A Red Bull csapatfőnöke elnézést kért Yuki Tsunodától a csapat hibája miatt, akinek túl későn szóltak neki, hogy jöjjön be száraz pályás gumiért.
Tsunoda a malőr miatt megint pont nélkül maradt a Belga Nagydíjon, a 7.-ről a 12. helyre csúszott vissza, ahonnan a táv nagyobbik részében nem tudott fentebb kapaszkodni (sőt, a leintésig visszaesett 13.-nak, miután az utolsó előtti körben Oliver Bearman megelőzte). A japán nem leplezte a csalódottságát, amit stratégiai hibának tulajdonít: a száradó pályán az utolsók között szabadult meg az átmeneti esőgumiktól, két körrel azután, hogy Lewis Hamilton elindított a kerékcserék sorozatát.
„Ez nagyon bosszantó. Nem volt jó a kommunikáció, vagy hogyan tudnám egyértelműbben megfogalmazni azt a kérést, hogy cseréljünk gumit – idézte az Autosport. – Túl későn hívtak be, már elmentem a bokszbejárat mellett. Egy többlet kör ezen a pályán sokat számít, és sajnos tőlem lehetőséget vett el. Négy-öt pozíciót vesztettem, utána pedig beragadtam Pierre [Gasly] mögé.”
A Red Bull új csapatfőnöke dicsérte Tsunodát az időmérőn mutatott jó teljesítményéért, bár ez nyilván sovány vigasz a japán számára, aki immár zsinórban hat nagydíjon nem szerzett pontot.
„Bocsánatot kérünk tőle, mert addig jó versenyt futott. A szerelők készen álltak, egyszerűen mi hívtuk őt túl későn – ismerte el Laurent Mekies. – Jó volt a tempója, értékes pontok felé tartott, de sajnos így alakult. Szépet léptünk előre a hétvégén, ezt remélhetőleg megtartjuk Budapesten is.”
A Mercedes korábbi versenyzője szerint nehéz szerződéshosszabbítást kicsikarni a csapatfőnökből, ha neki ez nem sürgős, és George Russell pont erre vár.
Nico Rosberg 2010-től 2016-ig, F1-es karrierje végéig volt a Mercedes pilótája, nagyobb részt Toto Wolff irányítása alatt. Így saját bőrén tapasztalta meg, mivel jár elérni a szerződéshosszabbítást nála, ami a jelek szerint idegőrlő folyamat tud lenni – igaz, Russell szemlátomást nyugodt, mivel abban a hitben él, hogy mindenképp az F1 mezőnyében marad 2026-ban, akár őt választja a Mercedest, akár megkaparintja Max Verstappent.
Hírbe hozták a britet az Aston Martinnal is, de tényleg az a valószínűbb, hogy ha a Mercedeshez érkezik Max Verstappen, akkor Russell-lel alkot majd duót, mivel Kimi Antonelli mélyrepülésben van, és könnyen lehet, hogy ez esetben őt adnák kölcsön az egyik motorvásárló csapatnak, például az Alpine-nak.
„Hallották George Russellt, aki azt mondta, egyértelműen nem lesz aláírt szerződése a Magyar Nagydíjig. Ez nagyon furcsa, hogy tudja ezt. Valami készül a háttérben, nemde? Mindjárt itt az augusztus, pár hónap maradt a szezon végéig, de ő tudja, hogy még nem lesz szerződése. Ez extrém” – elemezte a helyzetet Nico Rosberg a Sky Sports adásában.
„Totóval szörnyű egyezkedni! Az a taktikája, hogy eltűnik, szóval amikor George próbálná elkapni, ő köddé válik. Bizonyára próbál majd írni Totónak, hogy lépjen valamit, de ő eltűnik. Emlékszem, velem is ezt csinálta, nem válaszolt, nehezen lehetett elérni. Ez szörnyű.”
Azt is hozzá kell tenni viszont, hogy annak idején Lewis Hamiltonnal sem mindig sietett a Mercedes szerződést hosszabbítani: volt, hogy csak egy adott idény naptári évének elején kerültek fel a papírokra a két fél aláírása. Úgy hírlik egyébként, Verstappen nem aktiválhatja az idén a szerződésében szereplő kilépési záradékot.
Megnyugodhat a Red Bull, a Belga Nagydíjon ugyanis biztossá vált, hogy Max Verstappen nem aktiválhatja az idén a szerződésében szereplő kilépési záradékot – számolt be róla a The-Race.com.
Noha Max Verstappen a Belga Nagydíj előtt is arra utaló nyilatkozatokat tett, hogy jövőre még biztosan a Red Bull versenyzője lesz, a Spában szerzett pontjaival biztossá vált, hogy nem tudja aktiválni a szerződésében levő kilépési záradékot. Sajtóhírek már korábban is megjelentek arról, hogy Verstappen 2028 végéig szóló szerződésében minden szezonra vonatkozóan a nyári szünet a meghatározó ebből a szempontból, azaz ha a holland pilóta addig a pontig nem áll jobban egy bizonyos eredménynél, akkor szabadon távozhat.
Az idei szezonra ez azt jelentette, hogy amennyiben a hétvégi Magyar Nagydíjat követően a négyszeres világbajnok nincs az első három helyezett között az összetett pontversenyben, leléphet a Red Bulltól. Mivel hónapok óta arról szólnak a hírek, hogy Verstappen mikortól írhat alá a Mercedeshez, ennek a dátumnak az idén különleges jelentősége volt, így aztán megnyugtató lehet a Red Bullnak, hogy a Belga Nagydíjon biztossá vált, hogy a holland klasszis akkor sem csúszik vissza a 3. helynél hátrébb, ha a Hungaroringen egyetlen pontot sem szerez, mivel a negyedik helyen álló George Russell lemaradása 28 pontra nőtt vele szemben.
Noha az utóbbi napokban ettől függetlenül is erősen megnőtt a valószínűsége, hogy Verstappen 2026-ban marad a Red Bullnál, azzal, hogy a kilépési záradék aktiválásának lehetősége elillant, a bikás istálló jóval nyugodtabb lehet. Hiszen nemcsak a távozást hozhatta volna magával, ha a holland nincs a legjobb háromban a Magyar Nagydíj után, hanem ebben az esetben Verstappen a szerzdőésének újratárgyalását kérhette volna a jövőre nézve.
„Ami a prioritásokat illeti, biztos vagyok benne, hogy Max gyors autót akar. Ha ilyen autót tudunk adni neki, biztos vagyok benne, hogy az mindenfajta más megfontolást semmissé tesz. Úgyhogy a fókusz azon van, a lehető leggyorsabban megismerjem a csapatot annak érdekében, hogy lássam, miként támogathatjuk és építhetjük a versenyképesség következő lépcsőfokát a gyors autóért, ezzel megkönnyítve Max döntését” – nyilatkozta Laurent Mekies, a Red Bull újdonsült csapatfőnöke a Belga Nagydíjon.
Lewis Hamilton a Belga Nagydíj után árulta el, hogy változtatás történt a mérnöki csapatában, de nemcsak emiatt sikerült felejthetőre a spái hétvége a Ferrari hétszeres világbajnokának.
Noha a Belga Nagydíjon a bokszutcából rajtolva a 18. helyről a 7. pozícióig kapaszkodott fel, Lewis Hamilton számára igencsak felejthetően alakult ez a hétvége, hiszen a sprintidőmérőn és a rendes kvalifikáción is kiesett az első szakaszban. Előbbin egy megpördülés akadályozta meg a továbbjutásban, míg utóbbin kanyarlevágás miatt törölték a legjobb idejét.
Hamilton mindkétszer egy-egy szavas nyilatkozatokat adott és szemmel láthatóan nagyon le volt sújtva, a Ferrari új fejlesztésű, Charles Leclerc által a jó irányba tett lépésként jellemzett hátsó felfüggesztéréről pedig egy határozott „nem” kíséretében tudatta, hogy nem javított a korábbi problémáin, és „nem igazán” érződött jobbnak az autó tőle.
A 40 esztendős brit a verseny után ezzel szemben a közösségi médiában már azt posztolta, hogy „ez a fejlesztés igazán pozitív lépés előre és izgatottan várom, hogy a jövő héten még jobban megismerjem.” De nemcsak ebben változott Hamilton az időmérő utáni önmagához képest, hanem a hangulata is gyökeresen más volt. „Ezt a hétvégét egyértelműen magam mögött kell hagynom, és egyértelműen magabiztos vagyok a folytatást illetően. Többet tanultam ma az autóról, finomhangoltam, a következő versenyre pedig jobban be fogom állítani. Szerdán a gyárban leszek, és nem látom, miért ne javulhatnának az eredményeink a folytatásban” – közölte.
Hamilton már bizakodó / Fotó: Florent Gooden / DPPI
Új mérnököt kapott
Hamilton emellett jobban belement az őt Spában hátráltató tényezőkbe is, és elárulta, hogy a hátsó felfüggesztés mellett számára a sprintidőmérős megpördülése után emlegetett komponens is új volt. A The-Race.com szerint ennek a hátsó fékhez van köze, amely jobban harap nagy nyomásnál, mint korábban, és míg Charles Leclerc már a kanadai futam óta használja (ahol nem mellesleg összetörte az autót a szabadedzésen, amikor őt is megtréfálta az eltérő fékérzet) , Hamilton most próbálta ki először.
„A fejlesztésnek két oldala van. Az egyik, amit már Montrealban is teszteltünk, de én végül nem teszteltem, csak Charles. Ő végül egy részét már néhány verseny óta használja. Egyértelműen remek munkát végzett ma, kényelmesebben érzi magát és jobban akklimatizálódott. Én most először használtam, a megpördülésnél pedig kifogott rajtam, mert nem számítottam ilyesmire” – ecsetelte a brit.
„Aztán ott van a mérnökcsere. Mindketten mély vízbe ugrottunk, de szerintem remek munkát végeztünk a változtatásokkal és finomhangolással. Az autót annyival jobb volt vezetni ma, és nagyon jól szórakoztam, miközben próbáltam átvágni a mezőnyön” – folytatta Hamilton.
Hogy milyen mérnökcseréről beszélt Hamilton, azt sem ő, sem a Ferrari nem volt hajlandó elárulni, de a The-Race értesülései szerint egy már eddig is a maranellói istállónál dolgozó szakembert léptettek elő Hamilton mellé a teljesítménymérnöki pozícióba. Ráadásul olyat, aki korábban a Mercedesnél már dolgozott együtt a hétszeres világbajnokkal.
„Nem könnyű mérnököt váltani szezon közben, de olyasvalakiről van szó, akit évek óta ismerek az előző csapatomból, de nem ebben a szerepkörben. Úgyhogy hozzá kellett szoknunk egymáshoz és nagyon-nagyon gyorsan kellett tanulnunk. Az autóval végrehajtott változtatások mindkettőnkön kifogtak, de remek munkát végeztünk egyik napról a másikra, és csak egyre erősebbé váltunk együtt” – mondta Hamilton az új mérnökéről.
A hétvégén jön a jubileumi 40. Forma–1-es Magyar Nagydíj. Mutatjuk, milyen trófeát kap a győztes, és hogy miért érdemes este kilátogatni a Margit-szigetre.
Elkezdődött a 40. Magyar Nagydíj hete, amelynek elején a Hungaroringen bemutatták a jubileumi 40. hazai F1-es futam Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. által készített díjait. Az erre az évre alaposan megújult mogyoródi pályán már javában zajlanak a hétvégi futam előkészületei, erről hamarosan képgalériával jelentkezünk.
Fotón az egyéni győztesnek járó serleg és a konstruktőri első helyezettnek járó tál:
Fotó: Hungaroring
Fotó: Hungaroring
Fotó: Hungaroring
Fotó: Hungaroring
Fotó: Hungaroring
„Nem vagyunk könnyű helyzetben, amikor kiválasztjuk az adott év trófeáit, hiszen 16 ezer fehér formával, 4000 festett mintával, 64 millió különböző alkotással rendelkezünk, és ebből a hatalmas választékból választjuk azt a formát, amelyen minden évben egyedi, kifejezetten a Hungaroring győztesei számára készített, kézzel festett minták megtalálhatók – mondta Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra vezérigazgatója a Racingline részvételével zajló sajtótájékoztatón a Hungaroringen. – Az idei díjakon található minta a 15.-17. századi magyar hímzés világából merített. Tulipán, szegfű és gránátalma található ezen a nagyon különleges festékszínen, amely nem tiszta, hanem kevert szín, azaz több festék titkos receptúrájából áll elő. A győztes trófeájának magassága közel 60 cm, illetve a konstruktőri dísztál átmérője is 60 cm. Utóbbin mintegy ezer csipkeszerű áttörés található, ami szintén a Herendi Porcelánmanufaktúra egyedi technikája.”
A vezérigazgató szót ejtett a limitált példányszámban készített Herendi sisakokról is.
„Az idei év tiszteletére és a Hungaroring 40 éves születésnapjára tekintettel útjára indítottunk egy gyűjtői klubot egy versenysisak formájában, amelyet minden évben olyan mintával festünk meg, amilyet az adott évi trófeák viselnek. A Forma–1 szerelmesei ha a trófeát nem is vihetik haza, de annak emlékét egy sisak formájában igen. Ez azért is különleges, mert a Herendi Manufaktúra az idén ünnepli az alapításának 200. évfordulóját, így ezt a sisakot minden évben 200 példányban limitáljuk, ennyit készítünk belőle.”
Molnár Martin újabb győzelmet szerzett a brit Forma–4-ben, amikor elsőként szelte át a célvonalat a szezon második felét megnyitó hollandiai hétvége első futamán a hollandiai Zandvoortban. A második és harmadik futam ezután nem a Virtuosi Racing magyar versenyzőjének várakozásai szerint alakult, de rengeteg tanulsággal szolgált.
A Forma–1-es Holland Nagydíjnak is otthont adó Zandvoortban indult a brit Forma–4-es bajnokság idei szezonjának második fele. A hatodik versenyhétvégét az összetett második helyéről váró Molnár Martin kedvenc pályáján vághatott neki a bajnoki hadjárata folytatásának, és már a pénteki napon az élen zárta az egyik szabadedzést. Ezután a szombati időmérőn a második időt érte el a legjobb és a második legjobb köridők rangsorában is, így a hétvége első és harmadik futamát is innen kezdhette.
Az első versenyen remek rajttal rögtön az élre állt, majd a gumikat és az autót beosztva, de a leggyorsabb kört így is megfutva megszerezte idei, egyben pályafutása második győzelmét a brit F4-ben, amivel visszavette a vezetést a pontversenyben.
Fotó: Jakob Ebrey Photography
„Martin mentálisan elképesztően erősen érkezett meg erre a hétvégére, az auráján, a kisugárzásán az első pillanattól fogva érezni lehetett ezt. Az időmérő után is csak annyit mondott, hogy »lehetett volna jobb«, szóval jól viselte, hogy nem jött össze a pole, miközben igazi versenyző és mindig nyerni akar. Az teljesen rendben van, amikor már elégedetlen vagy egy második hellyel” – értékelte Kiss Pál Tamás, a Martint segítő Motorsport Talent Management (MOTAM) sportszakmai vezetője a szombati napot.
A vasárnapi program a fordított rajtrácsos futammal indult, amelyet Martin a 11. helyről kezdett. Az első rajt után egy hatalmas baleset miatt piros zászlóval félbeszakították a küzdelmet, a második rajtnál pedig Martin feljött a 9. helyre, ám a kör egyharmadánál hibázott, ami miatt gyors egymásutánban többen is megelőzték, így az első kört csak a 14. pozícióban zárta. Innen végül nagyot hajrázva felkapaszkodott a 8. pozícióba, közvetlenül bajnoki riválisa, Fionn McLaughlin mögé.
A harmadik futamon a magyar versenyző szintén jó rajtot vett, ám a pole-ból induló ír agresszívan levédte előtte a belső ívet. Ezután a Virtuosi pilótája a második helyen haladt, de nem sokáig körözhetett versenytempóban a mezőny, mert egy baleset miatt a védőfal javításának idejére félbeszakították a futamot. A küzdelem a kényszerszünet után gördülőrajttal folytatódott, Martin pedig tapadt McLaughlinra, de nem tudott előzni. Ezt követően egy hiba miatt neki kellett védekeznie Adam Al Azharival szemben, és miután hatalmas elfékezés árán visszaverte ellenfele támadását az első kanyarban, a hármasban eltalálta a Rodin Motorsport versenyzőjét, aki ennek következtében kiesett. Martin ugyan továbbment, de sérült az autójának felfüggesztése, így a bokszba hajtva feladta a versenyt, a felügyelők pedig utólag három rajthelyes büntetéssel sújtották a következő futamra.
Fotó: Jakob Ebrey Photography
„A második futamon hibáztam az első körben, ami miatt elég sok pozíciót buktam. Utána sikerült visszakapaszkodnom, de látva, hogy milyen volt a tempónk és hány helyet tudtam javítani, egyáltalán nem vagyok elégedett. Ami a harmadik futamot illeti, jól rajtoltam, de McLaughlin lezárta a belső ívet, máskülönben elmentem volna mellette. A biztonsági autós újraindításnál megpróbáltam megelőzni, de ez nem jött össze, majd hibáztam az utolsó kanyarban, Al Azhari mellém ért, amit kivédekeztem, de aztán hibáztam még egyet, és ezzel vége is volt a versenyemnek. Már most is teljes mértékben a következő hétvégére koncentrálok. Tudom, hogy mit rontottam el, már megtörtént, túl vagyunk rajta, úgyhogy fókuszálunk Knockhillre” – összegzett Martin.
Kiss Pál Tamás a vasárnap történtekkel kapcsolatban úgy vélte, a fordított rajtrácsos futamokon az első körös helyezkedés és helyzetfelismerés terén kell a legtöbbet dolgozniuk Martinnal, mert ott „egy rossz döntés vagy egy ki nem használt helyzet dominóeffektust indít el.”
„Ez történt most Martinnal is. Nem használta ki megfelelően a lehetőséget az első kanyarban, ami oda vezetett, hogy belekeveredett egy olyan bolya, amelyben vert helyzetbe került, mert amerre menni akart, ott becsukták előtte az ajtót, majd megelőzték jobbról és balról is. Egyetlen rossz döntés eredményezte azt, hogy ahhoz képest rengeteg helyet bukott, ahová az első kanyarban feljött.”
Azt pedig mindenképpen a magyar versenyző javára kell írni, hogy nem zavarta meg fejben a hirtelen jött visszaesés. „Martin megint megmutatta azt a képességét, hogy bármilyen szituációba keveredik, abból fel tud állni és képes menteni a menthetőt. Persze nem kell naivnak lenni, mert akkor fogunk tudni fejlődni, ha nem elégszünk meg azzal a szinttel, ahol jelenleg tartunk, hanem próbálunk még jobbak lenni” – mondta Kiss Pál Tamás, aki a harmadik versenyen történtekről is szót ejtett.
Fotó: Jakob Ebrey Photography
„Eléggé kaotikusan alakult a főfutam, és bizonyos szempontból itt is a dominóeffektus érvényesült. Martin hibázott a célegyenesre fordító kanyarban, majd Al Azhari hibára kényszerítette őt. Jobban kellett volna a külső ívet védenie és neki kellett volna hibára kényszeríteni Al Azharit úgy, hogy a poros külső íven tartja őt. Természetesen Martin stresszes állapotban volt az elfékezés után, amiből következett, hogy már azon járt az esze, hogy miként fog védekezni. Tudta, hogy sokat kockáztat azzal, ha próbál folyamatosan a külső íven maradni, de benne volt a hév, hogy ezen a pályán ő az egyik, ha nem a leggyorsabb versenyző, és nem akart újabb pozíciót veszíteni, mert így sem volt már olyan sok hátra a futamból. A pálya olyan részén került vert helyzetbe, amelyen ennek egyenes következménye volt, hogy a két autó össze fog érni.”
A történtek legfontosabb tanulsága pedig az, hogy a hibákból tanulja a legtöbbet egy versenyző. „Ebben a kategóriában követik el a legtöbb hibát a pilóták, mert még a pályafutásuk elején járnak. Ők is emberek, ugyanúgy hibáznak, mint bárki más, amivel nincs semmi gond, tanulni kell belőle, le kell vonni a következtetéseket és nem szabad túl sokat gondolkodni rajta, helyette a következő hétvégére kell koncentrálni.”
A brit F4 idei szezonja augusztus 16-án és 17-én folytatódik Knockhillben, Martin 193 pontjával a pontverseny második helyéről várja a skóciai fordulót.
A London ePrix két futamával véget ért a Formula E 11. évada, a szezonzáró hétvége főszereplője pedig a Jaguar csapata volt, akik óriási felzárkózással ugrottak fel mindkét bajnokság második helyére, ám nem múltak el konfliktus nélkül Mitch Evans és Nick Cassidy csapattársként töltött utolsó napjai.
Először is állapítsuk meg, mit vitt véghez a Jaguar a szezon utolsó versenyein. A tavalyi év csapat- és gyártói bajnokságát megnyerő márka az új idény első felére eléggé visszaesett, s leszámítva Evans utolsó rajthelyről aratott szenzációs győzelmét a Sao Pauló-i szezonnyitón, az istálló két új-zélandi versenyzője számára nem sok babér termett. Evans például a győzelmét követően csak a szezon 13. futamán (!) szerzett újra pontot. Cassidy éve sem nézett ki sokkal szívderítőbbnek, de a második sanghaji versenyt megnyerte június 1-jén, onnantól pedig a Jaguar óriási, az FE-ben ritkán látható menetelésbe kezdett: a csapat az idény utolsó hat futamából ötöt megnyert, ebből négy lett Cassidyé, aki három egymást követő sikerrel zárta a szezont, vagyis Londonban mindkét versenyt ő húzta be.
A látványos feltámadás eredményeként az új-zélandi valahogy az egyéni tabella második helyén kötött ki a végelszámolásnál, és a Jaguar is második lett a csapatok között úgy, hogy a szezon féltávjánál, a nyolcadik futam után még csak a 9. helyen szerénykedett. Mi több, a szezonzáró hétvégén még a csapatbajnoki cím megszerzésére is volt távoli esélyük, de az végül a Porschéhoz került. Pedig visszatekintve akár az is bezsákolhatták volna, hiszen mindkét versenyen kettős győzelem felé haladtak, mielőtt Evansszel valamilyen dráma nem történt volna, és mindkettő esetben eléggé kiakadt a csapatára.
Az első futamot a pole-ból indulva sokáig Evans vezette a félig fedett pályán, a londoni ExCeL kiállítócsarnokban és környékén kialakított vonalvezetésen, ám a csapat rosszul kalkulált azzal, hogy mikor kérjék az új-zélandi pilótát az első támadó módjának aktiválására. A riválisokhoz képest nem jól taktikáztak, emiatt Evans több pozíciót visszacsúszott, majd Dan Ticktum ki is forgatta őt, így végül csak a 10. helyen ért célba.
Evans számára a korábbi években sem volt szerencsés helyszín a londoni pálya, 2023-ban és 2024-ben is elbukta itt a bajnoki harcot, tavaly ráadásul úgy, hogy kétszer is sikertelenül próbálta bekapcsolni a támadó módot. A 31 éves versenyző most az újabb sorscsapás után már úgy fogalmazott, poszttaumás stresszt (PTSD) okoz számára ez a helyszín, amit a pszichológia tragikus események által kiváltott mentális betegségként ír le.
„PTSD-m van ettől a helytől, és ez ma is folytatódott. Igen, ez alighanem a csapat sara. Rendkívül okos embereink vannak a csapatban, megbízok bennük. Ha a berlini pályán lennénk, nem sok múlt volna azon, hogy egy körrel előbb vagy később csináljuk. De egy ilyen pályán, ahol rengeteget számít az elfoglalt helyezés, sajnos mellélőttünk” – mondta Evans szombaton.
Mitch Evans – Fotó: Andrew Ferraro
Vasárnap viszont csak fokozódtak Evans kínjai, aki azt érezhette, mintha csapata és csapattársa is összeesküdött volna ellene. Ő és Cassidy honfitársakként és barátokként kerültek egy istállóhoz a megelőző szezonra, de a rivalizálásuk többször is alaposan próbára tette a kapcsolatukat, és ezen ez a nap sem segített, amikor utoljára hajtottak pályára csapattársakként.
Pedig most, a szezon utolsó versenynapján Evans szép gesztust tett Cassidy felé azzal, hogy hagyta őt nyerni az időmérős párharcukban: a két Jaguar egymás ellen hajtott pályára a kvalifikáció egyik elődöntőjében, Evans pedig szándékosan lelassított a célvonal előtt, hogy a körét még el is rontó csapattársa jusson tovább, ezzel javítva esélyét a bajnoki második hely megszerzésére (végül a döntőben legyőzte őt Ticktum).
A szezonzáró futamon aztán ismét esélyesnek tűnt a Jaguar kettős győzelme, ám Evans elkövetett egy hibát, túl gyorsan haladt egy virtuális biztonsági autós szakasz alatt, ami miatt 5 másodperces időbüntetést kapott. A versenyző ekkor Cassidy segítségéért kezdett kardoskodni a csapatrádióban, alighanem azt szerette volna, hogy az élen haladó csapattársa lassítson le, engedje őt előre, s tartsa fel az üldözőket, amíg ő kiautózza az öt másodperces különbséget.
Mitch Evans played the team game earlier today, now he's asking for help to increase the gap to de Vries behind 👀
„Mutassatok valamit, amiből látszik, hogy tudtok kezelni egy versenyt” – szúrt oda többszöri kérés után csapatának Evans, akit mérnöke „harcolok érted” üzenettel próbált nyugtatni, a Jaguar garázsában azonban nem kapott többségi támogatást ez a taktika. Cassidy nemhogy nem lassított, de 13 másodperc előnnyel a Formula E történetének második legnagyobb különbségű győzelmét aratta. Evanst végül az ötödik helyig sorolta vissza a büntetés, de a csapatbajnokság második helye így is kényelmesen meglett a Jaguarnak, miután a Nissan mindössze két pontot szerzett az egyéni bajnoki címet nagy fölénnyel már Berlinben behúzó Oliver Rowlanddel.
A Jaguar az elmúlt évek egyik legsikeresebb istállója az FE-ben, de az egyéni bajnokságról minden alkalommal lecsúsztak, most pedig az eddigi szupercsapat részben fel is bomlik, miután két kulcsszereplő is távozik: Cassidy két szezon után elhagyja az istállót, és valószínűleg a DS vagy a Maserati versenyzője lesz, és búcsúzik James Barclay csapatvezető is, aki ősztől már a McLaren 2027-re készülődő hypercar-programját fogja vezetni a WEC-ben.
És ehhez kapcsolódó, hogy utolsó versenyét teljesítette az elektromos szériában a McLaren is, amely átcsoportosítja erőforrásait, így kiszáll a bajnokságból – a csapatra ráadásul nem is jelentkezett vevő. Ezzel együtt pedig az FE egyik veteránja, a kezdetek óta a mezőnyben lévő Sam Bird is valószínűleg ülés nélkül marad.
A Formula E következő évada az őszi holtszezon után december 6-án, ismét Sao Paulóban indul.
George Russell szarkasztikus megjegyzést tett a Mercedes teljesítményére a vasárnapi belgiumi verseny előtt, amit csak ismételni tudott a futam után.
A brit a szombati időmérőt követően azt mondta, „hatalmas lépést tettünk a középmezőny irányába”, kiforgatva az általában megszokott frázist a pozitív irányú változásra. A véleménye a Belga Nagydíj után sem változott, amelyen ugyan az 5. helyen intették le, de úgy értékelt, hogy a Mercedes részéről ez az eddigi mélypont.
„Muszáj megértenünk, mi történik, és miért léptünk ekkorát hátra. Mondhatnánk, hogy a vasárnapi körülmények ideálisak voltak az autónknak – utalt a viszonylag hűvös időjárásra, ami általában segít a Mercedesnek. – Ez volt a legrosszabb teljesítményünk a szezonban. A héten le kell ülnünk alaposan átbeszélni a helyzetet és megoldást találni rá.”
„Barcelonában kicseréltük az első szárnyat, majd a vele kapcsolatos problémák megoldása érdekében kicsit más útra léptünk. Azóta egyértelműen nagyot léptünk hátra. Lehet, hogy egyszerűen csak a szezon korábbi részében használt megoldáshoz kellene visszatérnünk, akár az első légterelővel, akár a többi beállítással. Furcsa, hogy ilyen sokat estünk hátra.”
Mindez azért különösen furcsa, mert az említett barcelonait követő versenyt, a kanadait Russell önerőből megnyerte, méghozzá melegben, ami miatt a csapatnál bízni kezdtek a hosszú távú fejlődésben. A Mercedes formája azonban nem erősödött, és a Kanadai Nagydíj óta eltelt három futamon a két pilótájuk lényegében ugyanannyi pontot szerzett együtt, mint Max Verstappen egyedül.
Russell csapattársa, Kimi Antonelli pontot sem szerzett Belgiumban, miután az időmérőn szégyenszemre már az első felvonásban búcsúzott és a mezőny végéről indult.
Max Verstappen párja, Kelly Piquet a gázai helyzetet és az ottani humanitárius katasztrófát kritizálta.
Ezzel Lewis Hamilton nyomába lépett, aki nemrég szintén megszólalt a közösségi médiában az ottani állapotokról és „teljesen összetört” amiatt, tűzszünetet sürgetett és a nemzetközi közösség tétlenségét kritizálta. Kelly Piquet az Instagramon egy sztoriban osztotta meg az elkeseredettségét, bejegyzéséhez pedig egy Kanadában élő, magyar származású holokauszt-túlélő, Dr. Máté Gábor egyik videóját tette be háttérvideónak, amiben a náci németek tetteiről beszélt.
„Auschwitz és Gáza nem hasonlítható össze közvetlenül, de ugyanolyan hatást kelt az emberi kegyetlenséggel, az emberség hiányával, mások szándékos szenvedtetésével” – írta Verstappen párja. Emellett egy gyermekvédelmi szervezet bejegyzését is megosztotta, amiben gyerekeket idéztek, hogy a szüleiknek azt mondják, a mennybe akarnak jutni, mert ott legalább van élelem.
Dr. Máté Gábor függőségek kutatásával és kezelésével foglalkozik. A Wikipedia alapján anyai nagyszülei az auschwitzi koncentrációs táborban haltak meg, nagynénje a második világháború alatt eltűnt, édesapját a zsidótörvények alapján munkaszolgálatra deportálták.
A Belga Nagydíj után Lewis Hamilton és Max Verstappen éles kritikát fogalmazott meg az FIA felé, amiért túl sokat várakoztatták a mezőnyt az eső miatt, több más versenyző azonban nem ért velük egyet: ha valahol tényleg elsőbbséget élvez a biztonság, akkor az éppen a spa-francorchamps-i pálya, ahol még csak hat éve, hogy Anthoine Hubert életét vesztette egy F2-es versenyen.
Erősen megosztja a véleményeket az F1-es mezőny tagja között, ahogy a versenyiránytás kezelte a Belga Nagydíj lebonyolítását: az eső miatt 80 perccel elhalasztotta a rajtot, s az autók csak azt követően hajthattak ki a bokszutcából, hogy elállt a csapadék, s négy további biztonsági autós kör után kapcsolhattak versenytempóra. A pálya gyorsan száradt, innen már nem is telt el sok idő, hogy slick gumikra váltsanak a versenyzők – ez tápláltaVerstappen gúnyos reakcióját, aki szerint ilyen hozzáállás mellett nem is kellene esős versenyeket rendezni.
Több más versenyző szerint azonban helyes döntés volt az óvatosság, hiszen a pálya legvizesebb szakasza egyben a legveszélyesebb is volt, az 1-es kanyartól az Eau Rouge-on át a Kemmel egyenes végéig tartó gyors felfelé meneten pedig szárazon is könnyű hibázni. Charles Leclerc utalt is Hubert balesetére, aki 2019-ben, az F1 betétfutamaként rendezett Forma–2 szombati versenyén szenvedett tragikus kimenetelű balesetet itt a dombtetőn.
Az F1-es mezőny azóta is minden évben megemlékezik Hubert-ről, akinek édesanyja, Nathalie jelen is volt ezen a hétvégén, az Alpine garázsából figyelte a versenyt, amely fiának egykori nevelőcsapata volt.
„Egy ilyen pályán nem feledkezhetünk meg arról, hogy mi történt a múltban. Egyszerűen nem felejthetjük el. Emiatt én mindig a biztonságot választanám ahelyett, hogy túl korán elinduljunk” – fogalmazott Leclerc, akit a The Race idéz.
„De persze ez folyamatosan téma, és valószínűleg a döntéshozók most inkább olyan visszajelzéseket fognak kapni tőlünk, hogy túl sokat vártunk, de én nem változtattam volna ezen.”
És nem Leclerc volt az egyetlen, aki burkoltan egy újabb súlyos baleset elkerülésének fontossággával példálózott. A versenyzők érdekvédelmi szervezetének két igazgatója, Carlos Sainz és George Russell érthető módon szintén az FIA döntésének helyességét hangsúlyozták.
„Tiszteletem a versenyigazgatónak, aki a silverstone-i balesetek után azt mondta, hogy itt óvatosabb lesz a hozzáállása, és így is történt. Jobb óvatosnak lenni, mint hogy történjen egy baleset, és aztán sajnálkozzunk” – mutatott rá Sainz.
„320 km/órás sebességgel az Eau Rouge-ban ilyen körülmények között szó szerint semmit nem látunk. Ezzel az erővel akár bekötött szemmel is mehetnénk. Ez pedig nem versenyzés lenne, hanem hülyeség – tette hozzá sarkos véleményét Russell. – Mivel tudható volt, hogy délután 4 óra után már száraz lesz az idő, a helyes döntés született.”
A futamgyőztes Oscar Piastri közvetlenül a gördülőrajt után előzte meg Lando Norrist, amihez elmondása szerint nagy bátorságra volt szüksége, amikor a hétvége során először érkezett meg versenytempóval a vizes Eau Rouge-ba, de azt ő sem érezte volna kényelmesnek, ha ennél korábban szabad utat adnak a mezőnynek.
„Az elmúlt években azt jeleztük az FIA felé, hogy inkább az óvatosság felé hajlunk, semmint hogy bármit is kockáztassunk – különösen ezen a pályán. Ma pedig pontosan ez is történt. Ha mindenképp bele akarunk kötni, akkor talán lehetett volna eggyel kevesebb körünk a biztonsági autó mögött, de a nagyképet tekintve, vajon ha úgy alakultak volna a dolgok, hogy épp abban az egy körben történik valami, akkor megérte volna? Nem” – szögezte le Piastri.