Címke: kiemelt

  • Itt a válasz a nagy kérdésre, ezt teszi a McLaren, ha csapatutasításon múlik a világbajnoki cím

    Itt a válasz a nagy kérdésre, ezt teszi a McLaren, ha csapatutasításon múlik a világbajnoki cím

    Zak Brown egyértelműsítette, csapatutasítást fognak alkalmazni, amennyiben ezzel lehet kicsavarni Max Verstappen kezéből a világbajnoki címet. A McLaren Racing vezérigazgatója szerint őrültség lenne másképpen cselekedni.

    Tizenöt éve először fordul elő a Forma–1-ben, hogy az utolsó futam előtt még kettőnél több pilótának van matematikai esélye a világbajnoki cím elnyerésére. Lando Norris 408 ponttal áll az élen, őt Max Verstappen 12 egységnyi lemaradással követi, míg Oscar Piastrinak további 4 pont a hátránya a másik McLarennel.

    Mindez tehát azt jelenti, hogy a háromból két főszereplő ugyanazt a csapatot képviseli. Ennek következtében előállhat az a helyzet, hogy az egyiküknek, jelen esetben a hátrányban lévő Piastrinak már nem lesz esélye a végső győzelemre, csapattársa sikere viszont azon múlik, hogy elengedi-e őt, hiszen ha nem teszi, akkor Verstappen örülhet. A McLaren sokáig igyekezett a leginkább egyenlő bánásmódot biztosítani versenyzőinek, ám Zak Brown kijelentette, hogy ebben az esetben félre fogják állítani az ausztrál pilótát az Abu-dzabi Nagydíjon.

    „Természetesen igen – válaszolta az erre vonatkozó kérdésre a McLaren Racing vezérigazgatója a Sky Sportsnak. – Realisták vagyunk, meg akarjuk nyerni az egyéni világbajnokságot. Úgy vágunk neki a hétvégének, hogy mindkettőjüknek ugyanannyi esélye van, még ha nyilván fenn is áll egy pontkülönbség. Nem tudni, miként alakul az időmérő és a megbízhatóság. Amennyiben a futamon meglehetősen egyértelművé válik, hogy az egyiküknek van esélye, a másikuknak nincs, akkor megtesszük, amit tudunk, hogy megnyerjük az egyéni világbajnokságot.”

    Norris inkább elbukná a vb-címet, minthogy megkérje Piastrit, álljon félre előle

    Az említett forgatókönyv a legegyszerűbb módon úgy tudna előállni, ha Verstappen vezetne, míg Piastri a harmadik, Norris pedig a negyedik helyen autózna. Ebben az esetben egyértelmű a döntés. „Őrültség lenne nem így tenni – fogalmazott az amerikai üzletember. – Meg szeretnénk nyerni az egyéni bajnokságot. Szóval meglátjuk, hogyan alakul a verseny, ám nem fogjuk elveszíteni a bajnokságot azért, mert próbálunk védeni egy harmadik és egy negyedik, vagy egy hatodik és egy hetedik helyet, vagy akármi is lesz a helyzet.”

    Az még érdekesebb kérdés, hogy mi lesz, ha hasonló helyzetben Piastri nem a harmadik, hanem a második helyen áll, de Brown szavai alapján jó eséllyel ekkor is félreállítanák a 24 éves versenyzőt. Az 54 esztendős üzletember arra is kitért, hogy volt már példa rá, hogy pilótáik egymást segítették, elsősorban az előző idényben.

    „Ez egy csapatsport, nem igaz? – tette fel a költői kérdést. – Szóval a konstruktőri és az egyéni [bajnoki címet] is csapatként szeretnénk megszerezni. Tudom, hogy ez kicsit furcsán hangzik, de ha az egyikük nem tud győzni, akkor azt akarja, hogy a másik nyerjen. A csapat is ezt szeretné. Ők csapatjátékosok, és ezt már tavaly is láthattuk, nemde? Láttuk a brazíliai sprinten, és szerintem Katarban is. Szóval nem hiszem, hogy bármelyik sportágban szokatlan lenne, hogy a csapattársak áldozatot hoznak egymásért, hogy a csapat megkapja, amit akar.”

    A McLaren burokba zárja a pilótáit, míg Verstappen vígan nyilatkozgat a sajtónak

  • Lezajlott az edzés, amin az F1 egyik bajnokesélyese jót derült, egy másik pedig máris hátrányba került

    Lezajlott az edzés, amin az F1 egyik bajnokesélyese jót derült, egy másik pedig máris hátrányba került

    Elindult a Forma–1 szezonzáróját jelentő Abu-dzabi Nagydíj.

    Szokás szerint rengeteg újonc vezetett az Abu-dzabi nagydíj pénteki első szabadedzésén, mert a legtöbb istálló – a Mercedes és a Sauber kivételével – még adós volt az éves kvóta teljesítésével, itt pedig ismét egy olyan helyszínen vagyunk, ahol nem igazán reprezentatív a nappali körözés, lévén a hétvége érdemi részét villanyfény mellett rendezik. Ennélfogva az eredményeknek nincs sok jelentősége, az viszont említésre méltó, hogy a három bajnokesélyes közül Oscar Piastri nem ülhetett autóba, így lépéshátrányba került a ráhangolódással, és ha netalántán akadályozná valami a második tréningen, az nagyon megnehezítheti a felkészülését.

    Az edzés nagyrészt a tervezett mederben csordogált, a pilóták teljesítették az előírt a programot, alapvetően csak rossz tájékoztatásból/rádiózavarból eredő feltartások okoztak kisebb fennakadásokat. Ha már a rádiózásnál tartunk, Verstappen jót nevetett azon, hogy a mérnöke „Leclerc juniorként” hivatkozott Arthur Leclerc-re, aki a tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is egyszerre vezethetett Ferrarit a bátyjával az Abu-dzabi Nagydíj első edzésén. Az ugyanakkor már nem vidította fel a címvédőt, hogy a gyakorlás vége felé arra panaszkodott, hogy valami eltört az autóján.

    Norris és Verstappen foglalta el a köridő-táblázat első két helyét, mindössze 8 ezredmásodperc választotta el őket egymástól, és nagyon közel maradt hozzájuk az egyszer megpördülő Charles Leclerc, valamint a Mercedes és a meglepően elöl záró Sauber párosa is, de ismételjük meg, hogy a körülmények miatt az F1 magyar idő szerint 14 órakor kezdődő második gyakorlása lesz mérvadóbb.

  • A McLaren burokba zárja a pilótáit, míg Verstappen vígan nyilatkozgat a sajtónak

    A McLaren burokba zárja a pilótáit, míg Verstappen vígan nyilatkozgat a sajtónak

    Ellentétes szemlélettel vág neki a mindent eldöntő versenyhétvégének a McLaren és a Red Bull: Max Verstappen a szokásos penzumot kapja a sajtóból, Lando Norris és Oscar Piastri viszont csak az FIA kötelező sajtótájékoztatóin vesz részt Abu-Dzabiban.

    A McLaren mindkét versenyzője számára ez az első alkalom, hogy egy szezonzáró futamon a Forma–1 világbajnoki címéért támadhat, Verstappennek ez a második (a négy vb-címéből hármat már a szezon utolsó állomása előtt bebiztosított). Erre vezethető vissza, hogy a wokingiak minimalizálják a pályán kívüli terhelést és a lehető legnyugodtabb környezetet akarják teremteni a pilótáinak, pláne úgy, hogy Norris és Piastri már biztos a háta közepére kívánja az egyenlő feltételekre és az esetleges csapatutasításra vonatkozó kérdéseket.

    A Sky Sports riportere, Rachel Brookes a Twitter/X oldalán közölte, hogy a McLaren két versenyzője csak az FIA hivatalos sajtótájékoztatóin vesz részt az Abu-Dzabi Nagydíjon, vagyis csütörtökön kérdezhette őket, aki akarta, innentől azonban csak az időmérő és a futam utáni interjúzónában, vagy az első három helyezett sajtótájékoztatóján lesznek elérhetők, külön interjúra vagy a szokásos, csapat által tartott sajtótájékoztatón nem nyílik lehetőség erre.

    Bizonyára Verstappen sem szán sok időt külön interjúkra, de amint egy másik veterán újságíró, Jon Noble Instagram-bejegyzésében látható, vele csütörtökön megtartották a szokásos külön sajtótájékoztatót.

  • Hiába válik mindenkiből barát a pilótavacsorán, vannak, akik következetesen kihagyják

    Hiába válik mindenkiből barát a pilótavacsorán, vannak, akik következetesen kihagyják

    Sorozatban negyedik évben rendezték meg az F1-es szezonzáró hétvégéjén a versenyzők közös vacsoráját az Abu-dzabi Nagydíj előtti csütörtökön, de ezúttal is voltak hiányzók.

    A 2022-ben újraélesztett év végi, baráti hangulatú összejövetelt, akárcsak tavaly, ezúttal is Lewis Hamilton szervezte, de az egyelőre nem derült ki, hogy ki állta a számlát – ez a kettő egy évvel ezelőtt nem esett egybe.

    A közösségi médiában gyakran ismételt vicces alaptézis, hogy amiről nincs kép, az meg sem történt, így természetesen ezúttal is elkészült a közös fotó, amin lehet elemezgetni, hogy ki ki mellett áll éppen (ezúttal a hétvége három bajnokesélyese került a középpontba), vagy hogy éppen ki hiányzik.

    Rendszerint nem teljes a létszám a pilótavacsorákon, és így történt ez most is, a mezőny 20 tagjából 17-en voltak jelen, legalábbis ennyien szerepelnek a képen: a Sauber versenyzője, Nico Hülkenberg, valamint az Aston Martin párosa, Fernando Alonso és Lance Stroll hiányoznak. Persze közbejöhet egyéb elfoglaltság, a csapat által már korábban leszervezett program, viszont feltűnő, hogy amióta Alonso és Stroll vezetnek az Aston Martinnál, vagyis 2023 óta ők ketten még egyik alkalommal sem voltak rajta ezen a csoportképen.

    A fotót több versenyző is megosztotta, a leghosszabb szöveget a szervező, Hamilton írta hozzá:

    „A 2025-ös évfolyam. Mi vagyunk az egyedüli emberek a világon, akik ezzel foglalkozunk, és rendkívül szerencsések vagyunk. Kiváltságnak érzem, hogy versenyzők ezen csapata ellen versenyezhetek, és noha riválisok vagyunk, mindig tiszteljük egymást, s büszkén nevezem őket a barátaimnak. Remek szezonzárót kívánok mindenkinek!” – olvasható a hétszeres világbajnok Instagramján.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés

  • Hamilton inkább hazudna Norrisnak, minthogy szurkoljon neki

    Hamilton inkább hazudna Norrisnak, minthogy szurkoljon neki

    Téved, aki szerint Lewis Hamilton jó tanáccsal látná el honfitársát, Lando Norrist, vagy akár csak buzdítaná a világbajnoki címről döntő futam előtt.

    Hamilton már részt vett „néhány” hasonló téttel bíró eseményen, de Norrisnak ez lesz az első ilyen alkalom, ahogy az ausztrál Oscar Piastrinak is, míg Max Verstappen rutinos róka már ebben. A Ferrari klasszisát megkérdezték, mit tanácsolna a honfitársának, de ha a sajtónak adott válaszából indulunk ki, Norris nem lesz sokkal okosabb általa.

    „Senkinek sem adnék tanácsot. Mindannyian vetélytársak, ezért valószínűleg füllentenék nekik” – nyilatkozta Hamilton a GPblognak. Ugyanerre hivatkozva a buzdítására is nemet mondott. „Mindannyian az ellenfeleim, ezért csak magamnak és a saját csapatomnak szurkolok.”

    A hétszeres világbajnok abban egyértelműen állást foglalt, hogy vadásznak vagy prédának lenni nehezebb, így arra utalt, hogy Norrisnak lesz miért izzadnia. „Védekezni sokkal nehezebb. Amikor valaki utoléri, közelíti a másikat a pályán, sokkal nehezebb az elöl lévő feladata, mint az üldözőé – vélte. – Az üldözőnek nincs mit vesztenie, csak nyerhet, míg az elöl lévő csak elveszthet mindent, vagy megtartja a pozíciót. Teljesen más szituációk.”

  • Leclerc és Russell arra készül, hogy belekeveredik a bajnoki harcba

    Leclerc és Russell arra készül, hogy belekeveredik a bajnoki harcba

    Az Abu-dzabi Nagydíj elsősorban a McLaren és a Red Bull vb-címért folyó csatájáról szól majd – de hogyan fognak eljárni a Mercedes és a Ferrari versenyzői, ha Lando Norris, Oscar Piastri vagy Max Verstappen útjába kerülnek?

    A téma különösen érzékennyé vált azóta, hogy az elmúlt hétvégén a Red Bull pár prominens arca azzal vádolta meg Kimi Antonellit, hogy Norris segítése érdekében adta át a 4. helyet a britnek egy körrel a Katari Nagydíj vége előtt. A vádból semmi sem volt igaz, a csapat másnap bocsánatot kért, a Mercedes olasz pilótájára zúduló, a sugalmazások által kiváltott gyűlölködő kommentcunamit azonban már nem lehetett semmissé tenni.

    Vádold azzal az ellenséged, amit te magad csinálsz?

    És persze ha van istálló a mezőnyben, amely egész biztosan számíthat arra, hogy egy másik csapat autói félreállnának az útjából, az éppen a Red Bull, amelynek ugyebár egy második alakulata is versenyez a Forma–1-ben. Ha úgy alakulna, akár egy bokszkiállás után, Verstappennel szemben kétségtelenül rendkívül előzékeny lenne Liam Lawson és a holland jövő évi csapattársa, Isack Hadjar is.

    Hadjar azonban az FIA csütörtöki sajtótájékoztatóján kizárta annak a lehetőségét, hogy Verstappen és a Racing Bulls autóinak útja keresztezze egymást az Abu-dzabi Nagydíj versenyén, a francia véleménye szerint ez a pálya nem igazán kedvez a faenzai istállónak, így túlságosan is le lesznek maradva az élmezőnytől.

    „Ez egy eléggé tradicionális vonalvezetésű pálya, így biztosan nem fogok versenyhelyzetbe kerülni egyikükkel sem. Nem fogjuk megzavarni a harcukat” – intett nyugalomra Hadjar.

    A negyedik és az ötödik is kér lapot

    A Ferraritól és a Mercedestől viszont reális elvárás, hogy az élmezőny környékén ólálkodjanak, elvégre a két megkérdezett pilóta, Charles Leclerc és George Russell az 5. és a 4. helyen tanyáznak a pontversenyben, közvetlenül, de tisztes lemaradásban a vb-címért csatázó trió mögött. Vajon az ő hozzáállásukat, rámenősségüket befolyásolja majd a hétvégén, hogy nem akarnak kalamajkába keveredni a bajnoki esélyesekkel?

    „Nem tudom, mennyire leszünk versenyképesek ezen a hétvégén – kezdte Leclerc. – Arra számítunk, hogy a McLaren rendkívül erős lesz, mögöttük valószínűleg a Red Bull, majd a Mercedes és mi jövünk majd. Valószínű, hogy lesz majd olyan pont a versenyen, amikor keresztezik egymást az útjaink a McLarenekkel vagy a Red Bull-lal. De nem az a dolgom, hogy ezen gondolkodjak. Próbálok mindent kihozni a versenyemből, aztán az ő dolguk eldönteni, hogy melyikük lesz a világbajnok.”

    „Legszívesebben csak megnyerném a versenyt és nem ütném bele az orrom abba, hogy ők mit csinálnak. De akárhányadik helyen is fogok haladni, és akárki is lesz mögöttem, ugyanúgy fogok vele csatázni, mint bármikor máskor, hiszen a csapatomért dolgozok, és mindent ki akarok hozni ebből az utolsó versenyből.”

    Leclerc idén nem nyert versenyt, Russell azonban Montrealban és Szingapúrban kettőt is – ő az egyetlen ebben a szezonban, aki a három bajnokesélyesen kívül a dobogó tetejére állhatott.

    Előnytelen szerződést íratott alá Tsunodával a Red Bull, most erre mehet rá a karrierje

    „A McLaren az elmúlt pár évben nagyon erős volt itt, talán a legutóbbi két pole-t és győzelmet is behúzták, nekünk viszont nem ez a legerősebb pályánk – mondta Russell, kicsit tévesen, mert ez az állítás csak 2024-re igaz a McLaren kapcsán. – Viszont ha közéjük kerülünk, az nem a mi problémánk lesz. Mi a lehető legjobb eredményért fogunk hajtani, sem többet, sem kevesebbet nem fogok kockáztatni, mint más versenyen. Számomra ez csak egy verseny a 24-ből – igaz, hogy a szezonzáró, de én mindegyiket ugyanúgy kezelem.”

    Érdekes, hogy a teljes mezőnyből egyedül Russell és Leclerc azok, akiknek már biztosan nem fog változni a bajnoki helyezésük a szezonzáró eredménye után sem, hiszen bőven 25 pont feletti különbséggel állnak a tabellán az előttük és a mögöttük helyet foglalóhoz képest is. Russell karrierje legjobb helyezését, a 2022-es 4. helyet állítja be ezzel idén, Leclerc viszont ennél az 5. pozíciónál háromszor is végzett már jobb helyen.

  • Alonso egy mondattal szúrt le mindenkit, aki Räikkönentől kezdve F1-es világbajnok lett

    Alonso egy mondattal szúrt le mindenkit, aki Räikkönentől kezdve F1-es világbajnok lett

    Ki más is tudná jobban átérezni egy háromesélyes bajnoki szezonzáró súlyát, mint Fernando Alonso, aki a bajnokság éllovasaként érkezett Abu-Dzabiba 15 éve, amikor legutóbb hasonlóan sokesélyes volt egy F1-es idény végjátéka. A spanyol akkor veszített, és nincsenek biztató üzenetei Lando Norris számára sem. De egyébként is bárki lesz a világbajnok a lehetséges trióból, Alonso már rég beskatulyázta őket.

    Sőt, Alonso szereplője volt a legutóbbi mindkét olyan szezonzárónak, amelyen kettőnél több pilótának volt még esélye világbajnoki címet szerezni, de 2007-ben és 2010-ben is alulmaradt – utóbbi eset volt az, amikor ő rendelkezett pontelőnnyel az utolsó verseny rajtjánál, de egy rosszul időzített bokszkiállás miatt az alsó pontszerző helyeken ragadt, és Sebastian Vettel a harmadik számú esélyesként kaparintotta meg a trófeát.

    „2010-ben volt a legutóbbi eset, amikor három versenyző is bajnoki esélyekkel érkezett az utolsó versenyre – idézte vissza a számára nem kellemes emlékeket a spanyol az AS-nek nyilatkozva. – Nehéz jóslatokat tenni. Azt gondolnánk, hogy az éllovasnál van az előny, hiszen neki több lehetősége van hibázni, de az F1 egy kiszámíthatatlan sport. Hibák pedig mindig előfordulhatnak, mint a múlt héten, amikor nem használták ki a biztonsági autót. Az F1-ben semmire sincs garancia még akkor sem, ha vezeted a bajnokságot.”

    Most Norrisnak még nagyobb is az előnye a másodok helyezettel, Max Verstappennel szemben (12 pont), mint 2010-ben Alonsónak volt Mark Webberhez képest (8), de a holland idén már többször is le tudta győzni a McLareneket úgy, hogy nem a Red Bull volt a leggyorsabb autó.

    „Tudjuk, hogy Max elképesztő versenyző, aki képes mindent kihozni az autójából. Egyes győzelmeit nem az autója miatt szerezte, hanem ő maga érte el azokat. De persze mindannyian vagyunk annyira magabiztosak, hogy azt mondjuk, a legjobb autóban meg tudnánk nyerni a világbajnokságot” – mondta Alonso.

    Hiába nagy Norris előnye, az ő helyzetében a legtöbben elbukták a bajnoki finálét

    A spanyol, aki már lassan két évtizede, 2005-ben és 2006-ban szerezte a maga világbajnoki címeit, a végére egy magas labdának számító kérdést is kapott: megtörténhet, hogy nem a szezon legjobb versenyzője lesz idén a világbajnok?

    „Ez történt a legutóbbi… 19 évben. Szóval a mostani lesz a 20!” – vágta rá viccesen Alonso, kicsit elszámolva magát, mert még „csak” az idei a 19. szezon az ő 2006-os sikere óta, és bizonyára arra akart utalni, hogy a saját utolsó sikere óta sohasem a legjobb versenyző lett a világbajnok – aki ugyebár ő maga lenne. Még ha nem is gondolta teljesen komolyan, ezzel azért egy lendülettel szúrt oda elegánsan Kimi Räikkönennek, Lewis Hamiltonnak, Jenson Buttonnak, Vettelnek, Nico Rosbergnek és Verstappennek, akik ezen időszak bajnoki címein osztoztak.

  • Előnytelen szerződést íratott alá Tsunodával a Red Bull, most erre mehet rá a karrierje

    Előnytelen szerződést íratott alá Tsunodával a Red Bull, most erre mehet rá a karrierje

    Yuki Tsunoda jövőre nem lesz a Forma–1-es mezőny tagja, miután a Red Bull csapdájába került: nem tárgyalhatott más csapatokkal, miközben az energiaitalosok pedig elvették tőle az ülést.

    Kedden jelentette be a Red Bull, hogyan osztja le versenyzőit a 2026-ra még üresen maradt három ülésében: Isack Hadjar lesz Max Verstappen csapattársa a nagycsapatnál, míg a Racing Bullsnál Liam Lawson marad, s az F2-ből fellépő Arvid Lindblad érkezik mellé. Ezt azt jelenti, hogy Tsunoda, aki több mind négy Faenzában eltöltött szezon után idén próbálhatta ki magát a Milton Keynes-i istálló autójában is, jövőre nem lesz a mezőny állandó tagja, viszont a Red Bull kötelékében marad teszt- és tartalékpilótaként.

    A 2026-os szezonra már az összes ülés elkelt, de Tsunoda nem azért marad ki a mezőnyből, mert lecsúszott volna annak lehetőségéről, hogy másik csapathoz igazoljon – mint Abu-Dzabiban elárulta, a Red Bull kikötötte számára, hogy nem is tárgyalhat más kérőkkel, pedig lettek volna.

    „Nem volt választási lehetőségem, a szerződésem miatt nem sokat tehettem. Kaptam pár érdeklődést más csapatoktól, de a szerződésem nem tette lehetővé, hogy egyáltalán csak beszéljek velük. Emiatt teljes mértékben a Red Bull-ülésre koncentráltam. De az elmúlt években is ez volt számomra a prioritás, hiszen a Red Bull családban nőttem fel” – idézi a japánt a racingnews365.

    Azt nem fedte fel Tsunoda, hogy más csapatok versenyzői szerződéssel keresték-e, vagy ott is inkább tartalékpilótai szerepben számítottak volna rá. Korábban az Aston Martin tűnt a legvalószínűbb célállomásnak a japán számára, hiszen a Red Bullt az idei szezon végével elhagyó Honda 2026-tól már a silverstone-i istálló motorpartnere lesz, Tsunoda pedig az ő versenyzői programjuknak is hosszú évek óta része.

    A japán most elmondta, hogy ő is csak a Katari Nagydíj után, két nappal a hivatalos bejelentés előtt tudta meg, hogy jövőre nem tarthatja meg az ülést, amelyben egy bakui hatodik hely a legjobb eredménye, miközben csapattársa, Verstappen még a szezonzárón is esélyes a bajnoki címre.

    „Rögtön a verseny után közölte Helmut [Marko], nem volt egyszerű. De meglepően jól vagyok. Nem remekül, de túlélem. Másnap reggel ugyanúgy megrendeltem a reggelimet, és ugyanazt ettem, mint mindig. Talán még nem is tudatosult bennem, hogy ez lesz az utolsó versenyem, nemcsak az idei évre, hanem a következőre is. Lehet, hogy Abu-Dzabi után nyilall majd belém az érzés” – mélázott el Tsunoda, aki 111 nagydíjrajttal a legtapasztaltabb japán F1-es versenyzőként fog kikerülni a mezőnyből. Hogy véglegesen-e, azt persze még senki nem tudhatja.

  • Verstappen is „agyatlanozott” egyet a katari Antonelli-ügyben

    Verstappen is „agyatlanozott” egyet a katari Antonelli-ügyben

    Kimi Antonelli elmondása szerint néhány nap alatt túltette magát a Katari Nagydíj után teljesen megalapozatlanul rá zúduló online támadásokon, és még Max Verstappen is ellátta őt egy jó tanáccsal.

    Csak pár nap telt el, amíg az F1 mezőnye Katarból áttette a székhelyét az Egyesült Arab Emírségekbe a szezonzáróra, de Antonelli körül ez idő alatt is rengeteg minden történt – megtapasztalta a hírnév negatív oldalát, és azt is, hogy milyen következményekkel jár, ha valaki mindenféle alapot nélkülözve hergeli fel nézők tömegeit egy riválissal szemben.

    A Katari Nagydíj utolsó előtti körében a negyedik helyen haladó Mercedes-pilóta hibázott a 9-es kanyarban, így az őt üldöző Lando Norris meg tudta őt előzni, az ezáltal szerzett extra két pont pedig még jól jöhet számára a bajnoki fináléban is. A Red Bullnál nem fogadták örömmel a látottakat, először Max Verstappen versenymérnöke, Gianpiero Lambiase, majd különösképpen a csapat tanácsadója, Helmut Marko állt bele Antonellibe, az osztrák többször is megismételte azon vádját, hogy szerinte az olasz szándékosan engedte el Norrist, ezzel segítve a McLarent a bajnoki harcban.

    Ezeken a szavakon sok Red Bull-szurkoló felbátorodott, és ezres nagyságrendű támadó, gyűlölködő komment jelent meg Antonelli közösségi oldalain, amire az olasz az Instagram-profilképének feketére változtatásával reagált, a Red Bull pedig egy hétfői közleménnyel, amiben visszavonta a fiatal pilótát ért vádjait.

    Antonelli profilképe újra színesben pompázik az Instán, az olasz pedig az Abu-dzabi Nagydíj sajtónapján a saját szavaival is elmondta, hogy mi történt Luszailban, és min ment keresztül a következő napokban.

    „Nem volt egyszerű látni azokat a kommenteket a verseny után, amelyek arról szóltak, hogy elengedtem egy ellenfelem, pedig ilyet sohasem tennék. A harmadik helyért harcoltam, keményen nyomtam és próbáltam [Carlos] Sainz mögött DRS-közelségbe kerülni. És azt követően, hogy olyan sok körön át a határon autóztam a piszkos levegőben, megérkezett a hiba. Minden körben egyre közelebb kerültem, de ott a gumik egy pillanatra megadták magukat, hibáztam, Lando pedig megelőzött” – mondta Antonelli, akit a racingnews365 idéz.

    Az olasz elárulta, hogy még Verstappen is segédkezet nyújtott neki a Red Bull által kiváltott kommentcunami után – a holland pedig érdekes módon ugyanazt a jelzőt használta az online gyűlölködőkre, mint amivel a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff is illette Markót a katari vasárnapon: agyatlanok.

    „Fájdalmasan érintett, hogy milyen kommenteket kaptam a verseny után, de jó érzés volt látni a Red Bull közleményét, ő [Lambiase] is odajött hozzám beszélgetni, és Max számára is tisztáztam a helyzetet. Rengeteg támogatást kaptam, ami segített túltenni magam a történteken, és erre a hétvégére koncentrálni. Max pontosan tudta, hogy mi történt, és szintén támogatólag lépett fel, amit nagyon jólesett. Nem mondhatom el, hogy mit mondott nekem, mert csúnya szavak is voltak benne, de valami olyasmit, hogy »ne foglalkozz ezekkel az emberekkel, mert agyatlanok, koncentrálj csak a saját munkádra«.”

  • „Ez most nagyon megviseli” – Hamiltonban már a Mercedes is próbálja tartani a lelket

    „Ez most nagyon megviseli” – Hamiltonban már a Mercedes is próbálja tartani a lelket

    Noha a pályán már egy ideje riválisok, a Mercedes tagjai továbbra is szívükön viselik Lewis Hamilton sorsát.

    Bármilyen eredményt is érjen el a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjon, az nem fog változtatni azon, hogy Lewis Hamilton pályafutása leggyengébb szezonját fejezi be a hétvégén. A továbbra is ferraris dobogós eredmény nélkül álló brit pilóta az utóbbi két hétvégén egyaránt kiesett az időmérő első szakaszában, nyilatkozatai pedig nem először árulkodnak frusztráltságról (egy ponton azt is kijelentette, nem várja a következő évet), amit egykori csapatának tagjai is látnak.

    Noha a hétszeres világbajnok utolsó három Mercedesnél töltött éve sem volt kimondottan diadalmenet, ilyen teljesítményre azért bizonyára volt kollégái sem számítottak tőle, Bradley Lord, a Mercedes kommunikációs igazgatója a CHAMP1-nek pedig most elmondta, noha már egy ideje riválisok a pályán, továbbra is szívükön viselik Hamilton sorsát, és ebben a nehéz időszakban próbálják bátorítani őt.

    Hamilton szavai ellenére már nem a sajtó tehet arról, hogy rossz a Ferrari?

    „Igen, ahogy mondtam, emberileg sajnáljuk őt, mert tudjuk, hogy szívét-lelkét beleteszi a munkájába, hogy mennyire elkötelezett, és hogy mennyit edz és így tovább. Néha minden versenyzőnek vannak hullámvölgyei és olyan időszakai, amikor egyszerűen nem áll össze a kép. Ez őt most nagyon megviseli. De próbáljuk támogatni a magunk módján: Toto [Wolff, a Mercedes csapatfőnöke] gyakran együtt utazik vele haza versenyekről, sokat beszélgetnek, és igen, próbáljuk bátorítani, mert tudjuk, hogy Lewis Hamilton még mindig mérce lehet ebben a sportban, és valószínűleg az is marad. Még mindig hiszünk benne.”

    Lord „óvatosan optimista” azt illetően, hogy mit hozhat Hamilton számára a 2026-os év, de úgy érzi, hogy az új szabályokkal talán ismét viszontláthatjuk a hétszeres bajnok régi énjét. „Bizonyos értelemben igen, sajnálom őt emberileg, mert tudom, mennyit tesz bele. De azt is tudom, hogy Lewis egy ilyen tapasztalatból csak erősebben jön ki. Ezért vagyok óvatos a jövő évet illetően, mert lehet, hogy még erősebben tér vissza.”