Címke: kiemelt

  • Verstappen egy kérdéstől kiakadt az egész világra az időmérő után

    Verstappen egy kérdéstől kiakadt az egész világra az időmérő után

    A büntetőpontok felemlegetésével érzékeny pontra tapintottak Max Verstappennél a Kanadai Nagydíj időmérőjét követő sajtótájékoztatón. A holland leszólta az FIA munkatársát, és ha már belekezdett, az egész világot is.

    Verstappen a második rajthelyet szerezte meg a Kanadai Nagydíjra, az a tény pedig, hogy a pole-t elcsípő George Russell mellől rajtol majd a vasárnapi futamon, akivel csúnya összetűzésbe került a két héttel ezelőtti Spanyol Nagydíjon, meg is adta az alaphangot a rajt előtti 21 órára.

    Mint ismeretes, a holland frusztrációjában szándékosan nekiütközött Russellnek Barcelonában, amitől ugyan egyik autó sem sérült, ő maga azonban az időbüntetés mellett 3 büntetőpontot is kapott érte, amivel összességében már 11-ig jutott ezen a vétséglajstromon: még egy büntetőpontot érő hiba akár a kanadai futamon, akár két héttel később Spielbergben, és a címvédőt eltiltják egy futamra, de egészen októberig ott leng majd felette az FIA kaszája, hiszen sok pontja addig nem fog elévülni.

    Verstappen már a csütörtöki sajtótájékoztatón is kifejtette, hogy az eltiltásveszély dacára sem fogja megváltoztatni a versenyzéshez való hozzáállását, ám amikor az időmérőt követően az FIA hivatalos sajtótájékoztatóit bonyolító Tom Clarkson ismét felhozta a büntetőpontok témáját a Russell mellőli rajt viszonylatában, a Red Bull pilótája jelezte, ennyi volt, betelt nála a pohár.

    „Nem akarom ezt többször hallani, már nagyon idegesít. Már csütörtökön is erről beszéltél, de ez csak időpocsékolás és nagyon gyerekes. Ezért nem is akarok sokat beszélni, mert nagyon bosszantó – ez a világ, amiben élünk” – vágott vissza Verstappen. Rövid beszédét a mellette ülő Russell mosolyogva hallgatta.

    A holland közvetlenül az időmérő után, az autóból kiszállva még higgadtabb volt, az akkor interjúzó Jacques Villeneuve még tudott vele beszélgetni a második rajthellyel kapcsolatos érzéseiről:

    „Mindig az első helyet választanám, hiszen azáltal egy kicsit előrébbről rajtolhatok. De ez is rendben van, majd meglátjuk, mihez tudunk kezdeni vele holnap. Már azzal is nagyon elégedett vagyok, hogy elértük az első rajtsort. Remélhetőleg erős versenyünk lehet” – mondta akkor Verstappen.

    Verstappen-balhé: reagált a leszidott riporter, de kinek van igaza?

  • Norris megint belehibázott, de ezúttal Russell vert el mindenkit az időmérőn

    Norris megint belehibázott, de ezúttal Russell vert el mindenkit az időmérőn

    A Mercedes idei első rajtelsőségét szerezve George Russell a McLarent és a Red Bullt is meglepte a Kanadai Nagydíj időmérőjén. Max Verstappen a második, nincs McLaren az első sorban, miután Oscar Piastri harmadik, Lando Norris pedig csak hetedik lett.

    Az időmérő egy súlyos büntetés bejelentésével indult: Yuki Tsunoda 10 rajthelyes hátrasorolást kapott a futamra egy a harmadik szabadedzésen elkövetett vétsége miatt, amikoris piros zászló alatt megelőzte a lassan haladó Oscar Piastrit, aki jobb hátsó defektet cipelt, és éppen miatta rendelték el a leállást, miután falhoz csattant a Bajnokok Falánál. Ez megfosztotta a Red Bull japán versenyzőjét egy tisztességes rajthely megszerzésétől, újabb nehéz versenyre kárhoztatva őt.

    A Q1-ben továbbra is zajlottak kísérletezések a gumikkal, hiszen egyes autókon a közepes keverékek jobban működhettek egy körön, mint a lágyak – végül csak Fernando Alonso futotta leggyorsabb körét a közepeseken, ám azokkal kényelmesen, a 6. helyen jutott tovább.

    Öt perccel a szakasz vége előtt Alexander Albon Williamséről bizarr módon lerepült a motorborítás egy tekintélyes része a hátsó egyenesben, a rengeteg törmelék miatt pedig piros zászlós leállást rendeltek el.

    A végjáték aztán ismét fordulatos és szoros lett, mindössze 841 ezredmásodperc választotta el a leggyorsabb Norrist a leglassabb Pierre Gaslytól. Az Alpine francia pilótája előtti helyeket Liam Lawson, Lance Stroll, Carlos Sainz és Gabriel Bortoleto szerezték meg, Sainz gyenge eredménye viszont nagyban köszönhető az őt feltartó Isack Hadjarnak.

    A Q2-ben Russell jegyezte a legjobb köridőt, már négy tizeddel gyorsabbat annál, amivel tavaly rajtelsőséget szerzett itt. Ami viszont igazán szembetűnő volt, hogy 68 ezredmásodpercen belül végzett négy csapat egy-egy autója, hiszen a Mercedes mögött Norris McLarenje, Leclerc Ferrarija és Verstappen Red Bullja zárt.

    Tsunoda a 11. lett, ami a büntetése miatt utolsó rajthelyet jelent számára, mögötte pedig Franco Colapinto, Nico Hülkenberg, Oliver Bearman és Esteban Ocon esett ki a második szakaszban.

    A Q3-ban a nagy heteshez (Ferrarik, McLarenek, Mercedesek és Verstappen) a továbbra is közepes keverékeken brillírozó Alonso, valamint Hadjar és átöltöztetett autójával Albon jutottak be.

    Az első gyorskörök sorát Norris hibája nyitotta, aki hibázott az utolsó sikánnál, miközben az élre Verstappen állt 25 ezreddel felülmúlva Piastrit. Mögéjük a két Mercedes sorolt be, Norris pedig ugyanazzal a gumiszettel végül futott egy ötödik helyre elegendő időt.

    A második menetek során Norris ugyan nem követett el látványos hibát, ám mégsem tudott javítani. Az élen ellenben repkedtek a jobbnál jobb idők: előbb Piastri állt az első helyre, majd Verstappen visszaelőzött, végül azonban a csattanóval a közepes keverékeket viselő Russell érkezett, aki 160 ezredet adott még a hollandnak is, ezzel a tavalyi pole-ja után tudott ismételni Montrealban, az idei első rajtelsőséget szerezve a Mercedesnek.

    Piastri mellé Antonelli állhat fel a második sorba, akiket Hamilton és Alonso követ. A negyedik sor a Q3-ban rontó két versenyzőé, Norris mögött Leclerc csak nyolcadik lett, miután szintén az útban lévő Hadjarra panaszkodva belehibázott a körébe.

    FRISSÍTÉS: Hadjar 3 rajthelyes büntetést kapott Sainz feltartásáért, így a 12. helyről kezdheti meg a futamot.

    A Kanadai Nagydíj rajtsorrendje:

  • Egészen agyzsibbasztó, hogy hova igazolhat Alonso a legújabb pletyka szerint

    Egészen agyzsibbasztó, hogy hova igazolhat Alonso a legújabb pletyka szerint

    Fernando Alonso olyan sokszor feltűnt a Kanadai Nagydíj hétvégéjén az egyik csapat motorhome-jában, amelyik nem az Aston Martiné, hogy az menetrendszerűen sokakban gyanút ébresztett a paddockban.

    Alonso persze az Aston Martin pilótája, és szerződése a 2026-os szezon végéig szól a csapattal, ennek fényében viszont felettébb furcsa, hogy a spanyol a Sky Sports tudomása szerint összesen négy alkalommal járt már az Alpine vendéglátó-egységében Montrealban – és ezt a mennyiséget már a versenyhétvége első felében, a szombati szabadedzés kezdete előttig felhalmozta. A Sky-nál az edzés közvetítésében is fejtegették Nico Rosberg részvételével, hogy mi állhat a feltűnően gyakori látogatások hátterében.

    A kétszeres világbajnok köztudottan szoros viszonyt ápol a csapat vezetését a Miami Nagydíj után átvevő Flavio Briatoréval, aki bizonyos mértékben a spanyol menedzsereként is ténykedik, de a Sky szerint a montreali paddockban máris szárnyra kapott a híresztelés, hogy a gyakori látogatások mögött több van baráti beköszönésnél vagy annál, hogy az Alpine konyháján jobb lenne a kaja, mint az Aston Martinén.

    Vajon Briatore visszatérése az enstone-i istálló élére, társítva azzal, hogy az Alpine jövőre az új hibridmotorok fejlesztésével az iparági hírek szerint legjobban álló Mercedes erőforrásait használja majd, arra sarkallhatja Alonsót, hogy még 44 évesen is csapatot váltson egy győztes autó megszerzése érdekében tett talán utolsó kísérletként?

    Alonso várja, hogy végre ne kelljen már furfangosnak lennie

    Annak fényében mindenképpen furcsa lenne egy ilyen lépés, hogy Alonso az Aston Martinnál is éppen olyasvalamire vár, amitől csodás fordulatot vehet a karrierje: a silversone-i csapatnál a jövő évi autója lenne karrierjében az első, ami az elmúlt évtizedek legjobb F1-es tervezőmérnökének tartott Adrian Newey kezei alól kerül ki. Bár a csapat idén gyengélkedik, és a spanyolnak nincsenek nagy reményei egy 2025-ös fordulatra, de a tiszta lapot jelentő jövő évi szabályokhoz eddig nagy reményeket fűzött nyilatkozataiban.

    Alonso jelenleg is Mercedes-motorokkal versenyez, jövőre azonban az Aston Martin Hondára vált egy gyári támogatásról szóló megállapodás keretein belül. Ami a Honda esélyei ellen szólhat, az az a tény, hogy a gyártó mindössze ennek az egy csapatnak fog motorokat szállítani, így csak két autóval tud adatokat gyűjteni abban a fontos időszakban, amelyben az új erőforrások fejlődése várhatóan gyorsan fog haladni, és könnyen az erőviszonyokat is hosszú időre bebetonozhatja, hogy a hat gyártó közül melyik kerül előnybe. A Hondával szemben a Mercedesnek négy csapata és nyolc autója lesz ehhez az adatgyűjtéshez, hiszen saját gyári alakulata mellett a McLarent, a Williamst, valamint a Renault-t elhagyó Alpine-t is ellátja majd, így vonzó opció lehet a mezőny tagjai számára ezen istállók valamelyikénél vezetni.

    Talán az sem véletlen, hogy nemrég még az Alpine jelenlegi, de a jövő évre is szerződéssel rendelkező versenyzője, Pierre Gasly is arról beszélt, hogy a Mercedes-motor érkezése és a tiszta lapot jelentő szabályok eredményeként akár még ő is bajnoki esélyekkel várhatja a 2026-os szezonkezdetet.

    Váratlan versenyző jelentkezett be a 2026-os F1-es világbajnoki címre

    Négyszer ugyanott?

    Alonso három különböző ciklusban versenyzett már az enstone-i csapatban: 2003 és 2006 között két világbajnoki címet szerzett, majd a félresiklott mclarenes kaland után 2008-ra és 2009-re visszaszerződött a továbbra is Briatore által vezetett Renault-hoz. 2021-ben, az F1-be való visszatérését az időközben Alpine-ná átvedő istállónál ejtette meg, ahol ekkor két szezont töltött.

    Arra, hogy egy versenyző négy különálló időszakot is eltöltsön ugyanannál a csapatnál vagy jogutódjainál, talán az olasz Piercarlo Ghinzani a legközelebbi példa az F1 történetében, aki az Osellánál debütált egy futam erejéig 1981-ben, majd velük versenyzett 1983-tól 1985 derekáig, utána 1986-ban és 1989-ben is – bár az első két időszaka között nem volt másik istálló tagja.

    Alonsóval érvelve tart ki Briatore a buktának látszó döntése mellett

  • Elkapta a bajnoki éllovast a Bajnokok Fala az utolsó edzésen

    Elkapta a bajnoki éllovast a Bajnokok Fala az utolsó edzésen

    Lando Norris zárta a legjobb idővel a Kanadai Nagydíj harmadik szabadedzését, amelyen csapattársa, Oscar Piastri falnak ütközött a célegyenes bejáratánál – de nem ő volt az egyetlen, akinek megnehezítette az életét a montreali pálya.

    A nap nyitányaként visszatért a pályára Charles Leclerc, aki a pénteki edzésnapját szinte teljesen lenullázta az első gyakorlás elején történt balesettel, aminek következményeként a másodikon sem vehetett részt.

    Levadászta első idei áldozatát a Bajnokok Fala, a célegyenes bejáratának külső korlátja, amely az 1999-es itteni balesetsorozat nyomán kapta hírhedt nevét. Noha ezúttal nem egy bajnok, hanem csak egy bajnokjelölt, Piastri csapódott neki jobb hátsó kerekével. Ugyan az ütközés nem volt nagy, és a McLaren tovább tudott menni, ám kereke összeszedett egy defektet, a hátrahagyott törmelékek miatt pedig egy rövid piros zászlós periódusnak is szükségét érezte a versenyirányítás. Az ausztrál végül még vissza is tudott térni a pályára, bár a kevesebb kört megtévők közé került, és a nyolcadik legjobb idővel zárt.

    Nico Hülkenbergnek egy körrel Piastri előtt volt incidense ugyanott, a Sauber pilótája megpördült a sikánból kiérkezve, ám a becsapódást elkerülte, csak megkarcolta a falat első és hátsó szárnyával a piruett során. Később Oliver Bearman a McLaren ausztrál pilótájához hasonlóan puszilta meg hátsó kerekével a falat, és bár a csattanás nagyobb erejűnek tűnt, a Haas látszólag épségben megúszta a történteket. Rajtuk kívül Isack Hadjarnak volt még egy látványos kicsúszása, a francia a 2-es kanyarban forgott meg, s a fűből kellett kikormányoznia a Racing Bullst.

    Yuki Tsunoda baleset nélkül szenvedett hátrányt, az első fékeivel adódtak gondok a Red Bulljában, ami miatt az edzés nagy részét a garázsban töltötte, ráadásul még a piros zászlós szabály valamilyen nemű megsértése miatt is beidézték.

    Az eredménylista első helyén nagy volt a forgalom, Ferrarit, Mercedest és McLarent is láthattunk ott az edzés során, végül Norris állapodott meg az utolsó edzés legjobb idejénél. Mögé az utolsó percben Leclerc ugrott fel a második helyre, aki állítja, hogy semmiben nem hátráltatta hétvégi formáját a pénteki baleset. A monacói mögött George Russell, Lewis Hamilton és Max Verstappen végzett.

    A harmadik szabadedzés eredménye:

  • Az újonc már nem is merné vezetni a Red Bullt – visszasírja még Pérezt a csapat?

    Az újonc már nem is merné vezetni a Red Bullt – visszasírja még Pérezt a csapat?

    A Red Bull második autójának átka egyre nehezebben feloldható. Christian Horner csapatfőnök szerint elkerülhetetlen, hogy egyes modellekből csak Max Verstappen tudja kihozni a maximumot, a holland mellett korábban besülő Alexander Albon ma már úgy érzi, képes lenne megbirkózni a feladattal, Isack Hadjar viszont egyelőre nem kér az előléptetésből.

    Éveken át téma volt a Red Bullnál, hogy Sergio Pérez mennyire alulteljesített Verstappen mellett, ám így, hogy idén már Liam Lawson és Yuki Tsunoda is kipróbálta magát az autóban, hirtelen felértékelődtek a mexikói pilóta képességei, aki azért nem kvalifikált az utolsó helyre, nem csak az alsó pontszerző helyekért harcolt, hanem ha elkapta a fonalat, sorozatban szállította a dobogókat, és bezsákolt egy-egy győzelmet is. Ilyen teljesítményről jelenleg már nem is álmodhat a csapat a második autótól, bárki is legyen éppen Verstappen csapattársa.

    A tavasszal közölt terv szerint a szezont már Tsunodával versenyzik végig, de láthatóan zajlik az alapozás egy jövőbeli újabb pilótacseréhez: a Racing Bullsban újoncként remek eredményeket szállító Hadjar rendre kapja az elismeréseket főnökeitől, s az is beszédes, hogy két hónappal 18. születésnapja előtt a következő nagy ígéret, Arvid Lindblad szuperlicencét is elintézte a Red Bull, még ha csak elővigyázatosságból is.

    Amikor a Kanadai Nagydíjon Hornert a Sky Sports szembesítette azzal a felvetéssel, hogy mai fejjel már nem is tűnik jó ötletnek, hogy tavaly év végén elküldték Pérezt, a Red Bull csapatfőnöke a mexikói pilóta megemlítése nélkül fogalmazta meg válaszát.

    „Mindig a rendelkezésünkre álló információk alapján próbáljuk megépíteni a lehető leggyorsabb autót. A gyors autók pedig olykor nehezen vezethetők. Maxnek kivételes érzéke van ahhoz, hogy kihozza belőlük a maximumot. Amikor Yuki megérkezett, kezdésként elég jól felvette a ritmust, de aztán az imolai balesete egy kicsit megtörte az autóba vetett bizalmát. Viszont a számok alapján ő közelebb van Maxhez, és remélhetőleg idővel láthatóvá is válik ez a teljesítmény” – fogalmazott Horner.

    A Red Bull vezethetőségének nehézségeit persze olyan versenyzők értik igazán, akik már álltak a csapat alkalmazásában. Alexander Albon 2019-ben és 2020-ban kapott másfél szezont Verstappen csapattársaként, mielőtt őt is kitették, de elmondása szerint az autó problémái már akkor is hasonlóak voltak.

    „Úgy hiszem, az autó pengeélen táncol, de Max képes vezetni. Tapasztalatból beszélek, hiszen én is küszködtem vele, bár szerintem a mostanra összegyűjtött rutinommal már én is képes lennék boldogulni vele. Viszont az autó vezethetősége a legtöbb versenyző számára nem érződik természetesnek, és láthatjuk is ennek a jeleit. Az RB [a Racing Bulls] ehhez képest sokkal kegyesebb a versenyzőkhöz, és az én értelmezésem szerint ez is teszi nehézzé a fellépők dolgát” – mondta a most már a Williamsnél versenyző Albon, akit a Motorsport Week idéz.

    A figyelem pedig egyre inkább az idén eddig kiválóan szereplő Hadjarra szegeződik, aki 21 pontjával a tabella kilencedik helyén áll a Racing Bullsszal, és munkaadóinak hirtelen döntéseit ismerve bármikor behívót kaphat arra, hogy a következő futamtól már a nagycsapatnál versenyezzen – ezt akár Tsunoda lecserélése vagy Verstappen levegőben lógó eltiltása is kiválthatja.

    A fiatal francia azonban a Red Bullban az elmúlt években megfordult versenyzők kálváriáját jól ismerve kilenc nagydíjhétvégével a háta mögött egyáltalán nem vágyik még erre az előléptetésre.

    „Tény, hogy nem állok készen – ismerte el Hadjar. – Szerintem nem árt, ha még tapasztalatot gyűjtök a jelenlegi helyemen. Itt minden hétvégét nagyon élvezek, és sokat tanulhatok. Majd meglátjuk, mit hoz a jövő, de a Red Bull juniorversenyzőjeként természetes, hogy oda vezet az út.”

    Russell azt sejteti, hogy akkor is lesz ülése, ha Verstappen kitúrja a Mercedestől

  • Kiderült, melyik F1-es pilóta jön Budapestre, hogy a Stefánia úton száguldozzon

    Kiderült, melyik F1-es pilóta jön Budapestre, hogy a Stefánia úton száguldozzon

    A Forma–1-ben 246 versenyen induló, ezek közül 13-at megnyerő David Coulthard biztosan Budapestre jön szeptemberben, hogy részt vegyen az első Red Bull Showrunon.

    David Coulthard felszántja az aszfaltot szeptember 20-án és 21-én, amikor a Red Bull Showrun először hazánkba látogat. A rendhagyó motorsport-esemény házigazdája Budapest lesz, így a Forma–1-es és klasszikus járgányok őrületesen látványos kunsztjait a főváros utcáin tapasztalhatják meg az autóbolondok. A különleges rendezvényre a jegyek már kaphatók.

    Az év egyik legizgalmasabb hétvégéjének ígérkezik – különösen az autósportok kedvelőinek – szeptember 20-21., amikor a Red Bull Showrun eseményt végre Magyarországon is megrendezik. A rendezvény sajátossága, hogy városi környezetben szabadítja el a Forma–1-es autókat, a Red Bull Racing pilótái pedig mindent beleadnak, hogy egy lenyűgözően látványos műsorral kápráztassák el az érdeklődőket. A kilátogatók biztosak lehetnek abban, hogy ilyet még nem láthattak Budapest utcáin.

    A Red Bull Racing korábbi pilótája, David Coulthard is volán mögé fog ülni a felejthetetlennek ígérkező rendezvényen. DC elmondta: „Szeretném, ha minél többen lennénk, csatlakoznátok, csapunk egy kis zajt, driftelünk, jól érezzük magunkat. Ott találkozunk!”

     

    View this post on Instagram

     

    A post shared by Red Bull Hungary🇭🇺 (@redbullhu)

    A versenypályát a XIV. kerületben kerítik el, a Stefánia úton fognak száguldani az autók, és a Puskás Aréna szomszédságában megkerülik a Budapest Arenát. A két és fél kilométeres szakaszon kaszkadőrpilóták, old timer járgányok és Forma-1-es autók biztosítják, hogy az esemény a motorsport ünnepe legyen.

    A jegyértékesítés már elkezdődött. További információk az esemény weboldalán és Facebook-oldalán találhatók.

  • Rugdosta és ököllel ütötte riválisa autóját a Ferrari pilótája (videó)

    Rugdosta és ököllel ütötte riválisa autóját a Ferrari pilótája (videó)

    Nem mindennapi dühkitörést mutatott be egy olasz Ferrari versenyző Le Mans-ban.

    Ma délután 16 órakor elrajtol a. 93. Le Mans-i 24 órás, de már ezt megelőzően is volt mit nézni a legendás La Sarthe versenypályán. Például a Michelin Le Mans Cup vasárnap délelőtti versenyét, amelynek rögtön a rajtja után nem mindennapi jelenetek játszódtak le.

    Az egyaránt egy Ferrari 296 GT3-at vezető Josep Comadira Mayola és Gino-Generoso Forgione ugyanis összeütközött a Dunlop-sikánban, Mayola autója pedig rövid időre még a levegőbe is emelkedett. Miután a baleset mindkettejük versenyének végét jelentette, a dühös Forgione ahelyett, hogy lesétált volna a pályáról a védőfal mögé, a 23-as Ferrari felé vette az irányt, majd belerúgott annak vezetőoldali ajtajába, és teljesen felbőszülve elkezdte ütni ököllel a kocsi tetejét, amíg a pályabírók meg nem fékezték.

    Videón a baleset (előbb az LMP3-as mezőny rajta látható, utána jönnek a GT3-asok):

    Alább pedig a dühös olasz autó elleni támadása:

    Mivel több incidens is történt az első körben, be kellett küldeni a biztonsági autót. A küzdelemből 43 perc volt hátra, amikor a mezőny megkapta a zöld jelzést. A hétvége második futamát az LMP3-as kategóriában a 23Events Racing, az LMP3 Pro/Am kategóriában a DKR Engineering, a GT3-asok között pedig a Team Motopark nyerte.

    Saját csapata törte el a versenyzője lábát a Le Mans-i futam előtt

  • Meglepetésgyőztes születhet az F1-es Kanadai Nagydíjon

    Meglepetésgyőztes születhet az F1-es Kanadai Nagydíjon

    A Kanadai Nagydíj pénteki szabadedzései alapján minden esély megvan rá, hogy az idén először nem valamelyik McLaren vagy Red Bull végez az élen Forma–1-es versenyen.

    A pénteki edzésnapot nemcsak a legjobb köridők listáján, hanem a versenytempók átlagában is a Mercedes zárta az élen Montrealban, ami jó előjel a brackley-i istállónak a folytatásra nézve. Az első szabadedzésen még Max Verstappen diktálta a tempót a két Williams előtt, de délután George Russell 1:12,123-as köre elég volt ahhoz, hogy 0,028 másodperccel megelőzze Lando Norrist, a Mercedes erejét alátámasztandó pedig Andrea Kimi Antonelli ért oda a 3. helyre.

    A tavalyi évből kiindulva a W16-os tempójára magyarázat lehet a viszonylag hűvös montreali időjárás, hiszen már korábban is megfigyelhető volt, hogy a Mercedes jó abban, hogy olyankor is képes gyorsan felmelegíteni a gumikat, amikor mások küszködnek ezzel, a megfelelő körülmények között pedig egy csapásra hihetelenül gyorsak lesznek.

    George Russell, Mercedes
    Fotó: LAT Images

    Russell és Antonelli is a közepes keveréken érte el a legjobb idejét, miközben a riválisok többsége a leglágyabb, C6-os keveréken volt a leggyorsabb, ami szintén azt mutatja, hogy a Mercedes jeleskedett a gumik gyors felmelegítésében. Emellett Montrealra az istálló visszaváltott az Imolában már használt új hátsó felfüggesztésre, amit az ott tapasztalt nehézségek miatt nem tettek fel az autóra Monacóban és Spanyolországban, de a jelek szerint az Emilia-romagnai Nagydíjon inkább a rossz beállítás vetette vissza őket. Az első szabadedzésen még csak Antonelli autóján volt fent a régi-új változat, de a másodikra már Russell is megkapta azt.

    „Nagyon pozitív napot zártunk. A Kanadai Nagydíj előtt eleve nagyobbak voltak az elvárásaink a hűvösebb körülmények miatt. Az aszfalt eléggé sima, a gumik általában eléggé hidegek, és tisztában vagyunk a gyengeségeinkkel. Amikor nagy a meleg, szenvedünk, ám amikor hűvösebb az idő, eléggé versenyképesek vagyunk. Ez ma egyértelműen bizonyítást nyert. A köröm elég erős volt, valószínűleg ez volt az optimális kör, nem maradt több benne. Motoerő és minden egyéb terén mindent kitettünk az asztalra, és majd meglátjuk, mit hoz a folytatás. Több csapat is gondolkozik a közepes gumikon, hogy az időmérőn azt vagy a lágyat részesítse-e előnyben. Ez az egyik kihívás, amivel szembesülünk olyankor, amikor a C6-os keverék is jelen van” – összegzett Russell.

    Ami a többieket illeti, a McLaren és a Red Bull eléggé egy szinten mozgott, Verstappen időeredménye pedig csalóka, mert a legjobb idejét egy C5-ös gumin futott hosszabb etap ötödik körében érte el, a megtankolt autós átlaga pedig szinte teljesen megegyezett Oscar Piastriéval. Norris ettől kissé elmaradt, ám ő 4 körrel többet teljesített, ami a lemaradása egy részét magyarázhatja. Verstappen utólag pozitívan értékelt és elmondta, a kicsit nehezebb második edzés után vissza kell találniuk ahhoz az egyensúlyhoz, amit az első tréningen tapasztaltak.

    Lando Norris, McLaren
    A McLarennek most a Mercedes is kihívója lehet / Fotó: Glenn Dunbar/LAT Images

    Érdemes kiemelni még a Williams-t, amely különösen az első szabadedzésen volt meggyőző, de ebben alighanem az üzemanyag-mennyiség és a kedvező motorüzemmód is szerepet játszott. A montreali pálya ezzel együtt egyértelműen fekszik az FW48-asnak, hiszen a hátrány megtankolt autóval is csak körönként 3 tized.

    A sötét ló egyértelműen a Ferrari, amely Charles Leclerc durva hibája után lényegében a teljes pénteki edzésnapot egy autóval teljesítette, ezért nehezebb következtetéseket levonni abból, amit csinált. Amikor a monacói leborotválta a falat a hármas kanyar bukóterében, az élen állt, Lewis Hamilton ezzel szemben délután fél másodperccel elmaradt Russelltől. A hétszeres világbajnok megtankolt autós tempója egy ideig nagyon jónak tűnt, de aztán túlmelegítette a hátsó abroncsokat, az elsők pedig szemcsésedni kezdtek.

    A Kanadai Nagydíj pénteki megtankolt autós etapjainak átlagai (mindenki a közepes keveréket használta):

    1. Russell – 1:16,506 (13 kör)
    2. Verstappen – 1:16,613 (6 kör)
    3. Piastri – 1:16,615 (8 kör)
    4. Antonelli – 1:16,705 (13 kör)
    5. Norris – 1:16,764 (11 kör)
    6. Albon – 1:16,869 (8 kör)
    7. Sainz – 1:17,070 (10 kör)
    8. Hamilton – 1:17,164 (10 kör)

    Leclerc elmesélte, hogy sikerült ilyen „buta” módon a falnak mennie

  • A sikerhez ki kell rúgnia pilótáját az F1-es csapatnak

    A sikerhez ki kell rúgnia pilótáját az F1-es csapatnak

    A 21 éve Kanadában debütáló F1-es pilóta szerint a sikerhez vezető úthoz nehéz döntést kell meghoznia az élmezőnyt megcélzó csapatnak.

    Lance Stroll számára pocsékul indult a hazai versenyhétvége – noha nem annyira, mint Charles Leclerc-é –, hiszen a kanadai pilóta a második szabadedzés elején a falhoz csapta az Aston Martint, így lényegében a teljes gyakorlást ki kellett hagynia.

    Strollnak tehát a kézsérülés miatt kihagyott Spanyol Nagydíj után a kanadai forduló sem alakul zökkenőmentesen, hiszen egy teljes gyakorlás elvesztése mindenképpen hátrányosan fogja érinteni a folytatásban. Persze általában akkor is elmarad a 43 éves Fernando Alonsótól, ha az összes szabadedzésen ott van, és már évek óta téma, hogy egyáltalán helye van-e a mezőnyben.

    Stroll második szabadedzésen történt balesete:

    A 2026-os szezon előtt pedig még inkább előtérbe kerül Stroll jelenlétének létjogosultsága, hiszen az Aston Martin Adrian Newey vezérletével a jövő évi szabályváltozásokat kihasználva törne be az élmezőnybe, amihez két toppilóta sem ártana.

    Az F1-ben 2004 és 2012 között 91 nagydíjon induló, első versenyét 2004-ben pont a Kanadai Nagydíjon teljesítő, ráadásul rögtön pontot szerző Timo Glock pedig azon a véleményen van, hogy Strollt ki kellene tenni a csapatből az idei szezon végén.

    „Nem – felelte a háromszoros dobogós a német Sky adásában arra a kérdésre, hogy a kanadainak maradnia kellene-e 2026-ra. – Sportszemponrtból egyértelműen nem tart ott, ahol a Forma–1-ben eltöltött hosszú ideje után kellene. Viszonylag egyértelmű vereségei voltak, és az idén sem tudott meggyőzni a következetességével. Mindig jön egy hétvége, ahol úgy tűnik, felzárkózik Fernando Alonsóra, de egy teljes évet tekintve egyszerűen túl messze van és túlságosan hiányzik belőle a következetesség. Ennek megfelelően pedig hibákat követ el… A jelen helyzetben a csapatnak újra kellene pozíciónálnia magát ahhoz, hogy sikeres legyen.”

    Strollnak az idei a 9. szezonja a Forma–1-ben, és bár voltak villanásai, mint 2017-es bakui dobogója vagy 2020-as törökországi pole-ja, összességében egyáltalán nem igazolta, hogy miért lenne helye egy topcsapatban. A menesztése ugyanakkor igencsak valószínűtlen (hacsak ő maga nem dönt úgy, hogy ennyi elég volt a Forma–1-ből), hiszen az Aston Martin istállót apja, Lawrence Stroll tulajdonolja, a milliárdos célja pedig nem titkoltan az, hogy világbajnokot csináljon a fiából.

    A „morcos” Stroll feltűnően hallgatott a kínos feltételezésről

  • Verstappen-balhé: reagált a leszidott riporter, de kinek van igaza?

    Verstappen-balhé: reagált a leszidott riporter, de kinek van igaza?

    Feszült pillanatokat láthattak a Sky Sports nézői a Kanadai Nagydíj hétvégéjének felvezetéseként, amikor Max Verstappen nem vette jó néven Ted Kravitz, a csatorna riporterének egyik kérdését. Kravitz az eset után reagált, mi pedig megnéztük, kinek lehet igaza.

    Mint az bizonyára még sokakban élénken él, a barcelonai futam hajrájában Verstappen nekiütközött George Russellnek. A tíz másodperces büntetést és az őt az eltiltás szélére sodró három büntetőpontot érő tettet azonban több olyan dolog előzte meg, ami egyre frusztáltabbá tette Verstappent. Az utolsó csepp az volt a pohárban, hogy a hollandot Russell elengedésére kérte a csapata azok után, hogy a brit leszorította őt az egyes kanyarban, Verstappennek pedig át kellett vágnia a bukótéren.

    A Red Bull ugyanis attól tartott, hogy versenyzőjüket a kanyarátvágásért meg fogják büntetni, ezért inkább elejét vették ennek, ám mint utólag kiderült, nem lett volna szükség az elengedésre, hiszen az FIA felügyelői közölték, nem büntették volna a négyszeres világbajnokot. Azaz a Red Bull megelőzhette volna, hogy Verstappen agya elboruljon, de nem jól ítétle meg a helyzetet.

    Kravitz Kanadában arról érdeklődött a holland pilótánál, hogy a Red Bull milyen lépéseket fog tenni annak érdekében, hogy a jövőben ne kövessen el ilyen hibát, és megnevezte az energiaitalos csapatnál a verseny közbeni szabályértelmezésért felelős Stephen Knowles-t, aki azután került ebbe a pozícióba, hogy Jonathan Wheatley, a bikások korábbi sportigazgatója a Sauberhez távozott. Wheatley egyébként a barcelonai futam után nyilatkozott és elmondta, a verseny elején Nico Hülkenberg sikánátvágásakor fel sem merült bennük, hogy a németnek pozíciót kellene visszaadnia, ami rögtön felvetette, hogy ha még most is Wheatley töltené be a már Knowles által betöltött szerepkört a Red Bullnál, akkor Verstappent sem kérték volna erre.

    Verstappen azonban ahelyett, hogy válaszolt volna Kravitz kérdésére, kikezdte a riportert, mondván nem szép tőle, hogy kiemel egyetlen személyt és az ő nyakába akarja varrni a történteket.

    A teljes beszélgetés leiríta alábbi cikkünkben olvasható:

    Verstappen tökélyre fejlesztette a szemmel gyilkolást, miközben higgadtan bármit megcáfol

    Kravitz ezután hiába próbálta elmagyarázni, hogy nem akarja Knowles nyakába varrni az esetet, csupán a nézőket tájékoztatta arról, hogy ő az, aki átvette Jonathan Wheatley helyét, Verstappen nem tágított, ami végül az interjú lezárásához vezetett.

    Kravitz utólag így értékelte a történteket, egyúttal megindokolta, miért ezt a kérdést tette fel.

    „[Verstappen] nem volt különösebben befogadó hangulatban [a Russell-incidensről szóló kérdésekkel kapcsolatban], ezért azt gondoltam, inkább a csapat hibájáról kérdezem, amely ahhoz az üzenethez vezetett, hogy adja vissza a helyét Russellnek – ecsetelte a Podbookjában. – Olyan kérdést tettem fel neki, amiről azt gondoltam, ezzel az ő oldalára állok, megértve az idegességét, amely előidézte azt a végzetes másfél percet.”

    „Azt kérdeztem tőle, »Mit fogtok tenni, hogy javítsatok a párbeszéden a szabályértelmező emberetekkel, – egy fickóval, akit Stephen Knowles-nak hívnak, és aki átvette Jonathan Wheatley helyét –, hogy biztosítsátok, ilyesmi ne történjen meg újból? Max vagy véletlenül félreértett, vagy túlságosan negatívan értelmezte azt, amit mondtam. Azt felelte, hogy »Nem hiszem, hogy igazságos, hogy kiemelsz valakit. Én soha nem emelnék ki kritizálva senkit a csapatban.«”

    „Mit kellett volna tennem? – tette fel a kérdést a riporter. – Azt kellett volna mondanom, hogy egy meg nem nevezett csapattagot, aki a szabályokkal foglalkozik? Azt mondtam, hogy »nem azért vagyok itt, hogy elmondjam, Stephen Knowles-ról van szó, hibáztassuk őt!«. De aztán ezt egyszerűen csak nem fogadta el. Azt mondta, »Nos, szerintem nem szép tőled, hogy ezt csinálod.« Ezen a ponton befejeztük az interjút.”

    NE HASZNÁLD!!!
    Ted Kravitz megint kihúzta a gyufát Verstappennél / Fotó: Florent Gooden / DPPI

    Általánosságban baja van a Red Bullnak a brit médiával

    A kontextushoz mindenképpen hozzátartozik, hogy Ted Kravitz alighanem nem éppen Verstappen kedvenc riportere, hiszen ő volt az, aki miatt a holland a 2022-es Mexikói Nagydíj alatt bojkottálta a teljes Sky-t, mondván a riporter „tiszteletlen” volt vele. Ennek előzménye, hogy a Verstappen-Hamilton csatát hozó, előbbi győzelmével záruló austini verseny után Kravitz a következőket mondta adásban:

    „Hamilton egész évben nem nyert futamot, majd először érkezik egy olyan helyszínre, ahol sikerülhetett volna neki, ám azzal a sráccal kell csatáznia, aki az előző évben megnyerte azt a versenyt (2021, Abu-Dzabi), ahol őt kvázi meglopták. Ha sikerült volna előtte célba érnie, micsoda forgatókönyv lett volna, nem igaz? Végül ez nem így alakult. A srác, aki miatt meglopták, megelőzte őt, mert gyorsabb az autója. Nagyjából a mérnöki munka és a tervezés miatt van ott, ahol.”

    Később Kravitz ellátogatott a Red Bull főhadiszállására, a felek pedig megbeszélték a történteket és „húztak egy vonalat”, ami után mindent úgy folytattak, „mintha mi sem történt volna”. Ezzel együtt az őt ért sérelmeket általában nem felejtő Verstappenben aligha múlt el nyomtalanul az eset, nem beszélve arról, hogy a Red Bull részéről általános vélekedés, hogy a Sky Sports szereti kritizálni őket.

    Az energiaitalos istálló kiakadt – egyébként teljesen jogosan – azon a 2021-es karácsonyi spoton, amelyben a holland silverstone-i balesetével kívántak kellemes ünnepeket a nézőknek, Christian Horner csapatfőnök pedig többször is szóváltsába keveredett a csatornán szakértő Damon Hill-lel és Johnny Herberttel.

    Azóta egyikük sem dolgozik már a Sky Sports-nál, ráadásul elküldése után az 1996-os világbajnok utalt rá, hogy lényegében a Red Bull érte el, hogy menniük kelljen.

    „Amit nem szeretek, az a sovinizmus. Én nem tetszik az sem, hogy ebből az lett, hogy »ellenünk van, mert mi nem britek vagyunk«, meg az összes többi hülyeség, amit arra használtak, hogy nyomást helyezzenek ránk. Teljesen igazságtalan azt sugallni, hogy van bármiféle hollandellenes dolog. Az ember mit tehet? Azt gondoltam, azért vagyok ott, hogy elmondjam a véleményem.”

    „[A Red Bullnak és Verstappenéknek] nem tetszettek egyes dolgok, amiket mondtunk. Összességében mindig azt az álláspontot képviselték, hogy a Sky brit centrikus és részrehajló, ami szerintem nagyon igazságtalan. Szerintem pont az ellenkezője a cél. Szerintem a Sky egyáltalán nem szeretné, hogy részrehajlással vádolják, szerintem igazságos közvetítői akarnak lenni a sportnak. Adjuk meg, ami jár, meg minden ilyesmi. És azt sem akarják, hogy ne kapjanak hozzáférést a sportág egyik nagyon fontos szereplőjéhez. Szerintem a Red Bull tisztában volt ezzel, és nyomást alkalmazott, amikor arra volt szükség” – mondta Hill.

    A Red Bull miatt rúgták ki a Verstappent kritizáló expilótákat a munkahelyükről?

    Kinek van igaza?

    Ami a Kravitz-al történt konkrét esetet illeti, nehéz igazságot tenni, és nem is biztos, hogy kell. Mindenesetre nézzük meg, miként hangzott pontosan a hollandhoz intézett kérdés:

    „Egy kérdés a jövőre nézve a versenyigazgatóval vagy a felügyelőkkel folytatott azzal kapcsolatos párbeszédről, hogy ilyen helyzetekben vissza kell-e adni a pozíciót. Miután Jonathan Wheatley távozott, itt van Stephen Knowles, aki végzi ezt a munkát. Gyanítom, ő volt, aki azt mondta GP-nek (Giampiero Lambiase – Verstappen versenymérnöke), hogy szóljon neked, hogy add vissza a pozíciót George-nak, ami nem volt jó döntés, ezt később a felügyelők megerősítették. Hogyan elemzitek ezt ki vele? Nyilván nincs túl régóta ebben a pozícióban, csak mióta Jonathan elment a Sauberhez. Hogyan biztosítjátok, hogy ilyesmi nem fordulhasson elő többet?”

    Verstappen erre a kérdésre felelte rögtön azt, hogy „nem szép tőled, hogy kipécézel egy embert”. De miért gondolhatta ezt? Kravitz részéről jogosnak tűnhet az a magyarázat, hogy csak extra hátteret akart adni a nézőknek, és ezért tisztázta, hogy nem Verstappen mérnöke, hanem Knowles döntött a pozíció visszaadása mellett. Ám miután ezt megtette, a riporter még egy kicsit nyújtotta a dolgot azzal, hogy „hogyan elemzitek ezt ki vele?”, illetve „nyilván nincs túl régóta ebben a pozícióban, csak mióta Jonathan elment a Sauberhez.” Különösen az előbbi kérdésből tűnhetett úgy Verstappennek, hogy Kravitz Knowles személyes felelősségét firtatja. Ami, valljuk be, így volt, még ha a riporter utólag mást is állított.

    Igazságot tenni ugyanakkor azért nehéz, mert míg Kravitznak igaza van abban, hogy Knowles hozott rossz döntést, addig az is érthető, hogy Verstappen nem akarta kiemelni az ő szerepét és meg akart maradni az „együtt nyerünk, együtt veszítünk” hozzáállásnál. A riportereknek és újságíróknak azonban nem feladata úgy kérdezni, hogy azzal ne tapintsanak a versenyző vagy csapat számára érzékeny pontra, ezért Kravitztól sem várható el, hogy általánosabban fogalmazza meg a kérdést, mondjuk úgy, hogy „csapatként mit tesztek azért, hogy a jövőben az ilyen helyzetekben jó döntés szülessen?”

    Verstappentől pedig az nem várható el, hogy erre bólogasson, és kijelentse: igen, Knowles hibázott, így az abszolút érthető, ha a négyszeres világbajnok kijelenti, hogy senkit nem szokott névleg kiemelni a kritika megfogalmazásakor, mert csapatként oldják meg a felmerülő problémákat. Az viszont már kevésbé érthető, hogy miért szid le egy, a Red Bulltól független újságírót azért, amiért feltesz egy egyébként teljesen jogos kérdést. Ha valamiben, akkor Verstappen ebben lehetett volna finomabb, miközben természetesen minden joga megvan ahhoz is, hogy ne legyen az.

    Az ő és Kravitz előéletét elnézve pedig inkább az lett volna meglepő, ha szó nélkül hagyja azt, ahogyan a Sky Sports riportere feltette a kérdést.

    Norris hízelgett Verstappennek, és elhiszi, amit riválisa állít