Címke: kiemelt

  • A Red Bull ezzel a lépéssel ismerheti be Verstappen vereségét

    A Red Bull ezzel a lépéssel ismerheti be Verstappen vereségét

    Már eddig is nagyon esélytelennek tűnt, hogy Max Verstappen megvédje a világbajnoki címét, de a Red Bull állítólag már nem is tervez komolyabb fejlesztést a közeljövőben.

    Verstappen idei-óráig, néhány futamon, bizonyos körülmények között tudta ellensúlyozni a McLaren technikai fölényét, de már több mint 60 pont a lemaradása Lando Norristól és Oscar Piastritól, végképp úgy néz ki, hogy 2020 óta először nem ő nyeri meg a bajnokságot.

    A Red Bull több műszaki újítást bevetett az autó viselkedésének javítása érdekében, legutóbb a padlólemezt frissítették, ám Verstappen így sem nyert közel két hónapja (jóllehet, néha a balszerencse is hozzájárult a ponthátrányának hízásához). A GPblog úgy tudja, a csapat a közeljövőben nem is tervez komolyabb fejlesztést, csak az autó közepén, a motorborítás vagy az oldalszekrények környékén hajtanak majd végre egyetlen módosítást. Ezzel a bikások lényegében fehér zászlót lengethetnek és a nagy szabályváltozást hozó 2026-os szezonra kezdhetik fordítani minden figyelmüket.

    Ez hamarosan mindegyik csapatnál esedékes, de az utóbbi hetekben az élcsapatok nem álltak le, közöttük a McLaren sem, az elmúlt versenyeken több hatékony újítást bevetettek. Az idei autók fejlesztési ciklusa ugyanakkor valóban a vége felé közeledik.

  • Sainznak elege van a folyamatos jópofizásból, ha aztán a versenyen Leclerc úgyis kiüti

    Sainznak elege van a folyamatos jópofizásból, ha aztán a versenyen Leclerc úgyis kiüti

    A Brit Nagydíj közvetítéséből kimaradt Charles Leclerc és Carlos Sainz ütközése, aminek nyomán a Williams pilótája kisodródott a pontszerző helyekről. A spanyol dühöngött egy sort, de elsősorban nem tavalyi csapattársa miatt.

    Azáltal, hogy tavaly év végén elveszítette az ülését a Ferrarinál, Sainz idén a Williamsnél menedékre lelve a középmezőny sűrűjébe csöppent, s még abban is különösen kíméletlen időket él. Nem elég, hogy az új közegének megszokásával küszködve többnyire alulmarad csapattársával, Alexander Albonnal szemben, de még folyamatos balszerencse áldozatának is érzi magát.

    Az eseménydús Brit Nagydíj 42. körében a Leclerc-rel való ütközése a közvetítésből ugyan kimaradt, de alább a videóban megnézhető, a történetét pedig maga Sainz meséli el:

    „A 7-8. hely környékén voltam akkor, 10 kör volt még hátra, és Charles-lal harcoltam, aki alighanem a kivezető körén járt a slickeken. Elveszítette az irányítást az autója felett és nekem ütközött, ezzel ennyi is volt. Sérült autóval visszacsúsztam a 12. helyre, és ott is értem célba. Megint nagyon balszerencsés voltam. Kezd elegem lenni azokból a helyzetekből, hogy mindig valami rajtunk kívül álló dolog történik velünk.”

    „Ezzel nem Charles-t akarom bántani, hiszen bárki hibázhat. De az már nagyon bosszant, hogy megint velem történt valami, amikor egy tiszta versenyünk lehetett volna.”

    Sainz idei legjobb eredménye eddig a nyolcadik hely volt, összesen 13 pontot gyűjtött Albon 46-jával szemben, az utóbbi néhány versenyen pedig tényleg látványosan rájárt a rúd: egy héttel korábban Spielbergben fékhiba miatt el sem tudott indulni a rajtrácsról, azt megelőzően pedig a montreali és a barcelonai időmérőn is más autók által akadályoztatva esett ki már a Q1-ben.

    „Sorozatban érnek minket olyan csapások, amikre nincs semmi ráhatásunk, és ez már nagyon frusztráló. El sem tudom mondani, milyen érzés ez egy sportoló számára. Folyamatosan dolgozok a szimulátorban, eljárok a marketingeseményekre, felöltöm a mosolygós arcom, elvégzem a feladatom a szabadedzéseken, mindent megteszek, ami ahhoz kell, hogy jó eredményt szerezzek. A versenyen megfelelő mértékű kockázatot vállalok, mindent jól csinálunk a stratégiával, aztán történik valami és kiestem. Most két szabad hétvégét kell várnunk a következő versenyig, de eljutottam arra a pontra, amikor ez az egész már nagyon frusztráló és nyomasztó” – hangoztak a lehangolt négyszeres futamgyőztes szavai, akit a crash.net idéz.

  • Hamilton olyan gondokat is lát a Ferrarinál, amiket a csapat legtapasztaltabb tagjai sem

    Hamilton olyan gondokat is lát a Ferrarinál, amiket a csapat legtapasztaltabb tagjai sem

    Lewis Hamilton támogatásáról biztosította a Ferrari csapatfőnökét, Frédéric Vasseurt, akinek a lehetséges leváltását szellőztette meg az olasz média – a hétszeres bajnok szerint továbbra is ő az a személy, aki helyre tudja tenni azt a rengeteg problémát, ami a csapatot a bajnoki címszerzésben akadályozza.

    A Brit Nagydíjjal eltelt a 2025-ös F1-es szezon fele, és a Ferrarinak még nincs idén győzelme, sőt, Hamiltonnak dobogós helyezése sem. Bár a Red Bullnál és a Mercedesnél a versenyzők teljesítménye közötti egyenlőtlenség eredményeként a Ferrari a konstruktőri második helyen áll, ugyanott, ahol a tavalyi szezont is zárta, ám mégis látványos a csapat visszaesése a relatív erősorrendben ahhoz képest, ahol 2024-et befejezte.

    Hamilton a tabella hatodik helyét birtokolja a szezon féltávjánál, és a bajnokságot vezető Oscar Piastri mellett az egyedüli, aki minden versenyhétvégén képes volt pontokat szerezni. A csapat új jövevényeként ő maga nem akarta egyértelműen kimondani, hogy a tavalyi forma alapján a Ferrarinak idén is a győzelmekért kell harcolnia, így ezt a véleményt inkább kidelegálta a mérnökök szájába, amikor a Channel 4-nek összegezte Silverstone-ban az első fél évét.

    „Teljesen nyitott felfogásban érkeztem, nem elvárásokkal. Persze a tavalyi év végén jól szerepelt a csapat, szóval lehetett remélni, hogy a fejlődési ív folytatódik. Ott voltak a McLaren nyakán, tehát ha minden rendben ment volna, akkor most is hasonlóan állnánk, de nem feltétlenül ez történt. Ha a mérnököket kérdeznénk, ők valószínűleg azt mondanák, hogy rosszabb helyzetben vagyunk, mint arra számítottak” – fogalmazott kimérten Hamilton.

    Leclerc Hamiltont fogja figyelni, aki még soha nem küzdött így autóval a hazai versenyén

    Bár a Ferrari formája feljavulni látszik a szezonkezdet óta, belső harmóniáról mégsem lehet beszélni, amikor az olasz sajtó pár héttel ezelőtt azt szellőztette meg, hogy a gyártó elnöksége Vasseur leváltását fontolgatja, miután a 2023-ra érkezett csapatvezető harmadik szezonjában megakadni látszik a fejlődés. Bár nem tudni, hogy ez mennyire reális forgatókönyv, de Hamilton teljes mellszélességgel kiáll főnöke mellett.

    „Fred hozott ehhez a csapathoz, szóval rengeteggel tartozok neki. 2005-ben és 2006-ban közösen nyertünk a Forma–3-ban és a GP2-ben. Nagyon hálás vagyok neki amiatt, hogy hitt bennem, és hogy tényleg a csapatban akart engem látni, amit meg is valósított” – mondta erről Hamilton. Erről eszünkbe juthat a Ferrari korábbi csapatfőnökének, Mattia Binottónak a tavalyi nyilatkozata, amelyben azt mondta, ő a maga idejében nem gondolta jó ötletnek Hamilton megszerzését.

    A brit úgy érzi, az ő sajátos észrevételei és Vasseur vezetési képességei együttesen meghozhatják a Ferrari számára az áttörést.

    „Megtapasztalhattam, hogy mekkora ez a szervezet, hogyan működik a felépítése, és azáltal, hogy újonnan érkezőként tekinthettem rá, nagyon tisztán el tudtam különíteni a jó és a rossz dolgokat, szemben olyanokkal, akik már hosszú ideje ebben a közegben élnek. De úgy gondolom, hogy Fred az az ember, aki eljuttathat minket a csúcsra, és mindenben támogatni fogom, hogy elvégezze a szükséges változtatásokat – amikből jó sok van” – szögezte le a hétszeres bajnok.

  • A Brit Nagydíj legbizarrabb kieséséről mindenki lemaradt, pedig a versenyző állásába kerülhet

    A Brit Nagydíj legbizarrabb kieséséről mindenki lemaradt, pedig a versenyző állásába kerülhet

    A pletykák szerint Franco Colapinto saját hibájából okozott műszaki meghibásodást Alpine-jában még a silverstone-i verseny rajtja előtt.

    A futam kaotikus kezdése, a vizes pálya és a már a felvezető kör végén kerékcserére érkező autók forgatagában könnyű volt nem is foglalkozni azzal a ténnyel, hogy valójában csak 19 autó részvételével indult el a Brit Nagydíj. Colapinto ugyanis, aki az időmérős balesetét követően új erőforrást kapott és bokszutcai rajtra készült, nem tudott kihajtani onnan, amikor kialudtak a piros lámpák és a mezőny túljutott az 1-es kanyaron.

    Colapinto még teljesíteni tudta a felvezető kört a többiekkel együtt, majd visszahajtott a bokszutcába, és ha már neki mindenképp ott kellett lennie, akkor néhány más versenyzőhöz hasonlóan ő is bevállalta a rizikót, és a még mindig vizes pályára slick gumikat vételezett: megállt az Alpine garázsa előtt, a szerelők az intermediate-jeit kemény keverékekre cserélték, majd megadták a jelzést az argentin pilótának az indulásra, aki viszont ekkor már képtelen volt elmozdulni. Visszatolták az autóját a garázsba, de nem találta meg a módját a csapat, hogyan tudnák akár több kör hátránnyal is a mezőny után küldeni Colapintót.

    „Kezdetben nem volt egyértelmű a probléma mibenléte, és beletelt egy kis időbe a verseny alatt, mire kiderítettük. Én csak annyit tudok, hogy nem voltam képes elindulni a bokszomból. Megpróbáltunk néhány dolgot az újraindítás érdekében, de végül fel kellett adnunk” – fogalmazott utólag a versenyző.

    Az Alpine-tól csak másfél órával a leintést követően érkezett egy rövid üzenet arról, hogy az autó hajtásláncával adódott probléma, ám a paddock egy veterán újságírója, Ian Parkes a RacingNews365 podcastjában kifejtette, hogy tudomása szerint ennél több van a történtek mögött, ugyanis maga Colapinto fullasztotta le az autót.

    „Amikor az Alpine megszólalt az ügyben, annyit mondott, hogy a hajtáslánc problémája okozta Franco nagyon korai kiesését. Én hallottam híreket a paddockban arról, hogy valójában leégette a kuplungot, ami már a második alkalommal történt meg vele ebben a szezonban. Ha pedig hihetünk ennek, akkor ez egy nagyon amatőr hibának számít egy versenyzőtől. Már egyszer is, kétszer pedig végképp. Alighanem hamarosan egy másik versenyzőt fogunk látni abban az autóban. Tényleg meglepne, ha még Belgiumban is Franco Colapinto vezetné azt” – fogalmazott Parkes.

    Colapinto lecserélésének kérdése pedig egyáltalán nem légből kapott, és már a Silverstone-ban történtektől függetlenül is napirenden volt a csapatot irányító Flavio Briatorénál – a hétvége során a csapata pilótaügyeit mostanság előszeretettel kiteregető Toto Wolff el is ismerte, hogy kollégája többször is megkereste őt, hogy a Mercedes tesztpilótájának, Valtteri Bottasnak a szolgálatai felől érdeklődjön. A brackley-iek csapatfőnöke pedig azt mondja, semmilyen akadályt nem fog a finn útjába görgetni, ha versenyzési lehetőséget kap egy másik istállótól.

  • Annyira rég csinálta már, hogy a Saubernek segítségre volt szüksége az ünnepléshez

    Annyira rég csinálta már, hogy a Saubernek segítségre volt szüksége az ünnepléshez

    Ritkán láthatunk egy F1-es csapatot annyira örülni egy dobogós helyezésnek, mint a Saubert a Brit Nagydíjon Nico Hülkenberg harmadik helyezése után. Az önfeledt ünneplés pedig emlékezetes pillanatokat szült.

    Nem csak azért volt különleges ez az eredmény, mert Hülkenberg 15 évvel debütálása után, 239. F1-es futamán végre valahára felállhatott a dobogóra: a Sauber legutóbbi pódiumos emléke sem sokkal frissebb ennél, nekik a 2012-es Japán Nagydíjon Kamui Kobayashi szállította az utolsót.

    Így ünnepelték Hülkenberg csodálatos dobogóját a Saubernél (galéria)

    Nem csoda, hogy a szerelők konstans ugrálásba és éneklésbe kezdtek, és az sem csoda, hogy a csapat nem volt teljes körűen felkészülve egy ekkora kaliberű ünneplésre. Ekkor viszont belépett a Sauber motorhome-jába a Mercedes egy munkatársa némi életmentő meglepetéssel, pár üveg pezsgővel, miután a dobogót egy évtizede nem látott svájci istálló aligha cipel magával annyit, amennyire most szüksége volt – a versenyről egyetlen ponttal távozó Mercedesnél pedig ezúttal semmiféle ok nem adódott a koccintásra.

    Újra virálissá vált Hülkenberg 3 éves kislánya, Noemi Sky, aki éppen egy hete tett szert világszintű népszerűségre, amikor bemutatta, milyen ügyesen tudja felsorolni a teljes F1-es mezőnyt. Ezúttal önfeledt ünnepléséről tett közzé videót az anyukája, arról a pillanatról, amikor a családfő átvette a LEGO-alkotóelemei révén játékként akár általa is használható trófeát.

    Hülkenberg útja hétfőn Svájcba, a hinwili főhadiszállásra vezetett, ahol a Sauber már az ottani személyzettel közösen egy újabb ünneplést tartott. A német egy videós bejelentkezést is tett innen, amelyben a csapat munkáját méltatta.

    „Nyilvánvalóan nem várhatjuk, hogy mostantól minden hétvégén ilyen eredményünk lesz, de a középmezőnybeli csatákra jók leszünk.”

     

    Bár a mezőny második felének több csapata is bőségesen zsákolt pontokat az elmúlt futamokon, a Sauber előretörése így is szembetűnő: a silverstone-i dobogóval a konstruktőri kilencedik helyről a hatodikra ugrott előre, s már az ötödik helyen álló, az utóbbi futamokon gyengélkedő Williams is belátható, 18 pontos távolságban van előttük.

  • Ez itt már nem színészkedés: videón, ahogy Brad Pitt F1-es McLarent vezet

    Ez itt már nem színészkedés: videón, ahogy Brad Pitt F1-es McLarent vezet

    Elkészült az F1 című film, de ezzel még nem ért véget mindazon kivételes lehetőségek sora, amikben a főszereplő Brad Pitt az autósport kvázi-bennfentesévé válva részesült.

    Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, azt követően, hogy a film forgatása során egy átalakított Forma–2-es autó vezetésének alapjait már elsajátította, a 61 éves színész a Kanadai Nagydíjat követő héten életében először egy igazi F1-es gépet is kipróbálhatott. Erre a McLaren adott lehetőséget számára a 2023-as MCL60-as modellben az austini pályán, ahol Lando Norris és a korábban szintén F1-es versenyző, jelenleg kommentátor Martin Brundle csatlakoztak hozzá az oktatásra.

    Pitt először McLaren 750S sportautó volánja mögött tehetett meg néhány kört, majd Brundle következett az F1-es McLaren volánjánál – a 66 éves expilóta többnyire forgatási célzattal évről évre újabb F1-es autók tesztelésére kap lehetőséget, az élményeket pedig trófeaként gyűjti, s már körülbelül 70 különböző modellnél jár élete során.

    Ezt követően jöhetett Pitt menete az MCL60-ban, aki persze nem egy profi versenyző lendületével haladt, de elmondása szerint 315 km/órás tempóra azért felgyorsult az autóval (a tavalyi USA Nagydíjon 344 km/óra volt a pályán mért maximális sebesség).

    Persze a filmforgatások során elegendő vezetési tapasztalatot szerzett ahhoz, hogy meg tudjon birkózni ezzel a feladattal, amivel büszkén dicsekedett is Brundle-nek a színész:

    „Azt mondták, 6000 mérföldet (kb. 9600 km) rakunk bele az autóba a két év során, ameddig a tréning és a forgatás tartott. És még fizettek is nekem érte. Ezt hogy magyarázom ki?”

    Ezzel mondjuk nem áll annyira összhangban egy a nap során tett másik megjegyzése, ugyanis amikor a McLaren mérnöke azt magyarázta, a kormányon mely kapcsolóval lehet állítani az autó fékerőeloszlását, Pitt közbevetette: „Ehhez én nem kapok elég fizetést, haver.”

    Az alábbi videóban látható Norris, Brundle és Pitt napjának összefoglalója, a színész F1-es menete 9:30-tól kezdődik.

  • „Halálközeli élményt” élt át a győztes Micheliszék versenyén

    „Halálközeli élményt” élt át a győztes Micheliszék versenyén

    A TCR World Tour portugáliai hétvégéje a veszteségek minimalizálásáról szólt a Hyundai és Michelisz Norbert számára, miután mindkét versenyen a Lynk & Co szerzett kettős győzelmet – de nem minden dráma nélkül, Thed Björk ugyanis karrierjének egyik legijesztőbb pillanatáról osztott meg videót.

    A portugáliai Vila Real utcáin érkezett a TCR World Tour idei negyedik versenyhétvégéje, ahol Michelisz Hyundaia a maximális, 40 kg-os ballasztot cipelte, miután a legutóbbi, monzai fordulóról egy győzelem kíséretében ő távozott a legtöbb ponttal. Ez tulajdonképpen el is vette az esélyét annak, hogy hasonlóan sikeres hétvégét zárjon: az időmérőn a 6. helyre kvalifikált, majd az első versenyen az 5. pozícióban futott be, a másodikon azonban csak körhátrányban a 13.-on, miután egy műszaki gond miatt látogatást kellett tennie a bokszban.

    „Az volt a legfurcsább, hogy az autó egyáltalán nem tűnt rossznak. Belülről úgy éreztem, új gumikon képes vagyok vele támadni, így nem volt jó ilyen nagy lemaradást látni, amikor kiszálltam. Ebben a hőségben egyáltalán nem jött jól a pluszsúly, hatalmas időveszteséggel járt, hogy 40 kg többlettel kellett nekiindulnom az emelkedőknek” – fogalmazott a Touring Car Timesnak a magyar versenyző, aki 148 ponttal a 6. helyen áll a tabellán, 102 ponttal elmaradva az éllovas Yann Ehrlacher-től.

    A francia megnyerte az első futamot Santiago Urrutia és Esteban Guerrieri előtt, míg a másodikon Thed Björköt intették le a negyedik Lynk & Cót vezető Ma Qing Hua, valamint Ignacio Montenegro előtt.

    A svéd pilóta a hétvége után egy hajmeresztő jelenet videóját osztotta meg Instagram-oldalán a második versenyről, bemutatva, hogy miközben Ma a nyomában loholt, lekörözés közben kis híján összeütközött az egyik vendégversenyzővel, a rémesen helyezkedő Michel Fernandessel – de a Peugeot és a szalagkorlát között éppen volt annyi hely, hogy elférjen.

    „Közel jártunk egy lekörözött versenyzővel ahhoz, hogy három autót is lenullázzunk. Ez volt az egész autóversenyzői karrierem egyik legijesztőbb pillanata, halálközeli élmény. Centiméterekre voltam attól, hogy nagy sebességgel balesetezzek, miután a lekörözendő autó a lehető legrosszabb helyen lassított. Még mindig nem hiszem el, hogy megúsztam” – mondta Björk.

    Videó az esetről:

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Thed Björk Bang-Melchior (@thedbjork) által megosztott bejegyzés

  • Ha Piastri nem is gondolta komolyan, hogy majd megnyeretik vele a futamot, de a McLaren igen

    Ha Piastri nem is gondolta komolyan, hogy majd megnyeretik vele a futamot, de a McLaren igen

    A győzelembe kerülő büntetését igazságtalannak gondoló Oscar Piastri furcsa kérést intézett csapatához a Brit Nagydíj alatt, a McLarennél pedig ha nem is ennek nyomán, de valós forgatókönyvként számoltak azzal az eshetőséggel, hogy Lando Norris semmit nem profitál majd az ausztrálra kirótt tíz másodpercből – sőt, maga is időt veszít miatta.

    Oscar Piastri a sportfelügyelők ítélete szerint túl hirtelen fékezett a második biztonsági autós szakasz végén, ami miatt a mögötte haladó Max Verstappennek is kitérő manővert kellett tennie – emiatt róttak ki rá tíz másodperces időbüntetést. Az ausztrál utólag a szokatlanul nagy lassítás tényét is vitatja, illetve azt is, hogy a hollandnak el kellett volna rántania a kormányt, de már az autóban ülve sem érezte rendben lévőnek, hogy tettét ilyen módon szankcionálták.

    A 43. körben megejtett utolsó bokszkiállásakor, mielőtt az intermediate gumiat slickekre váltotta volna, Piastri le is töltötte a büntetését, s másfél másodperces előnye ötmásodperces hátránnyá alakult, amikor egy körrel később Norris is visszatért a kerékcseréjéről.

    Piastritól ekkor egy elég merésznek tűnő kérés hangzott el a csapatrádión mérnöke, Tom Stallard felé:

    „Nem gondolom igazságosnak ezt a büntetést. Tudom, hogy ez nagy kérés, de ha szerintetek se volt igazságos, akkor talán visszacserélhetnénk a pozíciókat, és versenyezzünk úgy.”

    „Csalódáskeltő, amikor elveszik tőled, amit érdemelsz” – ezért büntették meg Piastrit

    Nem meglepő, hogy a csapat nem teljesítette a kérést, s miután Piastri nem is tudott közeledni Norrishoz, a brit megnyerte hazai versenyét, a bajnokságban pedig 15 pontos hátrányát 8-ra csökkentette – ami 22-re nőhetett volna, ha Piastri ér célba elsőként.

    „Gondoltam, megér egy próbát – magyarázta az ausztrál a verseny utáni sajtótájékoztatón. – De már mielőtt megkérdeztem, tudtam, hogy mi lesz a válasz. Csak bele akartam kapaszkodni az utolsó reménysugárba, hátha visszakaphatom [a pozíciót]. De tudtam, hogy nem fog megtörténni, és nem is volt ezzel semmi gond. Lando semmi rosszat nem tett, szóval nem lett volna valami tisztességes, ha helyet cserélünk. Nem sok hatása volt ennek a bajnokágra. Úgy érzem, jó munkát végeztem, és nekem ennyi elég is. A frusztrációt pedig arra használom, hogy további versenyeket nyerjek.”

    Andrea Stella, a McLaren csapatvezetője szerint semmi elítélendő nem volt Piastri furcsa kérésében, még ha az nem is kapott támogatást a bokszutcában ülő stratégák és döntéshozók részéről. Azt ugyanakkor elmondta, hogy amennyiben biztonsági autó hajtott volna a pályára a kerékcsere szükségének idején, akkor Piastrinak lehetővé tették volna, hogy megtartsa a vezetést, s még Norris második helyét is készek lettek volna beáldozni.

    „Mindig azt mondjuk a versenyzőinknek, hogy mondják ki a gondolataikat vezetés közben, ne tartsák azokat magukban. Ha van egy észrevételük, javaslatuk, vagy csak egyszerűen tudatni szeretnék velünk, min gondolkodnak, kommunikálják azt felénk. Aztán mi kiértékeljük a csapatból érkező álláspontokat, hozunk egy döntést és vissza fogunk jelezni. Szóval Oscar pontosan azt csinálta, amire biztatjuk is a versenyzőinket: kifejezte számunkra a véleményét, mi pedig fontolóra vettük azt” – mondta Stella, akit az Autosport idéz.

    „A helyzethez pedig úgy álltunk hozzá, hogy amennyiben biztonsági autó érkezik, Oscar megtartotta volna a vezetést, hiszen ebben az esetben mindkét autót egyszerre hívtuk volna a bokszba. Landónak ki kellett volna várnia, hogy Oscar letöltse a büntetését, és ekkor a két McLaren változatlan sorrendben tér vissza a pályára. Végül azonban a büntetés akkor lett letöltve, amikor eljött az idő a száraz pályás gumikra való átállásra, és ekkor úgy éreztük, hogy jobb, ha tartják a pozíciójukat. Szerintem ez így volt tisztességes mindkettőjükkel, és biztos vagyok benne, hogy Oscar is egyetért ezzel a nézőponttal.”

  • Így ünnepelték Hülkenberg csodálatos dobogóját a Saubernél (galéria)

    Így ünnepelték Hülkenberg csodálatos dobogóját a Saubernél (galéria)

    Nico Hülkenberg hosszas várakozás után megszerezte első dobogós eredményét a Forma–1-ben, a Saubernél így nagyobb volt az öröm, mint a futamgyőztes McLarennél.

  • Russell hozott egy rossz döntést, de nem számított rá, hogy a Mercedes ezt még képes lesz fokozni

    Russell hozott egy rossz döntést, de nem számított rá, hogy a Mercedes ezt még képes lesz fokozni

    Egyetlen ponttal távozott a Brit Nagydíjról a Mercedes a tizedik helyen befutó George Russell révén. Toto Wolff szerint a nap során rossz döntéseket hozott az egész csapat, a pilóta viszont úgy érzi, az ő választásaival nem voltak óriási gondok, csak az elején a szerencse, a végén pedig saját csapata tolt ki vele.

    A silverstone-i futam során a különböző intenzitással érkező, majd elálló eső az utóbbi évek egyik legkiszámíthatatlanabb taktikai játszmáját hozta a mezőnyben, a versenyzők különféle gumitaktikákkal próbálták megjósolni a körülmények alakulását és gyorsabban reagálni riválisaiknál, ám ahogy ez ilyenkor lenni szokott, nem mindenki számításai jöttek be.

    A verseny egyik nagy vesztese Russell lett, aki a legelőkelőbb helyet, a 4. rajtpozíciót áldozta fel azok közül, akik már az intermediate gumikon teljesített felvezető kör végén a bokszba hajtottak száraz pályára alkalmas abroncsokért. Ők az első körökben még rengeteg időt veszítettek, így a brit versenyző is hosszú időre a mezőny második felében ragadt.

    Toto Wolff csapatvezető nem mutogatott senkire, elmondása szerint a teljes csapatot felelősség terheli amiatt, hogy rossz lépések egész sorát hozták meg ezen a nehezen kiszámítható versenyen.

    „Ebben együtt voltunk benne, minden szempontból gyenge teljesítményt nyújtottunk a nap során. Egymást követték a hibás döntéseink, de ki fogjuk értékelni, hogy mit, mikor és miért tettünk. Már az első döntésünk is helytelennek bizonyult, amikor a felvezető kör végén kiálltunk slick gumikért. Onnantól belekerültünk egy spirálba, és a napunk csak folyamatosan egyre rosszabbá vált. Egyik alkalommal sem a megfelelő slick gumit választottuk, a kemény keverék felmelegítése pedig nagy kihívást jelentett” – mondta a Mercedes közleményében Wolff.

    Leclerc Hamiltont fogja figyelni, aki még soha nem küzdött így autóval a hazai versenyén

    Russell azonban nem tudja nyugodt szívvel felírni a nevét a hibás döntéseket elkövetők listájára: érzése szerint a rajt előtti kerékcsere valójában helyes volt, az első tizenöt kör balesetei azonban nem tették lehetővé, hogy kiautózza a slick gumikban lévő előnyt.

    „25 percig száraz volt a pálya, de azt nem tudhattuk előre, hogy ebből 15-öt virtuális biztonsági autós periódusban fogunk eltölteni. De amint az első etap végén újra elindultunk, körönként öt másodperccel voltam gyorsabb, mint az intermediate-eket használók. Szerintem a virtuális biztonsági autó nélkül minimum az első ötbe felkapaszkodhattam volna” – magyarázta a brit pilóta.

    A másik kritikus pillanat Russell számára a verseny végjátékához közeledve érkezett, ismét az intermediate-ről slick gumikra való váltáskor, amit az elsők között lépett meg – ezzel viszont leszakadt Pierre Gaslyról, akit addig a 6. helyért üldözött. A brit itt sem vállalná szívesen a felelősséget, hiszen abban a hitben volt, hogy a vizes pályán legkönnyebben felmelegíthető lágy keveréket fogja kapni a szerelőitől – ám meglepetésére nem így történt.

    „Úgy voltam vele, hogy ha biztonsági döntést hozunk, akkor biztonsági eredményt is fogunk vele elérni. Csak akkor érdemes biztonságira játszani, ha gyors autónk van, hiszen azzal garantált a jó eredmény” – magyarázta motivációját.

    „A végén már nagyon fel akartam rakatni a slick gumikat, de arra nem számítottam, hogy a kemény keveréket kapom. Lágyat vagy közepeset reméltem. A bokszkiállásról én hoztam meg a döntést, a gumiról viszont a csapat. Talán egy körrel túl korán álltam ki a lágy gumikhoz, úgy viszont, hogy a keményeket kaptam, három körrel túl korán. Egyáltalán nem gondoltam a keményekre a verseny azon pontján, hiszen aki elsőként hajt ki slick gumikért, teljesen megszokott, hogy lágyakat kap.”

    Andrea Kimi Antonelli napja még a 10. helyen befutó Russellénél is eredménytelenebb lett, neki fel kellett adnia a futamot, miután lenullázta autójának diffúzorát a nagy viharban őt hátulról felöklelő Isack Hadjar. Wolff viszont még ebben is megtalálta a Mercedes felelősségét, rámutatott ugyanis egy újabb hibára:

    „Nem választottunk különböző stratégiát a két autóval. Ha ezt megtettük volna, valószínűleg Kimi versenye máshogyan alakul.”