Címke: Kevin Magnussen

  • Magnussen Neymarhoz hasonlította Alonsót

    Magnussen Neymarhoz hasonlította Alonsót

    Fernando Alonsót elég gyakran hallani panaszkodni a csapatrádión, Kevin Magnussen szerint azonban ez csak „Neymar-féle” siránkozás.

    A két versenyző Silverstone-ban talált egymásra, mikor a spanyol versenyző előzni próbálta dán kollégáját, ám az ellenállt. És nem ez volt az első alkalom, hogy Alonso „veszélyes vezetéssel” vádolta a dánt. Mikor Magnussent erről kérdezték, a brazil futballsztár Neymarhoz hasonlította Alonsót. Neymar pedig a nemrégiben véget ért foci vb-n azzal vált mémmé, hogy egy sérülését(?) rendkívül túlszínészkedte.

    „Ő nagyon sokat panaszkodik a rádión, de, más sportokban is látni ilyesmit.” – mondta Magnussen. „Még az olyan nagy sportolók is, mint Neymar, meg ilyenek, is szoktak túlozni kicsit.”

  • Juncadella: Magnussen őrült, mindig meg kéne büntetni

    Juncadella: Magnussen őrült, mindig meg kéne büntetni

    Az egykori F1-es tesztpilóta, a jelenleg a DTM-ben versenyző Daniel Juncadella úgy véli, hogy az F1-es versenybíráknak jobban kellene kontrollálniuk az „őrült” és „agresszív” versenyzőket.

    „Szerintem emlékezni kellene a múltbéli történésekre.” – mondta a spanyol versenyző az AS-nek.

    „Vegyük például Magnussent. Twitteren már elmondtam, hogy ő őrült, már a Formula 3-ban is az volt. Szerintem őt mindig meg kellene büntetni, ha valami megkérdőjelezhetőt csinál.”

    „Ugyanez a helyzet Verstappennel, aki nagyon agresszív. Kell, hogy legyen mód a lenyugtatására.” – tette hozzá Juncadella.

    „És akkor ott van Leclerc, aki nem agresszív, szóval ha valami megkérdőjelezhetőt tesz, őt nem szükséges mindig meg is büntetni.”

  • Fennállása legjobb eredményét produkálta a Haas Ausztriában

    Fennállása legjobb eredményét produkálta a Haas Ausztriában

    A Haas csapat eddigi legjobb versenyét produkálta az elmúlt hétvégén, Ausztriában: Romain Grosjean és Kevin Magnussen a negyedik, illetve ötödik helyen értek célba.

    A csapatfőnök Günther Steiner szerint ez az eredmény igazi „megváltás” a csapatnak. Ezzel pedig bizonyára különösen így van Grosjean is, aki idén első alkalommal tudott ponto szerezni, mindjárt tizenkettőt.

    „Azt hiszem ez igazi megváltás.” – mondta Steiner.

    „Ez fantasztikus, az 50. versenyünkön a negyedik és ötödik helyen végeztünk. Képzelhetik, milyen boldogok a srácok, hogy mindkét autónk pontszerző.”

    Persze nincsenek hamis illúziói a csapatnak, tisztában vannak vele, hogy ehhez több élmenő kiesése is kellett.

    „Szerencsénk volt, hogy hárman is kiestek előlünk.” – mondta Steiner.

    „De az autó bebizonyította, hogy a középmezőny legjobbja volt.”

    „Mindenki nagyon élvezte az egész hétvégét. Nem voltak problémáink. Ez egy jó hétvége volt. Nem csak jó verseny volt, hanem szerencsés is.”

  • Magnussen: Élvezem az idei szezont

    Magnussen: Élvezem az idei szezont

    Kevin Magnussen, a Haas dán versenyzője a Motorsportmania.hu kérdésére elárulta, rendkívül élvezi a versenyzést 2018-ban.

    A 25 éves versenyző nagyon jó szezont fut, mindezidáig ő gyűjtötte a Haas-Ferrari valamennyi világbajnoki pontját az idei évben.

    „Úgy gondolom, elég jól sikerült a szezon eddigi része, az autónk is jobb, mint tavaly. A Forma-1-ben még nem volt ennyire jó és versenyképes autóm az első évem óta, amikor a McLaren versenyzője voltam” – mondta Magnussen.

    „Sokkal élvezetesebb úgy versenyezni, ha tudod, hogy jó autód van és a pontokért küzdhetsz, jobb napokon pedig ott lehetsz a legjobb ötben. Ennek a dolognak nyilvánvalóan az is része, hogy második éve vagyok a Haasnál. Pályafutásom során ez az első alkalom, hogy két évet töltök el ugyanannál a csapatnál. Nagy előnyt jelent, hogy ismerek mindenkit és közös tapasztalatokat gyűjtünk.”

    „Minden verseny előtt vissza tudok tekinteni az emberekre, akivel korábban elértem valamit, majdnem ugyanazzal az autóval. Nagyon sok tapasztalatot gyűjtöttünk két szezon alatt, ami szintén nagyon hasznos” – tette hozzá.

  • Magnussen: Räikkönen már csak tévelyeg a pályán

    Magnussen: Räikkönen már csak tévelyeg a pályán

    Kevin Magnussen, a Haas dán versenyzője kemény szavakkal illette a Ferrari 38 éves világbajnokát, Kimi Räikkönent.

    A páros nem értette meg egymást a Francia Nagydíj időmérő edzésén, Magnussen szerint Räikkönen nem tudja, hogy mit csinál és tévelygett a pályán.

    Magnussen készülődött utolsó gyors körére a Q3-ban, amikor Räikkönen lassú Ferrarija mögé ért, megelőzte, de a finn hirtelen elkezdte nyomni a gázt és visszavette a pozícióját.

    Habár Räikkönen visszaelőzte Magnussent, ám a Ferrari versenyzője nem sokkal később elvette a gázt, elrontva ezzel Magnussen Q3-as körét.

    „Ideges vagyok, mégis mit csinált Kimi?” – tette fel a kérdést Magnussen az időmérő után.

    „Minden körét elrontotta. Nem tudom hány körre tankolták meg. Mindenki egy körre elegendő üzemanyaggal ment ki, azt gondoltam, hogy bejön a boxba, mert elrontotta a körét.”

    „Ennek ellenére elment egy újabb gyors körre, megelőzött, majd ismét elvette. Azt hittem kiáll kerékcserére, de ismét megpróbálta. Zsinórban három kört rontott el. Ennek semmi értelme, megjósolhatatlan, hogy mikor mit csinál.”

    „Megelőz az első kanyarban, majd elrontja a köröm, miközben be sem fejezi a sajátját.”

    „Nem tudom, hogy szabályellenes-e, amit csinált, de ha megáll a 14-es kanyarban, majd elkezdi nyomni és újra elveszi, az ténfergő versenyzés az én gondolkodásmódomban. Megelőzött a célegyenesben, egymás mellett voltunk. Ha ennyire össze van valaki zavarodva, legalább ne álljon más útjába.”

    Räikkönen esetét megvizsgálták a versenybírák, ám úgy döntöttek, hogy nem büntetik 2007 világbajnokát.

    Magnussen természetesen ezt sem hagyta szó nélkül: „Normál esetben büntetést szabnak ki ilyenért, de úgy tűnik néha nehéz ezt megtenni.”

  • Kollégánk Günther Steinerrel beszélgetett a Francia Nagydíj előestéjén

    Kollégánk Günther Steinerrel beszélgetett a Francia Nagydíj előestéjén

    A Forma-1-es paddock egyik legkisebb és legbarátságosabb csapata egyébként a Haas, akikről most már elmondhatjuk, hogy megvetették a lábukat a királykategóriában, amerikai csapatként. A vezetőjük pedig a németesen hangzó Günther Steiner, aki egyébként Olaszországban született. A Franciaországba visszatért széria előestéjén őt sikerült kollégánknak mikrofonvégre kapni.

    – Günther, mit vársz a csapatodtól itt Franciaországban?
    – Nagyok az elvárásaink! Remélem, hogy újra a legjobbak lehetünk a „futottak még” kategóriában, olyan formában, ahogy kezdtük a szezont. Kanadába vittünk egy nagyobb fejlesztési csomagot, és jól működött. Nem tudtuk ugyanakkor bemutatni azt, hogy mire képes, mert szerencsétlenül alakult az időmérő edzése Romainnak és Kevinnek meg a versenye ment pocsékba. A nyers teljesítménye az autónak azonban jó volt, és persze azt se feledjük, hogy ez Romain hazai versenye.

    Milyen versenyre számítotok itt a Paul Ricardon? Érdekes lehet a futam, sok előzéssel?
    – Az előzés feltehetően ezen a pályán is olyan nehéz lesz, mint a legutóbbiakon. Még nem kaptuk meg az adatokat a arra vonatkozóan, hogy mik lehetnek a legjobb előzési pontok, de a versenyzőinket nem kell félteni, ha erről van szó. Másrészt, esélyes hogy esni is fog, az meg segíthet nekünk.

    – A jövő évi Forma-1-es szabályzás pont orvosolná az előzések problematikáját. Szerinted lehet fejleszteni így is a versenyeket?
    – Nem, ez szerintem nem sokat segít! Az lehet a megoldás ezen autók között, ha a gumik terén lenne nagyobb változás. Nézd meg az IndyCart, csak a gumik adják a különbséget, semmi más! Többé-kevésbé egyforma autókkal versenyeznek, és sokat előznek a versenyeiken, mert nem használhatnak gumimelegítőket, amitől kijöhetnek komoly különbségek az autók között, amikor hideg gumikon kijönnek a pitből, és azok között, akik meg már bemelegedett gumikkal haladnak. Továbbá csak kétféle gumikeverékük van, amelyek között nagy a különbség. A Forma-1-ben túl nagy a választási lehetőség, örökké tartanak, és elhanyagolható közöttük a különbség.

    – Mit változtatnál még, hogy jobbá váljon a Forma-1 a jövőben?
    – Addig, amíg a csapatoknak megengedett az, hogy annyi pénzt költsenek, amennyit nem szégyellnek, mindig is nagy lesz a különbség a top csapatok teljesítménye és a többieké között. A példa kedvéért, ha a Mercedesnek valami fejlesztésre kell egy jól látható nagyságú összeg, akkor azt el is fogják költeni, nem érdekli őket, hogy mennyibe is kerül. A kisebb csapatoknak esélyük sincs a nagy csapatokkal tartani ezen a téren, így ez a hátrány mindig is meglesz egészen addig, amíg egy költségvetési sapka bevezetésre nem kerül valamilyen formában. Olyan versenyautókat szeretnék látni, amelyek nagyon erősek, de kevés a leszorítóerejük, – olyan jellegű sprint versenyeket képzelj el, mint amilyenek Amerikában vannak. Homokos és murvás pályákon 900 lóerős autókkal mennek, de alig van leszorítóerejük, ez látványos versenyeket eredményez. Nem azt mondom ezzel, hogy a Forma-1 is költözzön a sivatagba, de a legtöbb aero elemet ha leszednénk, már biztosan segítene. Másrészt azt is el kell hogy mondjam, hogy a Forma-1-nek egyáltalán nincs annyi előzésre szüksége, mint amennyit a nézők akarnak: az F1-nek vannak további alapértékei is, olyanok mint a történelme, a nyers tempója, a technológiai vezér szerepe, a személyiségek, és így tovább.

    – Köszönjük Günther, sok sikert a versenyekre!
    – Köszönöm!

  • Fogyóban vannak a Haas-alkatrészek

    Fogyóban vannak a Haas-alkatrészek

    Nehéz feladat áll Romain Grosjean és Kevin Magnussen előtt a Kanadai Nagydíjon: mivel a Haasnak nincsen elég pótalkatrésze, arra kérték versenyzőiket, lehetőség szerint ne bontsák le az autót a szabadedzéseken vagy az időmérőn.

    A Haas pilótánként egyetlen szett aerodinamikai fejlesztéscsomaggal érkezett Montréalba, amely új padlólemezből, bargeboardokból és első szárnyból áll. A fejlesztések olyannyira nagymértékűek, hogy szükség esetén körülményes lenne visszaváltani a régebbi specifikációra, így a Haas arra kérte versenyzőit, inkább ne keveredjenek balesetbe.

    „Nagyon kevés a pótalkatrészünk” – ismerte el Günther Steiner csapatfőnök. „De mindenképpen el akartuk hozni ide [a fejlesztéseket]; néha muszáj meghoznod ezt a döntés, nem halogathatod örökké. Mindenki tisztában van a helyzettel, megpróbáljuk így túlélni a hétvégét – csak semmi baleset! A régebbi alkatrészek esetében is nagyon necces a helyzet, mivel mostanában kicsit sokszor törtük meg az autót. A két tényező együtt azt eredményezte, hogy nincsen sok elem a raktárunkban.”

    A viszonylag későn érkező és darabszámra kevés fejlesztés oka elsősorban a hosszadalmas gyártási időben keresendő, de a Haas bízik az újdonságok hatékonyságában.

    „Javítanunk kell az eljárási folyamatokon, gyorsabbnak kell lennünk” – folytatta Steiner. „Hosszú folyamatról van szó: aerofejlesztés, ezek leokézása, tervezési munkálatok, szerkezeti analízis, majd ezután következik a tényleges gyártás… ez jelenleg nagyjából 6-8 hetet vesz igénybe, amiből kettőt le kellene faragnunk, ha szintet akarunk lépni. Ez azonban csak a tapasztalattól függ, nem ugorhatjuk át a tanulási fázist. Emellett óvatosan állok hozzá a fejlesztésekhez, mert eddigi karrierem során nem találkoztam olyan esettel, amikor egy autó a szezon közepén varázsütésre megjavul. Arra számítunk, hogy gyorsabbak leszünk, de ezt sosem tudhatod előre, nincs viszonyítási alapod. Bizakodásra ad okot, hogy az év elején elképzelt autónk aerodinamikai és vezethetőségi tekintetben a valóságban is az elvárásoknak megfelelően viselkedett. Miért kellene másképp lennie akkor egy fejlesztéscsomag esetén? Biztos vagyok benne, hogy a szélcsatornában látottakat a pályán is látni fogjuk.”

    A két pilóta tisztában van a kényes helyzettel.

    „Nyilván jobb lett volna, ha tele vagyunk pótelemekkel, úgy jobban biztonságban érzed magad” – mondta Magnussen. „Nem mintha terveztem volna lemenni a pályáról! Szerintem minden rendben lesz.”

    „Természetesen mindig megpróbálsz odafigyelni” – fűzte hozzá Grosjean. „Emellett azonban 100%-on kell vezetnünk az autót, amiben van kockázat; ez az F1, itt néha történnek dolgok. Óvatosak leszünk, és igyekszünk egy darabban tartani az autót.”

  • A Haas egyelőre nem gondolkodik versenyzőcserén

    A Haas egyelőre nem gondolkodik versenyzőcserén

    Bár Romain Grosjean mostanság ismét sokat panaszkodik, és a Spanyol Nagydíjon történt incidense miatt versenytársai is kritizálják, valamint úgy tartják, hogy Kevin Magnussen most az F1 ügyeletes „rossz fiúja”, a Haas egyelőre mégsem gondolkodik a versenyzőpáros módosításán 2019-re. A nyári szünet előtt pedig végképp szóba sem jön a téma.

    „Nem kezdünk el erről beszélni a nyári szünet előtt. Nem ezen jár az agyunk.” – idézi csapatfőnök, Günther Steinert a RaceFans.

    „Mi most arra fókuszálunk, hogy a lehető legtöbb pontot gyűjtsük, mivel már sokat elbuktunk és ezt helyre kell hozni. Van a versenyzőkön kívül épp elég dolog, amivel foglalkoznunk kell.”

  • Magnussen boldog a Haasnál, de szívesebben harcolna a bajnoki címért

    Magnussen boldog a Haasnál, de szívesebben harcolna a bajnoki címért

    Kevin Magnussen, a Haas dán versenyzője nagyszerű versenyeken van túl az idei szezonban, erős teljesítményével pedig felhívta magára a figyelmet.

    A 25 éves versenyző 2014-ben a McLaren színeiben debütált a Forma-1-ben, ám 2015-ben már nem maradt helye a wokingiaknál, miután sikerült megszerezniük a Ferraritól Fernando Alonsót.

    „Boldog vagyok, hogy itt (Haas – a szerk.) lehetek, de nem tudom mi történik a jövőben” – mondta Magnussen spanyol Marcának. „Jól érzem magam a csapatnál és elismerik a munkám, miközben nagyon jó a csapaton belüli hangulat.”

    Magnussen kétéves szerződése 2018 végén lejár, ám a Haasnak opciós joga van a hosszabbításra.

    „Majd meglátjuk lesz-e lehetőségem arra, hogy egy top csapatban versenyezzek és a bajnoki címért harcoljak. Ez olyan helyzet, amit bármely versenyző elfogadna. Mindezek mellett versenyképes autóval rendelkezünk és nagyon boldog vagyok.”

    Magnussent a versenytársak által irányába megfogalmazott kritikákról is kérdeztek, ám a dán elmondta, kizárólag a saját munkájára összpontosít, minden más tényezőt próbál kizárni.

  • Magnussen nem foglalkozik mások véleményével

    Magnussen nem foglalkozik mások véleményével

    A Haas dán pilótája, Kevin Magnussen őszintén bevallotta, hogy nem érdekli őt, ki mit gondol róla a mezőnyben. Még akkor sem, amikor sokan őt tekintik a mezőny rosszfiújának.

    A tavalyi Magyar Nagydíj után Nico Hülkenberg a mezőny legsportszerűtlenebb pilótájának nevezte a dánt, ami után a Haas pilótája már-már legendássá vált mondattal válaszolt. Idén Bakuban pedig Pierre Gaslyval került összetűzésbe, aki pedig veszélyesnek titulálta a versenytársát. Barcelonában a versenybírók hívatták magukhoz, miután az egyik edzésen mutatott be egy veszélyes manővert.

    Újabban pedig az egykori világbajnok Mika Häkkinen figyelmeztette Magnussent, hogyha nem változtat, akkor sokat fog rontani a hírnévén, de ez sem hatotta meg a 25 éves versenyzőt.

    „Nem érdekel, hogy mások mit gondolnak rólam. Azt mondanak, amit akarnak.” – nyilatkozta az ESPN-nek.

    „Csak a csapatra koncentrálok, és kizárok mindent, ami a médián keresztül jön. Ezek annyira lényegtelen és korlátlan dolgok. Nem nézem a közösségi médiát sem. Van pár emberem, akiknek elküldöm azt, amit posztolni akarok, és ők kirakják, így nekem nem kell megnyitnom a felületet. A weboldalakat sem nézem, hogy mit írnak. Ez szükségtelen, mert semmin nem változtatna.”

    „Ez nagyon fontos számomra, mert nagyon frusztráló tud lenni, ha mások „belépnek” a fejembe.” – tette hozzá.

    A csapatfőnök Günther Steiner azonban védelmébe vette a versenyzőjét.

    „Szerintem csak nagyon jól érzi magát az idei autóban. Már ismeri a csapatot, ismer mindenkit nálunk. Sok apró dolog kombinációjának köszönhető, hogy komfortosan érzi most magát. Csak egy jó hely kellett neki, és már tudja is szállítani a jobbnál-jobb teljesítményeket.” – fogalmazott.

    A vitás esetei ellenére elég jó teljesítményt nyújt idén Magnussen, a legutóbbi versenyhétvégén is a hatodik helyen végzett.

    „Nyilvánvalóan egy egész jó hétvégét zártunk Spanyolországban. Úgy érzem, hogy a jó irányba indultunk el a gumikat illetően. Közelebb vagyunk ahhoz, hogy jobban megértsük az abroncsokat. Ez egy nagyon pozitív dolog, és ez az egyik oka, hogy idén ilyen jól szerepelünk.” – jegyezte meg.