Címke: Kevin Magnussen

  • Steiner: Most bizony mindkét Haas pilóta bajban van!

    Steiner: Most bizony mindkét Haas pilóta bajban van!

    Günther Steiner szerint elfogadhatatlan amit a versenyzői a Brit Nagydíj rajtját követően műveltek, nem érdekli az, hogy ki a hibás, és szerinte most minkét pilótájuk bajba került. A Haas 2019-es szereplése újabb mélypontot élt meg, amikor Romain Grosjean és Kevin Magnussen ütköztek egymással. Mehettek is egyből a bokszba, mert mindketten defektet szenvedtek. Az autóik sérülései azonban túl komolynak bizonyultak, így végül a nyolcadik és a kilencedik körben ki is álltak. Steiner érthetően dühös, és ezt ki is adta magából a FormulaSpynak:

    „Mindketten most bajba kerültek, ez elfogadhatatlan. Elég egyértelmű volt Barcelona után, hogy mit ne csináljanak. Így is épp elég nehéz helyzetbe kerültünk, próbálunk épp újra versenyképessé válni, és itt lett volna esélyünk, mert a sebességünk itt jó lett volna hosszútávon. Erre az ötös kanyarban egymásnak mennek, ez tűrhetetlen.”

    Annyira mérges rájuk a csapatvezető, hogy meg sem adta a lehetőséget a versenyzőinek a verseny utáni eligazitáson, hogy előadják a maguk verzióját:

    „Megmondtam nekik, hogy meg ne szólaljanak! Hogy egy ilyen helyzetet elmagyarázz a versenyzőidnek, ahhoz nem kell sok idő. Sokat mondhatsz kevés szóval is, és szomorú vagyok, amiért ezeket kellett mondanom nekik. Mindannyian keményen dolgozunk azért, hogy kijöjjünk abból a gödörből, ahová kerültünk. Megkapták végre az esélyt, hogy pontot szerezzenek, tanuljanak, erre ezt művelik. Nem hiszem ,hogy tovább kellene ezt fejtegetnem.”

  • Magnussen szerint jobb lett volna, ha nem a McLarennél debütált volna

    Magnussen szerint jobb lett volna, ha nem a McLarennél debütált volna

    Kevin Magnussen úgy véli, hogy 2014-es Forma-1-es debütálását talán nem a McLarennel kellett volna megejtenie, hanem a Force Indiával.

    A dán versenyző 2013-ban megnyerte a Formula Renault 3.5-öt, ezzel pedig felkeltette a McLaren Racing akkori vezérigazgatójának, Martin Whitmarshnak a figyelmét. Mindenképp „használni” akarták Magnussent, de nem az F1-es McLaren kapcsán.

    „Valójában azt gondoltam, hogy a Force Indiához fogok menni.” – emlékezett vissza Magnussen a Beyond the Grid podcastban. „Nem volt szerződésem, volt viszont egy határozott kézfogásom (szóbeli megállapodás), hogy versenyezni fogok a Force Indiánál, a McLaren pedig beszállít majd nekik dolgokat.”

    „Az volt a terv, hogy a McLaren beültet engem a Force Indiába pár évre, aztán alkalmaznak. De aztán miután Whitmarsh kikerült a képből, odajött Ron (Dennis), és akart egy csomó változtatást, és én voltam az egyik dolog, ami változott.”

    Magnussen első F1-es versenyén jobban kvalifikált, mint csapattársa, Jenson Button. A versenyen harmadikként intették le, később azonban Daniel Ricciardót kizárták, így a dánt a második helyen rangsorolták. Azóta sem tudott ilyen előkelő helyen végezni, sőt 2014-ben ezt követően a top 5-ben sem tudott végezni később egyszer sem.

    „Nem lett volna rossz, ha a Force Indiához megyek, de nyilván nagyon izgatott voltam (a McLarenes lehetőségtől).”

    2015-ben aztán a McLaren már el is vette a versenyzői ülést a dántól, Fernando Alonso javára, miután szavazott róla a McLaren igazgatói testülete, (köztük a tulajdonosok: Ron Dennis, Mansour Ojjeh és a bahreini Mumtakalat Holdings), hogy a dán, vagy Button adja-e át a helyét a spanyol versenytőnek.

    „Szavazásra készültek és én tudtam, hogy ki fog rám szavazni és ki nem.” – mondta Magnussen. „Kilenc ember szavazott, ebből hét rám, kettő pedig Jensonre. Az a kettő pedig a két tulajdonos volt, Mansour és a bahreiniek, és ez elég is volt.”

    „Sokat harcoltak Ronnal, és szerintem csak szívatni akarták Ront, és bármit is akart Ron, ők szembe mentek azzal.”

  • Feltehetően Grosjean menni fog a Haastól

    Feltehetően Grosjean menni fog a Haastól

    Egyre valószínűbb, hogy Romain Grosjean és a Haas kapcsolata véget ér. Ez a véleménye Jason Watt korábbi F3000-es versenyzőnek, aki szerint Kevin Magnussen viszont jó formában van, és jól is érzi magát az amerikai csapatnál. Grosjeannal kapcsolatban azonban borúlátóbb Watt, és ezt el is mondta a dán Ekstra Bladetnek:

    „Nem hiszem, hogy hosszabbítanak vele 2020-ra is.”

    A Haas csapatról pedig úgy véli, hogy az Osztrák Nagydíj vesztesei voltak, hiába volt Magnussen ötödik az időmérő edzésen. Versenyben azonban köszönhetően a Pirelli gumijainak 2019-ben már nem először szenvednek:

    „Kevin talán a lehető legjobb egy körös tempóját hozta amit csak tudott, de másnap nem tudta azt sikerre váltani. A Haas krízisállapotba került. A kvalis eredményük viszont legalább remekül reklámozható, ami biztosan zavarta is dr. Helmult Markót.”

    A Marko felé tett utalás annak szól, hogy a Haast idén a Rich Energy támogatja, egy új és ellentmondásos szereplője az energiaital piacnak, akik a Red Bull fölé pozicionáljak magukat. Ugyanakkor most épp bajban vannak, mert a logójukat nem használhatják és nem rakhatják fel a Haas autóira, mivel jogvitájuk van a brit Whyte Bikesszal. A brit bíróság utasította a céget arra is, hogy fedje fel a Haasszal kötött szponzorációs szerződésük részleteit, hogy pontosan felmérhető legyen az okozott kár mértéke.

  • Így került Hamilton a másodikról a negyedik helyre a háromhelyes büntetése után

    Így került Hamilton a másodikról a negyedik helyre a háromhelyes büntetése után

    Az FIA-nak nem volt egyszerű dolga a sok büntetéssel, de nagy nehezen sikerült közzé tenniük a rajtrácsot az Osztrák Nagydíjra.

    Ebből kiderült, hogy Lewis Hamilton nem az 5., hanem a 4. lesz a rajtkockából indulhat. Hamiltonnak Kevin Magnussen váltócsere miatti öthelyes büntetése és az FIA büntetés kiosztó rendszere jött kapóra.

    Ennek a metódusnak az alapja lényegében az, hogy mindenki pozíciójához hozzáadnak annyit, amennyit a büntetés kíván, és az ő helyük ideiglenesen üresen marad. Ha minden hátrasorolást kiosztottak, akkor az üres rajtkockákat kvázi eltüntetik, és így alakul ki a végleges sorrend. Ez most a gyakorlatban így néz ki:

    Magnussen váltócseréje már az időmérő előtt hivatalossá vált, így a megszerzett 5. helyéhez ötöt hozzáadtak, tehát a dán Vettel és Grosjean közé, a „10,5. helyre” került. Ezzel együtt az 5. hely üresen maradt. Ezután jött Hamilton büntetése, és a 2. helyhez hármat hozzáadva az 5. rajtkocka lett az övé, de mivel az általa üresen hagyott hely kiesett, így végül 4. lesz.

    Rajthely Pilóta Csapat
    1 Charles Leclerc Scuderia Ferrari
    2 Max Verstappen Aston Martin Red Bull Racing
    3 Valtteri Bottas Mercedes AMG Petronas
    4 Lewis Hamilton Mercedes AMG Petronas
    5 Lando Norris McLaren F1 Team
    6 Kimi Raikkonen Alfa Romeo Racing
    7 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo Racing
    8 Pierre Gasly Aston Martin Red Bull Racing
    9 Sebastian Vettel Scuderia Ferrari
    10 Kevin Magnussen Rich Energy Haas F1 Team
    11 Romain Grosjean Rich Energy Haas F1 Team
    12 Daniel Ricciardo Renault F1 Team
    13 Sergio Perez SportPesa Racing Point F1 Team
    14 Lance Stroll SportPesa Racing Point F1 Team
    15 Nico Hulkenberg Renault F1 Team
    16 Daniil Kvyat Red Bull Toro Rosso Honda
    17 Robert Kubica ROKiT Williams Racing
    18 George Russell ROKiT Williams Racing
    19 Alexander Albon Red Bull Toro Rosso Honda
    20 Carlos Sainz McLaren F1 Team
  • Csak volt Forma-1-es versenyzők legyenek a versenybírák?

    Csak volt Forma-1-es versenyzők legyenek a versenybírák?

    Csütörtökön a FIA közös sajtótájékoztatóján kérdeztük meg az ott jelenlévő Forma-1-es pilótákat, hogy a jelenlegi bíráskodással kapcsolatban. Arról érdeklődtünk, hogy szerintük is jó ötlet lenne-e az, ha a versenybizottság csak egykori Forma-1-es versenyzőkből állna, akár mindig egy-egy volt világbajnokkal a fedélzeten, és hogy így esetlegesen kevésbé születnének-e akkor ellentmondásos ítéletek. Mi is meglepődtünk azon, hogy nincs teljes egyetértés közöttük.

    Elsőként Sergio Perez válaszolt, aki maga is érintett volt egy véleményes döntésben a Francia Nagydíjon és ezen gondolatokkal nagyon is egyetértett Charles Leclerc is:

    „Azt hiszem, hogy ez remek lenne. Évek óta már beszélgetünk róla, hogy ugyanazon bírák legyenek, hogy konstans legyen ez a dolog a versenyeken, de ez egy nehéz kérdés. Az elmúlt években nagyon nehéz volt elérni azt, hogy ez megvalósulhasson. Remélem, hogy a közeljövőben történik valami a sportágban ebben a témakörben, amitől egyértelműbbé válnak ezen döntések, és nem függünk majd annyira a versenybíróság döntésétől.”

    Max Verstappen némileg más szemszögből vizsgálta a kérdést, vele pedig a jelenlévők közül Kevin Magnussen értett egyet:

    „Szerintem nem jó ötlet az, ha állandóan ugyanazon bírákat alkalmaznák, mert ez olyan lenne, mint a fociban: ha van egy bíró, aki nem bír téged, és állandóan az ő bíráskodása mellett kell játszanod, akkor azt hiszem, hogy nem lesz annyira élvezetes. Ugyanez érvényes a Forma-1-re is: ha ugyanazok a bírák, a dolog nem fog működni. Szerintem nem rossz dolog az, ha változatnak olykor a személyükön. Legtöbbször azonban a szabálykönyvvel van baj, hiszen hiába ülnek felette a bírák és lennének más véleményem, nem adhatnak más büntetést, mint ami a szabályzatban le van írva, és ki kell, hogy osszák azt. Térjünk rá arra, hogy adjunk hozzájuk régebbi, vagy nem is annyira régebbi Forma-1-es versenyzőket. Nem hiszem, hogy sokat változtatna a dolgon, mert végeredményben akkor nekik kellene kiadniuk ugyanazon büntetést.

    Ezen véleményhez csatlakozott az újonc Alexander Albon is:

    „Nincs is nagyon ehhez mit hozzáfűzni. Persze, a versenyzők tapasztalata mindig előnyös, hiszen tudják, hogy mikor akar egy versenyző valójában cselekedni valamit, és mikor nem. Összességében azt hiszem, hogy talán nem minden döntésnél, de a nagyon véleményeseknél amikor 50:50-re ál la dolog, nagyon is sokat segítene a tapasztalatuk.”

  • Magnussen: Steiner jól tette, hogy bekussoltatott Kanadában

    Magnussen: Steiner jól tette, hogy bekussoltatott Kanadában

    Kevin Magnussen elismerte, hogy a csapatfőnöke, Günther Steiner jól tette, hogy leállította őt a csapatrádión annak érdekében, hogy semmi őrültséget ne csináljon a Kanadai Nagydíjon.

    A dán pilóta a verseny közben mondta azt a rádión, hogy „ez élete legrosszabb élménye”, amit egy versenyautóban valaha is megtapasztalt. Steiner pedig rögtön azt válaszolta Magnussennek, hogy „ami sok, az sok”.

    Az időmérő edzésen elszenvedett baleste után a dán pilóta a boxutcából volt kénytelen rajtolni. Azonban az amerikai csapat dolgozóinak nem sikerült tökéletesen összerakniuk az autót, ami miatt a dán pilóta az egész versenyen küszködött vele. A levezető körön Magnussen bocsánatot kért a szerelőitől és megköszönte nekik a kemény munkát, ugyanis a Haas szerelőinek mindössze egyetlen éjszakányi idejük volt újjáépíteni a dán pilóta autóját.

    „Nem szidott le,” – nyilatkozta Magnussen a Motorsport.com-nak. „Hallanotok kellene, amikor tényleg megdorgál! Günther nagyon jól ismer engem és tudja azt, hogy nem nagyon szoktam panaszkodni semmire. Ha igen, akkor az azt jelenti, hogy nagyon frusztrált vagyok. Günther tisztában van ezzel és nagyon jól döntött, amikor bekussoltatott. Olyan mérges voltam, hogy majdnem megettem a kormányomat. Nagyon rosszul éreztem magam abban a helyzetben.

    „Rájöttem, hogy az üzenetem offenzívabbra sikeredett a csapat felé, mint ahogy azt elképzeltem. Az autó jó volt, azonban a gumik egyáltalán nem akartak működni, ami rá is nyomta a bélyegét a versenyemre. Nagyon rosszul éreztem magam az esetet követően, ami miatt bocsánatot is kértem mindenkitől. Mindenki jól ismer engem csapaton belül. Tudják, hogy nagyra értékelem a munkájukat, amit értem és a csapatért tettek.”

    A dán pilóta hozzátette, hogy még az is átfutott az agyán, hogy leállítja az autóját a pályán. „Még soha nem akartam annyira kiesni, mint legutóbb. Végül csak a csapat miatt teljesítettem a teljes versenytávot.

    „Más területeken pedig óriásit fejlődtünk. Ha megnézed az autó újjáépítésének minőségét, akkor láthatod, hogy a srácok nagyon jó munkát végeztek. Én azért látom ezt a fajta fejlődést a háttérben, mert része vagyok a csapatnak.”

  • Steiner szerint ennél már nincs lejjebb a Haas számára

    Steiner szerint ennél már nincs lejjebb a Haas számára

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner elmondta, hogy az idei szezon eddig a lehető legrosszabbul alakult a csapata számára.

    Az amerikai istálló abban a tudatban vágott neki a 2019-es évadnak, hogy ők lesznek majd a mezőny negyedik legerősebb csapata. Néhányszor ezt be is sikerült bizonyítaniuk, azonban a gumimelegítési problémák miatt számos helyszínen veszítettek értékes pontokat a többi csapattal szemben.

    Legutóbb a Kanadai Nagydíjon is komoly problémáik adódtak, miután Kevin Magnussen ripityára törte az autóját a Q2 végén. A dán pilóta ugyan bejutott az időmérő harmadik szakaszába, azonban a balesete miatt nem tudott mért kört autózni. A baleset miatt a Magnussen mögött érkezők pórul jártak, köztük a csapattárs Romain Grosjean is, aki emiatt elveszítette esélyét a Q3-as szereplésre.

    A versenyen pedig egyik Haas pilóta sem tudott pontot szerezni, ami miatt visszaestek a konstruktőri bajnokság nyolcadik helyére. Steiner a rossz helyzetükre való tekintettel elmondta, hogy az eddiginél már csak jobban alakulhatnak majd a dolgaik.

    „Ennek véget kell érnie,” – nyilatkozta Steiner az F1 hivatalos weboldalának. „Mit tehetsz? Van egy pont, amikor már úgy érzed, hogy ennél már nincs lejjebb. Nem mondanám azt, hogy le vagyok sújtva, de ezentúl el kell indulnunk a javulás útján.  Remélem, hogy ez a pillanat a lehető leghamarabb fog majd bekövetkezni.”

    A Pirelli idei abroncsai számos csapatnak okozott már komolyabb fejfájást, azonban az összes csapat közül a Haas szenved a legjobban velük. Nem képesek kiegyensúlyozottan autózni a hosszabb etapokon, ami egy hatalmas probléma a számukra.

    „Bizonytalanok vagyunk a gumikkal kapcsolatban és szerintem ezzel nem csak mi vagyunk így,” – véli az amerikai istálló csapatfőnöke. Egy hullámvasúthoz hasonlítanám ezt a témát leginkább. Monacóban mindössze két tizeddel voltunk lemaradva a Ferraritól az időmérőn. Kanadában pedig már több másodpercet kaptunk tőlük. Ez pedig nem az autó, hanem a gumik miatt van.

    „Magabiztosan kellene várnunk a következő versenyeket, azonban mégsem tehetjük, mert egyáltalán nem vagyunk tisztába a gumik viselkedésével. Nem csak én, hanem rengeteg ember gondolja úgy, hogy a tavalyi gumik sokkal alkalmasabbak lennének a versenyzésre.”

  • Magnussen szerint nem szabad az F1-nek visszafelé fejlődnie

    Magnussen szerint nem szabad az F1-nek visszafelé fejlődnie

    Kevin Magnussen hangsúlyozta, hogy a Forma-1 nem tud visszatérni az olyan stílusú autókhoz, amilyenekkel a 70-es, 80-as években versenyeztek, akármennyire is azokat sírja vissza mindenki.

    A dán szerint a régi autók nem is lennének elég gyorsak.

    „Szerintem a múltbéli fickók ugyanezt tennék, de szerintem ezeknek a gyors autóknak valami extrára van szükségük ahhoz, hogy a legtöbbet lehessen kihozni belőlük.” – mondta Magnussen. „A határ olyan messze van, hogy nehéz azt elérni. Biztos vagyok benne, hogy egy robot gyorsabb lenne ebben az autóban. Érdekes, hogy más nem sok kell ahhoz, hogy egy robot vezesse ezeket az autókat.”

    „Azért szeretem ezt a sportot, mert gyorsak az autók. Nem mehetünk vissza a 70-es évekbe, csak mert azokkal az autókkal már a határon autóztak. Ugyanez a helyzet a 80-as évekkel.”

    „Egy 70-es, 80-as évekbeli autó most túl lassú lenne, még akkor is, ha a határon voltak annak idején. Nem lassíthatjuk le a jelenlegi technológiát. Nem hozhatjuk vissza azokat az autókat az 1970-es évekből.”

  • Steiner magyarázatot adott Magnussen kirohanására

    Steiner magyarázatot adott Magnussen kirohanására

    A Haas csapatfőnöke Günther Steiner megindokolta, hogy szerinte miért fakadhatott ki a rádióban a Kanada Nagydíj során Kevin Magnussen.

    Mint ismert, a hétvégéi montreali versenyen Kevin Magnussen az egyik rádióbeszélgetés alkalmával azt mondta, hogy még sosem volt ennyire rossz élménye egy autóban, amire a csapatfőnöke helyre tette a dánt.

    Magnussen a szombati időmérő edzés második szakaszában csúnyán összetörte az autóját, ami miatt a szerelők vasárnap hajnalig dolgoztak azon, hogy új autót építsenek neki, de még így is a bokszutcából volt kénytelen rajtolni.

    Günther Steiner csapatfőnök most elmondta, hogy miért érezhette magát annyira rosszul az autóban a pilótája.

    „Kevin autójának újjáépítése során megpróbáltunk egy kissé eltérő beállításokat eszközölni. Nyilván ez nem működött, most már tudjuk. Legalább tanultunk ebből. Ez egy megfontolt döntés volt, de nem azon célból, hogy rosszabb legyen az autó. Megpróbáltuk, hogy hátha jobb lesz, de nem lett.” – magyarázta.

    A leintés után a dán elnézést kért a csapatárdión a kirohanásáért.

    „Kevin a futam után elnézést kért mindenkitől a rádión. Jó volt, hogy megtette. Mindenki frusztrált volt, a srácok hajnali háromig dolgoztak. Ez nem túl motiváló dolog, és nincs is szükség arra, hogy arról beszéljünk, hogy ez mennyire rossz. A verseny után nem volt velünk kritikus, csupán elmagyarázta a nehéz helyzetet. Lényeg, hogy elnézést kért mindenkitől, ami egy érett gondolkodásra vall.” – tette hozzá.

  • Magnussen nem a csapatnak szánta a kritikát

    Magnussen nem a csapatnak szánta a kritikát

    Kevin Magnussen megmagyarázta a Kanadai Nagydíjon tett rádiós kommentjét, melyben a Haas autóját kritizálta.

    A mezőny hátsó traktusában versenyző dán arról számolt be csapatának: „ez a legrosszabb élmény, amit valaha tapasztaltam egy versenyautóban, valaha”.

    Erre dühös lett a csapatfőnök, Günther Steiner, mivel szombaton Magnussen falhoz csapta autóját, amit aztán kemény munkával hozott rajtra kész állapotba a csapat.

    „Ami sok, az sok.” – reagált a csapatfőnök, utalva arra, hogy részben a versenyző az oka annak, hogy gyenge volt az autó teljesítménye.

    Magnussen azonban a verseny után azzal magyarázta panaszát, hogy az a Pirelli gumikra vonatkozott.

    „Igen, ez volt a legrosszabb élményem, azért, mert az autó nagyon jó, gyors, és jól megtervezett, de aztán a gumikkal sehogy sem működik.” – mondta az Ekstra Bladetnek. „Rendkívül frusztráló ez, az egész csapatnak.”

    „A megjegyzésem nem a csapat kritizálása volt. Inkább a nagy frusztráció kifejezése azzal kapcsolatban, hogy tehetetlen vagyok és lassú az autóval, pedig az jó.”

    „Igazán jók voltunk egyes helyeken, és teljesen haszontalanok máshol, és mind pontosan tudjuk, hogy miért.” – ért egyet Pirelli témában Steiner. „De nem mi vagyunk az egyetlenek ezzel a problémával.”

    „Ez már nem arról szól, hogy mennyire jó az autód, hanem arról, hogy hogyan tudod kezelni a gumikat. Ez jelenleg egy gumikezelő bajnokság.”