Címke: kiemelt

  • Nehéz volt elhinni, hogy még megtörténhet – itt az összes alkalom, amikor Hülkenberg kezéből kicsúszott a dobogó

    Nehéz volt elhinni, hogy még megtörténhet – itt az összes alkalom, amikor Hülkenberg kezéből kicsúszott a dobogó

    Még egy éve sincs, hogy Nico Hülkenberg 37. születésnapján, tavaly augusztusban összegyűjtöttük azt a nyolc versenyt, amelyeken a német pilóta elérhető közelségbe került első dobogójának megszerzéséhez, ám valami mindig közbejött, ami tovább késleltette a nagy áttörést.

    „Ha ezt Hülkenberg megcsinálja, véget is érhet a Forma-1, úgy teljesen. Happy end, lezárt a vége, nem is lehet hozzá folytatást írni tovább.”

    Ennyi személyes vonás talán belefér, a fenti mondatot jelen szerző mondta kollégáinak a Brit Nagydíj utolsó köreiben, amikor Hülkenberg dobogós esélye egyre reálisabban kezdett testet ölteni, hiszen mögötte Lewis Hamilton nem tudott kellő ütemben zárkózni a harmadik helyen álló Sauberhez.

    239. nekifutásra végre meglett a Hülkenberg-dobogó, amiért ha nem is a német 2010-es debütálása óta, de legalább tíz éve már az F1 egész közössége szorított, hiszen a sport nagy igazságtalanságának tűnt, hogy a középmezőny egyik legjobbjaként erről folyamatosan lemarad. Közben három évre elveszítette állandó ülését a mezőnyben, innen pedig meglepetésként jött a Haasszal való 2023-as visszatérése, de már egyre kevésbé tűnt úgy, hogy valaha is át fog tudni törni a középmezőnyből egy valóban dobogóesélyes csapathoz, ahol nem a kaotikus versenyekben és rendkívüli körülményekben kell bíznia.

    Amikor tavaly az Audi bejelentette, hogy egyik autójában Hülkenberggel fog megérkezni az F1-be 2026-ban, még mindig nehéz volt elképzelni, hogy az abban a pillanatban a mezőny utolsó helyén tanyázó Sauber egy újonc gyártó motorjával időben előre fog tudni törni ahhoz, hogy Hülkenberget az még aktív F1-es korában érje.

    Akkor ezt írtuk a dobogós esélyei kapcsán: „Nincs mit veszítenie: ha hamar előretör az Audi, talán megszakíthatja a dobogótlanság átkát, legrosszabb esetben pedig a statisztikái maradnak olyanok, amilyennek eddig is ismertük őket.”

    Azt ugyanis senki nem gondolta, hogy már 2025-ben, még a Sauber név alatt össze fog jönni az a bizonyos pódium.

    Nico Hülkenberg dobogós lett, ezzel pedig valami megváltozott. Egy évtizedes történetszál, egy állandó beszédtéma lezárult, egy megmásíthatatlannak tűnő axióma megdőlt. Innen már az F1 sem lesz teljesen ugyanolyan, mint eddig volt.

    Alább olvasható tavaly augusztusi cikkünk Hülkenberg karrierjének 8 elszalasztott dobogós esélyéről:

    8 verseny, ahol eldobta a dobogót a legbalszerencsésebb F1-es pilóta

  • Norris megsérült a győzelme után, hoppon maradtak a rajongói

    Norris megsérült a győzelme után, hoppon maradtak a rajongói

    Miután autójával együtt épségben átvészelte a Brit Nagydíjat, majd győztesként ért célba, Lando Norris a legártalmatlanabb helyzetben keveredett incidensbe a bokszutcában.

    A díjátadó és a médiakötelességei után Norris a győzelmi serlegével visszatért a silverstone-i bokszutcába, hogy a rajongókkal testközelből is megünnepelje a sikerét, ami brit győztesek esetében már hagyomány a pályán, Lewis Hamilton olykor rá is vetette magát a tömegre, hogy az emberek által megtartva ússzon felettük.

    Soha nem fog kiderülni, Norris milyen ünneplési móddal készült, hiszen amint fotósok gyűrűjében éppen maga is felállni készült volna a bokszutca falára, az egyik fotós leesett onnan, egyenesen rá a McLaren pilótájára.

    Norris az arcát fogta és elhagyta a helyszínt, így az ünneplésnek ez a fázisa elmaradt. A hamarosan előkerülő felvételekből kiderült, hogy a brit pilóta csak az orrán szerzett egy vágást – hasonlót ahhoz, hogy tavaly tavasszal egy amsterdami bulizás során –, vagyis nem történt komoly baj. Norris később csapattársával, Oscar Piastrival és főnökével, Zak Brownnal még megjelent a szurkolói zónában.

    Az első hazai győzelmét szerző Norris még a sajtótájékoztatón, a történtek előtt beszélt arról, milyen érzelmi kitöréssel élte meg, hogy elsőként haladt át a célvonalon a számára legfontosabb versenyen.

    „Nem sírtam. Próbáltam, de nem ment. Amikor érzelmes vagyok, én valahogy nem sírok, csak nevetek. Egyszerűen elönt a boldogság, csak élvezem a pillanatot. Pedig nagyon szeretnék sírni, mert az szerintem jobban mutat a képeken!” – viccelődött Norris.

  • Molnár Martin Forma–1-es hétvégén bizonyított Silverstone-ban

    Molnár Martin Forma–1-es hétvégén bizonyított Silverstone-ban

    Molnár Martin életében először állt rajthoz Forma–1-es versenyhétvégén, a Brit Nagydíj helyszínéül szolgáló Silverstone-ban pedig megcsillogtatta képességeit. A magyar versenyző mindkét Forma–4-es betétfutamon remek előzésekkel vétette észre magát, az időmérő edzésen elért 3. helyezésével pedig a tempója felől sem hagyott kétséget.

    A bajnokságba nem számított bele, mégis kiemelten fontos hétvége várt a brit F4 mezőnyének nagy részére Silverstone-ban, a Forma–1-es Brit Nagydíj helyszínén, ahol a történelem során először esett meg, hogy a három FIA-szintű utánpótlás-széria, azaz az F2, az F3 és az F4 egyazon hétvégén versenyezzen az F1-gyel.

    Az összetett második helyén álló Molnár Martin úgy vágott neki a küzdelemnek, hogy szeretné kiélvezni az egyedülálló lehetőséget, ami maximálisan sikerült is neki. A Virtuosi Racing magyar pilótája a szombati időmérő edzésen a 3. legjobb időt érte el, a második legjobb körök rangsorában pedig 9. lett, így az első futamot – ezen a hétvégén a megszokott három helyett csak két, 25 perces versenyt rendeztek – utóbbi pozícióból kezdhette.

    Molnár Martin, Brit Nagydíj, F4
    Fotó: Jakob Ebrey Photography

    Amit pedig a Max Verstappen csodaszámba menő pole pozícióját hozó F1-es időmérő edzés után rendezett viadalon mutatott a késő délutáni időpont ellenére szép számban a lelátókon maradó silverstone-i közönségnek, azt alighanem még jó ideig megemlegeti majd az autósportot nemcsak imádó, de értő angliai szurkolósereg. Martin agresszív volt; hol a füvet súrolta a kerekeivel, máskor félig a bukótérbe lógva passzírozta be magát a riválisa mellé; a Stowe-kanyarban előzött kívül és belül is, egyszer pedig az emlékezetes Verstappen–Hamilton csattanást hozó Copse-ban fordult el a határon táncolva az egyik ellenfele külső oldalán és vette át a pozíciót. Noha a rajthelyéből adódóan a dobogós helyezések sorsába nem tudott beleszólni, a közvetítés nagy részében az ő megmozdulásait láthattuk. Végül a 7. helyen intették le.

    A dobogós remények így a második futamra maradtak, ám ezeket szerte foszlatta az a három rajthelyes büntetés, amit a Hungarian Motorsport Academy (HMA) versenyzője a szombati verseny után az Ella Lloyd-dal történt összeérésért kapott. Azt azonban a 6. pozícióból indulva is sikerült megmutatnia, hogy a küzdőszelleme vasárnapra is töretlen maradt: rögtön a rajtnál javított egy pozíciót, majd miután visszaelőzték, újabb három nagyszerű előzést bemutatva, többek között bajnoki riválisát, Fionn McLaughlint is lehagyva a 4. helyig kapaszkodott fel, ám ez olyan sokat kivett a gumijaiból, hogy innen már nem volt feljebb. Végül az 5. helyen ért célba.

    „Még szinte jobb is, hogy így alakult a hétvége, és mindkét futamon hátrébb kellett rajtolnom és többet tudtam csatázni. Összességében nagyon jó hétvége volt, jó volt ilyen sok néző előtt versenyezni, remek volt a hangulat, sikerült kiélveznem minden pillanatát. Különleges élményt jelentett az is, hogy a Forma–1-es bokszutcából indulhattunk: a Virtuosi Racing a Ferrari garázsa előtti területet kapta meg, így az autóból oldalra pillantva Lewis Hamilton autóját láttam, mielőtt kihajtottam a pályára. Ezek mind olyan élmények, amelyekből motivációt tudok meríteni a folytatásra. Most jön egy kis szünet, de az edzéssel természetesen nem állok le és a versenyzéstől sem szakadok el teljesen, mert a jövő héten gokartban fogok coacholni. Július végén pedig Zandvoortban, az egyik kedvenc pályámon megy tovább a bajnoki küzdelem” – összegzett Martin.

    Molnár Martin, Brit Nagydíj, F4
    A Ferrari garázsa előtt / Fotó: Jakob Ebrey Photography

    A 16 esztendős versenyző véleményét osztotta Kiss Pál Tamás, a Motorsport Talent Management (MOTAM) sportszakmai vezetője is, aki szintén úgy vélte, fontosabb az eredménynél az, amit a pályán láttunk a magyar versenyzőtől. „Azzal, hogy ekkorákat csatázott és elképesztően látványos előzéseket mutatott be, sokkal inkább meg tudta mutatni a tudását, mintha jobb pozícióban egyedül autózott volna és nem történt volna vele semmi. Martin egy ilyen komoly, nagy presztízsű versenyen megmutatta, hogy mire képes a pályán.”

    Őry Tamás, a MOTAM ügyvezető igazgatója összességében sikeresnek értékelte a Brit Nagydíj hétvégéjét, és elárulta, hogy a háttérben is fontos munka zajlott. „Sikeres hétvégén vagyunk túl. Nagyon pici hiányérzet van bennem az elmaradt dobogó miatt, ami nyilvánvalóan a három rajthelyes büntetés számlájára írható, de ezeket a helyzeteket is meg kell tanulnunk kezelni, még ha nem is értünk egyet a döntéssel. Focinyelven szólva adható volt, még ha mi nem is adtuk volna meg. Ahogy haladunk előre Martinnal, egyre több nehézséggel fogunk találkozni, amiket meg kell tanulnunk kezelni” – kezdte értékelését Őry Tamás.

    „Azt nézve, hogy mit adott nekünk ez a hétvége, Martin beleszagolt abba, hogy milyen az a közeg, ahova tartozni szeretne, és el is mondta, hogy ide vissza szeretne jönni. Mi azon dolgozunk, hogy ez megvalósulhasson. Martin az eredménytől függetlenül bebizonyította, hogy versenyképes. Minden versenyzőben valamilyen különleges képességet keresnek a csapatok, Martin szombati futamának második felében végrehajtott elképesztő előzései pedig megmutatták, hogy van benne kiválóság, van benne valami, ami biztosan nincs meg mindenkiben. Számomra ez ennek a hétvégének az egyik legnagyobb eredménye, mert ez a néhány perc nagyon felemelő volt mind a szakmának, mind Martin hazai szurkolóinak.”

    Molnár Martin, Brit Nagydíj, F4
    Fotó: Jakob Ebrey Photography

    „Emellett volt néhány tárgyalásunk, mert ahogy haladunk előre, úgy kell egyre korábban döntést hoznunk Martin jövőjéről. Most az előttünk álló egy-két évnek a szakmai programját rakjuk össze, és nyár végéig valószínűleg tudni fogjuk, hogy merre megyünk tovább. Ebből a szempontból is hasznos volt ez a hétvége a számunkra. Most következik három hét szünet, amelyben Martin picit tud mással foglalkozni, edzeni, készülni, hogy aztán megkezdje a szezon második felét, aminek célja, hogy megküzdjön a brit bajnoki címért.”

    A silverstone-i hétvége első futamát ITT, a másodikat ITT lehet visszanézni.

    A brit F4-es bajnokság következő fordulóját július 26-án és 27-én rendezik a hollandiai Zandvoortban.

  • Leclerc Hamiltont fogja figyelni, aki még soha nem küzdött így autóval a hazai versenyén

    Leclerc Hamiltont fogja figyelni, aki még soha nem küzdött így autóval a hazai versenyén

    Az elszalasztott lehetőségeget és autója vezethetőségét hozta fel Lewis Hamilton a Brit Nagydíj után, amikor azt ecsetelte, miért nem tudott odaárni a dobogóra. A hétszeres világbajnok egyúttal ismét szóba hozta, hogy le kell ülnie a Ferrari mérnökeivel a jövő évi autóról egyeztetni.

    A háromból két szabadedzésen a leggyorsabbak voltak, és bár az időmérőből nem hozták ki azt, ami benne volt, esős futam esetére Lando Norris még így is őket tartotta a favoritnak a Brit Nagydíj előtt. Ehhez képest a Ferrari csak egy 4. és egy 14. helyezést tud felmutatni egy olyan versenyen, amelyen Nico Hülkenberg erőből a 19. helyről a dobogóra hozta fel a Saubert, a hajrában maga mögött tartva a tőle 5 másodperces távolságra végző Lewis Hamiltont.

    Nem véletlen, hogy a hétszeres világbajnok a leintés után azzal reagált mérnöke „szép munka, jól menedzselted” üzenetére, hogy „ó, haver, összességében elég rossz volt, rengeteg volt az elszalasztott lehetőség”, mielőtt hozzátette, hogy „nyomjuk tovább” és elnézést kért, hogy nem érte utol Hülkenberget.

    Hamiltonnak ezzel megszakadt a 2014-es Brit Nagydíj óta tartó dobogós sorozata Silverstone-ban, pedig egy ideig úgy tűnt, hogy legalább a pódium összejöhet, de az első biztonsági autós fázis után a 40 esztendős pilóta egyszer csak a 8. helyen találta magát, ahonnan több remek előzést bemutatva ugyan visszazárkózott a 4. helyre, és az utolsó kerékcserék előtt közvetlenül Hülkenberg mögött haladt, ám az utolsó kiállását követően meglátogatta a Village kanyar bukóterét, amivel időt veszített, így a Sauber hiába tudott csak több mint 4 másodperc alatt kereket cserélni Hülkenberg autóján, a német így is nagyjából 10 másodperccel Hamilton elé jött vissza, ebből az előnyéből pedig megőrzött 5 másodpercet.

    Lewis Hamilton, Ferrari
    Fotó: Ferrari

    „Mindenkinek nehéz napja volt. Nem ilyen eredményben reménykedtem, de így is szereztem néhány pontot – mondta utólag Hamilton, majd kiemelte, hogy a Ferrariját elképesztően nehéz volt kezelni. – Ezen a pályán ilyen körülmények között még soha nem volt ilyen nehezen vezethető autóm. A kocsit hihetetlenül nehéz volt vezetni, de végső soron szerintem sokat tanultam ma, sok mindent vihetünk magunkkal erről a napról. Csupán második alkalommal vezettem esőben ezt az autót, és ki sem tudom fejezni, mennyire nehéz volt. Ez az autó nem szereti az ilyen körülményeket.”

    Arra a kérdésre, hogy a pálya száradásával javult-e az autó kezelhetősége, Hamilton elmondta, hogy „nem különösebben, csak egy kicsit, amikor a végén teljesen száraz lett, de még akkor is, amikor szélesen fordultam, a 11-es kanyarban rögtön kitört a hátulja”, majd hozzátette, „rengeteget hibáztam ma.”

    „Nem vezetek olyan borzasztóan, de természetesen szeretnék fejlődni. Az időmérőn jobbnak tűnt a helyzet, és szerintem erre kell építkeznünk. Igazán remélem, hogy a folytatásban előreléphetünk. Most jön egy kéthetes szünet, és hamarosan sok időt fogunk a gyárban tölteni” – folytatta, majd arra a kérdésre, hogy miben szeretne leginkább előrelépést látni az idei autóval, több dolgot is felsorolt. „Következetes egyensúlyt szeretnék, egy olyan autót, amely jól fordul a lassú kanyarokban. Összességében egy stabilabb autót. Ezen a hétvégén remekül néztünk ki, de így sem tudtunk mindent kihozni az időmérőből, aztán a verseny egy kicsit nehezebb volt. Ebben akarok erősebb lenni.”

    Charles Leclerc, Ferrari
    Leclerc-nek rémálomszerűen alakult a versenye / Fotó: Ferrari

    Hamilton szokása szerint megpendítette a 2026-os autó előkészületeit is, amelyekről korábban elmondta, együtt dolgozik Loic Serra technikai igazgatóval azon, hogy a jövő évi modell az ő DNS-ét is magában hordozza. „Rengeteg adatot gyűjtöttünk, nekem pedig le kell ülnöm azokkal, akik a jövő évi autót tervezik, mert vannak olyan részei ennek az autónak, amelyek átmehetnek a jövő évi modellbe” – mondta most.

    Ami a felvezető kör végén száraz pályás abroncsokra váltó, majd a teljes versenyt végigküszködő, végül a célba érők közül utolsó előttiként befutó Charles Leclerc-t illeti, a monacói pilóta a Canal+-nak azt mondta, Hamilton hétvégéjét fogja tanulmányozni, hogy kiderítse, mi az, ami nem működött az ő oldalán. „Az egyetlen pozitívum Lewis teljesítménye. Legalább meg tudom figyelni őt, hogy megpróbáljam megérteni, hol mentem el a rossz irányba. Van rá ötletem. Az általam használt beállítás elég jól működik száraz körülmények között, de ez bonyolult.”

  • Verstappen is túlzónak tartja Piastri büntetését

    Verstappen is túlzónak tartja Piastri büntetését

    Max Verstappen a pole pozícióból rajtolva egy pillanatig sem tűnt esélyesnek a győzelemre a Brit Nagydíjon, amit részben az időjárásnak, részben az időmérő előtt választott beállításoknak köszönhet. A holland pilóta szerint az 5. hely volt a maximum egy „borzasztó” versenyen.

    „Nem volt könnyű, a tempónk a rajttól kezdve egyszerűen csak nem volt jó. Túlkormányzottság, alulkormányzottság… Mondjuk úgy, hogy igazán kapaszkodnom kellett a kormányba, máskülönben sokkal többször fordult volna rosszra a helyzet. Aztán megpördültem az újraindításnál, utána forgalomban haladtam, de közben nem is volt több tempóm, mint a körülöttem levőknek. Az volt a tempóm, amit látni lehetett, ez pedig egyszerűen nem volt elég jó” – nyilatkozta a Viaplaynek a vezetést a 8. körben elveszítő címvédő, aki a megforgással visszaesett a 10. helyre, majd onnan az 5. pozícióig zárkózott fel.

    A megpördülés:

    Hogy miért nem tudott versenyre kelni a McLarenekkel, arról azt mondta, hogy „részben a szárnyállás az oka, de összességében elég rosszak voltunk az ehhez hasonló alacsony tapadású körülmények között, úgyhogy egyszerűen borzalmas verseny volt.”

    Ami a második biztonsági autós fázis végén történteket illeti, Verstappen nem mondta, hogy bármilyen összefüggés lenne a megpördülése és aközött, hogy Piastri nem sokkal korábban befékezett előtte, ő pedig kis híján nekiment.

    „Nem tudom, egyszerűen csak ráléptem a gázra és az autó megforgott. Nem volt meg a tempóm, ugyanolyan tempót autóztam [ezután], mint az előttem haladók. Aztán amikor az időjárás ismét 50-50-re fordult és mindenki elkezdte elfogyasztani a gumikat, kicsit jobb lett a helyzet, de az egyensúly még akkor is messze volt a jótól.”

    Ami Piastri 10 másodperces büntetését illeti, noha ez nem befolyásolta Verstappen eredményét, a holland úgy vélte, túlzó volt a felügyelők szankciója. „Már néhányszor megesett, hogy emberek ezt csinálják velem – utalt vissza arra, hogy Kanadában George Russell fékezett be előtte. – Csak most, a verseny után hallottam, hogy 10 másodperces büntetést kapott érte. Természetesen ez megint nagyon extrém büntetés, de nem én hozom a szabályokat.”

    A Verstappen–Piastri eset:

    Hogy ennyire változó körülmények nélkül mekkora lett volna Verstappen esélye a győzelemre a pénteki edzésnapon tapasztalt alulkormányzottság ellensúlyozására bevetett extrém kis leszorítóerős beállítással, azt utólag nem lehet megmondani, de a holland megvédte azt a döntést, hogy ezt az utat választották, mivel szombaton még nem lehetett tudni, hogy esős lesz a verseny.

    „Sokat változott az időjárás előrejelzés az éjszaka folyamán. A tegnapi napig azt mutatta, hogy egyre jobb idő lesz, csak reggel fog egy kicsit esni, aztán többet nem. Aztán tegnap este hirtelen már erős esőzést jeleztek. Az ilyesmi megesik. Nem volt meg a tempóm ahhoz, hogy előrelépjek, ami aggodalomra adott okot, de a helyes döntéseket hoztuk, nyugodtak maradtunk, a lehető legtovább kint maradtunk az intereken, ami szintén jó döntés volt. Végül ötödikek lettünk, ami utólag nézve valószínűleg a lehető legjobb eredmény volt a versenyen történtek tükrében.”

  • A sokáig tagadásban levő Hülkenbergnek Piastri feltette az év kérdését élete első F1-es dobogója után

    A sokáig tagadásban levő Hülkenbergnek Piastri feltette az év kérdését élete első F1-es dobogója után

    Oscar Piastri is kérdezett a pályafutása első F1-es dobogóját a Brit Nagydíjon szerző Nico Hülkenbergtől a leintés után. A német pilóta a verseny alatt sokáig tagadásban volt, főnöke pedig nem hiszi el, hogy mostanáig egyszer sem állhatott dobogón.

    Nico Hülkenberg pályafutása 239. versenyén megszerezte élete első dobogós helyezését az F1-ben, amivel toronymagasan ő lett az erre legtöbbet váró pilóta (a második helyen mostantól Sainz áll 101 futammal). A Sauber versenyzője a 19. rajtkockából vágott neki a Brit Nagydíjnak (tulajdonképpen az utolsó pozícióból, mivel Franco Colapinto eleve a bokszutcából kezdett volna, ha el tud indulni), majd ő és a csapat tökéletesen használta ki a kínálkozó lehetőséget, és egy kiválóan időzített első kerékcserével feljöttek a negyedik helyre.

    A 37 esztendős pilóta ezután a pályán elkapta Lance Strollt, majd maga mögött tartotta Lewis Hamiltont, és végül 5 másodperces előnnyel jött be a célba a hétszeres világbajnok előtt a 3. helyen. „A verseny nagy része a túlélésről szólt. Szerintem nagyon jók voltunk abban, hogy a megfelelő döntéseket hozzuk és a megfelelő gumikon legyünk a megfelelő pillanatban, miközben nem hibáztunk. Elképesztő” – értékelt az autóból kiszállva a német.

    Hülkenberg csapattársa, Gabriel Bortoleto már a levezető körben, a csapatrádióban gratulált és legendának nevezte a németet, majd elsőként ment oda hozzá a parc fermében:

    „Valószínűleg az utolsó kiállásig tagadásban voltam, de amikor hallottam, hogy kicsit leszakítottuk Lewist, úgy voltam vele, hogy »oké, ez jó, van egy kis lélegzetvételnyi előnyöm.« Aztán elég gyorsan zárkózott fel, úgyhogy nagy volt a nyomás. Intenzív verseny volt, de nem törtünk meg, nem hibáztunk, amivel nyilván nagyon-nagyon boldog vagyok. Arra gondoltam, hogy [Hamilton] mindent bele fog adni a hazai közönség előtt, és úgy voltam vele, hogy »bocsi, srácok, de ez az én napom is.« Kockáztatnom kellett, és most nagyon boldog vagyok” – folyatta Hülkenberg.

    „Jó érzés, régóta vártam már rá, nem igaz? De mindig is tudtam, hogy megvan bennünk, megvan bennem valahol. Micsoda verseny volt. Tulajdonképpen az utolsó helyről jöttünk fel, és újra megcsináltuk, amit a múlt héten. Eléggé szürreális, hogy őszinte legyek. Nem igazán tudom, hogyan történt, de nyilván őrültek voltak a változó körülmények” – zárta az értékelését.

    Hülkenberg befutója:

    Jonahan Wheatley, a Sauber idei szezon közben érkező csapatfőnöke az F1 TV-nek már a rajt előtt azt mondta, hogy a változó körülmények segíthetnek nekik javítani a rajtpozíciójukon, de azért ilyen forgatókönyvre nyilván ő sem számított.

    „Nem hiszem el, hogy egy olyan tehetséges versenyzőnek, mint Nico, eddig tartott megszereznie az első dobogós helyezését a Forma–1-ben. Mesteri versenyt futott ma, egyetlen apró hibát sem követett el rajttól a célig és magabiztosságot adott a csapatnak. A csapat pedig reagált. A helyes döntéseket hoztuk a stratégiával, a megfelelő párbeszédeket folytattuk le és egyfajta jó értelemben vett nyugalom lett úrrá a bokszfalon. Én pedig olyan helyzetben találtam magam, amit el sem tudtam képzelni, amikor Japánban csatlakoztam a csapathoz” – értékelt a leintés után.

    Az ünneplés pillanatai:

    Hogy lesz-e még ilyenben részük, azt nyilván csak remélhetik, de Hülkenbergtől ezt az eredményt már senki nem fogja elvenni. A harmadik helyért járó trófeáról ez ugyanakkor már nem jelenthető ki teljes bizonyossággal. Hogy miért, arra Oscar Piastri verseny utáni sajtótájékoztatón feltett kérdése adhatja meg a választ.

    „Nekem is lenne egy kérdésem Nicóhoz – tette fel a kezét a második helyen végző ausztrál. – Milyen érzés 15 évnyi Forma–1 után LEGO-trófeát kapni az első dobogós helyezésedért, amit csak úgy szét lehet szedni?”

    „Imádom a LEGO-t, és a lányom is játszhat vele. Némi ezüst vagy arany jó lett volna, de mindig a dolgok pozitív oldalát kell nézni, úgyhogy nem panaszkodom” – válaszolta kedélyesen Hülkenberg, utalva az erre a futamra készített LEGO-trófeákra.

  • „Csalódáskeltő, amikor elveszik tőled, amit érdemelsz” – ezért büntették meg Piastrit

    „Csalódáskeltő, amikor elveszik tőled, amit érdemelsz” – ezért büntették meg Piastrit

    Az FIA a Brit Nagydíj után közzétette, hogy miért adott az ausztrál pilóta győzelmébe kerülő 10 másodperces büntetést Oscar Piastrinak, aki úgy érzi, nem kapta meg, amit a teljesítménye alapján megérdemelt. A McLaren vezetői szerint is kemény volt a felügyelők döntése.

    Oscar Piastri szemmel láthatóan nagyon ideges, frusztrált és csalódott volt a Brit Nagydíj leintése után, hiszen úgy érezte, igazságtalanul kapott 10 másodperces büntetés miatt bukta el a győzelmet Lando Norrisszal szemben. Az ausztrál pilótát a második biztonsági autós fázis végén bemutatott fékezésért szankcionálták, aminek következtében a mögötte haladó Max Verstappen kis híján belerohant az autójába.

    „Nem fogok sokat mondani, mert bajba sodrom magam. Gratulálok Nico [Hülkenbergnek], szerintem az ő dobogója a nap fénypontja. A többit annyiban hagyom” – próbálta rövidre fogni az értékelést az ausztrál pilóta az autóból kiszállva, majd miután Jenson Button tovább faggatta, ennyit tett hozzá: „Úgy tűnik, többé nem lehet fékezni a safety car mögött. Azelőtt öt körön át ezt csináltam, de még egyszer mondom, nem mondok többet, mert bajba sodrom magam. Köszönet a nézőknek a nagyszerű hétvégéért és hogy kitartottak a rossz időben. Továbbra is szeretem Silverstone-t, még ha ma nem is ez a helyzet. Mindenkinek köszönöm, hogy eljöttek.”

    Piastri aztán a pihenőszobában a büntetésről addig mit sem tudó Hülkenbergnek ecsetelte, hogy „tíz másodperces büntetést kaptam, amiért fékeztem a safety car mögött. Tulajdonképpen ahogy a biztonsági autó tetején kialudtak a fények, ráléptem a fékre, úgyhogy nem gyorsítottam tovább, ami végül 10 másodperces büntetést ért.”

    Az eset, amiért megbüntették Piastrit:

    Az F1 TV kamerája előtt Piastri ezután továbbra is a „minél kevesebbet mondok, annál jobb” taktikát választotta. „Ez a büntetés elég rossz volt. Gyors autónk volt ma, bizonyítottam, amit kellett, és igen, csalódáskeltő, amikor elveszik tőled, amit érdemelsz, de néha ez a helyzet – összegzett, mire azt kérték tőle, mondja el az ő szemszögéből, hogy mi történt. – Ráléptem a fékre, amint kialudtak a fények, és nem gyorsítottam ismét. Max megelőzött, ami kicsit fura volt, majd büntetést kaptam. Ennyire egyszerű.”

    „A tempónk jó volt, mindent megtettem, amit kellett, csak nem kaptam meg az eredményt, amit megérdemeltem” – felelte arra, hogy milyen tanulságot tud levonni a hétvégéből.

    Későn hívták be a Safety Cart

    Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója, illetve Andrea Stella csapatfőnök egyaránt azt emelte ki a Sky Sports-nak nyilatkozva, hogy a versenyirányítás túl későn döntött a biztonsági autó bokszba hívása mellett, ami szerintük hozzájárult Piastri hirtelen fékezéséhez.

    „Úgy tűnt, kicsit későn hívták be a biztonsági autót. Az élen álló versenyző kontrollálja a… Szerintem Max [Verstappen] gyorsított, Oscar fékezett, ami miatt rosszabbnak tűnt az eset, mint amilyen valójában volt. A telemetria nem azt mutatta, amit a tévé képernyője, de ez van. Ezekben a büntetésekben mindig ott van a szubjektív elem. Amikor 130-140 psi-vel ráugranak a fékre, hogy próbálják felmelegíteni a gumit, az aszfalt vizes, későn hívják ki a biztonsági autót, akkor ez egy nehéz döntés” – mondta Brown.

    „Elmondtuk a véleményünket a versenyirányításnak, különösen azzal kapcsolatban, hogy szerintünk a biztonsági autót viszonylag későn hívták ki. Ez nem adott sok teret az élen álló versenyzőnek, hogy kontrollálja a többieket és megkezdje az újraindítási procedúrát. Összességében úgy véljük, hogy a büntetés kemény volt, de vissza fogjuk nézni az adatokat. Mint általában, most is megnézzük, hogy lehet-e ebből tanulni. Jelenleg nem sokat tehetünk, emelt fővel kell fogadnunk a történteket. Oscarnak ez nehéz, mert nagyon jól vezetett ma. De még csak a szezon közepén vagyunk, sok lehetőség lesz még, ami szerintem motiválni fogja Oscart” – mondta Stella.

    Oscar Piastri, McLaren
    Piastri az utolsó kerékcserénél töltötte le a büntetést, ezzel elbukba az első helyet / Fotó: Mark Thompson/Getty Images

    Miért büntettek?

    A Piastri büntetésével kapcsolatban a verseny után kiadott hivatalos indoklásban az szerepelt, hogy amikor a biztonsági autó tetején „a fények kialudtak, a 81-es rajtszámú autó vezetője hirtelen keményen fékezett (59,2 psi eőrvel nyomta meg a pedált), és a 14-es és 15-ös kanyar közötti egyenes közepén 218 km/óráról 52 km/órára csökkentette a sebességet, ami azt eredményezte, hogy az 1-es rajtszámú autó vezetőjének kitérő manővert kellett tennie az ütközés elkerüléséhez. Ez ahhoz vezetett, hogy az 1-es rajtszámú autó elkerülhetetlenül megelőzte a 81-est, majd rögtön visszaadta a pozíciót.”

    „Az FIA sportszabályzatának 55.11-es cikkelye kimondja, hogy a 81-es autónak a biztonsági autó fényeinek kikapcsolásától kezdve olyan tempóval kell haladnia, amely során nem fékez kiszámíthatatlanul vagy tesz bármilyen manővert, amellyel jó eséllyel veszélyeztet más versenyzőket. Amit a 81-es autó vezetője csinált, az egyértelműen a szabály megsértése. A büntetési tételekre vonatkozó iránymutatás alapján 10 másodperces büntetést szabtunk ki.”

  • Norris ölébe hullt a győzelem a kaotikus Brit Nagydíjon, Nico Hülkenberg 239 futam után végre dobogós lett

    Norris ölébe hullt a győzelem a kaotikus Brit Nagydíjon, Nico Hülkenberg 239 futam után végre dobogós lett

    Lando Norris életében először nyert hazai közönség előtt, miután Oscar Piastri büntetésének köszönhetően megörökölte az első helyet a Brit Nagydíjon. A számos virtuális és rendes biztonsági autós fázissal tarkított futamon azonban alighanem a 3. helyre odaérő, pályafutása első dobogós helyezését a 239. F1-es versenyén szerző Nico Hülkenberg volt a legnépszerűbb dobogós.

    Miután a Forma–3-as és a Forma–2-es verseny is esőben zajlott, az F1-es verseny rajtjára szinte teljesen felszáradt a pálya. Kivéve az utolsó szektort, amely egyértelműen nem volt alkalmas a slick gumik használatára, így a felvezető körre mindenki intermediate abroncsokon indult el. A rajt előtt azonban George Russell (kemény), Charles Leclerc (közepes), Iscak Hadjar (közepes), Gabriel Bortoleto (közepes), Oliver Bearman (kemény), és Franco Colapinto (kemény) is a bokszba hajtott száraz pályás abroncsokért, az Alpine argentin pilótája azonban már soha nem jött ki onnan, ugyanis műszaki probléma miatt feladta a versenyt.

    A rajt:

    Eközben a pályán maradók elrajtoltak: Verstappen megtartotta a vezetést Piastri, Norris és Hamilton előtt, azaz az első négy sorrendje változatlan maradt, míg Pierre Gasly feljött az 5. helyre. Amikor már úgy tűnt, megússzák baleset nélkül a rajtot, Liam Lawson az Aintree kanyarban összeakadt Esteban Oconnal, amitől az autója annyira megsérült, hogy néhány száz méterrel később félreállt. Jöhetett a verseny első virtuális biztonsági autós fázisa.

    A VSC-fázis nagy kérdése az volt, hogy kik csatlakoznak még a rajt előtt száraz pályás gumira váltók táborához. Végül egyedül Andrea Kimi Antonelli tette ezt meg és Russellhez hasonlóan kemény gumikat vételezett, amivel csapattársa elé ért ki, de az újraindítás után nem sokkal a csapat utasítására elengedte őt.

    A VSC-fázisnak a 4. körben lett vége, Gabriel Bortoleto pedig azonnal kicsúszott a második kanyarban a közepes gumiján és összetörte a hátsó szárnyát. Noha a bukótérből visszatért, a kör felénél a csapat utasítására félreállt a sértül Sauberre, így ismét jöhetett egy virtuális biztonsági autós fázis. Ez alatt Stroll volt az újabb slick gumira váltó (ő lágyakat kapott), míg az intereken levő próbálták kihúzni, mivel néhány körön belül újabb esőt jeleztek előre.

    A mezőnyt a 7. körben engedték el, Piastri pedig másodpercen belül szorongatta Verstappent, míg Norris 3,6, Hamilton pedig már 6 másodperccel követte a hollandot. Az ausztrál a 8. körben támadott először DRS-sel a Brooklands kanyar előtt, majd a Hangar-egyenesben már nem volt hová menekülnie Verstappennek, Piastri átvette a vezetést.

    Piastri megelőzi Verstappent:

    Az eső közben jött, a 8. körben már elkezdett szemerkélni, miközben Leclerc és Antonelli óriási csatába kezdett a 14. és 15. helyen. A monacói végül a 9. kör végén előzött, a manőver után Antonelli pedig inkább kiállt új intermediate gumikért. Nico Hülkenberg a Sauberrel ugyanígy tett, ami után a slick gumikon haladók sorban elkezdtek kiállni, a 11. körben pedig valósággal elkezdett szakadni az eső, nehéz helyzetbe hozva a kopott intermediate gumin haladókat.

    Az alacsony leszorítóerős beállításával az abroncsaival eddigre nagyon küszködő Verstappen nem is bírta pályán tartani a Red Bullt és a Chapel kanyarban lecsúszott a bukótérbe, amivel elveszítette a 2. helyet Norrisszal szemben. A McLaren azonban elrontotta Norris kerékcseréjét, ami miatt a szintén új interekért kiálló Verstappen rögtön vissza is előzte őt.

    A 13. körre aztán hirtelen olyan szinten vált vizessé a pálya, hogy már a vizes gumi lett volna a jó választás, de egyelőre senki nem állt ki kék oldalfalú Pirelliért. Piastri előnye eközben hatalmasra nőtt és az ausztrál a 14. kör kezdetére már 15 másodperccel vezetett, ám ekkor a versenyirányítás úgy döntött, hogy valami miatt be kell küldeni a biztonsági autót – pedig még lett volna lehetőség esőgumira váltani, és a Becketts bukóterén átvágó Leclerc-en kívül senki nem csúszott ki.

    A körülmények javulásáig a safety car mögött folyt a körözés, mígnem a 17. kör végén kiállt az utcai Mercedes, hogy Piastri, Verstappen, Norris, Stroll, Hülkenberg, Gasly, Ocon (ő nem állt ki új interekért), Hamiton, Russell, Alonso, Sainz, Albon, Tsunoda, Leclerc, Antonelli, Hadjar, Bearman sorrendben folytatódjon a verseny. Russell azonnal meg is előzte Hamiltont, aki ezután a Village kanyar féktávján kívülről visszatámadott és elment a Mercedes és Ocon mellett is. A csatározás sokáig viszont nem folytatódott, mivel Isack Hadjar a Copse kanyar előtt a hatalmas vízfüggönytől semmit nem látva belerohant Antonellibe, majd a falnak vágódva rommá törte a Racing Bullst. Jöhetett ismét a safery car.

    Hadjar és Antonelli balesete:

    Antonelli Mercedesének hátulja olyan komolyan sérült, hogy a biztonsági autós fázis után a Mercedes a verseny feladására utasította őt. A mezőnyt a 21. kör végén engedték el, és amikor az utcai Mercedes lámpája a Hangar egyenesben lekapcsolt, Piastri az élen jókora fékezéssel fogta vissza a tempót, aminek következtében Verstappen kis híján belerohant, majd másodpercekkel később a holland a Stowe kanyarból kigyorsítva keresztbe állt és visszaesett a 10. helyre, sőt, ezután Albon is megelőzte, de a holland azonnal visszatámadott és visszavette a 10. helyet, miközben a másik Red Bullban Tsunoda megforgatta Bearmant, amivel a Haas újonca is visszaesett, de ő az utolsó előtti helyre.

    Utólag Piastri és Tsunoda is 10 másodperces büntetést kapott.

    A 24. körben Hamilton is hibázott és lecsúszott a Copse kijáratán a bukótérbe, Russell így elvette tőle a 6. helyet, de aztán a 27. körben a hétszeres világbajnok a Stowe kanyarban visszaelőzte volt csapattársát.

    Féltávnál Piastri, Norris, Stroll, Hülkenberg, Gasly, Hamilton, Russell, Alonso, Sainz, Verstappen az első tíz sorrendje.

    Hamilton a 29. körben az utolsó sikánban kifékezte Gaslyt és feljött az 5. helyre, hogy üldözőbe vegye a 3. helyen haladó Strollt és 4. helyen autózó Hülkenberget. 20 körrel a vége előtt Norris csupán 2,3 másodperccel követte Norrist, míg a Hülkenberg által szorongatott Stroll a 3. helyen már 23 másodperccel le volt maradva az ausztráltól.

    Verstappen keresztbe állása:

    Hülkenberg ideje a 34. körben, a DRS engedélyezésével jött el, ugyanis ahogy nyithatta az állítható hátsó szárnyat, a Hangar egyenesben rögtön elment Stroll mellett, aki néhány kanyarral később Hamilton ellen is kapitulált. Hátrébb eközben Verstappen is előzött és Sainz levadászásával feljött a 9. helyre.

    Ekkor alighanem sokaknak elkezdett a szíve Hülkenberg felé húzni, aki 238 nagydíjrajtjával toronymagasan tartotta a dobogós helyezés nélkül futamrészvétel rekordját, és aki előtt most felcsillant a remény az első pódiumra. Hamilton azonban fenyegetően kereste a lehetőséget és az alkalmat az előzésre.

    A pálya eközben rohamosan száradt, a 38. körben pedig Alonso lett az első, aki meghúzta a slick gumira váltást és feltetette a közepes keveréket. Russell egy körrel később érkezett, de még ez is korai volt, ami akkor vált teljesen nyilvánvalóvá, amikor a brit a Maggotts-ban hatalmas tempónál elszállt, majd a kavicságyon keresztül hajtva visszajött a pályára.

    Ezután Hamilton jött 41. körben és kapott lágyakat, majd őt Stroll, Verstappen, Gasly követte, utóbbi kettő közepeseket vételezett. Hamilton rögtön kicsúszott a bukótérbe, a példáját pedig többen is követték. Ennek is volt köszönhető, hogy Hülkenbergnek hiába nyúlt 4,6 másodpercesre a kerékcseréje, nagyjábl 10 másodperccel a hétszeres világbajnok elég jött vissza, aki ezután nagyjából lefelezte a különbséget, de a Sauber tempójára meglepő módon nem volt válasza.

    A Piastri büntetéséhez vezető eset:

    Piastri az élről a a 43. kör végén jött és letöltötte a büntetését, majd Norris egy körrel később érkezett és átvette a vezetést. Közben a két Haas összeütközött (Bearman ment neki Oconna), a bukóteret szintén meglátogató Piastri pedig javasolta, hogy esetleg a McLaren fontolja meg a helycserét, ha igazságtalannak vélik a büntetést. A wokingiak azonban közölték vele, hogy nem tesznek ilyet, így a frusztrált ausztrál ezután kénytelen volt bekísérni a célba Norrist. Végül 6,8 másodpercet kapott tőle.

    A közel fél perces hátrányban célba érő Hülkenberg 5 másodpercet megőrzött az előnyéből Hamiltonnal szemben, aki mögé Verstappen zárkózott fel az 5. helyre. Őt Gasly, Stroll, Albon, Alonso és Russell követte a további pontszerző helyeken, míg Charles Leclerc csak a 14., Yuki Tsunoda pedig a 15. helyen végzett.

    Hülkenberg ünnepel:

  • Megszakított futam, szabálytalan győzelem – mutatjuk, mit alkotott az eső Silverstone-ban az F1 előtt

    Megszakított futam, szabálytalan győzelem – mutatjuk, mit alkotott az eső Silverstone-ban az F1 előtt

    Ahogy az előrejelzések sejttették, vasárnapra megérkezett az eső a Brit Nagydíj helyszínére, ami két utánpótlásszéria versenyét alaposan meg is bolondította, és talán az F1-es rajtra sem tűnik el nyomtalanul.

    A vasárnapi program Molnár Martin F4-es versenyével indult Silverstone-ban, ami még száraz pályán zajlott, a Forma–3-as főversenyre azonban már leszakadt az ég. Elég bosszantó módon tette viszont ezt, hiszen a rajt idején még volt szinte teljesen száraz része is a pályának, a célegyenes környéke viszont már alaposan elázott. A mezőnyben ez változatos gumitaktikákat idézett elő: a többség esőgumikon rajtolt, de egyesek slickeket választottak, a pálya felszáradására apellálva.

    Utóbbiak között volt a bajnoki címért harcoló Rafael Camara és Nikola Tsolov is, és ők jártak rosszabbul, hiszen az eső csak egyre erősebbé vált, fokozatosan beterítve az egész pályát. Slick gumikon 7-10 másodperccel gyengébb köröket lehetett csak futni, mint esőgumikon, de a legkitartóbbak egészen a 10. körig várták a jószerencsét, mielőtt belátták az elkerülhetetlen kerékcsere szükségét.

    A körülmények rosszabbodtak, s amikor Louis Sharp esőgumikon is kipördült az utolsó kanyarban, pályára küldték a biztonsági autót. A pályaviszonyokat azonban még jelenlétében is tarthatatlannak ítélte a versenyirányítás, folyamatosak voltak a kicsúszások, a 22 körös futam 14. körében így piros zászlóval leállították a versenyt. Az autók a bokszutcában sorakoztak, s bár már az újraindítás időpontját is bejelentette, végül mégis megváltoztatta döntését az FIA, s lefújta a versenyt. A spanyol Mari Boya ezzel idei első győzelmét szerezte.

    A futam nem jutott el a táv 75%-áig, ám már meghaladta az 50%-át, így ritka forgatókönyv szerint osztották ki a csökkentett pontokat: a dobogósok 25, 18 és 15 helyett, 19-et, 14-et és 12-t kaptak.

    A bajnokság élmezőnyében nem változott a helyzet, mivel az első három helyezett egyaránt pont nélkül maradt, így a szombaton kialakult sorrend szerint Camara 120 ponttal vezet a 93 ponttal álló Tim Tramnitz és a 91-et szerző Tsolov előtt.

    A helyzet csak tovább romlott

    A Forma–2 főversenyének nem sokkal dél után kezdődő rajtjánál már nem volt kérdés, hogy az esőgumik a megfelelő választás. A körülmények javulására lehetett azonban számítani, így a verseny féltávjánál a kevés veszítenivalóval rendelkezők közül néhányan bevállalták a slickeket – ami rémes döntésnek bizonyult, Gabriele Mini például a bokszutcából visszatérve azonnal neki is pördült Oliver Goethe autójának, és kiesett.

    Az élen végig Jak Crawford haladt, és meg is nyerte a futamot, ám egy tényleg teljesen a balszerencsén múló szabálytalanság miatt még veszélyben lehet a győzelme. Az F2 főversenyén mindenkinek kötelezően teljesítenie kell egy kerékcserét, a szabály azonban kimondja, hogy a virtuális biztonsági autós periódus alatt megejtett bokszkiállások ebbe nem számítanak bele. Crawford pedig már éppen ráhajtott a bokszutcába kivezető útra, ám még nem érte el a bokszutca kezdetét jelző fehér vonalon, amikor a versenyirányítás virtuális biztonsági autós szakaszt rendelt el. Az amerikai versenyző nem hajtott ki később egy második alkalommal, a szabály betűje szerint pedig így nem legális a győzelme – amit bár megünnepelt a dobogón, de a másodikként befutó Alex Dunne-nak még a verseny során jelezte a mérnöke, hogy Crawfordra büntetés várhat.

    Az eső a futam utolsó köreire újra felerősödött, így biztonsági autó társaságában érte a mezőnyt a kockás zászló.

    FRISSÍTÉS: Végül nem indult vizsgálat Crawford ellen, győzelme hivatalos.

    Késő délelőtt esernyő alá bújva az F1-es mezőny tagjai is megérkeztek a pályára, hogy felkészüljenek a közép-európai idő szerint 16 órakor induló nagydíjra. Az F2-es verseny leintése után még egy órán át tartó esőzést mutattak az előrejelzések, a délután folyamán pedig egyre csökken a valószínűsége, hogy újabb viharok alakuljanak ki. De ha nem is lesz több eső, akkor is kérdés hogy felszárad-e kellően az aszfalt a slick gumis rajthoz.

    Egy vizes pályán zajló verseny várhatóan a Ferrariknak kedvezne, mivel ők nagyobb leszorítóerővel vértezték fel autóikat, míg az alacsony légellenállást választó pole-pozíciós Max Verstappen elmondta, hogy ő nem meglepő módon száraz versenyben reménykedik.

  • Hamilton belengette, a jövőben egy egész más szakma sztárjaként fog visszatérni Silverstone-ba

    Hamilton belengette, a jövőben egy egész más szakma sztárjaként fog visszatérni Silverstone-ba

    Lewis Hamiltont teljesen magával ragadott valami a Brit Nagydíj helyszínén, aminek viszont semmi köze a versenyzéshez. Kezdi azonban összegyűjteni a bátorságot, hogy egy másik képességét is meg merje mutatni a közönségnek.

    A brit versenyzőről régóta közismert, hogy a rivaldafénytől távol hobbiként foglalkozik zenével és énekléssel. Bár erről eddig nem sok mindent osztott meg a nyilvánossággal, pár éve megjelent a Christina Aguilerával közös alkotásuk, amiben Hamilton XNDA művésznéven rappel.

    Silverstone-ban péntek este koncertet adott a brit R&B-előadó, Raye, aki történetesen jó barátságot ápol Hamiltonnal, többször is meglátogatta már őt a versenyhétvégéken, és most is a Ferrari garázsából követheti az eseményeket az énekesnő.

    Pénteken azonban még a hétszeres világbajnok volt az, aki rajongói énjét felöltve végigállta Raye koncertjét, lelkesen videózva is az előadást. Az élményre aztán másnap, a szurkolói zóna vendégeként is kitért, megszellőztetve, hogy egy napon talán ő is képes lehet hasonló koncertet adni az F1-es hétvégére kilátogató közönségnek.

    „Az előző este ott voltam Raye koncertjén, ami elgondolkodtatott. Gyakran tűnődök azon, hogy milyen érzés lehet a közönség előtt állni és előadni nekik valamit. Én is minden évben rengeteg zenét készítek, szóval akár én is kiállhatnék velük ide.”

    „Egy napon. Egy napon eljövök ide, és csinálok valamit!”

    Mivel a brit idén kezdte meg új együttműködését a Ferrarival, pár évig valószínűleg még nem tervezi befejezni a karrierjét, de talán miután kiszáll a sportból, elérkezettnek tartja majd az időt, hogy beindítsa zenei pályafutását, amivel továbbra is a köztudatban maradna – feltéve, hogy nem vágyik olyan nyugodt, a nyilvánosságtól távol töltött visszavonulásra, mint néhány korábbi kollégája, Sebastian Vettel vagy Kimi Räikkönen.

    És ne feledjük, nem Hamilton az egyetlen zenei vénával megáldott Ferrari-pilóta jelenleg: Charles Leclerc tavaly ki is adott egy albumot, amiben egy ismert francia művésszel adnak elő zongoraduetteket.