Címke: Kevin Magnussen

  • Magnussen: Jobban élvezem az IMSA autók vezetését, mint az F1-esekét

    Magnussen: Jobban élvezem az IMSA autók vezetését, mint az F1-esekét

    Az ex-Forma-1-es pilóta Kevin Magnussen túl van az első megmérettetésén az amerikai sportautó bajnokságban (IMSA), és elmondása szerint, sokkal elégedettebb a prototípus autókkal.

    A dán hét év alatt összesen 119 Forma-1-es futamon állt rajthoz, amelyeken 158 pontot szerzett. 2021-re azonban sem őt, sem pedig Grosjeant nem marasztalta a Haas, így számára az IMSA Sportautóbajnokságában szereplő Chip Ganassi Racing nyújtott mentőövet, így pedig egy Cadillac autót vezethet a hosszútávú szériában.

    A 28 éves pilóta túl van a daytonai 24 órás verseny időmérőjén, ami után mesélte el a tapasztalatait az 5.5 literes V8-as autók kapcsán.

    „Nagyon élvezem vezetni a Cadillacet. Úgy érzem, hogy végre visszatértem azokhoz a dolgokhoz, amik igazán izgatnak, autóversenyzőként harcolhatok az első helyért. Ez lehet kicsit furcsának fog hangzani, de nem olyan könnyű vezetni ezeket az autókat, ami viszont nagyon jó dolog!” – kezdte Magnussen.

    „A Forma-1-es autók fantasztikusak, azok a leggyorsabbak a világon és hálás vagyok, hogy elérhettem az álmomat, hogy F1-es pilóta lehessek. De azokat az autókat nagyon könnyű volt vezetni. Ha beültetünk egy másik jó pilótát egy F1-es autóba, ő is ugyanezt fogja mondani. Az elektronikus rendszerek ellenőrzik az autók legfőbb teljesítményét, a Cadillacben jóval több dolgot kell ellenőrizni és csinálni versenyzőként. És a hang! A Forma-1-es motorok hangja kicsit olyan ’blah’ érzést vált ki manapság. A Cadillac hangját hallva lehet csak igazán autóversenyzőnek érezni magunkat.” – folytatta a dán.

    A Chip Ganassi Racing személyében egy hatalmas tapasztalattal és sikerekkel rendelkező csapathoz került Magnussen, amit már a legelső látogatásakor is érzékelt.

    „Amikor Indianapolisban meglátogattam őket, már akkor lenyűgözött a Ganassi profizmusa. Elkötelezettek a siker iránt. Persze, minden csapat nyerni akar, de amikor beszéltem Mike-kal és Chippel [a csapat tulajdonosai – a szerk.] akkor egyértelművé vált számomra, hogy ők csak a győzelemért versenyeznek. Nem elégednek meg a második vagy harmadik hellyel sem. A karrierem korai szakaszában többször is nyertem, ezért akartam mindig is versenyezni és fejlődni. A Forma-1-ben sajnos, ha nem vagy a legjobb két autó valamelyikében, akkor nincs esélyed győzelemre. A célod csak annyi lehet, hogy pontokat szerezz.” – vélekedett.

    Magnussen pedig két igazi nagyágyút kapott csapattársának. Renger Van der Zande nyerte az elmúlt két év daytonai 24 órás versenyét, míg a másik társa az IndyCar legendának számító Scott Dixon.

    „A Forma-1-ben a legnagyobb ellenfeled a saját csapattársad. A legjobb módja annak, hogy előrébb lépj egy jobb csapatba az, ha legyőződ a csapattársadat, ezért nem akarsz neki segíteni, mert ellenkező esetben tönkre teheti a karrieredet. Itt ez is más. Nagyon élvezem a közös munkát Rengerrel és Scott-tal. Ha kérdéseid vannak, vagy látják, hogy hogyan lehetnél még gyorsabb, akkor segítenek, és ez fordítva is igaz. Ez a valódi csapatmunka.” – vázolta fel.

  • Magnussen 2021-re is kapott volna Forma-1-es ajánlatot

    Magnussen 2021-re is kapott volna Forma-1-es ajánlatot

    Kevin Magnussen állítja, hogy megkereste más F1-es csapat is, miután mennie kellett a Haastól. A dán pilóta jól kezdett Daytonában, a királykategória utáni karrierje első állomásán, és a Dossier dán magazinnak elárulta, hogy lett volána egy ajánlata egy másik F1-es ülésre, de nem fogadta azt el:

    „Nem igazán mondanám meg, hogy kik voltak ők, mert valaki még megőrülne ettől. Egy olyan csapatról van szó, amelyik nem volt jobb a Haasnál. Így azért nem lesz annyira nehéz kitalálni.”

    A Haas a 2020-as bajnokságban kilencedik lett, a Williams előtt és kicsivel az Alfa Romeo mögött. A 28 éves versenyző így folytatta:

    „Még ha lett is volna rá esélyem, hogy maradhassak a Forma-1-ben, nem éreztem már kellően motiváltnak magamat, hogy így folytathassam ott. Olyan ajánlatnak örültem volna, ha egy olyan nagyobb csapat keresd meg, ahol van esélyem nyerni is.”

  • Magnussen nyert, bár nem a pályán; ex-menedzsere mélyen a zsebébe nyúlhat

    Magnussen nyert, bár nem a pályán; ex-menedzsere mélyen a zsebébe nyúlhat

    Kevin Magnussen fellélegezhet, pert nyert egykori menedzsere ellen.

    Korábban beszámoltunk már róla, hogy a dán versenyző korábbi menedzserével, Dorte Riis Madsennel kezdett pereskedésbe; Madesn Magnussen bevételeiből még százalékot követelt, miután az elküldte őt és szerződést bontott vele.

    Korábban a bíróság Madsen pártjára állt, azt a döntést hozták meg, hogy Magnussen 2015 szeptember és 2021 július közötti bruttó jövedelmének 20%-át kapja meg az ex-menedzser.

    Múlt csütörtökön azonban a koppenhágai bíróság Magnussen számára kedvező döntést hozott. Nem kell fizetnie, sőt a 90 000 dolláros (26,5 millió forint) bírósági és perköltségeket is a menedzsernek kell állnia.

    A felek 2017 májusa óta álltak perben egymással.

    Madsen jelenleg a 19 éves, Formula 3-ban versenyző dán, Frederik Vesti menedzsere.

     

     

  • Magnussent még mindig kísérti, Hülkenbergnek tett beszólása

    Magnussent még mindig kísérti, Hülkenbergnek tett beszólása

    Kevin Magnussen elárulta, hogy a mai napig is „kísérti” az az incidens, mikor egy verseny után, nézeteltérésük közepette azt találta mondani Nico Hülkenbergnek, hogy „szopd le a golyóimat, édes”.

    Ez az eset 2017-ben történt, a Magyar Nagydíj után, most pedig már 2021 eleje van. Hülkenberg már tavaly sem volt a Forma-1-es mezőny tagja – csak beugrós volt a Racing Pointnál, mikor Sergio Pérez és Lance Stroll koronavírus-fertőzés miatt kihagyott pár versenyt. Magnussen pedig a tavalyi év végeztével szorult ki az F1-es mezőnyből.

    Ennek ellenére, a fent említett ominózus eset még mindig üldözi.

    „Ez a dolog Hülkenberggel a mai napig kísért engem” – mesélte a dán a Motorsport-Total.comnak. „Szinte már idegesítő beszélni róla.”

    „Vannak más dolgok, amire emlékezni fogok. Ez az egy dolog nagy figyelmet kapott, de nem ez az, amire emlékezni fogok a Forma-1-es karrieremből.”

    „Miért emlékeznek erre még mindig az emberek? Ezt nehéz megértenem. Én inkább sport történésekre emlékszem és olyasmire, amik a pályán történtek.”

    Amit Magnussen garantáltan nem fog elfelejteni, az élete első Forma-1-es versenye, a 2014-es Ausztrál Nagydíj, amin ráadásul dobogóra is állt a McLaren színeiben.

    „Egy álom vált valóra. Sosem fogom elfelejteni azt az első versenyt. Attól féltem, hogy felébredek.”

    „Tartottam tőle, hogy mindez csak egy álom. Annyira szürreálisnak éreztem mindent, mintha csak gyermekként álmodtam volna.”

  • Gyorsabb volt, mint várták: Megszületett Kevin Magnussen első gyermeke!

    Gyorsabb volt, mint várták: Megszületett Kevin Magnussen első gyermeke!

    Kevin Magnussen és felesége, Louise február végére, március elejére várták első gyermekük születését. A kislány azonban mindenkit meglepett gyorsaságával, és 7 héttel korábban a világra jött.

    A kislány a Laura nevet kapta, és bár jól van, mivel koraszülött, még a kórházban kell maradnia.

    „Szóval hétfőn megismertem életem szerelmét, mikor Louise és én ezen a világon üdvözölhettük a kicsi lányunkat” – írta Kevin Instagramon. „Micsoda csodálatos érzés szülővé válni. Laura 7 héttel korábban született, szóval még a kórházban vagyunk vele, hogy meggyőződjünk róla, hogy erős és egészséges, mielőtt majd hazavisszük. Szombaton én utazom Amerikába, ami elég nehéz lesz, de elszánt vagyok, hogy menjek és megszerezzem a második győzelmemet is 2021-ben 🙂 ”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Kevin Magnussen (@kevinmagnussen) által megosztott bejegyzés

  • Magnussen 2022-ben már gyári csapattal, a Le Mansban indulna

    Magnussen 2022-ben már gyári csapattal, a Le Mansban indulna

    2022-ben Kevin Magnussen a Le Mans felé veheti az irányt. A dán pilóta elvesztette a versenyülését a Forma-1-ben, így idén megkezdi kalandozását Amerikában, a sportautózás világában. Az első versenye január végén lesz Daytonában, az ismert Chip Ganassi alakulattal.

    Az Auto Hebdo szerint azonban a 28 éves versenyző visszatérhet a tengerentúlról, mivel a pletykák szerint a Peugeot új hiperautó osztályú sportautójába tart. A francia magazin szerint további F1 veteránok lehetnek itt a csapattársai, Jean-Eric Vergne és Paul di Resta lehetnek Magnussen csapattársai majd 2022-ben. A dán BT újságnak Magnussen így nyilatkozott:

    „A 2021-es szezon után látnom kell, hogy mi történik majd, és maradok-e Amerikában, avagy visszatérek Európába. Izgalmas dolgok történnek Le Mans körül, ahol rengeteg pletyka kering új gyári csapatokról.”

  • Első dobogója után Magnussen arra számított, a bajnoki címért fog harcolni

    Első dobogója után Magnussen arra számított, a bajnoki címért fog harcolni

    Kevin Magnussen lenyűgözően mutatkozott be a Forma-1-ben, rögtön első versenyén képes volt dobogóra állni. Azt viszont nem gondolta, hogy ez marad az egyetlen top 3-as helyezése.

    A dán 2014-ben debütált, és az Ausztrál Nagydíjon rögtön a harmadik helyen ért célba. Azonban miután Daniel Ricciardót kizárták, fellépett a második helyre, de ez maradt a legjobb eredménye, miután tavaly év végén távozott a száguldó cirkuszból.

    „Természetesen nehéz megbecsülni, hogy fognak alakulni a dolgok” – kezdte a Motorsportnak adott nyilatkozatát a dán. „De el kell mondjam, hogy a karrierem kezdetén, főleg az első dobogóm után, azt gondoltam, hogy a világbajnoki címért harcolhatok.”

    „Nehéz megjósolni, hogyan fognak alakulni a dolgok a Forma-1-ben” – tette hozzá. „Csak a legjobbadat kell nyújtanod, és élvezned kell, míg tart. Nem panaszkodhatok. Hálás vagyok a McLarennek a lehetőségért. Először a Force Indiához mentem volna, de a legutolsó pillanatban a McLarenhez jöttem. Izgalmas dolgok övezték a bemutatkozásomat.”

    Magnussen Amerikában folytatja a pályafutását, az IMSA bajnokságban.

  • Magnussen csak győzelemre képes autóval térne vissza a Forma-1-be

    Magnussen csak győzelemre képes autóval térne vissza a Forma-1-be

    Kevin Magnussen elmondta, hogy nem érdekelné a visszatérés a Forma-1-be egy olyan autóval, amely csak a mezőny végére képes. A 28 éves dán pilóta miután elvesztette a versenyülését a Haasnál, a tengerentúlra megy versenyezni 2021-ben a legismertebb amerikai sportautó szériába. Január végén máris bevetésre megy majd, a legendás 24 órás futamra, Daytonában. A jövőbeni esetleges F1-es visszatéréséről Magnussen így beszélt a dr.dk-nak:

    „Soha nem mondd azt, hogy soha. Ezt akkor tanultam meg, amikor egyszer már kívül találtam magam a száguldó cirkuszból, aztán hirtelen lett egy lehetőség, pedig azt hittem, hogy mindennek vége. Most azonban úgy vélem, hogy már más helyzetben vagyok. Amennyiben visszatérnék a Forma-1-be, akkor az csak egy győzelemre képes autóval történhet meg, amellyel tudnék harcolni győzelmekért és a világbajnokságért. Ez nagyon hiányzik. Nem tenne boldoggá az, ha csak a mezőny végén versenyezhetnék.”

     

     

  • A Haas távozó szponzora most már felszólalt Mazepin ellen

    A Haas távozó szponzora most már felszólalt Mazepin ellen

    Nikita Mazepin egyik 2021 újoncainak a Haas csapatában, aki egy métert sem tett meg még egy nagydíjon, de máris hírhedté vált a múlt hónapban. Miután kiposztolt egy videót, ahol illetlenkedett egy hölggyel, mozgalom indult az interneten ellene, hogy ne kerülhessen az orosz pilóta a Forma-1-be. Ugyan erre nincs esély, de az istálló egyik távozó támogatója most felszólalt.

    A Jack&Jonesról van szó, akik Kevin Magnussen személyes támogatói. A ruhamárka nem támogatja tovább 2021-től kezdve a csapatot, így most nyugodtan elhatárolódhatnak a Haastól és Mazepintől is. Nem mondható nagyon hősiesnek ez a kinyilatkoztatás, hiszen megvárták, amíg lejár a szerződésük hivatalosan is, de a cég közleményét számos rajongó és F1-es újságíró is örömmel vette.

  • Ki ülhet be a Haas autójába, ha kirúgják Mazepint?

    Ki ülhet be a Haas autójába, ha kirúgják Mazepint?

    Két újoncot avat a Haas 2021-ben, és az egyik, Nikita Mazepin már így is a kritikák kereszttüzébe került viselkedése miatt.

    Nemrég George Russell és Valtteri Bottas is megváltoztatta a közösségi médiában a státuszát, ami nagy port kavart. Nemrég pedig ugyanez történt a Haas idei beugrója, Fittipaldi esetében is.

    Az ESPN riportere, Marco Rossi szerint az amerikai csapat, csak hogy megvédje a hírnevét, már más alternatívákat után néz. Felmerül a kérdés, kik lehetnek ezek?

    A motorszállító juniorjai

    Az első opció, hogy a Ferrarihoz még közelebb kerülve az olaszok egyik fiatalját alkalmazzák. Callum Ilott már két szezont teljesített az F2-ben, és a csapattal teljesítette volna az Eifel Nagydíj első szabadedzését, így jó jelölt lenne. Azonban idén jól teljesítő Robert Shwartzman is érdemes lehet az ülésre.

    Mindketten rendelkeznek tapasztalattal F1-es autó volánja mögött, Ilott az Alfa Romeo, Shwartzman a Ferrari kormánya mögé ülhetett az abu dhabi teszten.

    A hiányzó tapasztalat pótlása

    Két fiatallal indulnának neki 2021-nek a Haas csapatánál, így – amennyiben Mazepin szolgálatára nem számítanak – Mick Schumacher mellé egy kevésbé zöldfülű versenyzőt is választhatnak, mintegy tanárként. Ahogy például az AlphaTauri is ezt a stratégiát alkalmazza Gasly és Tsunoda viszonylatában.

    Ez lehet akár a 2020-as pilóták egyike, az alakulatot ismerő Kevin Magnussen vagy Romain Grosjean, de akár az év beugrója, Nico Hülkenberg is.

    Alexander Albon sem rendelkezik versenyüléssel, de Daniil Kvyat is kikerült a mezőnyből, visszatérésre éhesen. Ezzel könnyebb lenne megtartani az orosz szponzorokat is megtartani, valószínűleg ez sem utolsó szempont az amerikai kiscsapatnak.

    Saját juniorok

    Végül pedig ott van a csapat idei tartalékja, Pietro Fittipaldi, aki az utolsó két futamon lehetőséget is kapott Grosjean balesetét követően. Nevének és nemzetiségének köszönhetően itt sem lennének híján a szponzoroknak.

    Azonkívül a Haasnak van egy másik pilótája, Louis Délétraz. A svájci a Formula 2-ben 8. helyen zárt 2020-ban, és öt dobogót szerzett a Charouzzal, abszolút kiütve csapattársát, Pedro Piquet-t a nyeregből.

    Nikita Mazepin, Racingline
    Nikita Mazepin, Fotó: Zak Mauger/FIA Formula 2

    Jelentkezőből nincs kevés, Mazepin helyzete azonban így sincs biztosan veszve. Senki sem akarna egy hasonló mentalitású pilótát, de lehet, a Haas nem tehet mást, hiszen a szerződésen már megszáradt a tinta. Végül is az sokat elárul, hogy nem rúgták ki rögtön a botrány kirobbanását követően