Címke: Kevin Magnussen

  • Verstappen: Ha egy szárnyérintés 50 ezret ért, akkor mit kell csinálni egy millióért?

    Verstappen: Ha egy szárnyérintés 50 ezret ért, akkor mit kell csinálni egy millióért?

    Lewis Hamilton „sétálásával” és a 2021-es Brazil Nagydíjon történt hátsó szárny fogdosással példálózott Max Verstappen, mikor meg akarta fejteni, milyen esetekben lehet egy milliós büntetést kapni.

    A hétszeres világbajnok már a Katari Nagydíj első körében búcsúzott, ugyanis a rajt után nekiment csapattársának, George Russellnek. A 38 éves versenyző az autóban ülve még fiatal honfitársára mutogatott, ám visszanézve a történteket bocsánatot kért a 24 éves pilótától és a Mercedestől.

    Ám a káosz közepette Hamilton átsétált a pályán, ezzel veszélyes helyzetet teremtett. A stewardok a verseny után be is idézték a világbajnokot, majd megrovással és 50.000 eurós pénzbüntetéssel (a felét be kellett fizetnie, míg a maradékot akkor kell csak teljesítenie, ha hasonló mértékű szabálytalanságot követ el a közeljövőben) sújtotta.

    Az FIA viszont átgondolta a dolgokat, és újra elővenné az ügyet, mivel a Mercedes világbajnokára a következő versenyzői generáció példaképként tekint, így a cselekedete nagyobb hatással bír.

    Mindeközben, a Motorsport Világtanács legutóbbi ülésén a Szövetség eldöntött, hogy 12 év után ideje emelni a pénzbüntetésként kiszabott szankciókat. Korábban 250.000 euró volt a Forma-1 tekintetében a maximálisan kiosztható büntetés, ám ezt most megnégyszerezte a Nemzetközi Automobil Szövetség. Így a legrenitensebb versenyzők akár 1 millió eurót is átutalhatnak az FIA-nak.

    Természetesen a hír az austini paddockba is eljutott, így a versenyzők a média kérésére reagáltak a megemelt összegekre. Verstappen nevetve tette ezt meg, miközben szóbahozta Hamilton esetét is.

    „Szeretném tudni mi az a szabálysértés, ami miatt 1 millió eurót kell fizetni. Valóban kíváncsi vagyok rá, mi az? Ha egy hátsó szárny megérintése 50 ezer, akkor egy milliót miért kell fizetni? Akkor talán a borosüvegek is szponzorálhatjuk, fel fogok készülni. A többiekhez hasonlóan én is most hallok erről először. Nem vagyok benne biztos, hogy mire utalnak. Talán a pályán történő átsétálás miatt van ez?” – nyilatkozta Verstappen.

    Daniel Ricciardo, Kevin Magnussen, Charles Leclerc, Max Verstappen, AlphaTauri, Haas, Ferrari, Red Bull
    Daniel Ricciardo, Kevin Magnussen, Charles Leclerc és Max Verstappen – Fotó: Dan Istitene/Getty Images/Red Bull Content Pool
    Leclerc az óráját is odaadhatja, ha megkapja az 1 milliós számlát:

    A monacói versenyző is döbbenten hallgatta a holland mellett a híreket, és őt is kíváncsivá tette mi miatt szabhat ki ekkora büntetést az FIA:

    „Ez egy hatalmas összeg. Én is csak megismételni tudom, hogy fogalmam sincs mi érhet egy milliót. Néhány versenyző kevesebbet keres ennél, ez rengeteg pénz.”

    Kevin Magnussen talált egy megoldást Leclerc számára, ha fizetnie kellene:

    „Charles odaadhatná az óráját. Viszont én eltűnnék, soha többé nem találnának meg” -nevetett a dán.

     

  • Új festésével a Haas hivatalosan is megnyitotta az amerikai csapatok rivalizálását

    Új festésével a Haas hivatalosan is megnyitotta az amerikai csapatok rivalizálását

    Kívül-belül megújul a Haas az USA Nagydíjra. Utóbbi lépéssel az istálló felhasználóbarátabbá igyekszik tenni az autóját, előbbi viszont Günther Steiner burkolt utalása szerint az Andretti érkezése körüli felhajtás egyik válaszlépése.

    Elkényeztetett helyzetben van az F1-ben a Haas, hiszen Miami és Austin mellett idén Las Vegas érkezésével három hazai versenye is lesz. Most a naptárban ezek közül a középső helyet elfoglaló USA Nagydíj következik, hétfőn pedig az istálló fel is fedte a hétvégére szánt egyedi festését: az autók oldalára az amerikai zászlót idézően kék, piros és fehér színben sávok és csillagok kerülnek, közéjük pedig a „We the People” szlogen került, amelyek az USA alkotmányának első szavai.

    Haas, Austin
    Fotó: Haas

    A Haas csapatvezetője, Günther Steiner szerint két ok áll az autó megjelenésének amerikaibbá tétele mögött, az egyik pedig az, hogy a várható jövőbeli nemzeti riválisa, az FIA-tól 2026-tól rajtengedélyt kapó Andretti körül igen nagy a felhajtás az elmúlt hetekben.

    „Sűrűn forognak közszájon mostanában az amerikai csapatok, de jelenleg még mindig mi vagyunk a Forma-1-es mezőny egyetlen amerikai csapata – idézi az Autosport Steinert. – „Évek óta sokan mondják, hogy mi nem aknáztuk ki igazán az ebben rejlő lehetőségeket, de én mindig is azt az álláspontot képviseltem, hogy először hitelességet akarunk szerezni magunknak a paddockban.

    „A rövid létezésünk óta sok mindenen mentünk már keresztül, ezalatt pedig egy lojális, egyre gyarapodó rajongótábort sikerült magunk köré gyűjtenünk, akiknek ezzel szeretnénk kedveskedni. Ezt a versenyt nekik ajánljuk, hiszen mi, az emberek tesszük a Haast azzá, ami.”

    A hazai hétvégéjén azonban nem a színezete lesz a Haas legfőbb újítása, hiszen felkerülnek az autókra a régóta várt fejlesztések, köztük új padlólemez, motorborítás és oldalszekrények is. A csapat legutóbbi pontját Kevin Magnussen szerezte egy szingapúri 10. hellyel, Katarban azonban az istálló elveszítette a konstruktőri 8. helyet az Alfa Romeóval szemben.

    „Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem remélek tőlük nagy javulást, de azt hiszem, egy másik szempontból, a jövő évre történő kutatások tekintetében még fontosabbak lesznek – mondta Magnussen. – Mostanra egyértelművé vált számunkra, hogy bizonyos körülmények között az autónk képes jól teljesíteni, viszont ez csak egy nagyon szűk működési tartomány, amit ki kell szélesítenünk. Felhasználóbarátabbá kell tennünk az autót eltérő pályatípusok és pályaviszonyok mellett is.”

  • Sötét felhők gyülekeznek Pérez feje felett: „csak kárt okoz, és hülyét csinál magából”

    Sötét felhők gyülekeznek Pérez feje felett: „csak kárt okoz, és hülyét csinál magából”

    Míg Max Verstappen ismét nyerni tudott, és a Red Bull konstruktőri bajnok lett, addig Sergio Pérez feje felett sötét felhők gyülekeznek.

    A mexikói versenyző egy kellemetlen hétvégén esett át Japánban. Már az időmérőn jócskán elmaradt csapattársától, míg a futamon „kétszer is kiesett”. A verseny első negyedében a 34 éves versenyző Lewis Hamiltonnal ért össze, így új elsőszárnyat kapott csapatától.

    A biztonsági autós fázis alatt a boxba hajtva előzött Pérez, emiatt az eset után 5 másodperces időbüntetést kapott. Később Kevin Magnussennel találkozott a Red Bull versenyzője, aki nem volt elragadtatva ellenfele manőverétől.

    „Míg a csapattársa egy újabb bajnoki cím felé közeledik, addig ő hátul harcol velünk” – jegyezte meg bosszúsan a dán.

    Pérez autóját ugyan betolták a garázsba, ám az ütközésért újabb szankció járt a versenyzőnek. Így a megfelelő pillanatot kivárva, és az FIA-val egyeztetve a Red Bull visszaküldte a mexikóit a pályára. A 34 éves pilóta körhátrányban (6 kör), letöltötte a büntetést, és így nem vitte tovább azt a következő versenyre.

    Többen elbúcsúztatnák Pérezt:

    A jelenetet látva többen meglepődtek, sőt a Szövetség már be is zárná az osztrák istálló által megtalált és felhasznált kiskaput. Mindaddig a szakértők többsége az év végén elengedné Pérez kezét, ugyanis a Japán Nagydíj után betelt többeknél a pohár.

    Sergio Pérez, Red Bull
    Sergio Pérez a kiesése után visszatért a pályára, hogy letöltse büntetését – Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    „Ha azt nézzük, Pérez mit művel azzal a gyönyörű autóval… az már bűncselekmény. Szerintem már ő is készen áll a visszavonulásra. Mégis mennyire szórakoztató ez a számára? Amit láttunk, az a lendület, a motiváció és az eszesség teljes hiánya. Szerintem a Red Bull arra készül, hogy Lawsont ülteti a helyére” – fogalmazta meg gondolatait Jan Lammers.

    Az AlphaTauri szombat délelőtt ismertette jövő évi párosát. 2024-ben Yuki Tsunodával és Daniel Ricciardóval vágnak neki a szezonnak, míg Liam Lawson mindkét istálló (Red Bull és AlphaTauri) tartalék – és tesztversenyzője lesz. Ám sajtóértesülések szerint az új-zélandi kontraktusában szerepel egy olyan záradék is, ami kimondja: a Red Bullnak ülést kell biztosítania a versenyzőnek 2025-től. Pérez szerződése 2024 végén jár le, így a fiatal akár egyenesen a Red Bullba mehet Max Verstappen mellé, vagy Daniel Ricciardo és Yuki Tsunoda örökölheti meg a mexikói helyét. Így Lawson az arculatot és nevet váltó faenzai alakulathoz kerülne vissza.

    Christian Horner kiemelte, hogy a mexikóinak is köszönhetik, hogy a csapat megszerezte a konstruktőri bajnoki címet, ám Robert Doornbos nem ilyen pozitívan látja a versenyző közreműködését.

    „Maxnak egyedül 400 pontja van. Ez már most több, mint amit a Mercedes csapatként szerzett. Szerintem Helmut Markónak már teljesen elege van Pérezből. Voltak ugyan jó pillanata, de elég régen. Most már csak kárt okoz és hülyét csinál magából.”

    Timo Glock, a német Sky szakértőjeként hasonló véleményt fogalmazott meg:

    „Péreznek nincs esélye Verstappen ellen. Apránként derül ki a számára, hogy mik a határai. Ezért van mentálisan annyira padlón. A tapasztalatát figyelembe véve néhány hibája egészen érthetetlen.”

  • Még te is „k*rvára legendás” vagy, Günther – a Haas pilótája nagyot küzdött

    Még te is „k*rvára legendás” vagy, Günther – a Haas pilótája nagyot küzdött

    Az idényben sokszor szenvedő Kevin Magnussen a Haasnak harmadszor szerzett pontot idén Szingapúrban, és úgy érezte, ilyen keményen talán még sohasem kellett megdolgoznia ezért.

    A Haas a 8. helyet próbálja megszerezni a konstruktőri bajnokságban, az előnyük a szezon utolsó harmadához érkezve 2 pont az Alfa Romeo előtt, vagyis minden hasonló eredmény sorsdöntő lehet a két csapat versenyfutásában.

    Magnussen a 10. helyen ért célba, miután az utolsó körben George Russell a falnak ütközött, és nagyon boldogan nyilatkozott. „Nagyon elégedett vagyok – mondta. – Kemény csata volt. Azt hiszem, még sohasem harcoltam meg ennyire egy pontért. De azt akartam, hogy mindenképp sikerüljön, mert az időmérő után hatalmas csalódás lett volna, ha nem szerzünk pontot.”

    A Haas pilótájának sokat segített a virtuális biztonsági autós fázis, amely során kiment kerékcserére, ennek köszönhetően tudott előrelépni néhány pozíciót a célhoz közeledve a frissebb gumin.

    „Jól jött, kihasználtuk a lehetőséget. Tudtuk, hogy nem annyira jó a tempónk, és a gumikopás sem mellettünk szól, ezért minden kínálkozó lehetőségre igyekszünk lecsapni. Ezt megtettük és kifizetődött” – monda a VSC-ről. A leintés után a rádión boldogan ünnepelt, még a főnökének, Günhther Steinernek is címzett egy vicces megjegyzést.

    „Mindenkire büszke vagyok. Köszönöm mindenkinek a garázsban. K*rvára legendásak vagytok mind, még te is, Günther.”

  • Újabb csapat jelentette be, hogy kikkel fog versenyezni 2024-ben!

    Újabb csapat jelentette be, hogy kikkel fog versenyezni 2024-ben!

    Nemrég jelentette be az amerikai istálló, hogy melyik két versenyzővel fognak indulni a 2024-es szezonban.

    Éledezik a mezőny, hiszen a nyári szünet véget ért, és már Zandvoortban várják a folytatást. A csütörtöki médianap elején a legfiatalabb csapat nem volt rest, és azonnal leszögezte kikkel készül a következő évre.

    A visszatérő Kevin Magnussen és Nico Hülkenberg így további lehetőséget kap a bizonyításra, ugyanis a Haas nem szeretne megválni a két veterántól.

    Kevin Magnussen, Nico Hülkenberg, Haas
    Kevin Magnussen és Nico Hülkenberg – Fotó: Haas F1 Team

    A dán versenyző tavaly ugrott be az orosz-ukrán háború miatt elbocsájtott Nikita Mazepin helyére. A 2022-es szezon elején előkelő helyen autózott a 31 éves versenyző, majd Brazíliában a sprint pole-t is megszerezte.

    Nico Hülkenberg idén váltotta Mick Schumachert, és teljesítményével kiharcolta a maradását az amerikai alakulatban. Így Günther Steiner és Gene Haas egyszerű döntés előtt állt:

    „Azt hiszem, nyugodtan kijelenthetjük, hogy az idei szezonban rendkívül stabil pilótapárosításunk van. Nem volt okunk arra, hogy változtassunk. Kevint (Magnussen) nagyon jól ismerjük, és örülök neki, hogy a hetedik szezonját kezd meg majd jövőre a Haasszal. A garázs másik oldalán Nico (Hülkenberg) gyorsan és nagyszerűen illeszkedett be a csapatba, és mindezt mindenféle felhajtás nélkül tette. Bebizonyította, hogy értékes tagja az alakulatnak. Lassan eléri a 200. F1-es indulását, így nagyon boldogok vagyunk amiatt, hogy a tudását nálunk kamatoztathatja. Kevin és Nico láthatóan élvezik az itt töltött időt. Mindketten rendkívül érettek, és megértik, hogy mit kérünk tőlük” – nyilatkozta Günther Steiner.

  • Pánikméter: ki retteghet a kirúgástól az F1-ben?

    Pánikméter: ki retteghet a kirúgástól az F1-ben?

    Közeledünk a nyári szünet végéhez, ilyenkor minden csapat és versenyző tudni szeretné már, hogy a következő évben kiket ültet autóba, illetve hol fog vezetni. Csakhogy természetesen megint több kérdőjel akad az F1 2023-as felállásáról.

    Évek óta először rúgtak ki szezon közben versenyzőt az F1-ben, Nyck de Vries kapta meg a felmondólevelet még a nyári szünet előtt az AlphaTauritól. Szerkesztőségünkben 1-től 4-ig terjedő skálán átlagolva értékeltük a bizonytalan sorsú pilóták esélyeit a maradásra, illetve a kirúgásra, ahol az 1 a “Biztos marad”, a 4 a “Biztos kirúgják” véleménynek felelt meg.

    Az érintett versenyzők egy része érvényes szerződéssel rendelkezik 2024-re, de láttunk már karón varjút, és persze a teljesítményalapú vezetési lehetőség sem mindig érvényesül az F1 világában. (A külföldi szakírók értékelését ebben a cikkben összegeztük a szezon első feléről.)

    Logan Sargeant: 3

    Hosszú idő után ő az első egész szezonra üléshez jutó amerikai versenyző a mezőnyben, s bár nem lóg ki nagyon lefelé, egyelőre alkalmi villantások sem fűződtek a nevéhez, az időmérőkön 0:12-re áll Alexander Albon ellen. Sargeant teljesítménye túlságosan is emlékeztet Szergej Szirotkinéra és Nicholas Latifiére, akik tisztességes utánpótláseredményekkel érkezve is reménytelenül szürkék maradtak és csak egyfelé vezethetett számukra az út a Williamstől: a sportból kifelé. Talán végre a csapat vezetőségébe és költségvetésébe is visszatért annyira a stabilitás, hogy ne kelljen többé zsákbamacskát (vagy éppen zsákbapénzt) játszaniuk egy parlagon hagyott F2-es versenyzővel. A biztos kirúgást azért nem jelölte meg nála szerkesztőségünk egyik tagja sem, mert a tanulóév után egy-két idényt még kaphat, hátha mutat fejlődést.

    Az F1 leggyengébb pilótája úgy érzi, sokat fejlődött

    Csou Kuan-jü (Zhou Guanyu): 3

    A sportág első kínai pilótája szolid teljesítményt mutat, Sargeant-tal ellentétben voltak nem csak a második, hanem már az első szezonjában is felvillanásai, mégis bizonytalan a jövője: elsősorban a kispadon várakozó tehetségnek, Théo Pourchaire-nak kellene valahogy helyet szorítani az istállónál, akinél a plafon akár magasabban lehet, mint Csou esetében.

    Félnie kell a kirúgástól az Alfa Romeo versenyzőjének?

    Kevin Magnussen: 2,5

    Belőle lesz a következő Mick Schumacher, mármint olyan értelemben, hogy egy, az F1-be a Haasnál fantasztikusan visszatérő versenyző kipöccinti a csapattársát a mezőnyből? Tavaly Magnussen volt az a bizonyos csapattárs, most pedig Nico Hülkenberg művelheti ugyanezt vele, akivel a dán általában nem tartja a lépést. A Haasnál még egyikük szerződését sem hosszabbították meg 2024-re, így talán Magnussen jövőjéről vagyunk a legmegosztottabbak: az egyik oldal szerint simán jöhet a helyére más, a másik szerint a Haas vezetősége megbízik benne, és alighanem tudják, hogy jelen helyzetükben nem lennének előrébb egy új jövevénnyel. Persze a gyakran kiszolgáltatott helyzetű csapatnál volt már példa arra, hogy nem ők fújták a passzátszelet a pilótakérdésben, így még az is elképzelhető, hogy jövőre a csapat életébe belépő Alfa Romeo belibbenti majd a függöny mögül Antonio Giovinazzit…

    A gyerek nem lassítja, de alonsói korban már nem versenyezne az F1 új kétszeres apája

    Sergio Pérez: 1

    A sajtó előszeretettel helyez rá nyomást, amiért időnként botladozik és nem szorongatja meg Max Verstappent a bajnokságban, de mint látható, mi úgy érezzük, a 2024 végéig érvényes szerződés korai felbontása nem reális. Pérezről tudjuk, hogy jobb annál, mint amit a kora nyári mélyrepülése során produkált őrületesen nagy nyomás és elvárások mellett, és főnöke, Christian Horner is arra buzdítja, a vb-matek helyett koncentráljon egyszerűen csak arra, hogy a maximumot hozza ki magából különleges képességű csapattársa mellett.

    Pérez egyáltalán nem aggódik a jövőjét illetően: én győztes vagyok!

    Lance Stroll: 1

    Inkább a teljesítményalapú megközelítés hozta be a nevét a tippjátékba, semmint a valós veszély, hogy az apja által birtokolt istálló meneszti őt: az egyik kollégánk szerint alapból örök élet +1 év hosszúságú a szerződése, egy másik pedig úgy látja, a jelenlegi tulajdoni viszonyok között mindig is az marad a valószínűbb forgatókönyv, Fernando Alonsóval, és nem vele bont idő előtt szerződést a csapat. A végére egy érdekes adat: az F1-es versenyek számában Stroll már az örökranglista első 50 helyezettje között található (nyilván az egyre hosszabb szezonoknak is köszönhetően).

    A Stroll-dilemma – meddig maradhat valaki F1-es versenyző az apja csapatában?

  • Büntetés miatt változik a Belga Nagydíj rajtsorrendje

    Büntetés miatt változik a Belga Nagydíj rajtsorrendje

    A versenybírák nem unatkoztak a Belga Nagydíj időmérő edzését követően. Az FIA stewardjainak számos esetet kellett megvizsgálniuk, és volt, aki egy megrovással megúszta, azonban nem mindenki volt ilyen szerencsés.

    Az első incidensben Lewis Hamilton, George Russell és Valtteri Bottas is érintett volt. Az FIA a hétszeres világbajnokot vizsgálta, amiért az Eau Rouge után elhagyta a pályát, és veszélyesen tért vissza. Ezzel Russellt zavarta, egykori csapattársának gyorskörét pedig hátráltatta.

    Verstappent kiosztotta a mérnöke, majd agyonvert mindenkit, mégsem az övé a pole Belgiumban

    A Mercedes brit fiatalja szerint Hamilton nem volt rá veszélyes, és a kivezető körén ő is el szerette volna kerülni az Alfa Romeo feltartását. Hamiltonnak is ez volt a célja, és mivel Bottas nem szenvedett jelentős hátrányt a manőver miatt, az FIA nem látta értelmét tovább vizsgálni az ügyet, így Hamilton megúszta büntetés nélkül a dolgot.

    Alex Albon azonban ezt nem mondhatja el magáról, mert a Q1 végén veszélyesen csatlakozott vissza az ideális ívre, közvetlenül Pierre Gasly elé. A brit-thai származású pilóta jobban is figyelhetett volna a stewardok szerint, ami miatt egy megrovásban részesítették őt.

    A legrosszabbul azonban Kevin Magnussen járt, aki a Q2-ben hosszú időn keresztül tartotta fel a mögötte gyors körön autózó Charles Leclerc-t. A Ferrari monacói pilótája nagyon mérges volt az eset miatt, és a rádióban elmondta, hogy jó lenne, ha a Haas emiatt büntetést kapna.

    Leclerc imái meghallgatásra találtak, ugyanis a dán pilóta egy 3 rajthelyes büntetést kapott, amivel visszaesett a 16. helyre. Ennek köszönhetően Bottas, Esteban Ocon és Albon is nyert egy rajtpozíciót a vasárnapi 44 körös versenyre.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

  • Rengeteg csapadék hullhat a hétvégén, az F1 akár törölheti is a programot

    Rengeteg csapadék hullhat a hétvégén, az F1 akár törölheti is a programot

    Belgiumban az eső és a verseny megtartásának gondolata száguldott át a paddockon csütörtökön.

    Már tegnap is csapadék fogadta a mezőnyt, és az előrejelzések szerint a hétvégén sem fog javulni a helyzet. Sőt, a helyi meteorológiai szolgálat sárga riasztást adott ki a térségre a csapadékmennyiség miatt.

    Spa-Francorchamps-ban az elmúlt időszakban is történtek halálos balesetek. Pár hónnappal ezelőtt a 18 éves Dilano van ’t Hoff vesztette életét a pályán, míg 2019-ben Anthoine Hubert szenvedett végzetes balesetet.

    Lando Norris 2021-ben, az időmérőn csattant nagyot, ám kisebb zúzódásokkal megúszta az esetet. Vasárnap órákon át várt a mezőny, hogy jobbra forduljanak a körülmények, majd a biztonsági autó mögött megtett pár kör alapján osztottak pontokat.

    A jelenlegi hírek szerint az FIA és az F1 nem lesz rest lefújni a programot, ha úgy látják jónak, így belga versenyhétvégének előbb is vége lehet.

    A Weather.com legfrissebb előrejelzései szerint az egész hétévégén esőre lehet számítani. A „legszárazabb” esemény a pénteki szabadedzés lehet, ugyanis 47% esély van arra, hogy az adott területen csapadék lesz a kijelölt órában. Az időmérőn már nagyobb esély lehet az esőre. Az éjszaka folyamán is csapadékra kell számítani, így a pálya felszáradására sincs sok esély. Szombaton 90%-ra emelkedik az eső lehetősége, míg vasárnap futó záporokkal számolnak Spa-ban.

    Mit gondol a mezőny?

    A versenyzők véleménye eltérő. Van aki lazábban kezeli a kérdéskört, de akadnak olyanok is, akik egy kicsit jobban tartanak az eseményektől.

    „Ha törlik a versenyt, akkor törlik. Mi pedig majd foglalkozunk akkor a helyzettel” – zárta rövidre a témát Kevin Magnussen.

    Valtteri Bottas a látási viszonyokra fektette a hangsúlyt:

    „Ha esik az eső, akkor a látási viszonyok számítanak első sorban. Ám ilyenkor kell másnak meghozni a felelős döntést, és irányítani a versenyzőket. El lehet-e kezdeni egyáltalán a versenyt, vagy sem?”

    Charles Leclerc a biztonságot tartja a legfontosabbnak:

    „A biztonság az első, így nekünk versenyzőknek nem szabad panaszkodnunk, ha nem tehetünk meg elég kört a pályán. Főleg azok után, amik történtek.”

    A GPDA nevében George Russell arra sarkalja az FIA-t, legyen bátrak, és ne féljenek megszakítani az eseményeket, ha komolyra fordulnak a dolgok.

    „Mindenki versenyezni akar, de amikor 200 km/h-s sebességgel mész végig azon az egyenesen, és nem látsz 50 métert magad előtt, akkor hatalmas balesetek lesznek. Nagy felelősség hárul ránk ezen a hétvégén. Nem akarjuk elveszíteni Spa-t, de bizonyos körülmények között nem tehetünk mást, le kell fújnunk a versenyt. A Formula Regionalon történt baleset óta folyamatosan kapcsolatban állunk az FIA-val. Arról beszélgetünk, hogy min tudnánk javítani” – magyarázta a Mercedes versenyzője.

    Nico Hülkenberg úgy véli, a versenyzőknek bátran kell kommunikálniuk a versenyigazgatóval az események alatt.

    „Ő hallja a megjegyzéseinket. Ha a fél mezőny azt mondja, hogy ez túl veszélyes, akkor ezt tiszteletben fogja tartani. Tudja, hogy ilyen esetekben mi vagyunk a legjobb bírák.”

    A rangidős és legtapasztaltabb Fernando Alonso el tud olyan helyzetet képzelni, mikor az esőfüggöny már túl nagy problémát okoz egy-egy szakaszon. Ha jók lesznek a körülmények, akkor örömmel fog versenyezni Spa-ban.

    „Még túl frissek a történtek. Amíg a látási viszonyok lehetővé teszik, addig mindig örömmel fogunk itt vezetni.”

    Max Verstappen viszont úgy gondolja, sokkal veszélyesebb pályák is akadnak a versenynaptárban.

    „Monacóban és Jeddah-ban is versenyzünk, és szerintem ott veszélyesebb a dolog. Sajnos a balesetek elkerülhetetlenek ebben a sportban. Az autók hajlamosak ‘visszapattanni’ egy-egy nagyobb balesetnél, főleg az Eau Rouge kijáratánál. A helyzet nem jó, de ez már régóta így van. Nem hinném, hogy olyan sokat változtathatunk rajta.”

  • A gyerek nem lassítja, de alonsói korban már nem versenyezne az F1 új kétszeres apája

    A gyerek nem lassítja, de alonsói korban már nem versenyezne az F1 új kétszeres apája

    Kevin Magnussen szerint az a régi a mondás, miszerint minden megszületett gyereke után visszaesik egy autóversenyző tempója, a mai világban már nem állja meg a helyét.

    A Haas dán versenyzője a Magyar Nagydíjat megelőző napokban másodszor is apai örömök elé nézett, hiszen 2021-ben született lánya, Laura kistestvért kapott Agnes személyében.

    Magnussen a családjával tudott lenni a fontos pillanatokban, de a hungaroringi felkészülését sem befolyásolta második kislányának születése – s ahogy a csütörtöki médianapon fogalmazott, attól sem tart, hogy a híres F1-es szólás szerint körönként néhány tizedmásodpercet ront majd a tempóján annak tudata, hogy egy újabb családtagért kell felelnie.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Kevin Magnussen (@kevinmagnussen) által megosztott bejegyzés

    „Értem, hogy miért lehetett ez igaz azokban az időkben, amikor még Niki Lauda versenyzett, mert akkoriban a veszélyről még egészen más dimenzióban beszéltek, mint napjainkban. Persze ma is veszélyes a sport, de nem annyira, hogy ezen járjon az eszem” – fogalmazott a dán pilóta.

    A 30 éves Magnussen azt azért lapunk kérdésére hozzátette, hogy ha a tempóját nem is, a karrierjének hosszát befolyásolhatja az apaság.

    „Nem hiszem, hogy olyan sokáig fogok versenyezni, mint Alonso, aki tizenegy évvel idősebb nálam. De még mindig fiatalnak érzem magam, a családom pedig nagyon jól együtt tud élni az én munkarendemmel. Sokszor ők is elutaznak velem, hiszen a gyerekek is kicsik, így még nem kell iskolába menniük. Biztosan van még bennem néhány év” – reagált a Racingline.hu felvetésére.

    Jelenleg csupán három olyan versenyző van a mezőnyben, akinek már született gyereke: Magnussen mellett csapattársának, Nico Hülkenbergnek egy, Sergio Péreznek pedig három is van.

    Magnussennek egyelőre F1-es ülése miatt sem kell aggódnia, hiszen a Haas csapatávezetője, Günther Steiner kérdésünkre elmondta, hogy mindkét rutinos pilótájának, Hülkenberg mellett Magnussennek a munkájával is elégedett.

    „Az időmérőkön nem mindig éri el azt az eredményt, amit szeretne, de ezzel ő is tisztában van, nem kell emiatt noszogatnom, dolgozik rajta. Biztos vagyok benne, hogy össze fog állni” – mondta lapunknak Steiner, aki elsősorban a technikában, az autó rossz gumikezelésében látja a csapat gyakori gyenge vasárnapi teljesítményének okát.

  • „Vészcsengő” szól a Haasnál a Ferrari miatt

    „Vészcsengő” szól a Haasnál a Ferrari miatt

    A Haas aggasztóan sok műszaki hibát szenvedett az utóbbi időben, Nico Hülkenberg szerint ezek okát sürgősen ki kell vizsgálni.

    A német pilóta Kanadában az egyik edzésen, majd Ausztriában a futamon esett ki az erőforrás hibájából adódóan, Kevin Magnussen pedig a Brit Nagydíjon járt ugyanígy. A Ferrari motorjait használó csapatnál ez aggasztó jel, ezért gyorsan rendet kell rakniuk, ha nem akarnak további bosszúságot a közeljövőben.

    „Több meghibásodás ért már idén, ezért egyértelműen megszólalt a vészcsengő. Úgy tűnik a mi autónkkal ez gyakrabban megesik, mint másokéval, tehát komolyan kell vennünk, és ki kell vizsgálnunk, miért” – idézte Hülkenberget a Racingnews365.com.

    Azt egyelőre nem tudni, a Ferrari vagy a Haas oldalán következtek be olyan hibák, melyek az erőforrás kapitulációjához vezettek. Magnussen mindenesetre nem aggódik annyira, mint Hülkenberg. „Az ilyesmire nincs ráhatásom, ezért nem aggódom miatta” – mondta.

    A Haas a konstruktőri tabella 8. helyét foglalja el, csak az Alfa Romeót és az AlphaTaurit előzi meg.