínűleg néhány külső tényezőre is szükségünk lesz ahhoz, hogy legyen esélyünk. De egy ilyen verseny, mint a mai, megmutatja, hogy amikor azt gondolod, unalmas és egyértelmű lesz, akkor sem az. Szóval remélem, Abu-Dzabi is hasonló lesz.”

    Verstappen két hibától (Barcelonában nekiment Russellnek, Silverstone-ban pedig megpördült a második helyen haladva) eltekintve a szezon elejétől a végéig rendkívül erős teljesítményt nyújtott, és szerinte már arra is büszkék lehetnek, hogy az utolsó versenyig életben tudták tartani a világbajnoki reményeiket.

    Verstappen hiába került közelebb, realistán látja vb-esélyeit az utolsó futam előtt

    „Nagyon erős szezon volt, de ez olyasmi, amit ennyi idő után, gyakorlatilag tizenegy Forma–1-ben töltött év után már el is várok magamtó – mondta. – És tudod, minden évben egy kicsit komplettebb versenyzővé válsz. Még a bajnoki években is vannak dolgok, amikre visszanézve azt mondod: »Ebből még tanulhattam volna egy kicsit«, vagy »Ott még tehettem volna valamit.« És ez bármi lehet: hogyan állítod be az autót, mit csinálsz a verseny során a kivitelezés szempontjából, vagy hogyan dolgozol együtt a csapattal.”

    „Az idén nagyon nehéz volt a szezon első fele, ahogy mindenki tudja. De hogy még mindig harcban vagyunk… Azt gondolom, nagyon büszkék lehetünk erre, mert a szezon közepén volt egy pont, amikor szinte… nem az, hogy elvesztettük a motivációt, de nem nagyon láttuk, hogyan lenne még esély újra nyerni ebben az évben. Szinte úgy érzed, csak abban reménykedhetsz, hogy 2026 jobb lesz. De nagyon jó lépéseket tettünk az autóval, és néhány hétvégén biztosan nagyon versenyképes állapotban voltunk, ahol versenyeket is tudtunk nyerni.”

    „Ugyanakkor olyan futamokat is megnyertünk, amiket talán nem kellett volna, mint például a mai, mert csapatként jól döntöttünk. És persze aztán rajtam múlik, hogy a lehető legjobb legyen a végrehajtás. De a nap végén ez igazi csapatmunka. Ahogyan együtt dolgozom a versenymérnökömmel, GP-vel, és a háttérben dolgozó srácokkal – az egész, hozzám nagyon közel álló csapattal – nagyon jól össze vagyunk szokva, és pontosan tudjuk, mit kell kérnünk egymástól. Ez pedig valószínűleg akkor is sokat segít, amikor ilyen csatában vagy, ahol nem te vagy a leggyorsabb, de mégis sikerül szinte mindenből kihozni a legtöbbet.”

  • Testbeszédelemző buktatta le a „pszichopata” Piastrit, akiben dúlt az agresszió a verseny után

    Testbeszédelemző buktatta le a „pszichopata” Piastrit, akiben dúlt az agresszió a verseny után

    A McLaren Katari Nagydíjon elkövetett stratégiai baklövése után Zak Brown azt mondta, tartozik egy nagy öleléssel a versenyzőinek. A pillanat Oscar Piastrival a kamerák előtt zajlott le, néhány apró reakció pedig többet mondott minden szónál.

    Az ausztrál közéletet is megmozgatta, ahogyan az elmúlt hónapokban kicsúszott a hazai reménység, Piastri kezéből a bajnoki vezetés, majd fokozatosan a címszerzésre is csökkenni kezdett az esélye. Abu-Dzabiba már csak a tabella harmadik helyezettjeként érkezik, és bár egy győzelemmel megelőzné Max Verstappent, a Lando Norrisszal szembeni 16 pontos hátrányának ledolgozásához valamilyen váratlan visszaesésre is szüksége lenne csapattársától.

    Bár nem bizonyított tény, az utóbbi hónapokban a paddockban és a szélesebb F1-es nyilvánosságban is fel-felbukkant olyan vélemény, miszerint a McLaren az egyenlőség hirdetése mellett valahogy mégis Norris felé húz kettőjük bajnoki harcában. Az elmélet mostanra olyannyira közkeletűvé vált, hogy hétfőn reggel, pár órával a Katari Nagydíj leintése után még az ausztrál parlament egyik bizottsági ülésén is előkerült a téma.

    Az egyik képviselő, Matt Canavan alkalmasabb jelenlévő személy híján a közlekedésügyi miniszternek intézte a kérdést: „Mit gondol arról, hogy a McLaren részrehajló Oscar Piastri kárára, ami a bajnoki címébe fog kerülni?” Érdemi vita nem alakult ki az ügyben, ehelyett arra terelődött a diskurzus, milyen szomorúak lesznek a gyerekek, ha felébredve meglátják a végeredményt.

    A kivillanó alsó fogsor az agresszió jele

    Brown a katari futam után azt ígérte, az elbukott pontokért és győzelemért cserébe egy-egy nagy öleléssel tudja kárpótolni versenyzőit. Piastrit éppen interjú közben szakította meg ezzel a McLaren vezére, az ausztrál pedig szűkszavú és diplomatikus volt, amikor utólag megkérdezték tőle, mit mondott neki a főnöke: „Csak egy bocsánatkérés volt, ennél nem is kérhetek többet.”

    Piastri ezzel egy kedélyes mosoly kíséretében le is zárta a témát, az egyik vezető ausztrál hírportál azonban ennyivel nem elégedett meg, és egy testbeszédelemző segítségét kérte annak felfejtésére, mit is gondolt valójában Piastri Brown közeledéséről. Dr. Louise Mahler pedig Piastri videón látható minden apró mozdulatának jelentőséget tulajdonított elemzésében.

    https://twitter.com/cytrusf1/status/1995268941657092276

    „Amit tudok ezekről a versenyzőkről, az alapján szinte pszichopaták a hozzáállásukban, mivel nincs sokkszerű reakciójuk” – mondta Dr. Mahler a news.com.au-nak.

    „Ő általában nagyon nyugodt, és nem mutat semmilyen reakciót. Ehhez képest amit itt csinál, az egy egészen szélsőséges reakció. Bizonyára rendkívül dühös. Nem viszonozza az ölelést, és lefelé balra néz, amit gyakran úgy értelmezünk, hogy a belső érzelmi hangokkal beszél. Magában vitatja meg a dühös gondolatait.”

    „Elfordul, és kivillantja az alsó fogait, ami erőteljes agresszióra utal. Aztán megérinti a nyakát, ami a szorongás jele. A sapkájához is hozzányúl, szintén szorongás. Azt látom, hogy számos apró módon megmutatkoznak a szorongás és a düh nyomai.”

    „Olyannak ismerjük őt, aki semmit nem csinál, általában teljesen nyugodt. Itt viszont elvesztette az önkontrollját és nagyon másmilyennek mutatkozott.”

  • Russell és az igazság pillanata: „Ez úgy hangzik, mintha gyerekrabszolga lettem volna”

    Russell és az igazság pillanata: „Ez úgy hangzik, mintha gyerekrabszolga lettem volna”

    Főnöke, Toto Wolff után George Russellt is megtalálta a TikTokon népszerű „Karrierlétra”, amire felmászva a brit elárulta, hogy már hétévesen pénzért dolgozott.

    Még csak két hete került fel a videósorozatot gyártó Max Klymenko csatornájára az a videó, amelyben a Mercedes csapatfőnökének, Wolffnak az első munkáját próbálja kitalálni, de a nemrég díjjal is kitűntetett tartalomgyártó horgára máris egy újabb F1-es személyiség akadt. Persze mindent meg is tett azért, hogy ez így legyen, Klymenko ugyanis elutazott Katarba, és az F1-es paddockban állította fel a létráját, hogy játékra hívja ki az arra felmászókat.

    Russell volt az egyik vállalkozó, akiről persze világhírű sportolóként, egy F1-es nagydíjhétvégén nem nehéz kikövetkeztetni, hogy F1-es pilóta, így esetében is az első munkáját próbálta kideríteni a kérdező. Szinte furcsa is, hogy nem találta ki a kétperces játékidő alatt, pedig nagyon közel volt.

    A beszélgetés menete:

    Hány éves voltál, amikor elkezdted?
    Russell: Hét.

    Hogy mennyi? Legális volt ez?
    Russell: Nem volt ez igazi munka, inkább csak csináltam valamit.

    Volt köze a sebességhez?
    Russell: Neeem.

    Volt köze a járművekhez?
    Russell: Igen.

    Egy csapatban dolgoztál?
    Russell: Nem.

    Egyedül???
    Russell: Igen, de most ezt úgy állítod be, mintha gyerekrabszolga lettem volna.

    Russell autóval száguldhatott, mégis legyőzte őt egy futó

    Használtál eszközöket? Te működtetted a járművet? Megjavítottad a járművet?
    Russell: Nem, nem, nem.

    Hasznos volt, amit csináltál?
    Russell: Szeretném azt hinni, hogy hasznos.

    Volt valaki más is az autóban?
    Russell: Nem.

    Szóval egyedül hagytak hétévesen az autóban?
    Russell: Nem benne voltam az autóban, hanem azon kívül.

    Térdeltél?
    Russell: Bizonyos esetekben igen.

    Kereket cseréltél?
    Russell: Jó tipp, de nem. Hétévesen kereket cserélni eléggé…

    Kifestetted az autót? Hozzáértél a kis kezeiddel?
    Russell: Jó úton jársz, de nem festettem.

    Milyen autó volt? Ja, nem mondhatod meg, ha nem Mercedes volt… A családod autója?
    Russell: Igen.

    Matricákat raktál rá? Graffitiztél rajta?
    Russell: Nem, az ellenkezője. Figyelj, 23 másodperc múlva kezdődik egy értekezletem, máris késésben vagyok.

    Az idő itt egyébként is épp lejárt, Russell elsietett a dolgára, de előtte még jól elrontotta a játékot, hiszen a ki nem talált foglalkozásnál az a módi, hogy az illető vagy titokban tartja azt, vagy belemondja a kamerába, hogy Klymenko ne hallja. Russell viszont még a létrán közölte: „Autókat mostam.”

    @maxklymenko

    Ep. 429 – Career Ladder 🪜 The FASTEST guest? 🏁 #careers #careerladder #careeradvice #f1 #interesting

    ♬ original sound – Max Klymenko

  • A Red Bull bocsánatot kér, amiért ráindította a gyűlöletkommandót a Mercedes pilótájára

    A Red Bull bocsánatot kér, amiért ráindította a gyűlöletkommandót a Mercedes pilótájára

    A Katari Nagydíjat követő órák eseményei arra sarkallták a Red Bullt és annak tanácsadóját, Helmut Markót, hogy visszavonják a Lando Norris szándékos elengedésével kapcsolatos megjegyzéseiket, amelyek miatt Kimi Antonellire támadások tömkelege zúdult a közösségi médiában.

    Miután Antonelli a verseny utolsó előtti körében a 9-es kanyarban kicsúszott, és Norris át tudta venni tőle a negyedik helyet, előbb Max Verstappen versenymérnöke, Gianpiero Lambiase, majd később Marko is elég határozottan jelentette ki, hogy Antonelli szándékosan engedte el maga mellett Norrist, ezzel segítve őt a Verstappen elleni bajnoki harcban.

    Marko később egy másik interjúban még rá is erősített erre az álláspontjára, ott már arról beszélt, hogy Antonelli „kétszer” cselekedett így, alighanem arra gondolva, hogy korábban Oscar Piastrit is elengedte.

    A Red Bulltól érkezett támadássorozat joggal bőszítette fel a Mercedes csapatvezetőjét, Toto Wolffot, de szerkesztőségünket is, amiről a Marko súlyos felelősségét firtató alábbi cikkünk tanúskodik testvéroldalunkon.

    Helmut Marko szégyellheti magát – vélemény (Frissítve)

    Ezzel nem ért véget a történet, hiszen a Red Bull vezető karaktereinek véleményén felbuzdulva Antonelli számolatlan, a Motorsport tudomása szerint ezernél is több gyűlölködő, az olaszt és a Mercedest a bajnokág befolyásolásával vádoló kommentet kapott a közösségi oldalain. Ezek többségét mostanra törölték, de Antonelli egyértelműen jelezte, hogy hogyan érintették őt a támadások, amikor Instagramon feketére változtatta a profilképét.

    Az Antonellit ért kritikaözön mind Marko, mint a kommentelők részéről teljesen megalapozatlan volt, ezt pedig hétfőre a Red Bull is belátta, a csapat így kiadott egy közleményt, amelyben bocsánatot kért a vasárnap este elhangzottakért.

    „A Katari Nagydíjon a verseny vége előtt és közvetlenül utána tett azon megjegyzések, melyek szerint a Mercedes versenyzője, Kimi Antonelli szándékosa engedte el maga mellett Lando Norrist, egyértelműen helytelenek.”

    „A visszajátszott felvételekből látszik, hogy Antonelli egy pillanatra elveszítette az irányítást az autója felett, és ez tette lehetővé Norris számára, hogy megelőzze őt.”

    „Őszintén sajnáljuk, hogy ez ahhoz vezetett, hogy Kimi online zaklatás áldozata lett” – áll a Red Bull közleményében.

    Talán nem sok ilyen történt még az elmúlt húsz évben, amióta Helmut Marko a Red Bull tanácsadójaként dolgozik, de ezúttal a 82 éves exversenyző is bocsánatkérő üzenetet adott közre az F1-insideren keresztül.

    „Újra alaposan megnéztem a felvételt. Az első esetnél [Piastri ellen] Antonelli egy kicsit jobban is tarthatta volna magát. A másodiknál vezetői hiba történt, nem volt szándékos. Sajnálom, hogy Antonelli olyan sok online támadást kapott. Hogy még egyszer egyértelművé tegyem: nem szándékosan hagyta előzni Norrist” – szólnak Marko szavai.

  • A Red Bull ünnepelt stratégája szerint nem igaz, amit a McLaren állít

    A Red Bull ünnepelt stratégája szerint nem igaz, amit a McLaren állít

    A Katari Nagydíj végeztével nagy figyelem szegeződött Hannah Schmitzre, a Red Bull vezető stratégájára, akinek kulcsfontosságú döntése eredményezte, hogy Max Verstappen le tudta győzni a McLareneket a versenyen.

    Szerepét kihangsúlyozva a Red Bull Schmitzet küldte fel a dobogóra, hogy átvegye a Verstappen győzelme után a konstruktőri első helyért járó díjat. Valójában persze nem az ő húzása volt egészen kivételes azzal, hogy a 7. körben a pályára hajtó biztonsági autó idején a bokszkiállás mellett döntött ezen a sajátos gumiszabály mellett futott versenyen, hiszen nyolc másik csapat is ugyanígy járt el, hanem a McLaren volt az, amely csúnyán mellényúlt ezzel. És persze Verstappen és a két McLaren-pilóta, Lando Norris és Oscar Piastri egyéni címért folyó harcában sokat jelentett, hogy a Red Bull helyesen választotta meg a taktikát, ezzel váratlanul le tudta győzni két riválisát, és 12 pontra csökkentette hátrányát a szezonzáró előtt. A 40 éves stratéga dobogóra állítása kicsit fricska, a pszichológiai hadviselés része is lehetett a hétről hétre pontokat hullajtó rivális felé.

    Schmitz a futam után elárulta, azért a Red Bull bokszutcai irányítóközpontjában sem volt teljes az egyetértés a kulcsfontosságú stratégiai döntés kapcsán, és miközben kollégáit elbizonytalanította, hogy a McLaren nem várta a versenyzőit, neki még egyszer nyomatékosítania kellett álláspontját.

    „Akkora előnnyel jár a biztonsági autó alatti kiállás, amikor kötelező a két kerékcsere, hogy számunkra teljesen egyértelmű volt, ezt kell csinálnunk. És úgy tűnik, hogy a bokszutca nagy részében ezt érezték. De a kiállás előtti körben hallani kezdtük, hogy a McLarenek kint maradnak. Erre mindenki engem kérdezgetett: »Biztos? Biztos vagy benne, hogy ki kell állnunk?« Mire én: »Igen, tényleg így gondolom«” – mondta a Red Bull stratégája a Viaplay-nek, ami az Autosport idéz.

    „Egyértelműen úgy hittem, hogy ez a helyes lépés. És meg is nyugodtam, amikor láttam, hogy mindenki más is így tett. Persze ez azzal járt, hogy semennyi rugalmasságunk nem volt a második kerékcsere időzítésével, viszont előnyt jelentett az ezáltal nyert idő.”

    Piastri nem hiszi, Norris kizárta, hogy a McLaren utóbbit akarta segíteni az elrontott stratégiával

    A McLaren pilótái és vezetőségi tagjai is úgy nyilatkoztak a futam után, hogy a csapat egyszerűen eltaktikázta magát, rosszul mérte fel a helyzetet, és ezért nem hívta ki egyik autóját sem kerékcserére a 7. körben, nem pedig azért, mert továbbra is a Piastri és Norris közötti egyenlőséghez ragaszkodtak görcsösen, és el akarták volna kerülni, hogy a bokszban csapattársa mögött várakozva Norris több pozíciót veszítsen. Schmitz azért ezzel nem feltétlenül ért egyet, és bár nincsen tudása a McLarennél zajló gondolkodási folyamatról, azért erősen sejti, hogy a saját maguk által lefektetett papajaszabályok kötötték meg a csapat kezét ebben a bajnokság szempontjából kritikus pillanatban.

    „Szerintem nagyon nehéz helyzetben vannak amiatt, hogy mindkét versenyzőjükkel egyenlően akarnak bánni. A mi helyzetünk pedig olyan, hogy ezt az előnyünkre fordíthatjuk. Ez bizonyára nem egyszerű számukra.”

    „Ugyanakkor elég nagy tempóelőnnyel is rendelkeznek a mezőny többi tagjával szemben. Talán abban bíztak, hogy ki tudnak majd autózni egy bokszkiállásnyi különbséget, és talán amiatt is aggódtak, hogy a maximális, 25 körös etapot kell kibírniuk a gumiknak. Nem tudom, nem én vagyok a McLaren, de ez is egy lehetőség.”

  • Leclerc hiába keresett, nem talált

    Leclerc hiába keresett, nem talált

    Miután a nyolcadik helyen ért célba a Katari Nagydíjon, Charles Leclerc úgy nyilatkozott, várja is, hogy megszabaduljon az idei Ferraritól, meg nem is.

    A monacói versenyző az időmérő után, ahol csak a 10. helyre kvalifikált, azt találta mondani a kamerák előtt, hogy „nulla teljesítmény van az autóban”, ezzel újabb súlyos kritikát fogalmazva meg a csapat felé, amit az elnök, a nemrég éppen az ilyesmik ellen felszólaló John Elkann aligha hall szívesen.

    A versenyen sem tudott önerőből előrébb jutni Leclerc, hiszen úgy lett végül 8., hogy a Nico Hülkenberggel ütköző Pierre Gasly és az utolsó körökben defektet kapó Isack Hadjar estek mögé. Ennek fényében nem is lehet meglepő a válasza a Sky Sports azon kérdésére, hogy a kiábrándító szombat után vasárnapra talált-e némi teljesítményt a Ferrariban.

    „Nem. Kerestem, de továbbra sem találtam. Nagyon frusztráló, mert rengeteg dolgot kipróbáltam, mégsem akadt egyetlen kör sem, amelyben gyors lettem volna. Tényleg nagyon frusztráló.”

    Leclerc vasárnapi négy pontja volt az összes, amit a Ferrari a katari sprinthétvégén szerzett, hiszen a sprinten egyik autó sem végzett a legjobb nyolc között, Lewis Hamilton pedig vasárnap is csak a 12. lett.

    Hamiltonnak nagyon hosszú listája van, de a Ferrari mintha nem foglalkozna vele

    Ezen a hétvégén az is eldőlt, hogy a Ferrari, amely csapat nemrég még a konstruktőri második helyet üldözte, már a negyedik pozíciónál sem juthat előrébb: immár 44 pont a hátrányuk a Red Bull-lal szemben, a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjon viszont már csak 43 szerezhető maximálisan.

    Amikor a Sky Sports megkérdezte Leclerc-től, várja-e már, hogy a szezon utolsó versenyhétvégéjén végleg kiszálljon a Ferrari SF-25-ösből, az idén hét dobogót és egy pole-t azért szerző monacói először hezitálva reagált.

    „Igen is és nem is. Mármint nyilván igen, de ugyanakkor még várom az utolsó versenyt is, és remélem, hogy jobb szájízzel tudjuk lezárni a szezont, mert elég nyomasztó lenne még egy ugyanilyen verseny után menni a szünetre. Bízom benne, hogy pozitív hangulatban távozhatunk Abu-Dzabiból, hogy aztán már várhassuk a jövő évi autót, és elfelejthessük az ideit, ami nagyon nehéz eset volt” – ismerte el.

  • A Red Bull bejelentette, idén nem lesz olyan kegyetlen, mint a múltban

    A Red Bull bejelentette, idén nem lesz olyan kegyetlen, mint a múltban

    A Katari Nagydíjat követően a Red Bull csapatfőnöke, Laurent Mekies elmondta, még a szezonzáró előtt véglegesítik két csapatuk jövő évi pilótafelállását.

    Mekies ígérete szerint kedden, vagyis cikkünk megjelenésének másnapján teljessé fog válni a 2026-os F1-es mezőny, hiszen a három még kérdőjeles hely az ő két csapatuknál, a Red Bullnál és a Racing Bullsnál található, ahol egyelőre csak Max Verstappen helye a biztos.

    A kérdés tulajdonképpen az, hogy a négy lehetséges pilóta közül ki fog ülés nélkül maradni a következő szezonra. Az eddigi híresztelések és formák alapján az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy Isack Hadjar megkapja a Red Bull ülését Verstappen csapattársaként, Arvid Lindblad pedig az F2-ből fellép a Racing Bullsba, ahol Liam Lawsonhoz csatlakozik, így öt szezon után Yuki Tsunoda maradna ülés nélkül.

    Persze érdemes megvárni a bejelentést, hiszen a Red Bull már azzal is némileg szokatlan döntést hozott, hogy már a szezonzáró előtt kihirdeti felállását. A múltban nem mindig volt ez így, tavaly például Sergio Pérezzel csak az idény lezárultával bontottak szerződést, így a mexikói méltatlanul távozott a csapattól (és akkor úgy tűnt, akár az F1-től is végleg), anélkül, hogy egy versenyhétvégén ténylegesen elbúcsúzhatott volna.

    Verstappen hiába került közelebb, realistán látja vb-esélyeit az utolsó futam előtt

    Azóta a csapatvezetői poszton Mekies váltotta Christian Hornert, a Red Bull pedig az Abu-dzabi Nagydíj előtti bejelentéssel talán azt akarja biztosítani, hogy tisztességesen búcsúzzon el a jövő évi mezőnyből kiszoruló versenyző. A döntés mindenesetre már megszületett, és Tsunodának a katari hétvégén volt is egy megjegyzése, miszerint azt már ő is tudja, de nem árulhatja el.

    „Azt elmondhatom, hogy tartjuk magunkat a tervünkhöz és kedden bejelentjük a pilótafelállásunkat. Bízunk benne, hogy ez nem fogja megzavarni az Abu-Dzabira való felkészülést” – fogalmazott Mekies, akit az Autosport idéz.

    Lehet tehát, hogy a hétvégi lesz Tsunoda utolsó versenye a Red Bull-lal, akár a cég mindkét csapatát beleértve, de Mekies szerint Verstappen egyéni bajnoki címért folytatott hadjárata miatt fontos lesz, hogy a japán is erős hétvégét teljesítsen a szezonzárón. Bár Tsunoda eddig nem tudott annyira közel versenyezni az élmezőnyhöz, hogy beleszóljon a címért harcoló hármas közötti pontosztozkodásba, a katari sprinten elért 5. helye bizakodásra ad okot a Red Bullnál.

    „Akár egyetlen ponton is múlhat, így rendkívül fontos lesz, hogy Yuki 100%-ot nyújtson. Most egy erős hétvégén van túl, amelyen jó volt a tempója már pénteken is, aztán ötödik lett a sprinten. Igen, kiesett a Q1-ben az időmérőn, de csak három tizeddel maradt el Max mögött. Sokan boldogok lennének, ha csak három tizeddel lennének lassabbak Maxnél az időmérőn. Abu-Dhabiban újabb erős hétvége kell tőle, mert mindenre szükségünk lesz” – hangsúlyozta a csapatfőnök.

    Verstappen 12 pontos hátrányban van Norrishoz képest a szezonzáró előtt, szóval Abu-Dzabiban szerzett győzelem esetén is csak akkor szerezheti meg a világbajnoki címet, ha Norris nem végez a dobogón.