Címke: Kevin Magnussen

  • Haas: Nem úgy volt az a csapatutasítás

    Haas: Nem úgy volt az a csapatutasítás

    A Haas csapatfőnöke, Gunther Steiner tisztázta, miért volt szükség csapatutasításra.

    Kevin Magnussen a Szingapúri Nagydíj után nyilatkozta, főnökei parancsára adta át helyét Romain Grosjeannak, hogy ő szerezzen pontokat a csapatnak. Most pedig a dán BT napilapnak beszélt újra a dologról.

    „A verseny után rosszul fogalmaztam. Ez egy teljesen más szituáció volt, mint gondoltam.”

    Ezt Steiner is megerősítette. Szerinte ez a döntés egyszerűen a versenystratégia lehető legjobb kihasználását segítette elő.

    „Senkit nem favorizálunk a csapaton belül.” – fogalmazott. „Romain és Kevin egyenlőek, de a verseny során bizonyos döntéseket meg kell hoznunk. A verseny után megbeszéltük, és tisztáztuk a helyzetet.”

  • Gene Haas nem akar fizetős versenyzőt

    Gene Haas nem akar fizetős versenyzőt

    A Haas csapat tulajdonosa, Gene Haas elszántan igyekszik elkerülni azt, hogy fizetős versenyzőt kelljen alkalmaznia a Forma-1-ben, ahogy azt sokan teszik.

    A Hass első szezonjában a komoly szponzori támogatással bíró Esteba Gutierrez is a csapat versenyzője volt, ám mivel nem hozta az elvárt színvonalat, hiába a pénz, mennie kellett. Helyére idén Kevin Magnussen érkezett. 2018-ra pedig bár sorban állnak a Ferrari juniorjai, Antonio Giovinazzi és Charles Leclerc, Haas mégis megtartja jelenlegi versenyzőpárosát, Grosjeant és Magnussent.

    Arra a kérdésre, hogy akarna-e újra „fizetős versenyzőt”, Haas így felelt: „Nem hiszem, hogy kizárnánk. De egy üzleti modell szempontjából ennek nem sok értelme van. Nem titok, hogy egy autó pályára küldése egy szezonban 60 millió dollárba kerül, és ha valaki – nem feltétlenül csak a Ferrari – ad neked egy versenyzőt, és hozzá 5-6 millió dollárt, akkor is még mindig ott van 55 millió.”

    „Szerintem a mi szemléletmódunk mindig olyan volt, hogy pontokat akarunk szerezni és így jutunk előrébb pénzügyileg. Szóval ez a mi üzleti modellünk. Szerintem a Ferrari ezt tiszteletben is tartja. Ebből kifolyólag ha valami kölcsönösen előnyös megállapodás születne, minden bizonnyal nyitottabbak lennénk.”

  • Szingapúrra halasztották Giovinazzi FP1-ét

    Szingapúrra halasztották Giovinazzi FP1-ét

    A monzai visszakozásért kárpótlandó a Haas a Szingapúri Nagydíj első szabadedzésén ad lehetőséget Antonio Giovinazzinak.

    Az előzetes tervek szerint Giovinazzi Monzában ült volna be idén harmadszor a Haasba, ám mivel a csapat attól félt, a rossz időjárás miatt hátrányba kerülhetnek, inkább eltértek a megbeszéltektől. A Ferrari-tesztpilóta eddig Silverstone-ban és a Hungaroringen ülhetett be Kevin Magnussen VF-17-esébe, a dán autójára pedig ugyanez a sors vár Szingapúrban, Malajziában, Brazíliában és Abu Dhabiban, míg Mexikóban Romain Grosjean kegyeskedett felajánlani a Haast ugyanezen célokból.

    Az olasznak már élesben is van F1-es tapasztalata, amikor a RoC-balesetéből lábadozó Pascal Wehrleint helyettesítette a Saubernél a szezon első két futamán. Ausztráliában minimális felkészüléssel majdnem bejutott a Q2-be, a versenyen pedig a 12. helyen ért célba, Kínában azonban mind az időmérőn, mind a versenyen kiesett. Wehrlein visszatérését követően a Ferrari megegyezett a Haasszal, hogy Giovinazzi a szezon további részében hét alkalommal lehetőséget kaphasson FP1-eken, jövőre pedig egyértelműen teljesszezonos F1-es ülésre hajt; ez utóbbira minden esélye meg is van, a Ferrari ugyanis a Toro Rosso mintájára juniorcsapatot szeretne faragni a Sauberből.

  • Büntetőpontok állása a nyári szünet után

    Büntetőpontok állása a nyári szünet után

    A büntetőpontok rendszerét 2014-től kezdődően vezették be a Forma-1-ben, egy esetleges eltiltáshoz jelenleg a Toro Rosso orosz versenyzője, Daniil Kvyat áll a legközelebb.

    A büntetőpontok 12 hónap, azaz egy naptári év eltelte után automatikusan törlődnek, egy éven belül szerzett 12 pont után pedig egyversenyes eltiltás jár. Kvyat neve mellett tíz egység áll, melynek felét az elmúlt három versenyen gyűjtötte be.

    Kevin Magnussen és a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel is közel van a tűzhöz: öt pontrá állnak az egyversenyes eltiltástól.

    Utoljára 2012-ben, még a büntetőpontok rendszerének bevezetése előtt tiltottak el versenyzőt a Forma-1-ben: Romain Grosjeannak az Olasz Nagydíjat kellett kihagynia, miután tömegbalesetet okozott a Belga Nagydíj rajtjánál.

    Daniil Kvyat                          10
    Kevin Magnussen                           7
    Sebastian Vettel                           7
    Carlos Sainz                           5
    Sergio Perez                           5
    Jolyon Palmer                           5
    Stoffel Vandoorne                           4
    Nico Hulkenberg                           4
    Esteban Ocon                           4
    Max Verstappen                           3
    Romain Grosjean                           3
    Pascal Wehrlein                           2
    Lewis Hamilton                           2
    Felipe Massa                           2
  • A Haas a Brembo fékjeivel kezdi a hétvégét Spa-ban

    A Haas a Brembo fékjeivel kezdi a hétvégét Spa-ban

    A Haas kísérletezgetése tovább folytatódik Belgiumban is a Brembo és a Carbon Industrie termékei között.

    Az amerikai csapat vezetője Günther Steiner bejelentette, hogy a belgiumi hétvégét a Brembo termékeivel kezdi meg, hogy az esetleges problémákat segítsenek kiküszöbölni a cégnek. A tavaly debütáló istálló már a kezdetek óta szenved különleges fékproblémáival, melyet más beszállítók kipróbálásával próbáltak meg orvosolni, máig eredménytelenül. Steiner hozzátette, hogy két pilótája Romain Grosjean és Kevin Magnussen örül annak, hogy több cég termékét is kipróbálhatják, de a hétvégét mindketten a Brembo fékjeivel teljesítik.

    „Spa-ban a Brembot fogjuk használni, majd meglátjuk mi fog történni.”- mondta Steiner. „A terv az, hogy a Brembot használjuk.”

    A csapat nemrég bejelentette, hogy erőforrásait már a jövő évi autó fejlesztésére, tervezésére használják, de Steiner elmondta, hogy érkezik egy további újítás még az idei versenygépre az év későbbi szakaszában, mellyel cél a konstruktőri 7. hely megszerzése.

    „Azon dolgozunk, hogy a legutóbbi szélcsatornás adatainkat minél előbb kiértékeljük, és akkor meglátjuk, hogy Japánra, vagy Amerikára viszünk-e még egy nagyobb fejlesztési csomagot.”- mondta Steiner.

    „Úgy tűnik, hogy Texasra azért lesz még pár frissítésünk.”- tette hozzá a csapatvezető.

     

  • Magnussen feje Hülkenberg lábai között…

    Magnussen feje Hülkenberg lábai között…

    A Magyar Nagydíjat követően Kevin Magnussen és Nico Hülkenberg kisebb szócsatába keveredett egymással, és a dán végül „felajánlotta” a Renault versenyzőjének, hogy „nyalja meg a golyóit”, ennek részleteiről korábbi cikkünkben olvashattok. 

    Ezen a hétvégén Nico Hülkenberg Assenbe látogatott, a Gamma Racing Day-en demózott a Renaultval.

    Az egykori F1-es versenyző, Robert Doornbos pedig figyelmes lett egy apró részletre Hülkenberg autójában, amit le is videózott, és közzétett Instagramon: Hülkenberg ülésén egy fotó volt található Magnussen fejéről, utalva a dán múlt hétvégi beszólására.

    Azt azonban nem tudni, hogy maga Hülkenberg intézte-e a képet, vagy valaki más tréfálkozott-e az autójában…

  • Hülkenberg: Magnussen csak így tudja megvédeni magát

    Hülkenberg: Magnussen csak így tudja megvédeni magát

    Kevin Magnussen a Magyar Nagydíjon leszorította a pályáról Nico Hülkenberget. Ahogy arról korábban beszámoltunk, ezt követően interjú közben Hülkenberg odament a dánhoz, közölni vele, hogy nem fair, amit tett, mire Magnussen felajánlotta neki a golyóit.

    Itt azonban a sztori nem ért véget.

    „Fontosabb kihívásaink is vannak a Forma-1-ben, annál, hogy egy olyannak a golyóiról témázzunk, aki Verstappenre akar hasonlítani.” – írta Hülkenberg Magnussenre utalva a Sport1-en vezetett beszámolójában. „Én nem vagyok az a fajta srác, aki ilyen megnyilvánulásokkal akar a középpontba kerülni, nem sértegetek másokat. Ha valakivel problémám van, akkor odamegyek, és megmondom neki a véleményemet.”

    „A rajongók szeretik azt látni, ha zajlik a verseny a sportban, és valaki kimondja a véleményét. Ez vicces dolog az F1-ben, főleg a forrófejű érzékeny emberek esetében.”

    „Kevin olyan mint egy kis tesó. Nem tudja magát másképp megvédeni. Ebből adódóan könnyű elengedni a megnyilvánulásait és csak mosolyogni rajta.”

  • Grosjean: Nem vagyunk mi NASCAR!

    Grosjean: Nem vagyunk mi NASCAR!

    Romain Grosjean azt szeretné, ha az FIA definiálná, hol a határa a fair versenyzésnek, miután az első körben ütközött Nico Hülkenberggel a Magyar Nagydíjon.

    Az esetért Hülkenberg nem kapott megrovást, miközben Max Verstappen 10 másodperces büntetést kapott amiért kirakta csapattársát, Daniel Ricciardót, valamint Kevin Magnussen is kapott 5 másodpercet amiért leszorította Hülkenberget a pályáról.

    Grosjean elmondta, hogy a következő eligazításon fel fogja hozni a témát, hogy mennyire is következetesen osztják ki a büntetéseket, bár már egyszer megtörtént ez Sebastian Vettel és Max Verstappen Brit Nagydíjas csatája kapcsán is.

    „Versenyezni akarunk, de nem akarunk lökdösődni, mi nem a NASCAR vagyunk.” – mondta Grosjean az Autosportnak.

    Grosjeant kifejezetten bosszantja, hogy Hülkenberg nem kapott büntetést a rajt utáni incidensük után.

    „Nagy ütés volt, elég magasra ugrott az autóm a levegőbe. Bőven volt helye belül, de ő inkább rám zárt. Nem látok különbséget Nico és Verstappen manővere között a korrektség tekintetében.”

    „Kicsit furcsa a versenybírák következetessége.”

    „Első kanyar volt ugyan, de 2012-ben Spában is első kanyar volt (ekkor ütött ki Grosjean több autót is és kapott egy versenyes eltiltást), és nem tehetünk meg bármit, amit akarunk. Teljesen mindegy, hogy első kanyar, második kör, vagy tizedik kör. Nem mehetsz neki más autójának.”

    Mindezek tükrében Grosjean kiáll csapattársa, Magnussen mellett, aki nem ütközött neki Hülkenbergnek, csupán leterelte az útról.

    „Magnussen versenyzett.” – mondja a francia. „Agresszív volt, azt elismerem. De Kevin nem ütközött neki Hülkenbergnek. Nico nekem jött, Kevin viszont nem ment neki Niconak, csak nagyon leterelte.”

  • Hülkenberg és a (hús)golyók esete…

    Hülkenberg és a (hús)golyók esete…

    Kevin Magnussen és Nico Hülkenberg a 11. helyért csatáztak a Magyar Nagydíjon, mikor a Renault versenyzője előzni próbált a kettes kanyarban, ám a dán a fűre kényszerítette őt.
    A versenybírák Magnussent bűnösnek találták, és öt másodperces büntetéssel sújtották.

    A verseny utáni kötelező televízióknak adott nyilatkozatok során Hülkenberg odament a Haas versenyzőjéhez, és közölte vele, hogy ő a legsportszerűtlenebb versenyző a mezőnyben. Mire Magnussen nemes egyszerűséggel csak annyit felelt: „Nyald meg a golyóimat, haver”.

    A Renault csapat persze híresen jó humorérzékkel bír, ezt most sem cáfolták meg. Este megtudtuk, hogy az eset „tiszteletére” a húsgolyó volt a vacsora a csapatnál. Illetve eredetileg is ez volt a terv, szóval Magnussen igencsak ráérzett a dologra. 😀

     

  • Magnussen: Hamilton gyakran tiszteletlen másokkal

    Magnussen: Hamilton gyakran tiszteletlen másokkal

    A dán elmondása szerint Hamilton gyakran megfeledkezik arról, hogy mások is vannak rajta kívül a pályán.

    A háromszoros világbajnok nem először kerül a kritikák kereszttüzébe a pályán mutatott viselkedése miatt. Legutóbb Kevin Magnussen ejtett róla szót, mivel elmondása szerint a brit feltartotta őt a pályán.

    Silverstoneban a másik Haas pilóta Grosjean csattant fel Hamilton ellen, akkor komoly szóváltás történt a francia és a Mercedes irányítója Toto Wolff között.

    A pénteki edzés nap végén Magnussen a következőket mondta: „Mindegy mi történik Lewis mögött, ő mindig a saját feje után megy, és nem figyel másokat. Megjegyzem ez nem újdonság.”

    „Alapból is kevés időm volt felkészülni mindössze 4 kört tudtam megtenni, de így is képes volt feltartani. Legközelebb lehet én is eljátszom ezt ellene. Picit több tisztelet lehetne benne a mezőny többi tagja iránt. Mivel nem igen szoktunk beszélni, így nem említettem még meg neki a sérelmeimet.”