Címke: Kevin Magnussen

  • Magnussen pár éve átülhetett volna a Toro Rossóba

    Magnussen pár éve átülhetett volna a Toro Rossóba

    Kevin Magnussen 2014-től 2020 végéig (egy év kihagyással) a Forma-1-ben versenyzett. 2021-re azonban eddigi csapata a Haas teljesen új versenyzőpárost választott, így a dán versenyzőnek nem maradt hely a mezőnyben. Magnussen így idén az IMSA bajnokságba igazolt, Amerikába.

    A még mindig csak 28 éves versenyző azonban felfedte, teljesen másként is alakulhatott volna a karrierje, ugyanis pár éve nem sokon múlt, hogy a Red Bull kötelékébe szerződhessen.

    „Mikor beszéltünk velük, hamar világossá vált, hogy már van jelöltjük a Red Bull ülésre” – mondta Magnussen a dán BT-nek. „Azonban beszéltek egy lehetőségről a Toro Rossónál. Nem adtak még szerződés tervezetet, de egyértelműen opció volt.”

    „Azonban úgy döntöttünk, hogy nem élünk ezzel a lehetőséggel, mert nagyon jól éreztem magam a Haasnál, és hittem, hogy képesek leszünk előbbre lépni, az alapján, ahogy 2018-at kezdtük.”

    Így végül 2019-re Alex Albon ülhetett a Toro Rossóba. A thai versenyző azóta már a Red Bullt is megjárta, olyannyira, hogy idénre már nem is maradt neki hely az F1-ben.

  • Magnussennek nem hiányzik a furcsa F1-es atmoszféra

    Magnussennek nem hiányzik a furcsa F1-es atmoszféra

    Kevin Magnussen a tavalyi idény végén távozott a Forma-1-ből, de azt taglalta, egyáltalán nem hiányzik neki.

    „Eléggé barátságtalan környezet lehet” – mondta a WEC Talk nevű podcastben. „A Forma-1-ben nem nagyon van lehetőség arra, hogy a csapatokat egymáshoz hasonlítsuk, az előrelépés módja csak az lehet, ha nagyon megvered a csapattársad. Ez nehéz légkört teremt, nem igazán mókás. A Haasnál Romain Grosjean csapattársa voltam és hiába kedveltem, tudtuk, hogy el kell pusztítanunk a másikat, hogy továbbléphessünk. Mindez furcsa feszültséget és hangulatot szül. Mindenképpen ez a fő oka, amiért nem akartam az F1-ben maradni.”

    Amikor kiderült, hogy nem kaphat ülést topcsapatnál, Magnussen elkezdett másfelé nézelődni. Csakúgy, mint édesapja, ő is az amerikai sportautózás világát választotta, sőt a WEC-ben is szerepet vállal majd.

    „Nagyon szeretek rendesen dolgozni a csapattársaimmal, mint sem csatázni velük” – folytatta. „Érezhető, hogy az emberek jobban érzik magukat, sokkal inkább élvezik. Az emberek mosolyognak, mindenki sokkal boldogabb. A Forma-1 nagyon kompetitív, de az IMSA is az, csak máshogy.”

  • Grosjean beugrana az F1-be is 2021-ben koronavírus-fertőzés esetén

    Grosjean beugrana az F1-be is 2021-ben koronavírus-fertőzés esetén

    Romain Grosjean úgy véli, hogy a beugrós lista élén állna a Forma-1-ben, amennyiben újra lehetősége adódna a sorozatban versenyezni idén. A korábbi Haas pilóta jelenleg Amerikában tartózkodik, ahol az összeégett keze már olyan állapotban van, hogy tud tesztelni IndyCar autót, illetve versenyezni vele 2021-ben.

    Tekintettel azonban a COVID-19 helyzetre, a francia versenyző szerint amennyiben valakinek ki kellene hagynia egy futamot fertőzöttség esetén, az számára egyértelműen egy lehetőség lenne:

    „Persze, ez mindegyik olyan versenyzőre igaz, akiknek nincs jelenleg versenyülésük, de Kevin Magnussen, Alex Albon és én vagyunk a legtapasztaltabbak. Mindannyian tudjuk, hogy miképp viselkednek a modern F1-es autók. Így azt mondanám, hogy számítok arra, hogy valamelyikünket adott esetben felhívnák.”

    A 34 éves pilóta ugyanakkor azzal is tisztában van, hogy azon korszaka már véget ért, hogy ő újra teljes szezonos Forma-1-es versenyző lehessen. A svájci SRF csatornának nyilatkozott arról, hogy ez egy remek alkalom arra, hogy pár korábbi riválisával barátságba kerülhessen:

    „Csak 20 versenyző van a mezőnyben, és mindenki arra törekszik, hogy a legjobb csapat alkalmazza. Ilyen helyzetben nehéz bárki mással is barátkozni. Amint azonban vége van a karrierednek, változhat a pilóták közötti kapcsolat. Ugyanaz a hobbitok, együtt utaztatok, és sok mindent megtapasztaltatok együtt, így mindenképp barátokká váltok. Amikor azonban valakivel versengsz, a helyére pályázol. Kiváló a kapcsolatom Sebastian Vettellel, igazán tisztelem őt, és most már lehetünk barátok. Amikor a Ferrarinál volt, mit akartam? A helyét. Amennyiben felhívott volna a Ferrari, mi lett volna a barátságunkkal Vettellel? Felhívtam volna, és figyelmeztetném, hogy legyen óvatos. Egy ilyen helyzet bonyolult. Amikor a Forma-1-ben vagy, akkor tiszteled az ellenfeled, de csak a karriered vége után barátkozol meg vele.”

  • Magnussen nem akar már a Haas tartalékpilótája se lenni

    Magnussen nem akar már a Haas tartalékpilótája se lenni

    Kevin Magnussen máris reagált egy gyors „nem”-mel Günther Steiner azon meghívására, hogy legyen idén a csapat tartalékpilótája. Steiner a héten utalt rá, ha az újoncai közül Mick Schumacher vagy Nikita Mazepin bármikor is 2021-ben nem képes elindulni egy versenyen, akkor a Haas behívná a korábbi versenyzőik közül Magnussent vagy Grosjeant, helyettesítésre.

    Magnussent hétfőn azonban bejelentették a Peugeot versenyzőjeként 2022-re a hosszútávú világbajnokságra, a 26 éves dán pilóta pedig tisztázta a BT magazinnak, hogy a Forma-1-es karrierjének vége:

    „Feltehetően a Forma-1 számomra mér egy lezárt fejezet.”

    Amikor konkrétan rákérdeztek nála, hogy akár egyszeri beugrás is kizárt-e COVID-19 fertőzés esetén, erre így felelt:

    „Nem hinném, hogy az különösen izgalmas lenne. Volt pár jó évem a Haasszal és Günther a jóbarátom, így mindig elfogadom majd a tanácsait, meg ilyesmi. De egy egy alkalmas verseny miatt? Ez nem érdekel. Hét évig voltam a Forma-1-ben, hiányzik a győzelem, így azt gondolom, hogy csak azért egy újabb F1-es verseny, hogy elmondhassam megvolt, nem igazán izgalmas.”

    Ugyanakkor Magnussen nem zárja ki teljesen azt, hogy valaha is visszatérjen a korálykategóriába, ezért nevetve hozzátette:

    „Amennyiben a Mercedes hívna, feltehetően azt azért komolyan venném.”

  • Három volt F1-es pilótával tér vissza a WEC-be a Peugeot

    Három volt F1-es pilótával tér vissza a WEC-be a Peugeot

    2022-ben tér vissza a Hosszútávú Világbajnokság (WEC) mezőnyébe a Peugeot. A franciák hét pilótát jelentettek be, közülük három egykori F1-es pilóta is vezetheti majd a hiperautót.

    Kevin Magnussen, Jean-Eric Vergne és Paul di Resta is esélyt kap majd jövőre a legmagasabb kategóriában. Melléjük csatlakozik majd az egyszeres Le Mans győztes Loic Duval, a WEC-ben hatalmas rutinnal rendelkező Gustavo Menezes, és a 2019-es Európai Le Mans széria LMP3-as kategóriájának győztese Mikkel Jensen.

    A hetedik versenyző pedig James Rossitter lesz, aki korábban a Honda Forma-1-es tesztpilótája volt, emellett pedig a ByKolles Racing versenyzője 2012 óta.

    A Peugeot közleménye ugyanakkor arra nem tért ki, hogy két autót indítanak-e, illetve, hogy az autók összetétele hogyan fog kinézni, csupán annyit írtak, hogy hét versenyző – egy csapat.

    Jean-Marc Finot, a Fiat Chrysler és a PSA Csoport egyesülésével létrejövő új Peugeot-anyacég, a Stellantis motorsport vezetője már korábban kijelentette, hogy a hiperautós projektben résztvevő valamennyi személy közötti a kapcsolatok minősége kulcsfontosságú lesz.

    „Az egyéni versenyzői kvalitásokon túl a fő kritérium, amit figyelembe vettünk a versenyzők értékelésekor, az egymáshoz fűződő kapcsolatuk, a gondolkodásmód, hogyan tudnak motiválni és együtt dolgozni másokkal, illetve milyen hasznosan tudják előre mozdítani a csapatot, mivel ezen emberi tényezők is nagyon komoly súllyal bírnak a hosszútávú versenyzésben.” – fogalmazott.

  • Grosjean vagy Magnussen is visszatérhet koronavírus fertőzés esetén

    Grosjean vagy Magnussen is visszatérhet koronavírus fertőzés esetén

    A Haas F1 Team, ahol tavaly még Romain Grosjean és Kevin Magnussen versenyeztek, nem nevezett meg 2021-re tartalékpilótát. Az amerikaiaknak ugyanakkor számos lehetőségük van, fejtette ki Günther Steiner. A csapatfőnök szerint egyeztetnek Pietro Fittipaldival, de akár számítanak Grosjeanra vagy Magnussenre is.

    Fittipaldi helyettesítette Grosjeant tavaly az utolsó két versenyen, a francia hatalmas balesetét követően Bahreinben. A 2020-as szezont követően azonban Grosjeannak és Magnussennek is mennie kellett és Mick Schumacher, valamint Nikita Mazepin érkeztek a helyükre. Mi történik viszont akkor, ha egyikük elkapná például a koronavírust? Steiner így válaszolt erre a Motorsport-Total.com-nak:

    „Nem kapkodunk. Pietróval beszélünk erről. De nincs nyomás sem a mi részünkről, sem felőle. Ideiglenesen akár Grosjean vagy Magnussen visszatérése is egy lehetőség. Amennyiben elérhetőek lennének, azt nem bánnám. Azt hiszem, hogy ők is örömmel vennének egy visszatérést. Nem kérdeztem meg még őket erről, de nem hiszem azt, hogy rossz érzésük lenne ezzel kapcsolatban.”

    Az ismert, hogy egyikük sem volt nagyon boldog a Haasnál. A teljesítmény nagyon csalódást keltő volt, és a két pilóta nem volt versenyképes a gyengébb felszereltségük miatt. Ugyanakkor a szerződéseiket sem hosszabbították meg. Steiner leszögezte azonban, hogy a kapcsolat Grosjeannal és Magnussennel is továbbra is jó, és nem volt semmiféle vita.

  • Magnussen a végén már unta az F1-et

    Magnussen a végén már unta az F1-et

    Kevin Magnussen a nemrég véget ért Forma-1-es karrierjére utalt vissza a Daytona 24 órás versenyt követően, melyen rajthoz állt és győzelmi esélyei is voltak.

    Csapata a legvégsőkig versenyben volt az elsőségért, de néhány perccel a vége előtt defektet kaptak, így csak ötödikként zártak. Magnussen viszont így is nagyon élvezte a dolgot.

    „Az elmúlt években a Forma-1 minden hétvégén ugyanaz volt” – kezdte nyilatkozatát a dán. „Minden hétvégét úgy kezdtük, hogy csodában reménykedtünk, hátha valahogy összehozunk egy-két pontot. Ez így unalmas, mindig azt akartam, hogy valami új történjen.”

    „Egy igazi versenyen részt venni és a győzelemért harcolni – szerintem erről szól ez az egész” – utalt Daytonára. „Ezért nem hiányzik a Forma-1. Ha nincs esélyed nyerni, de még hinni sem tudsz benne, akkor nem éri meg.”

    Magnussen azt is elmondta, nem érződött visszalépésnek, hogy immár sportautókat vezet: „A Forma-1-es autó majdnem tökéletesen megy, még akkor is, ha a mezőny leglassabbja. Szóval nem igazán nagy kihívás vezetni. Olyan tökéletes, hogy nem is tud meglepni. Pilótaként csak annyi az egész, hogy a határt próbálod elérni, és minden kis részlet kulcsfontosságúvá válik. Már nem nagy kihívás a Forma-1-ben vezetni.”

  • Egykori csapata szerződést ajánlott Magnussennek 2021-re

    Egykori csapata szerződést ajánlott Magnussennek 2021-re

    Kevin Magnussen 2017 óta a Haas csapat tagja volt, 2021-re azonban már nem hosszabbították meg a szerződését.

    Mint később kiderült, egykori csapata, mellyel 2014-ben debütált a Forma-1-ben, a McLaren ajánlott neki szerződést az idei F1-es szezonra. Bár nem versenyzői szerepről volt szó, hanem tartalék- és szimulátor versenyzői szerepről.

    A dán versenyző elutasította ezt. Erről a japán AS-Web számolt be, meg nem nevezett, de Magnussenhez közeli forrásra hivatkozva.

    A McLaren szerette volna, hogy ő legyen a teszt versenyzőjük, mert ezen a téren jelenleg csak a Mercedesre tudnak támaszkodni.

    Magnussen jelenleg épp a Daytona 24 órás versenyen vesz részt. E sorok írásakor épp az első helyen áll csapattársaival.

  • Megerősödött a Magnussen-baba, szurkol az édesapjának!

    Megerősödött a Magnussen-baba, szurkol az édesapjának!

    Mint arról már korábban már beszámoltunk, Kevin Magnussen kislánya, Laura 7 héttel korábban jött a világra, mint várták.
    Mostanra azonban már sokat erősödött, édesanyja arról számolt be, hogy már majdnem három kiló, és épp „szurkol” édesapjának, aki ezekben a percekben épp a Daytona 24 óráson versenyez.

    „2021.01.11 Laura
    A nap, mikor az egész világom örökre megváltozott” – írta Magnussen felesége, Louise. „Te vagy a mi apró kis csodánk. Jól lesokkoltad anyukádat és apukádat, hogy 7 héttel korábban érkeztél, mint arra számítottunk. De mióta megérkeztél erre a világra, imádunk téged. Harcoltam érted, mióta megérkeztél, és most már majdnem 3 kiló tiszta szerelem vagy. Ma készen állunk, hogy szurkoljunk apunak!”

    Kevin Magnussen többedmagával a Cadillac Chip Ganassi Racing színeiben versenyez. E sorok írásakor pedig épp a harmadik helyen állnak.

    Lapozzatok a harmadik képhez, melyen már egy határozottan egészséges babát láthattok! 🙂

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    ? Louise Gjørup Magnussen (@logjorup) által megosztott bejegyzés

  • Ki volt az utolsó aktív F1 versenyző, aki nyert a Daytona 24 óráson?

    Ki volt az utolsó aktív F1 versenyző, aki nyert a Daytona 24 óráson?

    Az autósport rajongók ezen a hétvégén már tűkön ülnek, hiszen kezdődik a Rolex 24 Daytona, tehát az első komolyabb szórakozás az évben. Nem kevesebb, mint nyolc korábbi F1 versenyző is ott lesz a mezőnyben, konkrétan: Kevin Magnussen, Sebastien Bourdais, Felipe Nasr, Kamui Kobayashi, Juan Pablo Montoya, Robert Kubica, Giedo van der Garde és Timo Glock.

    Ki volt azonban az utolsó olyan pilóta, aki úgy nyerte meg ezt a klasszikus 24 órás futamot, hogy közben a Forma-1-ben is versenyzett? Fernando Alonsót mondanád elsőre, 2019-ben, igaz? Nos, a spanyol akkor már elhagyta a királykategóriát, amikor két éve nyert a Cadillaccel.

    Érdemes felcsapni az autósport történelmi könyveket, és egészen 1985-ig amikor Thierry Boutsen az F1-ben az Arrows versenyzőjeként megnyerte ezt a versenyt Bob Wollek, Al Unser és AJ Foyttal még a fedélzeten a Preston Henn Porsche 962-ével. Boutsen az utolsó pillanatban került a csapatba, eredetileg Henri Pescarolo és Bruce Leven mellett kezdett el versenyezni, utóbbi saját 962-ével. Ezzel azonban korán problémák adódtak, és Wollek javaslatára csatlakozott Henn alakulatához.

    Nem meglepőmód, a francia és Boutsen vitték el a munka oroszlánrészét, és kényelmesen nyertek egy másik Porsche 962 csapat előtt, melynek a volánjánál Al Holbert, Al Unser Jr. és Derek Bell voltak.