Címke: Kevin Magnussen

  • Kevin Magnussen hamarosan apa lesz!

    Kevin Magnussen hamarosan apa lesz!

    Kevin Magnussen apai örömök elé néz, számolt be róla a dán sajtó.

    A dán versenyző 2019 augusztusában vette feleségül kedvesét, Louise-t, most pedig kiderült, hogy úton van első gyermekük is.

    Magnussen jelenleg a Haas F1-es versenyzője, de annyi már bizonyos, hogy év végén távoznia kell a csapattól. Arra pedig nem igazán van esély, hogy talál magának másik helyet az F1-ben, 2021-re. A 28 éves versenyző nagy valószínűséggel a tengerentúlon fog magának ülést keresni.

    A váltás mindenesetre talán a legjobbkor jön, ha már a magánéletében is jelentős dolog várható.

    „Ez (hogy Louse babát vár) nem befolyásolja a döntéseimet arra vonatkozóan, hogy mit fogok csinálni jövőre” – mondta Magnussen a TV3 Sportnak. „De nagyon jó az időzítés arra, hogy gyermekünk legyen, hiszen így nem kell távol lennem olyan sok hétvégén.”

    A kis Magnussent február végére várják.

  • Ericsson és Chilton szerint Pérezék könnyen kiköthetnek az IndyCarban

    Ericsson és Chilton szerint Pérezék könnyen kiköthetnek az IndyCarban

    Úgy tűnik, több F1-es versenyző is elhagyja majd a kategóriát, korábbi kollégáik, Max Chilton és Marcus Ericsson szerint átszelhetik az óceánt a következő kalandjukhoz.

    Grosjean, Magnussen és Pérez is ülés nélkül találhatja magát jövőre, Chilton – aki a Marussiától nyergelt át az amerikai sorozatba 2016-ban – pedig úgy véli mindhármójuk kiköthet mellette a jövő évtől.

    „Szomorú, ami Pérezzel történik. Fantasztikus pilóta, de nem látom, hogy bárhogy is a Forma-1-ben maradhatna.”

    „A legjobb számára Alex Albon ülése lenne a Red Bullnál, de nem hiszem, hogy ez bekövetkezik. Szeretik a juniorjaikat előléptetni.” – vélekedett a brit.

    Max Chilton, Carlin, IndyCar, racingline.hu
    Max Chilton a Carlin színeiben, Fotó: James Black/IndyCar

    „Már vannak pletykák arról, hogy ő, Grosjean és Magnussen is itt köthet ki, az IndyCarban, ami fantasztikus lenne. Gyorsnak kell lenniük azonban sok ülés már foglalt, főleg a jobb csapatoknál. Márpedig úgy képzelem, olyan helyen akarnak lenni, ahol megmutathatják, mit tudnak.”

    A másik „F1-es menekült” Marcus Ericsson szintén skandináv kollégájával, Kevin Mangnussennel beszélgetett többet.

    „Kevin olyan helyzetben van, ami az én vesztemet is okozta. Nehéz megmutatni, mit tudsz, ha olyan csapatban vagy, ami egyáltalán nincs a csúcson.” – utalt a Sauber bukdácsolására.

    „Az IndyCarban a versenyző nagyobb különbséget jelent. Persze, vannak nagyobb csapatok több pénzzel a hátuk mögött, de jobban kijön a versenyzői tudás. Ez nekem is nagy motivációt jelentett.”

    Ericsson úgy véli, jól menne a dánnak az amerikai stílus, de nem biztos, hogy helyet talál majd magának.

    „Kevin ráadásul agresszív vezetési stílussal rendelkezik, ami passzol ide. Amerikában kevesebbszer szólnak bele a versenybírók, szóval kifizetődőbb keményen nyomni, ez szerintem tetszene neki.”

    „Jelenleg úgy tűnik, nincs sok elérhető ülés. De ha erős versenyzőről van szó, és erős szponzori háttérrel rendelkezel, akkor könnyen indítanak még egy autót. Itt nincs meghatározva, hogy csak két autó lehet egy csapatban.” – emelte ki a svéd.

  • A Haas döntött a Schumacher és Mazepin kérdésben

    A Haas döntött a Schumacher és Mazepin kérdésben

    A Haas jövőre a Mick Schumacher és Nikita Mazepin párossal vág neki a következő szezonnak, köszönhetően az FIA döntése után a változó szuperlicensz pontrendszernek. Azt a csapat már korábban bejelentette, hogy teljesen új felállással indulnak 2021-ben, miután dobták Romain Grosjeant és Kevin Magnussent.
    A csapatfőnök Günther Steiner kinyitotta az ajtajukat tehát az újoncoknak, miután megvitatták ezt az istállón belül. Korábban így nyilatkozott:
    „Egyeztettünk a lehetséges kockázatokról, és a lehetőségről velük kapcsolatban. Persze, hogy kockázatos két újonc alkalmazása, hiszen nincs előttük tapasztalt pilóta akivel egyeztessenek, vagy összehasonlítsák az adatokat, meg ilyesmi. Önmagukat kell felépíteni, hogy merre menjenek, és benne van, hogy valamit rosszul csinálnak majd. Az előny viszont az, hogy a jó irányba tudod őket állítani, és együtt fejlődnek a csapattal. Azért, mert még nem csinálta meg ezt senki sem, nem jelenti azt, hogy ez nem is működhet. Megvan a kockázata annak, hogy ez nem jön be. Ezt sem szabad kizárni.”
    A Soymotor szerint a kérdés végleg eldőlt: Schumacher csapattársa Mazepin lesz. Schumacher érkezését a Haashoz már egy ideje pletykálják, de Mazepin szintlépéséhez az FIA segítsége kell. Korábban a motorsportokat felügyelő testület bejelentette, hogy továbbra is 40 pont szükséges egy versenyhez a Forma-1-ben, de a versenyzők ilyen jellegű lehetőségét elbírálhatja a FIA külön is. Akkor is engedélyezni fogják, ha csak 30 pontjuk van, de nem tudtak teljes szezont futni a koronavírus miatt.
    A régi rendszerben Mazepinnek hetediknek kell lennie legalább a Formula 2 bajnokságában, hogy meglegyenek a pontjai, és a Hitech versenyzője jelenleg a hatodik az összetettben, két versenyhétvégével a vége előtt. Schumachernek legalább hatodiknak kell lennie a 40 ponthoz, de jelenleg vezeti a bajnokságot. A lap úgy fogalmazott, hogy a Haas azt már megerősítette, hogy nem kapkodják el a hivatalos bejelentést a 2021-es párosukról, és feltehetően megvárják az idei szezon végét.
  • Magnussen maradhat a Haas tartalékpilótája, és az Indy500-at is kipróbálná

    Magnussen maradhat a Haas tartalékpilótája, és az Indy500-at is kipróbálná

    Kevin Magnussen nem zárja ki, hogy marad a jelenlegi csapata kötelékében mint tartalékpilóta. Az ugyanis biztos, hogy jövőre már nem ő lesz a Haas pilótája, de csapattársa, Grosjean szerződését sem hosszabbítják meg.

    A dán maga is arra számít, hogy támogatók hiányában nem folytathatja az F1-ben másik csapatnál sem: „Igazából nincs lehetőség rá, hogy az F1-ben maradhatok. Viszont ez már nem vonatkozik biztosan a tartalékpilótai szerepre. Günthernek megvan a számom, szóval elérhet, ha változna a helyzet. Igen, érdeklődöm, de addigra már lehet, hogy aláírok máshoz. Olyan ember vagyok, aki 100%-ig oda koncentrál, ahová aláírt, szóval lélektelen lenne, ha azt mondanám, hogy csak másodlagos a Forma-1 után a választásom. De nagyon szeretem a Haast, és ha valahogyan tudnék segíteni, benne lennék. Viszont az a célom, hogy újra versenyeket nyerjek.”

    Merthogy Magnussen inkább már más kategóriák felé kacsintgat.

    „A tárgyalások egyre komolyabbá válnak, közel kerültem ahhoz, hogy megtudjam, mi fog valószínűleg történni” – árulta el. „Viszont erről még nem mondhatok többet, mert semmi nincs aláírva. Elég biztos vagyok abban, hogy valahol vezetni fogok jövőre. Le Mans-ban olyan dolgok történnek, melyek korábban máshogy voltak, de a világban uralkodó furcsa helyzet miatt nehezebb lesz több bajnokságot kombinálni.”

    Magnussent megkérdezték, hogy ezzel arra utalt-e, hogy több széria közt fog váltogatni, és bizonyos versenyeken áll majd csak rajthoz: „Mondhatjuk. Nagyon nyitott vagyok a jövővel kapcsolatban, sok lehetősége van egy versenyzőnek. Sok menő verseny van a Forma-1-en kívül is – Le Mans, Daytona, Sebring, Petit Le Mans, Indy500. Ezeket Forma-1-es pilótaként nem csinálhatod meg. Sokat ki szeretnék pipálni, mielőtt abbahagyom.”

  • A Haas most már hamarosan tényleg bejelenti a versenyzőit 2021-re

    A Haas most már hamarosan tényleg bejelenti a versenyzőit 2021-re

    A Haas hamarosan már tényleg bejelenti, hogy kik versenyezhetnek náluk jövőre. A csapat egy ideje vár már ennek a bejelentésével, miután annyit már lehetett tudni, hogy Romain Grosjean és Kevin Magnussen év végén távoznak.

    A pletykák is már régóta terjednek, hogy kik vezethetnek majd a jövőben, hiszen egyelőre csak annyi biztos, hogy a jelenlegi párosuknak mennie kell. Sergio Perez nevét emlegették egy ideig az istállóval kapcsolatban, és de olyan hírek is voltak már, mely szerint Nikita Mazepin és Mick Schumacher versenyeznek majd Günther Steiner csapatfőnök keze alatt.

    Steiner a Racernek annyit árult el, hogy hamarosan már tisztázzák, hogy kik versenyezhetnek majd náluk. A döntést már meghozták, magyarázta:

    „Tudjuk, hogy mi az utunk, és hamarosan bejelentést teszünk. Egyelőre azonban még nem állunk erre készen. Számos oka van ennek, nem akarok részletekbe bocsátkozni. Amikor készen állunk, elmondjuk majd a kiválasztottaknak is, de őszintén szólva nem akarjuk ezt elkapkodni.”

    Az elmúlt öt évben a Haas csak egyszer cserélte le egyik versenyzőjét, mióta a Forma-1-ben vannak. Magnussenre cserélték Esteban Gutierrezt, még 2016-ban. Erről ennyit mondott Steiner:

    „Ez egy új kihívás lesz nálunk. Minden új dolog, ugyanakkor izgalmas is egyszerre. Szeretem a kihívásokat, és ezeket a folyamatokat, amelyekben benne vagyok. Időigényes volt, agyilag is leterhelő, de végül a legjobb döntést hoztuk meg a csapat szempontjából.”

  • Magnussen: A balszerencse miatt vesztem el a helyemet a Forma-1-ben

    Magnussen: A balszerencse miatt vesztem el a helyemet a Forma-1-ben

    A Forma-1-ből minden bizonnyal távozó Kevin Magnussen úgy gondolja, hogy csak a balszerencsének köszönheti a jelenlegi helyzetét.

    A 28 éves pilóta 2014-ben a McLaren színeiben debütált a Forma-1-ben, majd egy év szünet a Renault versenyzőjeként tért vissza, azután pedig az elmúlt négy évet a Haas színeiben töltötte.

    2021-re azonban a kis amerikai csapat teljesen lecseréli a versenyzőit, akiknek – köztük Magnussennel – csekély esély mutatkozik a Forma-1-es folytatásra.

    Hazája egyik lapja, a BT szerint a távozás nem csak annak köszönhető, hogy lejárt a szerződése a csapattal, hanem a személyes szponzora a Jack and Jones is anyagi gondokkal küzd.

    „Nagyon balszerencsés voltam.” – kezdte Magnussen. „Máskor szerencsés voltam az F1-es karrierem alatt, de a dolgok már csak így mennek. Azt érzem a körülöttem lévő embereknél, hogy nem arról van szó, hogy nem teljesítek jól. Ha 2020 lesz az utolsó F1-es évem, akkor nagy boldogsággal fogok visszatekinteni az mögöttem hagyott évekre.”

    „Mindig is hittem, hogy megvan bennem az, ami sikerekhez kell, de legalább annak örülök, hogy tovább tudtam itt maradni, mint sokan mások. Több, mint 100 versenyt teljesítettem, rengeteg pontot szereztem, dobogóra is állhattam és sok remek csapatnál versenyezhettem. Rengeteg nagyszerű élménnyel gazdagodtam a Forma-1-ben.” – összegzett.

  • Steiner tudja, hogy kockáztat két újonccal a Haasnál 2021-ben

    Steiner tudja, hogy kockáztat két újonccal a Haasnál 2021-ben

    Günther Steiner tisztában van vele, hogy a Haas kockáztat a Forma-1-ben azzal, hogy 2021-re két újoncot választanak. Ugyanakkor szerinte ez lehetőség is az amerikai kiscsapatnak. Jövőre teljesen új felállással indul a Haas, miután a múlt hónapban bejelentették, hogy Romain Grosjean és Kevin Magnussen és az év végével elhagyja őket. Mindenki arra számít, hogy a Ferrari junior, aki egyben a Formula 2 tabelláját is vezeti, tehát Mick Schumacher lesz az, aki elfoglalhatja az egyik versenyülését a csapatnak. Csapattársa feltehetően szintén at F2-ből érkező Nikita Mazepin lesz, aki jelentős anyagi támogatást hozna az istállónak, amennyiben meglesznek ehhez a szuperlicensz pontjai is. Így tehát két tapasztalatlan pilóta érkezhet, miközben lennének olyan elérhető nevek is a pilótapiacon, mint Sergio Perez vagy Nico Hülkenberg.

    A Haas csapatvezetője kifejezte, hogy nincs még végső döntés a 2021-es felállásukról. Annyit elárult, hogy mérlegelték azt is, hogy milyen lenne, ha teljesen kezdőkkel vágnának neki az új szezonnak. Ez lenne az első alkalom is az alakulat öt éves történetében, hogy Forma-1-es tapasztalatok nélküli versenyzőket alkalmaznának. Magnussen 2017-es alkalmazása előtt korábban az ex-Sauberes Esteban Gutierrez volt Romain Grosjean csapattársa. Steiner már hozzászokott már ahhoz, hogy a Haas versenyzői szerződéseiről kérdezzék. Reagált azonban most azon kritikákra is, hogy miért tartották meg Grosjeant ilyen sokáig:

    „Pár dolgot másképp csináltunk, mint a többiek. Évekkel ezelőtt azt kérdezték, minek tartogatod Romaint ennyi ideig? Hiszen senki sem tartott meg valakit még ilyen sokáig. Nem kell azt csináljuk, amit mások. Azt fogjuk tenni, amiről azt gondoljuk, hogy az jó, és legyen az akár jó vagy rossz, mi leszünk akik ítélkeznek róla, nem mások. Kockáztatunk, de adott ez a lehetőség. Tehát ha két újonccal indulunk neki a jövőben, az is átgondolt lesz. Ismerjünk ennek az előnyeit és hátrányait, és ezt el is tudjuk majd fogadni, hiszen mi választjuk adott esetben ezt az utat.”

  • Grosjean átnyergelne Amerikába, már IndyCar csapatokkal tárgyal

    Grosjean átnyergelne Amerikába, már IndyCar csapatokkal tárgyal

    A Haas nem hosszabbította meg Romain Grosjean szerződését, így a francia más sorozatokban is nézelődik, most az IndyCar kapcsán nyilatkozott.

    Eddig nem vonzotta az amerikai sorozat, mert nem akar oválokon versenyezni. A jövő évi menetrend azonban csak 4 ilyen verseny szerepel, ez jó lehet akár Grosjean számára is.

    „Ez is egy lehetőség” – vallotta be a Haas versenyzője. – „Ha őszinte akarok lenni, nem aludta túl jól az elmúlt hetekben. Ez egy nehéz év a világnak, a gazdaságnak, szóval nem jó szerződés nélkül lenni.”

    „Szóval igen körülnéztem az IndyCar környékén is. Fölvettem néhány emberrel a kapcsolatot, és volt köztük, aki pozitívan állt a dologhoz. Már bánom, hogy nem néztem meg a versenynaptárt előbb, és nem tudom, hogy csak ennyi ovál lesz.”

    „Még így sincs veszve minden, ez is olyan dolog, amit megfontolok.”

    Sok csapatnak van még üres ülése, így nem baj, hogy Grosjean mögött nem áll nagy szponzori háttér. Marcus Ericsson már pár éve szerepel a tengerentúlon, őt kérdezte az élményeiről.

    Marcus Ericsson, Chip Ganassi Racing, IndyCar, racingline.hu
    Ericsson új környezetében, Fotó: Chris Jones/IndyCar

    „Nagy váltás lenne, de beszéltem Marcusszal, amikor ő ment ki, és neki tetszett. Azt mondta, más, de a pilótának több szerep jut az autóban.”

    Hasonló cipőben jár, mint csapattársa, Kevin Magnussen, aki szintén kifejezte érdeklődését az amerikai élet iránt.

    „Igen, van néhány olyan csapat, ami jobb a többinél, de mindenkinek van esélye futamot nyerni. Itt, mi Kevinnel nagyon jó kört raktunk össze, de csak 16-17. helyet szereztük meg az időmérőn.”

    „Nehéz ezt feldolgozni, most szeretnék futamokat nyerni. Így az IndyCar is egy lehetőség.”

    Majdnem biztos, hogy Grosjean jövőre nem jut üléshez a Forma-1-ben, így nagy kérdés, mi lehet a következő lépése. A Peugeot hiperautós programja Le Mans-ba csábítaná, de nemrég azt nyilatkozta, a Formula E is vonzó opció lehet számára.

  • Schumacher teljesen készen áll már a Forma-1-es bemutatkozásra

    Schumacher teljesen készen áll már a Forma-1-es bemutatkozásra

    Mick Schumacher utalt rá, hogy teljesen készen áll már arra, hogy jövőre bemutatkozhasson újoncként a Forma-1-ben. Azzal, hogy a Haas kirakta Kevin Magnussent és Romain Grosjeant, 2021-re szabad az út a Ferrari támogatott Schumachernek, hogy a híres apja után a fia is elindulhasson a királykategóriában. A 21 éves srác a német Focus magazinnak nyilatkozott:

    „Egyértelműen úgy érzem, hogy készen állok a következő lépésre. Nem titok, hogy a Forma-1 az álmom. Amennyiben megadatik, hogy 2021-ben az F1-ben versenyezhessek, világos, hogy nem fogok nemet mondani.”

    A Formula 2 bajnokságát jelenleg is vezető Schumachert korábban a szintén Ferrari erőforrással ellátott Ala Romeóval hozták szóra 2021-re, de úgy tűnik, hogy a csapat marad az Antonio Giovinazzi/Kimi Räikkönen összeállításnál. Amikor a C More riportere rákérdezett erre a 41 éves veterán pilótánál, távozás közben odavetette:

    „Erről fogalmam sincs.”

    Mindeközben Mick Schumacher arról is beszélt, hogy korai lenne összehasonlítani az ő vezetési stílusát még apjáéval, Michaelével, aki 2012-es végleges visszavonulásáig 91 győzelmet és hét világbajnoki címet szerzett:

    „Egy versenyzőnek alkalmazkodnia kell a stílusának az adott versenyautó képességeihez. A Formula 3-ban is teljesen másképp kell vezetned, mint a Formula 2-ben, hát még a Forma-1-ben. Így nem tudom megmondani jelenleg azt, hogy milyen lesz a vezetési stílusom az F1-ben. Ezért is nehéz összehasonlítani jelenleg az apámmal.”

  • Grosjean: A Haasé a legpocsékabb autó a mezőnyben

    Grosjean: A Haasé a legpocsékabb autó a mezőnyben

    A Haas 2021-es autója a legrosszabb a jelenlegi F1-es mezőnyben, állítja Romain Grosjean. Ezen értékelése persze azt követően jött, hogy a héten kiderült, hogy a kis amerikai csapat sem őt, sem Kevin Magnussent nem alkalmazza majd már jövőre. Portimaoban a francia pilóta 19. lett, és csak egy hellyel végzett csapattársa előtt, és csak a tökutolsó Williamst, Nicholas Latifivel a volánnál sikerült legyőzniük. Grosjean a L’Equipenek nyilatkozott:

    „Azt hiszem, hogy miénk a legrosszabb autó a rajtrácson, mégsem vagyunk utolsók. Ezzel pedig elégedettnek kell lennünk. Kellemetlen, hogy ezt kell mondanom, de ez van. A Ferrari fejlődik, de a motor nem jó, az Alfa Romeo viszont még mindig előttünk van. A versenyhétvége kezdete óta gond van a felfüggesztéssel. Az autó folyamatosan változtatja a hasmagasságot. Így egyik körről a másikra nincs meg ugyanaz az egyensúly. Így elég nehéz lesz versenyezni.”

    A 34 éves versenyző 2021-ben feltehetően a Formula E-be igazol, de az is lehetséges, hogy a 2022-ben Le Mansba visszatérő francia Peugeot márka hiperautó projektjében vesz majd részt.