Címke: kiemelt

  • „Most meg hülyén vigyorogsz” – Verstappent feldühítette egy újságíró

    „Most meg hülyén vigyorogsz” – Verstappent feldühítette egy újságíró

    Max Verstappen szemmel láthatóan dühös lett az Abu-dzabi Nagydíj után, amikor az egyik újságíró olyat kérdezett tőle, amit a holland pilóta elmondása szerint már várt.

    Mindössze két ponttal csúszott le a 104 pontos hátrányból visszakapaszkodó, az Abu-dzabi Nagydíjat megnyerő Max Verstappen a 2025-ös világbajnok címről, ám ahelyett, hogy frusztráltan vette volna tudomásul a vereséget, már-már derűsen nyilatkozott, mondván az egész Red Bull büszke lehet magára amiatt, hogy honnan álltak fel, ezen pedig már az sem változtat, hogy végül nem az övék lett az idei vb-cím.

    Az egész szezon során szinte tökéletesen vezető, gyakorlatilag csak két komolyabb hibát elkövető – amikor Barcelonában nekiment Russellnek; illetve amikor Silverstone-ban keresztbe állt az esőben – hollandot azonban még így is sikerült feldühíteni az FIA sajtótájékoztatóján, amikor a The Guardian újságírója arról kérdezte, utólag már bánja-e a Spanyol Nagydíjon történteket.

    Verstappen hétfőre megvilágosodott és beismerte, miért ment neki Russellnek

    „Elfelejted az összes többi dolgot, ami a szezonom során történt, és csak Barcelonát említed. Tudtam, hogy jönni fog [ez a kérdés]” – közölte a holland.

    Verstappen ezután szünetet tartott, majd annyit mondott, hogy „igen”, mielőtt még hosszabb szünet következett, aminek végén közölte: „Most meg hülyén mosolyogsz rám.”

    Amikor már azt hihettük, hogy a neki nem tetsző kérdésre nem fog érdemi választ adni, Verstappen így folytatta: „Az ember folyamatosan tanul. Egy bajnokságot 24 forduló alatt nyersz meg. Én számos korai karácsonyi ajándékot kaptam az év második felében, úgyhogy arról is kérdezhetsz.”

    Videón a kérdés és a válasz:

    Verstappen tehát nem gondolja úgy, hogy ki lehet emelni az ominózus barcelonai esetet, amikor leszállt nála a vörös köd és szándékosan nekiment Russellnek, majd az ezért kapott büntetéssel 9 pontot veszített, mert mint mondta, a McLaren pilótái is rengeteg pontot eldobtak.

    Miután a holland több dobogós helyezést szerzett, mint a 2024-es világbajnoki évében, illetve egy versennyel többet nyert, mint Norris és Piastri, érthető, hogy miért tekint inkább félig teliként arra a bizonyos pohárra.

    „Valószínűleg jobb érzésekkel ülök most itt, mint amit tavaly ilyenkor éreztem, mert olykor a tavalyi év második fele is elég nehéz volt. Szóval egy éven át szenvedtünk a tavaly év második felének kezdetétől az idei év első felének végéig, ezért most sokkal jobban érzem magam.”

    „Természetesen sajnálatos lemaradni a világbajnoki címről, ugyanakkor hosszú ideig nem is gondoltam a bajnokságra, mert néhány futammal ezelőttig soha nem éreztem úgy, hogy harcban vagyok érte. Ez őrület. Az ember különböző módokon lehet büszke. Én elégedett vagyok magammal, és és a következő szezon előtt sem aggódon a képességeim vagy bármi más miatt, szóval jól érzem magam.”

  • Nagy változások előtt a Red Bull – Marko távozhat; Verstappen új versenymérnököt kaphat

    Nagy változások előtt a Red Bull – Marko távozhat; Verstappen új versenymérnököt kaphat

    Az Abu-dzabi Nagydíj után több neves Forma–1-es szakoldal, köztük az Autosport is arról számolt be, hogy a Red Bull két kulcsemberének jövője is bizonyalan.

    Az egyikük Helmut Marko, a Red Bull motorsport-tanácsadója, aki a helyszínen több újságírónak azt mondta: nem biztos abban, hogy 2026-ban is marad, pedig eredeti szerződése két évre, 2026 végéig érvényes.

    „Nincs kizárva, de lesz egy megbeszélésünk, és majd meglátom, mit teszek. Ez egy összetett dolog – nyilatkozta a 82 esztendős szakember, majd arra a kérdésre, hogy ő mit szeretne, így felelt: „Aludnom kell rá egyet, aztán meglátjuk.”

    Mérnöke elsírta magát, de Verstappen nem szomorkodik az elbukott vb-döntő miatt (videó)

    Marko többször is emlegette már, hogy amikor Verstappen egy napon abbahagyja, az számára is az út végét jelentheti, de most úgy tűnik, előbb eljöhet a búcsú ideje, amire Laurent Mekies, a Red Bull csapatfőnöke is utalt.

    „Helmut hihetetlenül támogató volt abban, hogy az idén sikerült megfordítanunk a dolgokat. Neki és a felsővezetésnek több nehéz döntést kellett meghoznia az év során – mint mindig. De a Forma–1 nem statikus közeg: folyamatosan igazítjuk a szervezetet, legyen szó technikáról vagy sportoldalról”

    „Teljesen normális, hogy felülvizsgáljuk, hogyan tudunk javítani a működésünkön – folytatta a csapatfőnök. – Nem csak Helmutra gondolok, hanem általánosságban arra, hogy ebben a környezetben mindig kihívás elé állítjuk egymást, és keressük a következő lépést, bármilyen kicsi legyen is. Csak köszönetet mondhatok neki azért a szerepért, amit játszott abban, hogy a szezon közepén még nehéznek tűnő helyzetből sikerült fordítanunk.”

    Verstappen új mérnököt kaphat

    Nem Marko lehet az egyetlen személy, akinek az esetében változás történhet, mert bár Gianpiero Lambiase, Max Verstappen versenymérnöke nem készül elhagyni a Red Bullt, új pozícióba kerülhet. A „GP” becenéven ismert szakember az Abu-dzabi Nagydíj befutója után elsírta magát a bokszfalon, az Autosport pedig úgy tudja, hogy ennek ugyanaz a magánéleti oka, mint ami miatt Lambiase kihagyta az ausztriai és belgiumi futamot, és összességében különösen nehéz volt az idei éve.

    A szaklap információi szerint Lambiase pontos szerepe még nincs eldöntve a 2026-os szezonra, és a fent említett személyes körülmények miatt azt a Red Bull és a mérnök a tél folyamán vitatja meg. Amennyiben pedig a csapat talál megfelelő versenymérnököt Verstappennek és ki tud alakítani egy mindenki számára megfelelő strukúrát, Lambiase akár vissza is léphet a versenymérnöki feladatoktól, és magasabb pozícióban, de továbbra is a pályán dolgozhatna.

    Gianpiero Lambiase
    GP | Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Az Autosport forrásai azt hangsúlyozzák, hogy „nem született döntés, és a helyzet érzékenysége miatt nem is lenne bölcs sietni”.

    Hogy milyen magánéleti válság húzódik a háttérben, az természetesen Lambiase magánügye, de azért Verstappen szavain is érződött, hogy barátja és harcostársa nincs könnyű helyzetben.

    „Érzelmes év volt. Felejtsük el az idei eredményeket, és nem akarok túl mélyen belemenni, de nehéz volt. Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen szenvedélyes emberrel dolgozhatok. Persze, ő a versenymérnököm, de barátomként tekintek rá. Sok érzelmes és fantasztikus pillanatot éltünk át együtt. Biztos vagyok benne, hogy a kockás zászló után kicsit elérzékenyült. Alig várom, hogy elinduljunk innen, és beszéljek vele, mert számára nem volt könnyű ez az év. Nagyon büszke vagyok arra, hogy ilyen jó szakemberrel dolgozhatok. Igazi példaképe annak, aki a nehéz idők ellenére sem adja fel.”

  • Mindenki várta, végül ezért nem rendezett feltartási versenyt Verstappen a vb-címért

    Mindenki várta, végül ezért nem rendezett feltartási versenyt Verstappen a vb-címért

    Több körülmény is közrejátszott abban, hogy Max Verstappen számára szinte lehetetlen küldetésnek bizonyult úgy megnyerni az Abu-dzabi Nagydíjat, ahogyan Lewis Hamilton tette 2016-ban – melyek közül a legfőbb az, hogy ezúttal a McLaren remekül sáfárkodott a taktikai lehetőségeivel.

    Tegyük hozzá, kilenc évvel ezelőtt Hamiltonnak sem sikerült eredményesen alkalmaznia a taktikát az élen, amikor az volt a célja, hogy legalább két ellenfelének a markai közé szorítsa Nico Rosberget, ugyanis erre lett volna szüksége ahhoz, hogy elcsenje előle a bajnoki címet. A német azonban a nyomásnak ellenállva bejött a második helyen ugyanezen a pályán. Akkor Sebastian Vettel és éppen Verstappen voltak a legközelebbi üldözők.

    Most a hollandnak lett volna szüksége arra a bajnoki címszerzéshez, hogy saját győzelme mellett Norris a dobogón kívül végezzen, de 2016 óta nemcsak gyorsítottak a vonalvezetésen Abu-Dzabiban, ami megnehezítette a Hamilton-féle taktika kivitelezését, de a rivális csapat még két autóval is taktikázhatott vele szemben.

    „Egy Red Bull harcolt két McLaren ellen, és okos húzás volt tőlük, hogy Piastrit a kemény gumikon rajtoltatták – vázolta fel a helyzetet az Autosportnak Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója. – Emiatt nem tarthattuk fel a mezőnyt, hiszen Piastri húzott volna belőle előnyt. Bíztunk abban, hogy [Charles] Leclerc-nek és [George] Russellnek jobb lesz a tempója, de nem így történt.”

    Mérnöke elsírta magát, de Verstappen nem szomorkodik az elbukott vb-döntő miatt (videó)

    A McLaren ugyanis azzal, hogy Piastrinak a kemény, Norrisnak pedig a közepes keveréket adta a rajtra, idén szokatlan módon eltérő taktikára állította versenyzőit, ezzel az ellen is védekezve, ha Verstappen vissza próbálná lassítani a mezőnyt. Piastri ugyanis a tartósabb gumijaival hosszabbra nyújthatta az első etapot, így Verstappen nem tehette meg, hogy a saját első és egyetlen kiállása után visszafogja a tempót, mert azzal az ausztrált hozza győztes pozícióba – ami a holland számára biztos bajnoki vereséget jelentett volna.

    Miután Piastri is a bokszba hajtott, akkorra pedig Leclerc és Norris már a második kerékcseréjükön is túl voltak – ekkor, 17 körrel a leintés előtt a negyedik helyen álló Leclerc hátránya már 35 másodperc volt, szóval Verstappennek drasztikus visszalassítás mellett kellett volna mindenkit maga mögött tartania, hogy összezárjon legalább az első négyes, miközben magát is veszélynek teszi ki, hiszen a gumik 16-17 körrel régebbiek voltak az ő autóján, mint Leclerc-én és Norrisén.

    És még mindehhez hozzájön, hogy a McLaren bármikor megkérhette volna Piastrit, hogy akár több pozíció feladásával is engedje maga elé Norrist, ha ezen múlt volna a vb-címe – vagyis a britnek legalább az ötödik helyig kellett volna visszacsúsznia Verstappen szemszögéből.

    Ez a taktika ezúttal egyszerűen semmilyen fronton nem működhetett volna Verstappen számára, az előző hétvégén, Katarban stratégiai baklövést elkövető McLaren pedig ezúttal minden fronton bevédte magát egy a mezőnyt esetlegesen összetömöríteni próbáló Verstappen ellen, ami a legnagyobb veszély és rizikófaktor lehetett volna Norris bajnoki címe számára.

    „Sok eshetőségre fel voltam készülve, de ismerve, hogy Oscar autóján milyen gumik voltak a rajtnál, tudtam, hogy ez nagyon nehéz lenne – állapította meg a verseny után Verstappen is. – Talán egy kicsit túl gyors is voltam az élen, így mások nem igazán tudtak követni. Charles mindent beleadott, hogy feljusson a dobogóra, amit jó volt látni, de végül ők két kerékcsere mellett döntöttek. Ez pedig még komplikáltabbá tette a dolgokat számomra, hiszen én egy kiálláson voltam, így kemény feladat lett volna mindenkit visszatartani.”

  • Piastri: Attól, hogy világbajnokká vált, Norrisból nem lett Superman

    Piastri: Attól, hogy világbajnokká vált, Norrisból nem lett Superman

    Oscar Piastri sokat tanult saját magáról az idei szezonban, ami szerinte segíteni fogja őt jövőre és azután. A vb-címről 13 ponttal lemaradó ausztrál egyúttal elmondta, szerinte nem fog megváltozni a kapcsolata Lando Norrisszal.

    Előre lehetett tudni, hogy Oscar Piastrinak hatalmas szerencsére is szüksége lesz ahhoz, hogy Abu-Dzabiban világbajnok legyen, és végül nem is lett az. Az ausztrál versenyző alternatív stratégiával próbálkozva és a biztonsági autó megjelenésére játszva megpróbálta megnyerni a versenyt, a safety car azonban nem jött, így csak második lett Verstappen mögött.

    Összességében azonban így sem lehet elégedetlen a szezonjával, hiszen nyert 7 versenyt (ugyanannyit, mint Norris), és csak 13 ponttal maradt le a vb-címről. „Amikor jól mentek a dolgok az idén, olykor megállíthatatlannak éreztem magam. Már önmagában az elég klassz érzés, hogy képes voltam eljutni erre a pontra. És volt sok időszak, amikor nem ez volt a helyzet. – nyilatkozta a Sky Sports-nak. – Rengeteget tanultam arról, hogy miként birkózzak meg a nehéz pillanatokkal és a különböző irányokból érkező csapásokkal. Sokat tanultam magamról, mert bár nyilván voltam már bajnoki harcban korábban a junior kategóriákban, az F1-ben ez némi extrával jár. Sokat tanultam erről az év során, ez pedig csak segíteni fog a folytatásban.”

    McLaren vezér: megcsináltuk, amiről a legtöbb ember azt gondolta, lehetetlen

    Piastrit arról is kérdezték, hogy azzal, hogy mostantól egy világbajnok lesz a csapattársa, várható-e változás a csapaton belüli dinamikában. „Nem, nem hiszem – felelte. – Nem hiszem, hogy ez bármin is változtatna. Nyilván [Norrisnak] nagyszerű szezonja volt és megérdemli a bajnoki címet, de ő továbbra is Lando Norris, szóval nem arról van szó, hogy most ő lett Superman. Szóval nem hiszem, hogy ez bármin is változtatna. Nyilván teljes igazságosságot és egyenlőséget várok a csapattól a jövőben, és nem aggódom, hogy ez bármi is változni fog. Landónak egyértelműen nagyon erős szezonja volt, és végső soron jobb munkát végzett.”

    Noha a McLaren számos bírálatot kapott a szezon során vagy azért, mert a pilótái közötti egyenlőséget mindenek elé helyezte, vagy azért, mert sokak szerint Norrist favorizálta, az tény, hogy a két versenyző viszonya továbbra is jó, és sikerült elkerülniük az ahhoz hasonló belháborút, mint ami például Nico Rosberg és Lewis Hamilton között kialakult a Mercedesnél.

    „Ez bizonyítéka annak, ahogyan mi versenyzünk – mondta Piastri. – Nyilvánvalóan nem könnyű egyszerre harcolni két bajnokságért, a konstruktőri bajnoki címért és az egyéni bajnoki címért, két nagyon kiegyenlített versenyzővel, de végső soron ez egy olyan probléma, amiről tudtuk, hogy lesz.”

    „Úgy gondolom, sok jó dolog származik ebből. Igen, időnként vannak nehéz és feszült pillanatok, de szerintem Lando és én is jobb versenyzőkké váltunk attól, hogy a végsőkig feszegettük egymás határait, és ez néha mindenkinek kényelmetlen volt, de végül szerintem jó hatással volt ránk.”

    „Nyilvánvalóan rengeteg beszélgetésünk volt az év során, és biztos vagyok benne, hogy az idény végén is lesznek megbeszéléseink arról, mit szeretnénk egy kicsit másképp csinálni jövőre, de végső soron úgy érzem, mindkettőnknek a lehető legjobb esélyt adták arra, hogy tisztességesen harcoljunk a világbajnoki címért, és ennél többet nem is lehet kérni” – zárta gondolatait Piastri.

  • Hamilton örül, hogy Norris megfogadta a tanácsát a szezonzáró előtt

    Hamilton örül, hogy Norris megfogadta a tanácsát a szezonzáró előtt

    Lewis Hamiltonnak a maga szezonjában nincs sok ünnepelnivalója, és aligha bánja, hogy vége, de a bajnoki címet az Abu-dzabi Nagydíjon megszerző Lando Norris örömével könnyen tud azonosulni. Pláne úgy, hogy állítása szerint neki is volt benne egy apró része.

    A Ferrari pilótája látványtalan szezonzárón van túl, amelyen a 16. helyről indulva a pontszerzők között, 8.-ként ért célba, és mivel Kimi Antonelli csak 15. lett, Hamilton megőrizte a 6. helyet az egyéni bajnokság végelszámolásában – ami nem ragyogó, viszont mégis egy pozícióval jobb, mint ahol a tavalyi, utolsó mercedeses szezonjában végzett, amely során még két győzelmet is szerzett.

    A hétszeres bajnok rengeteget méltatlankodott a szezon során saját és autója teljesítménye miatt, de most maga mögött hagyhatja első ferraris évét és a szívóhatású autókra épülő szabályrendszert, amelynek négy éve alatt összesen két futamot nyert.

    Eközben viszont felemelkedett a britek új kedvence, az idei bajnoki címet ugyanis háromesélyes csata végén, mindössze kétpontos előnnyel Norris nyerte meg. Hamilton elégedetten látja, hogy van kinek átadnia a stafétát hazájában, de azért nem mulasztotta el megemlíteni, hogy ő is adott egy tanácsot Norrisnak a bajnoki finálé előtt.

    „Nem akartam erről túl sokat mondani, csak annyit, hogy nagyon örülök a sikerének. Az első világbajnoki cím megszerzése egészen különleges, az Egyesült Királyság pedig továbbra is szállítja a kiváló versenyzőket. Pontosan tudom, mennyire idegőrlő, amikor az első vb-címért harcolva érkezünk az utolsó versenyre, emiatt különösen büszke vagyok rá. A hétvége előtt mondtam neki, hogy amit eddig csinált, az működött, szóval ne változtasson semmit. És azt hiszem, pontosan ezt is tette” – mondta Hamilton a Sky Sportsnak.

    Korábban Hamilton éppen akkor ment oda gratulálni honfitársának, amikor Norris tévés interjút adott, így azt is megörökítették a kamerák, amint a Ferrari pilótája eközben valamilyen tanácsának sikerére vagy jóslatának beteljesülésére hívta fel fiatalabb kollégája figyelmét.

    „Nagyon örülök neked. Megmondtam!” – szólt Hamilton gratulációja.

    „Tudom, köszönöm azokat a szavakat” – válaszolt Norris a rövid találkozó során.

  • Mérnöke elsírta magát, de Verstappen nem szomorkodik az elbukott vb-döntő miatt (videó)

    Mérnöke elsírta magát, de Verstappen nem szomorkodik az elbukott vb-döntő miatt (videó)

    Max Verstappen csupán két ponttal maradt le a 2025-ös világbajnoki címről, ami önmagában hihetetlenül bosszantó lenne, ám a négyszeres világbajnok nem érez csalódottságot, mert egyrészt tisztában volt vele, hogy nem a saját kezében van a sorsa, másrészt az senki nem veheti el tőle, hogy 104 pontos hátrányt dolgozott le teljes egészében, miközben mindkét McLaren-pilótánál több futamot nyert és pole pozíciót szerzett.

    „Jól érzem magam. Már fel voltam készülve erre a végkifejletre, mert kellett volna némi szerencse a világbajnoki címhez. Legalább tökéletesen sikerült a hétvégénk, megszereztük a pole-t, dominálva megnyertük a versenyt, úgyhogy ebben nem találhatunk hibát. A végén két ponttal veszíteni nyilván fájdalmas, de azt nézve, hogy Zandvoort után több mint 100 ponttal voltunk lemaradva, szerintem ez nem rossz” – kezdte értékelését Verstappen az F1 TV-nek.

    Max Verstappen
    Fotó: Clive Mason/Getty Images/Red Bull Content Pool

    „Nagyon büszke vagyok az egész csapatra, mert nagyon könnyedén feladhattuk volna a szezont azon a ponton, de ez a csapat nem így működik, hanem mindig próbálja keresni a fejlődés lehetőségét és megérteni a gondjainkat – folytatta a négyszeres világbajnok. – Ezt tettük, a felzárkózás pedig szórakoztató volt, miként a mai nap is. Az, hogy nem nyertük meg a bajnokságot, rendben van, megesik, ilyen az élet, de nem leszek túl szomorú emiatt, mert az élet megy tovább. Nagyon büszke vagyok az emberekre, akikkel együtt dolgozom, ők a második családom. Kiélvezzük ezt a pillanatot és az év második felét, büszkék leszünk rá, a következő év pedig mindenkinek nagy kérdőjel lesz.”

    Gianpiero Lambiase, Versappen versenymérnöke a jelek szerint nem fogadta el ilyen könnyen, hogy nem jött össze a zsinórban ötödik vb-cím, mert miután a leintést követően közölte a hollanddal, hogy mindent megtett, és emelt fővel fejezheti be az évet, többet nem szólalt meg a rádióban a levezető kör alatt, mivel a közvetítés tanúsága szerint eltört nála a mécses.

    GP sírva fakadt a bokszfalon:

    A büszkeség dominál

    Verstsappen szavait visszhangozta egyébként Laurent Mekies, a Red Bull csapatfőnöke is, aki szintén kiemelte, hogy milyen messziről jöttek vissza.

    „Elképesztően büszke vagyok a csapatra, csodálatos felzárkózás volt ez. Ma egy csodálatos, domináns győzelmet arattunk egy tiszta versenyen, mindezt egy olyan pályán, amelyen nem számítottunk erre, de Max és a srácok szupergyors autóval álltak elő. Mindenkinek a munkájára nagyon büszke vagyok nemcsak itt, hanem Milton Keynes-ben is, és nemcsak a mai győzelem, hanem a szenzációs felzárkózás miatt is” – nyilatkozta az F1 TV-nek a Red Bull irányítását Christian Hornertől az idény közben átvevő francia, majd hozzátette: „Minden elismerés megilleti Landót, kemény és nagyszerű csata volt, és remélem, hogy a szurkolók is élvezték, hogy az utolsó futam utolsó köréig nyílt maradt a bajnoki küzdelem. Jövőre keményebben fogunk próbálkozni.”

    Arra a kérdésre, hogy az utolsó futamon csinálhattak volna-e valamit másképp, hogy esetleg Norris ne végezzen dobogón, Mekies azt mondta, hogy „nem hiszi.” „Ez volt a legtökéletesebb verseny abban a tekintetben, hogy Max és a csapat miként menedzselte a tegnapi pole-tól, vagy a nehéz péntektől kezdve a hétvégét, majd az elejétől a végéig vezetett a versenyen és szuperül bánt a gumikkal. Mint mondtuk, nem tudjuk kontrollálni, hogy mi történik mögöttünk, csak magunkkak foglalkoztunk, és nem gondolom, hogy csinálhattunk volna bármit jobban ma.”

    Mekies a Lando Norrist leszórító Yuki Tsunoda 5 másodperces büntetéséről is beszélt, mondván meglepte őt, de „a felügyelőknek van a világon a legnehezebb munkája”, és „végül ez nem befolyásolta a bajnokság végeredményt, úgyhogy csak elfogadjuk a győzelmet és gratulálunk Landónak.”

    A felügyelők kimondták: Norris a pályán kívül előzött, de nem érdemelt büntetést

    A csapatfőnök végül azzal zárta az interjút, hogy a csapatban nem a csalódottság érzése az úr. „A domináns érzés az, hogy szenzációs talpraállást mutattunk be, olyasmit, amit nem látni minden évben, de valószínűleg minden évtizedben sem. Ezt csinálták meg a lányok és fiúk, úgyhogy a domináns érzés a büszkeség. Igazán lenyűgöz ez a csapat, amely soha nem adta fel a szezon során, és tiszta versenyszellem jellemezte az utolsó körig. Két pont hiányzott, de ez nem változtat azon, hogy milyen volt ez a felzárkózás.”

  • Sainz: Lando bebizonyította, hogy egy jó srácból is lehet világbajnok

    Sainz: Lando bebizonyította, hogy egy jó srácból is lehet világbajnok

    Korábbi csapattársa, Carlos Sainz szép méltatást fogalmazott meg a 2025-ös F1-es világbajnoki címet megszerző Lando Norrishoz. A Williams pilótája reméli, nem száll a brit fejébe a dicsőség, és továbbra is őszinte személyiség marad, ami szerinte világbajnokokra ritkán jellemző.

    Sainz és Norris 2019-ben és 2020-ban vezettek együtt a McLarennél, vagyis a spanyol volt a debütáló Norris első csapattársa az F1-ben. A wokingi istálló akkoriban még az középmezőnyben, de felfelé tartó fejlődési íven járt, a két pilóta pedig hosszú idő után az első néhány dobogót szerezte meg a csapat számára. Kettőjük között baráti viszony alakult ki, ami azt követően is megmaradt, hogy Sainz 2021-re a Ferrarihoz igazolt.

    „Nagyon örülök a sikerének, mert rendkívül gyors versenyző. Gyorsabb annál, mint azt sokan gondolják. Azóta, hogy együtt dolgoztam vele a McLarennél, tudom, hogy mennyire tehetséges, ugyanis egy olyan srácot ismertem meg, akiben a tempója alapján már akkor is benne volt, hogy többszörös világbajnok legyen. Az eltelt idő során új képességeket fejlesztett, és mostanra világbajnok lett” – nyilatkozta Sainz a Sky Sportsnak.

    „Személyes oldalról viszont, ha lehet, még jobban örülök neki, mert ő nem illeszkedik bele a világbajnokok tipikus sorába. Mindig nagyon hű volt önmagához, őszintén és nyíltan beszélt a saját küzdelmeiről. Most pedig mindenki számára bebizonyította, hogy a jó srácok is lehetnek világbajnokok, nem kell hozzá kegyetlennek, badassnak lenni. Remélem, hogy ilyen is marad, és nem fog a fejébe szállni ez a világbajnoki cím. Sőt, talán csak jobban ellazul, és még jobban élvezni tudja majd a Forma–1-et.”

    Sainz szerint az is példaértékű, ahogy Norris összeszedte magát, hiszen a szezon első kétharmadában még Oscar Piastrinál volt az előny a McLaren házi versenyében, az utolsó harmadban pedig Max Verstappen veszélyes tempóban zárkózott fel rá a pontversenyben – a holland az utolsó három futamot egyaránt megnyerte, de Norris minimális, 2 pontos előnyt meg tudott őrizni az Abu-Dzabiban elért harmadik helyével.

    „Azt hiszem, eléggé megszenvedett idén a sajtó által rá helyezett nyomással – folytatta Sainz. – Az év elején, amikor még jobban küszködött, sok kritikát kapott, a szezon végén pedig Max is visszazárkózott rá. Sohasem könnyű világbajnoki címet szerezni, ha valakinek a nyakában ott lohol Max, de ő többé-kevésbé magánál tartotta a kontrollt, és megnyerte.”

  • A felügyelők kimondták: Norris a pályán kívül előzött, de nem érdemelt büntetést

    A felügyelők kimondták: Norris a pályán kívül előzött, de nem érdemelt büntetést

    Megérkezett az FIA felügyelőinek hivatalos indoklása arról, hogy Lando Norris miért nem, Yuki Tsunoda pedig miért kapott büntetést az Abu-dzabi Nagydíj 23. körében történtekért.

    Miután Max Verstappen nem tudta őt nehéz helyzetbe hozni, Lando Norris tulajdonképpen senkitől sem zavartava jöhetett be a 3. helyen Abu-Dzabiban. Egy ponton azonban nem tűnt kizártnak, hogy egy büntetés nehezíti meg a dolgát, a felügyelők ugyanis vizgsálni kezdték, amiért a 23. körben az 5-ös kanyar utáni egyenesben a pályán kívül előzte meg a vele szemben többszöri irányváltással védekező Yuki Tsunodát. Végül azonban a japán versenyző kapott 5 másodperces büntetést, míg Norrist annak ellenére „elengdeték”, hogy tényleg a pályán kívül előzött.

    Alább a felügyelők hivatalos indoklása olvasható mindkét esetről.

    Norris meg nem büntetésének indoklása:

    „A felügyelők áttekintették a pozicionáló/pályabírói rendszer adatait, iletve a videó- és az autóból készült felvételeket. A 4-es rajtszámú autó vezetője a pályán kívül előzte meg a 22-es autót, azonban ez azért történt, mert a 22-es autó vezetője több irányváltással védte a pozícióját a 4-es autóval szemben. Ha a 22-es autó vezetője nem teszi ezeket a mozdulatokat, a 4-es autó anélkül is meg tudta volna előzni, hogy elhagyja a pályát — ám így el kellett kerülnie a 22-es autóval való ütközést.”

    „Továbbá a vezetési szabványok irányelvei előírják, hogy ha egy autót „kiszorítanak” (ami gyakorlatilag itt történt), azt nem tekintik pályaelhagyás miatti szabálysértésnek. Bár technikailag a pályán kívül történt az előzés, a fenti körülmények alapján úgy ítéljük meg, hogy nincs szükség további intézkedésre.”

    Tsunoda büntetésének indoklása:

    „A felügyelők átnézték a videófelvételeket, a csapatrádiót és az autóból készült felvételeket. A 4-es autó előzési manővert hajtott végre a 22-es autó ellen. A 22-es autó több irányváltást is végrehajtott, amelyek végül oda vezettek, hogy a 4-es autó kénytelen volt kimenni a pályáról, hogy elkerülje az ütközést. Ezzel a 22-es autó gyakorlatilag le is szorította a 4-es autót a pályáról.”

    Az előzés:

  • McLaren vezér: megcsináltuk, amiről a legtöbb ember azt gondolta, lehetetlen

    McLaren vezér: megcsináltuk, amiről a legtöbb ember azt gondolta, lehetetlen

    Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója hihetetlenül büszke mind Lando Norrisra, mind Oscar Piastrira, és már várja, hogy nekivágjon velük a 2026-os szezonnak.

    Lando Norris az Abu-dzabi Nagydíjon harmadik helyen célba érve élete első F1-es világbajnoki címét nyerte, miután előnyéből megőrzött 2 pontot a futamot első helyen záró Max Verstappennel szemben. A McLaren ezzel a konstruktőri után az egyéni címet is besöpörte, Zak Brown vezérigazgató így értelemszerűen a fellegekben járt, de közben nem felejtette el kiemelni, hogy a csapat az utolsó futamra is meg tudta őrizni filozófiáját, és nem állította félre Piastrit Norris elől.

    „Hihetetlenül büszke vagyok a csapatra, és hihetetlenül büszke vagyok a két versenyzőnkre. Hagytuk őket versenyezni egészen a végéig, miközben a legtöbben azt gondolták, hogy ezt lehetetlen lesz megvalósítani. Egy álom ezekkel a srácokkal együtt versenyezni. Oscar és Lando egész évben fantasztikusak voltak. Nem volt könnyű, ez a Max srác elég nehéz ellenfél, szóval ez igazán nagy teljesítmény. Mindenki részéről teljesen megérdemelt. Alig várom, hogy visszatérjek a gyárba, és együtt ünnepelhessek az egész csapattal!” – lelkendezett Brown.

    Norris: Büszke vagyok azokra, akik most velem együtt sírnak

    Az amerikai üzletembertől megkérdezték, hogy ez a bajnoki cím tükrözi-e, hogyan versenyez a McLaren, mire így felelt: „Azt hiszem, igen. Számunkra ez a helyes módja a versenyzésnek. Két fantasztikus versenyzőnk van. Ugyanez történt Nico [Rosberg] és Lewis [Hamilton] esetében is, az utolsó futamon dőlt el. Nagyon büszke vagyok mindenkire és arra, ahogyan viselkedett – a csapatmunkára, a csúcsokra és a mélypontokra, és arra, hogyan kezeltük a nehéz pillanatokat. Ahány csúcspontunk volt, annyi ijesztő pillanat jutott a végére.”

    Brown a szezont végül a harmadik helyen záró, a nyári szünet után a vb-cím toronymagas esélyesének tűnő Piastriról is szót ejtett: „Ő egy jövőbeli világbajnok. Mindkét versenyzőnk hét futamot nyert, fantasztikusan vezetett és támogatták egymást. Ez egy kegyetlen sport, néha minden a te oldaladra áll, néha nem. Már alig várom, hogy jövőre is ezzel a két versenyzővel vághassunk neki a szezonnak.”

  • Norris: Büszke vagyok azokra, akik most velem együtt sírnak

    Norris: Büszke vagyok azokra, akik most velem együtt sírnak

    Lando Norris megnyerte a Forma–1 2025-ös világbajnoki címét. Az autóból kiszállva még temérdek érzelem dúlt benne, miközben a könnyeit törölgette.

    A britnek a dobogón kellett végeznie Abu-Dzabiban ahhoz, hogy két riválisa, Max Verstappen és Oscar Piastri eredményétől függetlenül is övé legyen a világbajnoki cím – ezt pedig meg is tette a harmadik hellyel, s noha végül rendkívül kis különbséggel, Verstappen előtt két ponttal, de övé lett a cím. Ő lett az F1 35. világbajnoka, és a 11 világbajnok az Egyesült Királyságból.

    „Ez egy hosszú utazás volt. Először is köszönetet akarok mondani mindenkinek, a csapatomnak, az egész McLarennek, a szüleimnek – anyu és apu azok, akik egészen a kezdtek óta támogattak” – kezdte Norris első interjúját világbajnokként.

    „Elképesztő érzés. Most már tudom, mit érezhet Max! Gratulálni is akarok Maxnek és Oscarnak, akik a két legfőbb ellenfelem voltak az év során. Megtiszteltetés volt ellenük versenyezni, rengeteget tanultam mindkettőjüktől.”

    Norris csak az első bokszkiállását követően csúszott ki ideiglenesen az első három helyezett közül, de néhány előzéssel gyorsan visszaküzdötte magát a szükséges pozícióba, még ha a Verstappen érdekében agresszívan védekező Yuki Tsunoda ellen át is élt egy meleg pillanatot. A brit elismeri, képtelen volt kizárni gondolatai közül a hétvége során, hogy mi a tét számára.

    „Nem tudtam nem arra gondolni. Tudtam, hogy hosszú a verseny, és sokszor láthattuk már, hogy az F1-ben bármi megtörténhet. Végig keményen nyomtam, csak az utolsó 2-3 körben engedtem meg magamnak, hogy visszavegyek egy kicsit. Az egész év során ezt kellett tennem, hiszen Max folyamatosan üldözött, itt a végén pedig Oscar is visszazárkózott. Nem tették egyszerűvé az életemet. De boldog vagyok!”

    „Kilenc éve vagyok együtt a McLarennel, hosszú utat jártunk be, őrülten nehéz és őrülten szép időket is megéltünk. Úgy érzem, most sikerült valamit visszaadnom nekik. Nagyon büszke vagyok magamra emiatt, de még büszkébb mindazokra, akik most velem együtt sírnak” – fogalmazott Norris, aki 7. F1-es szezonjának végén ülhetett fel a sport trónjára.

    Norris elég még a dobogón, a díjátadón is odadugtak egy mikrofont, ahol Jenson Button kérdéseire az alábbiakkal egészítette ki gondolatait.

    „Régóta álmodom erről, mint mindenki. Nagyon sok minden történik egy ilyen szezonban, rengeteg hullámhegy és hullámvölgy, de ezek egyike sem számít, amíg te jössz ki belőle győztesen. A szezon során a legjobb teljesítményeim mindig akkor jöttek, amikor a legnagyobb szükségem volt rájuk.”