Címke: Kevin Magnussen

  • Magnussen: A Haas ki fog szállni, ha nem lesznek képesek fejlődni

    Magnussen: A Haas ki fog szállni, ha nem lesznek képesek fejlődni

    A Haasnak sürgősen jó eredményekre lesz vagy szüksége vagy különben az amerikai istálló csapatfőnöke Gene Haas ki fog szállni a Forma-1-ből a csapatával. Így látja csapata helyzetét Kevin Magnussen.

    A dán versenyző kijelentése nem sokkal az amerikai istálló csapatfőnökének, Günther Steiner nyilatkozata után látott napvilágot. Steiner a korábbiakban kijelentette, hogy a Haas addig nem fogja fejleszteni a 2020-as konstrukcióját, amíg kész képet nem kapnak az idei szezonról.

    „Gene nem fogja erőltetni a Forma-1-es projektet, ha folyamatosan az utolsó vagy utolsó előtti helyen tanyázunk,” – idézte Magnussen szavait a dán BT. „Erről meg sem kell kérdeznem őt, ezzel ugyanis tisztában vagyok. Azonban nem hinném, hogy idén is a mezőny végén fogunk kullogni. Ha hozzuk az eredményeket, Gene továbbra is folytatni fogja a projektet.”

    Az olyan kisebb csapatok, mint a Haas fognak profitálni a legjobban a következő szezontól érkező szabályokból. 2021-től ugyanis bevezetésre fog kerülni a költségvetési sapka, ami azt jelenti, hogy minden egyes csapat maximum 145 millió dollárt költhet majd az autója fejlesztésére.

    Magnussen azt is elárulta, hogy szinte biztosan a Haasnál fog versenyezni a következő szezonban is, ugyanis a szerződésében vannak különböző opciói, amik elősegítik a maradását az amerikai istállónál.

    „Remélem, hogy itt maradhatok a csapatnál,” – mondta a dán. „Imádok a Haasnál versenyezni, mert itt egy olyan környezetben van, ami elősegíti és nagyban támogatja a fejlődésem.”

  • Magnussen: Sok mindenre választ kaphatunk a duplafutamokon

    Magnussen: Sok mindenre választ kaphatunk a duplafutamokon

    A Forma-1 nemsokára visszatér egy igen sűrű versenynaptárral, ráadásul több duplafutammal. Ezek olyan futamok, melyeket ugyanazon pályán, két egymást követő hétvégén rendeznek. Kevin Magnussen pedig úgy gondolja, ezek alkalmával sok mindenre fény derülhet az autójukkal kapcsolatban.

    „Nehéz megmondani, hogy ebből ki fog profitálni” – kezdte a dán. „Egyáltalán nem tudom megjósolni, és azt sem tudom, milyen jó az új autónk.”

    Arra viszont Magnussen nagyon kíváncsi, hogy mi történik akkor, ha a Forma-1 lefut egy versenyt egy egy pályán, majd egy hét múlva visszamegy ugyanoda.

    „Elég érdekes lesz” – tette hozzá. „Konkrét válaszunk lesz arra a kérdésre, hogy a teljesítmény pályafüggő, vagy inkább más körülményektől függ. Úgy érezzük, hogy azon múlik nagyrészt, fekszik-e az autónak a pálya, de minden kérdésre meg fogjuk kapni a választ. Ha a két hétvége teljesen más az eredmények és teljesítmény tekintetében, akkor valamin nagyon el kell gondolkoznunk. Ugyanakkor én arra számítok, hogy nagyjából ugyanaz lesz.”

  • Magnussen: Rosszkor akartam a Ferrari ülését

    Magnussen: Rosszkor akartam a Ferrari ülését

    Kevin Magnussen elmondta, hogy az időzítéssel volt baj, akkor amikor bejelentkezett a Ferrari 2021-es ülésére.

    A Haas dán versenyzője korábban már kifejtette vágyait, hogy nagyon nagyon szívesen lenne a vörösök pilótája, végül azonban a Ferrari Carlos Sainz-ban látta Sebastian Vettel méltó utódját.

    „Nem titkoltam, szerettem volna azt az ülést. Rengeteg minden függ az időzítéstől. Carlosnak tavaly elképesztő éve volt, ez volt számára az áttörés. Ha 2018 után járnánk, akkor talán jobban észrevettek volna engem is.” – fogalmazott Magnussen.

    A 27 éves pilóta versenyzett a McLarennél és a Renaultnál is, amelyik két csapaton keresztül vezetett Sainz útja Maranelloba. A tavalyi éve viszont elég gyatrára sikeredett a csapattal, ami szerinte megpecsételte a sorsát.

    „Személy szerint azt éreztem, hogy jó szezonom volt, bár mások ezt nehezen látják így. Egyértelmű, hogy a Ferrari biztonsági döntésre ment rá ezzel.” – tette hozzá.

    A világbajnoki álmairól azonban még nem mondott le.

    „Ameddig nem érzem ezt lehetetlennek, addig hinni fogok benne.” – zárta.

  • Fiatal drónversenyző videózta, ahogy Magnussen gokartozik!

    Fiatal drónversenyző videózta, ahogy Magnussen gokartozik!

    Sok gokartos videó van a neten, mégis Kevin Magnussené a szokásosnál menőbbre sikerült. És nem csak azért, mert ő Forma-1-es versenyző, és a hosszú otthon maradós időszak után újra négykerekűt vezet.

    A Haas versenyzőjét egy 18 éves srác, Dance Grace (Drón Világkupa győztes) követte le drónnal, így egészen különleges szögekből készültek a felvételek.

    https://www.instagram.com/p/CBBfklXDDZi/

  • Magnussen szerint jó lesz a Haas, és reméli, hogy ő is maradhat 2021-re

    Magnussen szerint jó lesz a Haas, és reméli, hogy ő is maradhat 2021-re

    Kevin Magnussen bízik benne, hogy még 2021-ben is a Forma-1-es mezőny tagja lehet majd. Véleménye szerint ezt a hosszú otthon maradós időszakot is jól kezelte.

    „Szerintem jól kihasználtam a szünetet.” – mondta Magnussen a BT című lapnak.

    Az idei szezon ugyanis, aminek március közepén kellett volna elkezdődnie, csak július elején rajtol majd el – várhatóan -, a koronavírus következtében.

    „Pihentem Louise-szel (a felesége), és folytattam az edzést. De most már elég hosszú volt (ez az időszak), és kisgyerek módjára várom a visszatérést.”

    Sok versenyzőnek azonban 2020 végén lejár a szerződése aktuális csapatával. Magnussennek is a Haasszal.

    „A csapatnak van opciója rám 2021-re és én remélem, hogy élnek vele.” – mondta Magnussen. „Biztos vagyok benne, hogy a Haas jó helyen lesz az elkövetkező években.”

    Véleménye szerit a 145 millió dolláros költségvetési korlát is segíteni fog nekik, ugyanakkor figyelmeztet, hogy ez sem csodaszer a kisebb csapatok számára.

    „Ez még mindig több (a felső korlát összege), mint amennyit a Haas költ, de sok más csapatot arra kényszerít majd, hogy visszább vegyen. Szóval ez relatíve erősebb helyzetbe hoz minket.”

    „Az új autónk kecsegtető volt a télen, úgy tűnik, hogy megoldottuk a problémákat, melyek tavaly kínoztak minket.”

    Több versenyző említette már, hogy ilyen hosszú kihagyás után lehetséges, hogy kissé „berozsdásodtak” egyesek, Magnussen azonban nem aggódik emiatt.

    „Nem hiszem, hogy ez nagy gond lenne.” – mondta a dán versenyző. „Oké, nem versenyeztünk hosszú ideje és izgalmas lesz újra kezdeni, de nem volt azért olyan hosszú idő, hogy elfelejtsük, hogyan kell.”

     

  • Magnusen elismeri, ha túllő a célon, ellenfeleivel szemben

    Magnusen elismeri, ha túllő a célon, ellenfeleivel szemben

    A Haas dán versenyzője, Kevin Magnussen elismeri, hogy nem volt mindig korrekt az F1-es versenytársaival szembeni csatákban. Hozzáteszi azonban, hogy nem ő az egyetéen, aki egy adott ponton túlmegy a határon.

    Magnussent előszeretettel tartják a mezőny egyik legmegosztóbb karakterének, pályán történt incidensei miatt, ő azonban úgy véli, hogy nem ő az egyetlen, aki ilyesmibe keveredik.

    „Határozottan vannak olyan versenyzők, akiknek voltak problémái velem és panaszkodtak emiatt, és én vagyok az első, aki elismeri, ha túlment a határon.” – mondta Magnussen az F1 instagramos interjújában. „De nem hiszem, hogy én vagyok az egyetlen, aki ilyet tett.”

    El is magyarázta, mire gondol pontosan.

    „A helyzet az, hogy az elmúlt néhány évben konkrétan a középmezőnyben versenyeztem, és mikor a 10. helyen vagy, majd megérkezik a 11. helyen lévő, vagy fordítva… a pontszerzésről van szó… és nem igazán van mit veszíteni. Nagyon kemény csatáim voltak a 10. helyért. Néhány közülük túlment egy bizonyos határon.”

    „Ahogy ezt én látom: El kell menni a határig, nem túl a határon persze, de el kell érni a határig a vezetési stílussal. Nem kell túllőni rajta, de elérni azt, viszont olykor nehéz ezt eltalálni; persze jobb, ha épp alatta maradunk, mintha túllövünk a célon.”

  • Hülkenberg Magnussent választaná maga mellé a karanténban

    Hülkenberg Magnussent választaná maga mellé a karanténban

    Tavaly ért véget Nico Hülkernberg Forma-1-es karrierje, miután a Renault Esteban Oconra cserélte őt, de a német nem talált magának helyet másik sorozatban. Ám a koronavírus miatt azonban egy perccel sem versenyzett kevesebbet, mint a tavalyi versenytársai, és így neki is van ideje elmélkedni olyan dolgokon, mint hogy melyik F1-essel töltené el a kényszer bezártságot.

    Amanda Davies, a CNN riporternője állt elő ezzel a kérdéssel Hülkenberg felé.

    „Ebben az esetben Danit választom, Danyil Kvyatot. Kedvelem őt, és igazán jól főz, így tud gondoskodni rólunk.” – vágta rá elsőre, majd hozzátette, hogy talán eddig ő vele töltötte a legtöbb időt.

    Némi hezitálás után egy másik nevet is mondott:

    „Lehet végül Kevint [Magnussen] kellene választanom. Végre lerendezhetnénk a nézet eltéréseinket.” – utalt a 2018-as, komoly vitájukra, ami a kamerák előtt zajlott.

    „Nem hiszem, hogy bármiféle kapcsolat lenne köztünk. Az egyértelmű, hogy nem vagyunk a legjobb barátok, de nem is kell azoknak lennünk. Nagyon ritka, hogy jó baráti viszonyt ápolunk egy másik versenyzővel.” – tette hozzá Hülkenberg.

  • Magnussen: a válság a Haast a Formula 1-ben tarthatja

    Magnussen: a válság a Haast a Formula 1-ben tarthatja

    Kevin Magnussen háttérbe szorítja azokat a félelmeit, miszerint Gene Haas elengedheti az Formula 1-es projekt kezét.

    Már a tavalyi évben is felmerült, hogy a Haas elhagyhatja a Száguldó Cirkuszt a 2019-es pocsék szezon miatt.

    „Megértem, hogy Gene frusztrált volt a tavaly történtek miatt, de úgy gondolom, hogy ez csak egy bukkanó volt az úton” – nyilatkozta Magnussen a BT-nek.

    „Gene tudja, hogy egy igazán jó, kis csapata van. A Forma-1-ben most sok izgalmas dolog történik, amelyek előnyt jelenthetnek számunkra” – tette hozzá.

    Például, mivel a koronaválság pénzügyi következményei még a legnagyobb csapatokra is hatással van, egyesek a költségvetési felső határ csökkentését szorgalmazzák, mindössze 100 millió dollárra.

    „A koronaválsággal úgy tűnik, hogy csökken a költségvetési korlát is és ez versenyképesebbé tehet bennünket. Olyan felső határról beszélünk, amely valóban közel áll a költségvetésünkhöz” – magyarázta Magnussen.

    „Ez azt jelenti, hogy folytathatnánk, és alapvetően semmin nem kellene változtatnunk, miközben sok előttünk álló versenytárs kénytelen lesz a költségeken változtatni. Akkor lesz érdekes Gené számára” – tette hozzá a dán pilóta.

  • Kevin Magnussent nem érdekli a szimulátorversenyzés

    Kevin Magnussent nem érdekli a szimulátorversenyzés

    Kevin Magnussen elárulta, hogy több versenytársával ellentétben őt nem hozza lázba a virtuális versenyzés.

    A Haas pilótái közül – Romain Grosjean, Pietro Fittipaldi és Louis Deletraz – többen már kipróbálták az otthoni, szimulátorban zajló versenyzést, azonban Kevin Magnussen nem szeretne virtuális versenyzővé válni.

    „Nem hiszem, hogy annyit ér, mintha a pályán versenyeznél” – nyilatkozta a BT-nek Magnussen.

    „Oké, számos dologban megegyezhetnek, de még mindig úgy hiszem, hogy hatalmas a különbség a kettő között. Még mindig messze vannak ezek a szimulátorok azoktól, amiket a csapatok használnak. Plusz, hatalmas szakadék van a pályán zajló versenyzés és e között.”

    „Amikor a Haas szimulátorát használtam egy pár óráig, utána muszáj volt kimennem levegőzni” – mesélte a dán pilóta.

    Azonban, Magnussen édesapjával, Jannal már találkozhattunk online futamon.

    „Édesapám szimulátora a nappaliban van, és amikor egymással versenyezünk, az nagyon király, de ez még mindig csak egy számítógép játék. Tulajdonképpen sosem őrültem ezekért” – mondta Kevin.

    Magnussen elárulta, amikor Dániába hazatér a tengeri útjáról, biztosan elmegy gokartozni. Hozzátette: úgy érzi, a gokartozás sokkal jobb, mint a szimulátorozás, de a legjobb edzés az, ha a pályán körözhet.

  • Magnussen fél, hogy a „magafajtákat” kiszorítja az F1-ből a koronavírus

    Magnussen fél, hogy a „magafajtákat” kiszorítja az F1-ből a koronavírus

    Kevin Magnussen szerint fennáll annak a veszélye, hogy a hozzá hasonló versenyzők kiszorulnak a Forma-1-ből, ha a koronavírus-járvány drasztikus változásokat eredményez a sportban.

    A koronavírus-járvány miatt most az F1-es csapatok is felfüggesztették a munkát, ami persze komoly anyagi kiesést jelent.

    Az FIA elnöke, Jean Todt is elismeri, hogy ha ez az időszak sokáig fennáll, akkor a Forma-1 jó eséllyel nagyon meg fog változni.

    „A legrosszabb forgatókönyv szerint, a Forma-1, ahogy ma ismerjük, már nem lesz többé.” – mondta az Auto Motor und Sportnak. „Az egy teljesen új Forma-1 lenne. Egy Super Formula 2. ”

    A Haas dán versenyzője, Magnussen pedig attól tart, hogy ez a helyzet még nagyobb teret enged majd azoknak a versenyzőknek akik sok pénzt tudnak vinni a csapatokoz.

    „Ha fizetni kell majd az ülésekért, akkor én már nem leszek itt.” – mondta Magnussen a BT című lapnak. „Mert nem tudok (fizetni a versenyzésért) és nem fogom összegyűjteni a szükséges pénzösszeget.”