Címke: Kevin Magnussen

  • Steiner: Magnussen startol a legjobban az egész mezőnyben!

    Steiner: Magnussen startol a legjobban az egész mezőnyben!

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner úgy véli, pilótája, Kevin Magnussen rajtol a legjobban, miután Szocsiban is óriási első kört futott.

    A dán versenyző 18. helyre állt fel a rajtrácson, egy fordulóval később azonban már az első tízben autózott. Sajnos az autó gyenge versenyteljesítménye nem engedte, hogy végül pontra is váltsa ezt a teljesítményt.

    Ez eddig egyszer, a Magyar Nagydíjon jött össze neki, a felvezető kör után „elkövetett” trükkös kiállásnak köszönhetően.

    „Kevin az egyik, ha nem a legjobb ezen a téren, egészen elképesztő, mit művel idén a startjaival.” – kezdte Steiner. – „Mindig reménykedünk, hogy jól sikerült, de a rajtok olyan kiszámíthatatlanok, nem tudjuk előre, hogy milyen stratégiai lehetőségeink lesznek utána.”

    Ezen a hétvégén a Haas először látogat a Nürburgringre, ahol legutóbb 2013-ban rendeztek versenyt. A változó időjárási körülményekkel Steiner reméli, hasonló esély nyílik számukra a pontszerzés, mint amit a Magyar Nagydíjon sikerült kihasználniuk.

    „Remélem Mugellóhoz hasonló versenyünk lesz. Az érdekes volt minden csapat számára, a nézőknek is, mindenkinek, akinek köze volt hozzá.”

    „Az ismeretlen tényezők csak úgy szembejöttek velünk, remélhetőleg ez lesz most is. Esőt várnak, ez még érdekesebbé teszi a dolgokat.” – jegyezte meg reménykedve a csapatfőnök.

    „A legjobb számunkra az lenne, ha pontokkal tudnánk eljönni, ezt még nem sikerült sokszor elérni idén.” – utalt Magnussen eddigi egyetlen pontjára.

  • Verstappen autójában váltót cseréltek, de…

    Verstappen autójában váltót cseréltek, de…

    A pénteki szabadedzéseket követően az FIA minden egyes alkalommal nyilvánosságra hozza, hogy kellett-e valamelyik autóban alkatrészt cserélni vagy sem. A jelentések alapján pedig rengeteg csapat folyamodott a sebességváltó kicseréléséhez az Orosz Nagydíjra.

    Ez pedig a Mugelloban történő tömeges kieséseknek az eredménye. A szabály ugyanis azt mondja ki, hogy ha nem fejezel be egy versenyt, akkor a következő futamon büntetlenül cserélhetsz sebességváltót. Ebből következik, hogy akik nem tudták befejezni az első Toszkán Nagydíjat, azok éltek is ezzel a lehetőséggel.

    Az egyik ilyen versenyző Max Verstappen volt, aki már az első körben elásta magát a sóderágyban az előző futamon. Rajta kívül még Kevin Magnussen, Lance Stroll és Carlos Sainz Jr autójában kellett kicserélni ezen egységet.

    Pierre Gasly AlphaTaurijába is új váltó került, azonban nála más a helyzet. A francia ugyanis teljesítette az előírt hat versenyt, amit egy sebességváltóval ki kell bírni, így ő is büntetlenül kaphatott újat.

  • Magnussen megnevezte azokat, akik átvehetik a helyét

    Magnussen megnevezte azokat, akik átvehetik a helyét

    Kevin Magnussen aggódhat a jövő évi üléséért, hiszen rengeteg versenyző érkezhet a helyére. Korábban Günther Steiner is elmondta, hogy egy tíz névből álló listáról válogathatnak.

    Igaz a csapattárs Romain Grosjeannak talán még nagyobb lehet a félnivalója a hírek szerint, de tényleg annyi jelölt van, hogy senki sincs biztonságban.

    „Szívesebben lennék biztonságban egy aláírt szerződéssel a zsebemben” – kezdte nyilatkozatát, melyet az Ekstra Bladet nevű lapnak adott. „Minden más furcsa lenne, de elfogadom, ami jön. Tudom, hogy történnek dolgok a háttérben és ott a nyomás is, de jobb a dolgomra koncentrálni a pályán. Ilyen nyomás alatt jobb vagyok, élvezem. A múltban hagytam, hogy befolyásolja a teljesítményem, de ezen a téren sokat fejlődtem.”

    „Mindenesetre elég versenyképes a pilótapiac, ha megnézzük, kik elérhetők” – ismerte el rátérve arra, kik jöhetnek a helyére. „Erősek. Ott van Pérez és Hülkenberg és aztán a Ferrari juniorok: Schumacher, Shwartzman, Ilott. A Ferrari kötelékébe tartoznak, mint ahogy mi és az Alfa Romeo is. Mindez azt jelenti, rengeteg jelölt van az ülésekre.”

    Magnussen ugyanakkor magabiztos, hogy mint vezérpilóta, a Haas értékeli hozzájárulását.

    „Pilótaként fontos, hogy rámutassunk azokra a helyekre, ahol az autó nem olyan, mint kéne” – tette hozzá. „Ehhez vezető típusnak kell lenned. Nyilván a tulajdonos és a csapatfőnök a vezető, de pilótaként is valami hasonló, vezetői szerepet kell felvenned. Fontos, hogy olyan legyél, akiben bíznak, és akiért dolgoznak, aki motiválóan hat az emberekre. Aki hoz egy kis szikrát a csapatba.”

  • Magnussen és Sainz szerint ki kell vizsgálni a baleset okát

    Magnussen és Sainz szerint ki kell vizsgálni a baleset okát

    Kevin Magnussen is részese volt annak a látványos célegyenesbeli balesetnek, Mugellóban, melyben szerencsére senki nem sérült meg komolyabban, de igen veszélyes eset volt.
    A dán versenyző ki kell elemezni az eseményt.

    A biztonsági autós fázis végén, az adott kör végén a safety car távozott a pályáról, a versenyzők pedig a célegyenesben, a rajtvonalhoz érve kapcsolhattak versenytempóra. Az odáig vezető úton azonban az élen haladó, jelen esetben Valtteri Bottas diktálhatta a tempót a többieknek. Ő viszonylag lassan tette ezt, ám a mezőny közepe idejekorán tempóra kapcsolt, míg mások visszalassultak, ami egymásba szaladó autókat eredményezett.

    Magnussen szerint valaki előtte meghátrálhatott, hogy lenduletet nyerhessen a rajthoz.

    „Nem tudom pontosan, de minden bizonnyal a srácok pár autónyival előttem, teljes gázzal mentek legalább pár másodpercig és aztán megint megálltak, közvetlenül a vonal előtt” – vélekedik Magnussen. „Aztán meg kellett állnom, és a mögöttem lévőnek is meg kellett állnia és valaki nem reagált, és hatalmas baleset történt.”

    „Szóvak ezt mindenképp meg kell vizsgálni és javítani kell rajta a jövőben, hogy ne legyen újra ilyen helyzet. Határozottan veszélyes volt és ez olyasmi, amit el akarunk kerülni a jövőben.”

    A baleset következtében Magnussenen kívül Carlos Sainz, Antonio Giovinazzi és Nicholas Latifi esett még ki.

    Sainz egyetért dán versenyzőtársával és hozzátette, hogy az esetről csúnya múltbéli történések jutottak eszébe.

    „Úgy tűnik, hogy a középmezőnyben valaki azt gondolta, hogy a verseny már elkezdődött, vagy sokan hitték azt, hogy a verseny elkezdődött” – mondta a spanyol.

    „Amikor mindez történt, három, vagy négy autó volt előttem, keresztben az egyenes közepén, én meg elvittem magammal néhányukat. Szóval nagyon veszélyes helyzet volt.”

    „Nagyon csúnya múltbéli dolgokra emlékeztetett ez engem. Nem akarok semmit sem mondani, de ez olyasmi, amit mindenképp ki kell elemezni és meg kell tudnui hogy mi történt.”

  • 12 versenyző kapott figyelmeztetést az újraindítás után történt baleset miatt

    12 versenyző kapott figyelmeztetést az újraindítás után történt baleset miatt

    Figyelmeztetésben részesítették a stewardok azokat a versenyzőket, akik valamilyen formában részt vettek az első újraindítás után kialakult tömegbalesetben.

    A Toszkán Nagydíj első perceit követően már a pirosra festett Safety Car körözgetett az élen, ugyanis a rajt után kialakult egy kisebb csetepaté. Max Verstappen motorproblémák miatt hátraesett, ám végül a kiesését nem a technika ördögének köszönhette, hanem versenyzőtársainak. A hollandot Kimi Räikkönen „tette arrébb”, miközben őt is eltalálták oldalról. Pierre Gasly sem mondhatta szerencsésnek magát, ugyanis ő bekerült a finn pilóta és Romain Grosjean közé, azonban hárman már nem fértek el, így az AlphaTauri versenyzőjétől is búcsúzni kellett.

    A hetedik körben a biztonsági autó elengedte a mezőnyt, ám akkor még nem lehetett sejteni, hogy mindjárt jöhet is vissza. Miután Bottas vezényletével elindultak a pilóták, a középső traktusban lévőknek sikerült produkálniuk egy látványos balesetet. Carlos Sainz, Nicholas Latifi, Antonio Giovinazzi és Kevin Magnusssen versenyének vetett véget ez az incidens.

    Az futam közben a versenyfelügyelők úgy határoztak, hogy a leintést követően vizsgálják meg az ügyet, így mikor véget ért a viadal, néhány pilóta, és a csapatuk képviselője a stewardok előtt mesélhette el a történteket.

    ,,A versenybírák meghallgatták a 10-es (Kevin Magnussen), a 6-os (Nicholas Latifi) és a 26-os (Daniil Kvyat) rajtszámú versenyzőt és alakulatuk képviselőit. Ezen kívül visszanézték a felvételeket a fedélzeti kamerák képanyagával együtt, továbbá az újraindítással kapcsolatos telemetria adatokat is megvizsgálták. A stewardok megállapították, hogy a baleset kiváltó oka az említett versenyzők inkonzisztens fék – és gázpedál használatában keresendő. A versenyfelügyelők elismerik, hogy a kontrollvonal elhelyezése a pálya sajátosságai miatt kihívást jelentett, továbbá azt is tudomásul vették, hogy a pilóták az újraindításnál próbáltak előnyhöz jutni.

    Mindazonáltal ez az eset rávilágított arra, hogy ezekben a szituációkban elővigyázatosabbnak kell lenni, továbbá feljegyezték azt is, hogy egy extrém harmonika-effektus alakult ki, ami egyre drámaibbá vált a hátrább autózók számára.

    Ezen kívül azt is megjegyezték, hogy néhány versenyző elkerülhette volna az incidenst azzal, ha nem követi olyan szorosan az előtte lévő autót. Ezzel ugyanis blokkolták szinte mindenki számára a kilátást, így azonnal nem tudták észrevenni, hogy mi történik előttük.

    Mindezért figyelmeztetés jár, ugyanis egyetlen egy versenyző sem hibáztatható teljesen az incidens kialakulásáért.

    Ezen felül kiemelték azt, hogy a 77-es rajtszámú versenyző (Valtteri Bottas) és azok a pilóták akiket nem említettek, a szabályoknak megfelelően jártak el. A 77-es autónak továbbá a regulák biztosították azt, hogy az élen haladva saját maga válassza meg a tempóját ebben a szituációban.” – áll a hivatalos közleményben.

    A versenyzők, akik figyelmeztetést kaptak:

    Rajtszám Versenyző Csapat
    1 20 Kevin Magnussen Haas F1 Team
    2 26 Daniil Kvyat Scuderia AlphaTauri
    3 6 Nicholas Latifi Williams Racing
    4 23 Alexander Albon Aston Martin Red Bull Racing
    5 18 Lance Stroll BWT Racing Point F1 Team
    6 3 Daniel Ricciardo Renault DP World F1 Team
    7 11 Sergio Pérez BWT Racing Point F1 Team
    8 4 Lando Norris McLaren F1 Team
    9 31 Esteban Ocon Renault DP World F1 Team
    10 63 George Russell Williams Racing
    11 99 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo Racing ORLEN
    12 55 Carlos Sainz Jr. McLaren F1 Team
  • Magnussen: Még nem tárgyaltam a Haasszal

    Magnussen: Még nem tárgyaltam a Haasszal

    Kevin Magnussen elárulta, még nem tárgyalt a Haasszal arról, mi lesz 2020 után.

    Benne lehet, hogy az amerikai csapat teljesen lecseréli pilótáit, akár egy Ferrari junior alkalmazása is felmerülhet.

    „Mindenki azt kérdezi, mit csinálunk 2021-ben” – nyilatkozta ezzel kapcsolatosan Günther Steiner, a csapatfőnök. „Igen, mindig jól akarsz teljesíteni, a legjobbadat adni, de megnézve, ahol most állunk, inkább 2022-re kell fókuszálni. Semmi sem biztos, de 2022 a lehetőségünk.”

    Arra lehetett számítani, hogy Gene Haas Monzába utazik, hogy megkezdjék a tárgyalást a pilótáikkal, de Magnussen ezt most cáfolta.

    „Még nem tárgyalok a Haasszal” – idézi a dánt egy BT nevű lap. „Nyilván minél hamarabb le akarom ezt rendezni. Nem titok, jó nekem itt. A részese akarok lenni a csapat visszazárkózásának a középmezőny élére. Úgy érzem, oda tartoznak.”

    Magnussen elismerte, nem sok más lehetősége van a jelenlegi csapatán kívül: „Senkivel sem állok konkrétan tárgyalásban.”

    A Haas a tavalyi kaszniproblémái nagy részén felülkerekedett, viszont most úgy tűnik, a Ferrari motor húzza vissza őket leginkább. Emiatt lehetett hallani olyan pletykákat, hogy váltanak, és a Renault ’B’ csapatává alakulnának.

    „Semmin nem változtatunk most” – reagált erre Steiner. „Véleményem szerint nem is lenne optimális, amikor bevezetik a költségplafont. Itt van még a járvány is, szóval csak valahogy túl kell lennünk ezen az időszakon, aztán pedig tekinthetünk 2022 felé, amikor remélhetőleg ismét jól fogunk menni.”

  • Nielsen: Nem jó hely Magnussen számára a Haas

    Nielsen: Nem jó hely Magnussen számára a Haas

    Honfitársa, John Nielsen szerint Kevin Magnussen nincs a legjobb helyen a Haas csapatánál. Szerinte azonban valószínűleg maradni fog az amerikaiaknál jövőre is, még ha rosszat is tesz neki mentálisan.

    „Rossz helyzet ez Kevin számára, mert egyrészt Forma-1-es pilóta akar lenni, másrészt viszont elégedetlenséget szül az, ahol van” – magyarázta a korábbi Le Mans-i 24 órás győztes Nielsen. „A Haasnál úgy tűnik, hogy az egyik pilótának távoznia kell, és a szememben ez Romain Grosjean lesz. Ha Kevinnek nincs másik lehetősége, maradnia kell, ha továbbra is Forma-1-es pilóta szeretne lenni. Mentálisan viszont rossz hely ez neki.”

    Nielsen emiatt megjegyezte, ha egy másik csapat ajánlatot tenne, Magnussen el kell hogy fogadja azt.

    „Belekényelmesedhetsz a környezetedbe” – tette hozzá. „Mindenki a barátod, ez rendben van. De ha éles akarsz maradni, mindenkinek figyelnie kell a másikra. Szerintem túl sok ideje van már a Haasnál. De maradnia kell, amíg ki nem nyílik egy másik ajtó.”

  • Leclerc: Monza még rosszabb is lehet majd a Ferrarinak

    Leclerc: Monza még rosszabb is lehet majd a Ferrarinak

    Charles Leclerc szerint a monzai pálya még rosszabb eredményt hozhat a válságba került Ferrarinak. Mattia Binotto persze kiakadt a „krízis” jelzőn, pedig bárki láthatta a Belga Nagydíjon, hogy milyen aggasztó a maranellói csapat helyzete. A csapatfőnök a Sky Italiának nyilatkozott:

    „Azt hiszem, hogy nem jó az, ha krízisként jellemezzük a helyzetet, oersze az is igaz, hogy egy vihar kellős közepén vagyunk.”

    Sokan úgy vélik, hogy Spa most egyértelművé tette, hogy valójában mennyit is vesztett a Ferrari a titkos különmegállapodásával a FIA-val, amikor a 2019-es motorjuk legalitása volt a kérdés Christian Horner egyenesen azt gondolja, hogy így most pláne nehéz lenyelniük azt, hogy mennyi pontot veszített a Red Bull amiért tavaly mehetett az olaszok illegális motorja, és emiatt keserű szájízzel távozott Belgiumból. Toto Wolff is egyetért vele, és ennyit tett hozzá:

    „Nem akarunk olajat önteni a tűzre, de tavaly és előtte is annyira keményen kellett dolgoznunk, hogy ez belekerült pár emberünkbe is, hiszen annyira komoly munkára fogtuk őket. Emiatt egyetértek Christiannal.”

    Binotto mindenesetre így folytatta:

    „Vesztettünk az erőnkből tavalyhoz képest, de mindenki így van ezzel. Mi jobban, mások kevésbé. Most már látjuk ennek az autónak a határait, és csapatvezetőként vállalom ezért a felelősséget.”

    Elismerte, hogy a Scuderia hazai futama ezen a hétvégén Monzában is hasonló eredménnyel végződhet, hiszen az is egy „erőpálya”. Andrea Cremonesi, a La Gazzetta dello Sport elismert újságírója, így is fogalmaz: „Megérdemli a Ferrari, hogy zárt kapus legyen a futam.”

    Leclerc is igen lehangolt volt vasárnap Spában a verseny után a Canal Plusnak is:

    „Még DRS-sel sem tudtunk előzni. Ez rossz, nem is tudok nagyon mást mondani. Valamit tennünk kell. Kell találnunk valamit és reagálnunk kell, mert ez így nem mehet tovább. Sajnos, Monzában is ez vár ránk, vagy rosszabb. A munkám része azonban az is, hogy most motiválttá tegyem a csapatot.”

    Miközben legtöbben a motort szidják, egy másik olasz újságíró, Gianluca Gasparini az autót is elemezte: „Miközben a riválisok fejlesztettek az autójukon és a motorjukon is, addig a Ferrari lehozta a 2018-as autóját anélkül, hogy javítottak volna annak a gyengeségein.”

    Még a Ferrari erőforrással ellátott Alfa Romeo és Haas csapatok is fejlődnek a gyári csapathoz képest. Erről így vélekedett Kevin Magnussen:

    „Úgy látom, hogy inkább a Ferrari kerül hátra, mint mi kerülnénk előrébb. Hallottam, hogy az Alfa és mi is majdnem nyertünk egy másodpercnyit, míg a Ferrari négy tizedet vesztett.”

  • Haas: Elképzelhető, hogy egy Ferrari juniort igazolunk le

    Haas: Elképzelhető, hogy egy Ferrari juniort igazolunk le

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner szerint van rá esély, hogy csapatukban jövőre helyet kap egy Ferrari junior pilóta.

    Miután biztossá vált, hogy az amerikai alakulat is marad a Forma-1-ben, a pilóták jelentik a legnagyobb kérdést a jövőt illetően.

    Spában olyanokról lehetett hallani, hogy nem csak Romain Grosjean, hanem akár Kevin Magnussen is távozhat a csapattól. És most már arra is vannak jelöltek, hogy kik érkezhetnek a csapathoz. A Ferrari juniorok egyikének például jó esélye van bekerülni. Már csak azért is, mert a Haasnak technikai partnere a Ferrari.

    „Igent mondanék erre” – válaszolta Steiner arra a kérdésre, hogy érdekesnek tűnnek-e a Ferrari juniorok.

    „Számos érdekes tehetségük van a Formula 2-ben. Ha egy kis frissítést szeretnénk, feléjük érdemes nézelődni, remek pilótáik vannak. Találhatnánk mást is, de ők másik motorgyártó kötelékéhez tartoznak, szóval irántuk kevésbé érdeklődünk. A gyári csapatok megtartják maguknak az igazán jókat, ha már beléjük fektettek. Szóval ha újoncot akarunk, a legjobb döntés a Ferrarisok közül elhozni valakit” – zárta gondolatát.

    A Scuderia fiataljai jól teljesítenek az F2-ben, Ilott, Shwartzman és Schumacher is ott van a tabella elejében.

  • Hülkenberg 2021-ben a Haasnál, Magnussen/Grosjean pedig ülés nélkül?

    Hülkenberg 2021-ben a Haasnál, Magnussen/Grosjean pedig ülés nélkül?

    Nico Hülkenberg úgy néz ki, hogy 2021-ben újra teljes értékű tagja lehet az F1-es mezőnynek, miután 2020-ban egy röpke időre visszatért. A Haas lehet az a csapat, ahová bekerülhet a német pilóta, de kinek kell elhagynia az amerikai istállót, hogy legyen helye?

    2016-ban a Haas Romain Grosjean/Esteban Gutierrez párossal mutatkozott be a Forma-1-ben, majd egy évvel később a mexikóit Kevin Magnussenre cserélték le. A Haas meg is tartotta ezt a felállást négy évig, de a motorsport.com információi szerint Gene Haas új versenyzőket akar. Lesz munkája Günther Steinernek.

    Magnussen és Grosjean remek munkát végeztek az elmúlt években a Haasnál, de a csapat hanyatlásnak indult, így meg kell vizsgálniuk, hogy kinek kell helyet csinálnia. Grosjean egyértelműen az, akinek feltehetően mennie kell, de Magnussennel is rezeg a léc.

    A motorsport.com szerint Hülkenberg érkezése 2021-re szinte biztos, és hogy a Hasshoz, az legalább ennyire biztos szintén. Grosjean helyére érkezhet, de az is közismert, hogy Hülkenberg és Magnussen nem épp a legjobb barátok. Figyelik is ezért Sergio Perez helyzetét a Racing Pointnál, amennyiben elérhetővé válik, akár az amerikai istálló is a célpontja lehet.

    Megtörténhet tehát az, hogy hiába dolgozik remekül Magnussen, mégis versenyülés nélkül maradhat 2020 végén. Perezen kívül ugyanis mások is veszélyeztetik a helyét. Callum Ilott, Robert Shwartzman és Mick Schumacher mindannyian a Ferrari tehetségeiként harcolnak a Forma-1-be kerülésért, és Steiner kijelentse szerint már nem zárkóznak el előlük. Nem kizárt tehát az, hogy Magnussen kénytelen lesz feladni a helyét Shwartzman vagy Ilott miatt. Schumachernek feltehetően fix helye az Alfa Romeónál lesz.