Címke: kiemelt

  • A Ferrari főnöke szerint az újságírók is tehetnek róla, ha nem lesznek világbajnokok

    A Ferrari főnöke szerint az újságírók is tehetnek róla, ha nem lesznek világbajnokok

    Frédéric Vasseur, a Ferrari csapatfőnöke reagált a csapatát ért összehangolt támadásra, és több tiszteletet kért az őket kritizáló újságíróktól, mondván emberekről és nem tárgyakról írnak.

    Az olasz sajtó egy része (Corriere della Sera; Gazzetta dello Sport; a Motorsport.com olasz kiadása) összehangolt támadást intézett a Ferrari és annak csapatfőnöke ellen a Kanadai Nagydíj előtt. A megjelent cikkekben megkérdőjelezték Frédéric Vasseur, illetve Lewis Hamilton és Charles Leclerc jövőjét is a csapatnál, illetve az is szóba került, hogy a Ferrari technikai stábja nem elég erős, ezért a maranellói istálló folyamatosan szakembereket toboroz, de sokan a rivális csapatokból visszautasítják őket, mert nem akarnak Olaszországba költözni.

    Mivel Le Mans-ban volt jelenése, Vasseur nem volt ott a kanadai F1-es hétvége csütörtöki sajtónapján, így Leclerc-rel és Hamiltonnal ellentétben nem tudott aznap reagálni a megjelent álíltásokra. Pénteken, az FIA csapatfőnöki sajtótájékoztatóján azonban megtette, és szemmel láthatóan – noha egy-két vicces megjegyzést azért most is eleresztett – nem volt jó hangulatban.

    „Nyugodtnak kell maradnom, mert a végén még a felügyelőkhöz kerülök. Ez az olasz sajtó egy része, nem az egész. Ez nem rólam szól, mert én megbirkózom vele, sokkal inkább a csapatban dolgozó emberekről. Hogy így dobálózzanak a nevükkel, az egyszerűen tiszteletlen velük és a családjukkal szemben.”

    Vasseurnek a megjelent cikkekkel tehát főként az a problémája, hogy nemcsak róla és a pilótákról, hanem a csapat más tagjairól is spekulál.

    „Tavaly ott volt az ügy az aerodinamikai főnökkel, az idén pedig előkerültek más nevek. Nem tudom, hogy mi a cél, nem értem, hogy mi a cél. Talán az, hogy besározzák a csapatot. De ebben az esetben nem látom az értelmét [annak, hogy újságírók ilyen történeteket írnak.] Talán csak így tudnak létezni. Valószínűleg inkább ez az oka” – mondta.

    Az aerodinamikai főnök alatt természetesen Enrico Balbóra, a Red Bull szakemberére célzott, akinek szerződtetéséről tavaly cikkezett az olasz sajtó.

    Több állhat a háttérben – valóban veszélyben lehet a Ferrari csapatfőnökének helye

    Ezért nem nyer a Ferrari?

    Természetesen a Ferrari és az olasz sajtó viszonya mindig is teljesen más volt, mint bármelyik brit istálló és a brit média közötti viszony. Ez elkerülhetetlen, hiszen a Scuderia az olaszoknak már-már vallás, nemzeti ügy. Vasseur azonban úgy érzi, az ehhez hasonló cikkek csak ártanak a Ferrarinak. Olyannyira, hogy a francia szakember szerint a világbajnoki cím megnyerése is múlhat rajtuk.

    „Ez egyértelműen rosszat tesz a csapatnak. Egy ponton hatással van a koncentrációra, és amikor a bajnoki címért küzdesz, minden egyes részlet jelentheti a különbséget. A hétvége kezdete óta csak erről beszélünk. Ha az a céljuk, hogy ilyen helyzetbe hozzák a csapatot, akkor elérik a céljukat. Nem így leszünk képesek megnyerni a világbajnoki címet, legalábbis nem ilyen újságírókkal körülöttünk.”

    „Egy ponton figyelembe kell vennünk, hogy minden egyes csapat tagjai nagyon keményen dolgoznak. Minden energiájukat beleteszik, olykor áldozatot hoznak a családjukkal, úgyhogy ilyen módon nyomtatásba tenni a nevüket nagyon-nagyon kemény. Meg kell érteni, hogy amikor egy újságíró azt írja, hogy a Ferrari ezt vagy azt az embert fogja szerződtetni az adott pozícióba, akkor az éppen abban a pozícióban levő ember vasárnap este azt mondja, »rendben, holnap reggel már nem lesz állásom, ha igaz, amit az újságban írnak.«”

    „Napi szinten írnak ilyeneket Olaszországban, és ez már túl sok. Ha sikeresek akarnak lenni, képesnek kell lennünk tiszta környezetben dolgozni, de jelenleg nem ez a helyzet” – jelentette ki a csapatfőnök.

    NE HASZNÁLD!!!
    Vasseur a Kanadai Nagydíj csapatfőnöki sajtótájékoztatóján / Fotó: DPPI

    Vasseur úgy érzi, a riválisaiknak ezzel szemben megadatik, hogy ne kelljen efféle figyelemelterelést elviselniük.

    „Minden alkalommal, amikor valami eltereli a figyelmet vagy gond merül fel a csapaton belül, egy kicsit elveszíted a fókuszt, letész a szezon ösvényéről. Az az érzésem, hogy a brit csapatok jobban magukra vannak hagyva és jobban koncentrálnak arra, hogy mit csinálnak. A legjobb példa nekem erre a McLaren. 2022-ben nagyon kemény szezonjuk volt, hátul voltak, de fókuszáltak maradtak, magukban dolgoztak és lépésről lépésre fejlődtek. Minden csapat ezt akarja tenni… a legfontosabb pedig az, hogy képes legyél végezni a saját munkádat, mi pedig olykor ezen a téren küszködünk egy kicsit.”

    Vasseur elárulta, hogy mivel Le Mans-ból érkezett Montrealba, nem volt alkalma Maranellóban biztosítani az embereket a megjelent cikkek állításainak hamisságáról, de a Kanadai Nagydíj után első dolga lesz megtenni ezt.

    „Igen, héfőn reggel be fogok menni, hogy találkozzam a srácokkal és azt mondjam, »srácok, ez nem igaz.« Végső soron azonban nem tűzoltó vagyok. Ez a tiszteletről szól. Teljesen nyíltak vagyunk velük (a sajtóval). Ha valakinek kérdése van a toborzásról, vagy azt mondom, hogy nem beszélhetek, vagy azt, hogy igen. Ebben az esetben azt mondtam volna, hogy kizárt dolog.”

    „A személynek, akiről tavaly szó volt (Balbo), rá kellett keresnem a nevére a Google-ben, hogy lássam, hogy néz ki. Eljutottunk oda, hogy képesek elterjeszteni egy pletykát olyasvalakiről, akivel életemben nem találkoztam. Emberekről és nem tárgyakról beszélünk. Szerintem mindenkinek szüksége van némi tiszteletre.”

    Mindezek ellenére továbbra is feltűnő, hogy az olasz sajtó egy része (méghozzá nem elhanyagolható része, hiszen a Corriere della Sera és a Gazzetta dello Sport is komoly újságok) egyszerre intézett támadást a Ferrari csapatfőnöke ellen. Amikor a 2022-es szezon végén legutóbb ilyesmi történt, néhány héttel később a Ferrari elküldte Mattia Binottót és Vasseurt nevezte ki a helyére.

    Leclerc elmesélte, hogy sikerült ilyen „buta” módon a falnak mennie

  • Botrány a Kanadai Nagydíjon, felfüggesztették a korábbi pilótát

    Botrány a Kanadai Nagydíjon, felfüggesztették a korábbi pilótát

    Nem tölthet be a Kanadai Nagydíjon sportfelügyelői szerepkört a korábbi Forma–1-es pilóta, mert az FIA megítélése szerint nem megfelelő módon nyilatkozott a sajtónak.

    A Kanadai Nagydíj előtti csütörtökön Mohammed Ben Sulayem, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke azzal került címlapokra, hogy az FIA közgyűlésén elsöprő többséggel vitte át azokat a módosításokat, amelyek tovább csökkentik a szövetség demokratikus működését és szilárdítják az elnök hatalmát. Ezzel azonban még nem értek véget az FIA-t érintő balhés történések, a minap ugyanis felfüggesztették a montreali hétvége egyik sportfelügyelőjét.

    Az 1981 és 1993 között 147 versenyen induló, ezeken 4 dobogós helyezést szerző Derek Warwickról van szó, aki oszlopos tagja az FIA felügyelői garnitúrájának. Warwick a hivatalos indoklás miatt „a sajtóban nemrég tett, nem engedélyezett megjegyzések miatt” került felfüggesztésre, helyét pedig az F1-ben 2001-ben és 2002-ben az Arrows színeiben versenyző Enrique Bernoldi veszi át. A brazol az FIA genfi bázisáról kapcsolódik be a Kanadai Nagydíj eseményeibe.

    Az FIA hozzáteszi, Warwick „elismeri, hogy a megjegyzései FIA-felügyelőként betöltött szerepében meggondolatlanok voltak és bocsánatot kért.”

    A közlemény arra nem tér ki, hogy az expilóta pontosan mit mondott, de a The-Race.com úgy tudja, Warwick egy sportfogadással foglalkozó oldalnak nyilatkozott a Spanyol Nagydíjat követően számos problémáról, az interjúban pedig személyes véleményét is megosztotta Max Verstappen barcelonai büntetéséről (ott ő nem volt a felügyelői testület tagja), illetve arra utalt, hogy Lewis Hamilton talán már fontolgatja, hogy lelép a Ferraritól, emellett pedig Yuki Tsunoda Red Bull-os teljesítményét is kivesézte.

    Warwick teljesen nem vágta el magát, mivel egyfutamos eltiltásának letöltése után, az Osztrák Nagydíjon visszatérhet.

    A szintén sportfelügyelőként tevékenykedő Johnny Herbertnek korábban végleg távoznia kellett az FIA-tól, mondván a médiában vállalt munkái összeegyezhetetlenek a szövetségnél betöltött szerepével, de Warwick esetében nem ez a helyzet, nála csak azzal volt probléma, amit nyilatkozott.

    Kidobták a korábbi F1-es pilótát a felügyelői testületből

  • Leclerc elmesélte, hogy sikerült ilyen „buta” módon a falnak mennie

    Leclerc elmesélte, hogy sikerült ilyen „buta” módon a falnak mennie

    Charles Leclerc vállalta a felelősséget a Kanadai Nagydíj első szabadedzésén elkövetett hibájáért, ami a nap egészére kivonta őt a munkából, ugyanakkor azt vallja, a történteknek egyáltalán nem lesz hatása a hétvégi eredményére.

    Még csak 15 perce tartott az első szabadedzés Montrealban, amikor Leclerc összetörte a Ferrarit a pálya 3-as és 4-es kanyarját képező sikánban. A baleset azonban nem az itteni típushiba által, a kerékvetőre való túlzott ráhajtással történt: a monacói az elmért féktáv miatt be sem tudta venni a kanyart, majd a füvön sem volt képes olyan élesen elfordulni, ahogy szeretett volna, így a belső falat találta el.

    Az autón jelentős sérülések keletkeztek, így Leclerc-nek a második gyakorlást is ki kellett hagynia.

    „Mindenekelőtt sajnálom az egész csapatot, mert sohasem jó, ha ilyen történik. Nagyon buta baleset volt: blokkoltam a kerekeimet, de azt hittem, hogy így is be tudom venni a kanyart. Tudtam ugyan, hogy a fűre fogok csúszni, de úgy éreztem, eleget tettem ahhoz, hogy elkerüljem a falat. Sajnos csak akkor értettem meg, hogy nincs elég helyem, amikor már a füvön voltam” – idézte vissza a történteket Leclerc az F1TV-nek nyilatkozva.

    „Csupán rosszul mértem fel a helyzetet, ez viszont most sokba került, mert a kerék hozzáért a karosszériához és kárt tett benne, a szabályok szerint pedig nem használhatunk két karosszériát egy napon belül, emiatt az egész napot elveszítettem. Szóval rengeteg köröm ráment erre a hibára, ami fájdalmas.”

    Leclerc az elmúlt két futamon egyaránt dobogót szerezve villantott fel némi reménysugarat a Ferrari felzárkózására, de ha ezen a hétvégén nem jönne össze az újabb pódium, azt semmiképpen nem fogja a baleset számlájára írni.

    „Nagy pozitívum, hogy addig a pontig magabiztosnak éreztem magam az autóban. Versenyképesek voltunk, amennyire ez kijelenthető, hiszen csupán a harmadik gyorskörömben jártam. Az önbizalmam tehát nem csorbult, és abban is biztos vagyok, hogy a történtek nem lesznek hatással a hétvégémre” – fogalmazott.

    „Az időmérőre már formában leszek. Hogy ezzel mennyire leszünk versenyképesek, az már egy másik kérdés, de afelől nincs kétségem, hogy én 100%-ot fogok kihozni magamból.”

    Hamilton szerint a Ferrari lakatot tesz a versenyzői szájára

     

  • A Mercedes ugrott az élre a Leclerc nélkül rendezett második edzésen

    A Mercedes ugrott az élre a Leclerc nélkül rendezett második edzésen

    George Russell zárta a leggyorsabb idővel a Kanadai Nagydíj pénteki edzésnapját, miután a tavalyi pole-idejének közelében autózott a második gyakorláson.

    Közép-európai idő szerint már 23 óránál járt az idő, amikor megkezdődött a második szabadedzés, s pályára hajtott 19 autó Montrealban. Az egy hiányzó Charles Leclerc volt, aki az első szabadedzésen olyannyira összetörte Ferrarját, hogy abban a túlélőcellát is ki kellett cserélni, a jelentős mennyiségű szerelnivaló miatt pedig lehetetlenné vált, hogy pár órával később a monacói már ismét a pályán lehessen. Leclerc így pénteken mindössze nyolc kört teljesített Kanadában.

    A második gyakorláson is történt egy furcsa korai baleset, ezúttal Lance Stroll törte ki első felfüggesztését a 7-es kanyarban, egyszerűen azért, mert túl szélesen fordult és nekisodródott a korlátnak. A mezőnybe visszatért kanadainak az ívét befolyásolta, hogy az előtte haladó lassabb autók sora miatt szélesebben kellett fordulnia, viszont kétségtelenül elszámolta a kanyarodási ívét és a sebességét. Bár Stroll kitört bal első kerékkel is vissza tudott volna térni a bokszba, mérnöke lebeszélte erről, mivel veszélyesen sérült autóval már nem engedélyezett indokolatlanul hosszú ideig a pályán tartózkodni. Ehelyett leparkolta azt egy biztonságos helyre a hajtűnél, így piros zászlós leállásra sem volt szükség.

    A leggyorsabb köridők, ahogy az a versenyszimulációka szakosodott második edzéseken rendszerint lenni szokott, már az első félórában megszülettek. Az első helyet ezúttal a Mercedes szerezte meg George Russell-lel, aki a közepes keverékű gumikon futott 1:12,123-at, vagyis csak 123 ezreddel lassabbat, mint az emlékezetes tavalyi pole-pozíciója, amit úgy ért el, hogy ezredre azonos időt jegyzett Max Verstappennel. A második helyen ezúttal a mclarenes Lando Norris végzett 28 ezredes lemaradással, mögötte Andrea Kimi Antonelli, Alexander Albon, Fernando Alonso, Oscar Piastri és Carlos Sainz zárt – a Mercedes-motorral szerelt autók tehát látványosan elfoglalták a legjobb helyeket.

    Az első edzéshez képest ezúttal már népszerűbb választás volt a közepes keverék, miközben a csapatok azt mérlegelték, vajon Imolához hasonlóan ezúttal is lehetséges-e, hogy az időmérőn azokon jobb egykörös tempó lesz futható, mint a leglágyabb C6-osokon.

    A mezőny rendkívül szoros is maradt: bár Antonelli hátránya a harmadik helyen már majdnem három tized, de az első tizenhat helyezett így is mind egy másodpercen belüli időre volt képes.

    A folytatás szombaton 18:30-kor jön a harmadik edzéssel.

    A második szabadedzés eredménye:

  • Russell azt sejteti, hogy akkor is lesz ülése, ha Verstappen kitúrja a Mercedestől

    Russell azt sejteti, hogy akkor is lesz ülése, ha Verstappen kitúrja a Mercedestől

    Továbbra sem került le a Mercedes radarjáról Max Verstappen, akit még mindig megszerezhetnek akár a 2026-os szezonra is. Ezt maga George Russell ismerte el, noha ebben az esetben talán épp neki kellene helyet adnia holland riválisának. Vajon miért állnak a tárgyalások a szerződéshosszabbításról?

    Már több mint egy éve téma, hogy Verstappen 2028-ig szóló szerződése ellenére mégis dönthet úgy, hogy bizonyos kilépési záradékokat aktiválva a kontraktus teljes időtartamának lejárta előtt elhagyja a Red Bullt. Egy ilyen záradékkal sajtóértesülések szerint akkor élhet a holland, ha az Osztrák Nagydíj után nem áll az egyéni tabella első négy helyezettje között – ehhez viszont a 43 pont lemaradásban lévő Charles Leclerc-nek is be kellene érnie őt két futam alatt, ami kevéssé valószínű. És persze lehetnek más kitételek is, amelyekről nem tudunk.

    A Mercedes tavaly óta nem csinál titkot abból, hogy szívesen leigazolná a hollandot, akinél akár be is telhet a pohár a Red Bullon belüli, a csapategységet megrengető konfliktusok és az autó problémái miatt. Míg tavaly még nem volt kérdés, hogy George Russell minden esetben a csapatnál maradna, idén ez már nem ennyire egyértelmű, hiszen hiába ő szállítja egyelőre a dobogókat, a Mercedes rengeteget invesztált a fiatal Andrea Kimi Antonellibe, akinek eddigi fejlődését látva valószínűleg nehezen engedné el a kezét.

    Russellnek idén lejár a szerződése a brackley-i alakulattal, elmondása szerint azonban a Toto Wolff-fal való tárgyalások még nem kezdődtek meg a hosszabbításról, és emögött egyik okként nem titkoltan azt sejti, hogy főnöke továbbra is Verstappen lépésére vár.

    „Még nem voltak igazi egyeztetéseink, mert nagyobb feladataink vannak ennél. Olyanok, amelyek gyorsabbá teszik az autónkat. Tudom, hogy jövőre a Forma–1-ben leszek. A szándékom és célom az, hogy a Mercedesnél maradjak, és úgy hiszem, Totónak is ez a szándéka. Egyikünknek sincs igazán oka, hogy ettől eltérjen” – mondta az Autosport szerint, mielőtt bármiféle ösztönzés nélkül előhozta Verstappen nevét.

    „De érthető, hogy Max folyamatosan a radaron van. Miért is ne lenne? Ő minden idők egyik legjobbja, szóval megértem. Innentől rajtam múlik, hogy bizonyítsam az értékem. És úgy érzem, hogy ezt folyamatosan megteszem az F1-ben eddig eltöltött hét szezonom és az egész karrierem alatt. Szóval nem aggódok.”

    Russell magabiztossága nem igazán jelent újdonságot, mint ahogy az sem, hogy a Mercedes nyitva hagyja az opcióit Verstappen miatt. A nyilatkozat legfőbb érdekessége az, hogy a brit elmondása szerint ugyan még lehetséges, hogy a holland a Mercedeshez érkezik jövőre, ő maga viszont biztos benne, hogy bármi is történik, lesz ülése az F1-ben 2026-ra is. Vajon rendelkezik már valamilyen B tervvel?

    A meglepődött Russell kihasználná, hogy Verstappen az eltiltás szélén táncol

  • Leclerc furcsa balesetével indult a Kanadai Nagydíj

    Leclerc furcsa balesetével indult a Kanadai Nagydíj

    Max Verstappen jegyezte a legjobb eredményt a Kanadai Nagydíj első gyakorlásán, nyomában a két Williamsszel, a nyitóóra legfontosabb eseményét azonban a Ferrariját összetörő Charles Leclerc szolgáltatta.

    Kellemes száraz időben kezdődött meg közép-európai idő szerint 19:30-kor a Kanadai Nagydíj versenyhétvégéje az első szabadedzéssel. Az egyórás gyakorláson a teljes állandó mezőny képviseltette magát, miután Lance Stroll is visszatért az orvosi beavatkozást igénylő, őt a Spanyol Nagydíj rajtjától távol tartó kézsérülése után (és Gabriel Bortoleto ellopott útlevelét is időben megtalálta a rendőrség).

    A gyakorlás elején Leclerc állt az élre, majd a nap első látványos pillanata is hozzá kötődött, hiszen az edzés 15. percében összetörte a Ferrarit a 3-4-es sikánban. Amikor itt a 4-es kanyar kijáratánál, a fal mellett találunk egy sérült autót, akkor a legvalószínűbb forgatókönyv szerint a versenyző az egyik kerékvetőre hajtott rá túlságosan, ami megdobta az autót, az pedig irányíthatatlanul a szemközti falba csapódott.

    Most viszont nem ez történt, a monacói nagyon szokatlan módon balesetezett a pálya egyik legtrükkösebb pontján. Túl nagy tempóval érkezett a 3-as kanyarhoz, fékezni próbált, de autója kisiklott előre a fűre, s nem tudta elkerülni a belső fallal való találkozást, annak nekiütközve tört ki első és hátsó felfüggesztése is.

    Leclerc edzése ezzel véget ért, s a többiek munkáját is megakasztotta egy nagyjából tízperces piros zászlós leállás.

    Később a Ferrari másik versenyzőjére, Lewis Hamiltonra is jutott bőven képernyőidő: előbb egy a hajtűben történt megpördülését nézhettük, később pedig Max Verstappen morgását hallgathattuk, amikor csak félig a fűre hajtva tudott elmenni a szerinte rosszul helyezkedő brit mellett.

    Verstappen végül az élen is zárta a hétvége első edzését 1:13,193-as idővel, mögötte pedig egyaránt egy tizeden belül a két Williams végzett Alexander Albonnal és Carlos Sainzcal – a grove-i csapat ezzel jelezte, hogy a barcelonai gyenge szereplés csak alkalmi kisiklás volt részükről.

    George Russell-lel negyedik lett a jobbik Mercedes, őt Hamilton követi, s még Leclerc is 10. maradt héttizedes lemaradással, dacára annak, hogy csak az első 15 percben körözött. A McLarenek látványtalanul kezdtek, Lando Norris 7., a bajnoki tabellát vezető Oscar Piastri 14. lett.

    Ezzel még nem ért véget az F1-es körözés péntekre, közép-európai idő szerint 23 órakor folytatódik a program a második szabadedzéssel.

    Az első szabadedzés végeredménye:

  • Verstappen tökélyre fejlesztette a szemmel gyilkolást, miközben higgadtan bármit megcáfol

    Verstappen tökélyre fejlesztette a szemmel gyilkolást, miközben higgadtan bármit megcáfol

    Max Verstappen egy interjúhelyzetben vitába került a Sky Sports riporterével Montrealban, aki a holland szerint azt szerette volna kihúzni belőle, hogy nevezze meg a Red Bull stratégáját a Spanyol Nagydíjon történt ütközésbotrányhoz vezető hibás csapatdöntés felelőseként.

    A Kanadai Nagydíj csütörtökén és péntek délelőttjén természetesen még mindig a Barcelonában történt incidens volt terítéken, amely során Verstappen frusztrációjában szándékosan nekiütközött George Russell Mercedesének, miután a csapat arra kérte, egy feltételezett szabálytalan előnyszerzés utáni büntetés elkerüléseként engedje vissza maga elé Russellt a verseny hajrájában.

    Utólag a felügyelők megerősítették, hogy nem ítélték volna szabálytalannak, ahogy Verstappen egy koccanás után Russell előtt maradt a biztonsági autós újraindítást követően az 1-es kanyarban, és bár a holland szándékos ütközésére nincs mentség, de kétségtelenül elkerülhető lett volna Verstappen begőzölése, ha a négyszeres bajnok nem kap utasítást Russell elengedésére versenymérnökétől.

    Verstappen elárulta, hogyan fog versenyezni, miközben az eltiltás veszélye fenyegeti

    A döntést valószínűleg a Red Bull vezető stratégiai mérnöke, Stephen Knowles hozta meg, aki azóta felelős ezen döntésekért és a szabálykönyv minden apró részletének ismeretéért, hogy a korábbi sportigazgató, Jonathan Wheatley tavaly elhagyta a Red Bullt, hogy a Sauber csapatvezetője legyen.

    Csütörtökön a paddockban s Sky Sports riportere, Ted Kravitz megemlítette Knowles nevét Verstappennek, amikor arról érdeklődött a hollandnál, milyen lépéseket tett a Red Bull annak érdekében, hogy hasonló hibák ne történjenek meg a jövőben. Verstappen végig megőrizte higgadtságát a beszélgetés során, s bár nem emelte fel a hangját, ebből így is egy igencsak feszült interjú lett, amiről legjobban talán rezzenéstelen arca és fókuszált tekintete árulkodik.

    Videón a beszélgetés:

    Max Verstappen: Nem valami szép kiemelni egyetlen személyt, mert ez sohasem így működik. Minden helyzethez azzal a kérdéssel állunk hozzá, hogyan tudtunk volna csapatként jobban dolgozni, és így tettünk Barcelonában is. Egyáltalán nem igazságos egyetlen személyt kipécézni.

    Ted Kravitz: Nem hiszem, hogy kipécéztem volna, egyszerűen csak megneveztem, hogy ki ő. Jonathan Wheatley-t sokan ismerik. De nem állítottam, hogy Stephen Knowles hibája lett volna.

    MV: De megnevezted őt.

    TK: Jonathan Wheatley volt az, aki kívül-belül ismerte a szabályokat. Most egy új személy van a helyén.

    MV: Róla beszélünk, tehát kipécézted őt.

    TK: Oké, de ő az, aki a bokszutca falánál ül, és egy elég jól ismert…

    MV: Nem kell, hogy itt erről beszélgessek. Ugyanúgy keressük azokat a területeket, amelyeken jobb munkát végezhetnénk, ahogy teszi azt a többi csapat is. De nem fogok itt kiállni és bemondani a kamerába, hogy ki volt a hibás. Az ember amíg él, tanul.

    TK: Nem is ezt kértem tőled, csak kérdeztem, hogy… Amíg éltek, tanultok, köszönöm, szerintem ezzel megválaszoltad.

    A meglepődött Russell kihasználná, hogy Verstappen az eltiltás szélén táncol

  • A „morcos” Stroll feltűnően hallgatott a kínos feltételezésről

    A „morcos” Stroll feltűnően hallgatott a kínos feltételezésről

    Sosem volt könnyű Lance Strollnak lenni az F1-ben, most pedig pláne nem az, miután érdekes hírek kezdtek terjedni róla az előző futamról történő rejtélyes visszalépéséről. Az Aston Martin versenyzőjét a hazai nagydíja előtti sajtótájékoztatón faggatták, bár látványosan mellőzte a szaftosabb részletekre vonatkozó válaszokat.

    A dúsgazdag apja révén évek óta biztos F1-es üléssel rendelkező, de a teljesítményével általában nem sokat mutató Stroll a Spanyol Nagydíjon nem vett részt, pontosabban visszalépett a küzdelemtől az időmérő után, mert elviselhetetlenné vált a fájdalma a csuklójában. Ez elvileg a két évvel ezelőtti kerékpáros balesetének az utóhatása, amivel elmondása szerint hetek óta küszködött, de a brit sajtó úgy tudja, a kanadai pilótát valójában a garázsban intézett dühkitörése során szerzett kézsérülés akadályozta meg a további vezetésben.

    Lehet, hogy sohasem tudjuk meg az igazságot – Stroll a Kanadai Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján csupán annyit volt hajlandó beismerni, hogy dühös volt, de a garázsban történtekről mélyen hallgatott. „Igen, frusztrált voltam. Frusztrált voltam a csuklóm miatt, az imolaitól kezdve az előző három versenyen gyötört, kihatott a vezetésemre. Tudtam, hogy a vasárnapi nap nehéz lett volna, valószínűleg lehetetlen. Emiatt nagyon bosszankodtam” – nyilatkozta Kanadában.

    „Bármelyik sportoló próbál felülkerekedni a fájdalmán, a kényelmetlenségeken, hogy jó eredményt érjen el. Én szenvedtem és próbáltam átlendülni rajta, de nem éreztem hasznosnak, hogy tovább erőlködjek. Úgy éreztem, romlik a sérülésem állapota.”

    Az Autosport „morcosnak, védekezőnek, szétszórtnak” jellemezte Strollt, aki arra az egyszerű, beszélgetésindító kérdésre is zavaróan tömör választ adott, hogy mikor járt először a kanadai versenypályán: „Régen” – felelte. Az Aston Martin pilótájának kezét megműtötték, és a beavatkozás a jelek szerint eredményes volt, mert azt mondta, sokkal jobban érzi magát.

    Stroll a Kanadai Nagydíj előtt egy régebbi F1-es autóval megtett néhány kört a Franciaországban található Paul Ricard pályán is, amely során meggyőződhetett arról, hogy minden rendben van, nem kell aggódnia a fájdalmak kiújulása miatt.

    Több állhat a háttérben – valóban veszélyben lehet a Ferrari csapatfőnökének helye

  • Bűncselekmény miatt került veszélybe egy versenyző részvétele a Kanadai Nagydíjon

    Bűncselekmény miatt került veszélybe egy versenyző részvétele a Kanadai Nagydíjon

    Kirabolták a Sauber versenyzőjét, Gabriel Bortoletót, akinek az útlevele is eltűnt pár nappal azelőtt, hogy a montreali futamra utazott volna.

    Ha valahol, akkor leginkább Brazíliában szokták rablásos incidensek érni az F1-es mezőnyt, a brazil újonc azonban Svájcban került ilyen kellemetlen helyzetbe, ahol pedig az egyik legjobb a közbiztonság.

    A német Auto Motor und Sport a bűntett pontos helyszínét ugyan nem közölte, csak annyit, hogy Bortoleto Svájcban tartózkodott, amely országban a csapatának, a Saubernek a hinwili központja is található. A pilóta a táskáját az autójában hagyta, amikor besétált egy étterembe, ám visszaérkezésekor a táskának már csak hűlt helyét találta, miután az autót feltörték, s többek között az útlevelének is lába kélt.

    „Vacsorázni mentem Svájcban, ami alatt az autómat fetörték, és ellopták belőle a táskámat. Sajnos mindenem benne volt. Eltűnt az útlevelem, a számítógépem és az edzésfelszerelésem is” – nyilatkozta a brazil Band tévécsatornának Bortoleto már Montrealban. Sikerült tehát megvalósítania az utazást, miután a svájci hatóságok gyorsan intézkedtek.

    „Hamar megtalálták az elkövetőt, szóval végül minden jól alakult. Az útlevelem előkerült, bár sajnos nem sikerült mindent visszaszerezni, csak néhány dolgot.”

    Az F1-ben idén debütált 20 éves brazil pilóta eddigi legjobb eredményét a legutóbbi futamon, a Spanyol Nagydíjon érte el a 12. hellyel, az e hétvégi Kanadai Nagydíj montreali pályája viszont új helyszín lesz számára.

    Miután Bortoleto eljutott a helyszínre, és Lance Stroll is visszatért kézműtétje után, az állandó mezőny tagjai kerültek fel a Kanadai Nagydíj nevezési listájára.

    Kiderült, ki lesz Alonso csapattársa a hétvégi versenyen

  • Hamilton szerint a Ferrari lakatot tesz a versenyzői szájára

    Hamilton szerint a Ferrari lakatot tesz a versenyzői szájára

    Kiderült, hogy Lewis Hamilton tényleg egy probléma miatt panaszkodott az autójára az előző versenyen, de ő azt mondja, a Ferrari inkább a némaságot választja a nyilvánosság felé.

    A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur igyekezett hamar tisztázni, hogy a hétszeres világbajnok joggal mérgelődött, nem egyszerűen ő teljesített gyengén a barcelonai futamon. Hamilton kijelentette, hogy erről tájékoztatták őt, viszont a csapat valamilyen okból nem szeretné másokkal is megosztani a részleteket, így ő sem teszi ezt.

    Sajnos nem akarják, hogy sokat beszéljünk róla, de mindkét autónkkal probléma sújtotta, ami a futam második felében nagyon hátráltatott – mondta Hamilton, aki a leintés után hangot adott az elégedetlenségének. – Akkor nem tudtam, hogy valóban volt-e problémánk. Jeleztem a rádióban, hogy érzetre ez volt a legrosszabb autó, amit valaha vezettem, és mint kiderült, valóban volt vele gond.

    A verseny végén úgy voltam vele, hogy jézusom, ilyen hosszú ideig még sohasem volt ilyen rossz érzésem egy futamon. Csak a tévés interjúk után jöttünk rá, hogy meghibásodás történt, miután visszatértem találkozni a mérnökökkel. Ezt megkönnyebbülés volt hallani, utána már nem éreztem annyira borzasztóan magam.

    A Ferrari körül felerősödtek a zajok a botladozás miatt, az olaszok jó szokásukhoz híven a csapatfőnök-váltásról is elkezdtek cikkezni.

    Semmi nem lesz a Ferrariból, amíg nem Hamiltonra fejleszti az autót?