Címke: Kevin Magnussen

  • Üres kézzel és milliméterek híján egy csattanással távoztak Montreal esőgumis hősei

    Üres kézzel és milliméterek híján egy csattanással távoztak Montreal esőgumis hősei

    A Kanadai Nagydíj első köreiben váratlanul a Haas két autójára vetült a rivaldafény, Kevin Magnussen ritkán látható magasságokba küzdötte fel magát a mezőnyben – de végül néhány fájdalmas hiba után mégis pontok nélkül maradt a csapat.

    Az eső éppen nem esett, de a pálya még rendkívül vizes volt a montreali futam rajtjának idején, amihez a mezőny nagy többsége az intermediate gumikat választotta – ezeken az első köröket csak fokozott óvatossággal tudta teljesíteni az élmezőny is, de számítottak arra, hogy néhány kör alatt gyorsan feljavulnak a körülmények, így pedig megúszhatnak egy plusz kerékcserét.

    A Haasnál nem így döntöttek. Noha az előrejelzéssel ők is tisztában voltak, a 14. helyről induló Magnussen és a 17. helyről startoló Nico Hülkenberg extrém esőgumikat kapott, bízva abban, hogy meglepetést okozhatnak, a vártnál talán lassabban tisztul le a pálya, illetve hogy talán az eggyel több bokszkiállással együtt is pozíciókat tudnak nyerni.

    A futam elején a taktika remekül működött, a nagyobb vízmennyiség kiszorítására gyártott gumik jobban tapadtak, pilótáik szinte állva hagyták a riválisaikat, Magnussen pedig három kör alatt tíz helyet javított, megelőzte többek között Lewis Hamiltont, Fernando Alonsót és Oscar Piastrit is, s máris a 4. pozícióban találta magát – amilyen magasságokba ritkán jut fel a Haas, különösen önerőből.

    A román miniszterelnöknek fontosabb volt a Kanadai Nagydíj, mint az EP-választás

    Magnussen a 7. kör végén hajtott a bokszba, de sok időt veszített a kerékcserével, szerelői ugyanis még nem álltak készen a fogadására – pedig elmondása szerint nem az ő hirtelen jött ötlete volt a kiállás, ő maga még elodázta volna azt kissé. Innen végül a 14. helyre hajtott ki, vagyis visszafoglalta startpozícióját. Hülkenberg a 7. helyig kapaszkodott fel, ő végül a 12. körben érkezett kerékcserére, s a mezőny hátsó traktusaiba esett – a Haas húzása így bár látványos, de eredménytelen volt.

    „Ahhoz képest, hogy mennyi lehetőséget tartogatott a verseny, nem érzem, hogy a legtöbbet kihoztuk volna belőle, ami elég kiábrándító – kezdte összegzését Magnussen. – Annyi minden történt, hogy kicsit összefolyik, de azt biztos, hogy rengeteg esély kínálkozott, mi pedig pont nélkül távoztunk. Volt egy nagyon lassú és egy közepesen lassú bokszkiállásunk, emellett úgy gondolom, hogy túl korán váltottunk az esőgumikról intermediate-ekre. A verseny elején úgy tűnt, hogy rajta vagyunk valamin, de végül semmit nem tudunk felmutatni.”

    A két Haas végül a 11. és a 12. helyen zárt, a két Alpine-t üldözve, de már éppen a pontzónán kívül. Az elrontott kerékcserék nélkül máshogyan festhetett volna a kép, de végül nem sokon múlott, hogy megint a károkat kelljen felmérnie a csapatnak, hiszen Hülkenberg csak egy hajszállal tudta elkerülni Cunoda Juki RB-jét, ami a japán hibája után az orra előtt csúszott vissza a pályára.

    „Az első tíz kör nagyon jól ment, de aztán a pálya felszáradt, így ismét semmissé lett, amit csináltunk, de persze tudatában voltunk ennek a lehetőségnek. Cunoda megpördülésekor próbáltam reagálni, fékezni és valahogy elkerülni őt, ami valószínűleg csak pár milliméterrel sikerült. Már készültem a becsapódásra” – fogalmazott Hülkenberg, megkönnyebbülve azok után, hogy a Monacói Nagydíj első körében a Haas mindkét autója részese volt a balesetnek.

  • Még egy 15 éves is megértené, amit Magnussen nem?

    Még egy 15 éves is megértené, amit Magnussen nem?

    Kevin Magnussen monacói balesete és a szankciók hiánya kiakasztotta Jacques Villeneuve-öt, rendesen kiosztotta a dánt.

    A Haas pilótája a rajt után Sergio Pérez mellett osont a kanyargós padlógázos részen, de elfogyott a hely, és a csattanás következtében hárman kiestek, velük együtt Nico Hülkenberget rántották magukkal a szakadékba. Elsőre úgy nézett ki, Magnussent megbüntetik a balesetért, de a sportfelügyelők még csak vizsgálatot sem indítottak.

    Az 1997-es világbajnok Villeneuve nem fogta vissza magát, szerinte a dán vezetése és viselkedése nem volt méltó az F1-hez. „Az előzéshez a másik autó mellé kell érni, nem elég, ha az első szárnyad a másik hátsó kerekeinek vonaláig ér. Magnussen nem úgy szállt ki a kocsiból, hogy sajnálja a történteket, és elismeri a hibáját, hanem a másikat hibáztatta” –  mondta Villeneuve a Best Online Poker sites-nak.

    Elnézést, de melyik bolygón élünk? Magnussen felfogása bosszantó. Ez az F1, nem az F4, ahol egy 15 éves talán nem értené meg [mi volt a baj].

    A csapat dühe vette rá arra, hogy elnézést kérjen, és ezt a közösségi médiában tette meg, még csak nem is a sajtón keresztül. Kifogások garmadájával állt elő, hogy ilyen a versenyzés, tombolt az adrenalin. Próbált mentségeket találni, miközben semmilyen felmentő tényező sem volt. Elég lett volna egyszerűen annyit mondania, hogy elrontotta, túllőtt a célon.

    Magnussen továbbra is az eltiltás szélén táncol a 10 büntetőpontjával: ha idén még egy komolyabb vétséget elkövet, összegyűlik neki az egyfutamos eltiltást jelentő 12 pont.

    Steiner üzeni az Alpine-nak, hogy ne Schumachert szerződtessék az F1-be

  • Fentről nézve is durva volt a monacói tömegkarambol (videó)

    Fentről nézve is durva volt a monacói tömegkarambol (videó)

    A televíziós közvetítésben is ijesztőnek tűnt, de a nézői videókon még inkább átjön, milyen erővel csapódott neki Sergio Pérez a védőkorlátnak a Monacói Nagydíj rajtja után.

    Az idei Monacói Nagydíj többségében nem volt más unalmas körözgetésnél, az első körben azonban unalomról még szó sem volt, hiszen Sergio Pérez és a két Haas balesete, valamint Carlos Sainz defektje is borzolta a kedélyeket. Végül utóbbinak szerencséje volt, hogy az első kanyar utáni emelkedőn összeakadó Red Bull-pilóta és Kevin Magnussen miatt piros zászlóval megszakították a versenyt, és az új rajthoz odaállhatott a 3. helyre.

    Nem is gondolnánk, de a durva baleset szorosabbá tehette az F1-es szezont

    Noha első ránézésre leginkább ő volt a felelős, a felügyelők nemhogy nem tiltották el az ettől mindössze két pontra levő dán pilótát, de még csak nem is vizsgálták az esetet, amit Pérez nem igazán értett. A legfontosabb eközben persze az, hogy egyik versenyző és a pálya mellett állók sem sérültek meg. Pontosabban ez csak részben igaz, az egyik fotóst ugyanis el kellett látni a pálya kórházában, miután a kerítésen átzáporozó törmelékek eltalálták, de nem sokkal később már ki is engedték.

    Hogy a Red Bull és a Haas mekkora erővel csapódott a korlátnak a pálya egyik leggyorsabb pontján, az már a televíziós közvetítésből is átjött, de utólag nézői videók is felkerültek a közösségi médiába, ezek pedig még inkább megmutatják, mekkora szerencséje volt a korlát mögött állóknak. Íme:

     

    View this post on Instagram

     

    A post shared by Formula Reels (@f1reels_)

  • Magnussen mindenki szívét megdobogtatta

    Magnussen mindenki szívét megdobogtatta

    Hiába került újra csetepatéba a pályán Kevin Magnussen (a rajt utáni baleset miatt nem kapott büntetést, ez Sergio Pérezt is meglepte), kislánya gondoskodott róla, hogy sokan pozitívan tekintsenek rá.

    A felvétel eredeti szerzőjéről és annak időpontjáról nem találtunk információt, de több F1-gyel foglalkozó csatorna is megosztotta a közösségi médiában, ahogy a dán pilóta reagált egy rajongó kérésére Monacóban.

    Magnussen a kislányával sétált a paddockban, és nem vette észre, hogy a felvétel szerzője aláírást szeretne tőle. Laura azonban résen volt rollerezés közben is, és határozottan jelezte apjának, hogy valamit bizony elfelejtett, és a versenyző pótolta is a mulasztását, mosolyogva adott szignót. A jelenet pozitív reakciókat kapott.

  • Nem is gondolnánk, de a durva baleset szorosabbá tehette az F1-es szezont

    Nem is gondolnánk, de a durva baleset szorosabbá tehette az F1-es szezont

    A Monacói Nagydíj első körében bekövetkezett baleset három pilóta futamát tette tönkre, és mindezt Sergio Pérez Red Bullja bánta legjobban, több millió dolláros kár keletkezett benne.

    „2-3 millió dollárba kerül nekünk, és a költségvetési sapka miatt ez természetesen óriási hátrány” – árulta el a Sky német csatornájának Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója, vagyis tényleg nem kis összegbe kerül a javítás. Pont a balesetet kiváltó versenyző csapata, a Haas érezte meg ezt a saját bőrén nemrég, amikor Mick Schumacher több balesettel annyi kárt okozott, hogy az már a fejlesztési büdzsé rovására ment, de az idei rombolásaival a Williams is felírható erre a listára.

    Márpedig noha nagyszerű formában kezdte a szezont a Red Bull, nem ülhet a babérjain, hiszen még csak a szezon harmada ment le, és az előző hetekben bevetett fejlesztéseivel a Ferrari és a McLaren is közelebb zárkózott hozzájuk. Monaco különleges pálya, nehéz messzemenő következtetéseket levonni az itteni eredményekből, de azért intő jel, hogy Max Verstappen csak 6. lett.

    A Red Bull számított a gyengébb teljesítményre a hercegségben, mert az autója nem kedveli a bukkanókat és a lassú kanyarokat. Ettől függetlenül tény: a bikások előnye megcsappant a konstruktőri tabellán a Ferrari előtt, az most már csak 24 pont. Az egyéni ranglistán Verstappen 169 pontos, Charles Leclerc 138 egységgel rendelkezik, vagyis a holland nem dőlhet hátra, szüksége lesz a visszavágásra.

    Leclerc végre megtörte az átkot, győzelemre vezette a Ferrarit Monacóban

    Ami a balesetben érintettek véleményét illeti, természetesen nincs egyetértés a felelősség kérdésében: Pérez szerint egyértelműen Kevin Magnussen volt a hibás. „A fedélzeti kamerám felvételén látszik, hogy Kevin autója egy pillanatra sem tűnik fel, még csak nem is kerül közel az enyémhez, vagy nem ér mellém. Közben pedig egyre közelebb mentem a palánkhoz. Padlógázon maradva vagy velem, vagy a fallal ütközik. Egyszerűen nem maradt hely mindkét autónak, ezt észre kellett volna vennie” – morgolódott.

    „Én is voltam már ilyen helyzetben, és a hátul érkezőnek fel kell fognia, hogy el kell vennie a gázt, mielőtt elfogy a hely. Nagyon meglep, hogy még csak nem is vizsgálták az esetet [a felügyelők].”

    „Értem, hogy hagynak minket versenyezni az első körben, de ez akkor is veszélyes vezetés volt.” Helmut Markót szintén meglepte, hogy a felügyelők milyen gyorsan lezárták az ügyet, Magnussen viszont védeni próbálta magát – ha megbüntetik, nagy eséllyel összegyűlik neki a 12 büntetőpont is, ami egyfutamos eltiltással jár.

    Leclerc már a verseny közben elsírta magát, amikor az apjára gondolt

    „Az autóm elejének nagy része Pérezének hátsó része mellett volt, és amikor nekiment a falnak, én is a falnak csapódtam, majd pedig belé. Bíztam benne, hogy hagy nekem helyet, hiszen ott voltam, és ez nem olyan kanyar, amelybe az ember belefékez, ez csak egy kis görbület az egyenesben. Kell, hogy legyen egy autónyi hely, különben nem marad lehetősége a másiknak. Ez sajnálatos, sok költséget jelentett a csapatnak, rengeteg munkát a srácoknak, és egy elszalasztott lehetőséget. Az én szemszögemből nézve viszont ott voltam, és a falhoz lettem szorítva.”

    A baleset ártatlan érintettje, Hülkenberg „ostobának” nevezte a másik két riválisa ütközését, és úgy vélte, Pérez „hagyhatott volna helyet Kevinnek”, bár az Autosport beszámolója szerint „optimistának” ítélte csapattársa manőverét, aki egy szűk résbe próbált bebújni a kanyargós részen.

    „Tényleg szükségtelen volt ez az egész mindkettejük részéről, könnyen elkerülhették volna. Nyilván nekem a legsz*rabb, aki közvetlenül nem is vett részt az ütközésben. Talán két tizedmásodpercen múlt, hogy megússzam” – tette hozzá Hülkenberg.

    „Ennek következményei lesznek” – vajon padra ültetheti a csapattársának hajtó Ocont az Alpine?

  • Óriási balesettel indult a Monacói Nagydíj, eltiltás fenyegeti az okozóját

    Óriási balesettel indult a Monacói Nagydíj, eltiltás fenyegeti az okozóját

    Az F1-es Monacói Nagydíj hatalmas balesettel kezdődött: a rajt utáni első kanyart követően, az emelkedőn összeakadt Sergio Pérez és a két Haas, a Red Bull ripityára tört.

    A versenyt piros zászlóval megszakították a sok törmelék miatt. Az élő közvetítésben  elsőre nem is látszott, mi történt, ez a visszajátszásokból derült ki: Kevin Magnussen felelőtlenül ment be Pérez mellé a kanyargós padlógázos szakaszon, a Red Bull irányíthatatlanná vált, majd a Haas másik autójával, Nico Hülkenbergével is karambolozott, eltalálva annak hátulját.

    Mivel Magnussen már 10 büntetőpontnál jár, és úgy néz ki, ezért a monacói balesetért is fog kapni néhányat, valószínűleg el fogják tiltani a következő futamról, egyben ő lehet az első, akinek a jogosítványában valaha összegyűlik 12 büntetőpont.

    A törmelékek takarítása és a szalagkorlát javítása miatt a futam megszakítása legalább fél órán át tart. A roncstemetőről az F1 hivatalos X/Twitter oldalán is megtekinthetők képek.

  • Megbüntették Piastrit, Norris és a Ferrarik eggyel előrébb kerülnek a rajtrácson

    Megbüntették Piastrit, Norris és a Ferrarik eggyel előrébb kerülnek a rajtrácson

    Oscar Piastrit három hellyel hátrasorolták az Emilia-romagnai Nagydíj rajtrácsán Kevin Magnussen feltartása miatt. Az ausztrál versenyző így a második helyett az ötödik pozícióból indul, míg csapattársa, Lando Norris, valamint a két Ferrari eggyel előrébb lép.

    Max Verstappent ezúttal sem lehetett legyőzni normál időmérőn (a sanghaji sprintkvalifikáción kikapott), amivel Ayrton Senna és Alain Prost rekordját is beállította. A két McLaren azonban nagyon közel volt a címvédőhöz, Oscar Piastri csupán 74 ezredet kapott tőle. Később azonban kiderült, hogy akkor is a holland pilóta indulna a pole-ból, ha a 23 éves versenyző megverte volna.

    Verstappen az imolai pole-lal beállította Senna legnagyobb fennmaradt rekordját

    Piastri ugyanis három rajthelyes büntetést kapott, ami nem is annyira meglepő annak, aki látta a Q1 hajráját. A kétszeres F1-es dobogós ugyanis a Tamburello-sikánban látványosan feltartotta Kevin Magnussent a dán pilóta utolsónak szánt gyorskörén, akinek kicsit korrigálnia is kellett, majd kénytelen volt elvenni a gázt, és beletörődni abba, hogy a tizennyolcadik helyen kiesett. (Az esetet erre a linkre kattintva lehet megtekinteni.)

    Mindez persze nem volt releváns Piastri elbírálása során, ahogyan az sem menthette fel, hogy a hibát valójában nem ő, hanem versenymérnöke követte el. Tom Stallard ugyanis arról magyarázott pilótájának, hogy milyen deltaidőre van szükség, amikor észbe kapott, és szólt neki, hogy figyeljen Magnussenre. Ekkor azonban már késő volt, és mindkét versenyző szempontjából megtörtént a baj.

    A sportfelügyelők szintén ezt a körülményt emelik ki az FIA által közzétett dokumentumban, és hozzátették, hogy más versenyzők esetében a mérnök időben szólt, és el tudták kerülni a feltartást. Éppen ezért ugyan elfogadták azt az érvelést, hogy a pálya kialakítsa miatt Piastri csak az utolsó pillanatban vette észre Magnussent, utána pedig próbált gyorsítani, hogy elmenjen az útból, ez nem jelentett felmentést számára.

    Piastri így a második helyett az ötödik helyről fogja megkezdeni az imolai futamot. A McLaren viszont csapatként csak két pozíciót bukott, hiszen eredeti pozícióját csapattársa, Lando Norris örökölte meg, vagyis ő fog Verstappen mellől, az első sorból nekivágni a viadalnak. A Ferrari szintén örülhet, hiszen így Charles Leclerc a harmadik helyre jön előre, míg a második sort Carlos Sainz egészíti ki.

  • Magnussen: Változtassák meg az F1-es szabályokat!

    Magnussen: Változtassák meg az F1-es szabályokat!

    Az eltiltás szélén táncoló Kevin Magnussen megpróbál óvatosabb lenni, de jobban tetszene neki, ha egyáltalán nem létezne ez a büntetőpontos rendszer az egyfutamos kispadra ültetéssel.

    A rendszert a 2010-es években vezették be, miután Romain Grosjean rajtbalesetet okozott a 2012-es Belga Nagydíjon, és az már a sokadik veszélyes manővere volt. Ezt a szigorú büntetést kívánták jobban alátámaszthatóvá tenni a rendszerrel, hogy tényleg csak a sorozatban nagy hibákat elkövető pilótákat meszeljék el, de a bevezetése óta senki sem gyűjtötte össze a kritikus 12 büntetőpontot.

    Amikor valaki megközelítette ezt az értéket (ahogy Sebastian Vettellel is megesett), rendszeresen előjött a téma, hogy mégsem kellene ilyen szigorú retorziót alkalmazni, hiszen nem veszélyes szituációk okozásáért is gyakran repülnek a fekete pontok: a 10 pontig nemrég eljutó Pierre Gasly például olyasmikért is kapott, mint hogy túlságosan nagy távolságra lemaradt az előtte haladótól a biztonsági autó mögött, vagy pályalevágással szerzett előnyt.

    A 10 pontos Magnussen speciel utóbbiért nyelt be 3-at, és bevallotta, hogy nem lelkesedik a rendszerért. „Nem tetszenek a szabályok, hogy lehetséges az eltiltás. Örülnék, ha egyáltalán nem lenne lehetséges – mondta. – De ezek a szabályok, nem én alkottam őket. Szóval szerintem van mit átnézni.”

    Hamilton megdicsérte, egy csapatfőnök eltiltaná a saját bevallása szerint is „hülyén” versenyző Magnussent

    „Nem tudom, helyes-e, hogy az eltiltás veszélye fenyeget azért, mert néhány fehér csíkon kívül vezettem az aszfalton. De ezek a szabályok, elfogadom őket. Úgy érzem, lenne mit javítani. Nem csupán magán a rendszeren, de meg kell említenem, hogy több versenyt rendeznek ahhoz képest, mint amikor bevezették [tehát potenciálisan több incidensre van esély].”

    Az FIA egyébként azt tervezi, hogy a Magnussentől idén két alkalommal látott sportszerűtlen megmozdulásokat ezentúl ne időbüntetéssel, hanem bokszutcán áthajtásos büntetéssel sújtsa, mivel a renitens így csak rövidebb ideig folytathatja az akadályozást.

    Magnussen elismerte, hogy a helyzet miatt kénytelen lesz másképp hozzáállni a versenyzéshez. A jövője egyébként nem biztos a Haasnál, 2025-re nincs szerződése, és a teljesítményével egyelőre nem igazán mutatta azt, hogy a csapatnak mindenképp meg kellene tartani.

    Kérdés, így van-e értelme egyáltalán a büntetőpontok rendszerének, ha 12 pont mégsem konvertálódna eltiltássá.

    Megható megemlékezés Sennára és Ratzenbergerre Imolában – Vettel ajándékkal is készült (fotók)

  • Készül a szigorítás, hogy ne lássunk újra Magnussen-féle sunyi húzásokat

    Készül a szigorítás, hogy ne lássunk újra Magnussen-féle sunyi húzásokat

    Kevin Magnussent sokan támadták, amiért a saját versenyét feláldozva védte csapattársa pontszerző pozícióját két futamon is, de az FIA lépéseket tervez, hogy hasonló ne forduljon elő a jövőben. 

    Magnussen Szaúd-Arábiában és Miamiban a pályát többször szándékosan levágva maradt sokáig az üldözői előtt, hogy azok ne érhessék utol a másik Haast vezető Nico Hülkenberget. Az amerikai csapatnak, és úgy általában a mezőny végén bármelyik istállónak minden pont aranyat ér, ezért a negatív visszhangoknak és a sportszerűtlen pilótának kiosztott időbüntetésnek egyáltalán nincs visszatartó ereje.

    Az FIA azonban szigorítást tervez a hasonló megmozdulások büntetési tételében az Autosport információi szerint, amiről a hétvégén, Imolában egyeztetnek a csapatokkal. Az elképzelés szerint az ismétlődő, pályalevágással megvalósított pozíciószerzés/pozícióvédés esetén a vétkest nem időbüntetéssel, hanem bokszutcán áthajtásos büntetéssel sújtják a továbbiakban – ennek a megoldásnak az előnye az volna, hogy mivel a büntetést két körön belül le kell tölteni, az illető onnantól már csak limitált ideig tudja feltartani a mögötte haladókat.

    Magnussen partizánkodásának megvolt az ára: már 10 büntetőpont van a jogosítványában, vagyis ha még egy komolyabb kihágást elkövet a szezonban (ütközés okozásáért például általában 2-3 büntetőpontot szoktak kiosztani az FIA felügyelői), eltiltják a következő futamról.

    Alonso mellett egy másik balhés pilóta is aggódhat az eltiltás miatt

  • Az egyik legnépszerűbb F1-es pilóta is a Haasnál kilincsel ülésért

    Az egyik legnépszerűbb F1-es pilóta is a Haasnál kilincsel ülésért

    Nico Hülkenberg már biztosan távozik a Haastól az év végén, ám Kevin Magnussen maradása is egyre inkább kérdéses – sorakoznak is a jelentkezők a helyére.

    A Haas az egyik legtapasztaltabb pilótapárossal rendelkezik idén a mezőnyben, s ennek is szerepe van abban, hogy a csapat idén az eddigi hat versenyhétvégéből négyen is pontot szerzett. Hülkenberget azonban biztosan nem tudja megtartani az amerikai istálló 2025-re, ugyanis már jövőre csatlakozik a 2026-re Audivá transzformálódó Sauberhez.

    A csapat azonban nem feltétlenül ragaszkodik a folytonosság megtartásához a pilótafülkében, a racingnews365 értesülései szerint ugyanis Magnussen sem lehet biztos az ülésében. A dán a tavalyi év után eddig idén is Hülkenbergnél kevesebb ponttal áll, a leginkább viszont az időmérőkön látszik az elmaradása a némettel szemben. A Haasszal már hetedik szezonját taposó pilóta emellett továbbra is sűrűn keveredik vitatott manőverekbe – még ha a Miami sprinten szándékosan elkövetett hibáitól el is tekintünk – és tíz büntetőpontjával jelenleg az eltiltástól sem áll távol.

    A lap szerint a legvalószínűbb jelölt Magnussen jövő évi ülésére Csou Kuan-jü, a Sauberrel jelenleg harmadik F1-es szezonját taposó kínai versenyző, aki – Valtteri Bottashoz hasonlóan – szinte biztosan elveszíti helyét Hinwilben, mivel az Audi már jövőre két saját igazolású pilótát szeretne alkalmazni. A Haasnak egy szinte biztosnak mondható pilótája már van 2025-re a Ferrari-kötődésű Oliver Bearman személyében, aki a Ferrarival való remek dzsiddai beugrása után valószínűleg megkapja a lehetőséget egy teljes szezonra a rivaldafénytől távolabb, Csou képében pedig egy hazájában rendkívül népszerű, így komoly marketingértékkel is bíró pilótára tehetne szert a csapat. A Kínai Nagydíj jó példája volt annak, hogy mekkora tömegeket tud mozgósítani a hazai pilóta a milliárdos népességű országban.

    Autóversenyző a 14. helyért akkora ünneplést még nem kapott, mint a Kínai Nagydíjon a hazai hős

    Más jelentkezők is akadnak a Haasnál, Bottas és Esteban Ocon neve is szóba került, a csapat mindenesetre szeretné elkerülni az eddigi legsikertelenebb szezonja, 2021 felállását, amikor két újonccal teljesítette az évet, így Komacu Ajao csapatfőnök bizonyosan tapasztalt pilótát akar látni az egyik autójában.