Címke: Kevin Magnussen

  • Magnussen: szurkolók nélküli futam több is, mint a semmi

    Magnussen: szurkolók nélküli futam több is, mint a semmi

    Kevin Magnussen sem tud többet arról, hogy mikor és milyen formában kezdik meg az idei szezont, de úgy véli, a nézők nélküli hétvége is jobb a semminél.

    Magnussen nemrégiben megerősítette, hogy ő és csapattársa, Romain Grosjean is elfogadta a fizetéscsökkentés a koronavírus járvány közepette.

    „Ezúton mutattuk ki a szolidaritásunkat a csapat iránt. Egy csónakban evezünk mind. Nagyra értékelték” – fogalmazott a BT-nek.

    A dán pilóta arról nem akart beszélni, hogy mennyivel csökkentették a fizetését, de azt elismerte, hogy a 2020-as szerződése után a Haas-nál szeretne maradni. A 27 éves Magnussen jelenleg a tengeren él, egy vitorlás fedélzetén, „valahol a svéd szigeteknél”.

    „Jelenleg semmi nincs, amit csinálni lehetne, ezért Louise-szal és egy barátunkkal élvezzük az életet” – mesélte a versenyző.

    „Nem tudom, hogy mikor kezdünk újra, de nagyon hiányzik a versenyzés. Ugyanazokat a pletykákat hallom, mint mások is – ha lesznek futamok júliusban, akkor nézők nélkül, ami egy kicsit furcsa. De persze, ez még mindig jobb, mint hogy egyáltalán nem versenyzünk” – tette hozzá Magnussen.

    Néhány versenytársa virtuális szimulátorversenyzéssel üti el az időt, ami szintén segít nekik a médiában maradni.

    „Amikor fontos dolgot szeretnék megosztani, akkor használom a közösségi médiát, de sosem voltam az a fajta, aki posztol az ebédjéről vagy arról, hogy fürdött. Remélem, nem felejtenek el!” – viccelődött Magnussen.

  • Magnussen visszamenne akár a McLaren vagy a Renault csapatába

    Magnussen visszamenne akár a McLaren vagy a Renault csapatába

    Kevin Magnussen elárulta, hogy nagyon is nyitott lenne arra, hogy újra a McLaren vagy a Renault tagja lehessen. A dán pilóta jelenleg a Haasnál versenyez, de a tulajdonos Gene Haas már a koronavírus-helyzet előtt is azon gondolkodott, hogy leállítaná a Forma-1-es projektjét. Magnussen elmondta a BT újságnak, hogy tisztában van vele, hogy az esélye, hogy topcsapathoz igazoljon igen kevés, de alattuk a McLaren és a Renault alakulatát is jól ismeri. A 27 éves pilóta 2014-ben mutatkozott be a wokingiaknál, 2015-ben már inkább csak szenvedett itt. Ezt követően a Renault csapat után váltott a Haashoz. Így látja most a lehetőségeit:

    „Nem volt ijesztő a történetem ezekkel a csapatokkal, teljesen nyitott vagyok minden lehetőség iránt. Persze, volt kemény időszakom a Renault és a McLaren csapattal is, de mindkettőjüket nagyra tartom. A McLarennél a kispadra szorultam, amit nehéz volt megemészteni, de mivel ők voltak az a csapat akik lehetőséget biztosítottak nekem a királykategóriában, csak hálás lehetek nekik.”

    Ugyan a Renault alakulatánál is rövidre sikeredett Magnussen karrierje, nagyon tiszteli a francia csapatot is:

    „A Renault volt az istálló, akik egy újabb lehetőséget adtak nekem, amikor már kezdtem köddé válni a száguldó cirkusz számára, így nekik is csak köszönettel tartozom. Mi történt? Volt ami volt, de az én részemről nem égettem fel hidakat sem a McLaren, sem a Renault felé, és szerintem ezzel ők is így vannak, másrészt a vezetőség mindenütt változott.”

    Akár az Alfa Romeo is szóra jöhet, mint Magnussen új csapata:

    „Fred Vasseur volt a Renault főnöke, amikor ott vezettem, és akkor feszült volt a hangulat. Ma már ha találkozunk, lepacsizunk.”

  • Magnussen így emlékezett Sir Stirling Mossra

    Magnussen így emlékezett Sir Stirling Mossra

    Kevin Magnussen úgy fogalmazott, amikor Sir Stirling Mossról kérdezték, hogy hihetetlen embert veszítettünk.

    A brit pilóta – aki sokak szerint a legjobb volt azok közül, akik soha nem nyertek bajnokságot – húsvétvasárnap hunyt el hosszas betegség után, 90 éves korában.

    „Minden tekintetben elképesztő volt” – mondta róla Magnussen a dán BT újságnak. A Haas versenyzője Mossszal való találkozásáról mesélt. Ez 2016-ban, a legenda otthonában történt, a találkozót pedig a McLaren korábbi munkatársa, Matt Bishop szervezte le.

    „Tudtam, hogy Matt ismeri Stirlinget, szóval megkérdeztem tőle, tudna-e szerezni tőle egy autogramot” – tette hozzá. „Matt azonban erre azt mondta, hogy menjünk el hozzá. Így hát meghívtak minket egy ebédre Sir Stirlinggel és Lady Susie-val a mayfair-i házukba. Lenyűgöző volt vele találkozni. Hatalmas legenda.”

    Egyébként maga Moss a találkozó után úgy jellemezte Magnussent, hogy üdítően más, mint a legtöbb fiatal tehetség a Forma-1-ben.

    Magnussen mostani interjújában pedig így folytatta: „A szememben Sir Stirling Moss egy igazi versenyző és egy nagyszerű ember, akit volt szerencsém megismerni. Örökre legenda marad a motorsport berkein belül.”

  • A Haas is tárgyal pilóták fizetéscsökkentéséről

    A Haas is tárgyal pilóták fizetéscsökkentéséről

    A Haas mindkét pilótájával folynak a megbeszélések, hogy csökkentsék a fizetésüket a koronavírus járvány ideje alatt.

    A kis amerikai csapat egyike azoknak, akiknek sokat jelent a kormányzat azon határozata, amelyiknek köszönhetően a dolgozók fizetését finanszírozzák.

    „Három hónapig nem fejleszthetünk, amíg nincs bevételünk” – nyilatkozta Gunther Steiner a motorsport-magazin.com-nak.

    „Néhány csapat megteheti, de az összes kiscsapat egyet azzal, hogy ez nem lehetséges.”

    Steiner azt is elmondta, hogy Kevin Magnussen és Romain Grosjean is felajánlotta a segítségüket a csapatnak.

    „Eljöttek és mondták, hogyha ‘segítségre van szükség tőlünk, csak mondjátok‘.” – mesélte a csapatfőnök.

    Arra a kérdésre, miszerint a fizetéscsökkentés is felmerült, Steiner elmondta, hogy már esett róla szó, hiszen mindkét pilóta látja a csapat helyzetét.

    „Nincs még konkrét részletem erről, de nem probléma nekik erről beszélni. Jelenleg is számos forgatókönyvön dolgozunk, hiszen tudjuk, hogy a pilótáink beleegyeznek a segítségnyújtásba. Szerintem ez szuper, de előtte ki kell minden részletet dolgozunk” – fogalmazott Steiner.

  • Magnussen: az F1 koronavírus utáni naptára őrült és brutál

    Magnussen: az F1 koronavírus utáni naptára őrült és brutál

    Kevin Magnussen elmondása szerint az az elképzelés, miszerint hat hónap alatt 18 futamot tartsanak, elég őrültnek hangzik.

    Néhányan szkeptikusak abban, hogy a Forma-1 visszatér ebben az évben a koronavírusjárvány közepette, ám a hivatalos tervek szerint júniusban kezdődhet meg a szezon 15-18 versennyel.

    „Őrültségnek hangzik, hogy 18 futamunk legyen hat hónap alatt” – nyilatkozta Magnussen a Viasatnak.

    „De ha így van, akkor ezt kell elfogadni és majd a családjainkat karácsonykor láthatjuk. Nem tudom megmondani, hogy meg lehet-e csinálni, de minden bizonnyal brutálisnak hangzik.”

    Egyesek szerint az egyetlen lehetőség, hogy beleférjenek a futamok, ha tömörített naptárformát vezetnek be, rövidített hétvégékkel: két napos versenyhétvégékkel vagy akár egy pályán két versenyt is megrendezhetnek.

    „Talán, király lenne megpróbálni, de mi csak minél hamarabb versenyezni szeretnénk” – tette hozzá a dán pilóta.

  • Magnussen: a Netflix ellenségként tűntett fel Grosjeant

    Magnussen: a Netflix ellenségként tűntett fel Grosjeant

    Kevin Magnussen, a Haas pilótája szerint a Formula 1-ben több van, mint amit a Netflix hivatalos sorozata mutatott.

    Kevin Megnussen legalább a második versenyző, aki megkérdőjelezi a „Drive to Survive” valóságát. Max Verstappen pedig nemrégiben úgy nyilatkozott a sorozatról, hogy a készítők „úgy pozícionálnak téged, ahogy akarják”. Magnussen a dán BT lapnak elmondta, hogy abban a részben, amelyben a Haas pilótái – ő és Romain – szerepelnek, úgy mutatják be csapattársával, mintha ellenségek lennének.

    „Valójában, jó kapcsolatunk van egymással” – nyilatkozta Magnussen. – „Még a versenyhétvégék között is beszélgetünk, még a feleségével is és a gyerekeit is kedvelem. Szóval nem igaz, hogy Romainnal ellenségek volnánk.”

    „Romain sárkányszörfözik, én vitorlázok and gyakran együtt megyünk a vízre, mert mindketten szeretjük a vízi sportokat. Hátha ezzel el tudom hessegetni azt a képet, hogy utáljuk egymást” – fogalmazott a dán pilóta.

    Azonban elismerte, hogy a Netflix sorozata néhány olyan apróságra is ráfókuszált, amelyben ő és Grosjean is részt vett, beleértve egy heves vitát Gunter Steiner csapatfőnökkel.

    „Így működik a sportokban. Egy futballcsapaton belül is egymásra kiabáltok, de amikor a meccsnek vége, a stoplisok lekerültek és a csapatbuszon vagytok, akkor teljesen máshogy álltok egymáshoz” – magyarázta Magnussen.

    „A Netflix megragadta azokat az igazán éles pillanatokat, amikor éppen leraktuk a sisakot és ebben a formában ez rendben van, mivel ez megmutatja, milyen is a Formula 1. Ugyanakkor remélem, hogy a nézők megértik, hogy a Formula 1 nem csak az, amit a Netflixen látnak. Láthatják a mélységet és a magasságot, és ez az, ami a legizgalmasabb, de közben nem látnak mindent” – tette hozzá a pilóta.

  • Magnussen belátja, hogy már nem figyelnek rá a top csapatok

    Magnussen belátja, hogy már nem figyelnek rá a top csapatok

    Kevin Magnussen beismerte, hogy már lecsúszott arról, hogy a Forma-1-ben top csapathoz kerülhessen.

    Bár volt már top csapatnál, 2014-ben, mikor a McLarennél debütált. Ráadásul rögtön az első versenyén a dobogó második fokán végzett. Utána azonban elmaradtak az eredmények és 2015-re visszafokozta a csapat tartalékversenyzőnek, így egy szezont ki is hagyott. Utána egy évet töltött a Renault-nál, majd a Haashoz igazolt.

    „Nagyon hasonlóan kerültem be a Forma-1-be, mint Verstappen és Leclerc, akik hamar top csapatba kerültek. De a McLaren már nem volt top csapat, mikor velük voltam.” – mondta a dán versenyző a BT című lapnak. „Felkapott névként érkeztem és szerintem hoztam is, amit kellett, de a többi már történelem. Már nem vagyok egyike azon versenyzőknek, akikre igazán odafigyelnek.”

    Egyelőre azonban a Haasnál biztosnak látszik a helye.

    „A Haasszal a szerződésem a szezon végén lejár. De van még egy opció, így ha 2021-re is akarnak engem, akkor kötve vagyok.”

    „Nyilvánvalóan szeretnék egy nagy csapathoz menni, ugyanakkor nagyon boldog vagyok a Haasnál. Ha nem tudok top csapathoz igazolni, tudok itt maradni, egy olyan környezetben, amit ismerek, és amiben jól érzem magam.”

    „A Haas utazása részének lenni őrülten izgalmas.”

    Mindentől függetlenül még nem tett le arról, hogy egy nap világbajnok legyen.

    „Valtteri Bottas is kívülről érkezett top csapathoz, csak úgy, mint Jenson Button és Mark Webber. Szóval még mindig hiszek benne, csak az esélyek csökkentek le.”

  • Magnussen: Elképzelhető, hogy ez a Haas utolsó éve

    Magnussen: Elképzelhető, hogy ez a Haas utolsó éve

    A Haas csapat versenyzője, Kevin Magnussen is figyelmeztetett immáron, hogy csapata tényleg távozhat a Forma-1-ből.

    Ezt a tulajdonos, Gene Haas szellőztette meg először, ő a szezonkezdet sikeréhez kötötte a maradást.

    „Gene egyértelműen belefáradt az utolsó előtti helybe, mivel itt álltunk tavaly” – mondta Magnussen a jelenlegi helyzetről. „Nem tudom, hogy ez pontosan hogyan befolyásolja a terveit, de az kétségtelen, hogy úgy nem sokáig marad, ha a 9. vagy 10. helyen áll. Ezt meg sem kell kérdeznem tőle, mert tudom.”

    Mindazonáltal a dán nem aggódik, hogy csapata kilép.

    „Erre nem készültem fel, mert nem hiszem, hogy megint 9-ek leszünk. 2019 egyszeri alkalom volt. Úgy gondolom, ha hozzuk, amit kellene, Gene szívesen marad.”

    Az új, 2021-es szabályok Magnussen szerint segíthetik a csapatot: „Nem jelentik azt, hogy ugyanolyan lehetőségeink lesznek, mint a nagycsapatoknak, de a Haas azért profitálhat belőle.”

  • Hülkenberg 2013-ban majdnem top csapathoz szerződött

    Hülkenberg 2013-ban majdnem top csapathoz szerződött

    A korábbi Forma-1-es versenyző, Nico Hülkenberg beszélt arról, hogy miként élte meg hogy 2019 végén elhagyta a sportágat, de azt is elárulta, hogy 2013-ban mennyire is állt közel ahhoz, hogy egy top csapathoz szerződjön. Ő a rekordere a dobogó nélküli Forma-1-es versenyzőknek, és annak ellenére nem sikerült kiemelkedőt alkotnia, hogy az egyik legtöbbre tartott pilóta volt a mezőnyben. A német t-online most interjút készített Hülkenberggel, amelyben új dolgokat is elárult magáról:

    „2013-ban közel volt az áttörés, és majdnem egy top csapathoz igazoltam, de sajnos ez nem jött össze.”

    Egy olyan évről beszélünk, ahol nagyobb átigazolásokról is beszélhettünk, hiszen 2013 végén több komoly versenyülés is felszabadult. 2014-re Mark Webber helyet csinált a Red Bullnál Daniel Ricciardonak, Sergio Perez helyére Kevin Magnussen került a McLarennél, és Kimi Räikkönen is visszatért a Ferrarihoz, Felipe Massa helyére. Hülkenberg elárulta, hogy az olyan eredmények, mint amikor 2012-ben Brazíliában vezette is a versenyt, majd pár hibát követően végül csak ötödik lett, abba a kalapba tette őt, ahol a versenyképes versenyzők voltak, de 2013 után a figyelem már inkább a fiatal versenyzőkön volt:

    „Mindig vannak különleges pillanatok versenyeken, ahol csak hoznod kell a formád, és ha minden jól alakul, akkor egy nagy csapatnál köthetsz ki. Normál esetben ennek 2-4 éven belül meg kell történnie. Egy ponton túl azonban jönnek az új tehetségek. Jókor, jó helyen kell lenned, a megfelelő emberekkel körbe véve. És egyszerűen mindennek passzolnia kell.”

    Nico azonban nem volt bátortalan, és kereste a szerencséjét több istállónál is. A Williamsnél, Force Indiánál, a Saubernél és végül a Renault-nál is végül sokak tiszteletét kivívta:

    „Teljesítettem azért, hiszen enélkül nem lehettem volna 10 évet a Forma-1-ben. Viccből azért nem alkalmaznak.”

  • A Haas megoldotta a 2019-es problémáit az új autójával

    A Haas megoldotta a 2019-es problémáit az új autójával

    Úgy néz ki, hogy a Haas maga mögött tudhatja a tavalyi autójának a komoly gondjait idén. 2019-ban ez amerikai kiscsapat egész szezonban szenvedett gumimelegítési- és aerodinamikai problémákkal, és emiatt csak az utolsó előttiek lettek a konstruktőrök bajnokságában. Kevin Magnussen az új autó tesztelése után nyilatkozott Barcelonában a BT napilapnak:

    „Reménykedtünk benne, hogy jó lesz az autó, és ez bejött.”

    Günther Steiner csapatfőnök is egyetértett ezzel:

    „Kevin több hosszabb stintet is teljesített, és nem akadtak olyan gondjaink, mint tavaly. Jelenleg minden igazán jól fest.”

    A 2020-as Haas utolsó előtti volt tegnap az időeredmények alapján, de Steiner szerint a többi csapat túl hamar fedte fel a képességeit:

    „Nem is tudtam, hogy a többi csapat már el is kezdett rámenni a leggyorsabb körre. Ugyan nem ismerem a többiek programját, de a véleményem szerint ennek még nincs itt az ideje.”