Címke: kiemelt

  • Vettel napi egymillió forintos tandíj mellett tanult ki egy új szakmát

    Vettel napi egymillió forintos tandíj mellett tanult ki egy új szakmát

    A négyszeres Forma–1-es világbajnok Sebastian Vettel egy a harvardi egyetemen szerzett diplomával pózol.

    Az F1-ből 2022 végén visszavonult Vettel eddig sem titkolta, hogy szeretné továbbképezni magát: arról tavaly ősszel beszélt, hogy újra „iskolába” jár, ugyanis mezőgazdasági területen igyekszik diplomát szerezni, ami kapcsolódik a környezetvédelemhez és az egészséges táplálkozáshoz fűződő viszonyához. A Daily Express értesülései szerint ezen kurzus helyszíne a svájci BBZ Pfaeffikon oktatási központ volt, és már ott is megszerezte az oklevelét.

    Nem ez volt azonban a német egyetlen érdeklődése, hiszen egy frissen nyilvánosságra került fotón egy másik rangos egyetem, a Harvard Business School diplomáját tartja a kezében, ahol az „Üzlet a szórakoztatóiparban, a médiában és a sportban” című képzést teljesítette.

    A lap azt írja, a kurzus tandíja napi szinten 2350 angol font volt, ami több mint 1,1 millió forintnak felel meg. Hogy nem került gigászi összegbe a teljes képzés, az annak köszönhető, hogy az egész összesen négy napig tartott, ami viszont így is nagyjából 4,5 millió forintnyi pénzébe került Vettelnek.

    A német változatos helyeken tűnt már fel a nyilvánosságban F1-es visszavonulása óta: részt vett vitorlásversenyen, környezetvédelmi törekvéseinek keretében elutazott néhány nagydíjhétvégére, idén pedig a Bajnokok Tornáján a versenyautóba is visszaült.

    Hogy fog-e még valamilyen fontos szerepet vállalni az autóversenyzésben, az egyelőre rejtély, noha felmerült már a neve a Red Bull tehetségkutató programjának élén Helmut Marko utódjaként, arról pedig ő maga beszélt, hogy a Le Mans-i 24 óráson még szívesen rajthoz állna.

    Véletlen egybeesés, de a napokban egy másik korábbi F1-es pilóta egyetemi ténykedéséről is előkerült egy fotó. Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója a London Business Schoolban tett látogatást, a hallgatókkal közös csoportképén pedig nem más áll mellette, mint a Williamsnél 2020 és 2022 között versenyző, a 2021-es egyéni bajnoki cím sorsában abu-dzabi balesetével akaratlanul is kulcsszerepet játszó Nicholas Latifi, aki az F1-es mezőnyből való kisodródását követően jelentette be, hogy a tanulmányaira koncentrál, és azóta nem is versenyzett sehol.

    Vettel világvége-hangulatban: ha így folytatjuk, fel fog merülni a Forma–1 betiltása

  • Newey leigazolása akár évtizedekre legyengítheti az Aston Martin riválisait

    Newey leigazolása akár évtizedekre legyengítheti az Aston Martin riválisait

    Miközben az F1 egyik legizgalmasabb kérdése, hogy hol áll majd a 2026-os erősorrendben az Aston Martin az első Adrian Newey által tervezett autójával, a csapat nagykövete szerint a szakember érkezése hosszú távon is pozitívan befolyásolja az istálló versenyképességét.

    A Red Bulltól tavaly távozott, a silverstone-i csapatban a munkát márciusban megkezdő Newey azonnal teljes kapacitással a 2026-os, új szabályok szerint épülő autóval kezdett foglalkozni, az Aston Martin így az idei, egyelőre elég gyenge szezont hajlandó is beáldozni a remélhetőleg sokkal fényesebb jövő érdekében.

    Newey jelenleg 66 éves, és még ha társtulajdonosi pozíciója révén hosszú távon részese is marad az istálló életének, kérdéses, hogy mennyi ideig fog a tervezőasztal mellett tevékeny szerepet vállalni a sikerekben. Szemernyit sem aggódik viszont a jövő miatt az Aston Martinhoz 2022-ben nagykövetként csatlakozó korábbi versenyző, Pedro de la Rosa, aki szerint Newey puszta jelenléte máris olyan folyamatokat indított el az F1-es munkaerőpiacon, ami már most megalapozhatja a csapat következő évtizedeit a legtehetségesebb fiatal mérnökök bevonzásával.

    Newey becsónakázott idei első versenyére, majd tett egy népszerűtlen kijelentést

    „Amióta egyáltalán bejelentettük Newey érkezését, hatalmas változás vette kezdetét. Hirtelen rengetegen akartak az Aston Martinnál dolgozni, az összes csapattól, és különösen az egyetemekről jöttek érdeklődések. Egyikünk sem számított erre a hatásra, de kézenfekvő, hogy a fiatal mérnökök a szakma legjobbjával szeretnének dolgozni, hogy minél többet tanuljanak” – fogalmazott de la Rosa a SoyMotor interjújában.

    „Angliában hatalmas felvevőpiaca van a mérnököknek, hiszen egy 100 kilométeres körzetben található szinte az összes csapat bázisa. Nagy verseny folyik köztük a tehetségek bevonzásáért, és Adrian jelenlétének nagy szerepe van abban, hogy inspirálja a jövő F1-es mérnökeit.”

    „Ezen szerepe felett pedig könnyű elsiklani, hiszen a sportban Adrian Newey-ra mindenki olyasvalakiként tekint, aki győztes autókat tervez, de ugyanilyen fontos lesz a Newey-k új generációja, hiszen ők építik majd az Aston Martin jövőjét. Csodálatos látni a csapat belső átalakulását és gyarapodását. Amikor én csatlakoztam, még csak nagyjából 600-an dolgoztak a cégnél, de most már több mint 900-an vagyunk.”

    Persze Newey érkezésével sem vált azonnal minden rózsássá az Aston Martinnál, és a közelgő nagy szabályváltozások ellenére nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a trendet, hogy a csapat eredményessége 2023 óta folyamatosan hanyatlik. A brit szakember attól sem ódzkodik, hogy nyilvánosan beszéljen a problémás területekről, szerinte például az Aston szimulátorából nyert adatok nem igazán korrelálnak a valóságban látottakkal.

    Adrian Newey túl őszinte volt, amikor az Aston Martin gondjairól beszélt?

  • Megérkezett a Forma–1 2026-os versenynaptára, változott a Magyar Nagydíj időpontja!

    Megérkezett a Forma–1 2026-os versenynaptára, változott a Magyar Nagydíj időpontja!

    A Forma–1 bejelentette a 2026-os, az ideihez hasonlóan 24 futamból álló versenynaptárát, amelyben több változás is látható az idei évhez képest. Többek között a Magyar Nagydíj időpontja is módosult.

    Akárcsak az idén, jövőre is az Ausztrál Nagydíjjal indul a szezon, azaz március 8-án, Melbourne-ben fogjuk először versenyezni látni a 2026-os, utóbbi 60 év legnagyobbnak számító szabályváltozása által épített versenyautókat. Az első és második hétvége ismét dupla forduló lesz, és a csapatok ugyancsak Kínában folytatják majd a száguldást.

    A Japán Nagydíj azonban előrejött márciusra, és most egyedülálló futam lesz, azaz nem egy tripla hétvége kezdete, utána viszont Bahrein és Szaúd-Arábia ugyanúgy egy hét különbséggel követi egymást.

    Miami május elején kapott helyet, a Kanadai Nagydíj pedig előrejött szintén erre a hónapra, május 24-re. Ez azt jeleneti, hogy a Monacói Nagydíjat jövőre júniusban rendezik, tehát nem lesz egy napon az Indy 500-zal, a montreali futam viszont igen, ráadásul még azonos idősávban is rendezik…

    Monacót egy héttel Barcelona követi, a katalán pálya tehát marad, és jövőre egyike lesz a két spanyolországi versenynek. Azt két dupla hétvége (Osztrák Nagydíj–Brit Nagydíj; Belga Nagydíj–Magyar Nagydíj) követi, amelyek utolsó hétvégéje a Hungaroring. A mogyoródi futam az idén augusztus elején lesz, jövőre azonban visszakerül júliusra, ami egyben azt is jelenti, hogy korábban kezdődik a nyári szünet.

    A szünetnek a jelen állás szerinti utolsó Holland Nagydíj vet véget augusztus 23-án, majd szeptemberben jön egy újabb dupla hétvége, amelynek első felvonására Monzában, a másodikra pedig az F1 legújabb helyszínén, az Imola helyett bekerülő Madridban kerül sor. Utóbbi egyben az európai idén utolsó állomásának is számít.

    Szeptembert Bakuban, az Azeri Nagydíjjal zárja a mezőny, majd jön október 11-én a Szingapúri Nagydíj. A szezon zárása igencsak húzós lesz, hiszen mindkét 2026-os tripla hétvége itt kapott helyet. Az elsőt az Austin, Mexikó, Brazília hármas, a másodikat a Las Vegas, Katar, Abu-Dzabi trió alkotja. A szezonzárót december 6-án rendezik.

    Ami az előszezoni tesztelést illeti, arról egyelőre nincs hivatalos információ, de várhatón lesz egy teszt Európában, kettő pedig Bahreinben. Az első, privátnak nevezett gyakorlásra januárban kerülhet sor egy ötnapos időszakban, amelyből minden csapat három napon körözhet, majd a két, immár nyilvános kollektív teszt februárban, kétszer három napon át tart majd.

    A teljes 2026-os F1-es versenynaptár

    Március 8: Ausztrál Nagydíj
    Március 15: Kínai Nagydíj
    Március 29: Japán Nagydíj
    Április 12: Bahreini Nagydíj
    Április 19: Szaúd-arábiai Nagydíj
    Május 3: Miami Nagydíj
    Május 24: Kanadai Nagydíj
    Június 7: Monacói Nagydíj
    Június 14: Barcelona
    Június 28: Osztrák Nagydíj
    Július 5: Brit Nagydíj
    Július 19: Belga Nagydíj
    Július 26: Magyar Nagydíj
    Augusztus 23: Holland Nagydíj
    Szeptember 6: Olasz Nagydíj
    Szeptember 13: Madrid
    Szeptember 27: Azeri Nagydíj
    Október 11: Szingapúri Nagydíj
    Október 25: USA Nagydíj
    November 1: Mexikói Nagydíj
    November 8: Brazil Nagydíj
    November 21: Las Vegas-i Nagydíj
    November 29: Katari Nagydíj
    December 6: Abu-dzabi Nagydíj

  • V10-es motort „kapott” Verstappen Red Bullja (videó)

    V10-es motort „kapott” Verstappen Red Bullja (videó)

    Max Verstappen korábban elmondta, meghosszabbítaná Forma–1-es pályafutását, ha visszatérnének a sportágba a V10-es motorok. Most megnézhetjük, hogy szólna a holland Red Bullja Monacóban, ha ilyen erőforrás hajtaná.

    Noha a Forma–1 egyelőre kitart a hibrid erőforrások mellett, és nem csinált hátraarcot az utolsó pillanatban a 2026-os motorszabályokkal, továbbra sem lehet teljesen kizárni, hogy leghamarabb 2029-től visszatérjen a V10-es vagy V8-as belső égésű motor a száguldó cirkuszba. Ennek sok versenyző és rajongó örülne, hiszen a jelenleginél jobb hanghatás mellett egy ilyen változás az autók méretének csökkenésével is járna.

    A jelenlegi, anyahajó méretű autókat tehát biztosan nem láthatnánk V10-es vagy V8-as motorral szerelve, de megjelenésükben hozzájuk hasonló, szintén a szívóhatásra építő autókat igen. Úgyhogy nem teljesen a földtől elrugaszkodott annak a YouTube-felhasználónak a videója, aki Max Verstappen 2023-as, Red Bull RB19-essel teljesített pole-köre alá tette Jarno Trulli 2004-es, V10-es Renault-val futott monacói pole-körének hangját. A felvételt IDE KATTINTVA lehet megnézni.

    A négyszeres világbajnok valószínűleg örülne neki, ha a valóságban is V10-es dolgozna az autójában, hiszen korábban elmondta, egy ilyen változás hosszabb ideig az F1-ben tarthatná őt.

    A V10-es motorok visszatérése meghosszabbíthatná Verstappen F1-es pályafutását

  • Max Verstappen önpusztító énje miatt juthat az eltiltás sorsára

    Max Verstappen önpusztító énje miatt juthat az eltiltás sorsára

    Azzal, hogy a Spanyol Nagydíjon szándékosan nekiment George Russellnek, Max Verstappen vészesen közel került az egyfutamos eltiltáshoz. Azt megnézve pedig, hogy a jelenlegi 11 büntetőpontját milyen esetekkel gyűjtötte össze, igencsak hangsúlyosan látszik, hogy a négyszeres világbajnoknak min kellene változtatnia ahhoz, hogy a lehető legnagyobb esélyt adja magának az eltiltás elkerülésére.

    Két verseny hiba nélkül, további kilenc minimális mozgástérrel. A 12., egyfutamos eltiltást érő büntetőpont begyűjtésétől egyetlen pontra kerülő Max Verstappen nagyon észnél kell legyen a folytatásban, ha nem akar kihagyni egy versenyt az idén. Persze ezt könnyebb mondani, mint megtenni, és lehet, hogy még ez sem lesz elég, hiszen adódhatnak olyan helyzetek, amelyekben az adott pilóta minden igyekezete ellenére olyasmit követ el, amiért büntetőpont jár.

    Verstappen is került ilyen helyzetbe az elmúlt egy év során, mialatt összegyűjtötte a jelenlegi 11 büntetőpontját. Ugyanakkor három olyan esetért is büntették, amelyben túllépte a határt, és egy valami mindhárom esetben közös volt. Nézzük!

    Ausztria – 2 büntetőpont üközés okozásáért

    Amikor a tavalyi Osztrák Nagydíjon Lando Norris harmadszor próbálta meg átvenni Verstappentől a vezetést a 3-as kanyarban, a holland a pálya széle felé terelte őt, Norris pedig ahelyett, hogy rátette volna az autója bal oldali kerekeit a rázókőre, egyenesen tartotta a kormányt, aminek ütközés és mindkét pilóta esetében defekt lett a vége. George Russell pedig köszönte szépen, és megnyerte a versenyt.

    Nyilván soha nem tudjuk meg, hogy másként alakult volna-e Verstappen és Norris csatája, ha előbbi nem növekvő frusztráltsággal kényszerült volna védekezésre, de tény, hogy a holland mérgessé vált amiatt, mert úgy vélte, a McLaren pilótája csak azért tudott támadási pozícióba kerülni, mert a Red Bull elrontotta az utolsó kiállását, amelynél 4 másodpercet veszített. Emellett azt is gondolta, hogy a csapat szükségtelenül hosszúra nyújtotta a középső etapját, ami miatt jelentős mértékű gumikopás lépett fel az autóján, ezzel pedig szintén időt veszített. Sőt, már az első etap kapcsán arra panaszkodott, hogy túl sokáig tartották kint, és a forgalom hátráltatta.

    Visszatért a gyilkos Verstappen, vagy igazából soha nem is ment el?

    Persze a Red Bull nem véletlenül döntött az elnyújtott etapok mellett, hiszen egyrészt így akartak minél jobb gumikat biztosítani Verstappennek a kulcsfontosságú utolsó szakaszra, másrészt maximalizálni akarták annak az esélyét, hogy egy esetleges rendes vagy virtuális biztonsági autós fázis esetén világbajnokuk rövidebb idő alatt letudhassa a kiállást. Verstappen azonban az autóban ülve nem látta a tágabb képet – amivel semmi probléma nincs, hiszen bármennyire is lássa át jól a versenyeket, a csapatnak mindig több információja lesz –, a rendelkezésére álló információkból pedig arra a következtetésre jutott, hogy nem jól menedzselték a futamát, és dühös lett.

    Mexikó – 2 büntetőpont másik autó leszorításáért

    Mexikóba úgy érkezett meg a mezőny, hogy Norris és Verstappen az azt megelőző versenyen, Austinban többször is összecsapott, majd a McLaren pilótája kapott büntetést. Egy futammal később pedig a két rivális ismét egymásnak feszült. És akárcsak Ausztriában, a holland itt is láthatóan és érezhetően dühbe gurult. Már a Norris elleni csata előtt mérgesen rádiózott, miután Carlos Sainz körökön át arra késztette, hogy a védekezésre fordítva felhasználja az akkumulátorában tárolt energiát, majd amikor ez megtörtént, a Ferrari elviharzott mellette a célegyenesben. „Hogyan kellene ilyen akkumulátorral védekeznem?” – forrongott ezután Verstappen.

    Egy körrel később pedig érkezett Norris és a 4-es kanyarban kívülről megpróbált elmenni a Red Bull mellett, majd lement a pályáról és Verstappen elé tért vissza, azaz nem adta vissza a helyet, mivel úgy vélte, már előrébb volt, amikor Verstappen egyszerűen leszorította őt. Erre válaszul a holland ismét begőzölt és a 7-es kanyarban meg sem próbált elfordulni, helyette bevetődött Norris mellé és lezavarta a bukótérbe a McLarent. Végül ezért kapta a két büntetőpontot.

    Verstappen: Hah, ez a 20 másodperc azért elég sok!

    Öt védhető pont, majd jött az idei Spanyol Nagydíj

    A mexikói büntetést követően Verstappen egy-egy pontot kapott az interlagosi sprinten (biztonsági autós szabály megszegése) és a katari időmérőn (szükségtelenül lassú haladás), de ezek egyikében sem játszott szerepet a frusztráltság, noha utóbbi eset után annyira kiakadt az állítása szerint őt a felügyelőknél minden eszközzel besározni igyekvő George Russellre, hogy közölte a brittel: másnap beleteszi őt a falba. Erre végül nem került sor, de a Verstappen „minden tiszteletét” elveszítő Russell a Barcelonában történtek alapján azóta is igencsak a négyszeres világbajnok bögyében van.

    Verstappen az évet Abu-Dzabiban ezután újabb két, ütközés okozásáért kiosztott büntetőponttal zárta, amikor a rajt után bevetődött Oscar Piastri mellé és eltalálta az ausztrált, itt viszont egyszerűen csak tőle szokatlan módon rosszul mérte fel a helyzetet.

    Az idén Barcelonában, a következő büntetőpontok begyűjtésekor azonban ismét visszatért a düh és frusztráció. Már az sem tetszett Verstappennek, amikor az utolsó, biztonsági autós fázis alatti kiállásakor kemény gumikat kapott, mert más keverékből nem állt rendelkezésére új szett, majd tovább mérgelte, hogy az újraindításnál bemutatott megcsúszását követően Charles Leclerc érzése szerint ráhúzta a kormányt a célegyenesben. Ám nem sokkal azután, hogy kiroftyogta magát a rádióban, mondván Leclerc-nek vissza kellene adnia a pozíciót, versenymérnöke George Russell elengedésére kérte.

    Ez volt az utolsó csepp a pohárban, mivel Verstappen úgy érezte (és igaza volt, hiszen mint az később kiderült, a felügyelők is így látták), hogy Russell leszorította őt az első kanyarban, és így jogosan vágott át a bukótéren, majd állt vissza a Mercedes elé. A négyszeres világbajnok a vélt dupla igazságtalanság (ami inkább szimpla, hiszen a Leclerc elleni esetben egyiküket sem találták vétkesnek) hatására pedig elvesztette az önuralmát és nekiment a britnek, amiért súlyos árat fizethet.

    Egyetlen ember megakadályozhatta volna, hogy Verstappen agya elboruljon Barcelonában?

    A 10 másodperces időbüntetés által elvett 9 pont lehet, hogy nem oszt, nem szoroz majd a szezon végén, miként lehet, hogy annak sem lesz szerepe, ha eltiltás miatt Verstappen kénytelen lesz kihagyni egy versenyt, de ha ezen fog múlni a világbajnoki címe, akkor még inkább bánhatja majd, hogy nem őrzte meg a hidegvérét.

    Azzal pedig lehet, hogy nem ártana kezdenie valamit, hogy ne halmozza a büntetőpontokat a frusztrációjából fakadó esetekkel, hiszen a jelenlegi 11 pontjából 7 pontot ilyen helyzetben szedett össze. Nyilván nehéz elfogani, amikor az emberrel külső tényezők babrálnak ki, de ha engedi, hogy úrrá legyen rajta a frusztráltság, azzal csak ront a helyzeten.

    Ha azt nézzük, hogy az elkövetkező két versenyhétvégén Verstappen nem kaphat egyetlen büntetőpontot sem, míg az ezeket követő 9 futamon maximum kettőt gyűjthet be (az Osztrák Nagydíj után egy, október végén pedig további két büntetőpontja évül el), nagyon fontos lehet majd önuralmat gyakorolnia bizonyos helyzetekben, mert ennyi verseny alatt bőven kerülhet majd olyan szituációba, amelyben felülkerekedhetnek rajta az érzelmei.

    Melyik a gyorsabb, egy F1-es Red Bull vagy egy focista? Le kellett tesztelni, mert nem egyértelmű

  • A Ferraritól várja a segítséget az olaszok világbajnoka, hogy ismét vezethessen

    A Ferraritól várja a segítséget az olaszok világbajnoka, hogy ismét vezethessen

    A Ferrari segítségét is kérte a Forma–1-ben a maranellói istállóval világbajnoki címet nyerő Jody Scheckter.

    Jody Scheckter 21 éven át számított a Ferrari legutóbbi világbajnokának, hiszen 1979-es győzelme után egészen a 2000-es szezonig kellett várni, hogy ötödik nekifutásra Michael Schumacher felérjen a csúcsra a Scuderiával. Persze a dél-afrikai enélkül is fontos szerepet töltene be a maranellóiak történelmében, hiszen bárki nyer vörösben, örökre beírja a nevét az olaszok körében vallásként tisztelt istálló történetébe.

    A szabályok azonban még az ilyen személyekre is vonatkoznak, amit Scheckter most a saját bőrén tapasztalhat meg. A korábban az Egyesült Királyságban élő, tavaly Olaszországba költöző világbajnok ugyanis kénytelen volt azzal szembesülni, hogy jogosítványának lejárta után jelenleg nem vezethet Itáliában. A 75 esztendős pilóta emrég a Corriere della Serának mesélte el, nogy mi ennek az oka.

    „Olaszországot választottam az országomnak, itt akarok élni. A gond az, hogy nagyon rosszul beszélem a nyelvet, és így valószínűleg nem leszek képes átmenni a teszten. Egy éven át vezethettem a korábbi jogosítványommal, de az lejárt” – ecsetelte Scheckter, aki azt is elárulta, hogy már fogadott egy ügyvédet a helyzet megoldására, illetve a Ferrarit is megkereste, hogy segítsen.

    Brawn GP-hez hasonló csodát művelt az F1-es kiscsapat 47 éve, de a még nagyobb bravúr nem jött össze

    A dél-afrikai versenyző 1972-ben, a McLarennel debütált a Forma–1-ben, majd 1974-ben csatlakozott a Tyrrellhez, ahol három év alatt négy győzelmet ért el, és a híres hatkerekű Tyrellt is vezethette. Ezután a kora Brawn GP-jének is beillő Wolf-istálló pilótája lett (fentebb), amellyel rögtön a csapat fennállásának első versenyén, az 1977-es Argentin Nagydíjon nyerni tudott, majd további két győzelem után második lett a pontversenyben.

    A Ferrari az 1979-es szezonra igazolta le, amelyben szintén három győzelemmel világbajnok lett, ezt azonban a rendkívül csalódáskeltő 1980-as szezon követte (csupán 2 megszerzett pont és 19. hely az összetettben), ami után inkább szögre akasztotta a sisakját.

    Antonelli bivalyerős Mercedest kapott, de nem vezetheti Olaszországban – vagy mégis?

     

  • Leclerc V10-es, Verstappen V8-as F1-es autót vezetett (videó)

    Leclerc V10-es, Verstappen V8-as F1-es autót vezetett (videó)

    Több F1-es pilóta is autóba ült a Spanyol és Kanadai Nagydíj közötti szünetben, köztük Charles Leclerc és Max Verstappen is.

    A feszített tempójú tripla hétvége után szusszanhattak egy kicsit az F1-es mezőny tagjai – miközben a gyárakban természetesen nem állt le a munka – a Spanyol és Kanadai Nagydíj közötti szűk kéthetes szünetben azonban a pilóták közül többen így is autóba ültek. George Russell és Isack Hadjar közvetlenül a barcelonai verseny után részt vett a Pirelli Circuit de Catalunyán tartott 2026-os gumitesztjén, amelyen a Mercedes és a Racing Bulls a jövő évre várható leszorítóerő-szinteket modellezó módosított 2024-es autót használt. A W15-ösben és VCARB 01-esben természtesen ugyanakkor még nem a 2026-os erőforrás, hanem a jelenlegi hibrid egység dolgozott.

    Nem úgy a Charles Leclerc és Max Verstappen által a szünet alatt vezetett autóban, előbbi ugyanis egy V10-es motorral szerelt háromülésest, utóbbi pedig egy V8-as Red Bullt hajtott meg.

    A négyszeres világbajnok a 2012-ben mindkét világbajnoki címet elhódító Red Bull RB8-assal bemutatózott a salzburgi reptéren, a híres Hangar 7 újranyitásának alkalmából, és „firkálta” össze az aszfaltot gumit égetve:

    A bátyja esküvőjére is hivatalos Leclerc eközben Fioranóban, a Ferrari házi tesztpályáján tett eleget kötelezettségeinek, ami ezúttal a háromüléses, V10-es motorral hajtott F1-es auó vezetését jelentette az arra befizető vendégekkel.

    Íme:

    Elfüstölt és kigyulladt Alonso V10-es Renault-ja a kokainnal megbukó F1-es pilóta alatt (videó)

  • Kicsit más lett Hamilton és Russell kapcsolata, mióta előbbi a Ferrarihoz igazolt

    Kicsit más lett Hamilton és Russell kapcsolata, mióta előbbi a Ferrarihoz igazolt

    George Russell mindig is jól kijött Lewis Hamiltonnal, és mióta nem csapattársak, kicsit a kapcsolatuk is más lett, árulta el a Mercedesnél maradó versenyző.

    A legtöbb autósportban – a hosszú távú versenyzésben például nem – az ember legfőbb ellenfele a csapattársa, így nem csoda, ha adott esetben a barátinak induló csapattársi kapcsolatok is meg tudnak romlani. Persze számos esetet láthatunk, amikor fel sem merül ilyesmi, mert az első számú versenyzőt vagy meg sem közelíti a garázs másik oldalán levő kollégája, vagy nem a győzelmekért harcolnak, így pedig a kisebb tét mellett jobban tudják menedzselni a feszült pillanatokat.

    Soha nem tudjuk már meg, hogy utóbbi miatt nem mérgesedett-e el Lewis Hamilton és George Russell viszonya a Mercedesnél, és esetleg másként alakult-e volna a kapcsolatuk, ha a brackley-i istálló világbajnoki címre alkalmas autót ad alájuk, de tény, hogy annak ellenére, hogy a fiatalabbik brit a három közös idényükből kétszer legyőzte a hétszeres világbajnokot, jóban maradtak.

    Russell a Motorsport-Totalnak adott hosszabb interjúban pedig most arra a kérdésre, hogy megváltozott-e a kapcsolata Hamiltonnal azóta, hogy honfitársa átigazolt a Ferrarihoz, elárulta, hogy egy kicsit igen, de pozitív irányba. „Nem, vagy ha bármit is változott, akkor valójában kicsit szorosabb lett. Néha együtt repülünk és a pályán is gyakrabban beszélgetünk egymással.”

    Fotó: Jiri Krenek/Mercedes-AMG F1

    Russell nem tudta pontosan megmondani, hogy mi változott, de rámutatott, hogy mindig is jól kijöttek egymással. „Lewis olyasvalaki, akinek igazán élvezem a társaságát. Természetesen extrém módon a rivaldafényben van, jobban, mint bármelyikünk, és olykor felhúzza a védőfalat. De privát környezetben nagyon jól kijövök vele. Jó, hogy van a közelemben olyasvalaki, mint ő, akitől időről időre tanácsot kérhetek, mert a karrierjének teljesen más szakaszában jár.”

    Russel nem volt hajlandó belemenni abba a fejtegetésbe, hogy mit mond el az, hogy három közös évükből kétszer Hamilton előtt végzett az összetettben, de azért rámutatott, hogy amikor csatlakozhatott a Mercedeshez, a hétszeres világbajnok csapattársának helyzetét tartották a legkeményebb diónak a Forma–1-ben.

    „Mindig is azt mondtam, hogy senkinek sem félek a csapattársa lenni. 2021 végén Lewis volt a legjobb a mezőnyben, senki nem gondolta, hogy a Mercedesnél bárki is legyőzheti őt a csapattársaként. Én megérkeztem, és az első futamtól kezdve teljesítettem. Mindig hittem magamban. Olyan volt akkor a megítélése, mint most Maxnak. Senki sem gondolja, hogy Max verhető, akkoriban pedig az emberek Lewisról is ezt gondolták.”

    „Az emberek elfelejtik, hogy amikor [2007-ben] Lewis megérkezett a Forma–1-be, az újoncévében az első kilenc futam mindegyikén dobogóra állt, miközben [Fernando Alonso személyében] egy kétszeres világbajnok volt a csapattársa. Ez sokat elmond.”

    Arra a kérdésre, hogy adott esetben ő is képes lenne-e dominálni a megfelelő autóban, így felelt: „Nézzék meg Fernando [Alonsót]. Jött, nyert két vb-címet az első négy évében, majd az emberek azt mondták, hogy tízszeres világbajnok lesz. Azóta nem nyert egy címet sem. Vagy Sebastian [Vettelt]. Nyert zsinórban négyet, aztán többet nem. Vagy nézzük Michael Schumachert. Öt évbe telt neki a Ferrarinál, mielőtt megnyerte velük az első címét. Az idei a negyedik évem a Mercedesnél, a következő lesz az ötödik…”

    „Senki sem tudja, hogy mikor jön el az ideje. Csak folyamatosan következetesen kell teljesítened. Aztán hogy utána mi lesz, azt az idő eldönti.”

    Kapós portékának tűnik Russell, újabb érdeklődő tűnt fel a láthatáron érte

  • A brit F4 éllovasaként távozott Molnár Martin a történelmi győzelmének helyszínéről

    A brit F4 éllovasaként távozott Molnár Martin a történelmi győzelmének helyszínéről

    Tíz ponttal vezeti a brit Forma–4 bajnoki összetettjét Molnár Martin. A Virtuosi Racing versenyzője Thruxtonban magyar sporttörténti sikert ért el, amikor első magyarként tudott nyerni FIA által felügyelt F4-es bajnokságban, ezt a teljesítményt pedig rendkívül magabiztos versenyzéssel és egy második helyezéssel egészítette ki vasárnap, ami a ponttáblázat élére repítette.

    Vasárnap a harmadik, egyben utolsó futamával zárult a brit F4-es bajnokság idei negyedik versenyhétvégéje Thruxtonban. A szombaton a magyar autósport történetében mérföldkőnek számító győzelmet szerző Molnár Martin az első futamhoz hasonlóan most is a 3. rajtkockából várhatta a lámpák kialvását, és ugyanaz volt a terve, mint egy nappal korábban: már a rajtnál átvenni a vezetést.

    A Martin elől induló Henry Joslyn azonban ezúttal számított erre és felpasszírozta a korlátra a magyar versenyzőt, aki ettől lendületet veszített, és a második futam előtt a pontversenyt vezető Fionn McLaughlin is elment mellette, ő pedig visszaesett a 4. helyre. Az első kör végén azonban szenzációs, külső íven végrehajtott manőverrel visszavette a 3. helyet, majd addig üldözte McLaughlint, amíg a Hitech pilótája hibázott és a fűre sodródva visszaesett a 11. helyre.

    Bő öt perccel a 25 perces futam kezdete után egy hármas baleset miatt pályára küldték a biztonsági autót, amely nagyjából hét percen át fogta vissza a mezőnyt. Az újraindításnál a 2. helyen álló Martin tapadt Salim Hanna, a versenyt vezető csapattársa autójára, de hamarosan hátrafelé is figyelnie kellett, Joslyn ugyanis az utolsó kanyarkombinációban megelőzte őt, amire a magyar versenyző azonnal válaszolva visszaelőzött, de a pálya másik féktávján Joslyn ismét bebújt mellé. Martin azonban nem hagyta magát, és a kör végén már ő előzött kívülről az utolsó féktávon, majd leszakította magáról a Fortec versenyzőjét és a csapattársa után eredt.

    Molnár Martin a történelmi győzelme után: ez csak a kezdet

    Noha a kockás zászlóig folyamatosan szórta a leggyorsabb köröket és felzárkózott a Virtuosi másik autójára, előzési pozícióba már nem került, így be kellett érnie a második hellyel. Ugyanakkor bajnoki riválisa csak a 8. helyig tudott felkapaszkodni, így Martin átvette a vezetést az összetettben, és 10 pontos előnyből várhatja a két hét múlva következő folytatást.

    „Jó futam volt, a rajtom jól sikerült, de aztán kicsit felraktak a falra, úgyhogy ezúttal nem tudtam átvenni a vezetést, ráadásul pozíciót veszítettem, amit sikerült visszaszereznem. Végig jó volt a tempóm, jókat csatáztam, miközben igyekeztem kemény lenni, de ésszerű kockázatokat vállalni, hiszen a kiesés nem fér bele a bajnoki címért zajló versenybe. A csapattársamat végül nem tudtam elkapni, de a csapatnak remek eredmény a kettős győzelem” – értékelt a leintés után a Hungarian Motorsport Academy (HMA) versenyzője.

    Lekerült a teher

    Kiss Pál Tamás, a Martin pályafutását segítő Motorsport Talent Management (MOTAM) sportszakmai vezetője ezúttal nem a helyszínről követte az eseményeket, de folyamatos kapcsolatban állt a csapattal és a magyar versenyzővel.

    „Már pénteken éreztem, hogy ez nagyon jó hétvége lesz. És nemcsak azért, mert biztató eredményeket ért el a szabadedzésen, hanem azért, mert a performance coach-ától kezdve a versenymérnökéig mindenki nagyon röviden, nagyon tömören kommunikálta azt, hogy Martin elképesztő formában van. Amikor pedig beszéltem vele, nekem is átjött, hogy minden szempontból nagyon összeszedett” – tekintett vissza a hétvége kezdetére Martin coach-a és mentora.

    Mivel az első két futamról nem volt elérhető online közvetítés, a GP3-ban szerzett 2011-es barcelonai győzelmével FIA által felügyelt formaautós szériában Martin előtt magyarként legutóbb nyerni tudó Kiss Pál Tamás az élő eredménykövetésre, na és persze a helyszínen tartózkodókra támaszkodhatott.

    „Azt megélni, hogy a rajt után kapok egy üzenetet Sebestyén Petitől (Martin performance coach-a), hogy »megtanult rajtolni«, majd a live timingra meredve várom, hogy frissítsen, és Martint az első helyen mutassa… Végig rázott a hideg. Kicsit sajnáltam, hogy nem ment végig megszakítás nélkül a verseny, mert szerintem simán 6-7 másodperces előnnyel nyert volna, de a lényeg, hogy megnyerte, és a saját teljesítményének köszönhetően végzett az első helyen.”

    Itt nézhető vissza a thruxtoni 3. futam:

    Kiss Pál Tamás szerint a győzelem Martinra gyakorolt pozitív hatása pedig már a vasárnapi versenyen tetten érhető volt.

    „Hatalmas várakozás előzte meg ezt a sikert, mert a szezon elejétől kezdve ott volt a levegőben, hogy Martin bármikor nyerhet, de mindig közbe jött valami. Éreztem rajta, hogy már nem úgy örül egy második vagy harmadik helynek, mert első akar lenni, ami jó, mert egy bajnok alkat így gondolkodik. Frusztrálta, hogy nem jön össze, és amint sikerült, annyira felszabadulttá vált, hogy a vasárnapi versenyen áradt belőle a magabiztosság, amit nem szabad összetéveszteni a nagyképűséggel. Látszott rajta a tudatosság, amiért elképesztően büszke vagyok rá, mert az összes valaha kapott tanácsot felhasználta a hétvége zárófutamában.”

    „A rajt után berakta az autót a szalagkorlát és a másik autó közé; nem fékezte el egyszer sem a kereket, amikor csatázott; és külső íven akkorát előzött, hogy félelmetes. Ezek mind a higgadtságra utaló jelek. Év eleje óta mondom neki, hogy az autóversenyzés egy stratégiai játék: előre kell tervezni, túl kell járni a másik eszén, és közben nagyon higgadtnak kell maradni. Ahogy Joslyn bebújt mellé, már látszott, hogy Martin nem megy bele felesleges kakaskodásba, helyette már helyezkedett és nézte, hogy hol tud visszatámadni. McLaughlinra pedig nyomást helyezett és hibába hajszolta, ami szintén szenzációs volt.”

    A következő lépcsőfok

    Miként azt győzelme után Martin is elmondta, ez a siker egy hosszú út következő állomása. Egy olyan állomás, ami nemcsak azt mutatta meg, hogy a 16 esztendős sportoló képes nyerni, hanem azt is, hogy töretlenül fejlődik.

    „A legutóbbi teszt után azt tanácsoltam neki, hogy menjen haza a családhoz és legyen velük, mert ez a legjobb terápia, amikor az ember azt érzi, hogy kicsit el van veszve – folytatta Kiss Pál Tamás. – Ettől pedig olyan szinten feltöltődött, hogy Thruxtonban élete teljesítményét hozta és a fejlődésének a következő szintjére lépett. Már észrevettem rajta, hogy egyre rövidül az az idő, ami alatt felülkerekedik az elé háruló akadályokon.”

    „Ahogy kezelte azt, hogy a csapattársa az első hétvégéjén előtte végzett az időmérőn, szintén ezt mutatta. Nem könnyű úgy lecsúszni a pole pozícióról, hogy az ember 40 másodperccel az időmérő vége előtt még az élen áll, de Martin csak annyit mondott, hogy »nem baj, innen is megnyerem«. Elképesztő mentális növekedésen és erősödésen van túl, és hiszem azt, hogy ez a hétvége annyira megszilárdítja azt az alapot, amire ő építkezik, hogy jöhet a következő szint.”

    Molnár Martin, Virtuosi Racing, Thruxton
    Fotó: Jakob Ebrey Photography

    Óriási áttörés

    Őry Tamás, a MOTAM ügyvezető igazgatója Kiss Pál Tamással ellentétben Thruxtonban izgulhatta végig Martin versenyeit, és testközelből tapasztalta meg a fentebb leírtakat.

    „A szombati győzelme után vasárnap azt éreztem Martinon, hogy rendkívül magabiztos és végig jó döntéseket hoz. Nagyon okos koncepcióval állt oda a rajthoz, ami végül nem jött be, de vigyázott magára és az autóra, utána pedig azt csinálta, amit kell, azaz nyomást gyakorolt az előtte haladóra és hibába hajszolta a bajnoki riválisát, majd hatalmas oda-vissza előzésbe ment bele, és ebből is pozitívan jött ki. Végig bátran, de nem vakmerően versenyzett, miközben rendkívül gyors volt. Fantasztikus második hely ez, mert megharcolt érte, és bizonyította, hogy kiváló autóversenyző.”

    Amihez az is hozzátartozik, hogy jól bírta a nyomást.

    „Azzal a nem titkolt céllal vágtunk neki az idei évnek, hogy megnyerjük a bajnokságot, és most már kijelenthető, hogy reális célt tűztünk ki – folytatta Őry Tamás. – Természetesen rengeteget kell még ezért dolgozni, de számomra nagyon fontos visszajelzés, hogy miután ezzel a célkitűzéssel nyomást helyeztünk Martinra, szemmel láthatóan jól tudja ezt kezelni, sikeres autóversenyző pedig csak abból lesz, aki bírja a nyomást. Ebben a szakmában ez a legfontosabb és büszke vagyok Martinra, hogy ő bírja. És amilyen hihetetlenül magabiztos és kemény a pályán, azon kívül megmaradt ugyanannak a nyugodt és szerethető fiatalembernek, akit a brit közönség is nagyon hamar a szívébe zárt.”

    És persze nem feledkezhetünk meg a magyar közönségről sem, hiszen itthonról is rengetegen szorítanak Martin sikeréért, a hazai média növekvő érdeklődésének köszönhetően pedig egyre többekhez eljut az, hogy a brit F4-ben egy fiatal honfitársuk kiválóan szerepel.

    „Nagyon tudatosan építjük Martin brandjét, és szeretünk fokozatosan, organikusan haladni előre. Ez a hétvége azonban óriási áttörést hozott, mert olyan médiumok írtak Martinról, amelyek eddig még soha; olyanok vették észre, akik eddig még soha – mutatott rá Őry Tamás. – És ami nagyon fontos, hogy kikerültünk az autósportszerető emberek buborékjából, és Martin megjelent a széles nyilvánosság előtt, mint egy fiatal sportoló, aki extra teljesítményt nyújt. Ehhez természetesen kellet a jó eredmény.”

    Őry Tamás, Molnár Martin, Mark Salmon, Virtuosi Racing, Thruxton
    Őry Tamás, Molnár Martin és a Virtuosi Racing csapatvezetője, Mark Salmon / Fotó: Sulyok István / StreetCat Media

    „Ezen kívül amire még nagyon büszke vagyok, hogy mind Magyarországnak, mind a magyar autósportnak a jó hírét visszük a világban, és nagyon jó érzés Angliában magyarnak lenni, mert a szakmától, a médiától és a versenyzőtársaktól is csak pozitív visszajelzést kapunk. Ebben a közegben senki nem irigy a másik sikereire, és mindenki elismeri a másik teljesítményét, ami nagyon sokat segít Martinnak is abban, hogy mind versenyzőként, mind emberként fejlődjön.”

    Martin legközelebb június 21-én és 22-én az Oulton Parkban versenyez, utána pedig július elején Forma–1-es Brit Nagydíj hétvégéjén lép pályára az F4-es betétprogram mezőnyében.

    A thruxtoni forduló részletes eredményei ITT, a harmadik futam közvetítése pedig ITT érhető el.

    Forma–1-es hétvégén versenyez Molnár Martin

  • Melyik a gyorsabb, egy F1-es Red Bull vagy egy focista? Le kellett tesztelni, mert nem egyértelmű

    Melyik a gyorsabb, egy F1-es Red Bull vagy egy focista? Le kellett tesztelni, mert nem egyértelmű

    A Red Bullnál még a saját igen magas mércéjükhöz képest is felettébb agyament kísérletbe vágtak bele, amikor rajtvonalhoz állították egyik versenyautójukat a Leeds labdarúgócsapat játékosai ellen…

    A kérdést le lehet egyszerűsíteni arra a banális felvetésre, hogy vajon egy F1-es versenyautó vagy egy sprinter tud-e gyorsabban teljesíteni egy kijelölt szakaszt. A furcsa kísérlet ötletével a Leeds egyik játékosa, Daniel James hozakodott elő még tavaly, amikor a Red Bullnál vendégeskedett a Brit Nagydíjon, a csapat pedig, amely többek között lesiklópályára, egy felhőkarcoló tetejére, a Himalájára és zéró gravitációba is elvitte már az autóit, természetesen vállalta a kihívást.

    Persze érdemes volt olyan feltételeket teremteni, amelyek mellett azért nem végtelenül egyértelmű a verseny kimenetele: a sprintet az angol másodosztályt idén megnyerő Leeds futballpályáján rendezték, és egy 180°-os fordulót is tettek bele, a füvön való elindulás és a kanyarodás pedig kihívás elé állíthatta a Red Bullt, illetve a 2011-es világbajnok RB7-es modellt vezető Arvid Lindbladot.

    „Egy kicsit aggódtam a verseny előtt, hiszen még sohasem vezettem füvön, így nem tudtam, hogy fog menni” – mondta a Red Bull fiatal brit-svéd-indiai tehetsége, aki jövőre jó eséllyel, de akár már idén is az F1-es rajtrácson találhatja magát.

    „Az autóban temérdek lóerő lakozik, viszont a füvön nem igazán van tapadás, szóval nem tudtam, képes leszek-e teljes gázon haladni, valamint kanyarodni. De élvezetes volt ezáltal is próbára tenni magam, és megmérkőzni más sportolókkal.”

    Az ötletgazda Daniel James sérülés miatt nem tudott kiállni a Red Bull ellen, helyette viszont három csapattársa állt oda a rajtvonalra, Isaac Schmidt, Wilfried Gnonto és Largie Ramazani. A verseny a két tizenhatos vonala között zajlott: az egyikről rajtoltak, a másiknál egy bóját megkerülve fordulót vettek, a célvonal pedig megegyezett a rajtvonallal.

    Lindblad félelmei valamelyest beigazolódtak, hiszen nehézkesen tudott elindulni a füvön, miközben a labdarúgók azonnal sprintelni kezdtek. A forduló után még a futók rendelkeztek némi előnnyel, innen viszont a Red Bullnak már csak gyorsulnia kellett, vagyis végül kényelmesen nyerte meg az összecsapást ezen a versenyautó számára nehezített, a futballjátékosok számára viszont otthonos terepen.

    Alább megnézhető a videó is a különös versenyről, amelyben tehát a Red Bull megvédte az F1 becsületét, nem kürtölhető tele a világsajtó azzal, hogy egy focista gyorsabb lenne az autósport – 14 évvel ezelőtti – csúcstechnikájánál.

    Verstappen az idei szezon végén visszavonul az F1-től, állítja a Red Bull volt szerelője