Címke: kiemelt

  • Russellnek van egy nyomós érve, hogy miért járna vele jobban a Mercedes, mint Verstappennel

    Russellnek van egy nyomós érve, hogy miért járna vele jobban a Mercedes, mint Verstappennel

    Továbbra is bizonytalan, hogy milyen versenyzői felállással fog nekivágni a 2026-os F1-es szezonnak a Mercedes, de George Russell igyekszik nyomatékosítani csapata felé, hogy a folytonosságból profitálhatnának a legtöbbet.

    A Forma–1 közegében mindenki tűkön ülve várja, hogyan dönt Max Verstappen a jövőjéről, milyen lehetőségei vannak a Red Bull-os szerződéséből való kilépésre, és egyáltalán élni szándékozik-e vele. Toto Wolff a Mercedes részéről már tavaly óta nyíltan beszél róla, hogy a érdeklődik a holland szolgálatai iránt, és ezen a héten is előkerült egy találgatás arról, hogy hol találkozhattak a felek.

    Russell szerződéshosszabbítása egyelőre parkolópályán van, az idén a Kanadai Nagydíjat megnyerő brit így nem érezheti teljes biztonságban az ülését, hiszen az sem egyértelmű, hogy Verstappen esetleges érkezésével őt vagy Andrea Kimi Antonellit tartaná-e meg a csapat.

    A brit most azzal érvel szolgálatainak szükségessége mellett, hogy egy az istállóhoz újan érkező pilótával a csapat nem tudna mindent kihozni az új szabályok adta lehetőségekből – elvégre idén is láthatjuk például Lewis Hamilton vagy Carlos Sainz esetén és eredményein, mennyi megpróbáltatással is jár megszokni egy más közeget.

    „Rengeteg ismeretlennel vágunk neki a következő évnek. Az autó, a motor és az üzemanyag körül is sok a kérdőjel” – fogalmazott Russell, akit a racingnews365 idéz.

    „Ami minket illet, mindkét fél számára azt jelenti a legjobb lehetőséget a győzelemre, ha a jelenlegi felállásban folytatjuk. Úgy érzem, nagyon jó a kivitelezési hatékonyságunk a versenypályán, és én magam is nagyon magas szinten teljesítek. Már hosszú ideje a csapattal dolgozok, az ötödik évemre készülök velük.”

    „Az olyan versenyzőknek, mint Lando [Norris] vagy Charles [Leclerc], szóval akik hosszú ideje ugyanannál a csapatnál nagyunk, ez a fajta következetesség jelenti a legjobb esélyt egy ilyen új kezdetre készülve.”

    Az új szabályok paraméterei a teljesen átszabott aerodinamikával és az elektromos hajtásra még nagyobb hangsúlyt fektető motorokkal már ismertek, a csapatok javában készülnek az F1 története egyik legnagyobb átalakulásának tartott új érára, noha a sejtések szerint a mezőnyben többen nem örülnek annak, hogy ebbe az irányba indult el a sport a szabályváltozásokkal.

  • Sainz vállára kiült a kisördög: „Égesd fel a Ferrarit Hamilton érkezése előtt!”

    Sainz vállára kiült a kisördög: „Égesd fel a Ferrarit Hamilton érkezése előtt!”

    Carlos Sainz felfedte, sötét gondolatok is átfutottak az agyán, miközben annak tudatában kellett teljesítenie a 2024-es F1-es szezont, hogy az lesz az utolsó idénye a Ferrarinál. A kisördög és a kisangyal eltérő tanácsokat suttogott a fülébe, de végül úgy döntött, jófiúként viselkedik.

    Tavaly már február 1-jén bejelentette a Ferrari, hogy a 2025-ös szezonnak Charles Leclerc és Lewis Hamilton párosával fog nekivágni, ami nehéz év elé állította Sainzt. Nemcsak azért, mert új versenyzői ülés után kellett néznie, amit végül csak a mezőny második felében talált, hanem mert azt is mérlegelnie kellett, hogyan álljon hozzá utolsó ferraris szezonjához.

    Végül karrierjének legerősebb éve lett a 2024-es, most először nyert két futamot is egy szezonban, összesen kilencszer állt dobogóra, és négy év alatt harmadszor is ötödik helyen zárt a tabellán, majd az abu-dzabi szezonzárón másodikként befutva jó viszonyban köszönt el a csapattól.

    Az elbocsátást igazságtalanságnak érezve azonban ott motoszkált benne a gondolat, hogy talán nem kellene békés, harmonikus állapotokat hagynia maga mögött a helyére érkező Hamilton számára.

    „Tisztában vagyok vele, hogy egy nagyobb egóval rendelkező versenyző miért szerette volna darabokra szakítani a Ferrarit abban az évben azáltal, hogy elkezd politizálni vagy megmérgezni a közeget” – mondta a High Performance podcastban Sainz, majd arra a kérdésre, hogy ő maga is mérlegelte-e az efféle hozzáállást, kendőzetlenül rávágta:

    „Természetesen! Mindenkinek van egy kisangyala és egy kisördöge. Az ördög szerette volna, hogy sok mindent kimondjak vagy megváltoztassak a csapatnál, de az angyal akkor erősebbnek tűnt, és azt mondta: »Nem, ne legyél ez a fajta ember. Legyél profi, aki az utolsó versenyig mindent belead ezért a csapatért.« Százak, ezrek dolgoznak a csapatban, akiknek semmi köze nem volt ahhoz a döntéshez, és tartoztam nekik ezzel. Ezért elhatároztam, hogy profi leszek, jófiú leszek, nem pedig olyasvalaki, aki felégeti maga mögött ezt a helyet.”

    Sainz a tavalyi konstruktőri 9. helyezett Williamsnél talált új otthonra, és bár a csapat lényegesen jobb formában van, mint egy évvel ezelőtt, a spanyol rendkívül frusztráltan nyilatkozott a szezon első felének lezárultát követően, a középmezőny harcaiban ugyanis sokszor rajta kívül álló okokból veszített pontokat – Silverstone-ban például tavalyi csapattársa, Leclerc tette tönkre a versenyét.

  • Már el akarták engedni a szezont, de véletlenül belenyúltak a világ legjobb fejlesztésébe

    Már el akarták engedni a szezont, de véletlenül belenyúltak a világ legjobb fejlesztésébe

    Az elmúlt futamok legnagyobbat fejlődött csapata az F1-es mezőnyben a Sauber, amely a konstruktőri utolsó helyről a hatodikra lőtte előre magát, az utóbbi négy futamon még a Red Bullnál is több pontot szerezve. Pedig semmi ilyesmi szándékuk nem volt.

    Persze Nico Hülkenberg silverstone-i csodadobogója aligha jött volna össze az esőfutam nélkül, amely kicsit kiegyenlítette az erőviszonyokat és nagyobb hangsúlyt helyezett a csapat által hozott jó stratégiai döntésekre, a Saubernél tehát tisztában vannak vele, hogy nem érkeztek meg hirtelen az élmezőnybe, ugyanakkor még a múlt hétvégi eredménytől eltekintve is szemmel látható az az ugrás, amit a hinwili istálló a Spanyol Nagydíj óta véghez vitt a középmezőnyben.

    Odáig a csapat utolsó volt a konstruktőri tabellán Hülkenberg azon hat pontjával, amit a szintén esős szezonnyitón elért 7. helyével szerzett. Ám Barcelonában, Montrealban, Spielbergben és Silverstone-ban a német egyaránt a legjobb tíz között ért célba, miközben Gabriel Bortoleto is feliratkozott a pontszerzők közé. Négy futam alatt a Sauber 35 pontot zsákolt, ezzel átugrotta az Alpine-t, a Haast, az Aston Martint és a Racing Bullst is, és már a Williamst ötödik helyétől is belátható távolságra került. Ugyanezen időszak alatt még a Red Bullt is felülmúlta, amely csak 29 egységig jutott.

    Annyira rég csinálta már, hogy a Saubernek segítségre volt szüksége az ünnepléshez

    A csapatok között a Sauber a 4., a versenyzők körében pedig Hülkenberg a 6. legtöbb pontot szerezte az elmúlt négy versenyen.

    Ennek oka elég jól lekövethető, ugyanis ezen időszak alatt a Sauber három futamra is fejlesztésekkel érkezett. Spanyolországban új padlólemezt, első vezetőszárnyat és motorborítást kaptak az autók, majd Ausztriában és Nagy-Britanniában a padlólemez újabb frissítései érkeztek.

    De mi ez a nagy fejlesztési roham a tabella sereghajtó csapatától a jelenlegi szabályrendszer utolsó évben, amikor már mindenki a 2026-os autóra fordítja erőforrásai nagy részét, ráadásul a Sauber életében teljesen új korszak is nyílik az Audi hatalomátvételével?

    Nos, mint a sportigazgató, Inaki Rueda a The Race-nek elmondta, a csapat olyan fejlesztési irányra talált rá a szélcsatornában, ami nagyon könnyen kivitelezhető megoldást jelentett az autó addigi legfőbb problémáira, erről a lehetőségről pedig nem akartak lemondani.

    „Haladtunk a tervünkkel, és nem úgy készültünk, hogy még erre a versenyre is lesz egy fejlesztésünk. De a szélcsatornában felbukkant ezt a fejlesztési útvonal, amit nagyon könnyű volt legyártani, ezért úgy döntöttünk, hogy ha már ezt megtaláltuk, fejlesszük még egy kicsit tovább az idei autót. Közben persze tudjuk, hogy ha zsákutca felé fejlesztünk, akkor csak az időt vesztegetjük, amit másra kellene fordítanunk” – fogalmazott Rueda.

    A Sauberek fő gyengesége a szezon elején más autók követésekor jelentkezett, az ekkor az autókat érő légáramlatok, a „piszkos levegő” olyan szélsőségesen megbontotta a C45-ösök balanszát, hogy az úton tartani is nehéz volt őket.

    Fél évszázada nem volt olyan idős elsőbálozója az F1-nek, mint most Hülkenberg

    Hülkenberg akkoriban úgy fogalmazott, hogy emiatt a versenyek első köre és a biztonsági autó mögötti újraindítások csak a túlélésről szólnak számukra, hiszen támadásra semmi esélyük nem nyílhatott.

    Bortoleto így foglalta össze a helyzetet Bahreinben: „Még a fejemet sem tudom egyenesen tartani, amikor az egyenesekben közel haladok valaki mögött, mert még a sisakom is jobbra-balra inog.”

    Ezen a súlyos helyzeten tudtak jelentősen javítani az új fejlesztések, s mivel ezt könnyen elérhető gyümölcsnek látták a csapatnál, nem is tartanak attól, hogy ez az idei autóval való tervezettnél hosszabb foglalkozás elvonta volna a figyelmet a következő évről.

    Rueda azonban hozzátette, a silverstone-i csomag már tényleg az utolsó lehetett az idei évre.

    „Szerintem további bejárható utakat már nem fogunk találni. Talán jönnek még finomítások ezen a jelenlegi területen, de több nagyszabású kísérletbe már nem fogunk bele, hiszen annak már a 2026-os fejlesztések láthatnák a kárát.”

  • A Ferrari elvesztette Hamiltont

    A Ferrari elvesztette Hamiltont

    Kiderült, hogy a változékony időjáráson túl mi hátráltatta Lewis Hamiton versenyét a Brit Nagydíjon, amivel a Ferrari sem tudott mit kezdeni.

    Hamilton a 4. helyen futott be, nem vet túl jó fényt rá és a csapatra, hogy előtte az a Nico Hülkenberg ért célba, aki 13 év után juttatta újra dobogóra a Saubert, az erőviszonyok alapján a hétszeres világbajnoknak illett volna megelőznie őt. Az utolsó kerékcserék előtt, amikor eljött a száraz pályára való abroncsok ideje, erre volt is esélye, de a bokszkiállása után kicsúszott, így Hülkenberg viszonylag kényelmes pozíciót tarthatott a leintésig.

    Hogy ez a Ferrari kerékcseréjének időzítésén múlt-e, már nem számít, de Frédéric Vasseur elárulta, hogy volt egy probléma, ami Hamilton versenyét egész végig nehezítette. „Az egész futamon elvesztettük Lewis autóján a GPS-t. Emiatt tulajdonképp vakok lettünk, nem tudtuk, hol jár az autó” – idézte a RaceFans a Ferrari csapatfőnökét.

    Azt nem mondta, hogy emiatt hívták ki száraz pályás gumikért Hamiltont akkor, amikor, de elismerte, hogy az időzítés nem volt tökéletes, bár volt rá indokuk. „Utólag mondhatjuk, hogy talán egy körrel hamarabb cseréltünk kereket a kelleténél, mert egyből kicsúszott a hármas-négyes kanyarnál, amivel négy-öt másodpercet vesztett. Azonban [Fernando] Alonso már kiállt előtte, és némelyik kanyarban gyorsabb volt másoknál. Ez az a szituáció, amikor ha mások lépésére várunk, már késő” – nyilatkozta.

    A brit klasszis ugyanakkor a Brit Nagydíj után a támogatásáról biztosította Vasseur-t, akit az utóbbi időben elkezdett kipécézni az olasz sajtó. Szerinte ő az a személy, aki képes lesz visszavezetni a Ferrarit a csúcsra.

  • „Ha lefulladsz a sínen, elüt a vonat” – így bukják el az F1-es versenyzők az amerikai KRESZ-vizsgát

    „Ha lefulladsz a sínen, elüt a vonat” – így bukják el az F1-es versenyzők az amerikai KRESZ-vizsgát

    Tíz F1-es versenyzőt kértek meg, hogy töltsék ki a tesztet, ami a közúti vezetői engedély megszerzéséhez szükséges az Egyesült Államokban. A mértékegységek sokakkal kitoltak, lehangoló eredmények születtek, de cserébe a poénok legalább magasan szárnyaltak.

    A BuzzFeed YouTube-csatornájára nemrég felkerült videót még a szezon elején forgatták, hiszen Jack Doohan szerepel benne az Alpine színeiben, és még Yuki Tunoda sem a Red Bullt képviseli, de feltűnik az élmezőny néhány tagja, George Russell, Charles Leclerc és Lando Norris is. A versenyzők tíz feleletválasztós kérdést kaptak, ebből legalább nyolcnak helyesnek kellett lennie ahhoz, hogy „átmenjenek a vizsgán”.

    A kérdések között voltak olyan egyszerűbbek is, amelyek a jobbkézszabály ismeretét vagy a maximális sebességet jelző tábla jelentését firtatták, de olyanok is, amelyeknél az USA-ban használt mértékegységekben, lábban vagy mérföld/órában voltak megadva válaszlehetőségek, így itt csak tippelni tudtak a versenyzők. De elgondolkodtató volt és több rossz választ szült az a kérdés is, amely arról szólt, mit kell tenni, ha a csúszós úton megcsúszik alattunk az autó.

    „Nekem ez természetesen megy, de most így a folyamatot végiggondolni elég nehéz” – mondta Leclerc. Ráadásul a cselekvés, amit a pilóták egy versenyautóban tennének, vagyis az ellenkormányzás nem is volt a válaszlehetőségek között.

    „Ez azt jelenti, hogy nem szabad korrigálni egy túlkormányzottságot. Vagyis muszáj balesetezned” – vonta le a következtetést Norris. A legtöbb versenyzőt félrevezetett a kérdés és helytelenül a lassú fékezést választották, de Leclerc rájött, hogy az „abba az irányba kanyarodj, amerre szeretnéd, hogy az első kerekeid menjenek” a helyes, mert az tulajdonképpen megegyezik az ellenkormányzással.

    Leclerc egy csipogó krokodillal járja a világot, de legalább a barátnőjével az ágyban minden rendben

    A legsziporkázóbb válaszokat azonban Russell adta, még ha ehhez néha meg is kellett játszania az értetlent. Arra, hogy kinek van elsőbbsége a kereszteződésben, bemondta a következőt:

    „Ezt sosem tudtam, mert én mindig csak megküldöm az autót, amikor odaérek!”

    Amikor pedig arra kellett felelni, milyen maximális sebességgel szabad átmenni egy az utat keresztező vasúti sínen, így felelt:

    „Erre azt mondanám, hogy menj át olyan gyorsan a síneken, amennyire gyorsan csak tudsz, hogy ne üssön el a vonat!”

    De itt Norrisnak is akadt egy nyomós érve arra, miért érdemes sietni:

    „Ha túl lassan mész, lefulladhatsz. Ha pedig lefulladsz… elüt a vonat.”

    És hogy hány láb távolságba érkezve kell lekapcsolnod a reflektort rövidfényre egy másik autó mögé érve? Russell ezzel a beszólásával bevitte a tust mindenkinek:

    „Ezt nem tudom, mert ha Mercedest vezetsz, akkor az autó ezt elintézi helyetted.”

    A videó szerint egyik versenyzőnek sem lett legalább nyolc helyes válasza, vagyis ez a gyorsteszt alapján egyikük sem kaphatna vezetői engedélyt az amerikai közutakra. Bár a játéknak alighanem pont az volt a rejtett célja, hogy ilyen eredmények jöjjenek ki.

    Alább a teljes videó, amelynek bolondozásai az angol nyelv tökéletes ismerete nélkül is élvezhetők (például ahogy Yuki Tsunoda bemutatja, szerinte mi az a „láb”):

  • Lakat lehet az F1-es versenyzők száján, ezért nem kritizálják az új szabályokat

    Lakat lehet az F1-es versenyzők száján, ezért nem kritizálják az új szabályokat

    Lance Stroll egy önmagához képest szokatlanul bőbeszédű nyilatkozatban kritizálta a 2026-tól érkező, az elektromos hajtásra minden korábbinál nagyobb hangsúlyt helyező technikai szabályokat. Szerinte sokan osztják a véleményét, még ha nem is mondják ki.

    A csapatok már javában benne vannak a jövő évi autó építésében, a források nagy része már jó ideje arra, nem pedig az idei modell fejlesztésére megy. Több versenyző már ki is próbálhatta a szimulátorban a 2026-os autó első változatát, bár ennek a modellnek a fejlettségével is eltérő fázisban tartanak a csapatok – nemrég a Williams csapatvezetője, James Vowles például Charles Leclerc kijelentései nyomán megállapította, hogy ők jobban állnak, mint a Ferrari:

    Leclerc-t azzal nyugtatják, hogy nem a szabályokban kell keresni a gondot, hanem a Ferrarinál

    Lance Stroll is túl van az első virtuális tapasztalatszerzésein, az Aston Martin pilótája pedig Leclerc-hez hasonlóan nincs elragadtatva a jövő évi autó vezethetőségével, és úgy általában a szabályok irányával sem.

    „Kár érte, hogy a Forma–1-ben csak az elektromos útról beszélünk, és rengeteg leszorítóerőtől fosztjuk meg az autókat, hogy kihangsúlyozzuk az akkumulátor erejét. Jó lenne könnyű, mozgékony, gyors, nagy leszorítóerejű autókat vezetni, ehhez pedig elég lenne egy kicsit leegyszerűsíteni a dolgokat. Hogy kevésbé az akkumulátorokról és egy tudományos kísérletről szóljon a Forma–1, sokkal inkább a versenyzésről” – idézi Strollt a Racefans.

    „Nem rajongok ezért az irányért, de persze ha versenyképesek leszünk és mindenki másnál jobban fogunk szerepelni, akkor abban a helyzetben nem lesz okom panaszkodni. De attól még azt az irányt, amit a szabályokkal veszünk, nem szeretem. Ezzel szerintem sok versenyző egyetért, de néhányan talán politikai okokból ezt nem mondhatják ki.”

    Utóbbi mondatával Stroll arra utalhat, hogy egyes versenyzők a csapatuk, illetve a mögöttük álló motorgyártó érdekeit szem előtt tartva nem fogalmaznak meg nyilvános kritikát a szabályokkal kapcsolatban.

    „Pedig izgalmas lenne olyan autók gondolata, amelyek kicsit hangosabbak, könnyebbek, és nem függnek annyira az elektromos hajtástól, amivel nem is annyira jó versenyezni” – zárta a kanadai.

    Nemrég Mohammed Ben Sulayem, az FIA elnöke beszélt az új, és már az azt követő motorformuláról is – és egyre erősebben tartja magát a paddockban a sejtés, hogy hamarosan, akár már 2029-től egyszerűsödhetnek a motorok, s visszatérhetnek a V8-asok vagy a V10-esek.

  • A Flightradarról lehetett kiolvasni, hogy Verstappen a Mercedeshez igazol?

    A Flightradarról lehetett kiolvasni, hogy Verstappen a Mercedeshez igazol?

    Különféle közlekedési eszközök mozgásából kiderült, hogy Max Verstappen és a Mercedest irányító Toto Wolff azonos napon azonos szigeten tartózkodhatott. Véletlen? Lehet.

    Christian Horner Red Bulltól való menesztését követően az eddiginél is több kérdés merült fel Verstappen jövőjét illetően. Vajon a holland által preferált körülmény-e, hogy távozott az eddigi csapatfőnök, vagy a sikercsapat széthullásának következő lépéseként pont hogy a négyszeres bajnok is elhagyni készül a fedélzetet?

    Verstappen és a Mercedes közeledését erősíti mindenesetre az a feltételezés, hogy a Red Bull pilótája és a Mercedes csapatfőnöke egyidejűleg tartózkodhattak az olaszországi Szardínia szigetén: a repülőgépek útvonalait rögzítő flightradar.com weboldalon ugyanis fellelhető volt, hogy pénteken oda tett egy utat Verstappen Nizzából felszálló magángépe, egy másik nyomkövetőoldalról pedig kiderült, hogy a holland pilóta és Toto Wolff jachtja is éppen Szardíniánál pihen – írja a planetf1.

    Az persze csak egy népszerű sejtés, hogy a felek találkoztak egymással és a Mercedes F1-es versenyzői üléséről beszélgettek a szigeten. Elvégre mindketten Monacóban élnek, ráadásul digitalizált világunkban egyébként sem kell már azonos térben tartózkodni egy tárgyaláshoz.

    Mi a terve a Red Bullnak Hornerrel, ha még mindig utalja a fizetését?

    Akadnak viszont F1-es szakértői vélemények, amelyek szerint az elmúlt napokban történtek után már elkerülhetetlen, hogy Verstappen a Mercedesnél kössön ki. Az egyik ilyen Ralf Schumacheré, aki a következőket mondta a Formel1.de-nek.

    „Szerintem nagyon egyértelmű, mit akar Max. A Mercedes ráadásul hamarosan egy új GT3-as modellt is bemutat, ami szintén érdekelheti őt. Jelenleg nem tűnnek jónak az esélyei a maradásra” – állt elő egy újabb érvvel Schumacher.

    „Azt hiszem, vasárnap felismerte, hogy ezt a helyzetet már ő sem tudja megmenteni. A verseny után ezt láttam rajta. És ha az ember valamiről úgy érzi, hogy menthetetlen, akkor onnan már elég nehéz visszafordulni.”

  • Massa elvitte egy menetre a 2008-as Ferrarit, nem nehéz kitalálni, hogy miről beszélt

    Massa elvitte egy menetre a 2008-as Ferrarit, nem nehéz kitalálni, hogy miről beszélt

    Ezen a hétvégén zajlik a világ alighanem leghíresebb versenyautó-felvonulása, a Goodwoodi Sebességfesztivál, amelyen temérdek legendás személy ül temérdek legendás autó volánja mögé, olykor egészen különleges kombinációkat alkotva.

    A goodwoodi hegyi meneten megjelent Felipe Massa is, aki nem mást, mint legsikeresebb F1-es autóját, az F2008-at vezette – amellyel hajszállal csúszott le a 2008-as egyéni bajnoki címről, amit az utóbbi években jogi kiskapukat keresve próbált megszerezni magának, bíróság elé citálva az F1-et és az FIA-t is. Az utóbbi egy évben azonban elhalkultak az ekörüli hangok, s legutóbb márciusban írtunk róla, hogy egyre rosszabbak a brazil esélyei arra, hogy lassan két évtizedes késéssel világbajnokká avassák.

    Biztos, ami biztos, a pénteki menete után azért tett még egy óvatos utalást arra, hogy szerinte ki is lett a bajnok abban az évben, amelyben valójában Lewis Hamilton.

    „Elképesztő érzés volt ennyi idő után újra vezetni a 2008-as autót. Nagyszerű volt olyan hosszú ideig a Ferrari csapatának tagja lenni, és kétségtelenül az volt a legjobb évem. Ötször nyertünk ezzel az autóval [valójában hatszor], ez volt a Ferrari utolsó bajnoki címe, és azt mondanám, hogy az enyém is” – fogalmazott.

    „Egy kicsit más pozícióban kellett beülnöm, mert felszedtem pár kilót, de azért nem olyan sokat. Nem tudtam, hogy jó lesz-e még nekem az ülés, de rendben volt. Hihetetlen érzés volt újra átélni ennek az autónak a vezetését.”

    Egy másik különleges egyesülésben a 72 éves Gene Haas beült saját F1-es csapatának egyik autójába, a 2023-as Haasba. Az istálló csapatfőnöke, Ayao Komatsu szintén vezetett, s elmondása szerint ő volt az, aki meggyőzte a tulajdonost a részvételről, noha Gene Haas „nem tudott sokat Goodwoodról.”

    Az évben, amelyben fennállása 75. évfordulóját ünnepli az F1, nem maradhatott ki a goodwoodi száguldásból az Alfa Romeo 158 Alfetta, az 50-es évek sikerhalmozó versenyautója, amely többek között az első Forma–1-es világbajnoki futamot is megnyerte Silverstone-ban.

    Akcióban vannak a Mercedes F1-es tesztpilótái is, pénteken Frederik Vesti, szombaton Valtteri Bottas viszi el egy menetre a 2022-es autót a szalmabálák között. Vesti feladatot is kapott a csapattól: vezetés közben fel kell sorolnia a lehető legtöbb F1-es világbajnokot. Nem jutott vele túl nagy mélységekig…

    És egy igazi ínyencség: a kilencszeres Le Mans-győztes legenda, Tom Kristensen az 1999-es F1-es Ferrari F399 volánjánál!

    A goodwoodi szombati program közvetítése az alábbi videóban nézhető élőben vagy utólagosan:

  • A botrányokkal vádolt FIA-elnök nem akar bábként lébecolni

    A botrányokkal vádolt FIA-elnök nem akar bábként lébecolni

    Az FIA elnöke, Mohammed Ben Sulayem nem bánja, hogy Tim Mayer személyében hivatalosan is lett kihívója az idei elnökválasztáson.

    Az első jelölt, a ralis legenda (idősebb) Carlos Sainz visszalépett, mielőtt komolyra fordult volna a pályázata, viszont a korábbi McLaren-csapatfőnök Teddy Mayer fiának indulásával legalább annyi biztosnak tűnik, hogy legalább elméletileg lesz verseny az elnöki pozícióért. Azt Ben Sulayem 2021 óta tölti be, és ezalatt olykor szinte heti, máskor havi rendszerességgel érkeztek botrányos kijelentések a szövetség háza tájáról, többnyire kilépő/kirúgott vezetők szájából.

    A jelenlegi elnök azt mondta, pont az bizonyítja az FIA szabad működését, hogy más sportszövetségekkel ellentétben itt bárki benyújthatja a pályázatot a vezetésére. „Demokratikus a rendszerünk, talán túlságosan is demokratikus, bárki jelentkezhet – mondta a The Race-nek adott interjúban. – Ugyanez megtehető az FIA-nál? Nem. A NOB-nál [a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál]? Soha. Üdvözlök bárkit, akit jelentkezik. Lehet, hogy utána újra fel kell vennem a sisakot és visszamegyek ralizni.”

    „Nagyon leköt, amibe belevágtam. Inkább betöltöm a tisztséget egyetlen ciklusra és azt jól csinálom, semmint bábként maradjak háromra. Az nem én lennék, sohasem voltam ilyen, és nem is leszek.”

    Az FIA előző két vezetője azonban több mint egy évtizedig volt hatalmon, Max Mosley 16 évig, Jean Todt 12 évig, mindketten legalább három ciklusra kaptak bizalmat.

  • Leclerc egy csipogó krokodillal járja a világot, de legalább a barátnőjével az ágyban minden rendben

    Leclerc egy csipogó krokodillal járja a világot, de legalább a barátnőjével az ágyban minden rendben

    Charles Leclerc a GQ magazin videójában bemutatja azt a tíz tárgyat, amelyeket a legfontosabbnak tart az életében – és megoszt melléjük néhány érdekes történetet is. Tudtátok például, hogy orvosi javallatra szemüveget kellene hordania, hogy kit tart a legjobb padeljátékosnak a mezőnyből, vagy hogy melyik zeneszámot hallgatta meg legtöbbször életében?

    1. Napszemüveg

    „De az interjúk alatt sohasem hordom, azt nem gondolom túl udvariasnak” – mondta Leclerc, majd hozzátette, hogy nem is napszemüvegre lenne szüksége.

    „Valójában orvosi ajánlásra is kellene szemüveget hordanom, de nem hordom. Tökéletesen látok, csak néha egy kicsit koncentrálnom kell, ezért előfordul, hogy a nap végére megfájdul a fejem.”

    2. Karóra és ékszerek

    Leclerc itt bemutatta egyedi karperecét, amin a tavalyi, első monacói győzelmének napja olvasható, karóráját illetően pedig elismerte, hogy csak divatból hordja, mert a sok utazás során a pontos időt lusta rajta állítgatni. Pedig saját szériás, a nevét is viselő modellről van szó, amit a Richard Mille készített számára.

    3. Kutyajáték

    Itt előkerült egy rózsaszínű, csipogós gumikrokodil. Igen, ez Leclerc kutyájának, Leónak a játéka. A legtöbb versenyre magával viszi Leót, és ilyenkor kötelezően ott van velük ez a játékszer is. A kutya tavaly még külön paddockbelépőt is kapott, de idén már nincs rá szüksége. „Valójában őt már jobban ismerik, mint engem!” – mondta Leclerc.

    4. Padelütő

    A legnépszerűbb sporttá az F1-es versenyzők körében az elmúlt években a padel vált, olykor még versenyhétvégék körül is játszanak egymással. „Azt hiszem, Carlos Sainz a legjobb, én vagyok a második, utána jönnek a többiek” – mérlegelte az erőviszonyokat.

    5. Jégkrém

    Egy doboz LEC márkájú jégkrém került elő, ami Leclerc saját terméke, tavaly megnyitotta első fagyizóját is Milánóban ugyanezen a néven. „Olaszországban, Franciaországban és az Egyesült Királyságban kapható, csökkentett kalóriával!”

    „Bűnös szenvedélyéből” épít saját vállalkozást Leclerc

    6. Szintetizátor

    A Covid idején kezdett el zongorázni, egy szintetizátort pedig a nagydíjhétvégékre is magával hordoz, ez segít neki abban, hogy lelassuljon, kicsit eltávolodjon a versenyzéstől. Tavaly első albumát is piacra dobta, amelyben Sofiane Pamart-ral adnak elő négy zongoraduettet.

    7. Okosmatrac

    „Nagy alvó vagyok, idén Japánban megdöntöttem a rekordomat, amikor 12 órát és 15 percet aludtam egyhuzamban.”

    Leclerc nemrég fedezte fel az Eight Sleep nevű okosmatracot, amit otthon és az utazásai során is használ, ugyanis sokat segít neki a regenerálódásban. Leclerc kedvenc funkciója, hogy a fekhely hőmérsékletét is lehet vele szabályozni.

    „A barátnőm mindig meleg felületen akar feküdni, én viszont mindig hidegen, ennek pedig be lehet állítani eltérően is a két felét. Ez mindent megváltoztatott! Korábban mindig kerestem a hideg pontjait az ágynak, mielőtt elaludtam, de ezzel többé nem kell foglalkoznom.”

    8. Fejhallgató

    „A Black Eyed Peas Where is the Love? című számát hallgattam a legtöbbször az életemben, gyerekkorom számos emléke kötődik hozzá.”

    9. Telefon

    A hátlapján Ferrari-logó, a háttérképén Leo kutya. Persze elsősorban ő is a családdal való kapcsolattartás miatt hordja magával, de akad vele más feladata is.

    „Vannak közösségi oldalaim, de igyekszem limitálni a rajtuk töltött időt. Napi 20-25 percre állítottam be a limitet. Én magam kezelem őket, de a körülöttem lévő csapat is segít benne.”

    10. Könyvek

    De a telefonozás helyett szívesebben üti el a szabadidejét könyvekkel. Jelenleg Mark H. McCormacktől az Amit a Harvardon sem tanítanak című könyvet olvassa. „Nem jártam a Harvardra, de attól még elolvasom.”