Címke: K&H SIM Liga powered by HUMDA

  • Lebilincselő párharcokkal jelentkezett be a hétvégi Gran Turismo-forduló!

    Lebilincselő párharcokkal jelentkezett be a hétvégi Gran Turismo-forduló!

    Második fordulóján is túl van a K&H SIM Liga powered by HUMDA GT7 bajnokság, és ugyanúgy, ahogy az első fordulóban, most sem alakult minden a papírforma szerint.

    Magyarország legújabb olimpikonjával indult útjára a Gran Turismo bajnokság!

    Az MNASZ szakmai támogatásával létrehozott és a Race Online Hungary által szervezett bajnokság ezúttal a barcelonai pálya idén F1-be visszatérő, sikán nélküli vonalvezetésén mérettettek meg a versenyzők.

    Az előző fordulóhoz képest egy merőben més autó állt most a rendelkezésükre, a Toyota prototípusa után a BMW M6 GT3-as autó Endurance verziójával körözhettek. A hét során ismét Hencsei Benjámin volt a leggyorsabb, így ő indulhatott a pole-ból Mihalidesz Máté mellől.

    Blazsán Patrik negyedik lett, Tóth Henrik férkőzött be elé, de jó rajtot fogva visszavette a harmadik helyet. Az első kanyarnál mindketten külső ívre kerültek, Blazsán ezzel nem tudta megtámadni a Mihalidesz-Hencsei kettőst, és később meg is forgott, amivel visszaesett a mezőny hátsó felébe.

    Tóth sem járt sokkal jobban, ő a tülekedésben, így négyen is elmentek mellette. Nem értek véget azonban a megpróbáltatásai, Salda Ádám egy büntetést letöltve éppen elé érkezett vissza, újabban megbontva ritmusát, így ezzel már csak a kilencedik helyen haladt a harmadik körben.

    Itt újra összetalálkozott az ismét felzárkózni kényszerülő Blazsán Patrikkal, aki egészen az ötödik helyig tudott feljönni, amikor Túróczi Tamással ért össze. Egy fél kör alatt azonban újra az ötödik helyre kapaszkodott fel, majd még egy pozíciót szerzett a kockás zászlóig.

    Az élen Mihalidesz az utolsó három körben indított támadást Hencsei ellen, az utolsó előtti körben egyszer elfékezte magát, másodjára azonban sikerült megtartania az első helyet. Hencsei azonban a célegyenesben szélárnyékkal visszaszerezte a helyet az utolsó körben.

    A dobogó harmadik fokára Pajor Márton állhatott fel.

    K&H SIM Liga powered by HUMDA, Gran Turismo 7
    Fotó: Race Online Hungary

    A második futamot Salda Ádám kezdte az élről, mögé Blazsán tudott feljönni az ötödik helyről az első kanyarkombinációt követően. Kiss Péter a harmadik helyről megcsúszott, így Mihalidesz Máté az első kör végén szintén felért a dobogóra.

    A bajnokság két élmenőjét már Salda Ádám választotta el az első helytől, de nem sokáig. Blazsán őt is utolérve előzni tudott, Mihalidesz egy körrel később tudta követni. Közben pedig Hencsei a harmadik helyért bonyolódott körökön át folyó csatába Krémer Péterrel.

    Végül sikerült megszereznie a pozíciót, de már 8 másodperc volt addigra a hátránya az élen álló Blazsánhoz képest, így nem tudott felérni a vezető kettősre.

    A bajnokságban ezzel holtverseny alakult ki az élen Hencsei és Mihalidesz között, Blazsán pedig 8 pont hátránnyal követi őket a pontversenyben. A jövő héten a Gran Turismo egyik ikonikus pályáján, a High Speed Ringen lesz lehetősége a hátrány ledolgozására.

  • Talán a legnehezebb futam vár a rally szimulátorosokra!

    Talán a legnehezebb futam vár a rally szimulátorosokra!

    Harmadik állomásához érkezik a K&H SIM Liga powered by HUMDA Dirt bajnoksága! A soron következő verseny a lengyel gyorsasági szakaszokon zajlik majd.

    A COVID járvány alatt létrejövő – a DuEn.hu által szervezett szimulátorbajnokság – már negyedik szezonját éli. A sorozat lett idén a K&H SIM Liga powered by HUMDA rally szakága is, így a partnereknek hála év végén komoly pénzjutalomban részesülnek a legjobbak.

    Az első murvás skót, majd az azt követő aszfaltos spanyol futam után újra murván kell bizonyítaniuk az indulóknak a szezon harmadik pontgyűjtő versenyén. A TREND Virtuális Lengyel Rally murvás pályái a nagy tempójukról és a könnyen szerezhető defektekről híresek, így önmérsékletet kívánnak a játékosoktól.

    Két futamon van túl a sorozat, a bajnokság élmezőnye a várakozásoknak megfelelően nagyon szoros, az első három helyezettet mindössze hat pont választja el egymástól. Ha ez nem lenne elég, a csapatbajnokságban – ahol a legjobban szereplő három versenyző pontjai adódnak össze egy-egy futam során – szintén nagy csata dúl az első helyért.

    Természetesen ezenkívül nem csak abszolútban, hanem számos kategóriában külön is megmérettetnek a versenyzők.

    Az élmezőny pontjai az első két futam után:
    # Pilóta Csapat Pont
    1. Martin Márkó BORÍTSATOK VISSZA!!! Rally Team 395 pont
    2. Fónagy Kristóf BORÍTSATOK VISSZA!!! Rally Team 390 pont
    3. Kasza Kristóf 389 pont
    4. Molnár Alex TMC Rallysport 360 pont
    5. Martinák Balázs TMC Rallysport 343 pont
    A csapatbajnokság állása a második fordulót követően:
    # Csapat Pont
    1. TMC Rallysport 954 pont
    2. BORÍTSATOK VISSZA!!! Rally Team 935 pont
    3. helyi-sport. hu Racing Team 834 pont
    4. Car-Go! Virtual Rallye Team 648 pont
    5. RTE Akadémia 575 pont

     

    Ahogy már megszokott, a futam előtt újra élő streammel jelentkezik a versenyigazgató, Pannuska Dávid. Itt a beállításokon kívül szó esik a pályák sajátosságairól, és a játékosok is el tudják mondani véleményüket. A regisztrált játékosok kategóriánkénti névsora, a szakaszok térképei és a várható időjárási viszonyok a műsorfüzetből részletesen is megtekinthetők.

    A versenyt most is péntek reggeltől hétfő éjfélig lehet teljesíteni. Az eredmények a Rallylive.hu oldalon folyamatosan nyomon követhetőek, csakúgy, mint a versenyzők nyilatkozatai és belső kamerás felvételei is.

    https://rallylive.hu/trend-lengyel-rally

  • Magyarország legújabb olimpikonjával indult útjára a Gran Turismo bajnokság!

    Magyarország legújabb olimpikonjával indult útjára a Gran Turismo bajnokság!

    A K&H SIM Liga powered by HUMDA idei második sorozata is elindult, ezúttal a Gran Turismo platform legjobbjai léptek a gázpedálra, az olimpiai selejtezővel párhuzamosan.

    A SIM Liga közösségéhez idén több bajnokság is csatlakozott, már nem csak egy program keretein belül mérettetnek meg az e-sportolók.

    Minden eddiginél szélesebb programmal érkezik 2023-ban a SIM Liga!

    A szezont a rally szakág nyitotta a K&H SIM Liga powered by HUMDA Dirt Rallyval, már két fordulón túl is vannak, most azonban a Gran Turismo-közösség is megkezdte a saját bajnokságát, ráadásul szakmai partnerként az MNASZ is csatlakozott a sorozathoz.

    Mivel a NOB által szervezett E-Sport Olimpia napokban rendezett selejtezőjét a Deep Forest Racewayen rendezték a Toyota Le Mans-i autójával, a SIM Liga GT7-es bajnoksága is így kezdődött el a Race Online Hungary szervezésében. A 347 nevező közül 14-en jutottak be az első forduló dupla futamára.

    Az olimpiára kijutó Hencsei Benjámin indulhatott az első helyről, aki mindössze három ezreddel előzte meg az előző E-Sport Olimpia negyedik helyezettjét, Blazsán Patrikot. Mögülük, a tavalyi HUMDA Open győztese, Mihalidesz Máté indulhatott.

    A rajtnál nem változott közöttük a sorrend, később viszont Blazsán többször is megcsúszott. Előbb Mihalidesz tudott mellette elmenni, (csatájuknak köszönhetően Hencsei meglógott az élen), majd a falnak is nekikoccanva további két helyet vesztett.

    A verseny végén a felzárkózó Blazsán Patrik és Tóth Henrik negyedik helyért folytatott csatája szolgáltatta az izgalmakat. Előbbi egyszer elfékezte magát, majd erővel vitte véghez az előzést. Ezután sportszerűen visszahagyta a helyet, és harmadjára pedig tisztán is sikerült elmennie az ellenfele mellett.

    Előttük Hencsei simán húzta be a futamgyőzelmet, Mihalidesz és Krémer Péter előtt.

    A fordított rajtrácsos futamon Meggyes Bálint rajtolhatott az első rajtkockából, és bár őt nem érintette a dolog, nagy kavarodás volt mögötte. Túróczi Tamás egy pillanatra keresztbe is állt.

    Az első futam éllovasai így is fel tudtak jönni a mezőny élére Blazsán-Mihalidesz sorrendben. Ezúttal Hencsei pördült meg, a nyolcadik helyről azonban fel tudott jönni a negyedikre.

    A dobogót így Tóth Henrik egészítette ki, a pole-ból induló Meggyes pedig ötödik lett.

    Jövő héten K&H SIM Liga powered by HUMDA Gran Turismo bajnokság a barcelonai F1-es pályán folytatódik majd.

  • Gran Turismo 7-bajnoksággal folytatódik a K&H SIM Liga versenysorozata

    Gran Turismo 7-bajnoksággal folytatódik a K&H SIM Liga versenysorozata

    A K&H SIM Liga powered by HUMDA elindítja idei második szimulátor-bajnokságát is, amelyen a Gran Turismo 7-tel vehetnek részt a versenyzők. A Playstation konzolokon elérhető szimulátor és elődje, a GT Sport bekerült az olimpiai e-sport versenyszámok programjába is, már a héten megindul az előkvalifikáció is.

    A Dirt Rally 2.0-val futott első bajnokság után a Race Online Hungary és a SIM Liga szervezésében induló Gran Turismo-bajnoksággal folytatódik a K&H SIM Liga powered by HUMDA versenysorozata. A Playstation konzolokkal zajló sorozathoz a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) is csatlakozott szakmai partnerként.

    Minden eddiginél szélesebb programmal érkezik 2023-ban a SIM Liga!

    A SIM Liga egy különleges kezdeményezés, amelynek lényege, hogy az online szimulátorversenyeket a valós autóversenyek lebonyolításához hasonló szervezettséggel és színvonalon rendezzék meg.

    Ennek részeként, az idei év során a Dirt Rally 2.0-val, a Gran Turismo 7-tel, az Assetto Corsával, valamint az iRacinggel is különálló bajnokságok zajlanak, amelyek rendezőit egy közös promóter fogja össze a SIM Liga égisze alatt.

    Az idei versenysorozat második, hatfordulós bajnokságát a Gran Turismo 7-tel, azon belül Group 3-as autókkal futják a versenyzők 2023. május 6-tól, a futamokról az Esport1 csatornáin (youtube.com/@Esport1gg/streams) élő közvetítések láthatók és a Race Online Hungary oldalán (https://cutt.ly/Z5vjKMG) élő időmérést is lehet majd követni.

    A Gran Turismo 7-bajnokság első versenye a Deep Forest Raceway pályán zajlik, a további fordulók heti rendszerességgel következnek. Kivétel az utolsó forduló lesz, akkor egy hét szünet után dupla pontokkal dől majd el a bajnoki helyezések sorsa.

    A GT 7 olimpiai sportág is

    Érdekesség az új bajnokság alapját adó szimulátorral kapcsolatban, hogy a Gran Turismo 7 és elődje, a GT Sport a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) felügyelete alatt zajló virtuális olimpia, az Olympic Esports Series programjának is része. Ez az egyetlen motorsporthoz köthető versenyszám, amit a NOB olimpiai szintre emelt, mióta a 2020-as tokiói olimpia kapcsán e-sport bajnokságot is rendeztek.

    A NOB által szervezett bajnokság idén visszatér, 2023. április 27. és május 7. között zajlik az előkvalifikáció, amit a Szingapúrban tartott nemzetközi döntő követ 2023. június 22-25. között. Ez lényegében azt jelenti, hogy az olimpiai programmal együtt indul a K&H SIM Liga powered by HUMDA GT 7 bajnoksága, aminek prekvalifikációja már ezen a héten csütörtökön elkezdődik.

    A világdöntőig hátralévő közel másfél hónapban a versenyzők a SIM Liga bajnokságában is indulhatnak, így az is lehetséges, hogy akár több olyan magyar pilóta is rajthoz áll majd, aki nyáron részt vehet a szingapúri olimpiai döntőn.

  • Parázs csata az első aszfaltos versenyen!

    Parázs csata az első aszfaltos versenyen!

    A Hungarian Virtual Dirt Rally 2.0 Championship 2023 második fordulóján most először aszfalton méretett meg az egyre növekvő mezőny.

    A K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság és K&H SIM Liga powered by HUMDA rally sorozata folytatódott, ezúttal a Dirt Rally 2.0-n megrendezett SEPTOX Spanyol Rally-val.

    A galíciai helyszínen 4 szakaszra bontott 12 gyorsasági várt a több, mint 400 nevezőre, így közel 60 pilótával növekedett a mezőny az első fordulóhoz képest.

    Ismét szoros volt a csata az élmezőnyben, és végül az bizonyult sorsdöntőnek, ki tudja kevesebb hibával teljesíteni a rally teljes hosszát.

    A BuildIT Skót Rally győztese, Martin Márkó már az első szakaszon tolatásra kényszerült, az így elvesztett 10 másodperc ráverte a bélyegét az első két körre.

    Végül négy szakaszt (köztük a Power Stage-et) megnyerve zárta a versenyt, de így sem tudott dobogóra állni, hiszen a kilencedik szakaszon kockáztatva újabb hibát követett el, így hiába a nagy hajrá, 15 másodperc hátránnyal csak negyedik lett.

    Kasza Kristóf, Dirt Rally 2.0, SIM LIGA powered by HUMDA
    A rally nyertesének autója – Fotó: DuEn.hu

    A második legtöbb szakaszgyőzelemmel záró Kasza Kristóf lett a győztes, aki végig parázs csatát vívott a kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó névrokonával, Fónagy Kristóffal, a végén csak 5 másodperc választotta el őket.

    A csata harmadik résztvevője Molnár Alex volt, aki egy óvatos első gyorsaságinak köszönhetően már az elején 5 másodperc hátrányban került. Aztán a Power Stage fogott ki rajta első és második alkalommal is, emiatt zárt végül csak harmadikként. De két gyorsaságin így is ő diktálta a tempót.

    Az amatőrök között Tőke Richárd másodjára is győzni tudott, Mihalidesz Máté pedig ezúttal egy helyet javítva második lett, az előző versenyhez képest helyet cserélt Egervári Gáborral.

    Molnár Alex, Dirt Rally 2.0, SIM LIGA powered by HUMDA
    A lemenő napfény mellett éjszakai szakaszok is nehezítették a versenyzők dolgát – Fotó: DuEn.hu
  • Ezúttal aszfalton folytatódik a virtuális rally bajnokság!

    Ezúttal aszfalton folytatódik a virtuális rally bajnokság!

    A nagy népszerűségnek örvendő első forduló után a K&H SIM Liga powered by HUMDA rally szakágának versenyzői már a második futamukra készülhetnek a hétvégén.

    Nem kevesebb, mint 340 versenyzővel rajtolt el az idei első ralis szimulátor verseny!

    A több platformon is elérhető Dirt Rally 2.0 népszerűségének hála a legnépesebb mezőny ebben a szakágban vesz részt az online versenyeken. A skót murvás forduló után ezúttal aszfalton kell bizonyítaniuk az indulóknak a SEPTOX Spanyol Virtuális Rally keretein belül.

    A DuEn.hu által összeállított digitális műsorfüzet tartalmazza az összes, négy év alatt regisztrált versenyző rajtszámát, nevét, kategóriáját; a bajnokság állását, valamint a rally legfontosabb információit, a gyorsasági szakaszok térképei mellett a várható időjárás és útviszonyok adatait is.

    Dirt Rally 2 Screenshot, SIM Liga
    Forrás: DuEn.hu

    A versenyigazgató, Pannuska Dávid második futamot megelőzően is tart majd pályabejáró streamet, a versenyzők nagy örömére.

    A futam megszokott módon péntek reggel 8 órától egészen hétfő éjfélig teljesíthető a Dirt Rally 2.0 játékban. Az eredmények és a versenyzők nyilatkozatai most is folyamatos frissítésben megtalálhatóak a Rallylive.hu weboldalon.

    A bajnokságban szereplő 340 versenyző közé továbbra is folyamatosan lehet csatlakozni a bajnokságot szervező duen.hu-n keresztül.

    A szezonnyitó után így áll a bajnoki tabella:

    # Versenyző Csapat Pont
    1. Martin Márkó BORÍTSATOK VISSZA!!! Rally Team 210
    2. Fónagy Kristóf BORÍTSATOK VISSZA!!! Rally Team 192
    3. Kasza Kristóf 183
    4. Molnár Alex TMC Rallysport 180
    5. Martinák Balázs TMC Rallysport 174

    A csapatbajnokság állása az első futam után:

    # Csapat Pont
    1. TMC Rallysport 519
    2. helyi-sport.hu Racing Team 405
    3. BORÍTSATOK VISSZA!!! Rally Team 402
    4. Car-Go! Virtual Rallye Team 304
    5. ARTEP HWR 280
  • A K&H és a HUMDA is csatlakozott az idei SIM Ligához

    A K&H és a HUMDA is csatlakozott az idei SIM Ligához

    A bajnokságok és platformok számának növelése mellett egy másik fontos mérföldkőhöz is elérkezett 2023-ban a SIM Liga, ugyanis a K&H és a HUMDA révén most először névadó szponzorokkal vághat neki a sorozat az idei évnek.

    Minden eddiginél szélesebb programmal érkezik 2023-ban a SIM Liga!

    Rögtön két névadó szponzorral is erősödött a SIM Liga az idei, új szintet jelentő szezonra. A bajnokságok hivatalos neve ezentúl K&H SIM Liga powered by HUMDA.

    A K&H biztosítja majd az összes bajnokság nyereményét, amiért az e-sportolók harcba szállnak majd, a sorozat öt bajnoksága során. A HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. pedig egyéb forrásokkal segíti rendezést, és ezáltal azt, hogy a versenyzők számára a pálya mellett virtuális környezetben is olyan közeg álljon rendelkezésére, amelyben fejlődhetnek.

    K&H SIM Liga powered by HUMDA összes platformján külön az erre szakosodott szervezők biztosítják majd a rendezés magas színvonalát. A már egy fordulót maga mögött tudó Dirt Rally 2.0 bajnokságra a DuEn.hu, az iRacing versenyekre pedig a Paza Production rendezésében kerül majd sor. A Gran Turismo 7, valamint mindkét Assetto Corsa Competizione sorozatért (PC és PlayStation platformokon) pedig a Race Online Hungary lesz majd a felelős.

    A különböző bajnokságok legfrissebb híreiről K&H SIM Liga powered by HUMDA folyamatosan fejlődő honlapja mellett a sorozat Facebook– és Instagram-oldalán lehet majd tájékozódni.

    Nem kevesebb, mint 340 versenyzővel rajtolt el az idei első ralis szimulátor verseny!

  • Nem kevesebb, mint 340 versenyzővel rajtolt el az idei első ralis szimulátor verseny!

    Nem kevesebb, mint 340 versenyzővel rajtolt el az idei első ralis szimulátor verseny!

    Negyedik szezonját kezdte meg a Hungarian Virtual Dirt Rally 2.0 Championship 2023. A COVID-járvány alatt létrehozott bajnokság eddig három nagyon sikeres szezont tudhat magáénak, idén pedig szintet lépve, immáron pénzdíjas sorozatként működik tovább.

    A bajnokság a K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság részét is képezi, a K&H SIM Liga powered by HUMDA rally szakágaként van jelen a magyar esportos porondon. A versenyek a www.duen.hu szervezésében kerülnek megrendezésre Dirt Rally 2.0 keretein belül.

    Pannuska Dávid szakmai irányítása mellett idén 8 forduló szerepel a versenynaptárban, amiből az elsőt, a szezonnyitó BuildIT Skót Rally-t az elmúlt hétvégén játszották le a ralit szerető szimulátorosok. A versenyigazgató a futam előtt élő stream során mutatta be a pályákat, és beállításokkal is segítette a versenyzőket.

    A játék skót helyszínén 12 murvás gyorsasági szakasz változó időjárási viszonyai megnehezítették az indulók dolgát, az elrajtoló 340 versenyzőből alig több, mint 150-en értek célba. A Licenszes indulók között találhattuk többek között Vogel Adri-t, Balogh Jánost, Baumgartner Balázst, vagy a rallycrossban szereplő Takács Olivért is.

    A korábbi évek meghatározó versenyzői újra beültek a szimulátoraikba, és bekapcsolódtak a versenyzésbe. Rajtuk kívül pedig folyamatosan érkeznek/érkeztek új regisztrálók, például a K&H SIM Liga powered by HUMDA más szakágaiból is.

    A bajnokságban nem csak abszolútban, de a különböző kategóriákban is össze tudják mérni a tudásukat az versenyzők. Van külön a navigátor, médiás és senior elszámolás is.

    A versenyen a PRO pilóták domináltak, az elmúlt szezonok dobogósai és év végi legjobbjai. A tavalyi bajnok – akinek a neve nem véletlenül hasonlít egy világhírű versenyzőre – Martin Márkó végig kézben tartotta a futamot.

    Martin Márkó, Dirt Rally 2.0
    Forrás: duen.hu

    Egy apró hibát vétett csak, de így is egy perc előnnyel tudott nyerni. Másodiknak csapattársa, a BORÍTSATOK VISSZA!!! Rally Team másik kiválósága, az egri Fónagy Kristóf érkezett be, az utolsó gyorsasági szakaszon megelőzve a TMC Rallysport versenyzőjét, Molnár Alex-et.

    Az amatőrök virtuális dobogója a következőképpen nézett ki: itt Tőke Richárd volt a leggyorsabb, 38 másodperccel megelőzve a második helyezett Egervári Gábort, akit az eredetileg GranTurismo-menő Mihalidesz Máté követett.

    A csapatbajnokságban annyi változás történt, hogy már nincs korlátozva a csapattagok a száma, de ugyanúgy futamonként a legjobb három pilóta összesített eredménye kerül fel a ponttáblázatba. A TMC Rallysport versenyzőiből hárman is a legjobb hat között tudtak végezni, így ők állnak az élen az első futam után.

    A bajnokság eredményei folyamatos frissítésben megtalálhatóak a Rallylive.hu weboldalon. Itt nem csak a gyorsasági szakaszok eredménye található meg, hanem a bajnokság facebook csoportjában a szakaszok teljesítése után adott ’interjúk’ is olvashatóak az oldalon.

    A hangulatra senki sem panaszkodott, sok belső kamerás felvétel került fel a videómegosztó oldalra.

    Nincs még késő benevezni a bajnokságba, hiszen a nyolc futamból még csak elsőn vagyunk túl. A következő verseny aszfalton kerül megrendezésre április 14-17 között.

    A BuildIT Skót Rally hivatalos weboldala:
    https://www.duen.hu/verseny/buildit_skot_rally
    Pályabejárások:
    https://www.youtube.com/@davidpannuska/streams
    Eredmények, nyilatkozatok, videók:
    https://rallylive.hu/buildit-skot-rally-virtual